Mint a sorozat első részében írtam, 1932 szeptemberében a lengyelek 38 db ikertornyos Vickers E-t vásároltak, és ezzel a típus legnagyobb megrendelőjévé váltak. Azonban nem voltak elégedettek vele teljes mértékben, és az új harckocsik alig érkeztek meg, máris átépítették őket. Ez az elégedetlenség vezetett oda - noha birtokolták a gyártási jogokat - inkább az eredeti Vickers tervek alapján egy saját változat kifejlesztése mellett döntöttek. Ez lett a 7TP könnyű harckocsi...

 Igazából - a saját véleményem szerint - a lengyelek nem igazán tudták, hogy mit akarnak, vagy ha tudták, azt nem adták el nekik. Tudták, hogy egy korszerű hadseregnek harckocsikra van szüksége, de hogy milyenre arról nem tudtak zöld ágra vergődni. A lengyelek, a történelmi tapasztalataik okán erősen építettek a lovasságra, és ez nem volt alaptalan, hiszen a nagy kelet-európai térségekben ezek jól működtek, mint azt az 1920-as lengyel-szovjet háború is igazolta. Ennek ellenére ott volt a de. Nem találtam leírást, de az eseményekből én azt látom, hogy a lovassági és a gyalogsági lobbi küzdött egymással, amelyből aztán az utóbbi került ki győztesen. Az egész beszerzésre nagymértékben nyomta rá több tényező a bélyegét. Az egyik, hogy mit lehetett kapni a piacon, ahhoz milyen gyorsan lehet hozzá jutni, illetve a hazai ipar képes-e előállítani, a másik a folyamatos valós, vagy vélt szovjet fenyegetés. Valahol ironikus, hogy ha különböző nagyságrendben a szovjetek csaknem hasonló utat jártak be, miközben mindkét állam vezetői a másikra mutogatva bizonygatták, hogy ez a helyes út.

 1932-33-ban alig érkezett meg a 38 megrendelt ikertornyos Vickers harckocsi, a lengyelek a homlokukra csaptak, hogy a tisztán géppuskás harckocsik nem képesek megsemmisíteni a kemény célokat ezért elkezdték a szokásos játékot, előbb az ikertornyos harckocsik egyik tornyába szereltek egy FT 17-es ágyút, majd miután kipróbálták az összes nem működő lehetőséget megvették a Vickers-től az átépítő készleteket 22 példányban. Ezek a vargabetűk utólag nevetségesnek és pazarlónak tűnhetnek, de közben a lengyelek töviről hegyire megismerték a harckocsit és tisztában lettek azzal, hogy a saját iparuk mit tud és mit nem elkészíteni. Úgy tűnt, hogy a Vickers licenc birtokában a saját ipari hátterükkel képesek egy, az igényeiknek megfelelő harckocsit megalkotni.

 A lengyel hadsereg ezeknek a módosításoknak a kidolgozását a varsói Hadmérnöki Kutatóintézet Páncélos részlegére bízta. A fő tervező Aleksander Fabryowski, míg a munkálatok felügyelője Rudolf Gundlach volt. Az intézet már a kezdetektől szoros kapcsolatot ápolt a leendő gyártóval az állami fegyvergyártó holdinggal a Panstwowe Zaklady Inzynierii-vel (röviden PZInz). A lengyelek a licenc alapján egy teljesen saját harckocsi tervezése mellett döntöttek, amelynek kezdetben a VAU 33 (Vickers-Armstrong- Ursus, vagy Vickers-Arsmstrong Ulepszony (javított)) nevet adták utalva a munkálatok kezdetének dátumára, de ezt hamarosan felváltotta a későbbi hivatalos elnevezés a 7TP (7-tonowy polski). Ez egy kicsit faramuci volt, mert ahogy a Vickers is nehezebb volt, mint 6 tonna, a 7TP is már a kezdetektől fogva meghaladta a típusjelzésben szereplő számot. Apró megjegyzés a típus megjelölésének módja nem egységes, akár csak a Vickers 6 tonnásának esetében, létezett VAU 33 és V.A.U. 33, de volt 7TP és 7 T.P., itt sem különböztették meg az egy és több tornyúakat, mégis később ,megjelent a dw (dwuwiezowy ikertornyos) és a jw (jedenowiezowy egytornyos) elnevezés. Ez utóbbi két jelölés azonban egyetlen, korabeli, lengyel forrásban sem fordul elő.

 A lengyelek a Vickers-szel szerzet tapasztalatok alapján több dolgot kifogásoltak. Az egyik a gyenge védelem volt, de ez egy könnyű harckocsi volt. A másik a fegyverzet, de ezt az átépítő készletekkel tudták orvosolni, a harmadik a motor és hűtése volt. Soha sem voltak elégedettek a 90 LE-s, léghűtéses Armstrong-Siddeley benzin motorral, ráadásul a Vickers-szel kötött licenc szerződés nem tartalmazta a motor gyártási jogát. Ezért új motor után kezdtek nézni és az első választásuk egy meglepő és bátor lépés volt, mivel a svájci Sauer cég vízhűtéses dízel motorjára esett a választásuk. Ez az erőforrás erősebb és megbízhatóbb is volt a brittel szemben, ráadásul Lengyelországban licenc alapján gyártásban volt. Ez annyira forradalmi lépés volt, hogy a 7TP lett Európában az első dízel motoros tank és azért csak ezen a kontinensen, mert csak egy paraszthajszállal előzték meg őket japánok a Type 89B I-Go Otsu harckocsijukkal. Az új erőforrás kevésbé gyúlékony üzemanyagot, alacsonyabb fogyasztást, jobb nyomatékot jelentett, viszont nehezebb volt. Azonban igazából azért esett erre a lengyel mérnökök választása, mert ez volt az egyetlen, számukra könnyen elérhető motor. Az eredeti 110 LE-s Sauer BLD alapmotort a lengyelek megkönnyítették és létre hozták belőle a VBLDb változatot. Az elhelyezésen is változtattak és az eddigi fekvő elrendezés helyett a soros motort álló helyzetben építették be, amelyre még a hűtő is felkerült. Ez azzal járt, hogy az eredeti Vickers harckocsi hajtóműterét jócskán át kellett alakítani, meg kellett magasítani, amitől markánsan elütött külső megjelenésében a brit változatoktól.

