blog129-01.jpgEzen a blogon ezidáig csak olyan cikkek jelentek meg, amelyek valamilyen formában kapcsolódnak a haditechnikához, a hadtörténelemhez, vagy a történelmi asztalos hadijátékhoz. Ez az írás sem lesz kivétel, noha csak nagyon kevés szó fog esni a fenti háromról. Aki ismer, az tudja, hogy már nagyon régen érdekel a hajózás, és azon belül az óceánjárók története, ugyanez a helyzet a falklandi háborúról, és van két hajó, amelyben ez a két dolog összekapcsolódik, és ez az SS Queen Elisabeth II és a mostani írás témája az SS Canberra. Személy szerint ez az egyik kedvenc hajóm, és mint ilyenről szeretnék megemlékezni egy rövid írás keretében.

A második világháború után Nagy-Britannia bizonytalan helyzetben találta magát. Míg az első világháború után még megőrizhette a nagyhatalmi státusza látszatát, ennek 1945-re már nyoma sem maradt. Hiába került ki győztesen a konfliktusból a gazdasága romokba hevert, és a háborús idők életszínvonal esése után, csak lassan kezdet újra növekedésbe. A szigetország polgárainak egy része, a jobb életkörülmények miatt új haza után kezdett nézni, amit a korábbi gyarmatokon, többek között, Kanadában, Új-Zélandon és Ausztráliában találtak meg, amelyek viszont szívesen fogadták, sőt támogadták az anyaországból bevándorolni vágyókat.

A második világháború folyamán a brit kereskedelmi flotta fele semmisült meg, és a háborút követően - többek között pénzügyi okokból - csak lassan indult meg az elveszett hajók pótlása. Ez az állapot csak az 50’-es évek közepén kezdett javulni a Marshall-segélyként ismert amerikai pénzügyi injekció hatására.

E két tényező hatására a nagy múltú P & O hajózási társaság két új, nagyméretű óceánjáró építését rendelte meg a belfasti Harland & Wolff társaságtól.

1957. szeptember 23-án a gyár 14. számú sólyáján lefektették az 1621. gyártási számú hajó gerincét, és kezdetét vette, a későbbi Canberra építése, de ezt akkor még senki sem tudta. Noha a hajó már hónapok óta készült, az új óceánjáró nevéről csak később döntöttek, és 1958 márciusától nevezték csak annak hivatalosan is. Nem csak a megrendelő, de a gyár is büszke volt az új hajóra, hiszen 1914, a Titanic testvérhajója, a Britannic építése óta nem csúszott a tenger habjai közé ekkora hajó a sólyáiról. Végül két és fél év megfeszített munka gyümölcseként elkészült az új hajó.

blog129-02.jpg

1960. március 16. napján hideg és nyirkos nap köszöntött a belfastiakra, ennek ellenére a 300 meghívott vendég mellett 11.000-en voltak kíváncsiak az új óriás végre vízre kerülésére. A hajó névadója, talán nem meglepő módon az akkor ausztrál miniszterelnök felesége Pattie Menzies volt, aki az ilyenkor szokásos pezsgő helyett, egy palack jóféle ausztrál bort csapott a hajó orrához, mielőtt az megkezdte méltóságteljes csúszását a sólyán az óceán habjai közé.

blog129-03.jpg

Azonban az ünnepélyes vízrebocsájtással még nem fejeződött be a Canberra építése, hátra voltak még a belső munkálatok és a hajó felszerelése. 1961 áprilisára végre teljesen elkészült az óceánjáró, és a tengeri próbái is befejeződtek.

Az új hajó igen modern vonalú volt és a legutolsó szabványok szerint készült el. A gépek a hajó tatjában kaptak helyett, így az utastér sokkal kedvezőbb, a tenger hullámzásának kevésbé kitett, helyre kerülhetett. Ennek következtében a két, egymás mellett elhelyezett, sárgára festett kémény is a szokásosnál hátrább került, példát adva a későbbi építőknek. A meghajtása is eltért a megszokottól, és akárcsak a 25 évvel korábban a Normandie-nál itt is a turbó-elektromos meghajtást alkalmazták. A gőzturbinák generátorokat hajtottak meg, majd az ebből nyert energiával működtették azokat az elektromotorokat, amelyek végül is megforgatták a Canberra két hajócsavarját. Ez a rendszer tengelyteljesítményét tekintve felülmúlta a Normandie-t, mivel annak 40.000 lóerejével szemben itt 42.500-at értek el, igaz itt csak két hajócsavart hajtottak meg a híres francia óceánjáró négyével szemben. A Canberra volt az első brit óceánjáró, amelyen váltakozó áramot alkalmaztak.

