Nem először látogattam Prágába, volt az életemnek egy olyan időszaka, amikor több hetet tanultam a csehek fővárosában. Már akkor is feltűnt a városrész neve, de valahogy sohasem jutottam el oda. Aztán vagy tíz évvel később ismét eljutottam a városba, de valahogy sehogy sem sikerült meglátogatnom ezt a várat. Viszont egy néhai munkatársam a figyelmembe ajánlotta, így nem volt mese, megfogadtam, ha még egyszer eljutok Prágába, fel fogom keresni Vysehrad-ot. És idén nyáron végre eljutottam...

Vysehrad, mint a neve is mutatja, Prága fellegvára, némileg a mi Citadellánkra hasonlít, csak a mai kialakítása egy előző kor várépítészetéről tanúskodik.

A vár, vagy annak helye már a kőkorban lakott volt, de nincs nyoma, hogy megerődítették volna. Erre nem is nagyon volt szükség, hiszen ezt a helyet három oldalról meredek emelkedők, a negyedik oldalon a Moldva határolja, amely felé a sziklaorom 42 méterrel magasodik. A vár alapítását a mitikus Krok fejedelemhez kötik, vélemények szerint, ez a hely a mai Prága legrégibb helye. Az védműveket a IX. században építették, első írásos nyoma a X. századból származik, amelyről az itt vert dénárok tanúskodnak. A vár egy ideig a cseh királyi székhelyként is funkcionált, de aztán az uralkodók átköltöztek a folyó túlpartján épült másik várba, ami mai Hradzsinba a királyi várba.

A királyok távozása után hanyatlott jelentősége, hol Prága része volt, hol önálló város. Vysehrad egyházi birtok lett. 1249-ben egy tűzvész pusztította el, amely után gótikus stílusban építették újjá. IV. Károly uralkodása alatt a fellegvárat egy fallal kötötték össze Prága Új-város falaival, amelynek nyomai mai láthatóak. (IV. Károly Luxemburgi Zsigmond bátyja, gyakorlatilag a csehek szemében a huszita háború előtti aranykor megtestesítője. Német-Római császár, egy olyan személy, aki diktált a németeknek.) Így Vysehrad Prága város védelmének közvetlen részévé vált. Ebben az időben a fellegvár egy szabályos gótikus várrá vált, falait 60 méterenként 7,5x7,5 méteres tornyok szegélyezték, szám szerint 15. Magába a várba két kapun keresztül lehetett bejutni, egy az Újváros felé nyílt (Jeruzsálem-kapu) a másik a folyóval ellentétes oldalon. De nem csak a falak épültek az uralkodó palotát is építettet a várban.

IV. Károly halála után Csehország földjét vallási megosztottság és polgárháború osztotta meg. Egyszerre dúlt háború az idegenek, Zsigmondot támogató németek és magyarok ellen, de egymás között is, a huszitizmus különböző irányzatai között. Maga Prága városa is megosztott volt. Mást támogatott az Óváros, és mást az Újváros, ráadásul Vysehradban és a prágai királyi várban ott ültek Zsigmond, a törvényes, de el nem ismert király hívei. Természetesen ez nem maradhatott így sokáig, és a prágaiak hamarosan ostrom alá vették a fellegvárat.

