Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
- B. Szabó János, Uhrin Dorottya: Mongol invázió Európa ellen 1236-1242 (Corvina 2022.)
- Perjés Géza: Csatakönyv (Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2014.)
- Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (Zrínyi 1978.)
- Robert A. Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1943-1945 - Vörös gőzhenger (Hajja & Fiai 2022.)
- Edwin P. Hoyt: Göring és a Luftwaffe (Victoria 1994.)
- Balajti István: A radar (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
*****
- B. Szabó János, Uhrin Dorottya: Mongol invázió Európa ellen 1236-1242 (Corvina 2022.)
Nekem régi nünükém, hogy kevés olyan magyar történelmi mű létezik amely Hazánk történelmét nem önmagában, hanem európai-, vagy akár világtörténelmi összefüggéseiben vizsgálja, mutatja be. Így minden olyan könyvet amely megpróbálkozik ezt az igényemet kielégíteni szívesen veszek. Amikor meghallottam ennek a kiadványnak a megjelenését már látatlanban megrendeltem. Mondjuk nem volt nehéz, hiszen B. Szabó János neve számomra egyfajta garanciát jelent, mind szakmailag, mind az olvasmányosság szempontjából. Summa-summárum nem volt kérdés, hogy megvásárolom ezt a könyvet is.
Maga a könyv egy közel 450 oldalas tanulmány-gyűjtemény amely négy nagyobb fejezetre, azon belül pedig számos alfejezetre oszlik. Az első rész a Mongol Birodalom felemelkedést, felépítését és haderejét mutatja be, mintegy 60 oldalon. A második rész Európa államait azok politikai és katonai viszonyait ismerteti beleértve nem csak a mongolokkal közvetlenül konfrontálódó államokat, hanem Angliát, Franciaországot és Spanyolországot is 150 oldalon. A harmadik rész maga a mongolok nyugati hadjáratának ismertetése, beleértve a sztyeppei bolgárok, kunok, majd az oroszok és végül a lengyelek és magyarok elleni offenzívákat 110 oldalon. A negyedik rész pedig a mongolok későbbi próbálkozásait 1242. és 1292. között 80 oldalon. A könyv nem tartalmaz illusztrációkat. A belső borítókban van két nagyobb és a szövegben néhány kisebb térkép. Maga a kiadvány papírkötésű és közepes minőségű papírra nyomtatták az ára ennek megfelelő a mai könyvárakhoz igazodik.
Mint minden olyan könyv, amelyet több szerző ír, természetesen nem egységes színvonalú. Ez azonban nem azt jelentette számomra ebben az esetben, hogy lennének alacsonyabb színvonalú részek és jobbak, hanem sokkal inkább azt, hogy vannak olvasmányosabbak és kevésbé azok. Természetesen ez lehet a szerző hibája, de közrejátszik az is hogy mi volt a témája, és erre mekkora terjedelem állt rendelkezésre. Mire gondolok. Igen nehéz részek a bolgár és a bizánci történelemmel foglakozó részek, mivel igen kis terjedelembe kellett besűríteni számos állam és történelmi szereplőt. Pl. ezek a részek nagy odafigyelést igényelnek az olvasótól. Ezek a részek nem könnyű részek. Ugyanakkor vannak rutinos szerzők olvasmányosabb témával, amelyek viszont könnyen olvashatóak. Biztos egyeseknek furcsa, hogy a könyv kitér pl. az angol, francia és spanyol viszonyokra. Hogy ezek miért kerültek be a könyvbe vitathatóak, ugyanakkor számomra érdekesek voltak, már csak azért is mert itt részletesen szólnak a szerzők a hadszervezésről és a hadkiegészítésről, amik egyrészt engem érdekelnek, másrészt érdekes lehet, hiszen egy összehasonlítást ad akár a magyar, akár a mongol haderővel. Ugyanígy látszólag a Német-Római Birodalom és a Pápaság harca nem függ szervesen össze a mongol invázióval, de ugyanakkor fontos, hogy megértsük, hogy a tatárjárás miért volt sikeres 1236. és 1242. között és miért volt már később sikertelen. Ami nekem nem tetszett annyira, az a lengyel szerző fejezete, amely sokkal inkább szólt a lengyel történésztársadalom vitájáról, mint magáról az eseményről. Sokat megtudhattam a lengyel történészek mit gondolnak a legnicai csatáról, de annak lefolyásáról már kevesebbet.
