Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken,és az olyanokon, amely egy-egy nagyobb részterületet ölel fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre…
-Ölvedi Ignác: Az 1. magyar hadsereg története – 1944 január 6-tól október 17-ig (Zrínyi 1989.)
-M Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő a második világháborúban (Zrínyi 1987.)
-Bonhardt Attila: 40 M. Nimród páncélvadász és páncélozott légvédelmi gépágyú (PeKo 2019.)
-Punka György: A Messzer - Bf 109-ek a Magyar Királyi Honvéd Légierőben (OMIKK 1995.)
• • • • • • • • • • • •
Ölvedi Ignác: Az 1. magyar hadsereg története – 1944 január 6-tól október 17-ig (Zrínyi 1989.)
Ölvedi könyve egy nagyon érdekes időszakban, közvetlenül a rendszerváltás előtt íródott és jelent meg. Maga a könyv egy kis alakú, puhatáblás 320 oldalas mű, amely illusztrációt nem, csak térképeket tartalmaz. A könyv négy fejezetből áll, amelyből az első, az 1944 első negyedév magyar-német katonapolitikai viszonyának felvázolásával egyfajta hátteret biztosít a könyvben taglalt események jobb megértéséhez. Ebben a részben kerül ismertetésre a német megszállás, és az ebből következő növekvő magyar katonai szerepvállalás kikényszerítése, amely a következő fejezetben részletezett események is a részei voltak. A második fejezet az 1. hadsereg megalakulását és a galíciai támadó hadműveletét követhetjük nyomon. A következő fejezet az 1. hadsereg védelmi harcait, illetve a román pálfordulás következtében bekövetkezett katonai- és politikai eseményeket taglalja, immár nem csak az 1. hadsereg, hanem az egész magyarországi hadszíntér bemutatásán keresztül. Végül az utolsó fejezett a magyar kiugrási kísérletet mutatja be, és azt, hogy ezt hogy befolyásolhatta volna 1. magyar hadsereg. A könyvet kisebb térképmelléklet és bőséges hivatkozásjegyzék zárja.
A könyv eredetileg megjelenése óta, porosodott a polcomon, mivel volt egy olyan előzetes elképzelésem róla, hogy biztosan unalmas átpolitizált mű. Ehhez képest, érdekes, és számomra meglepő módon még viszonylag olvasmányos is volt. A könyvön végig éreztem azt a furcsa kettőséget, ami a rendszerváltás hajnalát jellemezte. Már némileg változott a nyelvezett, nincsenek „fasiszta magyar csapatok” és hasonlóak, de még mindig katonapolitikailag és némileg ideológiai elfogultsággal közelíti meg az eseményéket, bár tegyük hozzá, hogy szerintem ezt is csak szőrmentén.
Maga a könyv abban a tekintetben rendhagyó, hogy noha a címe szerint az 1. magyar hadseregről kellene szólnia, de a könyv túlnyomó részben sokkal inkább a magyar kiugrási kísérlet történetét dolgozza fel, és ehhez kapcsolódik abban az 1. magyar hadsereg és parancsnokának szerepe. Ez meg is látszik a könyvön. Számomra nem kellő mértékben taglalta, a galíciai támadó hadműveleteket, miközben nagyon sokat tudhattam meg sok más egyéb eseményről, mint pl a magyar-német katonapolitikai viszonyról, a megszállásról és a kiugrás előkészítéséről. Természetesen itt is van egy előzetes koncepció, amit a szerző mindenáron igazolni akar, és ezért bizonyos dolgok szerintem túlzott hangsúlyt kapnak, míg másokról egyáltalán nem tesz említést. Pl a kiugrással kapcsolatban nem kerül megemlítésre Horthy fiának elrablása (!), ugyanakkor igen részletesen ismerteti a 4. ukrán frontnál lévő magyar hadifogoly tisztek tevékenységét. Sajnos, főleg a könyv utolsó fejezetében a szerző annak az elképzelésének igazolására szentelte, hogy azt az elméletét igazolja, hogy az 1. magyar hadsereg hogyan fordíthatta volna meg Hazánk sorsát, ha szembefordul a németekkel. Leginkább itt éreztem, hogy a szerző mennyire nem érti, hogy ez mennyire bonyolult feladat lett volna mind érzelmileg, mind katonailag. Ugyanakkor egy kicsit igazságtalan is érzem, mert ennek a feladatnak a súlyát az 1. magyar hadsereg és annak parancsnokának a vállára helyezi, miközben nem nagyon taglalja, hogy ugyanezt miért nem várja el a 2. magyar hadseregtől és parancsnokától (a 3. hadsereg parancsnokától egyértelmű, hogy miért nem). Számomra a könyv egyik nagy előnye hogy sokat hivatkozik a korabeli katonai vezetők visszaemlékezéseire, a háború utáni vallomásaira, illetve az 1. hadsereg vezérkari főnökének, Kéri Kálmánnal készült, nyolcvanas évekbeli interjúira. (Gondolom ezek főleg azon alapulnak, amelyeket még Bokor Péter készített a Századunk sorozathoz, már ha valaki még rajtam kívül emlékszik erre az érdekes sorozatra, amely újszerű megjelenítést hozott be a magyar dokumentumfilm készítésbe az események színészekkel való megjelenítésével.)
