1904. május 10-én egy álmos szász kisvárosban August Horch megalapította autógyárát a Horch & Cie. Motorwagenwerke AG-t. Azonban 1909-ben August Horch összekülönbözött a pénzügyi igazgatójával és kénytelen volt otthagynia, az általa alapított céget. Horchot nem olyan fából faragták, akit csak úgy ki lehet szorítani, és dafke alapított egy mások gyárat szintén Zwickauban Horch Automobilwerke GmbH néven. Igen ám de ennek neve - hogy, hogy nem - ez túlzottan hasonlított az otthagyott cégre és a bíróság nem jegyezte be ezt a márkanevet, hiszen könnynen összetéveszthető volt a korábbi gyára nevével. Így hát új név után kellett nézni, és 1910. április 25-én megszületett az Audi Automobilwerke. 1932-ben egyesült az Audi, a régi Horch, a DKW és a Wanderer cégek Auto Union AG néven. Ekkor született meg ma is létező négykarikás márkajel, amelynek egyik tagja volt a második zwickaui gyár. Aztán jött a második világháború, amelynek végén Németország két részre szakadt, és az egykor luxusautóiról híres Horch, a keleti megszállási övezetben maradt. Az Autounion leírta a veszteséget és székhelyét Ingolstadtba helyezte át. A keleten maradt Horchot és Audit. 1948-ban államosították a két gyárat és megalapították a VEB Horch Kraftfahrzeug- und Motorenwerke Zwickau-t és a VEB Automobilwerk Zwickau (AWZ). Az egykori luxusautógyárban, a Horchban. kezdetben teherautókat és traktorokat gyártottak, hiszen a népi demokráciának erre volt leginkább szüksége. Azonban a gyár egykori mérnökei azért próbálkoztak a régi idők felélesztésével és megalkották a P 240 Sachsenring személyautót, egy igazi nagy szedánt. 1957-ben a cég neve VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau-ra változott. Amásik gyárban is gőzerővel, vagyis inkább, hogy stílszerűek legyünk, teljes gázzal folyt a munka és kisebb személyautókat állítottak elő. Aztán az ötvenes évek elején az egykori Audi gyár megbízást kapott a keletnémet népautó, a P70 Zwickau megalkotására. A gyártás hamarosan be is indult, de nem ment a kívánalmaknak megfelelően, ezért bevonták a programba a szintén ott székelő egykori Horch műveket. A két gyár 1958. május 1-én egyesült, de még a fúzió előtt, 1957-ben megszületett a P50-es, egy jelkép, amelyet felénk mindenki csak a második nevén Trabantként ismer…

Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken,és az olyanokon, amely egy-egy nagyobb részterületet ölel fel,  hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre…

-Ölvedi Ignác: Az 1. magyar hadsereg története – 1944 január 6-tól október 17-ig (Zrínyi 1989.)

-M Szabó Miklós: A Magyar Királyi Honvéd Légierő a második világháborúban (Zrínyi 1987.)

-Bonhardt Attila: 40 M. Nimród páncélvadász és páncélozott légvédelmi gépágyú (PeKo 2019.)

-Punka György: A Messzer - Bf 109-ek a Magyar Királyi Honvéd Légierőben (OMIKK 1995.)

Ha november, akkor irány a makett-versenyek. Ebben a hónapban szinte minden hétvégére esik, egy mér hagyományos makett-megmérettetés. Kezdődik az előző posztomban bemutatott békásmegyeri Márton-napival, folytatódik a gödöllői Pelikán Kupával és végül ott van a pozsonyi Plastic Winter…

Ha november eleje, akkor immár hagyományosan megrendezésre kerül Békásmegyeren a Márton-napi makett kiállítás. Legutoljára két évvel ezelőtt sikerült ellátogatnom a rendezvényre.