 Miután a lengyelek kipipálták a számukra kardinális meghajtás kérdését elkezdtek a többi hiányosságra koncentrálni. A régi 13 mm-es homogén páncélzatot a kritikus helyeken erősebb, 17 mm-es felület edzett páncélra cserélték. Természetesen az erősebb és nehezebb páncélzat, no meg a dízel motor okozta tömegnövekedés a felfüggesztés megerősítését is maga után vonta. Tervbe vették egy modern páncéltörő ágyú beépítését, de ezt időlegesen félre tették, ugyanakkor apró, de fontos változtatás volt az erősebb fényszórók felszerelése a sárvédőkön.

 A Lengyel Hadsereg 1933. január 19-én két prototípus megépítését rendelte meg. A részletes gyártási tervek június 24-re készültek el, de az első harckocsit, a no.1595-ös alvázszámút csak a következő év augusztusában adta át PZInz. Az új harckocsi beceneve Smok, azaz sárkány lett. Ezt követte egy év múlva a második, a no.1596-os Slon, az elefánt. Mindkét harckocsi ikertornyú volt, jórészt a Vickers-től vásárolt alkatrészekből álltak és páncél helyett az ilyen esetekben szokásos lágyacél felépítményekkel rendelkeztek. A tornyok lehet, hogy kivételt képeztek, de ezek - véleményem szerint - lehettek, az átépítettekből felszabaduló példányok. Az új típus gyári jelölése a PZInz.120 volt. A két prototípus építése mellett elkészültek, az ugyan ezen az alvázon alapuló C7P tüzérségi vontató minta példányai is.

A 7TP prototípusa a próbapályán

A no.1597-es már beépített fegyverzettel

 1935. március 18-án a Lengyel Hadsereg 22 ikertornyú 7TP-t rendelt. Azért 22-t, hiszen ennyi toronypárja szabadult fel a brit Vickers-ek átépítése után. Azonban ennek a látszólagos visszalépésnek volt még egy másik oka is. Még mindig nem született döntés a végleges fegyverzetről. A gyártás során több apró módosítást hajtottal végre, amelyek egy része a C7P vontatóval való alkatrész egységesítés miatt volt szükség.

 Érdekes, és több helyen félre is értelmezik. 1936 márciusában az eredeti no.1359-es alvázszámú Vickers-t a lengyelek átépítették a 7TP módosításainak megfelelően, de ez nem a prototípusa a 7TP-nek bármennyire is kézenfekvőnek látszik. Ennek az időpontok ellent mondanak.

 A 22 iker tornyú harckocsiról azonban mindenki tudta, hogy csak kényszer megoldás. Tapasztalat szerzésre és a feleslegessé váló tornyok felhasználására volt jó. A végső cél egy egytornyú, korszerű löveggel felszerelt változat megalkotása volt. Eredetileg 37-47 mm közötti űrméretben gondolkodtak, mint annyian mások ekkor a világban. Próbálkoztak saját tervezésű lövegekkel, mint 47 mm-es Pocisk ágyú, de szóba került a 40 és 55 mm-es változatban létező Starachowice Művek által kínált löveg is. Természetesen szóba került a legegyszerűbb megoldás, megvenni a Vickers eredeti tornyát, benne a 47 mm-es löveggel, de ennek az ágyúnak a páncéltörő képességével a lengyelek nem voltak elégedettek. Ezt a britek is tudták, ezért egy új, hatszögletű tornyot kínáltak egy erősebb 47 mm-es ágyúval, de a lengyelek ekkora már elhatározták, hogy inkább más utat választanak. 1935 őszén a svéd Bofors 37 mm-es páncéltörő ágyúja mellett tették le a garast, mivel ekkor ez lett a hadsereg vontatott páncéltörő ágyúja is. Teljesen logikus lépés volt az egységes lőszer miatt. A Bofors azonban tovább ment, és az ágyú mellé felajánlotta, hogy áttervezi a L-10 és L-30 harckocsijaikon használt tornyokat a lengyelek igényei szerint. Vagyis jelentős tervezési gondoktól szabadították meg a lengyel felett, ráadásul gyorsabb eljárás is volt, mint az alapoktól elinduló, saját konstrukció. A svédek nem vackoltak és 1936 novemberében leszállítottak egy lágyacélból készült minta tornyot. Ez 1937 januárjában már rá is került az egyes számú prototípus, az no.1595 Smok testére. Ez a torony még nem a végleges, később sorozatgyártásba került változat volt. A lengyelek némileg módosították a tornyot, de a legfőbb újításuk a Rudolf Gundlach által tervezett körbe forgatható, parancsnoki periszkóp beépítése lett, ami egy Zeiss optikai rendszert tartalmazott.

