Mint már többször említettem, nem szeretek csak egy könyvet ismertetni egy cikkben, de ismét kivételt teszek. Legutóbb egy több, mint 100 éve kiadott műről írtam, és most is egy hasonlóra készülök, igaz most "csak" egy 77 évessel...
A legtöbbször nem nagyon kedvelem, és fenntartásaim vannak, az olyan könyvekkel, amelyek a világtörténelem "legnagyobb", "legjelentősebb" stb. csatáiról szólnak. Ezek a művek általában 4-8 oldalon mutatják be ezeket az összecsapásokat. Én nem állítom, hogy ezek rossz könyvek, sőt általános ismertetőnek jók, de én szeretem, ha bővebben olvashatok ezekről a csatákról, ütközetekről. Ezen művek rendszerint az angolszász könyvkiadás magyar fordításai, így annak a történelem szemléletnek a jelentős ütközeteit tárgyalja. Ha bekerülnek is ide más csaták, azok inkább csak az egzotikumot képviselik. Talán így már érthető, hogy miért is érdekes egy 1943-ban Magyarországon, egy magyar szerzői közösség által írt gyűjteményes mű, amely nem ebben a szellemben, hanem egy magyar-német történelemfelfogás nyomán íródott.
Maga mű két kötetben, több mint 1000 oldalon 57 csatát, ütközetet mutat be 8-30 oldalon, továbbá kitér a második világháború 1942 végéiig való történéseire. A könyv közepes alakú, igen jó minőségű, majdhogynem fotópapírra nyomott kiadvány. Érdemes összehasonlítani az első világháború alatt kiadott könyvekkel, amelyek papírja, sajnos ma már porlik. A kiadvány egyetlen gyenge pontja a kötése, amely sajnos elöregedett, és ezért a vászon szakad.
A Sorsdöntő csaták - Marathontól a második világháborúig mű dr Lukinich Imre és Markó Árpád szerkesztésében jelent meg, de egy szerzői munkaközösség munkája. A mű egyes fejezeteinek írói a kor neves történészei:
-Ajtay Endre nyá. ezredes, MTA tag: Fehérhegy (1620.), Lützen (1632.), Sassbach (1675.), Höchstadt/Blenheim (1704.)
-dr. Balanyi György egyezemi tanár, MTA tag: Catalaunum (451.), Xeres de la Frontera (711.), Poitiers (732.), Augsburg (955.), Hastings (1066.), Jeruzsálem (1099.), Morvamező (1278.), Morgarten (1315.), Crécy (1346.), Nikápoly (1396.), Konstantinápoly (1453.)
-Balla Antal író: Petersburg-Richmond (1865.) Khartum és Omdurman (1878.)
-dr. Erdélyi Gyula ezredes, egyetemi tanár, MTA tag: Muhi (1241.), Várna (1444.), Nándorfehérvár (1456.), Granada (1492.), Pávia (1525.), Lepanto (1571.), Gravelingen (1588.)
-vitéz Barabás Emil nyá. altábornagy: Lengyelország (1920.) Afiun-Karahissar (1922.) A világtörtánelem csatái 1922-1942.
-vitéz Báti Berkó István nyá. vezérőrnagy, MTA tag: Custozza (1866.) Königratz (1866.) Sedan (1870.)
-lovag Bialoskurski Ödön alezredes, a Bólyai János Műszaki Akadémia tanára: Moszkva (1812.)
-dr. Lukinich Imre egyetemi tanár, MTA tag: Pultava (1709.)
-Markó árpád nyá. ezredes, MTA tag: Mohács (1526.), Buda (1686.), Zenta (1697.) Trencsén (1708.), Kolin (1757.), Leignitz (1760.)
-Nemes Bangha Imre nyá. altábornagy: Múlt és jelen
-vitéz Németh Lajos nyá. vezérőrnagy: Tannenberg (1914.), Marne (1914.), Az 1914-évi Kárpatok béli téli csata
-dr. Rédvay István alezredes, MTA tag: Arcole (1796.), Ulm (1805.), Győr (1809.), Isaszeg (1849.)
-dr. Révay József író, tanár: Marathon (ie. 490.), Gaugamela (ie. 331.), Záma (ie. 202.), Alesia (ie. 52.), Philippi (ie. 42.), Actium (ie. 31.), Jeruzsálem (70.), Pons Milvius (312.)
-Seléndi Andor nyá. folyamőrkapitány: Trafalgar (1805.), Lissa (1866.), Csuzima (1905.)
-dr. vitéz Timon Béla ezredes: Lipcse (1813.), Waterloo (1815.)
