Eredetileg a Renault FT harckocsiról olyan 8-10 oldalt szándékoztam írni, de ahogy egyre jobban beleástam magamat, úgy nőtt az iromány hossza, és egy egyszerű cikkből egy sorozat lett. A széria első részében felvázoltam a harckocsi megszületését, a másodikban, pedig az alkalmazását. A harmadik részre maradt a műszaki leírása, a változatai, az alkalmazók hosszú sora és az emléke...

Műszaki leírás

Az alap Renault harckocsi egy igen egyszerű szerkezet volt. Egyszerű koporsó alakú teste a a ma már általános hármas tagozódást követte. Elől volt a vezető tér, mögötte a küzdőtér rajta a körbe forgatható toronnyal és mögöttük a küzdőtértől elválasztott hajtóműtér. A testet és a tornyot 6-22 mm vastag páncéllemezek fedték. Ezek a páncéllemezek a testnél egy szögidomokból álló vázra voltak felszegecselve. Többféle torony létezett. A korai öntött volt, ebbe csak géppuskát lehetett beszerelni. Ezeket követte a kétféle omnibusz torony, amelyekből az első a sokszögű, síklapokból álló Berliet volt, a másik pedig az ívelt öntött és kovácsolt elemekből álló kerek Girod torony. Ezeket vegyesen használták. A tapasztalat azt mutatta, hogy hiába volt ballisztikailag elméletben védettebb a kerek Girod torony, a Berliet-nél jobban sikerült a felületi felkeményítés, ezért ellenállóbb volt a becsapódó lövedékekkel szemben. A torony csapágyakon nyugodott és kézzel volt forgatható, de ellátták mechanikus fékkel, amellyel rögzíthető volt.

A két fős kezelőszemélyzetnek külön-külön búvónyílása volt. A vezető elől szállt be egy háromszárnyú ajtón keresztül amelynek alsó felei két oldalra a felső pedig felfelé nyílt. A felső nyílást menetben ki lehetett támasztani a vezető jobb kilátása érdekében. Harchelyzetben ezt lehajtották, ilyenkor a vezető az ezen és a két ferde oldalpáncélon lévő keskeny kémlelőnyíláson keresztül látott ki. Ugyan a német acélmagvas géppuska lövedékek csak nagyon kis távolságon belül voltak képesek áttörni a harckocsi páncélzatát, de egy-egy kósza lövedék bejöhetett ezeken a nyílásokon, ezért a francia harckocsizóknál is rendszeresítették a britek középkori ihletésű láncmaszkját. A kezelő egy kis zsámolyon ült a lábainál a kuplung a gáz és a fékpedál volt. Két oldalt volt a tényleges irányításra szolgáló fékkarok, amelyekkel tudta fékezni valamelyik oldalt. Szintén itt volt még a sebességváltó kar is. A vezető mögött helyezkedett el a lövész, aki egyben a harcjármű parancsnoka is volt. Az ő búvónyílása a torony hátulján kialakított kétszárnyú ajtó volt. Kezdetben a parancsnok állt, később kapott egy kifeszített vászon hevedert, amire ráülhetett majd végül ezt egy szék váltotta fel. Azonban harchelyzetben állt Az ő látását öt kémlelőnyílás segítette. Maga a torony tetején lévő gomba részben, vagy egészben hátrafelé felnyitható volt, így lehetett javítani a torony szellőzését. Szintén a szellőzést segítette, hogy a motort elválasztó tűzfalon volt egy nyílás amelyet ha kinyitottak akkor a küzdőtéren keresztül szívta a motor a levegőt javítva annak átszellőzését.

A futómű - bár elsőre ez nem látszik, de egyes források szerint - egy módosított Holt rendszer volt. A futógörgők oldalanként négy zsámolyba voltak elosztva, amelyből az első 3, a mögötte lévő három pedig 2-2 görgőt tartalmazott. Ezek a zsámolyokat egy hosszanti gerendával kötötték össze, amelyhez laprugókon keresztül csatlakoztak. A gerenda összekötötte a hátsó meghajtó és az első nagyméretű futógörgőt. Igen az első keréknek nem volt láncfeszítő funkciója. Ráadásul ez a kerék egyedülálló volt a harckocsiépítés történetében mivel fából készült a futófelületén vas abronccsal. A lánc feszítését sajátosan oldották meg. A hat láncvezető görgőt egy másik gerenda fogta össze, melynek hátsó része egy csuklós bekötést kapott elől pedig egy tekercsrugó biztosított egy állandó előterhelést. Az árkok áthidalást könnyítette meg a már a Schneder tankon is alkalmazott farok, amely menetben felhajtható volt, harchelyzetben pedig akár három katona is ráülhetett, mint kísérő gyalogság. Meglepő módon ezzel a megoldással az FT árokáthidaló képessége 4,88 méteres hosszúság mellett 1,8 m volt, míg ez a Schneider-nél 6,01/1,8 a St-Chamond-nál pedig 7,91/2,5.

