Don kép 1.jpgIdén 70 éve, hogy 1942 nyarán a 2. magyar hadsereg kiérkezett a műveleti területre, hogy megvívja a magyar történelem addigi legnagyobb hadműveletét, amelyben a nyár és az ősz folyamán súlyos harcokban és hídfőcsatákban vérezzen ezer sebből, majd a tél folyamán és a következő év elején egy addig sohasem látott katasztrófában záruljon tevékenysége. Ennek az évfordulónak az alkalmából szeretnék megemlékezni a hős magyar bakákról, akik a vérükkel fizettek a magyar hon szolgálatáért. Ennyi idő elteltével, mikor talán a köztudatból kezd kihalni a bűnös hadsereg és a bűnös nemzet téves képzete, remélem megoszthatom a saját gondolataimat a témáról anélkül, hogy lefasisztáznának. Sajnos, ennyi idő után még mindig csak kezd kihalni az emberek gondolkodásából az előbb említett két elképzelés.

Nem célom egy pontos hadtörténeti áttekintés, mert sem tudásom nem engedi meg, hogy egy minden részletre kiterjedő értekezést írjak, sem a blog keretei nem teszik ezt lehetővé. Remek munkák lelhetőek fel mind nyomtatásban, mind az interneten a témában.  Viszont azt hiszem, már eleget foglalkoztam a témával, hogy saját gondolatokat fogalmazzak meg.

Mivel a széles közönség által könnyen elérhető különböző források többnyire az 1943-as szovjet támadással, a kezdetét vevő téli visszavonulással és annak tragédiájával foglalkozik, én itt most inkább a nyári és az őszi harcokról szeretnék megemlékezni. Már csak azért is, mert annak idén volt az évfordulója. Sokszor elfeledkeznek arról, hogy a hadsereg részei már májustól bevetésre kerültek - az elsőként kiérkező III. hadtest alakulatai, amelyek részt vettek a nyár elején induló német támadó hadműveletekben - és szenvedtek véres veszteségeket. Gyakran nem esik szó a Donhoz kiérkezvén megvívott számos hídfőcsatáról, ahol részsikereik ellenére szerintem a magyar baka a körülmények, a helyszín, a vezetés és a felszereléséhez mérten megállta a helyét és sohasem veszítette el a becsületét! A kiérkező csapatrészeket többször érték partizántámadások, és azokat is bevetették partizánellenes hadműveletekben.

A hadsereg tevékenységére folyamatosan jellemző volt, hogy képességeit mindig meghaladó feladatokat kapott a felettes német parancsnokságoktól. Sajnos a magyar vezetés sem állt többnyire a helyzet magaslatán. Van egy olyan mondás, hogy a tábornokok mindig az előző háborút vívják. Ez talán ma már nem állja meg a helyét, de akkoriban még sokszor tetten érhető volt, különösen a Magyar Királyi Honvédségnél. A történeteket olvasván az ember néha a fejét fogja, a tiszti karban fellelhető bűnös nemtörődömségen és néha hozzá nem értésen, aminek hatására gyakran a terepet, a fegyverzeti lehetőségeket, a kiképzést, a csapatok lelki és fizika erejét (néha 1000km-es gyalogmenetet követően), az ellátottságot figyelmen kívül hagyva küldték a katonákat csatába. Aminek persze mindig meg is lett az eredménye: súlyos veszteségek mind emberben, mind felszerelésben. Olykor első világháborús rohamokat bemutatva, mint augusztus 30-án Perejeshaja falu elleni támadás során.

