A Drezdai Hadtörténeti Múzeum maglátogatása számomra egy különös időutazás volt. Valamikor még, ifjú koromban, a nyolcvanas évek közepén már jártam ott, amikor még a szászországi metropoliszban a szocializmus épült, és a múzeum a NVA, az NDK Nemzeti Néphadseregének a kezelésében volt. Aztán ledőlt a Berlini-fal, és az intézményről is lekerült a kalapácsos-körzős címer. A gyűjtemény a Bundeswehr kezelésébe került át. Közben a két látogatásom között eltelt több, mint harminc év, így igazán kíváncsi voltam, a változásra, milyen is az, amikor egy épületben két ugyan olyan tematikájú, de mégis különböző múzeumot ismerhetek meg, feleleveníthetek emlékeket, eldönthetem, hogy mi lett jobb, vagy rosszabb…
Az épületegyüttes 1873. és 1877. között épült, mint a Szász Hadsereg fegyverraktára. Az Arsenalt 1877. május 1-én adták át. 1897. jeles év az éplet történetében, ugyanis ekkor nyitották meg a kezdetben Királyi Fegyvergyűjtemény, majd a Szász Királyi Hadseregmúzeum néven, azt az intézményt, ami a jogelődje a mai múzeumnak. Aztán a császári sas 1918-ban lehullt, és a főépület ismét fegyver-raktárként működött, míg a melléképületek különböző civil vállalkotások telephelyeként, raktáraként szolgált. Ez azonban nem tartott sokáig, és amint normalizálódott a vereség utáni német viszonyok 1923-24-től a főépület ismét a Szász Hadsereg Múzeumává vált. 1938-ban az intézmény a Wehrmacht kezelésébe került, és a Wehrmacht Hadseregmúzeuma néven, majd 1942-től egyszerűen csak Hadseregmúzeum néven működött egészen 1945-ig (Egy apró megjegyzés: a múzeum német megnevezésében az ’Armee” szerepel és nem a „Heer”, vagyis a múzeum az igazából a német fegyveres erők múzeumaként működött és így is értendő az elnevezés.)
A második világháború után a bevonuló Vörös Hadsereg a múzeum anyagát, hadizsákmánynak tekintette és jelentős részét elszállította a Szovjetunióba. A kiürült intézményt megszüntették, ami nem nagy csoda, hiszen melyik német akart volna egy olyan trauma után, mint a második világháborús vereség a múlt győzelmein ábrándozni egy kiürített, gyűjteményét vesztett épületben. Az épület 1967-ben került Drezda városának tulajdonába, amely kezdetben a városi múzeumnak adott helyett. Az új múzeum első kiállítása, talán nem alaptalanul a város háború utáni újjáépítéséről szólt.
Az épület, aztán a korábbi hagyományoknak megfelelően 1972-ben, az NDK Nemzeti Néphadsereg, az NVA kezelésébe került. A gyűjtemény magját, az 1961-ben, a Berlinhez közeli potsdami Márványpalotában megnyílt Hadsereg Múzeum képezte, ezt költöztették Drezdába. Az NVA Hadseregmúzeum (folytatva a hagyományos elnevezéseket) 1972. március 24-én nyitotta meg a kapuit mintegy 8000 négyzetméternyi kiállító területen (7000 fedett és 1000 szabadtéri). A múzeum meghirdetett célja az NDK Nemzeti Néphadsereg és a fegyverbarátai (köztük a Magyar Néphadsereg) bemutatása volt. Közben a szovjetek visszaszolgáltatták a korábbi Szász Hadseregmúzeum egyes kiállítási tárgyait, amivel tovább bővült a gyűjtemény. Mint az ilyen intézmények általában, az NVA Hadseregmúzeum is a látogatóknak szánt kiállítás mellett tudományos intézményeknek is helyt adott, itt került elhelyezésre a National Volksarmee központi könyvtára.