 A harckocsi meghajtásáról egy 39-40 LE-s Renault, 4,5 literes, vízhűtése, porlasztós négy hengeres benzinmotor gondoskodott, amelyhez egy 4 előre és 1 hátrameneti fokozattal rendelkező váltó csatlakozott. A motor kézi indítású volt (kurbli) amelyet lehet kívülről, de belülről a küzdőtérből is csatlakoztatni.

Gyártás:

A háború alatt összesen 3177 db készült el (ebből a Renault 1950-et gyártott le), majd a háború után még további 570. Így körülbelül 3800 készült el Franciaországban. Ehhez a mennyiséghez jön még az amerikai gyárakban előállított mintegy 950 db. A szovjetek lemásolták és építettek 15 db, illetve a lengyelek is 25 db-ot, de ezek páncélzat nélküli vas felépítményes kiképzőharckocsik voltak

Változatok:

Az öntött tornyos alap Renault-ból viszonylag kevés készült, belátva annak hibáit és a továbbfejlesztés nehézségeit, ezért hamarosan áttértek a Berliet és a Girod tornyos változatokra, amelyből épült géppuskás (Char mitrailleuse) és ágyús (Char canon) változat is Az előbbibe a 8 mm-es Mle.1914 Hotchkiss géppuska, még az utóbbiba a 37 mm-es Puteaux SA 18 ágyú került, amely az Canon d'Infantrerie de 37 modele 1916 TRP gyalogsági ágyú leszármazottja volt. Apró megjegyzés, hogy számos helyen a géppuskás változat fegyverzetének űrméretét 7,92 mm-ben adják meg, ami egy átszámítási, és félreértelmezési hiba. Egyszerűen az angolszász szakirodalom átszámolt, majd ebből visszaszámolták és az így kapott érték 8 mm alatt volt. Ebből - mivel az ismertebb volt - néhányan a 7,92 mm-es Mauser lőszerre asszociáltak, jópáran pedig átvették ezt a tévedést. Egyes források szerint a géppuskás változat harci tömege 6,5, míg az ágyús 6,7 tonna volt. Ezeket, a nem öntött tornyos változatokat szokták néha - tévesen - FT 18-ként emlegetni. Ezek voltak az alapváltozatok, de e mellett számos kísérleti és néhány sorozatban gyártott változat is megjelent a Renault FT alvázán. Egyébként számomra azért nagyszerű ez a szerkezet, mert nem csak egy harckocsi volt volt, hanem a megalkotói rendszerben tudtak gondolkodni. Azonos alvázon a felmerülő kihívásokra megpróbáltak újabb és újabb változatokkal válaszokat adni.

- TSF, vagy Char Signal

Alig születtek meg az alap FT-k a franciák szembesültek, azzal a problémával, hogy hatékony alkalmazásukhoz a tüzérséggel való együttműködés is szükséges. Ezért nagyon hamar megszületett a gondolat egy fegyvertelen, három személyes drótnélküli távíróval ellátott zászlóalj és század parancsnoki jármű létrehozására. A jármű személyzete egy vezetőből, egy megfigyelőből, és egy rádiósból állt. A harckocsi páncélteste változatlan formában megmaradt, de a torony helyébe egy szögletes felépítmény került, amely rálógott a lánctalpak síkjára. Ide került az E 10 rádiókészülék. Eredetileg 300 darabot rendeltek ebből a változatból, de végül csak mintegy 100 (188) darab készült el. A TSF jelentése a Télégrphie Sans Fil, azaz drótnélküli távbeszélő betűszóból eredt.

- FT 75 BS

A franciák nagyon korán felismerték annak szükségességét, hogy a könnyű-harckocsijaik mellé erősebb fegyverzetű, támogató páncélokra is szükség van. Komolyabb fa-föld erődök, megerősített állások leküzdésére elégtelen volt a 37 mm-es löveg, ezért az űrméret növelése mellett döntöttek. A választás a 75 mm-re esett. Ez az ágyú a más a Schneider harckocsikban is alkalmazott, eredetileg erődágyú, a Canon de 75 court modèle 1916 Schneider volt. Az első prototípusnál teljesen áttervezték az FT-t. A löveg, és vele a küzdőtér a harcjármű elejébe került és itt helyezték el annak két főnyi kezelőszemélyzetét is. Ez a tér magába foglalta az egykori vezetőállás é a a régi küzdőtér területét is a löveg hátrasiklása és lőszerek elhelyezése miatt. Ezért a vezető állása felkerült a motor fölé. Gyakorlatilag a franciáknak sikerült egy majdnem klasszikus rohamlöveget létrehozni, de az elrendezés nem vált be. Vagy túl magas lett a jármű, vagy túl alacsonyra került a löveg beépítése, vagy az is lehet, hogy mindkettő volt az ok. Végül egy példány elkészülte után a franciáknak egy másik elrendezés után kellett néznie. Mivel sürgetett az idő, és közeledett a Renaultok tömeges bevetésének ideje, ahol a támogató 75 mm-es változatnak nagy szerepet szántak egy egyszerűbb megoldás felé kellett nézni. Végül a harckocsi radikális áttervezése helyett megmaradtak a hagyományos sorozatban gyártott változatnál, de arra egy nagyobb hátul nyitott tornyot szereltek a löveg nagyobb hátrasiklásának helyet adva és a kezelők számát két főre növelték. Az FT 75 BS-ből a háború végéig 40 (39) darab készült el, további példányok gyártását a fegyverszünet aláírása után leállították. A legyártott darabszámban rejlő ellentmondás véleményem szerint az az lehet, hogy az első változatból 1, míg a sorozatban gyártottból 39 készült el.