Az első csapatrészek a III. hadtestből, július 7-én érték el a Don-t. Kezdetben Voronyezs és a Potudany folyó közötti szakasz védelmét kapták feladatul, melyre zömével július 10-ig felzárkózott. A kiérkező erők előtt nem voltak német csapatok, így a felderítetlen területen a folyóra való felzárkózás során az uriv-sztorozsevojei folyókanyarban a 7. könnyű-hadosztály beleütközött a visszamaradt szovjet 24. harckocsihadtest részeibe. (állományában akkor KV-1-es, T-34-es, T-60-as és amerikai gyártmányú M3-as könnyű-harckocsikkal). A gyalogos alakulat több napig tartó harcba keveredett a szovjetekkel, melynek során súlyos veszteségeket szenvedett. A 4/I. zászlóaljat, megbízott parancsnoka, a harckocsiveszélyt ismertető jelentések ellenére támadásra küldte Szeljavnoje ellen, melyet az ellentámadó szovjet páncélosok lerohantak. A harcok során életét vesztette a zászlóalj parancsnoka is.Uriv térkép.jpg

Az első napok harcai során a 4. gyalogezred I. és III. zászlóalja együtt mintegy 200 főt veszített és a III. zászlóalj elvesztette vonatának nagy részét is. Ez már akkor előrevetítette az egész hadseregre váró sorsot.

A szovjet páncélosok megsemmisítésére a magyar hadvezetés az 1. tábori páncéloshadosztályt kívánta bevetni, de az az üzemanyaghiány miatt csak lassan érkezett be. Időközben a szovjet 4. gárda- és 54. harckocsidandár átkelt a Don túloldalára, de a hídfőben hagyta páncélosait: 3db KV-1-est, 5db T-34-est, 18db T-60-ast valamint gépkocsizó lövészzászlóalját. A hídfőben maradt a 130. harckocsi dandár, melyet a visszamaradó harckocsikkal megerősítettek. A magyar páncéloshadosztály július 18-án indította meg támadását a hídfő ellen 30/I. harckocsi zászlóaljával, az 51. páncélvadász-osztályával és gépkocsizó lövészdandárjának 1. zászlóaljával. A támadást egyéb gyalogos erők is támogatták. A tábori páncéloshadosztály erői megsemmisítő vereséget mértek a 130. harckocsidandárra, miközben 21 ellenséges páncélost lőttek ki és többet épségben zsákmányoltak. A támadással a hídfő nagy részét sikerült megtisztítani, de felszámolni nem. Ez az ütközet volt a magyar páncéloshadosztály legnagyobb győzelme a kint tartózkodása alatt. Sajnos a későbbiekben súlyos és veszteségteljes harcokban kellett részt venniük. A szovjetek rájöttek, hogy a páncélosokat ide-oda dobálják a folyó mentén a veszélyes helyek között, így később mindig ott támadtak, ahol éppen nem voltak harckocsik.

Az uriv-sztorozsevojei hídfő mellett még két nagyobb (a korotojaki és a scsucsje-perejeshajai) és több kisebb (Kosztyenkinél, Gremjacsjétól északra, Kolovert és Kologyezsnoje között, Babkánál ill. Pavlovszknál) hídfőt sikerült kialakítania a szovjet csapatoknak, ahol később váltakozó és súlyos harcok folytak, mindkét félre nézve. A nagyobb hídfők közül csak a korotojakit sikerült felszámolni harmadik próbálkozásra, míg az urivi ellen is három nagyobb szabású támadás indult, eredménytelenül. (Illetve csak részeredményekkel) A csatában a fő erőt a német 336. gyaloghadosztály részei és a 201. rohamlövegosztály alkotta (kb 15db bevethető StuG IIIF rohamlöveggel). A szeptember 1-jén induló támadás kőkemény harcok során 4-én érte el a célját, a szovjet csapatok súlyos veszteségek után kiürítették a hídfőt. A szovjet 73. gárda lövészezred  parancsnoka (A. SZ. Belov őrnagy), komisszárja (M. A. Tancer ) és törzsfőnöke (P. I. Zsigyikov főhadnagy) teljesítményéért megkapta a Vörös Zászló Érdemrendet.

