Mint korábban írtam, idén ősszel folytattam a krakkói erődrendszer elemeinek bebarangolását. Igazából néhány régi adósságomat akartam letudni, a városban illetve a nyugati védelmi vonalban, ahogy azt a korábbi posztomban meg is írtam. Mielőtt meglátogattam egy-egy építményt a net barangolva próbáltam felmérni a jelenlegi állapotát, és azt, hogy vajon mennyire látogatható. Ugyan nagyjából elhatároztam, hogy mit is szeretnék látni, de ahhoz, hogy legyen annyi, amelyről érdemes írni, próbáltam alternatív látni valókat is keresni. Már nem tudom, hogy hogy került a figyelmembe, de amikor megláttam, tudtam, hogy ide mindenképpen el kell látogatnom, és azt is, hogy ez a korábbiaktól eltérően, ez egy önálló írást is megérdemel…
Valamikor 1881. és 1884. között Krakkótól délre épült fel az 51. számú Rajsko tüzérségi erőd. A 2600 m²-es erősség a maga korában a Monarchia egyik legnagyobb kiterjedésű ilyen jellegű építménye volt. A Rajsko dombon lévő sáncrendszer volt a krakkói erődöv VII. szektorának a központja a város déli részén, annak külső gyűrűjében. Azonban a technika fejlődéséval hamar kiderül, hogy hiába nagy, önmagában kevés, ezért a bécsi hadvezetés kisegítő, fedező erődök építését határozta el. Először több kisebb sánc épült a közelében köztük az 51c-nek nevezett sánc is. Azután az 1890-es években több fedező erőd építését határozta el a bécsi hadvezetés. A Rajsko dombtól keletre épültek fel az 50. számú erődök, míg attól nyugatra az 51. számúak. Maga az erőd két falu, Wroblowice és Swoszowice köztti dombra épült fel. Kezdetben két iker erődöt akartak építeni, egy keletit Wroblowice, és egy nyugatit Swoszowice néven. Először a keleti építésébe fogtak bele 51 ½ Ostwerk néven, az 51c tüzérségi sáncok közvetlen közelében. A munkálatok 1897 márciusában kezdődtek meg az előkészítő munkákkal és a terep földtani felmérésével. Májusra elkészült az építési terültre vezető út, majd a tényleges földmunkáknak is neki kezdtek júliusban. Először egy 60 méter mély kutat fúrtak az erőd alapját képező dombba. Azonban az előzetes számításokkal ellentétben a földmunkák nem haladtak a megfelelő ütemben és több mint három hónapig tartottak. Ráadásul a közeli erdőből is ki kellett vágni egy darabot. A nehézségek ellenére 1898 júliusára elkészült a laktanya épület, majd szeptemberre felkerültek a páncéltornyok is. Még az év decemberében a lövegeket is beépítették. Ekkor az erődöt már harckésznek nyilvánították, noha még jócskán maradtak el munkák. Még 1900 januárjában sem voltak készen bizonyos belső építészeti munkák, továbbá nem készültek még el a külső akadályok egy része sem, amelyek az erődöt támadó gyalogságot lettek volna hivatott távol tartani. Ennek oka, hogy 1898-ban elfogyott pénz, és a munkálatokat egy időre felfüggesztették. Az anyagiak hiánya egészen odáig vezetett, hogy a felsőbb hadvezetés megkérdőjelezte a nyugati ikererőd felépítésének szükségességét.
1904-ban a krakkói erődök kaotikus elnevezését a bécsi hadvezetés megváltoztatta, egyszerűsítette, illetve felszámolt néhány elavúlt védművet, köztük az 51 ½ Ostwerk területén ttalálható 51c sáncot is.. Szintén ehhez az évhez kapcsolódik az erőd álcázási munkálatainak megkezdése. Ez nemes egyszerrűséggel a terület fásítását jelentette, ami megnehezítte, hogy az ellenséges tüzérségi megfigyelők pontosan meghatározzák az erőd leküzdendő részeit. Ekkor számos fenyőt és akácfát ültettek az erőd dombjára, amely minden évszakba biztosította a megfeleő álcázást. Idővel a növényzet egy látványos, nyolchektáros parkká nőtte ki magát.