Mindezek ellenére én nem csalódtam a könyvben és gyorsan sikerült elolvasnom. Természetesen, mint minden 1990. előtt íródott könyvet, ezt is forráskritikával kell olvasni, de én nem éreztem már olyan zavarónak az ideológiai nyelvezetet. Ugyan a mű a címével ellentétben nem csak az 1. magyar hadsereggel foglakozik, sőt igazából az azzal kapcsolatos oldalak, csak a könyv kevesebb, mint felét teszik ki, ennek ellenére egy érdekes képet vázol fel hazánk hadseregéről és katonai vezetéséről a német megszállás és a szálasi-puccs közötti időszakban. Szerintem azt a pár napot, ami az elolvasása kell szánni, ha valakinek véletlenül a keze ügyébe kerül érdemes rá szánnia.
M Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő a második világháborúban (Zrínyi 1987.)
A könyv közel háromszáz oldalon, hat fejezetben próbálja bemutatni a Magyar repülőcsapatok részvételét a második nagy világégésben. Az első fejezet az előzményekkel, a Trianon utáni rejtett légierő létrehozásával foglakozik. A második fejezet a már legális Magyar Légierő első harci bevetéseit dolgozza fel beleértve a szlovák-magyar határháborút, a Románia elleni mozgósítást és végül a Jugoszlávia elleni harccselekményeket. A harmadik fejezet a Szovjetunió elleni háború megindításának közvetlen előzményeit, a kassai bombázás, majd a Kárpát csoport harcainak támogatását vázolja fel. A negyedik fejezet a 2. Magyar hadsereg és a hozzá kapcsolódó repülőcsapatok tevékenységét mutatja be a hídfőharcok alatt egészen a doni katasztrófáig. Az ötödik fejezet a doni áttöréstől Magyarország német megszállásáig tartó időszakot öleli fel, míg az utolsó fejezet az 1944. márciusa és 1945. májusa közötti, a hazai légtérben dúló harcokat mutatja be.
Igazából be kell vallanom, amikor ezt a könyvet kézbe vettem, volt egyfajta előzetes elképzelésem róla. Anno emlékszem, hogy a rendszerválás idején a Top Gun című újságban kemény támadás érte a könyvet egy – ma már mindenképpen – vitatható megállapítása miatt. Talán az olvasók nem nagyon emlékeznek rá, de az 1987-ben, amikor ez a könyv megszületett, zajlott az akkori rendszer egyik utolsó kísérlete hatalma megőrzésére, és egyfajta ideológiai bekeményítés időszaka volt ez az év. Ez a könyv nyelvezetén meg is látszik, úgyhogy aki olvassa az, kénytelen egyfajta szűrőn keresztül tennie ezt. Ugyanakkor, miközben kő kemény ideológiai magyarázatok között, néha én személy szerint éreztem (vagy csak az is lehet, hogy szerettem volna érezni) az események, legalább is az egyén szintjén lévő újszerű értelmezését is. A könyv bizonyos részeiben visszaköszön az egyszerű jó magyar és a gonosz rendszer ellentéte. Igazából minden fejezetben visszaköszön az ideológiai vörös farok, de az utolsóban a legjobban.
Ezek azonban olyan dolgok, amelyeken én túl tudom tenni magma, mert tudom ezeket a könyveket egyfajta szűrővel olvasni. Ennél sokkal nagyobb gondnak érzem, és ez főleg megint az utolsó fejezetben éreztem az adatok szelektív kezelését. Nagyon gyakori a magyar adatok feltételes módban való közlése, és ott sem a “nem megerősített”, hanem a “állítólag” kitételt használva, miközben a szovjet, szemlátomást túlzó adatokat tényként közli. Ugyanúgy nem tetszett. hogy a könyv bizonyos időszakokban, mint pl. a 2. magyar hadsereg megalakítása, a kiugrás, vagy épen a háború eleji-, és végi időszak esetén hosszan foglakozik, az egész magyar haderő szervezetével, vagy épen katonapolitikai kérdésekkel, amit én túlhangsúlyozottnak éreztem egy a légierővel foglakozó könyvben. Szintén nem tetszett, (amire egyébként allergiás is vagyok) a szakkifejezések helytelen használata, értem ez alatt, hogy a Magyar Királyi Honvédlégierőt következetesen fegyvernemként emlegeti, a német gruppét, csoportnak fordítja, illetve a német repülőgéptípusok típusmegnevezésében kötőjelet használ.