Érdekességként szeptember 1-6 között a 336. gyaloghadosztály, és alárendelt tüzéralakulatai 976 tonna lőszert használtak fel. Ebből a 201. rohamlövegosztály StuG III-asai 2600db 75mm-es repesz- illetve 1100db páncélgránátot lőttek el. A korotojaki védelmet számos jól álcázott  bunker erősítette, ezek felszámolása  igen nehéz volt és utászokat is bevetettek hozzá.

A német hadosztály szeptember 1-9 között 1081 főt veszített halottakban, sebesültekben és eltűntekben. Ebből 28  volt tiszt (11 halott, 17 sebesült).Uriv és Korotojak.jpg

Ezután a Don mentén tovább folytak a harcok, de újabb nagy hídfőt már nem tudtak felszámolni, ami később kiindulási pontként szolgált a szovjet csapatoknak az 1943 januári 13-ai támadáshoz. A hadműveleti szünet szeptember közepén állt be, és alakult át állásharccá. Ezután már csak inkább kisebb vállalkozások, felderítő vagy fogolyszerzési akciók jellemezték mindkét fél tevékenységét.

A Don menti harcok mérlege: A hivatalos hadijelentések a magyar veszteségeket kb. 20000 főre teszik, melyből valamivel több mint 4000 fő volt a hősi halott. A többi sebesült, fogoly vagy eltűnt. Ez több ,mint ötszöröse a Gyorshadtest 1941-es első vonalbeli veszteségeinek.

A magyar alárendeltségben küzdő német alakulatok több mint 4000 főt veszítettek a hídfőcsaták során a hadsereg sávjában, melyből valamivel több mint 1000 fő esett el.

A szovjet veszteségekről nincsenek pontos, megbízható adatok, de azok is igen súlyosak voltak. Július-szeptember során csak foglyokban több mint 4000 főt veszítettek. Fontos megjegyezni, hogy az itt bevetett szovjet csapatok általában igen jól képzett alakulatok voltak, jobbak, mint a sztálingrádi irányban bevetett átlag lövészerők. 

A 2. magyar hadsereg kivérezve, lelkileg megtörve nézett az ősz és a tél elé. A morál jelentősen romlott a gyenge ellátás, a kilátástalanság, a felváltás hiánya miatt. Érkezett ugyan némi pótlás, de az nem volt elég a nyári veszteségek pótlására nem beszélve arról, hogy olykor a börtönökből összeszedett köztörvényes bűnözők voltak azok. Érthető, hogy ez egyfajta „leírtság” érzését keltette az emberekben, hogy őket ide meghalni küldték. Később a korán beérkező hideg miatt megszaporodtak a fagyások és a gyenge élelmezés miatt a végelgyengülésben elhunytak száma is. Mindezek ellenére a magyar bakák végig kitartottak állásaikban és a ’43-as harcok során is bátran küzdöttek, sokszor a végsőkig.

A 2. magyar hadsereg nyári-őszi harcai wargame szemmel.

A hadsereg harcai a kiérkezéstől kezdve az 1943-as visszavonulásig rendkívül változatos lehetőséget kínálnak csaták lejátszására. Hiszen a III. hadtest kezdeti partizánellenes akciói, amolyan kutasd fel és pusztítsd el feladatok voltak vagy éppen fordítva, amikor a partizánok támadnak meg egy magyar tábort, egy általuk védett falut vagy egy menetoszlopot. Az irreguláris erők elleni harcok színesíthetik a csatánkat úgy, hogy a civil ruhás fegyveresek akár véletlenszerűen felbukkanhatnak bárhol az asztalon meglepve ezzel a reguláris hadsereg erőit. A Caesar cég ráadásul gyárt is 1/72-es méretarányban partizán figurákat.

Nem éppen közvetlenül a magyarokat érinti, de a folyóhoz való előretörés során játszhatunk a német gépesített csapatokkal szovjet páncélosok ellen vagy a hídfőcsaták során vegyesen is szerepelhetnek az asztalon a magyar csapatokkal. Például a 201. rohamlövegosztály StuG III-asai vagy a 611. páncélvadászosztály Marderei, illetve számos német gyalogosalakulat katonái.