A Smok, a Sárkány a svéd Bofors toronnyal

A Gundlach-féle figyelő periszkóp

 A svéd löveg mellé a szabvány lengyel 7,92 mm-es, vízhűtéses wz.30 géppuska került, amely a Colt Browning M1917 változata volt. Ez az új, egy tornyú változat a PZInz.220-as gyári jelzést kapta. További fejlesztés volt, hogy néhány egy tornyú harckocsit parancsnoki (zászlóalj-, század-, szakasz) változatúvá építettek át lengyel gyártású N2/C rádiók beépítésével. A rádió bot antennája a torony tetejére került, de álló helyzetbe lehetőség volt egy nagyobb 3,5 és 2,5 méteres darabokból álló, 6 méteres antenna használatára is. Ezzel az antennával rádió üzemmódban 10-, távíró üzemmódban pedig 25 km-re tudtak forgalmazni. Ezek nélkül, az alap beépített antennákkal 5-8 km-re tudott a parancsnok szöveges utasításokat adni. Bizonyos források szerint a szakasz parancsnoki járművek csak vevő készülékkel rendelkeztek, adóval nem. (Ez nem annyira szokatlan, somk szovjet harckocsinál hasonló volt a helyzet még később is.) A rádiós harckocsik, belső interkommal is rendelkeztek. Összesen 38 N2/C készletet gyártottak le a lengyelek, de ezek nem mindegyike került beépítésre a 7TP-be. Ugyanakkor néhány ikertornyú harckocsiba került RKB/C rádió. A visszaemlékezések szerint ezek a rádiók jól működtek, ugyanakkor a rádióval nem rendelkező harckocsik kénytelenek voltak a parancsnoki harckocsi tevékenységét követni, közvetlen utasítások hiányában.

A 7TP műszaki leírása

 A 7TP egy klasszikus felépítésű harckocsi volt, elől a váltóval, utána a küzdőtérrel, majd az után a motor térrel. A páncéltest a Vickers építési módját követve egy vázszerkezetből állt, amelyre erősítették a hengerelt páncéllemezeket.

 A legénység három főből állt. A vezető a jobb oldalra került. A vezetőállás előtt egy nagy, két részes búvónyílás volt, benne egy egyszerű figyelőréssel. Akárcsak az eredeti brit modellnél, zárt búvónyílásoknál meglehetősen rossz volt a vezető kilátása, oldalra egyáltalán nem volt kitekintése.

 Az ikertornyos harckocsik a brit harckocsik tornyát örökölte. A jobb oldali volt a parancsnoki, a bal a másik géppuskásé. Mindketten egy-egy szövetszíjon ültek. A tornyokon megmaradtak a 13,2 mm-es géppuskák miatti átalakításokból származó nagy tár burkolatok, de ezeket nem használták.

 Az egy tornyú változat a svéd eredetű, a Vickers-félénél nagyobb, csonka kúp alakú két személyes torony volt, hátul szerelvény dobozzal, amely jobb egyensúlyt biztosított a szerkezetnek. A torony a Vickers-hez hasonlóan balra eltolva került beépítésre. Itt is a parancsnok helye a jobb, az irányzóé pedig a bal oldalra került. A töltő kezelő feladatát is a parancsnok látta el. A tornyon csak egy búvónyílás volt a parancsnok felett. A parancsnok előtt volt a Gundlach tervezte, wz.30 G 54°-os látómezejű, megfigyelő periszkóp, amely áttörte a torony búvónyílását. A periszkóp forradalmi újdonsága volt, hogy körkörös kilátást biztosított a parancsnoknak, a nélkül, hogy magának forognia kellett volna a toronyban. Ez annyira jól sikerült konstrukció volt, hogy a háború előtt a Vickers megvette a licencet, és a háború folyamán majd minden szövetséges harckocsiba beépítésre került, beleértve a szovjet tankokat is. A torony mindkét oldalán volt 1-1 pisztoly kilövő nyílás is.

A módosított, és sorozatban gyártott Bofors torony

 A motor a PZInz.235 volt, amely licenceben gyártott, módosított Sauer VBLDb, hat hengeres vízhűtéses, 8550 cm³-is álló hengerű, soros, dízel motor volt. Az erőforrás 1800 fordulat/percnél 110 LE-t adott le. A motort hátul középen helyezték el, mindkét oldalára pedig 1-1 vízhűtő került ventilátorokkal. Ez az elrendezés miatt a motor nem nyúlt be a küzdő térbe, de egy sokkal magasabb motorteret igényelt. A 110 literes tüzelőanyag tartály a küzdőtér előtt, balra kapott helyett a harckocsi első részében. A motorról a meghajtás egy több tárcsás, száraz tengelykapcsolón át, kardántengelyes kapcsolaton keresztül jutott az elől elhelyezett 4+1 fokozatú váltóhoz. Az oldalsó kihajtásházakhoz, amelyek az elől elhelyezett meghajtó kerekekre vitték át a meghajtást szalag fékek kapcsolódtak lehetővé téve a jármű kormányzását. A futómű a Vickers licence volt, azzal nagyrészt megegyezett erősített kivitelű, viszont a lengyel harckocsinál az utolsó futógörgők is gumi peremet kaptak. A lánc 109 tagból állt. A lánctalp szélessége 268 mm, a felfekvési hossza pedig 2700 mm volt. Az első futómű görgőkocsira 4540, a hátsóra pedig 5325 kg terhelés nehezedett.

A VBLDb motor

A motor elhelyezése összehasonlítva a Vickers-ével

 A harckocsi iker tornyos változatának a fegyverzetét, tornyonként 1-1 Colt-Browning másolat wz.30-as vízhűtéses géppuska alkotta összesen 5940 lőszer javadalmazással (18, 330 lőszeres heveder).

