blog247-01.jpgAmikor elkezdtem foglalkozni a hadtörténelemmel, nagyon hamar az érdeklődési körömbe kerültek a különböző katonai alakulatok. Gyakran írtam ki hadrendeket, vagy csak egyszerűen, egy-egy könyvből a hadrendi számokat. Ennek számos oka volt. Ezen gyűjtés alatt a legjobban a brit ezredek elnevezései tetszettek, ahol az alakulatokat nem számokkal, hanem színes elnevezésekkel illeték. Persze azóta tudom, hogy nem csak ők használtak elnevezéseket, csak a legtöbb államban ezek a hadrendi szám mögötti nevek elkoptak, míg a briteknél, pont fordítva történt, ott a számok váltak köddé. Csaknem öt éve már írtam a wales-i lövészekről, de az igazi kedvenceim a skótok és azokon belül is a misztikus nevű Black Watch…

Mielőtt azonban neki kezdenék az alakulat történetének ismertetésébe, érdemes tisztázni, hogy mit is értünk a Black Watch alatt. Minden komoly és régi alakulat így a derék skót ezred is számos jogelődre vezetheti vissza a történetét, noha nem tartozik a legrégebbi szigetországi alakulatok közé. 1725. és napjaink között az ezred a következő nevek alatt létezett illetve ezek az alakulatokat tekinti jogelődjének:

-1725-39.   Independent Companies, vagy The Black Watch

-1739-41.  Earl of Crawford’s Highlanders, vagy Highland Regiment, illetve a brit hadsereg 43. ezrede

-1741-45.  Lord Sempill’s Highlander’s, vagy Highland Regiment, illetve a brit hadsereg 43. ezrede

-1745-49.  Lord John Murray’s Highlanders, vagy Highland Regiment, illetve a brit hadsereg 43. ezrede

-1749-51.  Lord John Murray’s Highlanders, vagy Highland Regiment, illetve a brit hadsereg 42. ezrede

-1751-58.  42nd Regiment of Foot, vagy Highland Regiment

-1758-1861. 42nd Regiment, vagy Royal Highland Regiment of Foot, vagy Royal Highlanders

-1861-81.  42nd Royal Highland Regiment of Foot, vagy Black Watch

 

-1779-ben felállították a 42. ezred 2. zászlóalját, amelyből 1786-ban egy új ezred, a 73. alakult meg.

-1786-1816.   73rd (Highland) Regiment of Foot

-1816-62.  73rd Regiment of Foot

-1862-81.   73rd (Perthshire) Regiment of Foot

 

-1881-ben a 73. ezred visszatért Indiából. Az ekkor zajló brit haderőátalakítás során, amelyet Cardwell reforms néven ismerünk a 42. és a 73. ezredet összeolvasztották, ez után a közös az elnevezésük. Az új ezred első zászlóalja a 42-esekből, a második, pedig a 73-asokból alakult meg.

-1881-1934. Black Watch (Royal Highlanders)

-1935-2006. The Black Watch (Royal Highland Regiment)   

-2006- Royal Regiment of Scotland, 3. könnyű gépesített-zászlóalj, illetve Black Watch, 3rd Battalion

Miután megpróbáltam tisztázni ennek az egységnek az elnevezését, nézzük a történetét is. A Black Watch eredete egészen 1715-ig vezethető vissza. Ebben az évben a király parancsára egy milíciát állítottak fel a skót felföldön a királyhű, klánok és wighek embereiből, mivel nem állt rendelkezésre elegendő pénz az állandó ezredek állomásoztatására a területen. Az így létrejött csapatok fő feladata az ekkor kitörő első jakobita lázadás megfékezésére és a közbiztonság erősítése volt, különös tekintettel a csempészet és a marhatolvajlás megakadályozására. Azonban ezek milíciák eléggé sikertelenek, voltak, ezért 1725-ben ezek a különálló klán csapatokból hat szabályos századot hoztak létre George Wide tábornok irányítása alatt. A hat alegység közül egy a Munro, egy a Fraser, egy a Grant és három, pedig a Campell klánból került ki. Amellett, hogy a századok továbbra is, főleg rendészeti feladatokat látottak el szétszórva a skót felföldön különböző helyőrségeiben egy úthálózat kiépítésre is megbízást kaptak. Ma ezt az évet tekintik az ezred alapítási évének a Black Watch, történetét ennek a hat századnak a megalakításáig vezeti vissza. Ekkor alakult ki az ezred későbbi elnevezése is, igaz ekkor még csak becenévként. A milíciát, a sötét tartánuk miatt a helyiek Am Freiceadan Dubh-ként, azaz Black Watch-ként emlegették. A sötét tartán-ból eredt a Black, a rendészeti feladatokból, pedig a Watch (őr) elnevezés.