Megmondom őszintén én alapvetően mást vártám. Azt gondoltam amikor először hallottam róla, hogy B. Szabó János tollából kapok egy egységes történelmi összefoglalót a mongolok európai inváziójáról. Azonban nem ezt kaptam. Az hogy mit az nem jobb, vagy rosszabb, hanem más. Ez a forma azonban felvetette bennem, hogy talán érdemes lenne gondolkodni egy második kötetről, amely a mongolok kínai és közel-keleti jelenlétét dolgozná fel. (Persze tudom, ez nem csak akarat kérdése, hanem azok megtalálása is akik hasonló színvonalon ismernék, és tudnák megírni azt.) Nekem ennek ellenére, hogy másra számítottam tetszett, és csak ajánlani tudom azoknak, akik összefüggéseiben szeretik látni a magyar történelmet.
- Perjés Géza: Csatakönyv (Hadtörténeti Intézet és Múzeum 2014.)
Egy ajánlóban láttam meg néhány éve ezt a könyvet. Magát Perjés Gézát nem ismertem, de Mohács kapcsán annyian hivatkoztak rá, hogy felkeltette az érdeklődésemet. Még az akkori árak mellett is - mivel ez a múzeum kiadványa volt - igen kedvező áron kínálták, így felballagtam a várba és megvásároltam.
Perjés Géza életútja igen változatos, és tükrözi a XX. századi magyar történelmet. Volt fent és lent és ez folyton váltogatta egymást, de őt ez nem törte meg. Volt a Magyar Királyi Honvédség tisztje, szolgált a keleti-fronton, majd brit fogságba esett. A háború után segédmunkás, majd egyetemista, majd ismét honvédtiszt és megint osztályidegenként segédmunkás. 1956 után ismét az ELTE-n, majd az MTA-n dolgozott. Megérte a rendszerváltást, és utána Honvédelmi Minisztériumban munkálkodott, történeti vonalon. Perjést szakmai körökben a magyar hadtörténeti gondolkodás egyik megújítójának tartják és így is hivatkoznak rá. Ő volt az aki, mint katona, bevitte a történelmi események elemzésébe a katonai gondolkodást. Elemezte a terepet, és számolt a logisztikával, a menetvonalak hosszával. Ezek figyelembe vételével elemezte az adott csatákat és hadjáratokat és szemlélte szakmai kritikával a forrásokat. Szerintem vitathatatlan egy érdekes és figyelemre méltó egyéniség és hadtörténész a szerző.
Maga a könyv közel 300 oldalas, közepes alakú, puhatáblás kiadvány. Három fő részből áll. Az első, mintegy 180 oldalas rész négy csatát elemez: Mohács 1526. Szentgotthárd 1664. Höchstadt/Blenheim 1704. és Königgratz 1866. A második rész személyes visszaemlékezés az ukrajnai második világháborús katonai tevékenységére, mintegy 90 oldalon. A harmadik rész (a könyv szerint ez a második rész része), pedig néhány személyes gondolat Magyarország második világháborús hadtörténete kapcsán. Ebben a részben olvashatunk Szombathelyi Ferencről. Egy levél kapcsán Stomm Marcelről és egy elemzést Szabó Péter Don kanyar című könyvéről.
Ez egy gyűjtemény az író hadtörténeti munkáiból. Figyelembe kell venni, hogy ezek különböző korszakokban születtek és meglátszik a nyelvezetén. Ez azonban nem von le abból, hogy a szerző, a maga katonás gondolkodás módján hogy közelít meg egy csatát, hadműveletet. Persze van benne a korszakra jellemző sallang, de ha ennél akadunk le elsiklunk a lényeg felett. Pedig Perjés megközelítése érdekes, még ha szerintem néhol vitatható. Az első három írás csataelemzés, míg a negyediknek csak egy kis része az, a nagyobb sokkal inkább a hadviselés és a hadelméleti irodalom fejlődését, az azokban zajló vitákat mutatja be a napóleoni háborúk után. Ez a látásmód egyébként nagyon jellemző a szerzőre. Katonaként szemléli a kérdéseket, de azt gyakran mélyebben, filozofikusan.