1419 októberében Prága a huszita mozgalom irányítása alá került, a katolikusok kénytelenek voltak visszahúzódni a Hradzsinba (királyi vár) és a fellegvárba. Zsigmond nem tűrhette ezt sokáig, hogy uralkodói jogait nem gyakorolhatta saját országában és saját fővárosában, ezért hadjáratot szervezett jogai visszaszerzésére. Erre nagymértékben támaszkodhatott a német fejedelemségekre, mint német király és a magyarokra, mint magyar király. Ezen felül a Pápa is támogatta, aki keresztes háborút hirdetett a husziták ellen. 1420-ban a keresztesek megindultak Prága ellen. Ez időtájt a Csehország jelentős vidékét már a husziták uralták a királyt támogató szórványokat pedig igyekeztek elszigetelni. Így járt Vysehrad is, amely ostrom alatt állott. 1420. június 12-én Zsigmond seregének egy előrevetett osztaga sikeresen áttörte a prágai polgárok ostromzárát és utánpótlást tudott bejuttatni az ostromlott fellegvárba, de ez nem volt túl jelentős. Közben beérkezett a fő sereg is, és ostrom alá vette a várost. A város védelmének kulcs a Vitkov-hegy volt, ahol ma Zsizska monumentális szobra is található. A keresztesek rohamra indultak a hegy ellen, de Zsizska maroknyi védő élén megfutamította a támadókat. Ez gyakorlatilag véget vetett az ostromnak és a keresztesek visszavonultak sebeiket nyalogatni. Vysegrad a támadók erősségéből ismét a husziták támadásának célpontjává vált. A vár hamarosan ismét ostromgyűrűben találta magát. Szeptember 15-én kezdetét vette a második ostrom. A husziták megpróbálták ágyútűzzel térdre kényszeríteni a védőket, de ez nem nagyon vezetett eredményre, így maradt a kiéheztetés. Ez már hatásosabb volt október végén megkezdődtek a tárgyalások az ostromlók és védők között a vár feladásénak feltételeiről.

Kezdetben Zsigmond alábecsülte a huszita ostrom komolyságát, így bízott benne, hogy várkapitánya dacol majd a parasztok szedett-vedett seregével. Csakhogy a husziták ekkor már koránt sem voltak szedett-vedett parasztok, ráadásul vallási hit is fűtötte őket. Zsigmond hetekig habozott és csak akkor indult meg a város felmentésére, amikor már beérkeztek az első hírek a váron belüli állapotokról. Ekkorra más a védők kezdtek kifogyni az élelemből és a víznek is híján voltak. A várban lévők már a hátaslovaikra fanyalodtak. Zsigmond hajókon próbált utánpótlást bejuttatni a várba, de a husziták eltorlaszolták a folyót és visszafordulásra késztették a dereglyéket. A keresztesek futárt küldtek Vysehradba (és a Hradzsinba) hogy tartsanak ki, mert hamarosan megérkezik a felmentés, de a futárt a husziták elfogták, így az üzenet nem érkezett meg a védőkhöz.

Hamarosan megegyezés született az ostromlók és a védők között. Jan Sembera, a várkapitány ígéretet tett, hogyha november 1-én 8 óráig nem kap segítséget Zsigmondtól, akkor szabad elvonulásért cserébe átadja a várat a huszitáknak, ez utáni idópont után beszünteti a harcot, bármi történik is. Nem teljesen világos, hogy a keresztesek tudtak-e a feladási tervről, de azt bizonyosan tudták, hogy a védők már ekkor elkeserítő helyzetben voltak. Végre 31-én, az utolsó pillanatban feltűnt a láthatáron a felmentő sereg. A husziták túlzó adatai szerint Zsigmond serege 16-20000 főből állt köztük németek, sziléziaiak, morva- és cseh katolikusok és lovagok, és természetesen magyarok is. (Valóságban ez sereg inkább csak 10000 fő lehetett, ami így is nagy szám, de hogy ebből mekkora volt a tényleges harcértékkel bíró az számomra kérdéses. A cseh wikipedia szerint a husziták serege is hasonló méretű volt 10-15000 fős. A felmentő sereg támaszkodhatott a páncélos lovasságára, míg a husziták a jól képzett gyalogságukra és a szekérváraikra.

November 1-én a királyi csapatok elhagyták táborhelyüket és megindították felmentő támadásukat a fellegvár felé. Délután 15 órára látótávolságra megközelítették a várat. Ekkor a király felemelte a kardját, hogy jelt adjon a védőknek a kitörésre. De nem történt semmi. Ugyanekkor még nem volt a vár a husziták kezén, de a várkapitányt közötte az ígérete, hogy 8 óra után beszünteti a harcot a husziták ellen. Szintén nem vált be a király elterelő támadásának a terve sem. Futárt küldtek a Hradzsinba, hogy az ott lévő királyhű csapatok a másik oldalról indítsanak elterelő támadást Prága ellen, amely majd kikényszeríti a husziták átcsoportosítását, és meggyengíti a a fősereggel szembeni vonalukat. De ez a futár is a husziták kezei közé kerül, így ez a terv is kútba esett. Valójában a Hradzsinból megtörtént az elterelő támadás, de ezt a prágaiak könnyedén megakasztották.