A hajó külső megjelenése az üvegszálból készült mentőcsónakok elhelyezésében is újat hozott, azok nem a megszokott módon, a csónakfedélzeten voltak, hanem sokkal lejjebb, a főfedélzeten, közelebb a vízvonalhoz a hajótestbe süllyesztett fészkekben kerültek elhelyezésre. Ez a megoldás oly annyira előremutató volt, hogy napjaink nagy turista hajóin is megszokott megoldás. Hogy a hajó szerkezeti tömegét csökkentsék nagy mennyiségben használtak fel alumíniumot az építés folyamán. További érdekesség volt, hogy a radarárboc felső része hátrahajtható volt, hogy a hajó átférjen a Sydney-öböl felett átívelő híd alatt.

blog129-13.jpg blog129-14.jpg
blog129-12.jpg blog129-11.jpg

blog129-07.jpg

blog129-08.jpg

blog129-09.jpg

blog129-10.jpg

A tengeri próbák során azt tapasztalták, hogy a gépészeti berendezések hátsó elhelyezése miatt, a hajó orra nagy sebességnél hajlamos volt megemelkedni. Ennek a problémának az orvoslására a hajót Southamptonba küldték, ahol a mellső rekeszekbe további ballasztsúlyokat építettek be. A módosítások utáni próbák már teljes sikerrel zárultak, a hajó sikerrel hajtotta végre az előírt manővereket és végsebességét 29,27 csomóban állapították meg.

Ezek után már semmi sem állhatott annak útjába, hogy a 17 millió Fontba kerülő hajót hivatalosan is átadják a megrendelőnek, és az utazóközönség birtokba vegye. Ugyan, amikor a Canberra megérkezett a southamptoni, 300.000 Fontért épült, új, nemzetközi terminálba a Harland & Wolff szakemberei lázas munkában még az utolsó simításokat végezték a hajó belső berendezésein. De hamarosan minden készen állt, az első útra.

Az SS Canberra 1961. június 2-án indult el első útjára, Ausztrália felé. A hajó az útja során érintette Gibraltárt, Nápolyt, Colombo-t, Fremantle-t és végül Melbourne-ba futott be. Az első út azonban nem volt probléma mentes, egy szivárgó csővezeték miatt meghibásodott az egyik kondenzátor, amely végül teljes áramkimaradáshoz vezetett, ami a légkondicionáló rendszer leállását okozta. A fenti meghibásodás miatt, az utasok kénytlenek voltak szembesülni a déli tengereken való átkelés közben a fedélzeten uralkodó hőséggel. Sajnos a meghibásodást nem sikerült az út során véglegesen elhárítani, és a probléma az út hátralévő részében is fent állt, miközben a Canberra 24 órás késéssel futott be útja végállomására.

A hajó Ausztráliából kelet felé vette útját és július 12-én érkezett Honoluluba, majd innen Vancouver, San Francisco és Los Angeles következett, majd többé-kevésbé hasonló útvonalon Southampton felé vette az irányt, ahova szeptember 4-én futott be 42.000 mérföldnyi utat megtéve. Hazatérte után csatlakozott, a társaság másik nagy hajójához az SS Orianához, amellyel heti váltásban tették meg a Southampton - Sydney utat.

Azonban a műszaki problémák nem szűntek meg, és a hajó 4. útján mind a kazánok, mind a turbógenerátorok nem működtek rendeltetésszerűen. Így az a döntés született, hogy a hajó kelet felé a Panama-csatornán keresztül térjen haza.

Miután visszatért Southamptonba a frissen elkészült hajót egy nagyjavításnak vetették alá, legfőbb képen a gépészeti meghibásodások megelőzésére fókuszálva. Azonban némileg a külseje is átalakításra került. Mivel a kémények teteje gyakran kormos volt, rontva a hajó összképét, ezért a felső ötlábnyi szakaszt feketére festették.

