Ki ne szerette volna már legalább egyszer megváltoztatni a történelmet? Ki ne gondolt volna arra, hogy ha egy-egy államférfi vagy hadvezér bőrébe bújt volna, akkor hogyan alakította volna az eseményeket? Mi lett volna, ha ő irányíthatta volna Németországot, Japánt vagy épen az USA-t a második világháború folyamán? Mit tett volna Sztálin, Churchill, vagy épen Mussolini helyében? Nos a War Room nevű társasjáték ezekre a kérdésekre próbál választ és lehetőséget adni...

A XIX. század második felében egy újtípusú, elit könnyűgyalogság jelent meg a csatatereken, és bátorságuk, katonai képzettségük révén hamarosan a harcmezők kiemelt szereplőivé váltak. Egy olyan korban, amikor a tűzfegyverek fejlődését a katonai gondolkodás nem követte elég gyorsan és hirtelen megnőtt gyilkos mezőn még mindig a merev rohamoszlopok próbálták kierőszakolni a győzelmet, miközben percek alatt olvadtak el, megjelent egy olyan katonatípus, amely már azelőtt a laza csatárláncot alkalmazta, amikor azt még látszólag semmi sem indokolta. Ezek voltak a kor rettegett elitkatonái, a francia-algériai eredetű zuávok...

A szovjet lövésszakasz már kora hajnalban beásta magát ennek a névtelen folyónak a nyugati partján, mivel tudták, hogy hamarosan német páncélosok fognak feltűnni a gabonatábla és a kis erdő között húzódó poros főúton. Csak magukban és abban a két kohószökevény T-26-osban bízhattak, amelyek eddig nem szerepeltek túl jól, és ugyan bátran szálltak szembe a fasiszta támadókkal, de legtöbbjük már azelőtt harcképtelenné vált mielőtt elérhették volna a frontvonalat. Sebaj gondolta a lövészszakasz parancsnok, legalább nem fogják magukra hagyni őket. A parancs szerint addig kell kitartaniuk és akár az életük árán is megvédeni a hidat, amíg az erősítés meg nem érkezik. De vajon mikor lesz az, és közülük vajon hányan élik meg majd azt a percet, amikor felmentik őket, nos erre kerestük a választ szeptember első vasárnapján...

Mint már korábban írtam, tavaly úgy esett, hogy szeptember végén Poznanba látogattam el. Az eredeti célom a Páncélos Múzeum lett volna, de annak újranyitása csúszott, és csak október közepén vált újra látogathatóvá, immáron új helyen. (Sebaj, legalább van okom visszamenni ebbe a szép, és érdekes városba.) Ennek ellenére nem maradtam néznivaló nélkül, hiszen a Poznannak hosszú időre visszanyúló katonai múltja van, amelyről számos közgyűjtemény és emlékmű tanúskodik. Ezek közül az egyik legnagyobb, a Citadella, amelyben egyszerre láthatunk egy XIX. századi erőd maradványait, egy helyőrségi temetőt, és egy haditechnikai múzeumot is...

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-B. Szabó János: A mohácsi csata (Corvina 2006.)

-Anthony Levi: Richelieu (Gulliver 2002.)

-Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete (Korona 2001.)

-Repülőászok 1914-1918 – Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük (Zrínyi 2015.)

-Robert Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1941-1942 - Schwepunkt (Hajja & Fiai 2019.)

-Fehér Gábor: Haditechnika Fiataloknak - A Mi-24 harci helikopter (Zrínyi 2020.)

*****

Szinte napra pontosan 250 esztendővel ezelőtt hajóágyúk dörgése törte meg a csendet a festői Égei-tenger egyik öblében. De nem két nagy, tengeri nemzet hajói vívták élet-halál harcukat, hanem két kontinentális hatalom flottája ütközött meg egymással, az orosz és a török. A felek egy olyan furcsa háborúban, mérték össze erejüket, amely eredetileg a lengyel trón birtoklása körüli viták farvizén robbant ki, de hatása máig is tart.

Valamikor, amikor még azt gondoltam, hogy van értelme elmennem a Games Day-re elhatároztuk Jánossal, hogy egy 1:72-es, leánykori nevén 20 mm-es vietnámi háborús asztallal tartunk egy alternatív Bolt Action bemutatót. Bele is kezdtem a figurák festésbe, és el is jutottam valameddig, mind az észak-vietnámi, mind az amerikai seregemmel. Aztán különböző okok miatt, ez a terv félbemaradt, itt nem részletezendő, de egymástól részben független okok miatt sem én, sem János nem jutott el a rendezvényre, de ha lassabban is, a munka folytatódott…

