A kisharckocsik, vagy máshogy nevezve tankették, a második világháborút megelőző időszak jellemző páncélosa, ami megtalálható volt majd minden hadviselő hadrendjében. Az államok hadvezetései nagy remények fűződtek hozzá, de keserűen kellett csalódniuk. Ez egykor nagyon sok állam számára, nagy mennyiségben is elérhető olcsó páncélosokat - már ami meg maradt belőlük - gyorsan ki kellett vonni az arcvonalból. A tankették maradéka jobb híján, mint kiképző-harckocsi, vagy vontató fejezte földi pályafutását.

blog55a 01.jpgMagyar Ansaldok az erdélyi bevonulás idején

Mi is az a kisharckocsi? A legtöbb meghatározás szerint 3,5-4 tonnánál nem nehezebb, általában könnyű fegyverzettel felszerelt egy, vagy két személyes, nagyjából személygépkocsi méretű lánctalpas harcjármű, amely képes felderítésre, vagy a gyalogság harcrendjében mozogva képes tűzével támogatni annak harcát, mint valami mozgó páncélozott géppuskafészek. Egyes helyeken bizonyos, toronnyal ellátott könnyű-harckocsikat is ide sorolnak, mint a japán Type 92 Jyu-Sokosha, Type 94, and Type 97 Te-Ke, vagy a csehszlovák AH-IV, ugyan akkor az egy paraszthajszállal nehezebb Pz.I-et már nem. Mivel általában egy-egy páncélos besorolása nagyban függ az alkalmazó országtól, és akár ugyan annak harcjármű megnevezése akár nemzetenként változhat, mint pl, a Pz.IV, ami a németeknél közepes- nálunk nehéz-harckocsi volt.  Mindezek után – ez természetesen csak laikus magánvélemény – én csak a fenti meghatározásnak megfelelő, de forgatható toronnyal nem rendelkező harckocsikat sorolnám inkább csak a kisharckocsi kategóriába.

blog55a 02.gifJapán Type 94, egy USMC Shermanon, jól látható a méretbeli különbség

Az nagy háborút követő béke eufória elillanása után, a huszas évek közepétől egyre több katonai teoretikus kezdte elemezni a harcok lefolyását, és ebből próbálta felállítani elméleteit arról, hogy milyen erőkkel és hogyan kell majd megvívni a következőt annak, aki győzni akar. Az elméletek két nagy csoportba voltak oszthatók, az egyik a légierőben látta a győzelem kulcsát, mint pl. Az olasz Giulio Douhet, a brit sir Hugh Trenchard, vagy az amerikai William "Billy" Mitchell. A másik nagy csoport a szárazföldi csapatok gépesítésében látta a jövőt, mint a brit John Frederick Charles Fuller, a francia Charles de Gaulle, a német Heinz Wilhelm Guderian, vagy a szovjet Vlagyimir Triandafillov és Mihail Tuhacsevszkij páros. Ez utóbbiak szerint a jövő háborújában a győztes fél csapásmérő alakulataiban a nagy tűzerőnek a gyors manőverezéssel kell párosulnia, amire a legalkalmasabb a páncélosokkal megerősített gépesített csapatok voltak. Azonban, hogy ezek az alakulatuk ki tudják használni a bennük lévő lehetőségeket először az ellenség védelmének áttörését kellett végrehajtani. Már az első világháborúban is gond volt, hogy a rohamozó gyalogságot a nagy tűzerejű géppuskák nem tudták követni, lefogva az ellenség hasonló tűzeszközeit. Erre kezdetben a megoldás a golyószórók szolgáltatták, de ezek tűzereje, tűzgyorsasága a mozgékonyság oltárán feláldozott korlátozott tárkapacitás gyengébb hűtés miatt nem volt teljesen kielégítő megoldás. Az egyik megoldás egy páncélozott mozgó géppuska fészek megalkotása jelenthette. Azonban az elméletek megvalósítását a gazdaság helyrehozása és a veszteseket súlytó korlátozások egy ideig késleltették. A kevésbé iparosodott, illetve szegényebb kelet- és közép-európai államoknál a manőver képességet a lovasság alkalmazásával kívánták megoldani, de ez csak úgy volt lehetséges, ha mellette megfelelő tűzerejű és mozgékonyságú páncélosok is megjelennek azok hadrendjében. Egyre nagyobb igény keletkezett egy olcsó harckocsira, ami a legtöbb állam európai állam számára is megfizethető volt. Azonban ezek az elméleti szakemberek nem minden esetben arattak osztatlan sikert saját megcsontosodott gondolkodású hadvezetésük köreiben.