Az első világháború kitörésekor az erőd védelmére rendelték a 2. landsturm-gyalogezred néhány századát is, amelyek a közeli faluban kerültek beszállásolásra. Közben 1914. december 4. és 5. között az orosz csapatok keletről, Wieliczka felől veszélyesen törtek Krakkó irányába. A kibontakozó orosz támadás ekkor dél-keletről veszélyeztette Krakkó városát. A Siercza melletti 370-es magaslaton aztán az ellenséges csapatok felderítésére kiküldött osztrák katonák beleütköztek az orosz csapatok előörsébe. Az összecsapás eredményekémt két osztrák katona elesett, tizenhét pedig megsebesült. (Az orosz veszteségekről nem szól a fáma.) Ekkor a Krakkói városparancsnokság az erőd közvetlen közelében jelölte ki a 383. számú katonai temető helyét, ahol a két elesett landwehrt is elhantolták. Az erőd háborús szereplése ezzel az epizóddal nagyjából ki is fujlt. Az orosz offenziva kifulladt és soha nem érte el a város erődrendszerét és nem tette próbára annak ellenálló képességét.
Az első világégés után az erőd a fiatal lengyel állam tulajdonába került 1920-ban, miután a hadsereg felmérte a Krakkót övező védművek állapotát, mint raktárt hasznosították. Ezért számos ablakát befalazták, de végül úgy döntöttek, hogy noha használják, anyagi forrásokat már nem fordítanak rá. A második világháború után az építmény a polgári védelem tulajdonába került. A körzet iratanyagát tárolták itt. Valamikor a hatvanas években aztán elbontották a páncéltornyokat. Nagyjából ekkortól váltott nevet az erőd Wroblowice-ről a ma is ismert Swoszowice-re. Ezekben az években az épületen belül felhúztak néhány válaszfalatt, illetve az egyik lövegtorony helyére a kazánház kéménye került, míg egy másikba a szénledobó csúszda.
Mivel az erőd gyakorlatilag a huszas évek óta raktárként szolgált, minimális állagmegóvás mindig folyt rajta, ezért viszonylag jó állapotban élte meg a rendszerváltást. Ugyanakkor a nagyközönség elől folyamatosan el volt zárva. 2012-ben az erődöt műemlékké nyilvánították, majd a következő évben a Gloria Fortibus alapítvány kezelésébe került, amely egy hadtörténeti múzeumot hozott létre az ódon falak között.
Az erőd egy falazott kétszintes erőd, amelyet a neki helyet adó dombba építettek be. Így az szemből vastag földréteg védte az ellenséges lövedékek ellen, és tette bombabiztossá. Gyakorlatilag a dombból csak az erőd lapos teteje, illetve az azon elhelyezett négy löveg- és egy megfigyelő torony emelkedett ki. A megfigyelő torony a B.30, míg a lövegtornyok az S.49-52 számozást kapták. A lövegtornyok a Skoda pilzeni üzemében készültek. Ezek szabvány tornyok voltak, amelyek közül a 8 cm-es M.94-es ágyúval felszereltek 34 tonnát, míg a megfigyelő torony 11 tonnát nyomott. A nem ebbe az erődbe beépített, de szintén Skoda gyártmányú tornyok közül a 15cm-es M.78, vagy M.80-as ágyúval felszereltek 28, míg a 15 cm-es M.94-es tarackkal felszereltek tömege 40 tonna volt. A krakkói erődrendszer14 erődjéhez összesen 56 löveg- és 20 megfigyelő tornyot rendeltek. A fő épület csak hátulról volt megközelíthető, de az ide vezető utat földsáncok, illetve az őrség épülete fedezte. Az esetleges támadó a várba csak két kapun, illetve az őrség épülete mellett elhaladva tudott csak betörni. Illetve ha szemből akarta volna megrohamozni, akkor viszont a domb lejtőin elhelyezett szögesdrót akadályon kellett volna átvergődnie, miközben az ide rendelt landwehr századok tüzét is el kellett volna viselniük, aki az erőd tetején lévő mellvédek mögül zúdítottak volna gyilkos tüzet a támadókra.