1739-ban a II. György király megbízást adott, John Lindsay-nek, Crawford 20. grófjának négy újabb század felállításra, hogy így egy szabályos gyalogezreddé fejlessze fel a Black Watch-t. Természetesen a fejlesztéssel megbízott herceg egyben a kor szokásainak megfelelően ezredtulajdonos is lett, így az alakulat felvette a nevét. A helyettes a Munro klánból került ki. Mint szabályos, és feltöltött gyalogezred hadrendi számot is kapott a 43.-at. A szervezés csak a következő évben fejeződött be, és csak ekkor, Aberfeldy mellett került sor az ezred első szemléjére. Ugyan a tisztikar már 1739 októberében felállt, de a legénységi állomány feltöltése egészen 1740 májusáig elhúzódott.

blog247-02.JPG

Ekkor az ezred katonái a szokásos vörös kabát mellett, megőrizték 12 yard hosszú, sötét tartánjukat, így korábbi becenevüket is. Ekkoriban már általában a brit ezredek vörös kabátot hordtak, de a különböző ezredeket sajátos színkódokkal különböztették meg egymástól. Ezek a színkódok általában az egyenruhák mandzsettáján illetve a galléron jelentek meg. Azonban ekkor még csak csipkeszerű gallér dukált az egyenruhához, így, a 43-asok az az ezredszínüket csak a kézelőjükön viselték, amely a buff-nak nevezett sárgásbarna volt. Az ezred katonáit szuronyos muskétával, pisztollyal, pallóssal, vagy egy dirk-ek nevezett hosszú tőrrel szerelték fel, természetesen mindenkit, a beosztása és a rendfokozata szerint megfelelővel.

1743-ban az új ezredet Londonba vezényelték, hogy a király is szemlét tarthasson felettük. A menet alatt a katonák között egy pletyka ütötte fel a fejét, amely szerint a végső céljuk nem a főváros, hanem az akkor Nyugat-Indiáknak nevezett karibi térség. Amikor az ezred megérkezett Londonba, a király nem szemlélte meg őket, amely tovább erősítette a katonák rossz érzetét. Ezek a katonák korábban soha sem hagyták el szülőföldjüket, és úgy gondolták, hogy helyőrségi szolgálatra szerződtek, és eszükbe sem jutott, hogy alkalom adtán Skóciától messze, idegen földön kell majd vérüket hullatniuk. Végül egy éjszaka, több mint százan dezertáltak, és indultak meg a skót felföld irányába. Azonban mielőtt hazaértek volna, elfogták, és visszaszállították őket Londonba, ahol a Towerben a három hangadót golyó általi halálra ítélték, és kivégző osztag elé állították. 

Végül a katonák rossz előérzete nem volt alaptalan, ugyan nem Amerikába, csak a közeli Flandriába vezényelték őket, hogy bekapcsolódjon a franciák elleni osztrák örökösödési háborúba. Az ezred itt 1745. május 11-én, a híres fontenoy-i csatában esett át a tűzkeresztségen. Bár ez a csata brit vereséggel végződött, az ezred mégis kivívta a franciák elismerését. Egy francia tiszt „Felföldi fúriákként”-ként emlegette őket (gondolom a szoknya miatt) és azt írta, úgy rontottak előre, mint a vihar által felkorbácsolt tenger. Egy másik leírás szerint a brit parancsnok, Cumberland hercege engedélyezte, hogy Munro ezredes a skótok által alkalmazott korábbi technikát használja, így amikor a franciák tüzet nyitottak az ezredre, a parancsnok földre parancsolta a katonáit, ami ebben a korban bizonyára meglehetősen szokatlan lehetett, de a korábbi rendfenntartó harcokban teljesen megszokott volt. A leírások szerint ezzel feküdj, föl, tölts és lő taktikával sikeresen tartották távol az üldöző francia lovasságot. A vereséget követően Skóciában ismét fellángolt a lázadás szikrája és még abban az évben ismét kitört a jakobita felkelés. Az ezredet sebtében hazavezényelték, tartva egy esetleges francia inváziótól is. A 43-asok szeptemberben ott voltak a prestonpans-i csatában, majd egészen 1747-ig részt vettek Skócia pacifikálásban. Ezt követően Írországba vezényelték át őket, ahol egészen 1756-ig ott állomásoztak. Itt 1749-ben kaptak új hadrendi számot, a korábbi 43-as helyett a 42-est. (A 43. számot, 1751-ben egy monmouthshire-i ezred kapta meg.) Az, hogy mi volt az átszámozás oka nem sikerült kiderítenem, de akár adminisztrációs hiba is elképzelhető. Nem kell messzire mennünk, de nálunk az 1848-49-es szabadságharc alatt is előfordult, hogy egy hadrendi számot több egységnek is kiosztották, illetve kimaradtak mások. Ezeknek általában az volt az oka, hogy tervezték a felállítását, de valamilyen okból, az meghiúsult, ilyenkor lyuk került a rendszerbe, lehet, hogy ezt próbálta korrigálni később az adminisztráció. 

