blog169-101.jpgSzerencsére az elmúlt évtizedekben, számos könyv és újságcikk dolgozta fel a második világháborús magyar páncélosok történetét. Ez a folyamat már valamikor a 80-as években elkezdődött, és még napjainkban is tart, mi több a makett-gyártók is kezdik felfedezni ezt a témát. Ugyanakkor a Magyar királyi Honvédség egyéb fegyverzete, köztük a tüzérség részletesebb ismertetése még várat magára. Sajnos a Magyar Királyi Honvédség története jelentős részében nem bővelkedett igazán korszerű fegyverzettel, kevés kivételtől eltekintve, ezek egyike volt, jelen cikk témája, a 29.M 8-cm-es Bofors légvédelmi ágyú…

A trianoni békediktátum, és az első világháborút követő gazdasági összeomlás után a Magyar Királyi Honvédség, még ha akart volna, akkor sem tudott volna jelentős mennyiségű korszerű fegyverzetet megvásárolni, illetve rendszerben tartani. A békeszerződés néhány pontja jelentős mértékben befolyásolta az események és a fejlődés útját. A szerződés értelmében a magyar hadsereg nem birtokolhatott bizonyos eszközöket, ilyenek voltak a repülőgépek és a páncélosok, de tiltotta a légvédelmi eszközök rendszerben tartását is. A szerződés egyik pontja kimondta, hogy csak egy állami fegyvergyár maradhatott, és az is csak évi két löveget gyárthatott le, miközben egy másik tiltotta fegyverek importját, de a hazai fejlesztést is. Azonban volt egy kiskapu, a licencgyártás. A szerződés egyik vitatott pontja volt, hogy az 1922 januárjában létrejött Állami Hadianyaggyárnak vajon egy helyen kell működnie. Végül egy évnyi huzavona után a Katonai Ellenőrző Bizottság engedélyezte, hogy az állami konzorcium négy telephelyen működhessen. Így született meg az a négy hadiipari központ, amely azután évtizedekig meghatározta a magyar hadiipar fejlődést. A lőszergyártás csepeli Weiss Manfrédhoz került, a kézifegyverek gyártását a Budapesti Fegyvergyár kapta meg, a lőpor- és robbanóanyag-gyártás Fűzfőre, és a történetünk szempontjából érdekes löveggyártás pedig a Diósgyőrbe került. A tüzérségi löveggyártásnak voltak hagyományai hazánkban, az első világháború folyamán Győrben működött a Monarchia egyik legjelentősebb hadiüzeme, de ez ekkor már csak a múlté volt, mivel a bevonuló román csapatok a gyárat teljesen leszerelték, a gépeit elszállították.

Ebben az időszakban a magyar légvédelmi tüzérség a korlátozások következtében csak igen elavult, kis hatásfokú lövegekkel rendelkezett, olyan első világháborúból visszamaradt eszközökkel, amelyeket sikerült elrejteni az antant ellenőrök vizslató tekintete elől. 1923-24-ben nagy titokban legyártásra került további 24 darab, Skoda tervezte 5/8.M 8 cm-es légvédelmi ágyú, mivel ennek a tervrajzai hazánkban maradtak. Ugyan igen korszerű módon a lövegek egy-egy Rába V. teherautóra kerültek felépítésre, ami nagymértékben fokozta a mozgékonyságukat, de ugyanakkor ez nem feledtette csekély, alig 3.800 méteres hatómagasságukat és alig 9.360 méterig terjedő vízszintes lőtávolságukat. Ezeken az új gyártású lövegeken kívül a Honvédség rendelkezett még két és fél üteg 14.M 8 cm-es légvédelmi ágyúval is, amely nem volt más, mint egy jól ismert tábori ágyú körforgó lövegtalpra, úgynevezett lövegágykerékre helyezve.

blog169-102.jpgAz 5/8.M 8 cm-es légvédelmi ágyú Rába V alvázon

A húszas évek végére stabilizálódott a gazdasági helyzet, nőt az ipari termelés, és kezdtek megérni a technikai és a pénzügyi feltételei egy fokozatos hadseregfejlesztésnek. Természetesen még éltek a korlátozó intézkedések, de 1927-ben távoztak az Antant ellenőrei, és ekkortól némileg könnyebbé vált a rejtett hadseregfejlesztés. Így teljesen érthető, hogy amikor megérettek a feltételei a Honvédség korszerűsítésének a légvédelem fejlesztése az egyik kiemelt helyen szerepelt. Miután a hazai tervezésű 7 cm-es légvédelmi ágyúról bebizonyosodott, hogy rendszeresítésre alkalmatlan, 60-80 lövés után a cső kiéget, az illesztések pedig annyira meglazultak, hogy a pontos célzás nem volt más mint illúzió a Honvédségnek más megoldás után kellett néznie. Az import tilalom kijátszása továbbra is nagy nehézségbe ütközött, ezért a Honvédség vezetői olyan korszerű löveget kezdtek keresni, amelynek licencét is megvásárolhatták. A Honvédség több gyárt lövegeit is megvizsgálta, többek között a dán Madsen, a brit Vickers, a svájci Oerlikon, az amerikai Browning, az olasz Ansaldo és végül a svéd Bofors cégét is. (Itt nem csak légvédelmi ágyúk, hanem kisebb űrméretű gépágyúk megvizsgálásáról és kipróbálásról is szó volt.) Végül is az utóbbi cég terméke mellett döntöttek, amelyet többféle űrméretben, számos ország rendszeresített már és alkalmasnak látszott arra, hogy a magyar hadiipar is megbirkózzon a gyártásával. 1929 tavaszán a magyar kormány 400.000 svéd korona, azaz 166.000 Pengő ellenében megvásárolta a 8 cm-es légvédelmi löveg és a hozzá tartozó lőszerek gyártási jogát.