- Önjáró löveg változatok STAV és STA:

A franciák nem elégedtek meg a rövid csövű 75 mm-es löveg beépítésével, hanem a verduni tapasztalatik nyomán szükségesnek érezték a tábori tüzérségük mozgékonyságának növelését. Ez már 1915-től központi kérdés volt a francia hadvezetésben. Nagyon hamar rá kellett döbbenniük, hogy a ló vontatta tüzérségük képtelen áthaladni a gránátok szaggatta és és az esőtől felázott harcmezőn. A megoldás a lánctalpas vontatók gyártásának felfuttatása jelentette. Ezek előtérbe kerülése egy időben még az FT-k gyártásba vételét is késleltette. A franciák a Renault alvázán egy önjáró löveg létrehozása mellett döntöttek. Az első kísérletekre már 1918 májusában sor került Bourges-ben. Ezt a Section Technical Automobile de Vincennes nevéhez fűződött, ezért ezeket a változatokat STAV-nak hívja a szakirodalom. Az első elképzelések szerint egy 105 mm-es Mle.1913 ágyú került volna beépítésre, amely akár 12 km-re is el lőhette 16 kg-os gránátjait. A franciák a tervezők meghagyták az FT alapfelépítését, de elhagyták a tornyot és nyitott küzdőtérbe a löveget hátrafelé építették be. A személyzet létszámát három főre, egy vezetőre és két tüzérre növelték. A motortér fölé nyúló lövegcső mellé, a hajtóműtér tetejére került a harckocsi üzemanyagtartálya és a hűtője is. Ezekkel az átalakításokkal próbálták megnövelni a lövegnek és a tüzéreknek szükséges helyet. A súly csökkentése, és a hely növelése miatt a vezető búvónyílásának ajtajait is leszerelték.

 A 105 mm-es változat mellett természetesen előkerült a francia tüzérség mindenesének, a Canon de 75 Mle.1897 beépítésének igénye is. Ez a program viszonylag későn, csak 1918 augusztusában indult meg.

 Mindkét változatnál a löveg oldalirányzása az egész harcjárművel történt. Menetben a két tüzér fent a löveg mellett ült. Lövésnél a vezetőnek ki kellett szállnia a helyéről (gondolom a hátrasiklás miatt). Az önjáró löveg 40 lőszert vitt magával amit szintén a lövegcső mellett a hajtóműtér tetején helyeztek el.

 A kísérleteket sikeresnek ítélték, azzal a megkötéssel, hogy javítani kell üzemanyagtarály és a hajtóműtér védettségét. Ennek ellenére 1918 novemberében a programot törölték. Véleményem szerint a sikeresnek nyilvánított próbák ellenére a két tüzér és az elégtelen lőszermennyiség miatt az eszköz tényleges harchelyzetben nem nyújtott volna túl nagy teljesítményt.

Ezeket a problémákat ők is érzékelték, ezért a jármű radikális átalakítása mellett döntöttek. A Section Technology de l'Artillerie kidolgozott egy másik változatot a korábbi próbák alapján azzal párhuzamosan. Ez lett az STA. A korábbi hibákból tanulva egy sokkal életképesebb, kiforrottabb konstrukció volt. A motor előre került, a vezető pedig mögé. E mögött alakítottak ki egy nyitott küzdőteret, ahol a löveg már a menetirányba állt és lehetőség volt 90 lőszer elhelyezésére. Ezt a változatot lehet, hogy maga a Renault építette meg még 1918-ban és csak októberben került a Tüzérségi Technológiai Osztályhoz, ahol csak meghosszabbították a küzdőteret és egy leereszthető sarkantyúval látták el a járművet a lövés stabilitásának növelése érdekében. Itt is a jól bevált 75 mm-est használták, de már három tüzérrel. Gyakorlatilag a szerkezet felépítésében nagyon emlékeztetett a későbbi német második világháborús önjáró lövegekhez, mint pl. amilyen a Wespe volt. Szintén előremutató volt, hogy a harcjárművet önvédelmi céllal egy Hotchkiss géppuskával is ellátták.