blog247-03.jpg

1756-ban az ezredet ismét a franciák ellen vetették be, de ezúttal Amerikában, a francia-indán háborúban. Még ebben az évben az alakulat részt vett Ticonderoga erőd ostromában. Itt az ezred tüzérségi támogatás nélkül indult rohamra, amelynek következtében az eredeti 1.100 fős létszámából 647 fő véres veszteséget szenvedett. A következő évben bekövetkezett az, ami miatt az 1745-ös lázadás kitört, és a 43-asokat a Nyugat-Indiákra vezényelték át, először Guadeloupe-ra, Martinique-ra, majd Havannába. Majd ismét a kontinens északi fele következett, részt vettek Kanada meghódításában, és Montreál bevételében (1760.) Az első amerikai bevetésük 1767-ig tartott, ekkor először az Írországi Cork-ba, majd 1775-ben, haza, Skóciába vezényelték őket. Az otthoni nyugalom azonban nem tartott sokáig, ugyanis hamarosan ismét Amerikai földjén harcoltak, az ekkor kitörő forradalmi háborúkban, 1775. és 1783. között, amely végül elvezetett az amerikai gyarmatok függetlenedéséhez. 1776-ban részt vettek a Brooklyn melletti sikeres támadásban, amely a New Yorkot megszállva tartó Washington vezette felkelő csapatok ellen irányult. A háború hátra lévő részében az egység még számos összecsapásban vett részt. A harcok lezárultával Új-Skóciába helyezték át őket, majd 1789-ben visszatértek Angliába, majd a következő év tavaszán előbb Glasgowba, majd novemberben Edinburgh-ba. 

blog247-04.jpg

Időközben, 1779-ben felállították az ezred 2. zászlóalját, amelyet nyomban Indiába vezényeljék. Itt a második zászlóalj számos helyi konfliktusban vett részt, többek között 1783-ban ott voltak Mangalore ostrománál, a második angol-majszur (Mysore) háborúban. Itt 1786-ban szervezték át a zászlóaljat önálló ezreddé, és kapta meg a 73-as hadrendi számot. 1792-ben részt vettek a harmadik angol-majszur háborúban, majd a forradalmi háborúk megindulásával 1795-ben a holland fennhatóság alatt álló Ceylon megszállásban. 1799-ben az ezred, mivel Indiában nem volt éppen praktikus viselet, a skót szoknyát nadrágra cserélte, amelyet fennállása során végig megtartott. 1799-ben még harcoltak a negyedik angol-majszur háborúban, azután 1806-ban végre hazatértek Angliába. Otthon 1809-ben a napóleoni háborúkra tekintettel felállították az ezred második zászlóalját is Nottinghamban, miközben az első zászlóaljat Ausztráliába vezényelték, majd 1815-ben ismét Ceylonra, ahol ismét részt vettek egy helyi lázadás leverésében. 

blog247-06.jpg

blog247-05.jpg

1795-ben megváltoztatták a Black Watch ezred mandzsetta és gallérszínét, az eddigi sárgásbarna helyett sötétkék lett. 

Közben a 42-esek is kivették a részüket a francia forradalmi háborúk, majd a napóleoni háborúkból. Az ezred elkövetkezendő tizenöt évét jórészt a franciák elleni hadakozás töltötte ki. Az első összecsapásra a 42-esek és Napóleon csapatai között 1801-ben, az alexandria-i csatában került sor, ahol a skótoknak sikerült elragadniuk a franciák láthatatlan légiójának nevezett csapattestének a lobogóját, ezzel egy újabb dicsőséget szerezve önmaguknak. Az itt lévő szolgálatra utal az ezred jelvényében lévő kis szfinx szobor, amelyet az ez utáni hadjárat után biggyesztettek a jelvény aljára. Egyiptom után a félszigeti háború következett. 1802-ben hajóztak ki Portugáliába, hogy az elkövetkezendő hat esztendőben számos csatában vegyenek részt Ibéria földjén. 1809-ben részt vettek Sir John Moore téli visszavonulásában és azon alakulatok közé tartoztak, akik fedezték bajtársaik hajóra szállását La Corunna-ban. Szintén a 42-esek közül kerültek ki azok a katonák, akik a halálosan megsebesült Moore tábornokot hátra vitték, de csak az után hogy még láthatta csapatai győzelmét. A következő évben a Black Watch-ot a legendás Wellington alá rendelték és az ő alárendeltségében harcoltak számos félszigeti csatában. Többek között ott voltak Bajadoz bevételénél és a salamancai csatában 1812-ben, majd Vittoriánál a következő évben. Spanyol földet elhagyva követték a visszavonuló franciákat és 1814 áprilisában, a háborút lezáró toulouse-i csatában is részt vettek. Azonban ez az összecsapás súlyosan érintette a 42-seket, az ütközet végén az ezredből alig 60 katona maradt sértetlen a többiek, vagy elestek, vagy megsebesültek. (Ezekben a hadjáratokban a 42-eseknek több zászlóalját is felállították, és a hadjárat során rotálták őket. Így 1810-ig az 1. zászlóalj harcolt az Ibériai-félszigeten, amelyet az Írországból átvezényelt második váltott fel.) Közben a 73-asok második zászlóalja sem tétlenkedett, 1813-ban Svédországban, majd Pomerániában szolgáltak. 1814 januárjában harcoltak a merxem-i csatában, majd csatlakoztak Wellington seregéhez. 

