1904. május 10-én egy álmos szász kisvárosban August Horch megalapította autógyárát a Horch & Cie. Motorwagenwerke AG-t. Azonban 1909-ben August Horch összekülönbözött a pénzügyi igazgatójával és kénytelen volt otthagynia, az általa alapított céget. Horchot nem olyan fából faragták, akit csak úgy ki lehet szorítani, és dafke alapított egy mások gyárat szintén Zwickauban Horch Automobilwerke GmbH néven. Igen ám de ennek neve - hogy, hogy nem - ez túlzottan hasonlított az otthagyott cégre és a bíróság nem jegyezte be ezt a márkanevet, hiszen könnynen összetéveszthető volt a korábbi gyára nevével. Így hát új név után kellett nézni, és 1910. április 25-én megszületett az Audi Automobilwerke. 1932-ben egyesült az Audi, a régi Horch, a DKW és a Wanderer cégek Auto Union AG néven. Ekkor született meg ma is létező négykarikás márkajel, amelynek egyik tagja volt a második zwickaui gyár. Aztán jött a második világháború, amelynek végén Németország két részre szakadt, és az egykor luxusautóiról híres Horch, a keleti megszállási övezetben maradt. Az Autounion leírta a veszteséget és székhelyét Ingolstadtba helyezte át. A keleten maradt Horchot és Audit. 1948-ban államosították a két gyárat és megalapították a VEB Horch Kraftfahrzeug- und Motorenwerke Zwickau-t és a VEB Automobilwerk Zwickau (AWZ). Az egykori luxusautógyárban, a Horchban. kezdetben teherautókat és traktorokat gyártottak, hiszen a népi demokráciának erre volt leginkább szüksége. Azonban a gyár egykori mérnökei azért próbálkoztak a régi idők felélesztésével és megalkották a P 240 Sachsenring személyautót, egy igazi nagy szedánt. 1957-ben a cég neve VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau-ra változott. Amásik gyárban is gőzerővel, vagyis inkább, hogy stílszerűek legyünk, teljes gázzal folyt a munka és kisebb személyautókat állítottak elő. Aztán az ötvenes évek elején az egykori Audi gyár megbízást kapott a keletnémet népautó, a P70 Zwickau megalkotására. A gyártás hamarosan be is indult, de nem ment a kívánalmaknak megfelelően, ezért bevonták a programba a szintén ott székelő egykori Horch műveket. A két gyár 1958. május 1-én egyesült, de még a fúzió előtt, 1957-ben megszületett a P50-es, egy jelkép, amelyet felénk mindenki csak a második nevén Trabantként ismer…
Amikor Tamással és Jánossal tavasszal a németországi túránkat terveztük az utunk egyik állomásának Drezdát jelöltük ki. Én valamikor a 80-as években többször is jártam a szász fővárosban először még hetedikes koromban, de a rendszerváltás óta nem, úgyhogy volt bepótolni valóm. Drezdában nagyon sok látnivaló van, de sajnos nagyon nehéz volt közös pontot találnunk, mivel Tamás velem ellentétben gyakran jár arrafelé, és majd minden olyan látnivalót a közelmúltban meglátogatott, amelyekhez engem nosztalgikus emlékek kötöttek. Így hosszabb egyeztetések kezdődtek, amelyek eredményeként végül Drezda Hadtörténeti Múzeum mellett még meglátogattuk a Zwickaui Horch Múzeumot is.
A múzeum részben az Audi, és részben a város tulajdonában van, abban az épületben, ahol 1910-től az első Audik, majd 1958-tól az első Trabantok megszülettek. Így a közös múltból következik, hogy a gyűjtemény egyszerre mutat egy jelentős szeletet a második világháború előtti német, a második világháború utáni kelet-német, és az egyesülés utáni német autógyártásából, mivel a cég 1990 után a Volkswagen-é lett. A gyűjteményben egyszerre vannak jelen a Zwickauban gyártott egykori Horch- Audi-, majd a kelet-német Trabant gyár ikonikus típusai, illetve az egyesülés utáni Audi típusok. Mert ugyan a múzeum a város tulajdonában is van, de azért aki ellátogat oda, annak nagyon hamar nyilvánvalóvá válik, hogy ez gyűjtemény nem más, mint az Audi házimúzeuma. Igen, ez a múzeum, az Audi illetve az egykori Autounion történetét mutatja be, dicséretes módon nem megtagadva a Trabant-korszakot sem.