- Lőszerszállító

Az kisméretű FT-n alapuló önjáró löveg magával hozott egy másik problémát. Még ha sikerül is elhelyezni a harckocsin egy tábori löveget, de azt se elegendő kezelőszemélyzettel, se elegendő lőszerrel már nem lehet ellátni. Ezért adta magát, egy szintén ezen az alvázon létrehozandó llőszerszállító lánctalpas létrehozása. Ez megint a jármű lényeges átalakításával járt. Összenyitották a vezető terét és a küzdőteret. A falait megmagasították és felül kinyitották, hogy minél nagyobb hasznos térhez jussanak. Így sikerült egy 1,5 x 1,05 x 0,9 méteres rakteret létrehozniuk. Ezt a teherteret elöl egy lehajtható ajtóval/rámpával látták el. A tehertér és a hajtóműtér közé került, vagy inkább a motor fölé a vezető állása egy páncélozott dobozban. Összesen egy prototípus készült. Az elv, hogy egységes alvázon hozzanak létre típuscsaládot jó volt, de ekkor már létezett a Renault FB és a Schneider CD, amely több lőszert volt képes szállítani. Így az amúgy is szűkös gyártási kapacitás elherdálását jelentette volna egy ilyen új változat gyártásba vétele, miközben a megléte kevesebb haszonnal járt, mintha ugyanezen alvázakon inkább harckocsikat gyártottak volna.

- Úszó alváz:

Talán a szállítóváltozat ihlette, Bilancourtban a Renault gyárban megalkottak egy úszóképes alvázat is. Gyakorlatilag ez egy felépítmény nélküli alváz volt, ahol a képek tanúsága szerint a vezető, mint egy motorcsónakban hátra került. A jármű vízi meghajtásáról egy hajócsavar gondoskodott. Az egykori beszámolók szerint a jármű a vízen jól viselkedett és a próbajáratok során sikerült átkelni vele a Szajnán.

Műszaki változatok

Számos műszaki változatot álmodtak meg az FT alvázán, a típusegységesítés jegyében, de ezek nagy része csak a prototípus megépítéséig jutott el. Amelyek nem, azokból is csak pár darab készült. Hogy ezeknek mi volt a hivatalos neve, vagy egyáltalán volt-e nem tudom. Mivel angol szakirodalmat használok, ott általában a rendeltetésük szerinti angol elnevezéssel nevezték meg őket.

- Rőzseszállító

A britekhez hasonlóan - az ő nyomukat követve - a franciáknál is felmerült az igén, hogy az árkok jelentette akadály leküzdésre ki kell találni valamit. Erre kézenfekvő megoldás volt azok Rőzsekötegekkel való feltöltése. Eredetileg erre a célra az FT 75 BS-eket szánták. A torony előtt kívántak elhelyezni egy nagy átmérőjű rőzseköteget, amelyet aztán a megfelelő pillanatban a harckocsi maga elé ejthetett az árokba, vagy ha az nem sikerült pontosan, akkor bele is tolhatta.  

- Hídvető - Pont Bourguignon sur char FT

Az árkok jelentette problémára volt egy kicsit szofisztikáltabb megoldás volt a Louis Ferfinand Bourguignon tábornok ötlete nyomán megszületett hídvető változat létrehozása. A jármű torony nélkül készült és a küzdőtér felett került elhelyezésre a járműtesten mind előre, mind hátra túlnyúló hídelem. Elméletileg ezt a hidat tudta a harcjármű maga elé fektetni. A prototípus megépült, de aktív szolgálatba nem került.

 -Buldózer

Az árkok leküzdésének egy másik módja volt azok meredek falának lerombolása és így átkelhetővé tétele. Erre létrehoztak egy páncélozott Buldózer változatot, amely természetesen alkalmas volt más földmunkák elvégzésre is, akár lövegállások kiépítésére is. Ennél a változatnál eltávolították a tornyot és a vezető búvónyílásait és sík lemezzel fedték be ezek helyét. A vezető helyét hátrébb, a motor előtt alakították ki. A tolólap a jármű elejére került, amely függőlegesen mozgatható volt. A jobb kilátás érdekében vágtak rá két kitekintő nyílást is.

- Aknamentesítő változat

Ennél a változatnál a lánctalpak elé két ekét szereltek, amelyek használaton kívül felemelhetőek voltak. A képek tanúsága szerint egy normál, de fegyverzet nélküli alvázon készítették el.

 -Traktor FT

Néhány FT-t vontatóként használtak. Ezen változatnál a tornyot leszerelték érdekes módon a vontatási csatlakozási pontot nem a páncéltesten alakították ki, hanem a futómű futógörgő zsámolyait összekötő gerendákon.