Kevés olyan jellegzetes, és ikonikus löveg van a haditechnika történetében, mint a francia 75 milliméteres, a Soixante-Quinz, amely annyi képen és filmrészleten szerepel. (Talán ilyen lehet még a szovjet ZISz-3-as és a német 8,8 cm-es Flak.) Ha megnézünk egy dokumentumfilmet az első világháború nyugati hadszínteréről, akkor majdnem biztos, hogy ez az ágyú fel fog tűnni valamelyik képkockán, a jellegzetes lövegzárjával. Már önmagában ez a tény is megérné, hogy írjak róla, de ennél többről van szó, mivel ez a löveg korszakalkotó volt. Mai értelemben a Canon de 75 modele 1897 volt az első modern löveg, amely már rendelkezett majd minden olyan szerkezeti elemmel, amely az utána követő évszázadban az utódai is. Ha így nézzük a francia 75-öst tekinthetjük minden mai löveg ősének...

Az elmúlt ősszel úgy esett, hogy egy hirtelen fellángolás miatt, úgy döntöttem, hogy ezúttal Poznanba látogatok el. Magában a városban számos történelmi és kulturális látnivaló van, amelyek magukon viselik Poznan/Posen lengyel és német múltját. Egy internetes blog egészen odáig ment, hogy a várost, Krakkóhoz hasonlította, ami persze egy kicsit túlzás, de azért nem is annyira, mint az elsőre hangzik. Noha elég messze van hazánktól és nem is annyira ismert, de én azt gondolom, hogy érdemes ellátogatni ebbe a nagy történelmi múlttal rendelkező városba, és ehhez szeretnék egy cikksorozattal némi kedvet csinálni.

Természetesen engem leginkább a város történelmi emlékei érdekeltek, amelyekből jó néhányat sikerült megtekintem, és sajnos, vagy szerencsére számosat nem, ami miatt majd egyszer még vissza kell térnem oda. Nos a poznani élményeimből szeretnék szépen fokozatosan megosztani néhányat…

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

 -Az ókor nagy csatái i.e. 1285. – i.sz. 451. - Kádestől Catalaunumig (Ventus Libro 2008.)

 -A középkor nagy csatái 1000. - 1500. - Hastingstól Konstantinápolyig (Ventus Libro 2007.)

 -B. Szabó János: A tatárjárás – A mongol hódítás és Magyarország (Corvina 2016.)

 -Pintér Tamás, Rózsafi János, Stencinger Norbert: Magyar ezredek a Doberdó-fennsík védelmében (Nagy Háború Kutatásért Közhasznú Alapítvány 2017.)

 -Anthony Rogers: Churchill baklövése – Lérosz és az égei-tengeri csata (Gold Book 2003.)

 -Bernárd Dénes, Mujzer Péter, Hangya János: Horrido -  Légicsaták a Keleti Fronton (OMIKK 1992.)

 *****

Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy magyar viking, akit Tyrkirnek, azaz Türknek neveztek. Ez a derék normann neve talán az idők homályába veszett volna örökre, ha nem kapcsolódna hozzá egy nevezetes történet, amit a sagák, a viking népmesék és később az azt írásba foglalók meg nem örökítették volna. De vajon ki is volt Tyrkir a viking, aki Leif Eriksson, oldalán első magyarként Amerika földjére lépett. Vajon valóban élt, vagy sem, ezt mindenki döntse el, miután elolvasta ezt a kis történetet…

Sorozatunk következő részében a Warlord Games viszonylag új, Blood Red Skies nevű légiharc játékát szeretném bemutatni. Továbbra sem célom egy minden részletbe menő szabálybemutató, tehát a játékhoz szükségeltetik elolvasni a szabálykönyvet. Mindazonáltal ez nem egy bonyolult rendszer, így viszonylag részletesen lehet írni róla. Lássuk. 

„-Uraim Enghien herceg nagyra tartja vitéz bátorságukat a harcok során, ezért tisztességes megadást ajánl. Megtarthatják zászlóikat és elvonulhatnak csatarendben. Elfogadják?

- Mondja meg Enghien hercegnek, hogy köszönjük szavait, de ez egy spanyol sereg!”

Akik látták a 2006-os Alatriste kapitány című filmet, a rocroi-i csatát ábrázoló zárójelenetben ezen elhangzó mondatok biztosan megmaradtak az emlékezetükben…

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

 -Charles Phillips, Craig Taylor: A keresztesek hadjáratai és a lovagi élet - Képes Enciklopédia sorozat (Kossuth 2011.)

 -Markó Árpád: Hadik András altábornagy berlini vállalkozása (Magyar Ház 2010.)

 -John Keegan: Hat hadsereg Normandiában (Akadémia 2013.)

 -Donald L. Miller: A levegő urai – Amerikai bombázók a náci Németország ellen (Gabo 2013.)