Alapvetően ennek a könyvnek a szememben egyetlen egy értéke van, hogy a szocializmus végóráiban ez volt az általam ismert első könyv, amely feldolgozta a Magyar Királyi Honvéd légierő történetét. Ez akkor nóvum volt, de ugyanakkor a rendszerváltásnak köszönhetően alig pár év alatt teljesen elavultá vált. Csak olyan szakbarbároknak tudom ajánlani, aki túl tudja tenni magát az ideológia eszmefuttatásokon, és a kor nyelvezetén. Szerintem a könyv gyakran érdekes részleteket mutat be, bár adatai főleg az utolsó fejezett miatt fenntartásokkal kezelendő.
Bonhardt Attila: 40 M. Nimród páncélvadász és páncélozott légvédelmi gépágyú (PeKo 2019.)
Mint látható, egy meglehetősen friss könyvről van szó. Noha az eredeti megjelenést a karácsonyi ajándékozási hullámot meglovagolva tervezték, ennek azonban a technika ördöge közbeszólt. Konkrétan, tudomásom szerint a kiadó nem volt teljesen elégedett a nyomdából kikerülő könyvvel és azt részben újra nyomtatta. Ez azért számomra azt jelzi, hogy a kiadó könyvei, noha nem éppen a legolcsóbbak, de ezért minden tekintetben minőséget kapok. Ugyan is a minőséget nem csak a kivitel, hanem a szerző neve is garantálja. Bonhardt Attila évtizedek óta a hazai páncélostechnika- és csapatok történetének egyik legfőbb kutatója, már számos publikációja és könyve jelent meg, mint pl. ugyanebben a sorozatban a Zrínyi rohamtarackról. Gyakorlatilag számos adat, amit ma ismerünk a Magyar Királyi Honvédség páncélosairól az Bonhardt Attila egyik, vagy másik munkájára vezethető vissza. Szerencsére az általa elkezdett munka nem veszett kárba és az általa megkezdett utat újabb hadtörténészek is követik.
Maga a könyv a PeKo-tól megszokott fektetett A4-es formátumú, keménytáblás, fotópapírra nyomott, mintegy 120 oldalas mű. A könyv egy már megszokott, 10 oldalas bevezetővel indul, amelyből megismerhetjük a típus eredetét, gyártását és harctéri alkalmazását is dióhéjban. Ez a rész tartalmaz egy havi bontást a tervezett és valós átadási adatokról, illetve egy összefoglalót a csapatpróba, és a doni bevetés tapasztalatairól is. A fejezet végén helyet kapott a Nimród alvázán megalkotott Lehel sebesültszállító-, és árkász harcjármű története is. A bevezető rész után részletes adattáblázatból ismerhetjük meg a svéd, és a magyar típusváltozatok műszaki jellemzőit. Ezt követi a már magszokott 100 nagyméretű, jó minőségű kép, amelyek között egyaránt találhatóak gyári, csapatpróbán, gyakorlatokon, kiképzésen de a doni, és a galíciai harcok közepette készült fotók is. Az utolsó képeken a Lehel harcjármű kerül bemutatásra.
Maga a könyv a korábbi Zrínyi könyvhöz hasonló. A bevezetés, noha viszonylag rövid mégis rengeteg adatot tartalmaz, köztük nagyon sok apró részletet. Számomra nagyon érdekes volt mind a csapatpróba, mind a doni tapasztalatok leírása. Igen érdekes a harcjármű alkalmazásának ellentmondásai, ami az elnevezéséből és az alárendeltségéből adódott, amelyet később meg is kellett változtatni. Szintén érdekes a Lehel harcjármű megalkotása. Noha ezekről már olvastam a Haditechnika hasábjain, mégis úgy éreztem, hogy vannak számomra új részletek is a leírásokban.
Ezt követi a részletes adattáblázat, ami négy oldal és egy kicsit csalódás. Igazából egy oldalon egy táblázatba is össze lehetett volna foglalni ezt különösképpen arra tekintettel, hogy nagyrészt az taglalt négy altípus legtöbb adata megegyezik. A fennmaradó három oldalt hasznosabban, pl a fő fegyver adatai, lőszer típusai ismertetésére is lehetett volna hasznosítani, illetve felsorolni, hogy mely alakulatokban is szolgáltak Nimród harcjárművek.