 - Fényszórós FT

A háborút követően a Francia Csendőrség kapot néhány FT-t amelyek tornyára egy magas árbocot szereltek, amelyek tetején két, nagyfényerejű fényszóró kapott helyet. A torony segítségével a két kereső fényszóró forgatható volt és a billentésüket is megoldották.

- FT modifié 31

Talán ez a változat az alapja a későbbi FT 17 elnevezésnek. Az első világháború után a francia hadvezetés űrméretváltást rendelt el a csapatoknál. A régi 8 mm-es Lebel puskalőszer helyett 7,5x54 mm-es MAS lőszer rendszeresítése mellett döntöttek. Ez a váltás - az egységesítés jegyében - szükségesé tette a szolgálatban álló géppuskás Renaultok átfegyverzését is. A próbákat 1929. és 1931. között végezték, majd azok sikeres lezárulta után 1933-34 között mintegy 1000 Char miraillerus-ot fegyvereztek át 7,5 mm-es Reibel MAC Mle.1931 géppuskával. Az új változatoknál a tornyot is átalakították, de nem túl szerencsés módon. A géppuskának egy nagyobb, fovális alakú nyílást vágtak, ami által a lövész sebezhetőbbé vált. Ezt a változatot hívják nem hivatalosan FT 31-nek.

- Citroen-Kégresse futóműves változat

Ugyan a brit kortársaihoz képest a Renault FT felfüggesztése kifejezetten jó volt, de nagyobb sebesség elérését nem tette lehetővé. Az már igen korán felmerült, hogy a harckocsinak nem csak az áttörés kierőszakolásban lehet szerepe, hanem az azutáni siker kifejlesztésben is. Ehhez azonban, meg kellett növelni a sebességét, amelynek egyik akadálya a Holt rendszeren nyugvó futómű volt. Erre kínált megoldást a Citroen, amely egy Renaultot az Adolphe Kégresse által kifejlesztett gumilánctalppal és módosított futóművel látott el. A jobb terepjárást segítette, hogy a hátsó csúszótalphoz hasonlóan egy előrenyúló, mankókerék párral látták el. Azonban a próbák során elfogadhatatlanul alacsony volt a lánctalpak élettartama, ezért a tervet törölték. Minden esetre az ötlet nem halt el részeit hasznosították a Renault M26/27, és Renault NC változatoknál.

- Renault M26/27

A Citroen mellett maga Renault is megalkotta a maga Kégresse rendszerű futóműves modernizációját. 1925-ben 42 járművet építettek át. A módosítás lehetővé tette a harckocsi sebességét 17 km/h órára növeljék. Ezek egy része bevetésre került Észak-Afrikában a Rif-hegységben, de a sziklás-köves talajon a lánctalpak élettartama kritikán alulian csekély volt. Maga ez a változat sikertelen volt, ennek ellenére a jugoszlávoknak 9-et (NC27), a lengyeleknek 5-öt (NC27), a svédeknek 1-et (Stridsvagn fm/28), 10-et a japánoknak (Otsu-Gata Type B) sikerült értékesíteni illetve a görögök is érdeklődtek utána, de aztán az üzlet kútba esett. Gyakorlatilag ezen változat altípusai lehettek a Renault Modéle 24/25, NC1, NC2, NC3, NC27, NC28, NC31, Char D. Végül ez utóbbiból, amely 14 tonna volt, és már csak részeiben emlékeztetett a Renault FT-re 160 darabot rendszeresítettek a franciák.

- Renault FT AC

1939-ben a franciák még mindig nagy számú FT harckocsival rendelkeztek, de maguk is beláttál, hogy ezek harcértéke már csekély. Ekkor született meg a gondolat, hogy egy részüket építsék át páncélvadásszá. Az elképzelés szerint a torony helyére egy 47 mm-es APX páncéltörő ágyút szereltek volna, de harcjármű nem jutott túl a tervezésen, kész példány nem készült belőle.

- M1917

Az amerikai változat, amelyet neveztek Six-ton tank-nak is. Azon kívül, hogy teljesen amerikanizálták és a metrikus méretezést a saját mértékegységükre tervezték át több kisebb módosítás is végrehajtottak. Kicserélt a motort saját gyártású Buda HU típusúra. illetve amerikai géppuskákat építettek be, kezdetben Rockwell M1917, majd Browning M1919 típusút. A legszembeötlőbb változtatások kívülről, hogy a kipufogó jobbról a bal oldalra került. Az ágyú és a géppuska lövegpajzsát egy saját tervezésű változatra cserélték és vele együtt módosították a torony elejét. Tömör acélkerekekkel váltották fel az abroncsozott fa kereket, több figyelőrést kapott a vezető. Minden amerikai harckocsi sokszögű tornyot kapott, nem használtak öntött tornyot. 1929-ben kicserélték a motort egy erősebb 67 LE-s léghűtéses, hat hengeres Franklin motorra. Ezt a változatot M1917A1 néven rendszeresítette az amerikai hadsereg. Az új motor miatt a hajtóműteret mintegy 30 cm-rel meg kellett hosszabbítani. 1930-31 hét példányba 100 LE-s Franklin motort építettek kísérlet képen.