blog55a 03.jpgA lengyel TKS metszette

A franciák a többiektől eltérően a statikus védelemben látták a jövőt. A németek katonai teoretikusok pénz híján és a békeszerződés béklyójában vergődve legfeljebb csak álmodozhattak, vagy személygépkocsikra furnérból eszkábált atrappokkal csiszolhatták gyakorlatban is az elméleteiket. Az amerikaiak, a partjaikat nyaldosó óceánok adta távolság védelme mögé bújva az elszigetelődés politikájának útjára léptek, és a pénzüket inkább a flotta fejlesztésére költötték, miközben a szárazföldi haderő leszervezésén próbáltak meg spórolni. A fiatal Szovjetuniónak kisebb gondja is nagyobb volt a polgárháború után és az elméletek megvalósításához először az ipari háttér megvalósítására volt szüksége. Végül is az elmélet gyakorlatba öntése mindezek után, a britekre várt.

1925-ben egy brit úttörő Giffard Le Quesne Martel a garázsában megalkotott egy egyszemélyes lánctalpas mozgó géppuskafészket, amelyet bemutatott a hadsereg képviselőinek, akik azt továbbfejlesztésre alkalmasnak találták. Martel ötletében mások is fantáziát láttak és John Carden és Vivian Loyd is megalkották saját változatukat, amelyet kezdetben náluk is csak fő kezelt. Mindkét típust tovább fejlesztették, de végül is az időközben a Morrisszal együttműködő Martellal szemben a Carden-Loyd változatot ítélték életképesebbnek. Ez utóbbi jármű lett aztán közvetve közvetetten minden tankette közös őse. Ezek az eszközök megjelentek az 1927-ben felállított, rövid életű kísérleti gépesített dandár állományában is. A Carden-Loyd számos példánya exportra került, mintául szolgálva több ország hazai fejlesztéséhez. Noha a Carden-Loyd, mint kisharckocsi nem került  túl nagy számban rendszeresítésre saját hazájában, még is alapul szolgált a későbbi nagy sikerű Universal-Carrier harcjárműcsalád magalkotásához. A Carden-Loydok, végül is nem arattak túl nagy exportsikert, noha számos állam vásárolt belőle, többek között Bolivia (5), Chile, Csehszlovákia(3), Finnország, Franciország, Hollandia(5), India, Kanada(12), Kína, Lengyelország(10), Olaszország(4+17), Portugália, Svédország (2), Sziám(60) és a Szovjetunió(20). Összesen különféle változataiból mintegy 450 darab készült, amelyből több, mint 300-at a britek állítottak szolgálatba. A Carden-Loydok két-öt példánya az 1932 és 1935 között Bolívia és Paraguay között lezajló chaco háborúban kerültek előszőr bevetésre az előbbi oldalán. A második világháború folyamán a hollandok harcjárművek keveredtek harcba a német ejtőernyősökkel 1940 májusában.

blog55a 04.jpgAz ős, még egy személyes Morris-Martel

blog55a 05.jpgAz immár kétszemélyesre bővített Morris-Martel

blog55a 06.jpg Carden-Loyd IV

A csehszlovák hadiipar is beszállt az üzletbe, miután szintén vásároltak három Carden-Loyd tankettét liszenccel együtt, ami alapján megalkothatták saját változatukat a P-1-est, vagy más néven a Tancik vz.33-ast, amelyből összesen 74 darabot gyártottak le és rendszeresítettek. Ennek továbbfejlesztéseként szültetett meg a Skoda MU-4, amelyet neveznek S-1-nek, vagy T-1-nek is. A csehszlovák hadvezetés végül is elállt a továbbfejlesztett tankette rendszeresítésétől, azonban egy példánya a mégis fennmaradt és ma Lesanyiban látható. A Skoda S-1 bázisán létrehozott ágyús változatból Jugoszlávia 8 darabot rendelt. Miután a németek lerohanták Jugoszláviát néhány példánya a kezükbe került, amelyeket PzKpfW.32(j) néven rendszeresítettek érdekes módon jugoszláv és nem cseh eredetűként (ebben az esetben a név végén lévő zárójeles betűnek t-nek kellett volna lennie). Ugyan akkor meg kell említeni, hogy a cseh tornyos AH-IV tankette exportja jóval sikeresebb volt, amelynek 157 példánya jutott el Etiópiába, Iránba, Romániába és Svédországba.