 Az egytornyos változat fő fegyverzete a Bofors 37 mm-es wz.37-es páncéltörő ágyúja volt, amely bal oldalán, egy párhuzamosított wz.30-as kapott helyett. A löveghez 80 gránátot málháztak be főleg páncéltörőket. Nem tisztázott, hogy használtak-e a repeszromboló lőszert a harckocsikban. Elméletileg a háború előtt a vontatott páncéltörő ágyúk kaptak és a harckocsikban is tesztelték, ugyanakkor egy zászlóalj parancsnok állítása szerint ők nem kaptak ilyen lőszert. A toronyban mindössze 4 lőszer kapott helyett a parancsnoktól jobbra, a többi pedig a harckocsi testben. Viszont a rádió nélküli változatokban a legénység a torony hátsó dobozában javadalmazáson felüli gránátokat is tárolt. A löveg maximális tűzgyorsasága 10 lövés volt percenként. A géppuskához 12 rakaszt, azaz 3960 töltényt málháztak be. A tetőt át törve kapott helyett az irányzó wz.37 CA típusú irányzó periszkópja, amely a Zeiss TWZ-1-en alapult. Mindkét fegyvert egy pedállal sütötték el, míg a fegyver kiválasztása egy kézi kapcsolóval valósult meg. A löveg magassági irányzása és a torony forgatása is kézi kerekekkel történt.

A 37 mm-es Bofors harckocsiágyú a wz.30-as géppuskával

 A páncélzat csavarozott, hengerelt, felület edzett, cementált, lemezekből állt a testen, míg a torony homogén páncélzatot kapott. A páncéltest elől és hátul 17 mm, a vezető búvónyílása 10 mm. A harckocsi középső oldalpáncéljai 13 mm majd hátul a motortérnél és a farpáncélon 9 mm. A haspáncél elől 10, majd hátul csak 5 mm. A szóló torony körben 15 mm, a tető 8-10 mm, a géppuska vízhűtő köpenye 8 mm. Az ikertornyos változatnál körben 13 mm a tetőn pedig 5 mm-es páncél volt. Érdekes módon a szovjetek a zsákmányolt harckocsik páncélzatát megmérték és a gyári adatoktól eltérő eredményre jutottak, ők több helyen 1-2 mm-rel vastagabb páncélt mértek, de ez lehetett mérési hiba.

A 7TP páncélzata

 A 7TP tornyának páncélelrendezése

 A ikertorny 7TP metszete

 Az egytornyú 7TP metszete

 A 7TP műszaki adatai, zárójelben az iker tornyosra vonatkozó eltérő adatok:

* érdekes módon a szovjetek 58-85 l/100 km-es fogyasztást mértek csak a magasabb gyári adatokkal szemben.

Az ikertornyú 7TP többnézetű rajza

Az egy tornyú 7TP többnézetű rajza

 A 7TP fél előröl

 A 7TP szemből

 A 7TP oldalról

 A 7TP hátulról

 9TP

 A 7TP története nem teljes, ha nem beszélünk az esetleges tovább fejlesztéséről a 9TP-ről. Az no.1766-os alvázszámú példányba egy 100 LE-s Sauer CT1D dízelmotort szereltek be. Ezt a motort is gyártotta a lengyel ipar PZInz.155 jelzéssel. Ugyan ez az erőforrás kisebb teljesítményű volt, de az eredeti motor 850 kg-val szemben csak 600 kg-os volt. A kisebb teljesítmény ellenére is a teszteken az átépített harckocsi menetteljesítményét jobbnak ítélték. Az átépített harckocsit 1938-ban újra elővették, extra súlyokat pakoltak rá, hogy így ellenőrizzék egy esetleges védelem növelésének hatásait.

 1939 áprilisában gyártásra ajánlották a továbbfejlesztett változatot, amelyet erősített 7TP-nek neveztek el, de a háború utáni szakirodalomban gyakran 9TP-ként szerepel. A továbbfejlesztésért Patryk O'Brian de Lacy ezredes felelt a BBT BP-nél, egy páncélosok fejlesztéséért felelős katonai kutatóintézetnél. Ez a csak papíron létező harckocsinál - akár csak a szovjet továbbfejlesztéseknél - egy alacsonyabb, döntött homlokpáncéllal ellátott, hegesztett páncéltestet képzeltek el. A motort is kicserélték volna a lengyel fejlesztésű, 95 LE-s PZInz.725 benzinmotorra. Ez a motor kisebb volt, így el lehetett tolni a motortér jobb oldalára. Így a torony legénysége nagyobb helyet kapott, mivel a meghajtó tengely is a jobb oldalra került. A motor fogyasztása nagyobb volt, de a korábbi 850, majd 600 kg-mal szemben mindössze 345-370 kg-ot nyomott. A páncélzat a függőleges lemezeken 30, a döntötteken pedig 25 mm-esre hízott a harckocsi test elülső részein. A vezetőnyílás is 20 mm lett volna. A motortér szellőzését is átalakították a szovjetek spanyolországi tapasztalatai alapján egy a molotov koktéloknak jobban ellenálló kialakításra. A jobb kilátás érdekében a vezetőnél egy elfordítható periszkóp beépítését tervezték. A 9TP 9858 kg harci tömeggel rendelkezett volna vagyis szinte semmit sem nőtt volna a tömege, ugyanakkor nem bomlott volna meg az eredeti konstrukció ideális tömegelosztása sem. A harckocsi sebessége maradt volna 32-34 km/h ugyanakkor a magassága 130 mm-rel 1988 mm-re csökkent volna.