Az amerikai változat vadhajtása a Ford 3-ton tank-ja amely gyakorlatilag egy mini FT volt torony nélkül. A futómű és a páncéltest a francia harckocsi formavilágát idézte de annál kisebb volt. A meghajtásról egy Ford T motor gondoskodott. A fegyverzetet alkotó löveget, vagy géppuskát a páncéltest bal oldalára építették be, mint egy rohamlövegben. A vezető a jobb oldalon helyezkedett el. Gyakorlatilag a Ford hat-tonás tekinthető az első kisharckocsinak a világon.

- FIAT 3000

1921-ben a Renault alapján az olaszok megalkották a saját változatukat, amelyből aztán több, mint 150-et gyártottak. Jellemzője a típusnak a módosított torony. Olasz változat, saját gyártású 6,5 mm-es géppuskát használt. Kisebb számba sikerült exportálni: Litvániába 6-ot és Magyarországra 5-öt.

- Renault FT CWS

A lengyel Centralne Warsztty Samochodowe-nél készült vastestű, kiképző változat. A neve is innen ered Zelazny, azaz vas. Körülbelül 27 darab készült belőle.

- Lengyel ködképző harckocsi

Sajnos ez is csak angol néven szerepel az interneten. 1926-ban a lengyelek egy FT két oldalára, a futómű fölé gáztartályokat szereltek kísérleti céllal, de ennél többet nem nagyon lehet róla tudni.

- Russzkij Reno

Lentebb részletesebben is írok róla. A francia változat utángyártása kézműves technológiával. Több gyárban is készültek belőle, gyakorlatilag nem volt két egyforma közöttük. Összesen 17 példány készült el. Szintén a szovjetekkel kapcsolatban szokták megemlíteni a T-18-as harckocsit, amelynek megtervezésénél nagymértékben hatott a Renault FT. A páncéltest a torony hasonló, de futómű attól már nagymértékben különbözik.

Természetesen ennél még sokkal több kisebb-nagyobb mértékben módosított változatok létezhetnek. Illetve más tervezőket is inspirált az FT, mint a már említett szovjet T-18/MSz-1, vagy a spanyol Trubia harckocsi.

Műszaki adatok:

Festés:

A harckocsik festése is érdemel néhány szót, mivel a franciák úttörő szerepet játszottak a harckocsik terepszínű festésének megalkotásában. Kezdetben, mivel a páncélosok a tüzérséghez tartoztak annak standard kékes-szürke festését kapták, de némelyiket hadsereg zöldjére kentek le. Azonban, ha tehették ezeket a csapatoknál gyorsan átfestették a rendelkezésükre álló festékkel terepszínűre. Az első, aki ezt nem csak ötletszerűen tette Guirand de Scevola kubista festő volt aki egy Metz környéki tüzérezredben szolgált. Scevolának - aki ismerte a színek és a formák hatásait - sikerült meggyőznie a parancsnokát, hogy kísérleti jelleggel had fessen át néhány eszközt. A kísérlet annyira jól sikerült, hogy rövid időn belül az ezred összes lövege Scevola színei és formái díszítettek. Mi több 1915. február 12-én a Hadügyminisztérium is szentesítette és kiadta harceszközök ilyen formában való átfestéséről szóló utasítását. Hamarosan újabb művészeket is bevontak, akik már tudományos alapon hoztak létre olyan szín és alak kombinációkat, amelyek megtörték a fegyverek formáját és ezzel megnehezítették azok vizuális felderítését. Ezek a terepfestések kezdetben nagyon bonyolultak voltak és néha akár öt színből is álltak. 1917-re a gyakorlat megkövetelte, a leegyszerűsítésüket, hogy a gyárakban a képzetlenebb munkaerő is könnyedén felfesthesse azokat. Később bevonták a légierőt is, amelynek hatására a színek közül kikerült a háború előtti szürkés kék, mivel az a levegőből nagyon kirítt.

Export:

Az FT-k külföldi felhasználóinak sora igen széles, és az adatok gyakran ellentmondanak egymásnak. Így az általam lentebb leírt felsorolás is több forrás összevetésén alapul, és koránt sem pontos. Ha valaki utána néz ezekkel ellentmondó adatokkal is találkozhat.

- Afganisztán: ismeretlen mennyiség

- Belgium: 54 db - 1919-ben vásárolták őket, majd a még üzemképes darabokat átadták a Csendőrségnek. Ezeket 1938-ban selejtezték le és bontották szét.

- Brazília: 40 db - 1921-ben vásárolták, így az ország Dél-Amerika legnagyobb FT üzemeltetője lett.