Nos ismét lezajlott egy Historikum (leánykori nevén a Történelmi Terepasztalos Játékok Napja), immár a VII. Talán van benne valami sorsszerűség, hogy ennek a rendezvénynek pont a székesfehérvári Főnixcsarnok adott otthont, amely egykor a Hét versenyeket is szervezte, rendezte. Tegyük hozzá, hogy csak otthont adott, mert a szervezés oroszlánrésze a helyi illetőségű, Bogesz és István barátunkra maradt, aki felderítette és lebeszélte nekünk a rendezvényt, mi csak támogattuk őket a a már korábban megszerzett tapasztalatunkkal…

Tulajdonképpen régi adósságomat törlesztem most, mert jónéhány csatajelentésben vagy egyéb cikkben emlegettem már a Mud and Blood szabályt. Írtam egy kiváló kiegészítőről, de magáról az alap rendszerről nem. A hazai történelmi wargame közösségben maroknyi embert tudok, aki játszik vagy valaha játszott ezzel, így sokak számára teljesen ismeretlen lehet. Vessünk akkor egy pillantást kedvenc rendszeremre. Nem fogom az összes szabályt elmagyarázni, mert egyrészt ahhoz nem elég a rendelkezésre álló hely, másrészt arra ott a szabálykönyv.

Mint már korábban írtam, a múlt év egyik kora őszi hétvégéjén több nógrádi várat is sikerült meglátogatnom. Az első nap Salgó, és Somoskő várára került sor. Másnap átlépve a határt, utunkat Fülek vára felé vettük, amely Nógrád vármegye egyik, ha nem a legjelentősebb erőssége volt hosszú időn keresztül…

Készülődvén a Székesfehérváron megrendezésre kerülő VII. Historikumra, és Ambasa múltkori seregbemutatós cikkén felbuzdulva (no és unszolására), úgy gondoltam én is megmutatom a francia seregemet és szólok róla pár szót. Az elkövetkezendő rendezvényen terveink szerint úgyis vállt-vállvetve fognak bakáink harcolni a nyugati front iszapos poklában.

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Hidán Csaba László: Régi magyar fegyverek – nem csak hagyományőrzők számára (Zrínyi 2018.)

-Bencze László: Solferino (Hadtörténelmi Levéltári Kiadványok 2001.)

-Dombrády Lóránt, Germuska Pál, Kovács Géza Péter, Kovács Vilmos: A magyar hadiipar története - A kezdetektől napjainkig 1880-2015 (Zrínyi 2016.) 

-Alfred Price – Wocke Wulf – Az FW 190-es szolgálatban (Hajja és Fiai 2000.)

-Wolf Perdelwitz, Hasko Fischer: A bombaüzlet (Kossuth 1987.)

-Patrick O’Brian: Kapitány és katona – A világ túlsó oldalán (Magyar Könyvklub 2004.)

Sajnos már elég régen írtam a blogon a játékkal kapcsolatos cikket, de ami késik, nem múlik. Miközben megkezdtem a felkészülést a VII. Historikum - Székesfehérvár rendezvényre, és elővettem az ott bevetésre kerülő 28 mm-es, brit, első világháborús seregemet, hogy leporoljam, döbbentem rá, hogy eddig még elfelejtettem bemutatni azt a blogon. Így megragadva a közelgő alkalmat pótolom most ezt a restanciámat…

A Drezdai Hadtörténeti Múzeum maglátogatása számomra egy különös időutazás volt. Valamikor még, ifjú koromban, a nyolcvanas évek közepén már jártam ott, amikor még a szászországi metropoliszban a szocializmus épült, és a múzeum a NVA, az NDK Nemzeti Néphadseregének a kezelésében volt. Aztán ledőlt a Berlini-fal, és az intézményről is lekerült a kalapácsos-körzős címer. A gyűjtemény a Bundeswehr kezelésébe került át. Közben a két látogatásom között eltelt több, mint harminc év, így igazán kíváncsi voltam, a változásra, milyen is az, amikor egy épületben két ugyan olyan tematikájú, de mégis különböző múzeumot ismerhetek meg, feleleveníthetek emlékeket, eldönthetem, hogy mi lett jobb, vagy rosszabb…