blog247-07.jpg

1814. után a 42. ezred második zászlóalját feloszlatták, a legénységből az elsőt töltötték fel. A várakozásokkal ellentétben azonban ekkor nem értek véget a napóleon elleni hadakozások, ugyanis a császár a következő évben hazatért és meg kezdődött a száz napos uralma. A hadjáratban bevetésre került a 42-esek első, míg a 73-asok a második zászlóalja. Június 16-án mindkét zászlóalj ott volt Quatre Bras-nál, ahol a 73-asok 53 embert veszítettek. A 42-esek rosszabbul jártak, francia lovasság csúnyán elkapta őket, mivel a szomszédos alakulatok miatt, nem tudtak idejében négyszögbe állni. A francia lándzsások még az ezred parancsnokát, Sir Robert Macra-t is megölték. Két nappal később a 42-esek maradéka, és a 73-asok ismét a waterloo-i csata sűrűjében harcoltak, ahol a francia tüzérség ismét megtizedelte őket. A 73-asok Waterloonál nem kevesebb, mint 11 lovassági támadást vertek vissza, miközben a rohamok szünetében a francia tüzérség folyamatosan lőtte őket. A csata végén a 73-asok 6 tisztet és 225 legénységi állományú katonát vesztettek. A 73-aok voltak a második legnagyobb veszteséget elszenvedő brit alakulat a csata során (Az első a 27. ezred volt, amely 700 fős legénységéből 450 katonát vesztett el.) Egy másik forrás a Black Watch elnevezés alatt futó két zászlóalj összveszteségét, Waterloonál 289 főben adja meg. Bárhogy is történt, az biztos, hogy a két zászlóalj derekasan kivette részét a két ütközetben, és az átlagosnál súlyosabb veszteséget szenvedett. Nem véletlen, hogy a csata után mindkét ezred benne volt abban a négyben, amelyet Wellington külön is megemlített. A 73-asok a hadjárat megkoronázásaként részt vettek Párizs megszállásában, ahonnan decemberben tértek csak haza. 

blog247-09.jpg

A napóleoni háborúk után a 73-asok ott folytatták, ahol abbahagyták. 1821-ben Ceylonra vezényelték őket, majd 38-ban Gibraltár következett. 1841-ben aztán végre ismét hazatérhettek, és 45-től ismét megkapták a felföldi ezred besorolást. Azonban ez a nyugalmi állapot nem tartott sokáig, ismét egy egzotikus hadszíntér következett. 1839-ben polgárháború tört ki Uruguayban, ezért 1846-ban a 73-asokat Argentínába vezényelték, hogy alkalom adtán megvédjék a brit érdekeket. A dél-amerikai kiruccanás után Dél-Afrika következett, ahol részt vettek a hetedik xhosa háborúban, amely a zuluk mellett egy másik lázadó törzs volt a fekete kontinens déli szegletében. 1852-ben a 73-asok egyik alegysége behajózott a HMS Birkehead csapatszállítóra, hogy Simon’s Town-ból Port Elisabeth-be utazzon. Azonban február 26-án hajnali két órakor a csapatszállító Gansabaai mellett a Danger Point nevű sziklaszirtnek csapódott, 140 km-re Fokvárostól, és alig három kilométerre a parttól. A hajón ekkor 643 fő tartózkodott köztük a 73-asok és az 56-osok katonái. A zátony áttörte a hajótestet, így akik az alsóbb fedélzeten tartózkodtak nyomban megfulladtak. A fedélzeten tartózkodók közül, természetesen a mentőcsónakokba először a nőket és gyerekeket szállították. Mivel nem akarták túlterhelni a csónakokat, több részletbe tervezték a hajó kiürítését, azonban, miközben a katonák fegyelmezett felsorakozva várakoztak a hajó kettétört. Végül 193-an élték túl a katasztrófát, 7 nő, 13 gyermek, 54 tengerész, 6 tengerészgyalogos és 113 katona, jó részük partra úszott, vagy másnap mentették ki őket a roncs felszínen maradt részéről. 438-an vesztek a tengerbe, köztük az ezred 357 katonája, ez több volt, mint az 1815-ös hadjáratban elszenvedett veszteség. 

blog247-11.jpg

A katasztrófa után 1857-ben a 73-asokat előbb Indiába küldték a szokásos lázadás leverésére. 1862-ben megkapták a hadrendi számuk mellé a „Perthshire” kiegészítést. Ez után 1866-ban Hong-Kong, majd 1871-ben Ceylon, és 1874-ben ismét India következett. 