Aztán, mint írtam, az NDK a történelem egy lábjegyzetévé vált, és természetesen az erősen átpolitizált gyűjtemény sem maradhatott meg abban a formában ahogy volt. 1990-ben az intézmény, mivel katonai objektum volt és az egykori kelet-német haderő kezelésébe állt, természetesen a Szövetségi Védelmi Minisztérium tulajdonába került, mint Hadtörténeti Múzeum. 1994-ben Volker Rühe, az akkor hadügyminiszter úgy döntött, hogy folytatva a hagyományokat az épületben a Bundeswehr Központi Múzeumát rendezik be. Ez az időszak egészen 2003-ig tartott, ami egy furcsa kiállítást eredményezett. Ugyan a múzeumot átnevezték, a kiállítási anyagon természetesen némileg változtattak is, de gyökeresen nem változtatták meg azt. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Szövetségi Köztársaság fegyveres erőinek központi múzeumát továbbra is a NDK szelleme járta át.
Azonban a változás, ha lassan is de érlelődni kezdett és 2001-ben egy tervpályázatot írtak ki az épület áttervezésére. Az építészversenyt az amerikai Daniel Libeskind nyerte. Hét éves rekonstrukció után a múzeum, 2011. október 14-én nyitotta meg újra a kapuit a ma látható formájában.
Nos ennyi a múzeum rövid története, és akkor most jöjjenek a saját emlékeim, valamikor a nyolcvanas évek közepéről. Amennyire visszaemlékszem, a földszinten, és az első emeleten hagyományos módon, időrendben mutatták be a német hadtörténelmet. Volt pár nagyvas, de természetesen a nálunk ismert szovjet fegyverek domináltak. Volt MiG-21, T-34, T-54, BTR-152 és volt egy SzU-76, amelynek az érdekessége az oldalán való metszett volt, amelyen át be lehetett látni a páncélos belsejébe. Emlékszem itt mutatta meg apám a két sorba kapcsolt, egymás mögötti GAZ motort és azt a szűk folyosót amely elvben összekötötte a vezetőállást a küzdőtérrel. Már akkor is ott volt a Brandtaucher a fából készült, kézi hajtású tengeralattjáró 1850-ből. Ami még megmaradt az első látogatásomból, hogy ott láttam először egy V-1-est és egy V-2 törzsgyűrűt, illetve egy Goliath képviselte még a világháborús német haditechnikát (persze biztos voltak ott még kézifegyverek és talán tüzérségi eszközök is). Emlékszem, hogy ott volt az SMS Markgraf nagyméretű (talán 1:100-as makettje) és a jütlandi csata miniatűr hajókkal megjelenítve. A hadtörténelmi részből, ami megragadatott még, hogy voltak kisebb, a falba beépített 2D mini-diorámák, amelyekben az épületek és az emberek is papírból kivágott elemek voltak síkban kismértékben eltolva egymástól így adva meg a kompozíció mélységét. Határozottan emlékszem egy ilyenre, amely a harmincéves háború időszakából mutatott meg egy életképet.
Fent az emeleten mutatták be a Volksarmee-t. Itt határozottan emlékszem egy gigantikus, legalább 3x6 méteres diorámára, amelyben 1:87-es BTR-ek és PT-76-osok gázoltak ki a partra. A tabló érdekessége volt, hogy oldalról egy üvegfalon keresztül, kívülállóként lehetett megszemlélni a hadműveletet, míg a tenger felöli végén egy hajó hídjának utánzatából, a szárazföldi oldalon, pedig egy bunkerból láthattuk az egész partraszállást. Mit mindjak, gyerekként lenyűgöző volt. A legfelső emelet a fegyverbarátságról szólt, itt mutatták be a szövetséges hadseregeket, pl. a Magyar Néphadsereget is. Itt leginkább arra emlékszem, hogy a fegyverbarátságot hét krómozott egybe hegesztett AK-47-esből elkészített műalkotás reprezentálta. Persze azért voltak érdekesebbek is, mint pl a baráti hadseregek Kalasnyikov variánsainak bemutatása.
A múzeum melletti téren számos nehézfegyvert állítottak ki, itt is volt egy terepszínű MiG-21, de volt egy nagyon aranyos kis szállítógép, egy An-14 Méhecske. Volt ott harcászati rakéta is, de ami nekem a legérdekesebb az a nálunk nem látható haditengerészeti fegyverek voltak.
Hát szóval körülbelül így nézet ki emlékeim szerint 1985-ben a múzeum, úgyhogy nagyon kíváncsi voltam, hogy milyen ma 2019-ben.