- Csehszlovákia: 7 db - csak kiképzésre és kiértékelésre használták.

- Észtország: 12 db (4 ágyús és 8 géppuskás)

- Finnország: 32 db (14 ágyús és 18 géppuskás)

- Franciaország: 3737 db

- Görögország: ismeretlen mennyiség.

- Hollandia: 1(2) db - csak kiértékelési céllal vásárolták. Érdekessége,hogy a fegyverzetét egy Schwarzlose géppuska alkotta.

- Irán: ismeretlen mennyiség, de egyes források szerint 1941-ben 100 db-ot tartottak rendszerben.

- Japán: ismeretlen mennyiség

1919-ben vásároltak 13 darab alapváltozatú harckocsit FT-Ko néven, majd 1922-ben még pár pár darabot, amelyeket Type 79 Ko-Gata néven állították rendszerbe. Ehhez jött még néhány darab Kínában zsákmányolt példány. Egyes források 22 db teszik a japán FT-k számát. A géppuskákat ők is kicserélték saját változatúra. 1925-ben két századot rendszeresítettek az NC27 változatból is Type 89 Etsu B néven.

- Jugoszlávia: 48 db (Ezek egy része eredeti, egy másik részük modernebb M27/28 változat. Egészen 1941-ig hadrendben voltak és részt vettek az az évi harcokban.

- Kanada: 329 db amerikai eredetű példányt állított szolgálatba kiképzési céllal a második világháború alatt.

- Kína: 1-2 tucat.

- Lengyelország: 187 db

Eredetileg a szovjet-lengyel háború alatt 120 darabot kaptak 72 ágyúst és 48 géppuskást. A háború után vásároltak néhány újat köztük pár rádiós TSF változatot. Maguk is építettek 25 (27) darabot Zelazniak néven a CWS-nél (Centralne Warsztaty Samochodowe), de ezek vas felépítményű, csak kiképzésre alkalmas példányok voltak. Ezen kívül építettek egy füstképző harckocsit és egy vasúton is használható példányt. A lengyelek megpróbálták modernizálni a harckocsijaikat, ennek keretében Kardaszewicz mérnök vezetésével 65 Renault futóművét építették át.

 A lengyel harckocsik és jelölésrendszerük:

112 db ágyús és géppuskás harckocsi: 1001-1112

6 db rádiós TSF harckocsi: 2001-2006

27 db CWS vas kiképzőharckocsi 3001-3027

 Ez összesen 145 harckocsi, ehhez jön az 1920-ban kilőtt és elveszett 8+7 darab illetve ide szokták még számolni a Renault FT utód Renault M26/27 (5 db) és a Renault NC-27 (24db) (Az elméletileg 24 db NC-27, a valóságban csak egy lehetett és a többi normál Ft-volt egy lengyel forrás feltételezése szerint.)

 A lengyel FT-t története meglehetősen zavaros és darabszámuk nehezen követhető. 1936-37-ben 1 századot (15-16 db) eladtak Uruguaynak, amelyek azonban a Spanyol Köztársaságban kötöttek ki. Majd további 2 századot Kínának. Egyes források 64-90 db teszik a csak Spanyolországnak eladott mennyiséget, ami lehetetlen, mivel 1939-ben 102 harckocsi volt hadrendben, ebből 70 db a 2. Zurawicai zászlóaljnál és további 32 két kiképző alakulatnál.

- Litvánia:

12 db-ot kapott 1923-ban, amelyeket aztán német Maxim géppuskákkal fegyvereztek át. Ezek 1940-ben a Vörös Hadsereg hadizsákmányává váltak. 1941. június 22-én a 12. gépesített hdt. 202. gépesített ho-ja hadrendjében 6 üzemképtelen litván eredetű FT volt.

- Lettország: 6 db (Fiat 3000)

- Magyarország 5 db (Fiat 3000)

- Nagy-Britannia

24 db fegyvertelen példányt kaptak az első világháború alatt, amelyet azt követően vissza is adtak. A második világháború kezdetén 212 amerikai gyártású FT-t állítottak szolgálatba kiképzési céllal.

- Németország a második világháború során 1704 db-t zsákmányolt, amelyből több százat állított szolgálatba Pz.Kpfw 18R 730(f) típusjelzéssel.

- Norvégia: ismeretlen mennyiség

- Olaszország:

Itália 1918 júniusában négy FT-t kapott - kettő Berliet és kettő Girod tornyost - ami csak arra volt elegendő, hogy megismerkedhessenek ezzel az új technikával. (Más források szerint a háború alatt csak hármat kaptak, majd még további 4-et.) A terv az volt, hogy az olaszok az amerikaiakhoz hasonlóan saját maguk gyártják le a saját szükségleteiket, mivel a franciák nem tudtak és nem is akartak többet szállítani. Így a háború során az olaszok nem is állítottak fel Renault FT alakulatot. A háború után, 1921-ben Olaszország a kapott FT-k bázisán kifejlesztette a FIAT 3000 könnyű-harckocsit, ami tagadhatatlanul a Renault klónja. A FIAT 3000-ből összesen 152 példányt gyártottak le, amelyből 1930-ban 5 darab a Magyar Királyi Honvédség tulajdonába került segítve a magyar páncélos fegyvernem megszületését.