Mint látható igen színes a kínálat, mind szerzőkben, mind témákban. Látszik, hogy nem ugyanazokat az összecsapásokat tartották fontosnak akkor, mint ma, ami szerintem az akkori politikai irányultságunkból is eredt. Természetesen a magyar (és osztrák) történelem fontosabb ütközetei mellett a német történelem is hangsúlyosabb szerepet kap, a klasszikus világ csatái mellett. Szintén látszik, hogy több ostrom és tengeri ütközet is bekerült a műbe, ami szerkesztők törekvése lehetett több okból is. Ugyanakkor látszik, a politikai irányultság is nem csak a német vonal miatt, hanem a spanyolok miatt is, illetve hogy az első világháborúból a két korai, tényleg jelentős ütközet mellé bekerülő harmadik helyett illet volna egy háború végit ismertetni. Szintén ennek tudom be a török-görög háború leírását, mintegy ellenpontként a mi trianonunknak, vagy a lengyel-szovjet háború bemutatását, akkor amikor a Magyar Királyi Honvédség éppen a Don partján harcoltak - az akkori szóhasználat szerint - a bolsevizmus ellen. Szintén jellemző, hogy a második világháború eseményeinek ismertetése - természetesen némileg joggal - csak a Tengely győzelmeiről szól, erősen szépítve a görög-olasz háború eseményeit, illetve az angliai légicsatát alig három mondatban említi meg, míg Kréta külön, egy oldalas fejezet.
A mű utolsó 100 oldala egy érdekes összefoglaló, ahol a szerző megpróbálja a laikus olvasót a hadviselés rejtelmeibe, szabályszerűségeibe beavatni. Elmagyaráz bizonyos alapfogalmakat, ismerteti pl. a haderőnemeket, fegyvernemeket, a harc és a manőver formáit stb.
Alapvetően a könyv tagolása megfelelő, egy-egy este elolvasható egy-egy fejezet. Ugyanakkor a könyv színvonala igen hullámzó, inkább ismeretterjesztő, mint tudományos mű. Sok a dagályos leírás. Jellemző, hogy a legtöbb fejezet nagy része sokkal inkább a felvonulásról, az előzményekről, a háborúról, a manőverekről, menetvonalakról, mint magáról a csatáról szól. Ma szemmel nehezen olvasható. Ez alól persze vannak kivételek, főleg a XVIII-XIX. századi csaták leírásánál. Viszont majd minden fejezet tartalmaz - ami nagy vesszőparipám - térképet, néha többet is, illetve számos illusztrációt. (Ezek között igazából egy vicces baki is akad, amikor is a lengyel-szovjet háború ábrázolásához szovjet BT harckocsik képét tették be.) Az utolsó fejezet, ami a hadviselést volna hivatott bemutatni, elég tankönyvszagúra sikerült, szerintem egy akkori laikus polgár, nem igazán kapott belőle olyan válaszokat, amelyek megkönnyítették volna az akkori újságokban olvasott hadijelentések értelmezését. Ráadásul itt is látszik az aránytalanság. A tengeri hadviselés hat oldal, benne külön alfejezet a Monarchia haditengerészete természetesen Horthy az alig egyharmad oldalon háromszor megemlítve. Ezzel éles ellentétben áll, hogy miközben elismeri a légihadviselés jelentőségét, alig két oldalt kapott, kevesebbet, mint az erődítések és ostromok leírása. Szintén természetes - főleg egy hadban álló nemzet esetén, mint akkor a miénk is volt - némi ideológiai töltet, illetve az, hogy az eseményeket akkor hogy tálalták. Erre legyen két érdekes megállapítás. Én idáig úgy tudtam, hogy a németek, jelesül Keitel, csak a nürnbergi per folyamán hozakodott elő azzal, hogy a Szovjetunió elleni német támadás preventív jellegű volt. Ehhez képest ez a könyv (1943.) tesz rá utalást. A másik a finn-szovjet háború ismertetését záró gondolat, amit szó szerint idézek:
"Ma innen-onnan három év távlatából, a Szovjetunió ellen folyó keresztesháború benyomásai alapján felismerhető, hogy a finn-szovjet háború legügyesebben megrendezett megtévesztő hadjárat volt. A szovjetuniónak sikerült haderejét a viszonylagos gyengeség, közepes felszerelés és nem a korszerű vezetés színében feltüntetni, s ezzel valódi - hódító - céljai felől Európát megtéveszteni."
És végül a magyar csapatokra vonatkozó idézet 1942 novemberéből:
"A tengelycsapatok ruganyos, mozgó védelme azonban megakadályozott minden hadműveleti sikert úgy, hogy a Szovjet csak harcászati részletsikereket érhetett el, a tengely arcvonalát alapjaiban megingatni nem tudta. Ma még folynak az elkeseredett harcok, melyek végső eredménye azonban nem lehet kétséges. A tengely csapatai védekezésük közben már megteremtik tavaszi nagy támadásuk kedvező előfeltételeit,"
Én azt gondolom, hogy egy érdekes, könyv, de inkább ismeretterjesztő, mint tudományos igényű munka. Nehéz olvasni, ugyanakkor egy kortörténeti kaleidoszkóp is, ami viszont érdekessé teszi, hiszen megismerhetjük belőle, hogy mit gondoltak akkor az emberek a hadtörténelemről és saját korukról, vagy legalább is azt, hogy mit szerettek volna gondolni róla.
Ambasa