blog55a 07.jpgP-1 (Tancik vz.33)

blog55a 08.jpg MU-4 (S-1, T-1)

A franciák egy kicsit más utat jártak be, mire eljutottak oda, ahova a többiek. Kezdetben úgy gondolták, hogy a már meglévő, nagyszámú FT-17-esük a gyalogság hadrendjében mozogva képes támogatni azt támadásban, úgyhogy ők csak meglehetősen később léptek, de ők sem úszták meg ezt  fejlődési lépcsőfokot.  Ők kicsit megfordították a fejlődést és először egy kisméretű vontatót fejlesztettek ki, a csapataik gépesítésének fokozására, amit aztán később felfegyvereztek, létrehozva a saját tankettéjüket a Renault UE bázisán. Ugyan a vontató változatból végül is több, mint 5.000 darabot gyártottak de ennek csak töredéke alig 200 darab volt az 1940-ben géppuskával sebtében felszerelt tankettének tekinthető változat. A Renault UE-t Románia is rendszeresített, sőt liszencben is gyártotta illetve kapott a németek által zsákmányolt francia példányokat is, de ezek mind vontató változatok voltak.

blog55a 09.jpgRenault UE

A japánok is vásároltak hat darabot a Carden-Loyd-VIb-ből, amit Type 88 néven rendszeresítettek és alapjául szolgáltak a későbbi fejlesztéseikhez. Azonban a japánok az alacsonyobb torony nélküli kisharckocsik helyet, inkább a némileg magasabb, de forgatható toronyban elhelyezett géppuska fegyverzettel ellátott kisharckocsikat részesítették előnyben, mint pl a Type 92 Jyu-Sokosha, a Type 94, vagy a Type 97 Te-Ke, amelyekből közel 1.500 darabot gyártottak le.

blog55a 10.jpgType 92

blog55a 11.jpg Type 94

A lengyel kisharckocsi fejlesztés alapját is a britektől 1929-ben vásárolt 10, vagy 11 darab Carden-Loyd és a megvásárolt liszenc képezte, amelyből aztán megalkották a TK harckocsi családot. A TK-1, TK-2, TK-3, TKF és TKS, tankettékből összesen 575 példány készült. A lengyel harckocsik bevetésre kerültek a második világháború elején, majd számos példányuk a németek zsákmánya lett, de került néhány példány Magyarországra is. Ma több múzeumi példány is létezik belőle, amelyek megtekinthetőek Belgrádban, Kubinkában, vagy éppen Varsóban. A lengyel példány érdekessége, hogy eredetileg Svédországban maradt fent, ahova egy norvég paraszt tulajdonából került át, aki traktornak használta, és ezt adták vissza korábbi tulajdonásának. Ezen az eredetin kívül még két utánépített másolat is van Lengyelországban.

blog55a 13.jpgTK-3

blog55a 14.jpgZsákmányolt TKS harckocsik német szolgálatban 1939-ben a varsói győzelmi parádén

blog55a 12.jpgTKS 20

Az olaszok 1929-ben négy darab Carden-Loyd VI-t vásároltak majd maguk is építettek még 17 darabot. Ezek az eszközök szolgáltak alapul saját fejlesztésükhöz a nálunk Ansaldóként ismert L3-as kisharckocsihoz, amely CV33, továbbfejlesztése, pedig CV35 néven is ismert. Az olaszok számos változatban, nagy számban állították hadrendbe az új páncélost, amely bevetésre kerül Etiópiában, a spanyol polgárháborúban, a Balkánon, Észak-Afrikában, de még Szovjetunióban is. Számos példánya exportra került többek között hazánkba, Ausztriába, Boliviába, Braziliába, Bulgáriába, Kínába, Spanyolországba, de zsákmányként viszonylag nagy számban került alkalmazásra a görög haderőben is. Összesen mintegy 2.000-2.700 darab épült belőle. A Magyar Királyi Honvédség összesen 151 darabot rendszeresített belőle.

blog55a 15.jpgFiat-Ansaldo L3 kisharckocsi

blog55a 16.jpg Zsákmányolt, volt olasz Ansaldok görög használatban

 A szovjetek kezdetben, nem sokkal a britek után már számos saját fejlesztésbe kezdtek de ezek a munkálatok nem vezettek sikerre, ezért kénytelenek voltak a mások által is alkalmazott módszerhez folyamodni és ők is vásároltak 20 darab Carden-Loyd-ot liszenccel együtt. A brit liszenc alapján hozták létre a saját változatukat a T-27-t, amelyből aztán több, mint 3.000 darab készült köztük 187 lángszórós kivitelben. A Barbarossa hadművelet megindulásakor több, mint 2.000 darab volt még szolgálatba, amelyből számos példány került a németek kezére.