Waterloo után a 42-esek meglepő módon negyven évig békében álltak, de azután kitört a krími háború, és a Black Watch-eket Oroszország ellen vezényelték. Az ezred másfél évig harcolt a Szevasztopol alatti lövészárkokban a Highland dandár részeként. Az ostrom során, 1854 szeptemberében harcolt az almai csatába is, ahol a dandár jobb szárnyán álltak. 

blog247-08.jpg

A krími háború után a 42-esek is megízlelhették India varázsát, ahol egy lázadás leverésében segédkeztek 1858-ban. Kimagasló hősiességért Farquharson elnyerte a Viktória Keresztet, az elsőt a tizennégyből, amelyet az egység katonái a mai napig kiérdemeltek. Úgy látszik a brit hadvezetés elégedett volt a 42-esek gyarmati szereplésével, így 1874-ban őket is Dél-Afrikába vezényelték, hogy közreműködjenek az ashantik épen aktuális felkelésének a leverésében. Itt a katonák elhagyták megszokott környezetüket és a dzsungelen át törtek előre, ahol a Black Watch töltötte be az elővéd szerepét. 

Az 1870-es években bekövetkezett Caldwell reform keretében az egy zászlóaljas ezredeket más hasonló alakulatokkal vonták össze, hogy egyszerűsítsék a logisztikát. A reform lényegeként egy-egy helyőrségi raktárt, laktanyát már nem csak egy, hanem több zászlóalj is tudott használni. A 42-eseket nem bántották, de a 73-asokat, a 90. ezreddel párosították össze. Azonban az átalakítások itt nem álltak meg és 1881. július 1-én, a Childers reform keretében, kilencvenöt év elteltével a 73-asok önállóságát megszüntették, és 102 év után, ismét a korábbi szülőezredük keretébe kerültek vissza, ahonnan 1779-ben kiváltak. Ismét létre jött a két zászlóaljas Black Watch, ahol az első a 42. Royal Highland Regimentből, míg a második a 73. Perthshire Regimentből alakult meg. 

Az egyesülés után az ezred két zászlóalja számos viktoriánus háborút megjárt. Az első zászlóalj harcolt Egyiptomban 1882-ben, majd két évvel később Szudánban a Mahdi ellen és 1885-ben részt vettek a Nílus mentén végrehajtott katonai expedícióban. 

blog247-10.jpg

A második zászlóalj 1899-ben Dél-Afrikába került, alig egy hónappal a búr háború kitörése után. Itt a zászlóalj a Highland dandár részeként Kimberley felmentésére indult. Azonban a menetoszlopra Magersfontein-nél, hajnalban a búrok lecsaptak. Ugyan a csapatok megpróbáltak védekező pozíciót felvenni, de a búrok gyilkos tüze a földhöz szögezte őket, amelynek eredményeként az egység véres vesztesége a nap végére meghaladta a 300 főt. 1901-ben az első zászlóalj is csatlakozott a másodikhoz, és is Waterloo óta ismét együtt harcoltak, egészen a háború 1902-es lezárultáig. 

blog247-12.jpg

 Az első világháború kitörésekor az első zászlóalj Nagy-Britanniában, míg a második Indiában állomásozott. Azon nyomban mindkettőt Franciaországba vezényelték és ezzel egyidőben megkezdték további zászlóaljak felállítását. (A brit ezredrendszerben, szemben a kontinentálissal, ahol egységes 4+1 zászlóaljas ezredek léteztek, az ezredek csak egyféle magok voltak, amelyek háború esetén szinte bármekkorára bővíthetőek voltak. Volt olyan brit ezred, amely a háború során akár 20 zászlóaljat is kiállított. Többek között ezért lehet furcsa, hogy a pontos szövegekben, amikor az egységről beszélnek akkor ezred, amikor a méretéről beszélnek, a zászlóalj kifejezést használják.) Az első zászlóalj az 1. hadosztály 1. dandárjába került és már augusztusban francia földre lépett Le Havre-nál. Ott voltak augusztusban Mons-nál, majd szeptemberben a Marne-nál és Aisne-nál.  A második zászlóalj csak októberben hajózott ki Marseille-ban a 7. hadosztály alárendeltségében. Miközben a két reguláris zászlóalj belebonyolódott az árokhadviselésbe, otthon megkezdődött további zászlóaljak felállítása. Az ezred 1914-ben hét zászlóaljat állított ki. Ezek közül a 3. egy különleges tartalék zászlóalj volt. E mellett négy territoriális alegység állt fel, a 4. Dundee, az 5. Angus, a 6. Perthshire, a 7. pedig Fife területén. 