Bofors 7,5 cm luftvärnskanon m/29 és a 8 cm luftvärnskanon m/30 típusú légvédelmi ágyú

A húszas évek közepére, azok a sebtében megalkotott légvédelmi ágyúk, amelyek a világháború alatt születtek, teljesen elavulttá váltak a repülésben lezajlott rohamos fejlődés következtében. A korszerű repülőgépek mind sebességben, mind csúcsmagasságban messze felülmúlták elődeiket, így az ellenük készült légvédelmi lövegek is egy csapásra hatástalanná váltak velük szemben. A világ több pontján belátták, hogy időszerű a régi elvek alapján megalkotott légvédelmi lövegek lecserélése új nagyobb teljesítményűre. 1925-ben a német Krupp cég jelentős részesedést szerzett a svéd Bofors cégben, amely lehetővé tette a számukra, hogy az addig felhalmozott tudásukat felhasználva, kijátszva az őket is súlytó békekorlátozásokat, korszerű lövegek fejlesztésébe fogjanak. Ugyanakkor a svédek modern technológiák birtokába jutva jelentős fegyverexportőré léphettek elő.

Az új légvédelmi ágyú fejlesztését titokban a német Reichswehr finanszírozta. A svéd-német mérnökcsapat több 7,5 cm-es löveg prototípusát készítette el. Azonban a megbízó elégedetlen volt a végeredménnyel és a németek az űrméret növelését tartották kívánatosnak, amire később sor is került. Végül is ezek a lövegek képezték a második világháború legismertebb légvédelmi ágyúja, a 8,8 cm-es Flak 18/36/37/41 fejlesztési alapját, amely így közeli rokonságban áll a svéd légvédelmi löveggel.

Annak ellenére, hogy a németeknek nem kellett a 7,5 cm-es változat a svédek mégis a gyártás és a rendszeresítés mellett döntöttek. Az új löveg (akárcsak a későbbi német utódja) középsarkas kivitelű volt. A löveget kereszt alakzatban elhelyezett négy kihajtható lövegtalpra szerelték, amely lehetővé tette a 360°-os körbeforgathatóságot, ugyanakkor egy elmés megoldással az ágyút szállítási helyzetben egy tengelyre lehetett billenteni így ugyan úgy vontathatóvá vált, mint bármelyik tábori löveg. A löveg egyik legfőbb előnye a német utódjával szemben az egyszerűbb irányzó/tűzvezető rendszere volt, amely egyszerűbbé tette a kezelését, és nem utolsó sorban olcsóbbá is. Így a löveg számos ország számára vált elérhetővé, légvédelme korszerűsítéséhez. A svédek két különböző űrméretben, 7,5 és 8 cm-esben rendszeresítették a löveget, az előbbi a m/29, az utóbbi az m/30 elnevezést kapta. Ezek a lövegek alkották a második világháború alatt, de közvetlenül utána is a svéd légvédelem gerincét.

blog169-103.jpgA Bofors 7,5 cm luftvärnskanon m/29...

1929 novemberében Finnország nyolc példányt vásárolt, amely a prototípusok és az előszéria gyártásból kerültek ki. Északi rokonaink a lövegeket 76 ItK/29 B és 76 ItK/28 B (Ilma Torjunta Kanuunaan = légvédelmi ágyú) néven rendszeresítették. A lövegek bevetésre kerültek a téli háborúban a brit Vickers M34 Vc tűzvezető rendszerével párosítva.

1938-ban Irán is vásárolt, hat ütegnyi, összesen 24 darab némileg továbbfejlesztett változatú Luftvärnskanon m/30-37, vagy más néven m/37 löveget. A perzsák elégedettek voltak az ágyúval de a háború megakadályozta a további megrendeléseket.

Görögország is rendszeresítette a 8 cm-es m/30-at, amelyeket a Metaxas-vonal védelmében alkalmaztak

1935. és 1938. között a Holland Királyi Kelet-Indiai Hadsereg összesen 52 darab kissé módosított 8 cm-es m/36 L/50-es változatot rendelt meg. Végül összesen 36 darab került leszállításra, amelyek közül 12 önjáró alvázra került, míg a maradék a hagyományos lövegtalppal került leszállításra. A lövegek később bevetésre kerültek a támadó japánokkal szemben, pl nyolc ilyen típusú löveg is részt vett Soerabaja védelmében.