Sokat gondolkodtam, hogyan is emlékezzek meg a blogon a második világháború kitörésének 80. évfordulójáról. Számos ötlet merült fel bennem, könyvajánló, a wiznla-i csata, a Bzura-folyó menti lengyel ellentámadás, de végül egy olyan mellett döntöttem, amelynek helyszínére egyszer majd szeretnék eljutni. Így esett a választásom végül, a Westerplatte ostromára…

Az előző történetet ott hagytam abba, hogy Salgó várából kitekintve, alig pár kilométerre egy alacsonyabb dombon ott elém tárult túrám következő célpontja Somoskő vára. Somló vár hegyéről leereszkedve az erdőn átvágva, mintegy 5 km-es kellemes séta után, amely érinti a Salgóbányát, ahol kitűnő színészünk Zenthe Ferenc született. Somoskőbe beérve, kapaszkodhattunk fel erre a különös elhelyezkedésű várra, melynek sajátosságát az adja, hogy a névadó falú, még magyar területen van, de maga a helység vára már alig ötven méterre a határ túl oldalán.

Talán sokan emlékeznek arra az ikonikus jelenetre az Angliai légicsata című filmből, amikor az engedetlen lengyel pilóták a kötelék repülés gyakorlása közben sorra leborítanak az angol parancsnokuk mögül, hogy rávessék magukat a német bombázókra. Ez a jelenet, ha nem is pontosan úgy, de a valóságban is megtörtént, mégpedig történetünk főszereplőjével, a 303. lengyel repülőszázaddal…

Nem megszokott ezen a blogon, ha nem hadtörténelemről, haditechnikáról, vagy épen történelmi hadijátékról írok, szokatlan, de nem példátlan. Valamikor már írtam polgári eszközről a SS Canberra-ról cikket, de ennek azért voltak hadtörténeti vonatkozásai. Azonban mint műszaki ember lenyűgöznek a gépek, legyenek azok akár hajók, repülőgépek, fegyverek, vagy várak, vagy épen régi automobilok és szívesen zarándokolok el olyan múzeumokba, ahol ezeket megtekinthetem. Így jutottam el tavaly egy olyan helyre, amely már régen szerepelt a bakancslistámon, de eddig kimaradt: a szentendrei Városi Tömegközlekedési Múzeum…

Már elég régóta foglalkoztat a XVII. század hadviselése, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy mind 20, min 28 mm-ben szereztem be seregeket, amik „már csak” kifestésre várnak. Maga a korszak nagyon érdekes a hadviselés szempontjából. Ekkor zajlanak a török elleni felszabadító háborúk, köztük a tizenö téves háború, a németalföldi háborúk, a harmincéves háború, az angol polgárháború, a Bocskai-felkelés az angol-holland tengeri háborúk és még számos érdekes, ugyan akkor nagyon véres hadi esemény, amely bizonyos értelemben ma is hatással van a világunkra. Ugyanakkor ez a korszak az, amikor kialakulnak az állandó hadseregek és lezajlik egy hadügyi forradalom. A lovagi lovasság végleg elveszíti a fölényét a gyalogsággal szemben és pikások négyszögeit lassan felváltják a csupa tűzfegyverrel felszerelt gyalogosok tömegei, amelyek a mai napi jellemzik a csatatereket.

Igazából kezdetben csak a harmincéves háborúval kapcsolatos könyvajánlót szerettem volna, de menet közben arra kellett rájönnöm, hogy a téma annyira összefonódik, hogy nem lehet ezt az egy eseményt kiragadni a korszak hadviseléséből. Szerencsére az éra magyarnyelvű szakirodalma viszonylag bőséges így számos nyomtatott- vagy internetes mű is foglakozik a témával. 

A számos könyv mellett sok interneten elérhető előadás, és ismeretterjesztő fim is várja azokat, akiket érdekel a korszak így ezek közül is be szeretnél mutatni majd párat.Nos, a könyvismertető 1. része után, amelyben azokat a könyveket mutattam be, amely hazánk hadviselésével foglakozik, következzen a második rész, amely már a hadügyi forradalom egyetemes oldalát bemutató munkákat próbálom csokorba szedni.