Ezek a frissen szervezett zászlóaljak 1915-ben már bevetésre is kerültek. Márciusban a 2. 4. és 5. zászlóalj ott volt Neuve Chapelle-nél. Majd mind a hat harci alegység májusban Festubert-nél került bevetésre. Ezekben a súlyos harcokban a Black Watch két katonája is kiérdemelte a Viktória Keresztet. A dicsőséget azonban nem adták ingyen, szeptemberben a 9. zászlóalj egy rettenetesen véres roham során, több mint 700 fővéres veszteséget szenvedett. 

Decemberben a 2. zászlóaljat Mezopotámiába vezényelték, ahol részt vettek a törökök elleni súlyos harcokban. Shaikh Sa’ad-nál azonban olyan súlyos veszteségeket szenvedtek, hogy ideiglenesen össze kellett vonni őket egy másik felföldi zászlóaljjal. Ennek ellenére a 2. zászlóalj 1916-tól folyamatosan a háború végéig hadszíntéren maradt, ott voltak 1916-ban Al Kut-nál, 1917-ben Bagdad bevételénél, 1918-ban Palesztinában, és a meggidói csatában. 1917-ben Melvin közlegény szintén kiérdemelte a Viktória Keresztet, amikor egymaga kilenc törököt győzött le. 

1916-ban, már a 10. zászlóalj is felállításra került, amelyet a Balkánra vezényeltek. Ugyanebben az évben a somme-i csatában az ezred fele, öt zászlóalj vett részt. Ezekben a harcokban a 6. és 7. zászlóalj különösen kitüntette magát, azonban a 8. zászlóalj olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy volt, amikor állománya alig 171 főre apadt. 1917 áprilisában az első arrasi csatában szintén öt Black Watch zászlóalj került bevetésre, júniusban a harmadik ypres-i ütközetben, pedig már hat. Passchendaele körzetében folyó súlyos harcokban az ezred 4/5 zászlóalja alig század erőnyire apadt le. Ugyanekkor a 6. és 7. zászlóaljat hátravonták, hogy felkészítsék őket a harckocsikkal való együttműködésre. 1918-ban a Black Watch Európában lévő egységei mind bevetésre kerültek a németek elleni végső támadásban. A győzelmet azonban nem adták ingyen, a 9. zászlóalj olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy össze kellett vonni a 4/5-tel. Chambrecy-nél a 6. zászlóalj egy francia egységgel támadott közösen. A skótok bátorsága annyira lenyűgözte a szövetségeseket, hogy az alegységnek adományozták a Croix de Guerre kitüntetést. Szeptemberben az első zászlóalj a Hindenburg-vonalat átlépve, német földön fejezte be a háborút. 

blog247-13.jpg

Az első világháború a következő zászlóaljak kerültek bevetésre:

1. Highland

reguláris

1. hadosztály

1. dandár

2. Perthshire

reguláris

7. Meerut (indiai) hadosztály

Bareilly dandár

1/4. Dundee

territoriális

7. Meerut (indiai) hadosztály

Bareilly dandár

1/5. Angus

territoriális

8. hadosztály

24. dandár

 

 

52. Lowland hadosztály

157. dandár

1/6. Perthshire

territoriális

51. Highland hadosztály

153. dandár

1/7. Fife

territoriális

51. Highland hadosztály

153. dandár

8.

territoriális

9. skót hadosztály

26. dandár

9.

új hadsereg

15. skót hadosztály

44. dandár

10.

új hadsereg

26. hadosztály

77. dandár

13. Scottish Horse Yeomanry

lovas egység átszervezve gyalogsággá

27. hadosztály

81. dandár

14. Fife and Forfar Yeomanry

lovas egység átszervezve gyalogsággá

74. hadosztály

229. dandár

 

Ezeken felül létezett még a már említett 3. zászlóalj, illetve a 2/4. Dundee és a 2/5. Angus zászlóalj, amelyek 64. (2. Highland) hadosztály 191. dandárjában voltak, illetve 2/6. Pertshire és a 2/7. Fife, amelyek pedig a 192. dandárban szolgáltak. Létezett még 3/4. 3/5. 3/6. és 3/7. zászlóalj is, ami azt jelenti, mert itt a per jel elözzi a sorszám, hogy pl a 4. zászlóaljból egyszerre három is létezett. Volt még 11. zászlóalj a 43. hadosztály 10. dandárjában, és 12. zászlóalj, amely munkás-zászlóalj volt. Ezek az alakulatok azonban nem kerültek ki a Brit-szigetekről. A szövegben emlegetett 4/5. zászlóalj, valószínűleg a kettő összevonásából született, bár erre nem találtam adatot. 