A változás már az épülethez közeledve is szembetűnő, hiszen az épületet jócskán átépítették, illetve a szabadtéri kiállítási tárgyak elkerültek az épület elől, de erről majd később.
Ma a múzeum a hagyományos elveket követve időrendben mutatja be a hadtörténelmet, három fő időszakra bontva azt. Az első az 1300-1914, a második az 1914-1945, míg a harmadik az 1945 utáni időszakot járja körül. A fő és mondhatni hagyományos kiállítás mellett számos tematikus is van. Olyanok mint a háború és tudomány, a háború és az állatok, a háború és a művészet, de van bemutató a a különböző korok katonai játékaiból, illetve olyan ami a hadsereg és a háború társadalmi kapcsolatait jeleníti meg.
A múzeum gyűjteménye igen gazdag, a wikipedia szerint mintegy 10000 kiállítási tárgyból áll és további egymillió van a raktárakban. A gyűjtemény része 4250 puska, karabély és automata fegyver, 3250 pisztoly, 1700 kard és szablya, 1100 szurony, 1200 tőr és kés, és 400 egyéb szálfegyver. A gyűjtemény tartalmaz még 70000 darab különféle egyenruhadarabot és felszerelési tárgyat.
Maga a múzeum igen érdekes, egyszerre hagyományos és ugyanakkor számomra újszerű. Az első időszakot bemutató kiállítás a hagyományos elveket követi. A második, a világháborúkat bemutató egy kicsit formabontó, a tablók labirintusában barangolva egyik oldalon az elő, a másik oldalon, pedig a második világháborút jelenítik meg, Ez egyben érdekes, de ugyanakkor komoly munkát ad később, amikor a fotóinkat rendezni szeretnénk. A harmadik időszak egyszerre mutatja be a Bundeswehrt és az NVA-t illetve kitér az egyesítés utáni Bundeswehr békemissziókra is, illetve a olyan polgári védelmi feladatokra, mint pl az árvízvédelem. A két Németország hadseregének bemutatásakor itt is törekedtek egyfajta párhuzamos bemutatásra. Pl. az egyik oldalon egy NDK-s, a másikon pedig egy NSzK-s körletet láthatunk, vagy megismerhetjük a német sorkatonák leszerelő relikviáit, mint pl, egy Trabant ajtóra festett Iron Maiden festményt. Érdekes volt látni, hogy itt megmaradt néhány tárgy az egykori NDK-s fegyverbarátságot bemutató „műalkotásokból”, illetve az hogy a másik oldalon is születtek hasonlóak, mint pl. a német és amerikai színekben pompázó egymással kezet fogó harckocsi lőszerek.
A tematikus kiállítások egy része érdekes, mint pl. fegyverek és tudomány, vagy az állatok és a hadviselés, bár néha kicsit túlgondolt, mint pl az oroszlán, amely azért került be, mert szerepelt a Flyboys című filmben. Azonban azt is el kell mondanom, hogy a többi tematikus kiállítás, legalább is az én szememmel elvont néha kifejezetten érthetetlen volt. A gyerekjátékokat még értettem, de igazából nem tudtam hova tenni azt a rész, ahol szűk alig egyméteres folyosók között barangolva egyszerre láthattam maketteket, de az ötvenes évekbeli Sissy filmek plakátjait.
Egyébként az egész múzeumra jellemző, egyfajta hatásvadászat, vagy inkább az, hogy nem egyszerűen csak bemutatni akar, hanem hatni a látogatóra. A kiállítótermek meglehetősen sötétek és egyfajta labirintusszerű útvonalakon járhatjuk be. Ugyanakkor vannak igen érdekes interaktív megoldásaik is. Ha látogatótársaim nem hívják fel rá a figyelmemet talán észre sem veszem, hogy egyes tárlók melletti szekrények kinyithatók és itt felpróbálhatunk, pl egy középkori lánckesztyűt, megnézhető egy katonai lábbeli, vagy ami nagyon dúrva, a szó legszorosabb értelmében beszippanthatjuk a lövészárok szagát. Igen a vállalkozók, akik megnyomják a gombot, belélegezhetnek egy kis enyhe dögszagot. De ugyan ilyen, amikor ki kell számolnunk, hogy hány ember mennyi idő alatt mozgat meg annyi köbméter földet, amely egy átszakadt gát betöméséhez kell. Ha jól válaszolunk, itt még jutalmat is kapunk. Ha már a kuriózumoknál tartunk a hagyományos megjelenítés mellett, vannak olyan érdekességek, mint térben berendezve egy szétrobbanó gránát vagy a testvédő eszközök fejlődése a középkortól napjainkig egy kör alakú kompozícióba rendezve, vagy épen a német rohamsisak gyártási folyamata. De igen látványos az amikor 13000, 1:72-es figurákból több méter hosszan ki van rakva egy 1914-es német hadosztály menetoszlopa, amelyben mindenki szürke, egy figura kivételével, amely azonban ki van festve. Szintén érdekes a párizs-ágyú szerelt lőszere, vagy az az előtti teremben található, különböző, egy-két személyes betonbunkerek gyűjteménye.
