A szerző leg
inkább a “Nyugaton a helyzet változatlan”, illetve “A Diadalív árnyékában” c. műveiről híres. Ettől függetlenül írt még vagy 8-10 regényt, amelyeknek jó része a háborúról szól. A “Szerelem és Halál órája” szintén ilyen. A 2. Világháborúban játszódik, a Heer egy egyszerű katonájáról szól, aki a keleti frontról szabadságra tér haza. A könyv a szabadságának három hete alatt történteket meséli el, és az események alatt folyamatosan válik a katona a környezetének hatására egyre inkább a rendszer ellenségévé, miközben a lehető legjobban kihasználja azt. De a szabadság lejártával, kénytelen visszatérni alakulatához. A könyv megismerteti az olvasót egy olyan város légkörével, ahol rendszeresek a bombázások, a légiriadók, ahol az ingó és ingatlan vagyon értéke semmit sem ér, hiszen pillanatok alatt veszítheti el az ember őket. A könyvet kiolvasva kicsit úgy éreztem, hogy pár kérdés nyitva maradt, de lehet, hogy így is van ez jól.
inkább a “Nyugaton a helyzet változatlan”, illetve “A Diadalív árnyékában” c. műveiről híres. Ettől függetlenül írt még vagy 8-10 regényt, amelyeknek jó része a háborúról szól. A “Szerelem és Halál órája” szintén ilyen. A 2. Világháborúban játszódik, a Heer egy egyszerű katonájáról szól, aki a keleti frontról szabadságra tér haza. A könyv a szabadságának három hete alatt történteket meséli el, és az események alatt folyamatosan válik a katona a környezetének hatására egyre inkább a rendszer ellenségévé, miközben a lehető legjobban kihasználja azt. De a szabadság lejártával, kénytelen visszatérni alakulatához. A könyv megismerteti az olvasót egy olyan város légkörével, ahol rendszeresek a bombázások, a légiriadók, ahol az ingó és ingatlan vagyon értéke semmit sem ér, hiszen pillanatok alatt veszítheti el az ember őket. A könyvet kiolvasva kicsit úgy éreztem, hogy pár kérdés nyitva maradt, de lehet, hogy így is van ez jól.
Azzal talán nem mondok újat, hogy az orosz hadsereg sok, hosszú történeti múltra visszatekintő alakulatok sorával rendelkezik, amelyek számos háború, és még több ütközet folyamán szolgálták nemzetük érdekeit, miközben a bennük szolgálók ezrei adták életüket Oroszország Anyácskáért, vagy éppen az akkor hatalmon lévő uralkodó érdekiért. Akárcsak a legtöbb európai államban a legrégebbi múltra visszatekintő ezredek valamikor az 1600-as évek második felében alakultak meg, ezek sorába tartozik a Preobrazsenszkij gárdaezred is…
Valamikor réges-régen, amikor én kisiskolás voltam, a hetvenes évek közepén, létezett egy olyan dolog, hogy iskolai takarékbélyeg. Jóanyám már fiatalon takarékosságra próbált nevelni, így hát az ő hathatós anyagi támogatásával én buzgón gyűjtöttem és ragasztottam a különböző címletű bélyegeket a gyűjtőívekbe. Már nem emlékszem, hogy mi alapján, de időnként kaptunk a bélyegek mellé egy-egy színes képecskét, amely a magyar történelem valamelyik dicső, vagy épen tragikus eseményét jelenítette meg, míg a hátoldalon egy rövid leírást is kaptunk róla. Talán nem mondok azzal újat, ha azt mondom, hogy ezek a kis miniatűrök nagy megtetszetek nekem, hiszen így majd 40 év távlatából is féltve őrzöm őket. De a sok szöveg helyett, most már beszéljenek a képek…
Tényleg nem szándékosan, de a sors úgy hozta, hogy ismét egy olyan brit gépet mutatok be, amelyet nem a szépségért szeretek. Nem mintha más nemzetek nem alkottak volna hasonlóan esztétikus gépcsodákat, de engem a szovjet gépek mellett a brit tervezők végeredményei kicsit jobban érdekelnek. Pedig ha meggondoljuk, ezeket a gépeket ugyanazon ország konstruktőrei követték el, mint a Supermarine csodálatosan szép gépét, a Spitfire-t, vagy a de Havilland Mosquito-ját. Persze egy ilyen bevezető után, talán nem ártana rátérni az igazi témára a Saunder-Roe, sugárhajtású repülőcsónak-vadászgép tervezetére…
