Ha április, akkor Mosonshow. Immár 25. alkalommal került megrendezésre az immár világszerte ismert rendezvény. Én aránylag későn kezdtem el látogatni ezt a makettversenyt és volt, hogy ki is hagytam egyet-egyet. Azonban ma már állandó, éves programom a Mosonshow...
Ha április, akkor Mosonshow. Immár 25. alkalommal került megrendezésre az immár világszerte ismert rendezvény. Én aránylag későn kezdtem el látogatni ezt a makettversenyt és volt, hogy ki is hagytam egyet-egyet. Azonban ma már állandó, éves programom a Mosonshow...
Címkék: rendezvény makettezés Magyarország
Tavaly voltam hosszú idő után ismét katonai rendezvényen, és noha idegenkedek az ilyen eseményektől, nagyon jól éreztem magam. A félreértések elkerülése miatt, nem az ilyen rendezvényeket nem szeretem, hanem a tömeget. Aztán úgy esett, hogy azok, akikkel kilátogattam az elmúlt évben, megint invitáltak. Először nem akartam kimenni, de aztán úgy döntöttem, hogy miért ne, így aztán idén is Tatán találtam magam...
Valamikor réges-régen, több, mint negyven esztendővel ezelőtt jártam utoljára ebben a múzeumban még kisgyermekként. Igazából nem sok emlékem maradt róla, csak a régi, középkori kövek emléke maradt meg bennem. Azután idén jó alkalmat adott, a múzeumban megrendezett - az azóta már sajnos bezárt - Kádár játékkatonái kiállítás. Ez jó apropót kínált a kettőt egy csapásra, elv érvényesítésére, amiből végül három lett...
Címkék: múzeum középkor Magyarország
2020-ban volt az angliai légicsata 80. évfordulója és ennek alkalmából a nemzetközi Blood Red Skies facebook csoportban szerveztek egy kampányt. Ennek a különlegessége az volt, hogy a játékosok a világ minden tájáról csatlakozhattak, a játékaik eredményét egy-egy megjelölt posztban jelentették a csoportban, ahol aztán a főszervező azokat összegyűjtötte, majd felhasználta a kampány további alakulásánál és a végeredmény kiszámolásánál. Figyelembe véve természetesen a történelmi hátteret is. Ennek a rendszernek az alapjait felhasználva készítettem én is egy kampányt, melynek főszereplői a híres magyar Pumák és azok szovjet ellenfelei lettek, hazánk egét választva hadszíntérnek.
Címkék: repülés második világháború wargame Magyarország Blood Red Skies
Még sohasem jártam a hosszú múltra visszatekintő Szolnoki Makettversenyen, így úgy láttam, hogy itt az idő ezen változtatni. Volt időm és lehetőségem, így felkerekedtem...
Címkék: rendezvény makettezés Magyarország
Anno amikor elkezdtem foglalkozni a harmincéves háborúval, és a hozzá kapcsolódó hadügyi forradalommal, még nem gondoltam, hogy ennyire felkelti majd az érdeklődésemet a korszak hadviselése. Írtam is róla két könyvajánlót, az elsőt a magyar a másikat, pedig az európai hadviselésről. Amikor a korszak magyarországi háborúiról olvastam, ezen belül a tizenötévesről, egyre inkább fogant meg a gondolat, hogy jó lenne jobban belemélyedni azokba a háborúkba, amikor már az európai haderők egyenrangú félként szálltak szembe az oszmán seregekkel. Ráadásul ezt a korszakot szerintem az is izgalmassá teszi, hogy ez megint egy nagy átalakulás időszaka. Elég csak arra gondolni, hogy ekkorra a korai hadivállalkozók ezredei, igaz még zsoldosként az állandó hadsereg részei lettek. Megjelentek az egyenruhák, és a kerek kalapot felváltotta a trikorn, a háromszögű csákó. Ahogy terjedt a muskétára tűzhető szurony, úgy veszítettek jelentőségükből a pikások, de még nem tűntek el teljesen.
Igazából nagyon hamar kiderült számomra - Buda visszavételéve kapcsán - az 1980-as években szerencsére számos könyv jelent meg a felszabadító háborúkkal kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy ezekhez - egy kicsit tágabban értelmezve a korszakot - még visszamegyek az időben és igazából a az 1600-as évek második felétől a pozserováci békéig tekintem át az elérhető, és a kezem ügyébe eső szakirodalmat...
- Bél Mátyás: Buda visszavívásáról (Zrínyi 1986.)
- dr. Károlyi Árpád: Buda és Pest visszavívása 1686-ban (Budapest Fővárosa 1886.)