Ezen kívül a svéd légvédelmi lövegből vásárolt még Argentína, Kína és Thaiföld is, de a legjelentősebb rendszeresítő Hazánk volt.

blog169-104.jpg...és a 8 cm luftvärnskanon m/30 változat

A 8 cm-es 29.M légvédelmi ágyú

A licenc megszerzése után a Honvédség a MÁVAG-tól négy löveg legyártását rendelte meg, majd a következő évben még további ötöt. A katonák elégedettek voltak a gyártás minőségével, ezért további 40 darabra adtak le rendelés, majd 1936-ban további nyolcra. Az első ágyúk csak 1930-ra került ki a csapatokhoz, mégis a 29. mintájú jelölést kapták, akár csak a hozzá tartozó eszközök, mint a vontatást megkönnyítő 29.M lőszerfélkocsi. A löveg, vontatásból a lövegtalpra billentése és tűzkésszé tétele csupán másfél percig tartott, de a teljes üteg lövegeinek egymáshoz tájolása, bemérése és a központi tűzvezető rendszer telepítése már mintegy másfél órát vett igénybe.Ez az idő persze civil szemmel soknak tűnik, de ezt pont az okozta, amely minőségi ugrást jelentett a magyar légvédelmi tüzérség történetében, vagyis a lőelemképzővel támogatott központi tűzvezetés bevezetését. Az új harceljárás lényege a Gamma cég Juhász István mérnöke által kifejlesztett lőelemképző berendezés volt, amely gyakorlatilag egy mechanikus számítógép volt. A Gamma-Juhász lőelemképző lelke három szabálytalan alakú forgástest volt, amely az oldal-, a magassági. és a röpidő adatait tartalmazta. A forgástestek minden egyes pontja gyakorlatilag egy-egy lőelem volt, amelyeket a érzékeny tapintók olvastak le, majd alakítottak át számszerű adatokká. A megfelelő adatok bevitelét segítette egy 4 méteres Zeiss típusú sztereó távmérő, amely 12- és 24-szeres nagyítás mellett képes volt 870 és 50.000 méter között pontos magasság és távolságadatokat szolgáltatni. A lőelemképző adatai a lövegirányzó előtt egy-egy számlapon jelentek meg, amelyen egy mutató a kívánt helyzetet, egy pedig a löveg helyzetét mutatta. Az irányzónak semmi más dolga nem volt, mint az irányzógépet addig tekerni, míg a mutatók nem fedték egymást, vagyis az ágyú csöve a lőelemképző által meghatározott irányba mutatott. A lövegen volt még egy berendezés, amely a gránátok időzítő-gyújtóját állította be. A lőszert fejjel előre be kellet helyezni ebbe a berendezésbe, amely automatikusan a kívánt értékre tekerte a gránát gyújtójának időzítő gyűrűit. Amikor ez megtörtént, akkor az ütegparancsnok megnyomott egy csengőt, és a töltőkezelőnek be kellett töltenie a már beállított lőszert, majd 4 másodpercen belül el kellet sütni az üteg ágyúit, mivel a rendszer ekkora reakcióidővel számolt.

blog169-108.jpgA képen jól látszanak az irnyázót segítő kijelzők

Természetesen ennek működéséhez, tekintélyes számú és hosszúságú elektromos kábelt kellett lefektetni, és csatlakoztatni a rendszer elemei, a lőelemképző és az ágyúk között, nos a másfél óra jelentős része erre ment el. Természetesen mivel ezek a lövegek jórész honi, vagy fontosabb objektumok védelmére szolgálta, és nem az élen járó csapatokkal mozogtak előre, ezért a legtöbb esetben bőségesen rendelkezésre állt az az idő, ami e rendszer kiépítéséhez kellett. Kezdetben a központi tűzvezetés az üteg közepéről történt, de 1938-ra megoldották, hogy attól akár 500 méterre is eltávolodhasson.

blog169-105.jpg

blog169-106.jpgA löveg tüzelőállásba helyezésének folyamata

A 29.M lövegek vontatásához kezdetben Pavesi P-4 vontatókat alkalmaztak majd később a kispesti Hoffer gyár (teljes nevén Hoffer-Schrantz-Clayton-Shuttleworth Magyar Gépgyári Művek, vagy rövidítve HSCS, csak az érdekesség kedvéért) KV-40-es vontatóját rendszeresítették, amely igen megbízható, de rendkívül hangos jármű volt. A tüzérek nem véletlenül hívták „hazaárulónak” hiszen messzire elhallatszó hangja alapján az ellenség bemérhette a tüzelőállást, amikor a katonák elfoglalták azt.

blog169-109.jpgA löveg Pavesi vontatóval

blog169-111.jpg...illetve már KV-40-essel

1930-ban felállították az első kísérleti üteget, amely a folyamőr légvédelmi osztály 2. ütege volt. Talán nem érdektelen ennek az ütegnek a felépítését és a vele járó költségeket megismerni:

Parancsnoki szakasz (3 tiszt, 4 altiszt, 30 tisztes, 8 főtüzér és 12 tüzér)

-műszerek (lőelemképző) 180.000 Pengő

-3 db Galileo távmérő 45.000 Pengő

-2 db RH rádió és 1 db Standart rádió 18.000 Pengő

-5 db1,5-2 tonnás terepjáró gépkocsi 150.000 Pengő

-3 db oldalkocsis motorkerékpár 12.000 Pengő

-1 db klgs. kocsiszekrény 6.000 Pengő

-tovább 3 db távcső és 2 db géppuska

Tűz- és lőszerlépcső (1 tiszt, 4 altiszt, 24 tisztes, 7 főtüzér és 17 tüzér)