Alapvetően az erőd fő feladata, amiről a viszonylag kis kaliberú ágyúi is árulkodnak az 51-es tüzérségi erőd közelkörzetének fedezete volt. 1914-ben az erőd állománya 3 tisztből és 127 altisztből és legénységi állományú katonából állt. Közülük 54 gyalogos, 64 tüzér és 6 utász volt. Az erőd fegyverzetét a négy darab M. 94-es 8 cm-es ágyú és két Schwarzlose géppuska alkotta.
- Az egykori külső erődgyűrű összekötő útja.
- Az egykori 51c sánc maradványai, amelyet 1904-ben számoltak fel.
- Az őrség háza, amely lezárta az erődbe vezető utat.
- A fő épület, a barakk, amelyen elhelyezték a páncéltornyokat.
- A gondnokság épülete.
- Beobachtungsstand B.30 megfigyelő torony
- 8cm Panzerkanone M.94 S.49 lövegtorony
- 8cm Panzerkanone M.94 S.50 lövegtorony
- 8cm Panzerkanone M.94 S.51 lövegtorony
A múzeum
Amikor délre vettem az irányt, megpróbáltam összekötni a kellemest a hasznossal. Villamossal mentem a Zakópene úton ameddig csak lehetett. Majd itt buszra szálltam és egészen a Swoszowice felé tartó leágazásig utaztam. Ugyan már a villamos végállomásnál is átszállhattam az agglomerációba vivő járatra, de én inkább a hagyományos busszal közelítettem meg a célomat. Ennek egyik oka az volt, hogy még nem döntöttem el, hogy megvárom az amúgy óránként járó kisbuszt vagy legyaloglom azt a 4-5 kilométert, ami a kereszteződéstől a múzeumig elválasztott. Azonban volt még egy másik okom is. Ha Swoszowicei leágazásnál a másik irányba fordultam, akkor ott alig pár száz méterre, egy kanyargós utcán haladva található az 52a Lapianka erőd. Gondoltam, ha már itt járok, megnézem azt is. Ebben közrejátszott az is, hogy volt időm, mivel a busz, csak több mint fél óra múlva jött volna. Nosza rajta nekivágtam a kanyargós utcának és valóban alig 2-300 méter múlva elértem az erődöt, egy kellemes kis szálloda mellett. Azonban bizonyos értelemben csalódnom kellett, bizonyos értelemben, viszont örülhettem. Az 52a erőd ugyanis zárva volt, mert éppen felújítják, ha jól vettem ki, akkor valami cserkészközpont épül benne. Ez jó, hiszen ez azt jelenti, hogy némi rámenőséggel néhány év múlva nem egy elhagyott, hanem egy felújított erődöt nézhetek majd meg. E rövid intermezzo után visszamentem a kereszteződéshez és megvártam a buszt. Két járat visz arra, de vigyázni kell, mert a falu közepén a két vonal szétválik, és csak az egyik visz az erőd irányába. Az múzeum felé vezető útról amúgy pazar kilátás nyílik Krakkó déli városrészére, és egyben megmutatja a déli védelmi vonal jelentőségét. Ugyanis jól látható, ha ezen a dombvonulaton található erődrendszeren áttör az ellenség, az alatta lévő völgyben ott terül el el a védtelen és békés nagyváros.
Maga az erőd, mint ahogy 1904-ben megálmodták egy szép ligetben található, amelyet egy vaskerítés vesz körül, de a kapuja tárva nyitva van. A kerítés vonalán áthaladva, jobbra egy tisztás után az egykori 51c sáncai láthatók, míg közvetlenül balra egyből két érdekességgel szembesülhetünk a gondnokság épülete előtt. Egy általam nem ismert löveg és egy Pz.II torony, amelyik, akár mi a Pz.IV-es tornyunk a Hadtörténeti Múzeumban valahol egy erőd része volt. Minden esetre jó alkalom, hogy jól körbefotózzuk, kívül és belül is.