-Ricarda Huch: A harmincéves háború (Európa Századok-emberek 1979.)

-Csikány Tamás: A harmincéves háború (Korona 2005.)

-Földi Pál: Oroszlán és sas (Csengőkert 2014.) 

-Hegedűs Géza: Vasbordájú szentek (Móra 1963.)

-Ifjú Takaró Károly: Harmincéves háború (előadás sorozat)

Már nagyon régóta a bakancslistámon volt, hogy egyszer eljussak a páncélosok egyik Mekkájába, a munsteri Panzermuseumba. Szerencsére erre idén tavasszal végre lehetőségem adódott hála János barátomnak, akivel és Tamással egy rövid, de annál tartalmasabb németországi kiránduláson volt szerencsém részt venni…

Gyermek-, vagy inkább ifjúkorom egyik kedvenc könyve volt Marjai Imre Nagy hajóskönyve, melynek a címlapján Claus Bergen csodálatos festménye pompázott egy gyönyörű vitorlás sorhajóról. Megmondom őszintén nem csak akkor, de a mai napig lenyűgöz a kép, amely anno meg is ihletett és magam is megpróbáltam, valami hasonlót rajzolni. Természetesen kevés olyan lenyűgöző, emberkéz alkotta dolog van a világon, mint egy sorhajó dagadó vitorlákkal, de ezek közül is kitűnt egy, a Sovereign of the Seas…

Akárhogy is nézzük, ma van a normandiai partraszállás 75. évfordulója. Pont háromnegyed évszázaddal ezelőtt szövetséges csapatok gázoltak ki partra a Szajna torkolatának közelében, illetve ereszkedtek alá az égből, és megkezdődött Franciaország felszabadítása. Öt évvel ezelőtt az amerikai 29. gyalogos hadosztályról írtam, de már akkor felvetődött bennem, hogy mi lenne, ha egyszer a másik oldalról emlékeznénk meg. A normandiai partraszállás kifogyhatatlan témát kínál a billentyűzet-koptatóknak, minden évben számos cikk, és könyv jelenik meg, a kerek évfordulókon meg még több. Ilyenkor elárasszák a magyar szakfolyóiratokat is a Normandiával foglakozó cikkek, de ezek közül, csak nagyon kevés foglalkozik a védők oldalával. Nos, úgy is divatos manapság a megbékélés - ami természetesen nem vonatkozik a háborús bűntettekre - így úgy döntöttem, hogy ezúttal a német 352. gyalogos hadosztály történetét mutatom be…

Már régóta játszom a gondolattal, hogy indítsak a blogon egy olyan sorozatot, amely a hadviselés, a hadszervezet, és a haditechnika, bizonyos háttér kérdéseivel boncolgatja több szempontból is körbejárva azokat. Mondhatom, hogy már évtizedek óta foglalkozok, a magam műkedvelő szintjén ezekkel a kérdésekkel, és még mindig nem tudtam megszokni, hogy komoly szaklapokban, könyvekben mennyi helytelen szóhasználat fordul elő. Természetesen az a hosszú idő, amit a téma boncolgatásával foglalkoztam, nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, vagyok, ezeknek a kérdéseknek a jó részét nem tanultam, hanem én is a különböző olvasmányaimból szedtem össze, így minden érdemi, alátámasztott kiegészítést, javítást szívesen veszek. Sajnos, azt veszem észre, hogy ezekben a forrásokban, ismeretterjesztő művekben, de az internetes fórumokban is számos ember, használ olyan katonai kifejezéseket, csak hogy szakszerűbbnek tűnjön, amelyek mögöttes tartalmával nincs kellően tisztában. Ezeket az írásokat, nekik és olvasóiknak szánom…

Mottó:

Elöljáróban, ha valaki ezeket a sorokat olvassa, és azt gondolja, hogy én ezt máshogy tudom, ne feledje, a hadszervezésben, mindenre van példa, és az ellentettjére is…