- ifj Barta János: Budavár visszavétele (Kossuth 1985.)
- R. Várkonyi Ágnes: Buda visszavívása 1686 (Móra 1984.)
- Péter Katalin, Szalai Anna - Buda ostroma 1686 (Szépirodalmi Kiadó 1986.)
- Szakály Ferenc, Rózsa György: Buda visszafoglalásának emlékezete 1686 (Európa 1986.)
Címkék: könyv hadtörténelem újkor Magyarország
Amikor 1914 őszén a nagy tervek semmivé váltak és a frontok megmerevedtek, a katonák elővették az ásóikat és a gyilkos srapnelek és géppuskatűz elől megkezdték beásni magukat. Rövid idő alatt szinte áttörhetetlen, mélységben tagolt állásrendszerek jöttek létre, és kialakult a patthelyzet. Természetesen mindenki megpróbált ezen változtatni. Ki így, ki úgy. Az egyik megoldás a később megjelenő tank volt, de nem ez volt az egyetlen, és az első. Minden hadviselő előbb-utóbb létrehozott olyan elit, könnyű gyalogsági alakulatokat, amelyek, a meglepetés erejében és az elszántságban bízva vagy rohammal, vagy beszivárgással megpróbálták elfoglalni az ellenség állásait, így áttörve azok frontvonalát. Ezeknek a csapatoknak az olasz megfelelői voltak az Arditik...
Címkék: első világháború csapattörténet Olaszország
Szeretem, a társasjátékokat és azon belül a történelmieket. Sajnos ritkán jutok hozzájuk és így nem is nagyon érzem magam a szakértőjüknek. Így nem csoda, ha minden ilyen alkalmat megragadok. A hagyományos táblás játékokat értettem, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet lejátszani egy csatát egy kártyapakli segítségével. Ez idáig...
Címkék: ókor társasjáték
A repülés története során sok érdekes repülőgép született. Voltak amelyek használhatatlanságukkal, vagy, előremutató jellegükkel, esetleg gyártási darabszámukkal vagy éppen formájukkal kerülhettek az érdeklődés látóterébe. Jómagam próbálok írni kevésbé ismert, vagy épp számomra érdekes repülőgépekről, és az egyik ilyen a Blohm & Voss Bv 138 Seedrache...
Címkék: repülés hajózás második világháború Németország
Valamikor réges-régen, no nem egy messzi-messzi galaxisban, hanem itt Magyarországon néhányan összeálltak egy csúnya magyar szóval "groupbuildre" magyarul csoportos építésre. Természetesen ez is egy olyan történet volt, amely több szálon futva indult, hogy egyszer majd ezek összegabalyodjanak és ha nem is erős kötéllé, de legalább egy madzaggá álljanak össze...
Címkék: rendezvény makettezés 28mm wargame
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
- Szakály Ferenc: A mohácsi csata (Akadémiai Kiadó 1975.)
- Martin Middlebrook: A somme-i csata első napja - 1916. július 1. (Saxum 2016.)
- Számvéber Norbert: Ragadozók - A Bake nehézpáncélos-ezred története 1944. január-február (Peko-Hadiakadémia 2021.)
- Walter G. Scott (Horváth Zsolt): MiG vadászrepülők története (Vagabund 2007.)
- Magó Károly: Emlékkönyv - Búcsúznak a katonák a Mi–8 helikopterektől
(Zrínyi 2022.)
- Horváth Sándor, Nagy Norbert, Tóth András, Éless Krisztián: A Leopard 2A4 és a Gidrán (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)
*****
Mostanában egre jobban foglakoztat Magyarország története a török korban, amelynek egyig igen izgalmas fejezete a felszabadító háborúk és azon belül Buda 1686-os visszavívása. Nem véletlenül írtam ennek irodalmáról már, és amelynek készül a kifejezetten Buda ostromáról kiadott irodalom bemutatásáról szóló cikk is. Maga a korszak wargame körökben is népszerű, többen is játszunk 15, 20, vagy épen 28 mm-ben a Hunyadiak korától egészen a 15 éves háborúig. Így nem meglepő, ha egy ilyen témájú társasjáték is előkerül...