Az első világháború során az ezred kilenc bevetett zászlóaljának állományából mintegy 8.000 estek el, vagy vesztették életüket különböző okokból. A legendák szerint a németek az ezred tagjait a skót szoknyájuk és bátorságuk miatt csak „Die Damen aus der Hölle”, azaz „Asszonyok a pokolból” névvel illették. 

blog247-14.jpg

Alig telt el két évtized, a világ újra lángba borult, és a Black Watch természetesen, mint kétszáz éve mindig, ismét hadba vonult. 1939. szeptemberében az első zászlóalj kihajózott Franciaországban a 4. hadosztály 12. dandárjának részeként. Azonban nem maradt ott sokáig, mert hamarosan az 51. Highland hadosztály 153. dandárjának az alárendeltségébe vezényelték át. Természetesen részt vettek a franciaországi csatában, ahol az időközben felállított 4. és 6. zászlóalj is bevetésre került. Ezt a két utóbbi zászlóaljat, többé-kevésbé épségben mentették ki Dunkirknál. Az 1. zászlóalj nem volt ilyen szerencsés, St Valery-en-Caux-nál az 51. hadosztály nagy része fogságba esett, köztük a Black Watch1. zászlóalja is. A második zászlóaljat a háború kitörése Palesztinában érte, majd 1940-ben az olasz hadüzenet után Szomáliában harcolt. 1941-ben ott voltak Krétán, a 8. hadosztály 14. dandárjának részeként, majd öt hónappal később Tobruknál. Novemberben, a város védelmében súlyos veszteségeket szenvedtek, amikor kénytelenek voltak páncélos támogatás nélkül harcba bocsátkozni, és egy órán belül 300 katonájuk esett el, vagy sebesült meg. 1942 augusztusában újjá alakították az 1. zászlóaljat és az 5. és 7. zászlóaljjal egyetembe az új 51. hadosztály részeként Észak-Afrikába vezényelték. (Másik forrás szerint az 1. zászlóaljat már 1940 augusztusában ismét felállították, és a 9. skót hadosztály tartalékát képezte.) Az 51. hadosztály, és így a Black Watch is bevetésre került az észak-afrikai háború fordulópontjának számító el-alamein-i csatába, majd utána végigharcolta azt. 1943-ban a 6. zászlóalj is Afrika földjére lépett az 1. brit hadsereg alárendeltségében. 

blog247-15.png

1943 júliusában a szicíliai inváziót brit részről az 51. hadosztály vezette, és így az alárendelt Black Watch zászlóaljak is bevetésre kerültek. Szicília után az 51. hadosztályt visszavezényelték Nagy-Britanniába, hogy felkészüljenek Észak-Európa inváziójára, de a 6. továbbra is Itáliában maradt. Harcoltak Monte Cassino-nál, a Gót-vonal áttörésben, majd 1944 decemberében Görögországban szálltak partra, hogy megfékezzék a kommunista partizánokat. 

Az 1. az 5. és a 7. zászlóalj mind ott volt Normandiában, az 51. hadosztály alárendeltségében, amikor 1944. június 6-án megkezdődött Nyugat-Európa felszabadítása. Ott voltak Caen-nél és a falaise-i zsáknál, majd részt vettek Le Havre bevételében. Ősszel Hollandiában harcoltak, majd bevetésre kerültek az Ardenneki támadás elhárításában. A német támadás után visszatértek a német-holland határon húzódó Reichswaldba ahol további elkeseredett harcokat vívtak. A Black Watch 1. zászlóalja volt az első szövetséges egység, amely német területre lépett. (Gondolom ezt rajtuk kívül azért még számos más katonai alakulat is magáénak vallja.) 1945. március 23-án az ezred kulcsszerepet játszott, amikor a brit hadsereg sűrű álcázó füst fedezete alatt átkelt a Rajnán. 

A második zászlóalj a tobruk-i harcok után kivonásra került és történetének régi színterére Indiába vezényelték át. Itt részt vettek a Chindit expedícióban, amely öt hónapon keresztül tevékenykedett a Burmát megszálló japán hadsereg hátában. Ez az akció legendássá vált, és a japánok rettegték ezeket a dzsungel homályából lecsapó harcosokat. A háború vége felé a második zászlóalj katonái ejtőernyős kiképzésben részesültek, hogy majd így kerüljenek bevetésre Maláj-föld tervezett inváziója során, de a japán összeomlás hamarabb következett be, mint, hogy bevethették volna őket. 