A király nehéz helyzetbe került. Vele szemben ott voltak a husziták megerősített állásai amelyeket gondosan körbe árkoltak, ezzel is nehezítve egy esetleges lovasrohamot. Mögöttük pedig a felmentésre váró fellegvár, amelyből nem látszott, hogy a királyi csapatok támadását egy kirohanással támogatnák meg. Ekkor a cseh nemesek azt tanácsolták a királynak, hogy álljon el a támadástól, mert vereséget fog szenvedni. De a király kitartott terve mellett és azt mondotta: "Isten ments, mert ma feltétlenül harcolnom kell a parasztokkal." A cseh nemesek továbbra is próbálták Zsigmondot lebeszélni, mire az gyávasággal vádolta meg őket. Ezt persze nem lehetett figyelmen kívül hagyni, és a cseh lovagok leszálltak lovaikról és kijelentették, hogy a támadás legveszélyesebb helyén kívánnak harcolni. Így is lett.

A király a várral szembeni dombon állt és kardját felemelve próbált jelezni a várvédőknek a kitörés megindítására, de onnan semmi visszajelzést nem kapott. Ennek ellenére, mégis megindította csapatait a husziták ellen. A korabeli leírás szerint a bal oldalon a cseh- és morva lovagok rohamoztak gyalog a nehéz, mocsaras terep miatt, így nem használhatták ki a lovasság nyújtotta előnyüket. A német zsoldosok és a magyarok frontálisan indultak rohamra a huszita állások ellen. A németek és a magyarok hamarosan elérték a husziták állásait, de a csehek kemény ellenállása, puskatüze és ágyúi megállították a rohamukat. Heves állásharc bontakozott ki. Eközben a bal szárnyon, amelyről a husziták kevésbé várták a támadást a terepviszonyok miatt a cseh-és morva lovagok sikeresen nyomultak előre és sikerült betörniük az ellenség állásaiba. Az itt lévő prágaiak meginogtak, soraik felbomlottak és egyesek már menekülni kezdtek Prága oltalmat nyújtó falai felé. Azonban Hynek Krusina huszita parancsnoknak némi erősítést hozva sikerült megállítani a menekülést, rendezte a prágaiak sorait és sikeres ellentámadásra vezette őket. Ez a kudarc megingatta a keresztesek sorait és most ők kezdtek visszavonulni. Ezt látva egyre többen csatlakoztak ehhez. A király támadása végleg megtorpant és megkezdődött a keresztesek általános visszavonulása, amit a husziták ellentámadása és üldözése követett.

A vereség teljes lett, Zsigmond serege 400 lovagot vesztett és sokan estek fogságba. Ezt látva király maga is elhagyta a csatateret. Zsigmond megpróbálta győzelemnek eladni a vereséget, de senki sem hitt neki, sőt a cseh-és a morva nemesek rá is támadtak. A királyt csak a magyarok mentették meg szorult helyzetéből. A király tehetetlenségét látva a cseh- és morva lovagok közül a csata után számosan csatlakoztak a huszitákhoz.

Nem sokkal a vereség után Vysehrad várkapitánya kinyittatta a vár kapuit. A helyőrség elvonulása után a prágai csőcselék megrohamozta a várat és betetőzte az ostrom rombolását. A várat a benne lévő katedrálist és királyi palotát kirabolták és feldúlták, sőt a falak egy részét is lerombolták.

A vár feldúlása után csak lassan költözött vissza az élet a romok közé. Szegény kézművesek találtak otthonra a hegytetőn és lassan egy kisváros kezdett kinőni a romok közül. Ettől kezdve a vár már nem volt önálló erődítmény, de része lett a Prága védelmi rendszerének.

Aztán szinte pontosan 200 esztendővel később a csehek ismét fellázadtak a Császár ellen. Kitört a harmincéves háború. Azonban ez a csehek számára már nem volt olyan sikeres, mint a huszita háború és a Moldva-folyó túl oldalán, a Hradzsintól nem messze a a fehérhegyi csatában vereséget szenvedtek. A császáriak megszállták Prágát és egy rövid svéd megszállástól eltekintve szilárdan uralták is. Ez azonban már jócskán az ágyuk kora volt és a régi, égbe törő gótikus falak ezeknek már nem tudtak ellenállni. Prága városát fel kellett készíteni egy esetleges ostromra, és ebben Vysehradnak, már csak elhelyezkedésénél fogva is kulcsszerepe volt.