Valamikor réges-régen a Sas Wargame Klub keretében, de leginkább a Söce és Krisztián vezetésével készült, többször is kiállított, a csud-tavi csatát bemutató diorámába én is besegítettem mintegy 100 figurával. Az akkori seregem egy része teutonokból, egy része a dán lovagokból – amelyek festésénél, mai szemmel egy kicsit indokolatlanul használtam a piros és a fehér színek kombinációját – és jó pár mindenféle színűre festett lovagból állt. Ez a had volt az, amely az alapját képezte annak a keresztes seregnek, amelyet az időközben elkészült 
2015. január 24-én rendeztük meg a városban az 5. Ólomkatona és Hadijáték bemutatót. Ezúttal a 
Nem szeretek egyetlen könyvnek egy egész bejegyzést szentelni, de most kivételt teszek. Ez a könyv először valamikor 1990 körül került a kezembe az Országos Széchényi Könyvtárban, és már akkor nagy hatással volt rám. Egyszerűen lenyűgözött, az az adathalmaz, amivel addig még sohasem találkoztam és mindez egy akkor száz éves könyvben, egyszerűen hihetetlen volt. Elhatároztam, ezt a könyvet nekem el kell olvasnom, de a dolgok úgy alakultak, hogy később már nem látogattam a könyvtárat. Nagyon sokáig kerestem az antikváriumokat bújva, sőt egyszer rá is akadtak, de az a példány olyan rossz állapotban volt, hogy végül is elálltam a megvásárlásától. Hangsúlyozom én nem könyvgyűjtő vagyok, nem azért veszek könyvet, mert az jó befektetés, hanem mert érdekel, és ezt a könyvet egyszerűen csak el akartam olvasni. Végül tavaly a Zrínyi Egyetem könyvtárában felfedeztem, hogy létezik a könyvnek egy reprint kiadása. Végül a forrásra is ráakadtam a 
1943 őszén, a kurszki csatát követően a szovjet Vörös Hadsereg általános támadásba ment át. Harkov eleste után, a németek belátták, hogy a szovjetek megállítására egyedül, egy a Dnyeper mentén kiépített védelmi állásban van lehetőségük. Ezt a szovjet hadvezetés, a SZTAVKA is felismerte és megkezdődött a versenyfutás az előrenyomuló szovjetek, és a harcolva hátráló németek között. Végül szeptember 19. és 23. a között a Voronyezsi Front csapatai több helyen is elérték a folyamot és átkelve rajta, hídfőt foglaltak a nyugati parton Velikij Burkin közelében. Viszont a hosszú üldözésben a szovjet csapatok is kimerültek és a siker továbbfejlesztéséhez erősítésre volt szükségük. Ekkor léptek színre az ejtőernyősök…
Az első világháborúban sok új harceszköz mutatta meg az oroszlán körmeit. A repülők, a tengeralattjárók, az automata fegyverek mellett a harckocsi volt az egyik olyan eszköz, amely gyökeresen változtatta meg a XX. század hadviselését. Azonban hiába születik meg egy új fegyver, önmagában haszontalan, vagy csak csekély hatásfokú, ha nem dolgozzák ki annak alkalmazásának elméletét, és azt nem próbálják ki a gyakorlatban is. A nagy háború után számos katonai teoretikus írta meg gondolatait az új fegyverek alkalmazásáról, amely szerintük majd megakadályozza, hogy a következő fegyveres konfliktus ismét az állásháború sarába süllyedjen. Ezek az elméletek két fő csoportba voltak oszthatók, az egyik képviselői, mint l az olasz Giulio
Kézifegyverről még sohasem írtam, és ez nem véletlen, hiszen azokhoz még kevésbé értek, mint mindahhoz, ami eddig ezen a blogon megjelent. Most azonban kivételt teszek, és lehet, hogy nem utoljára. Az utóbbi időben a Wargame Illustratedben megjelent cikkek közül az amerikai polgárháború katonáit bemutató, lovassági részében egy érdekes fegyverre figyeltem fel, és ez a LeMat revolver volt. Egyszerűen egy annyira különleges és ritka pisztoly, hogy nem tudom megállni, hogy ne ismertessem meg másokkal is…
Valamikor réges-régen részt vettem a