A felújítás után a hajó visszatért a mindennapi taposómalomba, de hagyományos Southampton - Sydney - Southamton útvonalak mellett, néha teljesített egy-egy Gibraltárra, vagy Madeirára vezetőt is. Mikor már úgy látszott, hogy kezd minden jól menni, 1963. január 4-én komoly tűz ütött ki a hajtóműtérben, amely elpusztította az elektromos kapcsolótáblát. Szerencsére hamar sikerült úrrá lenni a lángokon, de az óceánjáró ekkor már sötétségbe borult, és álló gépekkel ringatózott a hullámokon. Szerencsére a legénységnek sikerült annyira helyreállítani az elektromos energiarendszert, hogy a hajó elindulhatott a legközelebbi alkalmas kikötő, Málta felé. Kezdetben alig négy csomóval haladt, amit később sikerült tízre feltornázni, így a következő napon sikerült biztos révbe érnie.

Az utasok kénytelenek voltak repülőgépre szállva folytatni az útjukat, míg egy ideiglenes javítás után Belfastba hajózott, oda, ahol építették. Itt kijavították és egy újabb nagyjavításon esett át. A felújítás a következő májusig tartott, majd miután sikeresen teljesítette a tengeri próbákat ismét szolgálatba állt.

Azt gondolhatnánk, hogy ezek az esetek súlyosan sértették a hajó hírnevét, de az élet rácáfolt erre. Amikor május 24-én kihajózott 2.266 utas volt a fedélzetén, ennyien még egyetlen egy út során sem vágtak neki az óceánnak a Canberra fedélzetén.

blog129-04.jpg

Végül úgy látszik a dolgok összecsiszolódtak, és a Canberra a váltótársával az Orianával, az egyik legnépszerűbb óceánjáróvá vált. Azonban az 1960-as évek végére új viharfelhők kezdtek gyülekezni, no nem csak a Canberra, hanem az összes óceánjáró feje fölött. Megjelentek a megbízható, sugárhajtású interkontinentális utasszállító repülőgépek, amelyekkel sem árban, sem időben már nem tudtak versenyezni, és a repülés kínálta előnyökkel szemben egyre kevesebben választották a hosszú, drága, igaz luxus körülmények közötti utazást.

A P & O a régi recepthez nyúlt és kiránduló hajóként próbálta hasznosítani a Canberrát. Az óceánjáró New Yorkba hajózott, hogy onnan a Karib-tengerre vigye a turistákat. Azonban csak kevés helyfoglalás történt, és már néhány út után is látszott, hogy változtatni kell, ezért a társaság bejelentette, hogy az 1973-as szezon végén beszünteti ezt a tevékenységét a Canberrával. Szerencsére azonban a dolgok jobbra fordultak és egyre több utas választotta a britek büszkeségét. Ez újabb változtatásra késztette a P &O-t és ismét a hajó átalakítása mellett döntöttek. A kirándulóhajónak jobban megfelelő, egy osztályossá alakították át, ami azzal is járt, hogy a maximális utaslétszám 1.700 főre csökkent.

Az átalakítás után a hajó hamarosan visszatért a szolgálatba, immár, mint kiránduló hajó. Nyáron Southamptonból kiindulva rövidebb útvonalakat tett meg, míg a téli időszakban távolabbi célpontok felé vitte a pihenni és szórakozni vágyókat. A Canberra az egyik legnépszerűbb hajó volt ekkortájt a maga nemében. Míg 1975-ben 6.9 millió Font veszteséget termelt, egy évvel később, már 4,1 millió Font volt a haszon.

A Canberra folyamatosan hozta nyereséget a tulajdonosainak, de ennek ára is volt. Az 1970-es években olajárrobbanás következett be, amire a tulajdonosoknak hathatós választ kellett adniuk. A hajó kazánjait gazdaságosabbra cserélték és az új hajócsavarok kerültek beépítésre. Az átépítések következtében a hajó sebessége némileg csökkent, de versenyképes maradt, és ez volt a lényeg. A Canberra semmit sem vesztett népszerűségéből a piheni vágyók körében. Talán így is maradt volna minden, de akkor bekövetkezett egy esemény, ami miatt igazán híres lett ez a hajó.