-4 db 29.M 8 cm-es löveg 664.000 Pengő

-4 db lőszerfélkocsi 45.000 Pengő

-4 db nehézvontató (Pavesi P-4) 200.000 Pengő

-6 db terepjáró gépkocsi 150.000 Pengő

-1. db oldalkocsis motorkerékpár 4.000 Pengő

-2 db géppuska

Vonat (1 altiszt, 2 tisztes, 3 főtüzér és 16 tüzér)

-1 db terepjáró gépkocsi 30.000 Pengő

-1 db üzemanyag-szállító tehergépkocsi 45.000 Pengő

-1 db klgs felépítmény 10.000 Pengő

-1 db műhely gépkocsi 60.000 Pengő

-1 db pótkocsi 10.000 Pengő

Fényszóró és fülelő szakasz (1 tiszt, 1 altiszt, 12 tisztes 7 főtüzér és 17 tüzér)

-1 db Ronchi-Galileo távirányító készülék 22.000 Pengő

-1 db Ronchi-Galileo fülelő készülék 52.000 Pengő

-2 db 150 cm-es Galileo típusú fényszóró 130.000 Pengő

-3 db Pavesi P-4 vontató aggregátorral 150.000 Pengő

-2 db terepjáró gépkocsi 60.000 Pengő

-1 db oldalkocsis motorkerékpár 4.000 Pengő

-2 db géppuska

Az üteg összlétszáma:6 tiszt, 10 altiszt 192 fő legénység

Ez összesen 2.047.000 Pengő, amelyből 32% a löveganyag, 15,5% a műszerek, 43,5% pedig a különböző járművek. Ugyan takarékossági okokból az üteg felállítására szánt pénzügyi keretet csökkentették, de még így is 1,6 millió Pengőre rúgott, csak ennek az alegységnek a felszerelése. Csak az összehasonlítás végett 1930-ban a Honvédség 150,7 millió pengőből gazdálkodhatott, amelyből 85,6 milliót fordítottak a csapatokra, ez azt jelent, hogy csak ennek az ütegnek a felállítási költségei a honvédelmi költségvetés több mint 1%-át emésztették fel.

blog169-113.jpgA 29.M 8-cm-es légvédelmi ágyú vontatáshoz előkészítve

A háború előestéjén 14 ütegben összesen 56 darab 29.M légvédelmi ágyúval rendelkezett a Magyar Királyi Honvédség. Az 1938-39-ben életbe lépő Huba hadrend a korábbi 14 helyett, már 34 29.M légvédelmi ágyús üteggel számolt, ami azt jelentette, hogy összesen 136 darab lövegre volt szükség, de valójában ekkor még csak 57 darab került legyártásra, így egyből meg is rendeltek további 80 darabot a már javított képességű, csőszájfékes 29/38.M változatból. A lövegparkot növelte, hogy a diósgyőri MÁVAG vállalta, hogy saját költségén legyárt - többek között - két üteget, azaz 8 ágyút, amely később a gyártelep védelmét látta el. Annak ellenére, hogy a megrendelt darabszám meghaladta az úgynevezett kell álladékot, további 8 újabb lövegre adott le megrendelést a HM, amelyek a különböző tanintézetekhez, illetve HTI-hez kerültek, így összesen 153 korszerű légvédelmi ágyú hadrendbe állításával számolt a Honvédség. A 34 ütegből 15 fővezérség-közvetlen tüzérosztályokhoz, 8 a meglévő nyolc hadtest légvédelmi tüzérosztályaihoz (mindegyikhez egy-egy) és 11 a honi légvédelemhez került.

1940-ben, amikor Erdély kapcsán kiéleződött a magyar-román viszony a hadsereg részleges mozgósítást rendelt el. Ekkora megrendelt lövegnek csak egy része került leszállításra. A fővezérség-közvetlen osztályok, az előírt 60 löveg helyett csak 47-tel (71%), a hadtest tüzérosztályok az előírt 32 helyett, csak 17-tel (53%) rendelkeztek. Legjobban a honi légvédelem állt, a 44-ből 41 löveggel rendelkezett (93%). Érdekes lehet megnézni, a honi légvédelmi ágyús ütegek települési helyeit, ami megmutatja, hogy az ország vezetése, mit is tartott ekkor kiemelten védendő helynek:

Budapest: 201. 202. gv. ágyús üteg

Soroksár: 205. gv. ágyús üteg

Csepel, repülőtér: 206. gv. ágyús üteg

Pét: 208. gv. ágyús üteg

Peremarton: 209. gv. ágyús üteg

Fűzfő: 210. gv. ágyús üteg

Dunaföldvár: 211. gv. ágyús üteg

Szolnok: 213. gv. ágyús üteg

Diósgyőr: 214. 215. gv. ágyús üteg

(a 203. a 204 és a 207. ütegek még a régi 5/8.M lövegekkel voltak felszerelve ezek közül az első kettő a Gellérthegyre, az utóbbi Székesfehérvárra települt)