- Románia: 74 db

- Spanyolország

1922-ben 12 db szerzett be Franciaországtól, majd három év múlva további 6-ot. A 30-as években további példányokat is beszerzett. amelyekből két ezredet (zászlóaljat?) is felállított. Ehhez jön a vitatott mennyiségű lengyel beszerzés.

- Svájc: 1921-ben 2-5 db vásárolt, amelyeket 1939-ig használtak kiképzési célra.

- Svédország: 1 db NC27 csak tesztelésre.

- Szovjetunió:

1919-ben a Bolsevikok határozatot hoztak a Renault FT lemásolásáról ez lett Russzkij-Reno. A harckocsik kisipari módszerrel készültek Nyizsnnij Novgorodban. A gyártás annyira kezdetleges volt mindegyik harckocsi más és más volt. Egyéni számot és mint a hajók egyéni nevet is kaptak. Összesen 15 készült el, egy darab 1920-ban a többi a következő évben. A harckocsit a Russzkij-Reno mellett nevezték M-nek mint malij, azaz kicsi de KS-nek is a novgorodi Krasznoje Szormovo gyár után. Ezek mellet a szovjetek használtak számos Lengyelországban és a Fehérektől zsákmányolt újjáépített eredeti Renaultot is. Később ezekbe Fiat motorokat építettek. A 20-as évek elején ilyenek vettek rész egy vörös téri díszszemlén. Később a Renault alapján kezdték meg tervezni a T-18 harckocsijukat, amelyből 960 db építettek, de ez szerintem már egy teljesen más harckocsi volt, noha sokan közvetlen leszármazást látnak benne.

 - Törökország: 1921-28 között egy századot kapott Franciaországtól.

- USA

Az első világháború során eredetileg az USA saját maga gyártotta volna le a saját hadseregének szükségleteit M1917, vagy Hat tonnás harckocsi néven. Az ambiciózus terv eredetileg 4400 példány leszállításáról szólt. A franciák ehhez a programhoz 4 példányt adtak át, amelyet aztán az Egyesült Államokba szállítottak, a teljes tervdokumentációval egyetemben. Azonban a metrikus tervrajzokat át kellett tervezni és rajzolni az USA-ban megszokott mértékegységekre, ami a vártnál több időt emésztett fel. A dolgot, tovább bonyolította, hogy a franciák a folyamatosan küldték a tapasztalatok szülte módosításokat. Ráadásul az amerikai ipar nem tudta, vagy akarta a francia motort gyártásba venni, ezért egy saját motor integrálása mellett döntöttek. Végül a háború végéig nem sikerült beindítani a tömeggyártást, ezért az USA Hadserege a háború alatta csapatai részére 514 Renault FT-t kapott.

 A kezdetekben az amerikai gyártás szinte kisipari módszerekkel folyt, de aztán sikerült felfuttatni a termelést, de ekkor a háború végével okafogyottá vált. Minden esetre az ipar tehetetlensége és az USA Hadseregének békeidős igényeinek kielégítésre összesen 950 darabot gyártottak le, amelyből 1918 végéig 209 példányt adtak át. 10 darabot még a fegyverszünet aláírása előtt átszállítottak Európába, de ezek már nem kerültek harci bevetésre. 1919 végére a maradék példányok is elkészültek, és ezek, no meg a Franciaországból hazahozott 213 Renault alkotta az amerikai páncéloscsapatok zömét a az 1930-as évekig.

Az FT-ből és változataiból ma is számos példányt őriznek múzeumokban, amelyből néhány még működőképes is.

 Kétségtelen, hogy a Renault óriási hatást gyakorolt a harckocsik építésére és fejlesztésére. Sikerült megalkotnia az első korszerű harckocsit.

Források:

- Bombay, Gyarmati, Turcsányi: Harckocsik 1916-tól napjainkig (Zrínyi 1999.)

- Farkász Mihály: Az első világháború francia páncélosai (Haditechnika 2002. különszám)

- Pierre Touzin, Christian Gurtner: Armour in Profile Number 13 - Renault F.T. (Profile Publications 1967.)

- Steven J. Zaloga: Osprey Vanguard 46 -The Renault FT Light Tank (Osprey 1988.)

- Steven J. Zaloga: Osprey New Vanguard 173 -French tanks of World War I (Osprey 2010.)

- Wikipedia

- Tank Encyclopedia

- Landship II

- Landship.info

- Tankarchives

- Elfnet

- Makettinfo

Ambasa