Innen tovább haladva erőd felé Pilsudski fellobogózott szobra mellett elérjük az erőd hátsó sáncfalát. Azt megkerülve elhaladunk az őrség épülete mellett, majd egy újabb kanyar után végre elénk tárul a kétszintes fő épület is. Ottjártamkor a kaszárnya már kívülről szépen ki volt tatarozva a nyílászárók szép egységes szürke festést kaptak, de az építmény még fel volt állványozva, ami némileg rontott az összképen és a fotózási lehetőségen. Igazából senkitől sem zavartatva fel tudtam menni az épület felső részén lévő mellvédre és láthattam az erőd tetejét is, ahol egykor a páncéltornyok is álltak. Miután a lehetőségekhez mérten kívülről megszemléltem az erődöt, sor kerülhetett a belsejére is. A bejárat az alsó szinten, van. Jobbra található egy büfé, és ajándék bolt, amely egyben a pénztár is, ahol elvileg egy jelképes belépőt kell fizetni. Igazából én ezt csak utólag vettem észre már kifelé menet, mert az épületbe lépve elkapott a gépszíj és egyből a kiállítás felé vettem az utamat.
Maga a kiállítás nagyon jól fel van építve és a haladási irány ki van jelölve, amely először az emeletre vezet, majd az ott lévő termeket végigjárva,, visszamegyünk a földszintre és ott fejezzük be utunkat. Maga a múzeum jól bemutatja az erőd keletkezését, az ott szolgáló emberek életét fegyvereit, ruházatát és használati tárgyait. Ezek megismerésében sok olyan töredék segít, amelyeket talán itt, vagy talán más erődökből szedtek össze, majd újítottak fel. Igazából a felső szint termei, azok amik közvetlenül kapcsolódnak a krakkói erődrendszerhez, illetve magához a Swoszowice erődhöz, és az első világháborúhoz. A felső rész egyik érdekessége, hogy láthatjuk az egyik páncéltorony alapzatát is. Az alsó színt már egy kicsit eklektikusabb. A termek nagy része a második világháborúval azon belül a lengyel hadsereggel foglakozik. Akárcsak a felső termekben itt is van minden, egyenruhák, fegyverek, szerszámok, eszközök, de még egy ládányi összegörbült alumínium lemez is, amely egykor egy PZL P.11c vadászgép részei voltak. Ugyan itt láthatunk tablókat a a különböző nemzetek gyalogsági lőszereiről, vagy épen bemehetünk egy hadikórház műtőjébe. A hátsó traktusban van egy rész, amit én nem igazán tudtam értelmezni, de valószínű, hogy egy része a második világháború alatti ellenállásról, míg egy része az ’50-60 évekbeli életről szól. Sajnos mivel minden lengyelül van feliratozva, nem igazán tudtam értelmezni az elém táruló egyveleget.
Maga a múzeum nekem nagyon tettszett, bár valószínűleg van, aki csalódna benne. Ez nem egy hagyományos múzeum, hanem egy helyi alapítvány, amely megkísérel minden lehetőséget megragadni. Megpróbál minden a földből kiásott vasat felújítani és kiállítani. Itt amellett, persze hogy vannak ép tárgyak, de számos olyan is van, amin bizony meglátszik az idő vasfoga, amelyeket azonban gondos kezek, a legjobb tudásuk szerint megpróbáltak kiállítható állapotba hozni. Minden esetre az igyekvésük minden tiszteletet megérdemel, látszik, hogy amit csinálnak azt szívből teszik. És talán ezért érzi azt a magam fajta látogató, hogy pl. egy egész ágyút nem is, csak alkatrészeket, szerszámokat és gránátokat láthatok, azok mégis olyan értő kézzel és nem kevés fantáziával vannak elhelyezve, hogy nem tűnik fel a hiánya és a részletek is látványa is leköt
Sajnos a gyűjtemény, legjobb tudomásom szerint csak vasárnaponként látogatható, ennek ellenére a szép szeptember végi napon míg ott voltam, rajtam kívül több család is meglátogatta, apa, vagy nagypapa a kisfiával. Szerencsére, aki kocsival jön az egészen az erőd belső udvaráig behajthat, bár akkor kihagyja az oda vezető utat az egykor 51c sáncok mellett. Az 51 ½ erőd meglátogatása, annak akit érdekel a téma egy tartalmas egy-két órás szórakozást kínál, én mindenkinek csak ajánlani tudom, ha egy igazán különleges élményre vágyik és érdekli a Monarchia, az erődök, vagy épen az első világháború világa.
Források illetve ajánlott oldalak:
http://www.fortyck.pl/fort_51_12_swoszowice.htm
http://www.kuk-fortification.net/gurtelhauptwerk-wroblowice/
Ambasa