blog169-110.jpgA löveg vontatóra való felkapcsolása

Észak-Erdély visszacsatolása után felállításra került a IX. hadtest és vele együtt annak légvédelmi osztálya is, így további 4 lövegre kapott megrendelést a MÁVAG. 1941 februárjára a diósgyőri gyár legyártotta az összes megrendelt 29/38.M légvédelmi ágyút, így a csapatok lövegekkel történő feltöltése befejeződhetett. A legyártott 153 ágyúból 36 ütegben 144 volt a csapatoknál, míg a fennmaradó 9 pedig a terveknek megfelelően a tanintézetekhez és a HTI-hez került. Közben elkészült a Huba III. hadrend is, amelyben már 223 légvédelmi ágyúval számolt a hadvezetés, így további 66 löveg legyártására adtak le megrendelést. 1941 áprilisában ismét részleges mozgósításra került sor, a Jugoszlávia elleni háború kapcsán. Azonban ekkor nem jutottak szerephez a 29.M ágyúk. Csakúgy, mint 1941. június 26-án Kassánál, ahova a gépágyúk mellett 5/8.M légvédelmi ágyúk települtek.

Amikor a Kárpát-csoport átlépte a szovjet-magyar határt alárendeltségébe került az I. V. VIII. hadtest-közvetlen légvédelmi osztály is. Jellemző, hogy augusztus 2. és szeptember10-között a határt átlépő magyar csapatok légvédelmi tüzérsége összesen 8 szovjet repülőgépet lőtt, de ebből hetet gépágyúkkal, míg ágyúval csak egyet. Mindehhez az ágyús ütegek 267 gránátot használtak fel. A Honvédség részére a következő erőpróba 1942. nyarán következett el, a 2. magyar hadsereg hadszíntérre vonulásával. A hadsereg a három hadtest közvetlen üteg mellett rendelkezett még a hadsereg-közvetlen 101. osztály másik három ütegével, illetve a tábori páncélos hadosztály mellé szervezett üteggel, azaz összesen hét ütegbe szervezve 28 29.M légvédelmi ágyúval. Ezek a lövegek 1943. elején a 2. magyar hadsereg pusztulásával mind elvesztek. Az itt folyó harcokban január 14-én a IV/1. üteg Pestowatkánál három lövegével megállított és visszavonulásra késztetett egy 18 harckocsival támadó szovjet csoportosítást, amelyből 6 páncélost lőtt ki. Ez után, mivel a Hoffer vontatók a nagy hidegben nem indultak be a tüzérek lövegeiket felrobbantották, majd visszavonultak. Ugyan ott a VII/1. üteg 6-8 T-34-essel vette fel a harcot, amelyből sikerült kilőniük négyet de a maradék legázolta az üteget. Hasonló sors jutott a 101/1. ütegre, amelyet szintén 14-én gázoltak le a támadó szovjet harckocsik Szoldatkojénél, illetve a II/1. ütegre, amelyet három nappal később gázolt le egy 25-30 páncélosból álló csoportosítás, miközben éppen tüzelőállást akartak foglalni.

blog169-112.jpgTüzelőállásban, fotón jól látszik a rendszer lekét képező Gamma-Juhász lőelemképző

1942. szeptember 4-én egy váratlan szovjet, éjszakai légitámadás érte a Fővárost, amely teljesen meglepte a légvédelmi rendszert, nem úgy az öt nappal későbbi, amikor már, többek között az ide települt ágyús ütegek is felvették a harcot a támadókkal. A támadás hatására magasabb harckészültségbe helyezték, és megerősítették a honi légvédelmet, amely a régebbi lövegek és gépágyúk mellett, ekkor 29 29.M légvédelmi ágyúkkal felszerelt üteggel rendelkezett.

A hadiszerencse megfordulásával az ország vezetése is tisztában volt, így, noha ekkor még az angol-szász légitámadások elkerülték Hazánkat, mégis megkezdték a Főváros légvédelmének megerősítését. 1943 őszén már 8 ágyús üteg azaz 64 löveg védte Budapestet, 12 gépágyús üteg mellett. Ugyan 1943 elején még 36 ütegbe szervezve 144 löveggel rendelkeztünk, de ez a doni veszteségek hatására 29 ütegre és 116 ágyúra olvadt. A doni katasztrófa hatására új hadrend lépett életbe, amely érintette a légvédelmet is, itt már 51 üteggel és 204 löveggel számoltak, azonban a kell, és a van állomány között 22 üteg teljes felszerelése, azaz 88 löveg hiányzott. Ezen az sem segített, hogy már ekkor megrendelés alatt volt 70 ágyú, ám ezek elkészülte csak 1944 elején volt esedékes. Ekkor egy kis trükkhöz folyamodott a hadvezetés az üteg lövegállományát négyről háromra csökkentették, és az így felszabaduló lövegparkból további 8 üteget hoztak létre, vagyis ugyannyi löveggel a korábbi 29 üteg helyett 37-et szerveztek. Így a megmaradt 116 ágyúból az átszervezés előtt 56 Budapest, 20 Diósgyőr, 4 Kassa, 4 Kolozsvár, 24 Fűzfő, 4 Lispe és 4 Győr védelmét látta el. Az átszervezés után ez némileg módosult, Budapesten 53, Diósgyőrben 17, Szolnokon 7, Kassán 3, Kolozsváron 3, Fűzfőn 21, Lispén 6, és Győrben is 6 löveg teljesített szolgálatot, természetesen ezek csak a Bofors ágyúk ezen kívül más lövegek is települtek az említett helyekre.