blog55a 17.jpgSzovjet T-27

blog55a 18.jpgT-27 egy TB-3 bombázó alá rögzítve

Annak ellenére, hogy a hadviselő államok többségének fegyverzetében volt kisharckocsi mégis nagyon hamar ki kerültek az első vonalbeli alkalmazásból, amelynek több okai volt. Noha az alapkoncepció megszületésekor véleményem szerint nem volt rossz, mármint egy olcsó, könnyen gyártható terepen mozogni képes páncélozott géppuskafészket létrehozni, a megvalósítás már koránt sem sikerült túl jól. Ezek a járművek páncélzata vékony volt, alulmotorizáltak voltak ezért terepjáró képességük is gyenge volt, miközben a torony hiánya és az alacsony sziluett miatt a kilátás, és ezáltal a célfelderítő képesség korlátozott volt belőlük. A másik gond volt, hogy gyakran ezeket a harceszközöket nem eredeti feladatuknak megfelelően használták, és olyan feladatok ellátását várták el tőlük, amelyre nem vagy csak korlátozottan voltak alkalmasak. Ugyan akkor az 1930-as évek elején a hadseregek csak kis számú, és gyenge teljesítményű páncéltörő eszközökkel rendelkeztek ez a háború kitörésére már gyökeresen megváltozott és a harcmezőn nagy számban jelentek meg az olyan fegyverek, amelyek ellen a tankették már védtelenek voltak. Azonban, mégha csak másodlagos céllal a kisharckocsik, mint kiképző páncélosok, vagy vontatók továbbra is szolgálatba maradtak, egészen a háború végéig, sőt még néhány példányuk itt-ott az után is.

blog55a 19.jpg

Lengyel TKS alvázra épített T-34 alakú atrapp, kiképzési célra használva a német hadseregben

 

év

kezelők

tömeg

sebesség

páncélzat

fegyverzet

Csehszlovákia

P-1 (vz.33)

1930

2 fő

2,3 tonna

35 km/h

4-12 mm

2x7,92 mm gpu

S-1

1934

2 fő

2,2 tonna

40 km/h

6 mm

2x7,92 mm gpu

AH-IV

1935

2 fő

3,9 tonna

45 km/h

6-12 mm

2x7,92 mm gpu

Franciaország

Renault UE

1932

2 fő

2,6 tonna

30 km/h

9 mm

1x7,5 mm gpu

Japán

Type 92

1931

3 fő

3,5 tonna

40 km/h

6-12 mm

1x13 mm gpu

1x7,7 mm gpu

Type 94

1932

2 fő

3,4 tonna

40 km/h

12 mm

6,5 mm gpu

Type

1936

2 fő

4,7 tonna

42 km/h

4-16 mm

37 mm á, vagy

7,7 mm gpu

Lengyelország

TK-3

1931

2 fő

2,6 tonna

41km/h

4-10 mm

1x7,92 mm gpu

TKS

1934

2 fő

2,6 tonna

41km/h

4-10 mm

1x7,92 mm gpu

TKS 20

1938

2 fő

2,6 tonna

41km/h

4-10 mm

1x20 mm gá

Magyarország

1935M

1935

2 fő

3,2 tonna

42 km/h

6-14 mm

2x8 mm gpu

Nagy-Britannia

Morris-Martel

1925

2 fő

2.7 tonna

24 km/h

5-10 mm

1x7,7 mm gpu

Carden-Loyd

1927

2 fő

1,5 tonna

40 km/h

6-9 mm

1x7,7 mm gpu

Olaszország

L3/33

1933

2 fő

2,7 tonna

42 km/h

6-12 mm

1x6,5 mm gpu

L3/35

1935

2 fő

3,2 tonna

42 km/h

6-14 mm

2x8 mm gpu

L3/35cc

 

2 fő

3,2 tonna

42 km/h

6-14 mm

1x20 mm pctpu

L3 Lf

1935

2 fő

3,2 tonna

42 km/h

6-14 mm

lángszóró

L3/38

1938

2 fő

3,2 tonna

42 km/h

6-14 mm

1x13,2 mm gpu

Szovjetunió

T-27

1931

2 fő

2,7 tonna

42 km/h

6-10 mm

1x7,62 mm gpu

OT-27

 

2 fő

2,7 tonna

42 km/h

6-10 mm

lángszóró

 

blog55a 20.jpgAz amerikaiak által 2003-ban Tikritben zsákmányolt iraki Ansaldo

Ambasa

Szerző: ambasa  2013.02.27. 00:00 3 komment

Címkék: haditechnika második világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr675101561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KVadász 2013.02.27. 17:31:00

No igen, jó kis téma, sokat beszélgettünk róla (egyébként a cikk is hasznos, és szép.)