Ezzel szemben Edward Habich a PZInz fejlesztési osztályán, egy hagyományosabb változtatást javasolt. Miközben megtartotta volna a harckocsi alakját, radikálisan növelte volna a páncélzat vastagságát. A front páncélt 17-ről 40 mm-re növelte volna, de körben is a 17 mm-est 25-re, a 13 mm-est 20-ra a 9 mm-est pedig 13 mm-esre cserélte volna. A torony körben 40 mm-es lett volna. Ez azonban fél tonnával, 10590-re növelte volna a harckocsi tömegét. Ezt szélesebb lánctalpakkal kívánta ellensúlyozni. A tömeg elosztás meglepő módon nem változott volna, ugyanakkor a könnyebb, 100 LE-s PZInz.155 (Sauer CT1D) motort választotta, amellyel a számítások szerint 10%-kal 29 km/h-ra csökkent volna a harckocsi sebessége, ez bevállalható ár volt.

 A forradalmi BBT BP változattal szemben a hagyományosabb gyári, kisebb műszaki kockázatot jelentett, ráadásul javasolt motor is már gyártásban volt. Ennek ellenére O'Bryan ezredes azt javasolta, hogy az első prototípus átépítésével egy lágyacél próba darabot építsenek az ő tervei szerint, míg a másikból és építsenek 1-2 megerősített változatot a PZInz-nél, hogy eldönthessék melyik legyen a követendő fejlesztés iránya. Elméletileg a PZInz két 9TP-je 1939. július 27-ig el kellett volna készülnie, de ezt alátámasztó dokumentumok nem kerültek eddig elő. Minden esetre az átépített no.1766-sal folytak próbák 1939 nyarán. Bizonyos kiadványok azt sugallják, hogy a közvetlenül a háború kitörése előtt átadott, utolsó 11 7TP már megerősített változat lett volna, de ennek csekély a valószínűsége. Ugyanakkor az lehetséges, hogy az 1939. június 29-én megrendelt, de soha le nem gyártott 50 harckocsi, már így készült volna, de ennek sincs írásos nyoma.

 C7P (Ciagnik Siedmiotonowy Polski) vontató

 A lengyelek egy darabig fontolgatták a Vickers E-n alapuló Dragon IV-es megvásárlását, de aztán inkább egy saját vontató kifejlesztése mellett döntöttek. A 7 tonnás vontatót a PZInz gyárban Witold Jakusz mérnök irányításával alkották meg párhuzamosan a 7TP harckocsi megtervezésével. Már kezdetektől fontos szempont volt az alkatrészek csereszabatossága. Az alváz csaknem megegyezett a 7TP harckocsijéval, míg a felépítmény egy Sauer licenc volt. Kezdetben két prototípust építettek. A C6P orrmotoros, míg a C6T farmotoros kialakítású volt. Végül ez utóbbi elrendezést ítélték jobbnak, ez került gyártásba, de már C7P típusjelzéssel.

 1934-ben kezdődött a sorozatgyártás, de végül a háború kitöréséig csak 151 készült el, majd már német felügyelet mellet 1939-42 között további 72 darab. A háború kitöréséig a Lengyel Hadseregben 108 darab a tüzérezredekhez került, mint lövegvontató,18 a páncélos alakulatoknál állt szolgálatba, mint műszaki mentő, és 2 került az utászukhoz. Egy C7P ára mintegy 100000 Zloty volt. Mivel a 350 mm-es nehéz lövegek vontatáshoz gyengének találták ezért tervbe vették egy 150 LE-s változat gyártásba vételét is. Az eredeti tervek szerint 1942-ig a tüzérség 250, a páncélosok századonként egyet és az utászok összesen 52-t kaptak volna.

 A C7P-k egy 5 tonnás csörlővel voltak felszerelve, és közzel 10 tonnát tudtak vonatni.

Mind a németek és a szovjetek is számos példányt zsákmányoltak belőlük, amelyeket szolgálatba is állítottak.

C7P előröl 

C7P hátulról 

C7P lövegvontatás közben 

C7P mint harckocsi mentő

 Gyártás

 Az 1935. március 18-án megrendelt 22 ikertornyos harckocsiból a hadsereg már abban az esztendőben átvett 4 példányt, a többit pedig a következő év tavaszán. A Sárkányt és az Elefántot a hadsereg kiképző harckocsiként állította szolgálatba. Összesen, a prototípusokkal együtt 134 harckocsi került legyártásra 1935 és 1939 szeptembere között. Ezek közül 22 az egytornyú, de egyes források szerint ezek száma 24. Viszont a plusz tornyok forrása nem ismert, ráadásul arról sem szólnak, hogy a kiképzővé váló prototípusokon megmaradtak volna-e a tornyok. (Később a Sárkányon próbálták ki a Bofors tornyát, tehát erről lekerültek az iker tornyok.) Ha ezeket figyelembe vesszük, akkor 4 új torony-pár beszerzésére volt szükség valahonnan. A 7TP-t egyetlen más országba sem exportálták, bár 1937. és 1939. között Svédország, Bulgária, Észtország, Hollandia, Törökország, Jugoszlávia és Görögország is érdeklődött iránta, sőt a Spanyol Köztársasági szándékozott belőle vásárolni. Azonban az alacsony gyártási intenzitás csak a Lengyel Hadsereg igényeit volt csak képes kielégíteni.