blog169-114.jpgPihenő a harcok szünetében

Időközben a HM is észlelete, hogy a másfél évtizede tervezett ágyú hatásadatai kezdenek elavulni, és már csak korlátozottan alkalmasak a leendő veszély, az angol-szász nehézbombázók támadásainak elhárítására. A HTI már 1942 őszén megkezdte a 29.M légvédelmi ágyú modernizációs lehetőségeinek vizsgálatát. Végül a cső átalakítása mellett döntöttek, egyrészt megnövelték a hosszát, amellyel növelték a kezdősebességet és lőtávolságot, másrészt a homogén csövet béléscsövesre tervezték át, így olcsóbbá téve az elhasználódás utáni felújítási költségeket. A tervek szerint a meglévő 70 darabos rendelésből 58 már e szerint készült volna, illetve egy másik adat szerint további 16 darabra is adtak le rendelést. Valójában, hogy ténylegesen ezek a tervek mennyire valósultak meg nem ismert, a 29/44.M légvédelmi ágyúk legyártott darabszáma nem ismert. A diósgyőri üzemben 1944 novemberéig folyt a termelést, majd az ostrom megkezdődésével a csepeli lőszergyár is beszüntette a 29.M légvédelmi ágyúkhoz a lőszergyártást, holott egy kimutatás szerint ekkor még 93 darab volt használatban a csapatoknál. A legyártott 29.M 8 cm-es légvédelmi ágyúk pontos legyártott darabszáma nem ismert, de nagy valószínűséggel megközelítette a 200 darabot. Tényleges eredményességükre nem találtam adatot.

 blog169-115.jpgTüzelőállában, a löveg jobb oldalán jól látszik a központi időzítőbeállító készülék, benne két gránáttal

A 8 cm-es 29.M gépvontatású légvédelmi ágyú műszaki leírása

A lövegcső homogén szerkezetű volt, a folyadék fék felette, a helyretoló alatta került elhelyezésre. A löveg középsarkas rendszerű volt, tüzelőállásban négyszárú lövegtalpon helyezkedett el így lehetővé vált a teljes 360°-os körbeforgatása. Egy HTI ismertető kiemelte, hogy a lövegtalp bármely irányban stabil tüzelést tett lehetővé bármely csőállásnál. A lövegzár félautomatikus rendszerű volt, vagyis a töltés után magától zárt, és a lövés után magától nyílt, és kivetette a hüvelyt. Ez a megoldás lehetővé tette, hogy percenként akár 23 lövést is leadjanak az ágyúval, amely nagymértékben megnövelte az esetleges sikeres találatot. Szintén a találati valószínűséget növelte a gránát nagy kezdősebessége, amely lapos röppályát eredményezett, ezt az 50-es kaliber hosszúságú lövegcső tette lehetővé. Ezen tulajdonsága alkalmassá tette páncélozott célok elleni harcra és erődök leküzdésére úgynevezett réslövéssel. Ugyanakkor a lövegpajzs hiánya, a magas felépítés, és a viszonylag hosszú tűzkésszé tétel sebezhetővé is tette a földi célpontokkal szembeni harc esetén. Menethez a löveget egy kétkerekű tömörgumis szállítótengelyre billentették, amelyet egy rugós mechanizmus tett könnyebbé, meglepő módon a 4 tonnás löveg menetkésszé tétele alig egy percet vett igénybe. A löveg rendelkezett a már fentebb ismertetett jelfogókkal, amelyek lehetővé tették a központi tűzvezetést. 1938-ban a löveg némi korszerűsítésen esett át. Az 58. példánytól kezdve egy jellegzetes többnyílásos csőszájfékkel látták el, amely közel negyedével csökkentette a hátrasiklását. Ugyanakkor a csőszájfék lehetetlenné tette az ágyú önvédelmét szolgáló kartácsgránát használatát. A löveg elektromos rendszere is némileg egyszerűsödött. A modernizált változat a 29/38.M 8 cm-es légvédelmi ágyú nevet kapta. 1943-ban további korszerűsítésre került sor, ekkor a homogén csövet béléscsövesre cserélték, amely takarékosabbá tette a löveg felújítását. Ugyanakkor új légvédelmi gránátot is rendszeresítettek hozzá, amelynek kezdősebessége 20%-kal haladta meg a korábbiét. Az új lövegcső teljesen csereszabatos volt a régivel, minden nehézség nélkül be lehetett szerelni a régi lövegbe.

A löveg 8.000 méteres magasságig és 11.000 méter vízszintes távolságig volt képes tüzelni , de hatásos, pontos tüzet inkább csak 6.000 méteres magasságig és 8.000 méteres vízszintes távolságig lehetett lőni vele. A rendszeresített légvédelmi repeszgránátnál az olcsóbb, de az időjárási viszonyokra érzékenyebb lőporkorongos időzítő helyett a stabilabb működésű, de drágább óraművest választották. A repeszgránát az elműködésekor 45 méter átmérőjű és 20 méter magasságú repeszfelhőt képzett. Egy löveg kezdetben 166.000 Pengőbe került.