blog129-05.jpg 

1982 áprilisában argentin tengerészgyalogosok szálltak partra a Falkland-szigetek fővárosnál, és rövid harc után legyűrték a brit védőket, majd felvonták az kék-fehér-kék lobogót. Argentína elfoglalta a brit fennhatóság alatt álló szigeteket, amelyet a tengerek egykori ura nem tűrhetett. A brit kormány a szigetek visszafoglalása mellett döntött. A birodalom a visszavágásra készült. Mint korábban is, a Royal Navy ebben a hadjáratban is nagyszámú kereskedelmi hajót vett igénybe, köztük két óceánjárót, a Cunard Queen Elisabeth II-jét és természetesen a P & O Canberra-ját. Mivel a térségben nem állt rendelkezésre megfelelő repülőtér a leggyorsabb és legbiztonságosabb módja a visszafoglalásra induló szárazföldi csapatok térségbe juttatásának az óceánjárók kínálkoztak.

1982. április 2-án a Canberra éppen hazafelé hajózott a Földközi-tengeren, amikor értesült az eseményekről és egyben utasítást is kapott, hogy haladéktalanul hajózzon haza. Öt nappal később futott be Southamptonba, ahol az utasok kiszállása után nyomban nekifogtak a hajó hadihasználatra való átalakításának. A legszembetűnőbb változás három helikopter-leszállóhely kialakítása volt. Alig két nappal később, a fedélzetén a 40. és a 42. tengerészgyalogos zászlóaljjal, no meg a 3. ejtőernyős zászlóaljjal a fedélzetén a Canberra kifutott, és az orrát délnek fordítva megindult a Falkland-szigetek és a halhatatlanság felé.

Május 21-én megindult az invázió, és a Canberra az ez első sorokban kapott helyett, a Queen Elisabeth II-vel ellentétben, amelyet távol tartottak a hadszíntértől. A brit flotta az éj leple alatt behajózott a két fő szigetet elválasztó szorosba és a katonák megkezdték a partraszállást. Természetesen a Canberra is velük tartott. Mikor megvirradt a britek már szilárdan megvetették a lábukat a szárazföldön, de 10 óra után lecsaptak az argentin repülők. A Mirage-ok és a Skyhawkok egész álló nap támadták a szorosba horgonyzó hajókat, és számosat közülük súlyosan megrongáltak, néhányat pedig el is süllyesztettek. Azonban a csodával határos módon a Canberrát elkerülték a záporozó bombák, noha hatalmas, vakító fehér hajóteste kitűnő célpontot szolgáltatott, és alumínium teste, már egy könnyebb találat esetén is könnyen olthatatlanul lángba borulhatott volna.

blog129-15.jpg

A brit hadvezetés nem kísértette tovább a szerencséjét és a Canberra az éjszaka folyamán parancsot kapott, hogy nyomban hagyja el a veszélyes térséget, és hajózón a korábban már visszafoglalt Dél-Georgia szigetekhez, ahol a brit flotta ellátóközpontja volt. Itt találkozott a másik óriással, a Queen Elisabeth II-vel, amelynek fedélzetéről további csapatokat hajóztak át. A katonákat a leszálló ködben, kis hajókon és helikoptereken szállították át az egyik hajó fedélzetéről a másikra. Másnap reggel az erősítéssel a fedélzetén a Canberra visszaindult Falkland-szigetekhez.

blog129-06.jpg

Azután június 14-én az az argentinok megtörtek és letették a fegyvert, a háború véget ért. A Canberra fedélzetére ismét katonák léptek, de ezúttal argentinok, akik hazaszállításában segédkezett. Június 25-én, immáron ismét brit katonákkal a fedélzetén a veterán óceánjáró elindult haza. A kopott, rozsdafolyásokkal tarkított, de mégis méltóságteljes óceánjáró július 11-én futott be Southampton kikötőjébe, ahol több száz kis hajó cikázott körülötte, és a parton több ezer ember várta őt és természetesen az utasait. Ez az üdvözlés vetekedett azzal, amiben korábban egy-egy Kék Szalagot elnyerő óceánjáró részesült. A hajóra ekkor ragadt rá a „Nagy Fehér Bálna” elnevezés.

blog129-16.jpg

Az ünneplés elültével a hajót visszaalakították eredeti rendeltetésének megfelelően és a nyár végére ismét képes volt fogadni az utazóközönséget. Akikből nem volt, hány, hiszen a hajó talán még soha sem volt ilyen népszerű. Mikor szeptember 11-én kifutott a háború utáni első útjára, minden hely foglalt volt rajta.