A 100 kép a szokásos nagyméretű és a lehető legjobb minőségű. Az alattuk lévő szöveg sokszor olyan apró részleteket is tartalmaz, amelyek a bevezető fejezetben nem kaptak helyett, de ugyanakkor sok az ismétlés is, amitől egy kicsit olyan érzésem volt, mintha valamit mindenképpen kellett volna a képek alá írni. Minden esetre a képek és az alattuk lévő felíratok, makettező szemszögből is igen hasznosak, mivel sok apró részletet mutatnak, meg felfedve azok rendeltetését is.
Összességében egy kiváló könyvről van szó, s noha ára a méretéhez képes borsosnak tekinthető (5500 Ft) ezért egy azzal arányban lévő tartalmú, és kivitelű művet kapunk. Nem csalódtam, és noha formátuma miatt hamar kiolvastam, egyáltalán nem éreztem kidobott pénznek az árát. Ezt a művet bátran tudom ajánlani, mindenkinek, akit érdekel a magyar páncélosok története, de azoknak is akik ezt a harcjárművet akarják majd makett formájában maguknak tudni.
Punka György: A Messzer - Bf 109-ek a Magyar Királyi Honvéd Légierőben (OMIKK 1995.)
Azoknak, akik nem ismernék, Punka György neves repüléstörténész, akinek számos könyve jelent meg magyarul és angolul és ma is hónapról hónapra jelennek meg cikkei. Ez a könyv akkor jelent meg, amikor éppen, hogy csak elkezdtek írni a Magyar Királyi Légierőről. Mint látható már több, mint 20 éves a kiadvány, és ezt természetesen figyelembe kell venni az olvasásakor, hiszen azóta azért már születtek újabb kutatási eredmények. Ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy ez a könyv már a rendszerváltás után született, így nem kellett tartalmaznia semmilyen negatív felhangot a korszakkal szemben.
A kiadvány A4-es méretű és mintegy 150 oldalas. Ez a formátum, főleg ilyen puhafedeles kiadásban, ma már nagyon szokatlan. A mű alapvetően két részből áll. Egy általános bevezetőből, amely tartalmaz egy típusleírást, kitérve a Magyar Királyi Légierőben használt Messerschmitt 109 repülőgépek változataira, illetve a hazánkban folyó gyártására. A második rész, pedig a magyar harci alkalmazást taglalja. Ez a második rész is gyakorlatilag négy elemből áll. Az első a keleti-front 1943-44-es bevetéseivel, a második a honi légvédelem angolszászok elleni összecsapásaival, a harmadik a magyarországi harcokkal, míg a negyedik a 102. osztály tevékenységével. Illetve egy-egy oldalon még szóba kerül, a Németországban bevetett pilóták harcai illetve a felderítő század bevetései. A könyvet egy melléklet zárja le, amely sok adatot tartalmaz, többek között beazonosított gyári számok jegyzékét, a légigyőzelmek listáját és még számos más adatot. A könyv záró részében foglakozik a magyar Bf 109-es festésével számos fekete-fehér, illetve színes táblán. Ez a rész 13 fekete-fehér és 12 színes oldalnézeti rajzot tartalmaz. A könyv a számos idézetet, naplóbejegyzést tartalmaz, illetve rengetek fotót, oldalanként átlag hármat.
Maga a könyv műszaki részét élveztem, illetve számos olyan adatot ismerhettem meg belőle, amiről eddig nem tudtam, illetve nem keltette fel eddig a figyelmemet. Természetesen ez adatok egy jelentős része már akkor is ismert volt illetve megjelent pl. Tobak Tibor könyveiben, vagy a kétkötetes Légi háború Magyarország felett (1992.) műben, amelyekből szemlátomást merített a szerző. A történelmi rész is olvasmányos, bár a magyarországi harcok leírásai egy idő után összefolytak számomra. Ugyanakkor a Szovjetunió feletti harcok számomra egy kevésbé ismert téma volt, így azt a rész sokkal jobban lekötött. A festési rajzok makettező szemszögből érdemelnek figyelmet. A könyv egyik nagy erénye számomra a gazdag képanyaga, bár meg kell jegyeznem, hogy sajnos nyomdatechnikai okokból, illetve a képek mérete miatt ezek gyakran nem adják vissza azokat az információkat, amelyre az alá írt szöveg szerint felhívja a figyelmet.
Maga a könyv már nagyon régóta ott porosodott a könyvespolcomon, de csak mostanság kerítettem rá sort. Lehet, hogy ma már kicsit túlhaladott rajta a kutatás, illetve a szerző más könyvei felhasználták ennek a műnek a anyagát, ennek ellenére én csak ajánlani tudom, mivel egy sajátos szemszögből mutatja be a Magyar királyi Honvéd Légierő tevékenységének egy szeletét.
Az első, a második és a harmadik ismertető ezeken a hivatkozásokon érhető el.
Ambasa