Az ágyúhoz rendszeresített lőszerek:

-29/32.M óraműves légvédelmi gránát

-29/35.M fenékgyújtós páncélgránát

-29.M kartácsgránátot (ezt csak a csőszájfékkel nem rendelkező változatok használhatták)

blog169-116.jpg

 

5/8.M 8 cm-es

29.M 8 cm-es

29/44.M 8 cm-es

8,8 cm Flak37

39.M 85 mm-es

 

Magyarország

Magyarország

Magyarország

Németország

Szovjetunió

Űrméret:

76,5 mm

80 mm

80 mm

88 mm

85 mm

Csőhossz:

2.296 mm (L/30)

3.770 mm (L/48)

4.585 mm

4.928 mm (L/56)

4.692 mm (L/55,2)

Tömeg:

6.730 kg

4.215 kg

3.260 kg

5.000 kg

4.300 kg

Csőemelkedés:

80°

-3/+80°

-5/+80°

-3/+85°

 

Vízszintes lőtávolság:

7.000 m

14.900 m

11.500 m

14.860 m

15.500 m

Lőmagasság:

3.800 m

9.300 m

10.800 m

10.600 m

10.500 m

Lövedéksúly

6,36 kg

8 kg

 

9.5 kg

9,2 kg

Kezdősebesség:

500 m/s

750 m/s

880-910 m/s

820 m/s

800 m/s

Tűzgyorsaság:

 

 

26 lövés/perc

 

 

 

blog169-107.jpgTüzelőállásba helyezés

A 29.M légvédelmi ágyút, illetve annak továbbfejlesztett változatát, a hagyományos légvédelmi tüzérségen kívül, még két másik területen alkalmazták, illetve tervezték felhasználni:

 A Győr őrnaszád

Az első világháború második felében a Monarchia Dunai-flottillája több, korszerű őrnaszádot állított szolgálatba. Közülük az egyik a kezdetben „p”, majd Stőr nevet kapta. A hajó Budapesten a Ganz és tsa. Danubius Gép- és Waggon- és Hajógyár Rt.-ben készült el 1918-ban, így már komolyabb harcokban nem vett részt. A Monarchia felbomlása után ez a hajó előbb Komárom néven a Tanácsköztársaság fegyveres erejét erősítette, majd 1920. november 23-án Ausztriához került. A magyar állam 1927. november 6-án három másik társával egyetemben megvásárolta. (Egyes helyeken, így az interneten is, a Győr eredeti neveként a Compó szerepel, de én ugyanannak a szerzőnek a későbbi kiadású könyveit alapul véve a Stőr változatot használom inkább.) Ezek a hajók igen leromlott és elhanyagolt állapotban voltak ekkor, így meg is kezdődött a fokozatos felújításuk és modernizációjuk. A Győr őrnaszádot 1929. május 15-én ünnepélyes keretek között, keresztelték új nevére és állították szolgálatba, pont a névadó városában. Ekkor még nem a 29.M ágyúkat kapta meg fő tüzérségként, hanem a kevésbé sikeres 7 cm-es H/50-es lövegeket, ezekkel azonban a hajó tüzelés közben ingatag volt. 1932. és 1934. között végrehajtották az őrnaszádok fő tüzérségének átfegyverzését, ennek keretében egy részük 8 cm-es 18M H/30, illetve 5/8M H/30-asokat kapott,de Győr kivételt képezett, mivel ennek a hajónak mind az első, mind a hátsó lövegtornyába is egy-egy vadonatúj 29M. 8 cm-es H/50-es Bofors légvédelmi ágyú került.

blog169-117.jpgA Győr őrnaszád messziről felismerhető egyedi fő fegyverzetéről

A Győr részt vett az 1941-es délvidéki hadjáratban Zobory István kapitány parancsnoksága alatt, de nem találtam utalást konkrét tűzharcban való részvételére. A Győr Jugoszlávia felbomlása után is a térségben maradt, pl. 1941. október 9-én lövegei tüzével támogatta a Belgrádtól keletre feltűnt kommunista partizáncsoportok felszámolását. A következő éveket is kisebb megszakításokkal a Győr a Délvidéken töltötte, ahol időnként tűztámogatást adott a különböző partizánellenes akcióknak. 1944-ben a hajó ismét bevetésre került, de ekkor már közvetlen német alárendeltségben. 1944 október 30-án részt vett a bajai hídfő kiürítésében. Ekkor miközben ellőtt 57 repeszgránátot két nehézgéppuska találatot is kénytelen volt elszenvedni. 1944 végén a Sopronnal együtt a mágneses aknák elleni védelmül szolgáló demagnetizálásra vezényelték Bécsbe, de eközben részt vett egy szovjet légitámadás elhárításban Esztergomnál, amely a híd elpusztítására irányult. December 2-án Hárosnál állomásozva a Kecskeméttel és a Sopronnal tűz alá vette a Tökölnél partot váltó szovjet csapatokat, majd ez után Budapestre, majd attól északra vezényelték. Itt december 10. és 17. között, Visegrád és Dömös térségében megosztott irányzással lőtte az előre nyomuló szovjet csapatokat, amely annyira sikeres volt, hogy pl. 16-án zárótüzükkel sikerült megállítaniuk egy ellenséges gyalogsági támadást. 1945 elején a Győr Ausztriába került, de közben január 24-én Pozsonynál, minden bizonnyal a 29M. lövegeivel lelőtt egy támadó amerikai B-24-es Liberátor nehézbombázót. A hajó ekkortól már nem tért haza, április 13. és 15. között Hollenburgnál egyesült a Szeged és Kecskemét őrnaszádokkal majd közel három héten át lőtte a támadó szovjet csapatokat. 1945. május 8-án a Győr a Kecskeméttel és a Sopronnal kifutott az utolsó bevetésére és Melktől 3 kilométerre tüzelőállást foglaltak el, de tűzmegnyitásra már nem került sor, mivel egy újabb parancs értelmében vissza kellett vonulniuk. A Győr, társaival egyetemben másnap megadta magát a beérkező amerikai csapatoknak. A hajót valamikor az 1950-es években bontották szét.