Ezek a népszerű, és igen jövedelmező hajóutak egészen 1986-ig zajlottak, amikor is a németországi Lloyd Werft hajógyárban ismét nagyjavították. A hajó kívül, belül megújult, sőt még a legénység is új, divatosabb egyenruhát kapott.

Az 1980-as évek végére, azonban megszaporodtak a jelek, amelyek arra mutattak, hogy a Canberra felett minden gondos ápolás ellenére, már eljárt az idő. 1989-ben a hajó egyik hajtóműve meghibásodott, és a javítási  meglehetősen költségesnek bizonyult. A Nagy Fehér Bálna megöregedett, és ezt a tulajdonosok is tudták, 1991-ben a P & O bejelentette, hogy megrendelt egy új, 67.000 tonnás hajót a Lloyd Werft-től, amelynek építését a következő évben meg is kezdték. Négy évvel később, 1996-ban a társaság hivatalosan is bejelentette, hogy a Canberrát 1997. szeptember 30-án végleg kivonja a szolgálatból. Ez az előre bejelentett időben meg is történt. Utasokkal a fedélzetén az utolsó útját a Földközi-tengeren tette meg.

Egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a Canberra pályafutása még ekkor sem ér véget, mivel a Premier Cruise Line vásárlási ajánlatot nyújtott be a tulajdonosoknak, de a P & O vezetése ezt elutasította, mivel nem szerette volna, hogy veterán óceánjáró az ő lobogóján kívül más alatt is szelje a habokat. Október 10-én bejelentették, hogy a hajót eladták egy pakisztáni hajóbontónak. A Canberra október 28-án utolsó útját saját erejéből téve meg érkezett meg Karachiba. A bontók úgy döntöttek, hogy a fövenyen szedik szét a vén hajót, ezért október 31-én a Canberra gépei még egyszer feldübörögtek orrát a szárazföld felé fordítva teljes sebességgel partra futott. A pakisztániak tervei szerint a hajó bontása három hónapig tartott volna, azonban a Canberra nem adta meg könnyen magát és végül a munkák több mint egy évig tartottak, és csak 1998 végére fejeződtek be teljesen.

blog129-19.jpg

Vízkiszorítás: 1961: 45270 brt, 1962: 45.733 brt, 1968: 44.807 brt, 1994: 49.073 brt
Hosszúság: 250 m
Szélesség: 31 m
Merülés: 9,8 m
Meghajtás: 2 db Thomson-Houston (AEI) szinkronizált háromfázisú, 6000 voltos léghűtéses villanymotor összesen 85000 LE (63.000 kW) teljesítménnyel, 2 db 32.200 kW gőzturbina a generátorok meghajtására, 2db hajócsavar
Segéd gépek: 4 db gőzturbina, mindegyikhez egy-egy 1500 kW, 440 V, 3 fázis, 60 Hz generátor
A tehertér nagysága:4200 m³
A szállítható utasok száma: 1961-1973: 548 első osztályú, 1690 turista osztályú, 960 tisztek és a legénység, 1973-1997: 1737 utas, 795 tisztek és a legénység
Üzemanyag-fogyasztás: 250-300 tonna/nap
ízfogyasztás meghajtás: 200 tonna/nap
Vízfogyasztás közösségi: 600 tonna/nap
Víz előállítási kapacitás: 450 tonna/nap

 

blog129-17.jpg

blog129-18.jpg

Sajnos ez a gyönyörű hajó nem őrizték meg az utókor számára, de neve örökre beíródott a brit hajózás- és a hadtörténelembe, és aki látta az sohasem felejti el a rozsdacsíkos „Nagy fehér Bálnát” amint a körülötte cikázó kis hajók gyűrűjében méltóságteljesen behajózott Southamptonba 1982. július 11-én.

blog129-20.jpg

Akit még rajtam kívül érdekel a tengerek királynőinek részletes történet, azoknak ajánlom Walter Sobchak Techstory blogját. ahol sok más mellett, több híres óceánjáró története is olvasható.

Ambasa

Szerző: ambasa  2014.08.19. 00:00 1 komment

Címkék: hajózás Nagy-Britannia XX.század

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr16586035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KönyvtárosPanzer 2014.08.27. 09:54:00

Remek cikk...Szomorú, hogy egy ilyen csodálatos gépezet végül a bontóban végzi.... Néha tényleg nem értem az embereket.
süti beállítások módosítása