Én nem nagyon olvasok visszaemlékezéseket, így ezek számomra általában érdekes is. Így van ez Perjéssel is, aki a keleti fronton, a magyar megszálló erők kötelékében eltöltött századparancsnoki emlékeit vetette papírra. Igen érdekes az ahogy írásaiból sugárzik a szakmai elhivatottsága, hazafiassága. Szakszerű, de mégis olvasmányos. Ugyanakkor van benne egy pozitív elfogultság is az iránt a hadsereg és saját, szűkebb ludovikás tiszttársai iránt, amiből jött és amiben szolgált. Az általam harmadik résznek titulált rész is ilyen. Mindhárom fejezet, a mellett, hogy a címében szereplő dologról szól, egyben arról is, hogy a szerző mit gondol tágabb értelemben erről. Stomm Marcelhez írott leveléből, vagy Szombathelyi Ferenc parancsnoki tevékenységének elemzésből egy idő után kilép és személyes gondolatait kezdi el mondani a parancsnok kötelességéről és felelősségéről. Ugyan ezt láthatjuk a Szabó-féle könyv elemzésénél is, amikor szintén egy idő után megjelenik ez a vonal.
A könyv egyik előnye a szerkezete. Ez egy tanulmány gyűjtemény, így ezért részei külön-külön is olvashatóak. Ha van negatív kritikám, az a szerkesztéssel kapcsolatos. Ezek a művek más kiadványokból lettek átvéve, és bizony tartalmaznak elírásokat. Olyanokat, mint a mondat kisbetűvel kezdődik, vagy helytelen elválasztásokat, vagy épen sor közbenieket. Ezeket illet volna javítania egy szerkesztőnek egy egyszerű átolvasás közben. Nekem ennek a könyvnek mindkét része érdekes volt. Láttam benne vitatható részeket, de gazdagabb lettem tőle. Tanulhattam belőle. Bizonyos részei nem könnyű olvasmányok, mert a szerző mélyebb hadtudományi, néha még filozófiai fejtegetésekbe kezd. Minden esetre én mind a csatelemzéseket, mind visszaemlékezéses részt csak ajánlani tudom.
- Csorba Csaba: Esztergom hadi krónikája (Zrínyi 1978.)
Szeretem a várakat így azok történetét is. A kilencvenes évek előtt a Zrínyi kiadó gondozásában jelent meg egy sorozat, amely a magyarországi várak történetét dolgozta fel. Egy-egy kötetben hol egy hol több vár történetét mutatják be. Ezeket a könyveket a közelmúltig kedvezményes áron lehetett beszerezni az antikváriumokban (650-1000 Ft), bár néhány ritkább, késői kiadás már azért többe került. Így az elmúlt években néhányat én is beszereztem. Így került a birtokomba az Esztergom történetét feldolgozó kiadvány is
A sorozat egységes formátumú, kis alakú négyzetes alakú, keménytáblás, közel 250 oldalas mű. Az első kilenc fejezet a vár és a város történetét dolgozza fel, míg az utolsó kettő egyfajta lezárás. A könyvet egy képmelléklet zárja. Csorba Csaba tollából ezen kívül is számos várakkal és a középkorral kapcsolatos könyv jelent meg.
Maga a könyv első fejezeteiben a vár és a város kialakulását és a török kor előtti történetét dolgozza fel. Ezt követően a mű legjelentősebb részében a török kor bemutatása következik, beleértve az ostromokat, de magának a városnak a és annak életének bemutatását is a háborús időszakok szünetében. A könyv utolsó fejezetében a Rákóczi szabadságharc két ostroma, majd azt követőben pedig az azt követő időszak három eseménye: 1848-49-es szabadságharc, a tanácsköztársaság és az 1944-45-ös időszak.
