Nemrég, Petyó elkezdett egy sorozatot a blogon, amelynek a célja, hogy bemutassunk, és nem titkoltan kedvet teremtsünk egy-egy általunk játszott szabályrendszernek. Nos ennek a második állomásához értünk el.
A Warhammer Ancient Battles, vagy csak egyszerűen WAB egy viszonylag régi szabályrendszer, amelyet anno a Games Workshop fejlesztői: a népszerű Warhammer Fantasy Battles szabály alapján alkottak meg. Így nem meglepő, hogy bizonyos mechanizmusaiban nagyon hasonló az anyaszabályához. Talán ezért, talán másért egy időben nagyon népszerű, volt, de fénye ma már megkopóban van, de én, és még egy nemzetközi facebook csoport szerint vagy ezren kedveljük ezt az igazi, old school játékot…
Általában úgy tekintünk a cári Oroszország fegyveres erejére, mint egy elagott birodalom hadseregére, amely mindent a muzsikok tömegével oldott meg, és amely önmagától semmi újításra nem volt képes. Ez valahol részben igaz, de csak részben. Arányaiban ugyan valóban csekély számuak azok a katonai, haditechnikai újítások, amelyek Oroszországhoz köthetőek, de azért vannak. Ilyen pl. az első négymotoros bombázó a Sikorsky tervezte Ilja Mouromec, vagy épen a páncélosok tömeges rendszeresítése és alkalmazása…
És végül elérkeztem négy részes sorozatom (jelenleg) utolsó részéhez, amely a nógrádi várlátogatásaimat dolgozza fel. Azon a bizonyos tavalyi hétvége utolsó, és általam talán legjobban várt programja volt a festői tóparton található Divény község meglátogatása, ahol nem egy, hanem egyenesen három látnivaló is megtalálható alig párszáz méterre egymástól. Aki ellátogat oda, egyszerre nézhet meg egy középkori várromot, egy szép várkastélyt és egy erődített templomot…
Ha Svájcra gondolunk, akkor a fiatalabbaknak először a lila tehén, a velem egykorúaknak, meg pontos órák jutnak eszükbe. Másodszorra pedig a béke szigete, egy ország, amely semlegességét megőrizve, mindkét világháborúból kimaradt, és így kitudja mióta nem dúlta háború földjét. De vajon pontosan mióta is? Talán nem túl közismert, de 1847-ben bizony a kantonok völgyeinek csöndjét fegyverropogás, ágyúdörgés és kardcsattogás töltötte be, egy háborúban, amelyben a svájci polgár feszült szembe a másik svájci polgárral. Azonban nem lett volna Svájc, Svájc, ha ezt a háborút nem helvét módra vívták volna meg. Az a konfliktus Sonderbund háború néven vonult be a köztudatba, amely egy olyan igazi nagyon svájci polgárháború volt…
Minden hadsereg, amelyik egy kicsit is ad magára fontosnak tartja az „esprit de corps”-t a testületi szellemet. Ennek egyik eleme, hogy a haderőt alkotó elemek, alakulatok, fegyvernemek, szakcsapatok, szolgálati ágak, stb. rendelkeznek egy olyan nappal, amely az övék és csak az övék. Az évnek ezen a napján az adott szervezeti egység, mint az emberek a születésnapjukon, megemlékeznek önmagukról, Ezeket, noha nem csak fegyvernemeknek, van valamiért, mégis fegyvernemi naponként nevezik. Ezek lehetnek az adott szervezet tényleges alapítási napja, vagy épen az első csatájának az évfordulója, de vannak olyanok is, amelyek a védőszentjük névnapjához kötik. Az hogy ezek mikor és hol alakultak ki nem tudom, minden esetre, ismertek több más hadseregben is.