A véleményem nekem még mindig az, amit te is jól megfogalmaztál. A koncepció jó volna, de rosszul használták őket, emiatt nagy veszteségeket szenvedtek. Az Ansaldok pocsék műszaki konstrukciója egyébként legendás, a Csaba királyfi harckocsizó kadétiskola évkönyvében olvastam, hogy hivatalosan ezeket a romhalmazokat lehetett az utastérből szerelni, cserébe ömlött be a zaj, a füst, a meleg, polgári szolgálatra is alklamatlanok voltak, nem hogy katonai feladatokra. Az Universal Carrier sikere pedig példás, végigszolgálta szinte az összes frontot, mindennek használták, aminek csak lehetett: kivéve a frontszolgálatot. Talán ezért is nem kellett leváltani.

Én egyébként hiszem és vallom, hogy az Ansaldo jó cucc lehetett volna, áttervezett futóművel és megbízhatóbb motorral megállta volna a helyét.

Az egyébként szerinted minek köszönhető, hogy a németek egyáltalán nem készítettek ilyen kis vackokat??? Látnokok voltak talán?

ambasa 2013.02.27. 18:38:09

@KVadász:

Szerintem ennél egy kicsit árnyaltabb, a kép. Az első gond az volt, hogy sokan, mint pl. a lengyelek, vagy mi, azt gondolták, hogy olcsón juthatnak nagyszámú páncéloshoz, ami igaz volt, de ez nem volt harckocsi, viszont annak akarták használni. A másik, hogy elméletileg nagyon jó egy ilyen kis magasságú torony nélküli harcjármű, és ráadásul még olcsó is, de egy ilyenből korlátozottabb a kilátás, és vele együtt a célfelderítő képesség, amennyivel nyertek az árban, sokszorosát vesztették el az alkalmazhatóság során.

Az, hogy a németek miért is kerülték el ezt a hibát? Talán mert ők gyakorlatilag 6-8 évvel később álltak neki fejlesztésnek, és ezáltal átlépték ezt a lépcsőfokot, hiszen a japánok, de a csehek is a késői tankettéjükön már forgó toronyba helyezték el a fegyverzetet, de a britek is továbbléptek és e helyett a kategória helyett rendszeresítették a jóval védettebb, nehezebb, és persze drágább Matilda I-t, vagy az annál olcsóbb, de már több feladatra is használható Mark VI könnyű-harckocsikat. Valószínű, hogy a rendszeresítők többsége, az olaszok kivételével, a kísérleti sorozatok legyártása után a csapatpróbák és néhány évi használat alatt rájött, a harcjármű korlátaira. A szovjetek ekkortájt fogékonyak voltak az újításokra, de más nemzetek elméleteinek befogadására is, ezért ők több vasat tartottak a tűzbe, náluk ez a 3.000 darab, némi túlzással, gyakorlatilag belefér a kísérleti szériába. A lengyelek gyakorlatilag futottak a pénzük után csak késve tudtak váltani,mi meg ezt tudtuk venni az olasz hitelből.

Végeredményben ez szerintem egy rövid életű fejlődési lépcső volt, amely ebben a formájában nem vált be. A kis államok olcsó tömegharckocsi változataként csőd lett. Azonban a koncepció két formában tovább élt, ezekből lettek (néha ezek alvázából továbbfejlesztve) a tornyos könnyű felderítő harckocsik, illetve, valahol talán a Stug típusú rohamlövegek is.

Mellesleg az Ansaldoról és talán az Universal Carrier családról is tervezek egy-egy hosszabb írást a jövőben.

TG

bogesz001 · http://arhk.xszerver.hu 2013.03.03. 21:15:14

Gabi, nagyon jó cikk volt. Én általában véve a haditechnika történetet kedvelem és ez pontosan egy ebbe a témába vágó cikk volt. Köszönöm. :)
süti beállítások módosítása