A múzeum gyökerei egészen 1975-ig nyúlnak vissza, amikor először vetődött fel a megalapításának gondolata. Azonban ahogy a Trabant is csak lassan változott, így az első kiállítás is csak 1988-ban nyílt meg, a gyár alagsorában, az ekkor már nem használt gyári étkezde helyén. Azonban az NDK összeomlása után a gyűjteményre nehéz idők jártak, a pénzügyi finanszírozása folyamatosan bizonytalan volt egy évtizeden keresztül. Végük 2000-ben a város és az Audi egyenlő partnerként megegyezett a gyűjtemény megmentése érdekén. 2001-ben tervpályázatot írtak ki, majd 2002-ben meg is kezdődött az új, és modern épületegyüttes kialakítása az egykori Audi gyár területén. A múzeum 2004 szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt, majd egy évvel később az egykori Horch-villa is a felújításra került, amellyel 3000 négyzetméteresre bővült a kiállítási tér. 2017-ben nyerte el a Horch Múzeum a mai formáját immár 6500 négyzetméteren.
A kiállítás igen gazdag gyűjteményt, összesen 160 autót, motort és motorkerékpárt tudhat magáénak. A múzeumban megtalálhatóak azon gyárak járművei amelyek egykor kapcsolatba kerültek a várossal, illetve az Auto Union céggel. Így egyszerre jelennek meg a termeket járva a Horch, az Audi, a DKW, a Wanderer háború előtti a Sascheringen, a Trabant háború utáni, és a rendszerváltás utáni Volswagen és Audi típusok is.
Maga a múzeum autóval könnyen megközelíthető. Mi hétköznap voltunk ott és az amúgy nem túl nagy parkolóban bőven volt hely. A múzeumba belépve időrendben haladhatunk végig a termeken. Maga gyűjtemény két épületből áll de ezek szerves egészet alkotnak így szinte észre sem vesszük ahogy az egyikből a másikba megyünk át. A pazar, mintha a gyárból épen kikerült autók és motorok egy része szépen sorban álnak, vagy kisebb-nagyobb életképekben csodálhatjuk meg. Láthatunk itt korabeli benzinkútnál álló, vagy épen egy mulató előtt álló autókat, illetve végigjárhatunk egy egész 30-as évekbeli utcát, ahol berendezett kirakatú kirakatok, autójavító műhely, vagy épen egy apró szatócsbolt is van, amelyet ráadásul minden negyedórában az egyik teremőr kinyit. Ugyan itt nem lehet vásárolni, de nagyon jó fényképeket készíteni, viszont igen. Szintén érdekes része ennek az épületnek, ahol az egykori gyár műhelyének egy részét építették fel, korabeli szerszámgépekkel, félkész autókkal, amelyeken látszik ezek szerkezete, illetve még egy öltözőrészletet is berendeztek. A rengeteg autó és motorkerékpár mellett természetesen, ami nem maradt meg vagy a nem rendelkezik belőlük a múzeum, az fénykép és/vagy makett formájában kerül bemutatásra. Azonban az itt lévő több tucatnyi autó számos különleges darabot is rejt. Van itt első világháborús teherautó, rajta a kezelők puskájával, rendőr- és tűzoltóautó, bőr bevonatú, fa karosszériás és korabeli fűthető üveggel ellátott személyautó, az egykori buenos airesi német konzul Horch 951-ese, és a nagy kedvencem egy Horch 853-as. Természetesen a 20-as 30-as évek bemutatása végén ott vannak a Horch katonai járművei is, hiszen a gyár jelentős beszállítója volt a Wehrmachtnak. A katonai vonalat erősíti többek között egy DKW, egy SdKfz.15, egy Horch Typ 108 és egy RSO.