 -Savanyújóska: Niels Juel, Dánia elfeledett tengeri hőse (Hét tenger blog 2019.)

 -V.G. Jan: Batu kán (Európa 1988.)

Nos a tavaly tavaszi németországi túránk, amelynek legfőbb célja a munsteri páncélosmúzeum volt, végül is úgy alakult, hogy csak Hannoverben sikerült megfelelő szállást szereznünk. Viszont, ha már arrafelé jártunk, elkezdtünk körbevizslatni, hogy mit is lehetne még megnézni a környéken. Alapvető célunk volt, hogy ne csak egyféle múzeumot látogassunk meg, így került a figyelmünkbe egy repülési gyűjtemény is. Nem nagyon sokáig kellett kutakodni, hála az internetnek és az alább megadott linken található, nagyszerű aviationmuseum.eu oldalnak, hamar ráakadtam a Hannover egyik elővárosában található repülési múzeumra…

Nemrég, Petyó elkezdett egy sorozatot a blogon, amelynek a célja, hogy bemutassunk, és nem titkoltan kedvet teremtsünk egy-egy általunk játszott szabályrendszernek. Nos ennek a második állomásához értünk el.

A Warhammer Ancient Battles, vagy csak egyszerűen WAB egy viszonylag régi szabályrendszer, amelyet anno a Games Workshop fejlesztői: a népszerű Warhammer Fantasy Battles szabály alapján alkottak meg. Így nem meglepő, hogy bizonyos mechanizmusaiban nagyon hasonló az anyaszabályához. Talán ezért, talán másért egy időben nagyon népszerű, volt, de fénye ma már megkopóban van, de én, és még egy nemzetközi facebook csoport szerint vagy ezren kedveljük ezt az igazi, old school játékot…

Általában úgy tekintünk a cári Oroszország fegyveres erejére, mint egy elagott birodalom hadseregére, amely mindent a muzsikok tömegével oldott meg, és amely önmagától semmi újításra nem volt képes. Ez valahol részben igaz, de csak részben. Arányaiban ugyan valóban csekély számuak azok a katonai, haditechnikai újítások, amelyek Oroszországhoz köthetőek, de azért vannak. Ilyen pl. az első négymotoros bombázó a Sikorsky tervezte Ilja Mouromec, vagy épen a páncélosok tömeges rendszeresítése és alkalmazása…

És végül elérkeztem négy részes sorozatom (jelenleg) utolsó részéhez, amely a nógrádi várlátogatásaimat dolgozza fel. Azon a bizonyos tavalyi hétvége utolsó, és általam talán legjobban várt programja volt a festői tóparton található Divény község meglátogatása, ahol nem egy, hanem egyenesen három látnivaló is megtalálható alig párszáz méterre egymástól. Aki ellátogat oda, egyszerre nézhet meg egy középkori várromot, egy szép várkastélyt és egy erődített templomot…

Ha Svájcra gondolunk, akkor a fiatalabbaknak először a lila tehén, a velem egykorúaknak, meg pontos órák jutnak eszükbe. Másodszorra pedig a béke szigete, egy ország, amely semlegességét megőrizve, mindkét világháborúból kimaradt, és így kitudja mióta nem dúlta háború földjét. De vajon pontosan mióta is? Talán nem túl közismert, de 1847-ben bizony a kantonok völgyeinek csöndjét fegyverropogás, ágyúdörgés és kardcsattogás töltötte be, egy háborúban, amelyben a svájci polgár feszült szembe a másik svájci polgárral. Azonban nem lett volna Svájc, Svájc, ha ezt a háborút nem helvét módra vívták volna meg. Az a konfliktus Sonderbund háború néven vonult be a köztudatba, amely egy olyan igazi nagyon svájci polgárháború volt…

Minden hadsereg, amelyik egy kicsit is ad magára fontosnak tartja az „esprit de corps”-t  a testületi szellemet. Ennek egyik eleme, hogy a haderőt alkotó elemek, alakulatok, fegyvernemek, szakcsapatok, szolgálati ágak, stb. rendelkeznek egy olyan nappal, amely az övék és csak az övék. Az évnek ezen a napján az adott szervezeti egység, mint az emberek a születésnapjukon, megemlékeznek önmagukról, Ezeket, noha nem csak fegyvernemeknek, van valamiért, mégis fegyvernemi naponként nevezik. Ezek lehetnek az adott szervezet tényleges alapítási napja, vagy épen az első csatájának az évfordulója, de vannak olyanok is, amelyek a védőszentjük névnapjához kötik. Az hogy ezek mikor és hol alakultak ki nem tudom, minden esetre, ismertek több más hadseregben is.