Lejátszhatjuk a Tyim elleni támadássorozatot, ahol a szovjetek jól kiépített állásrendszerben védekeztek. A nyári hídfőcsaták pedig igen gazdag választékot kínálnak küldetések lejátszására. Hiszen voltak páncélos összecsapások, helységharcok, rohamvállalkozások, stb. A terep szintén igen változatos lehet, mert a nyílt, sík tereptől kezdve a szabdalt erdős, mocsaras vagy akár a dombos vidéken át a városi harcig minden megtalálható volt, ugyanis Korotojak közepes méretű város volt akkoriban, emeletes házakkal. Ne feledjük el a környékre oly jellemző horhosokat, amik igen meghatározó szerepet kaptak a harcászatban, főleg a szovjet oldalon. Habár ezeket a hosszúkás mélyedéseket lehet, hogy nem könnyű modellezni, de fantáziával szerintem minden megoldható. :) Mivel a hídfőkben hónapokig ugyanazon a vidéken zajlottak a harcok, különféle állások egész sorát építették ki a csapatok, melyeket a hullámzó, ide-oda mozgó frontvonalaktól függően birtokoltak a felek. Számos kisebb-nagyobb bunkert építettek melyek remek objektívák lehetnek.

Tervezem egy magyar sereg építését és szeretnék csatákat játszani, melyeknek a témája a 2. magyar hadsereg harcai, de erről majd egy későbbi cikkben fogok értekezni.

 

don kép 2.gif

Források: Becze Csaba: „A pokol tornácán…”

Szabó Péter: Don kanyar

http://donkanyar.gportal.hu

Petyo

Szerző: HPetyo  2012.12.09. 00:00 3 komment

Címkék: hadtörténelem második világháború Magyarország Oroszország/Szovjetunió

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr334926229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KVadász 2012.12.09. 22:26:39

Nagyon jó írás, alapos forráskutatás, köszönjük.
AZ én két kedvencem egyébként a témában:

Sára Sándor: Pergőtűz. Ez egy '80-as évek beli dokumentumfilm-sorozat alapján készült, az akkor még élő 70-80 éves túlélők beszélnek benne, köztük pl. Zelk Zoltán, az ismert költő, aki Uriv körzetében volt munkaszolgálatos akkoriban. Nagyon szép könyv, őszinte emberek őszinte élményeivel, riportkönyv formában megírva, hol az ember gyomra fordul fel, hol a szíve hasogat. Hihetetlen körülmények között harcoltak és álltak helyt ezek a katonák.

A másik Nemeskürthy: Requiem egy Hadseregért-je, bár erre már megkaptam, hogy "nem a legjobb munka". Az öreg prof. valóban eléggé nemzeti öntudatú, és olyan dolgokra is nemzetiszín szalagot var, amik azért nem egészen voltak úgy és nem jelentik éppen azt, amit ő akar, ennek ellenére remek forrásmunka, nagyon sok érdekes apró részletre hívja fel a figyelmet, és ami a fontos: a Mek oldalán ingyenesen olavasható.

Figuraszempontból mindenképpen javaslom a Strelets "Hungarian army in winter dress" készletét, nagyon szép és részletes, sok figurával:
www.michtoy.com/michtoy2010/products/Picture3_Strelets_STL_M083-2.jpg
Négy és fél font körül van modelhobbies-en.

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2012.12.10. 18:40:35

Az én személyes kedvencem, bár olvastam Nemeskürthy-t is és a Pergőtűz is meg van (bevallom, még nem olvastam): Bárfai Szabó László: Az utolsó emberig című könyve. Egy utász század parancsnoka írja le a visszavonulásuk történetét.

KVadász 2013.01.22. 21:53:46

Most találtam:

mek.oszk.hu/02200/02238/index.phtml

Egy honvéd baka emlékiratai, eléggé részletesnek tűnik.
süti beállítások módosítása