A második épületbe egy éttermen keresztül jutunk. Ebben az épületben három fő témakör kapott helyett. Az NDK és az újraegyesülés utáni korszak járműveinek bemutatása mellett itt kaptak helyet a 30-as évek beli, híres Autounion versenyautók. Igazából ezzel kezdődik a második kiállítási rész, amelynek csúcspontja egy teljesen berendezett, korabeli boxutca. Itt egy a fa lelátón ülve a tükrök által megsokszorozott térben kiállított két versenyautó (egy Autounion Typ C és D), háttérfilm és némi lézeres fénytrükk technika segítségével szinte átélhetjük a versenyek izgalmát, miközben, noha csak németül, de mégis a vetítések miatt érhetően megismerhetjük azoknak a versenyeknek a történetét, amelyben először sikerült átlépni a bűvös 300 km/h sebességet. Meg kell mondanom, hogy noha engem nem nagyon érint meg a mai autóversenyzés, de itt tényleg olyan hangulatot sikerült teremtenie a múzeumnak, hogy még engem is elragadott a verseny izgalma, amint a statikus autók kerekeire forgást vetítettek, mögöttük változott a háttérkép, hallhattam a tömeg zúgását és a bömbölő motorokat, csak a kipufogó füst hiányzott (tegyük azért hozzá, szerencsére).
A következő nagyobb blokk a háború utáni körszakot mutatja be. Itt láthatjuk azokat az autókat, amelyeket még az államosítás előtt próbálkozott a cég, beleértve egy még kihajtható mosdóval rendelkező autót is. Tovább haladva az időben következnek a teherautók, sőt még egy traktor is, majd a Sascheringen korszak. Kicsit furcsák ezek a nagy luxusautók orrukon a Trabantról jól ismert, az Opelt idéző, de nem szögletese körbe foglalt villámmal. Majd következnek a Trabant elődje a P70-es különböző változatai, köztük egy olyan, amelyet akár egy Karmann-Ghiának is nézhetnénk, mielőtt eljutunk a Trabantokig, amelynek vagy tucatnyi különböző változatát csodálhatunk meg. Van belőlük postás, de még a tetején kinyitható sátorral rendelkező túra változat is. Egyébként ez utóbbihoz köthető egy nagyobb életkép, ahol betekinthetünk egy 70-es évek beli NDK-s víkendházba, korabeli berendezéssel, társasjátékkal a teraszon, vagy épen a egy fűnyíróval a műfűvön. Vannak itt olyan példányok, amelyek lakókocsit vontatnak, köztük egy kakukktojás is, amely nekem személyes kedvencem, egy Wartburg 311-es. Ugyan itt láthatjuk természetesen a katonai és a rali változatokat is, majd a kísérleti típusokat, amelyekből a megcsontosodott NDK pártvezetésnek köszönhetően csak a múzeumban látható próbadarabok maradtak meg. Van még itt két katonai különlegesség, egy Trabant alvázra épített, mini BTR-152 páncélautó utánzat, amely kiképzési célokat szolgált, illetve az egyik a két példányban készült díszszemle limuzinból. (A másik példány a drezdai Hadtörténeti Múzeumban van kiállítva). Ennek a észnek a legérdekesebb része egy Trabant metszett, illetve egy mini gyárrészlet a blokkoló-órával illetve egy gépsorral, amelyen az autólegenda papundekli elemei készültek.
Innen egy trükkös ajtók keresztül jutunk át a mába, az egyesült Németország korába, a VW-k és az Audik közé. Ennek a nem túl sok darabból álló gyűjtemény számomra legérdekesebb darabja egy VW Phaeton páncélozott autó volt, amely fénykorában a Hessen miniszterelnökének szolgálati autója volt, majd később lőkísérletekre használták, amely meg is látszik a sérült, de át nem lőtt ablakokon.
Természetesen a múzeum gazdag ajándékbolttal rendelkezik, ahol mindenki megtalálja azt az ajándéktárgyat, ami közel áll a szívéhez. Vannak könyvek, makettek de természetesen képeslapok és hűtőmágnesek is. A múzeumba a belépő a német átlagnak megfelelő 8-10 euró.
Én azt gondolom, hogy aki szereti a 20-as 30-as évek autóit, vagy épen Trabant-rajongó, vagy csak egyszerűen szereti a motorizációt, annak érdemes ellátogatni ebbe kelet-német kisvárosban, amely egy igazi ékszerdobozt rejt magában.
Ambasa