Maga a könyv kicsit száraz, ezért nem könnyű olvasni. Ugyanakkor érdekes. Engem mostanában egyre jobban érdekel a törökkor, főleg annak második fele és ehhez kapcsolódó ismereteimet bővítettem. Ami nem tetszett, hogy sok a részletes leírás, de néhány alaprajz sokkal többet jelentett volna a könyvben, és ez nagyon hiányzik. Ezt nem helyettesíti az ostromokhoz kapcsolódó sematikus térképek (melyek között nem sok különbség van, hiszen általában hasonlókép zajlottak le. Látszik a könyvön a kiadás ideje is, így került bele a tanácsköztársaság és Esztergom „felszabadításának” ideje, miközben ha már a város hadi krónikájáról van szó illet volna megemlíteni az ide települő katonai alakulatokat is. Persze 1987-ben nem lehet írni a szovjet alakulatokról, de a korábbiakról lehetett volna, hiszen ez is a város katonai múltja. Persze van kivétel, hiszen ír az első világháború alatt itt működött legnagyobb magyarországi hadifogolytáborról.
Alapvetően ez egy rétegkönyv, annak minden ismérvével. Száraz és csak egy témáról szól. Ez nem egy bédekker (bár az utolsó fejezet az), de ha valaki ellátogat a városba, kap belőle egy történelmi hátteret. Igazából ezt a könyvet csak az olyan szakbarbároknak tudom ajánlani, mint amilyen magam is vagyok.
- Robert A. Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1943-1945 - Vörös gőzhenger (Hajja & Fiai 2022.)
Anno írtam már ennek a könyvnek az első részéről, és már ott megemlítettem, hogy remélem a második rész is hamarosan kiadásra kerül. Nos, amikor ez megtörtént, nem volt kérdés, hogy beszerzem a folytatást is.
A kötet kivitele megegyezik a kiadó többi könyvének formátumával és kiviteli minőségével. Kis alakú, 370 oldalas, keménytáblás könyv, amely 27 képet is tartalmaz. A könyv három nagyobb fejezetből és függelékekből áll. A nagyobb fejezetek 4-20 oldalas alfejezetekre oszlanak, amelyek jellemzően az első fejezetben egy-egy kérdéskört, a második-harmadik fejezetben, pedig egy-egy hadműveletet ismertet. A könyvet egy rövid összegzés, függelék, jegyzetek, bibliográfia és név-, és helymutató zárja. Az első rész, bő 50 oldalon egyfajta elemzést és hátteret ad, amelyben a szerző felvázolja a két félpáncéloscsapatainak helyzetét 1943-ban. A második az 1943-as, míg a harmadik az 1944-es hadműveleteket elemzi. Ugyan a könyv címében szerepel az 1945-ös esztendő is, de a részletes ismertetők 1944 nyarán lezajló Bagratyion hadművelettel lezárulnak, az az utáni események inkább csak nagy vonalakban vannak felvázolva leginkább csak említés szintjén. Így a Hazánkban zajló harccselekmények is. A könyv végén a függelék a két fél hadrendjeit, páncélos állományának mennyiségi változásait, termelési adatait és a részvevő páncélosok műszaki adatait tartalmazza.
A szerző a hadműveletek részletes ismertetését számos alkalommal fűszerezi apró részletek leírásával, amivel a nehéz szakszöveget viszonylag olvasmányossá teszi. Gondolok itt visszaemlékezésekre, vagy olyan technikai részletek ismertetésére, ami megvilágítja előttünk, hogy milyen műszaki problémákkal küzdöttek egyes páncélosok, vagy milyen döntések hátráltatták azok gyártását. Lehet, hogy ha belemegyünk a részletekbe, akkor vannak benn szakmai hibák, de szerintem a könyv sokkal inkább egy folyamot ír le, ami segít megértetni, hogy az események miért történtek úgy, ahogy. Ugyan a könyv a páncélos hadviselésről szól, és természetesen azok hadműveleteit ismerteti, de azokat összefüggéseiben láttatja. Ugyan részletes számadatokat közöl a bevethető páncélosok számáról és azok veszteségeiről, de nem ragad le csak azoknál, ami sokkal jobban árnyalja a képet. Ugyan nagyon egyszerű lenne ha csak a két fél páncélos veszteség adataival foglalkozna, de mint azt kifejti, az hamis képet ad és egy olyan tévútra vezet, amely nem segít megérteni a keleti-front történéseit. Miről is van szó. Forczyk jellemző módon a páncélos számadatok mellett, majd minden alkalommal ír a bevethetőségről, a gyalogsági és tüzérségi támogatás mértékéről, a hadtápról és a műszaki támogatottságról, így egy sokkal árnyaltabb kép alakulhat ki bennünk. Én nem tudom megítélni, hogy mennyire pontos, bár vannak összehasonlító olvasmányélményeim.