Az építés rombolással kezdődött. 1653-54-ben ami még megmaradt a régi gótikus várból lebontották. Innocenzo Conti tervei alapján a vár szabálytalan ötszögére olasz-bástyák kerültek amelyeket téglával erősített sáncfalak kötöttek össze. Terveztek egy hatodik bástyát is a Moldva felőli oldalra is. A bástyákat eredetileg szentekről nevezték el, se sorszámot is kaptak annak megfelelően, hogy hol helyezkedtek Prága város védelmében. Így a vysehradi bástyák a következőek lettek: 33. Szent Bernát, 34. Szent Pál vagy Szent Rókus, 35. Szent Péter vagy Szent Ágnes, 36. Szent Ludmilla, 37. Szent Vencel, 38. Szent Lipót. Az erőd falainak alapja kőből készült, amelyre kissé ferdén 2.5-5 méter vastagságban téglafalazat került, amelyet hátulról földel támasztottak meg. A falak magassága 13-18 méter között mozgott. A falakban kazamaták kaptak helyett ahol lőszert és élelmiszert tároltak. Ezek közül a legnagyobb egy 330 m²-es, 13 méteres belmagasságú terem volt a 33. bástyán belül. Szintén jelentős építmény volt a fegyvertár a maga 29x82 méteres tömbjével. Ez az épület 1927-ig állt, amikor is egy tűzvész elpusztította. A vár legnagyobb hibája az alapterülete volt. jelentős számú katonaság befogadására alkalmatlan volt, ezért a helyőrség egy részét Prágában szállásolták el.

Maguk az építkezések eléggé elhúzódtak 1727-re már több, mint kétmillió guldent emésztettek fel, de a vár teljesen csak az 1760-as évekre készült el az eredeti elképzeléseknek megfelelően.

Annak ellenére, hogy mekkora összeget és milyen sok időt fordítottak a vár újjáépítésre a történelem folyamán már soha többet nem került sor a megostromlására. Ellenséges csapatok soha többé nem pusztították, csak az idő vasfoga, a természet és természetesen az emberi nemtörődömség.

Noha ostrom alá nem került, de ez nem jelentette, hogy nem szállták meg idegen seregek. 1741-1742-ben az osztrák örökösödési háborúban franciák foglalták el, majd 1744-ben tíz hétig a poroszok fészkelték be magukat. De mindkét esetben az idegen csapatok harc nélkül vették birtokban Vysehradot. Ugyan a poroszok megpróbálták felrobbantani az erődöt a távozásukkor, de három bátor prágai polgár a poroszok távozása után közvetlenül behatolt a várba és eloltotta a puskaporos hordók égő kanócait. A napóleoni háborúk alatt 1808-1809-ben ismét folyt némi építkezés a várban. Ekkor épültek fel a ma is látható előretolt bástyák és elővár a folyóval ellentétes oldal lejtőjén. Az utolsó védmű ami felépült egy tüzérségi redubt volt, amelyet az 1848-as forradalmak tapasztalatai nyomán építettek, hogy az innen eldördülő ágyúk tüze lecsillapítsa az esetleg lázadozni merő prágaiakat. (Ebben hasonlít a vár a mi Citadellánkra.)

Ma a vár idegenforgalmi látványosság. Központját a Szent Péter és Pál bazilika uralja. Körülötte egy kis temető, nemzeti panteon található, ahol a cseh nemzet olyan halottai alusszák örök álmukat, mint Dvorak, Mucha, Smetana, Neruda. Szintén a vár területén található Prága legrégebbi temploma a Tours-i Szent Mártonnak szentelt rotunda. A várnak van egy kisebb múzeuma is ahol a történetét, és az ásatások eredményét láthatjuk. Ezen kívűl a vár területén számos szobor is található. A várnak azonban az egyik legnagyobb erénye, az a páratlan panoráma, amely a ma sétánnyá átalakított falakon körbesétálva gyönyörködhetünk.

Álljon itt a cikk végén néhány kedvcsináló saját fotó:

Tarr (ambasa) Gábor