 Maga a gyártás pénzügyi okokból kis darabszámban folyt. Ennek ellenére egy tervezett szerint 1944-re a hadseregnek 206 7TP-vel kellett volna rendelkeznie. 1935-38 között a hadsereg éves szinten néhány tucatot rendelt csak. Ez csak 1939-ben változott meg amikor is Lengyelország is megérezte a háború előszelét. Ekkor gyors ütemben 50+50+50 rendeltek meg, de ezek közül is az első 35 példány átadása is csak 1939 decemberben lett volna esedékes. 1939 szeptemberéig 111 37 mm-es harckocsi ágyú került leszállításra, de ebből egy a 10TP prototípusába került beépítésre. 1939 tavaszán újabb 75 harckocsi ágyút rendeltek meg, de ezek már nem kerültek leszállításra.

 Rendelések:

* 1939-ben már csak 11 került átadásra.

7TP a gyártó soron

 Szolgálatban és harcban

 A háború előtti békeidős lengyel állománytábla szerint egy harckocsi zászlóalj 60 harckocsival rendelkezett, amelyből 11-et használtak kiképzésre, míg 49 M-zárolt volt. A zászlóaljak három 16 kocsiból álló századok alkották. A fennmaradó 1 pedig a zászlóalj parancsnoki jármű volt. Az első egység amelyet felszereltek a varsói 3. páncélos zászlóalj volt állományában 7 iker tornyú és 49 egytornyú kocsival, ez az alakulat később 1. könnyű harckocsi zászlóaljként szerepelt. Ez az egység 1935. és 1938 között töltötték fel teljesen. Ennek az zászlóaljnak két százada 32 kocsival a 10. gépesített-lovas dandár alárendeltségében 1938 szeptemberében részt vett a Slask hadműveletben, amely az 1919-ben Csehszlovákiához került Zaolzie (Teschen város és környéke) vidék visszacsatolását jelentette.

7TP a teschen-i díszszemlén

 Kis számban kapott 7TP-ket a modlin-i 10. páncélos zászlóalj, amely főleg egy kiképző alakulat volt. Ővék lett a két egy tornyú prototípus és e mellett 8 iker tornyú változat.

 A harmadik alakulat a przemysl közelében állomásozó 2. páncélos zászlóalj, majd később 2. könnyű páncélos zászlóalj lett 10 iker tornyú és 47 egy tornyú harckocsival, de ez az utolsó harckocsijait csak közvetlenül a háború kitörése előtt 1939 augusztusában vette át.

 Ezeken felül 1939 szeptember 1-én létezett még a varsói fejlesztő intézetben az átépített no.1766-os és a gyárban az építés utolsó fázisában volt még 11 darab. Ezen számok tükrében a mozgósított és harcba vetni szándékozott harckocsik az egy tornyosak lettek volna, míg az ikertornyúak a békeidős kiképzésre szánták.

 Ezeken az alakulatokon felül a háború kitörése után kerültek 7TP-k a varsói parancsnokság által felállított 2. és 5. könnyű harckocsi századokhoz.

7TP és Vickers harckocsik Bytomban egy díszszemlén jól látható a két harckocsi farpáncélja közötti különbség

A 3. zászlóalj harckocsijai és személyzetük 

- 1. könnyű harckocsi zászlóalj

A zászlóaljnál augusztus 23-án rendelték el a mozgósítást, alapja a béke idős 3. zászlóalj volt. Ugyan már 1-én ki ért a frontra, de harcba csak 6-án került, amikor egy járőröző szakasza a német 1. panzer hadosztály tankjaival csapott össze. A harcban néhány kezelő megsérült. A németek másnap további összecsapásra számítottak, de a zászlóalj erőit visszavonták, hogy a 13. gyaloghadosztály visszavonulását fedezzék a Pilica folyón. 8-án a zászlóaljat szétdarabolták. Az 1. század a 13. hadosztályt támogatta a 2. pedig tartalék lett. Aznap az 1. század, a német 1. könnyű hadosztály 13. páncélos ezredének néhány panzerjével csapott össze és sikeresen kilőtt 3 Pz.35(t)-t, 2 saját harckocsi elvesztése árán. Közben a zászlóalj 2. százada is beérkezett, ami újabb 7 német harckocsi kilövését okozta 3 saját elvesztése mellett. A németek az erős ellenállás miatt nem erőltették ebben az irányban a támadást. E közben a 3. század is kilőtt egy német féllánctalpast. Azonban az általános hadihelyzet miatt elrendelték a visszavonulást a Visztula mögé, és e közben a zászlóalj újabb 5 harckocsit vesztett. A 2. század még mindig rendelkezett 14 harcképes harckocsival, amelyek közül 7 részt vett egy ellenlökésben Glowaczow-nál. A harckocsik a 13. hadosztály 44. ezrednek támadását támogatták, azonban 4 elakadt a felázott réteken és csak 3 jutott be a városba. Ott a németek 2 harckocsit vesztettek, de nem világos, hogy azok a lengyel harckocsik áldozatai lettek volna. Minden esetre a támadás részben elérte a célját, mivel jelentős német erőket semmisítettek meg, miközben számos lengyel hadifoglyot szabadítottak ki. Azonban üzemanyag hiány miatt a városba bejutó harckocsikat a kezelőknek meg kellett semmisíteniük. A németek újabb harckocsikat vetettek be és másnap ismét bevonultak a kiürített településre. A város körüli hullámzó harcokban azonban a 2. század az összes harckocsiját elvesztette.

Az 1. század a 19. és a 29. gyalog hadosztály harcát támogatta 6-6 harckocsival. Azonban ezek a harckocsik sem jutottak át a Visztulán, megsemmisültek, miután 12-én sikertelenül próbáltak áttörni észak felé.