Természetesen vannak benne tévedések, amelyek még nekem is feltűntek. Gondolok itt olyanra, hogy a befejező részben olyat ír, hogy Magyarországra 1944-ben az 1. és 4. Ukrán Front csapatai támadtak, míg a 2. és 3. délre, Bulgáriába és Jugoszláviába nyomult be. Ugye mi tudjuk, hogy ez nem teljesen van így, hiszen az elsőnek semmi köze nem volt hozzánk és a 2. sem ment le Bulgáriába és Jugoszláviába, de ezek olyan részlet tévedések amelyek nem befolyásolják a hadműveletek nagy egészének ismertetését. Jellemző, hogy ez is a már, a nagy vonalakban ismertető lezáró részben jelenik meg. Mellesleg van a könyvnek magyar vonatkozású fejezete, amely a magyar 2. hadsereg elleni hadműveleteket írja le. Mint ilyen érdekes, hiszen egy kívülálló szemszögéből ismerhetjük meg az események egy változatát.
Szerintem a könyvnek számos erénye mellett két gyenge pontja van. Az egyik a térképek hiánya. Ugyan vannak benne, de ha nagyon meggondolom a különböző hadműveletek ismertetése közül, csak jó ha negyede rendelkezik ilyennel, azok is jórészt sematikusak. A másik a függelék, amin látszik, hogy a kiadó összecsapta. Több alfejezet címét is elírták, ami a laikus, nem gondolkodó olvasót megzavarhatja. Ilyen rögtön az első, amely címében az 1941 júniusi hadrendeket ismerteti. Felmerülhet a kérdés, hogy miért is, de ha jól megnézzük ez az 1943-as, ugyanez az 5. függelék, amely címében az 1943-ban legyártott páncélosmennyiséget ismerteti, de valójában az 1944-est. Egyébként nem először találkozok ezzel a jelenséggel, hogy egy könyv végét, a kiadási határidő miatt összecsapják és nem ellenőrzik kellő képen, amivel számos hibát visznek be. Ilyet érzek az Ukrán Frontoknál is. Hiszen korábban vannak szerkesztői megjegyzések, ami itt viszont elmaradt.
Összességében nekem a könyv tetszett és csak ajánlani tudom. Mint azt az első kötet ismertetésekor írtam a szerző a szovjetekkel szemben némileg megengedőbb, mint a németekkel, de ezt lehet akár úgy is tekinteni, hogy mindenkit a saját képességeihez mér, bár persze lehet persze egy enyhe részrehajlásnak is tekinteni. Részletes, ugyanakkor viszonylag olvasmányos és segít árnyalni és megértetni velünk, hogy a keleti-fronton a szovjetek a hatalmas veszteségeik mellett miért tudtak győzni, és a németeknek ha nem is fogyott el, de hogyan apadt a katonai képzettségből adódó fölényük. Azoknak akiket érdekel a keleti-front hadieseményei mindenképpen érdemes elolvasniuk.
- Edwin P. Hoyt: Göring és a Luftwaffe (Victoria 1994.)
Amikor megjelent ez a könyv, a kilencvenes évek közepén, engem nem nagyon érdekelt a téma. Kevés német vezető életrajza mozgatta meg a fantáziámat, és Göring sem tartozott közéjük. Aztán eltelt 25 esztendő, és egy antikváriumban szembe jött velem potom 800 Forintért, amiért úgy döntöttem, hogy mégis megveszem.
Hoyt számomra amolyan bulvártörténész, angolul 30 könyve jelent meg, amelyből négyet magyarul is kiadtak. Jellemző, hogy ezek nem a történelemre szakosodott, nagy kiadók gondozásában kerültek megjelentetésre. Szintén jellemző, hogy e miatt, nem használnak szakfordítót, és ezért azok színvonala hullámzó.
Maga a könyv egy közel 200 oldalas, két képmellékletet tartalmazó (29 fotó), vastag papírra nyomtatott, keménytáblás kiadvány. A könyv 21 fejezetre oszlik, amely végigkíséri Göring életútját a gyerekkorától a haláláig.