A második világháború után a második zászlóalj Indiában maradt, ahol részt vettek a vallási és etnikai alapon kitörő polgárháború megfékezésében. Az ezred az utolsó brit alakulatok egyike volt, amely 1948-ban elhagyta az immár függetlenné vált Pakisztánt. Ez után az egység állomáshelye Hong-Kong lett (mellesleg itt is az utolsók kivonulók voltak, amikor is 1997-ben a városállam Kína rész lett). Ugyan egy rövid időre az első és második zászlóaljat összeolvasztották, de a koreai háborúra megint mindkettőt felállították. Koreában az 1. zászlóalj került bevetésre. Korea után a zászlóaljat 1953-ban Kenyába vezényelték a Mau-Mau felkelés elfojtására, majd öt évvel később Cipruson vetették be őket az EOKA ellen, akik ekkor a brit megszállás ellen küzdöttek. Ugyanitt 1966-ban már, mint ENSz békefenntartók szerepeltek a függetlenné váló országban. 1963-ban nagy megtiszteltetés érte az ezredet, kilenc dudását hívták meg Kennedy elnök temetésére zenésznek. 

blog247-16.jpg

1956-ban azután megint egy reguláris zászlóaljra csökkentették a Black Watch állományát. A második világháború után a négy territoriális zászlóaljból is feloszlattak kettőt, majd 1967-ben még egyet. 

Az 1970-es évektől kezdve az ezred tevékenységére egyre jobban rányomta bélyegét a békemissziók, illetve az Észak-Írországban lévő rendfenntartás, ahol majdnem ugyan olyan szerepet töltött be, mint 250 évvel korábban a létrehozásának idején a skót felföldön. Ezekben az években a Provók (az IRA radikális szárnya) és az Ír Nemzeti Felszabadítási Hadsereg elleni harcokban 1971 novemberében egy katonáját egy orvlövész ölte meg, majd 1978 júliusában egy másik távirányított bomba áldozata lett.  Az ezred a kilencvenes években ugyanezt a hagyományt követte, amikor a Balkánon került bevetésre, mint békefenntartó alakulat. 

blog247-17.jpg

A 2000-es évek sem hoztak békét az alakulat számára, természetesen ők is bevetésre kerültek a terrorizmus elleni harcnak elkeresztelt hadjáratsorozatban. 2003 márciusában az 1. zászlóalj, ott volt Irak inváziójánál, ahonnan júniusban kivonták. Azonban amikor a biztonsági helyzet hirtelen leromlott 2004 júliusában ismét visszavezényelték, ahol a legveszélyesebb körzetnek számító Falujja és Karbala közötti „halálos háromszög” területén vetették be őket. 

blog247-19.jpg

2004 decemberében a brit szárazföldi csapatokat ismét átszervezték. A hat skót zászlóaljból, a Black Watch-ból, a Royal Scots-ból, a King’s Own Scottish Borderers-ből, a Royal Highland Fusiliers-ből, a Highlanders-ből és az Argyll and Sutherland Highlanders-ből létrehozták a Royal Regiment of Scotland-ot, amelynek állományba öt reguláris és két territorális zászlóalj tartozik. Az átszervezés, amelyet többek között hadkiegészítési okok is indokoltak egészen 2006. március 28-ig elhúzódtak. 

2007 júliusában a zászlóaljat Belfastba telepítették, majd 2009-ben Afganisztánba vetették be őket. Napjainkban a Black Watch 3. zászlóalja Cipruson lát el békefenntartó szolgálatot. Ma az alakulat békehelyőrsége egy XVIII. századi erődben a Fort George-ban található Skóciában közel Inverness-hez, míg a parancsnoksága és házimúzeuma Perth-ben a Balhousie kastélyban. 

blog247-18.jpg

blog247-20.jpeg

A Black Watch mindig is hű volt mottójához, „Nemo me impune lacessit” azaz „Senki sem provokálhat minket büntetlenül… 

Ambasa

Szerző: ambasa  2017.09.27. 00:00 3 komment

Címkék: csapattörténet Nagy-Britannia

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr1312898438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galaric 2017.09.27. 07:39:27

Az első öböl háborút kihagyták? Mi lehetett az oka?
Egyébként jól sikerült írás, nekem mindig is homályos volt az angolok hadszervezése, de így már sokkal érthetőbb. :)

ambasa 2017.09.27. 18:34:59

@Galaric: Az öböl-háborúba, a brit Rajnai hadsereg 1. páncélos hadosztálya köré épített harccsoportot vetették be, amelynek nem volt része A Black Watch. Ha minden igaz az ezred ekkor Észak-Írországban állomásozott, a hol folyamatosan rotálják a brit zászlóaljakat.

TG

Galaric 2017.09.28. 19:04:46

@ambasa: Köszönöm a választ!
süti beállítások módosítása