A múzeum szabadtéri részén, a bal oldalon hidegháborús NDK és NSzK páncélosok legjellemzőbb darabjai kerültek kiállításra, míg a másik oldalon sokkal szerényebb számban az egyesítés utáni Bundeswehr járművei. A főépület mögötti részre került néhány különleges jármú, köztük egy Pershing 1 rakéta, egy NDK gyorsnaszád és egy különleges aknamentesítő harcjármű. Szintén az épület mögött található a restauráló műhely amelynek udvara is rejt néhány kincset.
Az főépülettől balra található egy raktár, amely sajnos ott jártunkkor nem volt látogatható. Az ablakokon betekintve azonban talán nem túlzok, ott összezsúfolva több száz löveg, aknavető, jármű és harcjármű található. Csak reménykedni lehet, hogy ez az igen gazdag gyűjtemény egyszer majd valahol megtekinthető lesz.
Természetesen voltak párhuzamok, a két látogatás között, mint a fent említett tengeralattjáró, vagy épen az NDK-s űrhajós Szoljuz űrkabinja, amely már akkor is ki volt állítva. Szintén volt még néhány régebbi fegyverbarátságos, vagy épen NVA-s tárgy is, de véleményem szerint a múzeum mintegy 90%-ban teljesen új volt, az általam korábban látotthoz képest. Azt kell mondanom, hogy volt olyan, amit hiányoltam de sok más tárgy viszont kárpótolt ezekért.
A múzeumban szabadon lehet fényképezni, de táskát bevinni tilos, úgyhogy a tartalék elemeinket kénytelenek leszünk a zsebeinkbe tömködni(természetesen van ingyenes ruhatár). A belépő a német átlag alatt van, mindössze 5 Euro. Sajnos a kiállító termek jelentős része sötét, ezért nem árt, ha fényképezőgépünk rendelkezik egy jó stabilizátorral, mert természetesen itt állványt és vakut nem szabad használni. Mi, igaz elég alaposan, és nem sietve néztük végig az intézményt, így olyan öt órát töltöttünk el ott. A fő és néhány tematikus kiállítás érdekes, de ahogy megyünk felfelé a felsőbb szintekre, az ott lévők már kihagyhatóak (természetesen ezt csak akkor tudjuk meg, ha már megnéztük azokat).
A legfelső emeleten az ki lehet gyalogolni az épület ék alakú csúcsába, amely egyben egy kilátó, ahonnan csaknem 30 méter magasból tekinthetünk le a Drezda városára.
Nekem alapvetően tetszett, bár lehet, hogy kicsit magasra tettem a mércét ifjú korom elvárásai, illetve az interneten lévő, raktár fotói láttán, amelyről sajnos csak ott derült ki, hogy nem látogatható. Sajnos ez nagy csalódás volt, mert, ott bizonyára még vagy két órát eltöltöttem volna, ha nem többet.
Summa-summárum én mindenkinek tudom ajánlani, hogy ha valaki elutazik Drezdába, ebbe a gyönyörű városba, és érdekli a hadtörténelem és a haditechnika, akkor szánjon rá legalább fél napot, hogy ide is ellátogasson. Szerencsére a múzeum elég hosszú nyitvatartási idővel rendelkezik, és ami különleges hétfőn is nyitva tart.
A Bundeswehr - Militar Historisches Museum - Dresden hivatalos honlapja
Ambasa