Maga a könyv olvasmányos, könnyed, én gyakorlatilag három nap alatt kiolvastam. Számomra bizonyos értelemben érdekes volt, hiszen egy egészen más Göring képet tárt elém - számomra meggyőzően - mint ami élt bennem. A könyv lerombolja a dagadt pojáca képét, és helyette egy számító céltudatos ember képét vázolja fel, aki vagy jó szervező, vagy jól tudja megválasztani a végrehajtóit. Persze, ha valaki belemegy a részletekbe, akkor a könyvből is kiderül, hogy azért nem ennyire fekete-fehér a kép. Sokkal inkább ez a szerző pre-koncepciója. A könyv nagy részében a politikus Göringet mutatja be. Megismerhetjük belőle, a hatalomhoz vezető útját, és annak gyakorlását. A könyvben legalább akkora hangsúlyt kap, Göring a politikus, és a gazdasági vezető, mint a Luftwaffe parancsnoka. Ez pont azért érdekes, mert megmutatja Göring valós felelősségét a náci rendszer hatalomgyakorlásában, hiszen a közvélekedéssel ellentétben nem csak katona volt.
Azonban a könyvel számomra több gond is van. Az egyik, hogy a hadiesemények ismertetésénél időzavarok vannak és ezért az ok-okozati összefüggés, néha gyenge lábakon áll. Ez gyakran a terjedelmi korlátok miatti egyszerűsítésből adódik, de épp ezért nem meggyőző, sőt hiteltelen. És ép ezért vannak kétségeim a Göring másik énjének hitelességével kapcsolatban is. Hiszen ha látom, hogy a könyv egyik része szerintem hamis, akkor a másik miért lenne igaz? A másik gondom, összetett és nem tudom eldönteni, hogy maga Hoyt az, aki pongyolán fogalmaz, vagy a fordító magyarította félre, vagy inkább mindkettő. Mert az látszik, hogy a fordító nem volt a helyzet magaslatán. Angol kifejezéseket nem magyarít, hanem szó szerint fordít, nem tudja megkülönböztetni bizonyos esetekben a többesszámot, gondjai vannak bizonyos főnevek nagybetűvel írásával, nem ismeri annak a bizonyos kifejezések magyar nevét stb. Erre rájön a szedés, amely az idegen neveknél gyakran ír el, vagy hagy ki betűket, de van olyan mondat, ahol egy egész szó hiányzik, ami pont ellentétre változtatja az értelmét.
Összességében, egyszer el lehet olvasni, érdekes, de erős forráskritikával kezelendő, hivatkozásként használhatatlan. Szórakoztató, de sokkal inkább bulvár, mint valódi történelmi mű.
- Balajti István: A radar (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
Még tavaly előtt beszereztem az abban az évben kiadott tagjait ennek a sorozatnak, így minden könyvajánlóba jut egy-egy.
Maga a füzet a már a korábbiakban ismertetett formátumú. 72 oldal, közepes alapú, fekvő kiadvány. Magát a könyvet a szerző négy nagyobb részre osztja.
Nehéz helyzetben vagyok, amikor erről a műről írok, mivel ebben a témában nagyon bizonytalanul mozgok. Talán épp ezért érdekelt ez a kiadvány, amely az ifjúsághoz szólva nekem is érthetően magyarázza majd el a radart. Le kell szögeznem, hogy ezt a füzetet minden bizonnyal egy szakmailag nagyon felkészült tiszt írta. És épp ezért nem is vele van bajom, hanem a sorozat szerkesztőjével. Ez a sorozat egy dedikáltan fiataloknak szóló művek, amelyek esetleg elősegíthetik, ösztönözhetik őket, hogy a katonai hivatást válasszák. Azonban ez az írás túl szakmai, egyáltalán nem népszerűsítő, ezért ebben a formában megjelentetni teljes tévedés volt szerintem. Hangsúlyozom, nem a szerző felkészültségével van bajom, hanem azzal, hogy ez nem a 14-18 év közötti közönségnek szól.
Azt gondolom, hogy azoknak, akiknek van valamennyi alapismeretük a témában, azoknak ez egy érdekes könyv lehet, de azoknak akiknek szánták azok megszólítására teljesen alkalmatlan.
Ambasa