Címkék: társasjáték újkor wargame Magyarország
Gyermekorom óta már számtalanszor jártam a Hadtörténeti Múzeumban. Korai emlékképeim, szerint, valamikor az intézmény udvarán láttam először egy ISz-2 alvázon lévő harcászati rakétát, T-34-est, a Nimródot. Akkor még nem tudtam de talán itt csapott meg a repülés szele amikor megláttam az itt lévő Jak-11 Ölyvet, MiG-15-öt és talán egy MiG-21-est. Így talán érthető, hogy mennyire letaglózott a hír, hogy az intézménybe költözik a Honvédelmi Minisztérium. Ne szépítsük, akármit is mondanak, aki egy kicsit is reálisan gondolkodik, az tudja, hogy hosszú távon egy minisztérium és egy civilek által látogatható intézmény nem sokáig lesz egy épületben. Így még úgy gondoltam teszek még egy látogatást az ódon falak között, amelyek több, mint 100 évik adtak helyet a gyűjteménynek...
Címkék: múzeum Magyarország
Már többször foglalkoztam a harmincéves háború nagyobb csatáival. Ennek egyik oka volt egy közös seregépítési összefogás, aminek talán most, november 12-én a Márton-napi Makett Kiállításon beérik a gyümölcse. Persze ahogy belemélyedtem a korszakba, úgy egyre jobban foglakoztatott annak hadviselésének megismerése. Így írtam már az 1620-as fehérhegyi- és az 1643-as rocroi-i csatáról is. Mivel fehérhegynél már lejegyeztem ennek a háborúnak a kezdetét, illetve az 1631-es breitenfeldi csata leírásánál a svéd beavatkozást, ezért a történetet innen folytatnám...
Címkék: hadtörténelem újkor Németország
Hosszú út volt az amit ez a seregem bejárt, de mostanra eljutott egy olan pontig, hogy érdemes bemutatnom. Erre több okom is van, de erről majd később a cikkben...
Címkék: rendezvény újkor 28mm wargame
Már számos témában próbáltam amolyan forrás gyűjteményt ajánlani a blog olvasóinak, és hát előbb-utóbb megkerülhetetlen, hogy a Magyar Néphadsereg is sorra kerüljön, aminek aktualitását adja a közelgő szeptember 29. az egykori Néphadsereg Napja.
Ez egy olyan téma, amelyről a legtöbbünknek, ha nem is közvetlen, de családi emlékei vannak. Talán vannak olyanok, akik szolgáltak benne, de biztosan sokuknak vannak olyan emlékei, amelyet apjuk mesélt a Néphadseregben eltöltött időszakáról. Természetesen, így ez a téma is a sokszor a legendák és a sztereotípiák homályába vész, ezért úgy gondolom, hogy érdemes róla összeállítani egy a személyes véleményemtől nem mentes irodalomjegyzéket. Noha ez a téma természetesen nem olyan népszerű, mint a második világháborús szerepvállalásunk, de azért szerencsére számos könyv lelhető fel ebben a témában, amelyeket megpróbálom, most csokorba kötni…
-Okváth Imre: Bástya - A béke frontján a magyar haderő és katonapolitika 1945-1956 (Aquila 1998.)
-Horváth Miklós, Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában (Zrínyi 2016.)
-Csendes László: Hadseregtörténet 1945-1998 (Új Honvédségi Szemle 1998.)
-Somogyi Győző: Magyar Honvédség 1945-1990 (Zrínyi 2019.)
*****
Címkék: könyv hidegháború Magyarország Néphadsereg
Igazából valami teljesen mást kerestem, amikor véletlenül szembe jött velem ennek az intézménynek a honlapja. Engem inkább érdekel a hadtörténelem, a hadsereg, a haditechnika, vagy akár technikatörténet, mint a bűnüldözés, de úgy gondoltam miért ne nézzem meg ha megtehetem, és a sors, vagy a vak szerencse rávilágította a figyelmemet...
Címkék: múzeum Magyarország
E blogon már számos alkalommal foglalkoztam az úgynevezett hadügyi forradalommal. Mind annak irodalmával, mind egyes jelentősebb csatáival. Ezek a leírások tőlem eddig jórészt a XVII. századot érintették. Azonban ez a folyamat nem szűkíthető le egy rövid időszakra, hanem egy több évszázados folyamat volt, amelynek eredményeként a puskás gyalogosok tömegei a páncélos lovas/lovag fölébe kerekedett. Ennek egyik jelentős, ám kevésbé ismert állomása volt Bicocca...
Címkék: középkor hadtörténelem újkor Olaszország
Rég óta terveztük a családdal, hogy ellátogatunk Velencébe. Én minden alkalommal próbálok találni valamilyen az első és/vagy második világháborúhoz köthető múzeumot, de a legjobb, ha ezen korszakok haditechnikájáról tudok megtekinteni kiállítást. Ezúttal sikerült két múzeumot is felkeresnem, igaz az egyiket nem volt egyszerű, illetve majdnem összejött egy harmadik is.
Borítókép: a Viribus Unitis és a Tegetthoff hajóhorgonya.