A 3. század 24 üzemképes harckocsival 9-én kelt át a Visztulán és csatlakozott a Lublin hadsereghez. 14-én egy járőrje összecsapott a 2. panzer hadosztály előretolt felderítőivel és visszaverte őket. 17-én más lengyel páncélos alakulatokkal megpróbáltak Vlov felé áttörni, miközben 2 Pz.38(t) lőttek ki a 2. könnyű hadosztály 25. panzer ezredének harckocsijai közül. 18-án a század részt vett 1939. második legnagyobb páncélos összecsapásában. A lengyel csapatok megpróbálták áttörni a német gyűrűt Tomaszow-nál. Délelőtt 22 7TP indult rohamra a német 4. könnyű hadosztály páncélosai és gépesített gyalogsága ellen egy századnyi lengyel gyalogos támogatásával. A támadás jól indult, áttörték a németek első vonalát, de elvesztettek 3 harckocsit egy erdőben elhelyezett német PaK-ok miatt. Ennek ellenére folytatták a támadást és hamarosan már a városban dúlt a harc. A lengyel jelentések szerint itt megsemmisítettek 6 panzert, 4 páncélkocsit és 8 teherautót. Az áttörés sikerült, de nem sikerült kiaknázni, mert a harckocsikat át kellett irányítani az időközben beérkező 2. panzer hadosztály ellen. Végül a támadás összeomlott és mindössze hét 7TP és egy Vickers maradt csak harcképes a nap végére. 19-én éjjel a lengyelek megpróbálkoztak egy újabb támadással, de ennek sikertelensége után, amikor már csak egy 7TP-jük maradt letették a fegyvert.

7TP-k útban a frontra

Az 1. zászlóalj harckocsija harcban

 Elhagyott 7TP szemből...

 ...és egy másik hátulról

 2. könnyű harckocsi zászlóalj

 A zászlóaljat augusztus 27-én mozgósították. Szeptember 3. Juliusz Rommel tábornok önhatalmúlag az előre vonás alatt lévő alakulatot a saját Lodz hadseregének alárendeltségébe helyezte. Ekkor a zászlóalj 47 üzemképes harckocsival rendelkezett. Már másnap két századdal megtámadták az előrenyomuló németeket. Kilőttek két páncélautót és az 1. panzer hadosztály 6 harckocsiját, miközben maguk is elvesztettek egyet illetve négy másik megsérült. Másnap az egész zászlóalj bevetésre került. Ez volt lengyel részről a hadjárat legnagyobb páncélos összecsapása. Az előrenyomuló 2. század lerohanta a 4. panzer hadosztály 12/I zászlóaljának egyik gépesített lövész oszlopát és teljesen megsemmisítette. A nap végére a század 15 ellenséges páncélos megsemmisítését jelentette, de maga is elvesztett hetet. A csata után a zászlóalj ketté szakadt, és két csoportban indult meg Varsó felé. A Varsó irányába visszavonuló 21-22 harckocsit, azonban a németek folyamatosan támadták és harci veszteségek, illetve üzemanyag hiány miatt elvesztette összes harckocsiját. Egy másik csoport egy erdőben keresett menedéket, de ott a német 1/62. műszaki zászlóalj katonái lerohanták a 7TP-ket és a meglepett kezelőket elűzték. Ez a német alakulat egy jelentésében 10 elhagyott, de üzemképes lengyel harckocsi elfogásáról számolt be. A másik csoport 17-18 harckocsija szerencsésebb volt és elérte, sőt áthaladt Varsón, mivel parancsot kapott, hogy vonuljon keletre. Az alakulatot az ereje miatt egy önálló századdá szervezték át. A keleti úton több német alakulattal is összecsapott többek között a 3. és az 5. panzer hadosztály részeivel. Ezekben az összecsapásokban mintegy 3 harckocsit vesztett. Szeptember 17-én elérte Kovelt, ahol parancsot kapott, hogy vonuljon vissza a román határ felé, de ekkor a hosszú menet és az elmaradt karbantartások miatt a harckocsik állapota már erősen leromlott, ráadásul az üzemanyagból is hiány mutatkozott. Közben a kibontakozó szovjet beavatkozás miatt a harckocsikkal lehetetlenné vált a déli határ elérése, ezért a személyzet a harckocsijait hátrahagyva teherautókon érte el a magyar határt, ahol internáltatta magát.

7TP útban a front felé

7TP terepen

Elhagyott 7TP német katonákkal

 Varsó védelmében

 Varsóban az ott lévő főparancsnokság a felelhető páncélosokból rögtönzött alakulatokat állított fel, amelyhez felhasználták a városban, és a közeli Modlinban lévő üzemképes harckocsikat. A 2. század állománya a modlini kiképző alakulat 6 harckocsijából és a 3. zászlóalj 6 kiképző harckocsijaiból állt. Ez az alakulat 11 ikertornyú harckocsival rendelkezett, egy tartalék volt. Az 5. század viszont a PZLnz gyárban sebtében befejezett 11 egy tornyú harckocsit kapta meg. A két század szeptember 7-től folyamatosan részt vett a főváros felé előretörő német támadások lassításában. Szeptember 10-i rajtaütéskor a 2. század néhány iker tornyú harckocsija, a gyalogságot támogatva meglepte a pihenőben lévő 36. panzer ezred néhány harckocsiját és rövid harc után hármat zsákmányul ejtett. Szeptember 12-én egy nagyszabású támadásban vettek részt, de a 21 bevetett harckocsikból 7 elveszett, zömük iker tornyos volt. Különös győzelmet is arattak, az egyik ikertornyú egy Fiesler Storch futárgép farkát legázolással szétzúzta. Ezek a harcok azonban folyamatosan morzsolták fel a két századot, így 15-én összevonták őket. 18-án az egyik harckocsijuk saját aknájukra futott és megsemmisült. Még az nap egy kitöréssel megpróbálták segíteni a Poznan hadsereg városba való áttörését, de ezt a támadás kudarcot vallott. Ezek után a maradék harckocsikat tartalékban tartották. 26-án még egyszer támadásra indultak a varsói Nyugati pályaudvar közelében harcoló német csapatok ellen A támadást azonban a német tüzérség megállította. Ekkorra már a két század 22 harckocsijából hat egy tornyú 7TP maradt meg. Másnap a varsói lengyel csapatok letették a fegyvert.