blog169-118.jpgA Győr őrnaszád többnézeti rajza

Szebeny-féle harckocsivadász

Érdekes módon a Magyar Királyi Honvédség vezetésében már igen korán 1940-ben felmerült egy erős fegyverzetű páncélvadász megalkotásának gondolata. Ebben az évben Bartha Károly honvédelmi miniszter utasította a HTI-t, hogy vizsgálja meg egy 8 cm-es tábori ágyú, vagy a 29.M légvédelmi ágyú felszerelésének lehetőségét a Nimród páncélvadász alvázára. A HTI vizsgálatai megállapították, hogy a légvédelmi ágyú lövési energiáját nem képes elviselni a Nimród alváza és a tábori ágyú beépítése is csak, annak jelentős módosításával lehetséges. A vizsgálat azt is megállapította, hogy löveg és a Nimród eredeti tornya együtt nem alkalmazható. A negatív tartalmú jelentés ellenére, a miniszter megbízta Szebeny György mérnököt, hogy dolgozza ki a 8 cm-es félautomata löveggel ellátott, a Nimród alvázán alapuló páncélvadász terveit. A honvédelmi miniszter által felállított követelményrendszer szerint a páncélvadásznak képesnek kellett lennie 50mm-es páncéllal rendelkező ellenséges cél leküzdésére, ehhez viszont legalább 580 m/s kezdősebességgel rendelkező löveg kellett. Ugyanakkor a követelmények némileg enyhültek is, a Minisztérium a továbbiakban eltekintett, a páncéltörő képesség mellett, attól, hogy az új harcjármű képes legyen légi célok leküzdésére is, belátta, hogy a forgó torony beépítés nem lehetséges. Viszont a kezelők védelme érdekében előírta a zárt toronykialakítást.

Szebeny 1941 áprilisára készült el a terveivel, amely ismét egy kettős rendeltetésű, páncéltörő és légvédelmi feladatok ellátására egyaránt képes harcjármű volt. A szakértők értékelése felemás volt a tervezettel kapcsolatban. Szerintük a löveg képes lett volna teljesíteni az előírt követelményeket, de a Nimród alváza, és azon belül annak futóműve nem lett volna képes elviselni a nagyteljesítményű löveg lövésekor keletkező erőhatásokat. Az amúgy 8 tonnás Toldira tervezett alváz, már a Nimródnál is 11 tonnával terhelődött, ami a Szebeny féle harcjárműnél elérte volna a 13 tonnát is. A két tonna tömegnövekedés a 8 cm-es löveg, a kezelőket óvó 20-30 mm-es páncél és a tervezett 100 darabos lőszerkészletből adódott. Az új harcjármű árával is gondok adódtak az eredetileg tervezett 45.000 pengő helyett, annak több mint hatszorosába, 276.000-be került volna, ráadásul az első példány csak 1944 végére készülhetett volna el. Ez adatok fényében a honvédelmi miniszter 1942 februárjában beszüntette a programot, így a Szebeny-féle páncélvadász csak egy érdekes, meg nem valósult tervezete maradt a magyar haditechnika történetnek.

blog169-119.jpgA Szebeny-féle páncélvadász, vagyis a 29.M 8 cm-e löveg beépítési vázlata a Nimród páncélvadászba

Források:

-Dombrády Lóránd, Tóth Sándor: A Magyar Királyi Honvédség 1919-1945 (Zrínyi 1987)

-Csonkaréti Károly, Benczúr László: Haditengerészek és folyamőrök a Dunán 1870-1945 (Zrínyi 1991)

-Bonhardt Attila, Sárhidai Gyula, Winkler László: A Magyar Királyi Honvédség fegyverzete (Zrínyi 1992)

-dr Varga József: A légvédelei tüzérség története a kezdetektől a második világháború végéig (MH LéT 1996)

-dr Barczy Zoltán, Sárhidai Gyula: A Magyar Királyi Honvédség légvédelme 1920-1945 (Zrínyi 2010)

Képek internet, illetve a Hun on Wheel facebook oldala

 blog169-120.jpgHarcra kézen...

Ambasa

Szerző: ambasa  2015.08.18. 00:00 1 komment

Címkék: haditechnika második világháború Magyarország Honvédség

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr737713618

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MeyilKree 2015.08.19. 10:09:35

Szokásos kimagasló minőségű írás, köszi!
Azt a vadászt azért megnéztem vón'.
süti beállítások módosítása