7TP-k Varsóban a front felé

Megsemmisült 7TP

Varsóban zsákmányolt ikertornyú 7TP

 Volt még néhány ikertornyú harckocsi Kelet-Lengyelországban a 3. tartalék központban, azonban a visszavonulások során ezek is elvesztek.

 Idegen szolgálatban

 A harcok során elfogott lengyel harckocsikat a németek alkalom szerűen használatba vették, de erre szervezett intézkedés nem történt. Lehetséges, hogy az 1. panzer hadosztály 1. ezredének 4. százada használt néhányat, amelyeket nagyméretű, fehér kereszttel láttak el, de nagy valószínűséggel ezek nem kerültek harci használatba, inkább csak trófeák voltak. Később a megszálló csapatok rendszerbe állítottak néhányat. Ezeket először a Leichte Panzer Kompanie Warschau használta 1940-41-ben, majd a Polizei Panzer Kompanie Mitte Litvániában és Fehéroroszországban 1941-43-ban. Legalább egy 1944-ben Franciaországban volt, illetve többet torony nélkül, vontatóként használtak.

7TP német felségjellel

 A szovjetek is zsákmányoltak néhányat, amelyeket Kubinklában mélyre ható vizsgálatnak vetettek alá.

A 7TP értékelése

A 7TP, amikor kitört a második világháború már nem számított első vonalbeli harckocsinak, ennek ellenére számos előre mutató megoldása révén képes volt sikerrel harcba bocsátkozni. A 37 mm-es lövege a korabeli harckocsik ellen elégséges volt, azonban a repeszromboló lőszer hiánya már meggátolta, hogy sikerrel semmisítsen meg megerősített fedezékeket. A vízhűtéses géppuska alkalmazása ekkor már nem volt jellemző a harckocsikban és plusz védelmet igényelt, ugyanakkor a hevederes adagolás és a vízhűtés nagy tűzgyorsaságú folyamatos tüzelést tett lehetővé.

A harckocsi mozgékonysága megfelelt a kor harckocsijainak, bár a német harckocsik e tekintetben felülmúlták őket. A dízel motor használata előre mutató volt, ugyanakkor logisztikai gondokkal is járt. Viszont harcok során a falvakban a lámpa olajként használt kerozinhoz jobban hozzá lehetett jutni, amivel szintén üzemelt a harckocsi. A dízel motor használata miatt a próbákon kiderült, hogy a harckocsi könnyeben mozgott a terepen, mint a Vickers és kevesebbszer kellet váltani. Ugyanakkor a dízel motor nehéz volt, jobban terhelte a hátsó futógőrgőket, amely miatt azok gyorsabban használódtak el. A kerekek gumírozása, mint annyi más harckocsinál itt is problémás volt. A lengyelek a harckocsit saját váltóval használták, amelyet a szovjet kiértékelés nagyon jónak értékelt. A lengyel harckocsinak nem csak szovjetnél, de az eredeti britnél is jobb minőségű és vastagabb volt a páncélzata, de a harcok megmutatták, hogy ez is elégtelen volt, bár ezt el lehet mondani az összes Vickers változatra és klónra. Ezekkel a hiányosságokkal a lengyelek tisztában voltak és csak átmeneti típusnak szánták a 7TP-t és ez meg is látszott a kezdeti gyártási számokon.

 A szeptemberi harcok megmutatták, hogy a 7TP egyenlő eséllyel bocsátkozhatott harcba a német ellenfeleivel. A németek oldalán volt a jobb kommunikáció és a harcvezetés, de ha a lengyelek meglepték őket akkor tudtak nekik érzékeny veszteséget okozni. És ez gyakran előfordult, mivel a német páncélos csapatok a gyors iramú előretöréseik közben nem nagyon számítottak lengyel páncélosok felbukkanására. A harcok során a lengyel harckocsik egy kicsivel több német páncélost lőttek ki, mint amennyit a másik oldal páncélosai közülük megsemmisítettek. Viszont a lengyel harclókocsik közül sok a német gyalogság páncéltörő ágyúinak martalékává vált, de ez igaz a német oldalra is.

 Mára egyetlen egy 7TP sem maradt meg. Létezik Lengyelországban legalább egy életnagyságú replika, amelyet hagyományőrzők kezdtek el építeni, és amely 2011-ben fejeztek be, Ez a példány 2017-ben állami tulajdonba került és ma a varsói Hadtörténeti Múzeumban van kiállítva, Ezen felül létezik egy 2001-ben Volgográd közelében megtalált C7P vontató teste, amire azonban az oroszok egy BT-tornyot szerelve egy T-26 replikát építettek, amely ma a moszkvai Nagy Honvédő Háború Múzeumában van.

Az 7TP replika a hagyományőrzőknél...

...és már a varsói Hadtörténeti Múzeumban

 Források:

- Polish Armour of 1918-1939

- Tankarchives.ca

- Magyar, angol és lengyel wikipedia

Tarr (ambasa) Gábor