1904. május 10-én egy álmos szász kisvárosban August Horch megalapította autógyárát a Horch & Cie. Motorwagenwerke AG-t. Azonban 1909-ben August Horch összekülönbözött a pénzügyi igazgatójával és kénytelen volt otthagynia, az általa alapított céget. Horchot nem olyan fából faragták, akit csak úgy ki lehet szorítani, és dafke alapított egy mások gyárat szintén Zwickauban Horch Automobilwerke GmbH néven. Igen ám de ennek neve - hogy, hogy nem - ez túlzottan hasonlított az otthagyott cégre és a bíróság nem jegyezte be ezt a márkanevet, hiszen könnynen összetéveszthető volt a korábbi gyára nevével. Így hát új név után kellett nézni, és 1910. április 25-én megszületett az Audi Automobilwerke. 1932-ben egyesült az Audi, a régi Horch, a DKW és a Wanderer cégek Auto Union AG néven. Ekkor született meg ma is létező négykarikás márkajel, amelynek egyik tagja volt a második zwickaui gyár. Aztán jött a második világháború, amelynek végén Németország két részre szakadt, és az egykor luxusautóiról híres Horch, a keleti megszállási övezetben maradt. Az Autounion leírta a veszteséget és székhelyét Ingolstadtba helyezte át. A keleten maradt Horchot és Audit. 1948-ban államosították a két gyárat és megalapították a VEB Horch Kraftfahrzeug- und Motorenwerke Zwickau-t és a VEB Automobilwerk Zwickau (AWZ). Az egykori luxusautógyárban, a Horchban. kezdetben teherautókat és traktorokat gyártottak, hiszen a népi demokráciának erre volt leginkább szüksége. Azonban a gyár egykori mérnökei azért próbálkoztak a régi idők felélesztésével és megalkották a P 240 Sachsenring személyautót, egy igazi nagy szedánt. 1957-ben a cég neve VEB Sachsenring Automobilwerke Zwickau-ra változott. Amásik gyárban is gőzerővel, vagyis inkább, hogy stílszerűek legyünk, teljes gázzal folyt a munka és kisebb személyautókat állítottak elő. Aztán az ötvenes évek elején az egykori Audi gyár megbízást kapott a keletnémet népautó, a P70 Zwickau megalkotására. A gyártás hamarosan be is indult, de nem ment a kívánalmaknak megfelelően, ezért bevonták a programba a szintén ott székelő egykori Horch műveket. A két gyár 1958. május 1-én egyesült, de még a fúzió előtt, 1957-ben megszületett a P50-es, egy jelkép, amelyet felénk mindenki csak a második nevén Trabantként ismer…
Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken,és az olyanokon, amely egy-egy nagyobb részterületet ölel fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre…
Ha november, akkor irány a makett-versenyek. Ebben a hónapban szinte minden hétvégére esik, egy mér hagyományos makett-megmérettetés. Kezdődik az előző posztomban bemutatott békásmegyeri Márton-napival, folytatódik a gödöllői Pelikán Kupával és végül ott van a pozsonyi Plastic Winter…
Ha november eleje, akkor immár hagyományosan megrendezésre kerül Békásmegyeren a Márton-napi makett kiállítás. 
Nos ismét lezajlott egy Historikum (leánykori nevén a Történelmi Terepasztalos Játékok Napja), immár a VII. Talán van benne valami sorsszerűség, hogy ennek a rendezvénynek pont a székesfehérvári Főnixcsarnok adott otthont, amely egykor a Hét versenyeket is szervezte, rendezte. Tegyük hozzá, hogy csak otthont adott, mert a szervezés oroszlánrésze a helyi illetőségű, Bogesz és István barátunkra maradt, aki felderítette és lebeszélte nekünk a rendezvényt, mi csak támogattuk őket a a már korábban megszerzett tapasztalatunkkal…
Tulajdonképpen régi adósságomat törlesztem most, mert jónéhány csatajelentésben vagy egyéb cikkben emlegettem már a Mud and Blood szabályt. Írtam egy kiváló kiegészítőről, de magáról az alap rendszerről nem. A hazai történelmi wargame közösségben maroknyi embert tudok, aki játszik vagy valaha játszott ezzel, így sokak számára teljesen ismeretlen lehet. Vessünk akkor egy pillantást kedvenc rendszeremre. Nem fogom az összes szabályt elmagyarázni, mert egyrészt ahhoz nem elég a rendelkezésre álló hely, másrészt arra ott a szabálykönyv.
Mint már korábban írtam, a múlt év egyik kora őszi hétvégéjén több nógrádi várat is sikerült meglátogatnom. Az első nap 
Készülődvén a Székesfehérváron megrendezésre kerülő VII. Historikumra, és Ambasa múltkori seregbemutatós cikkén felbuzdulva (no és unszolására), úgy gondoltam én is megmutatom a francia seregemet és szólok róla pár szót. Az elkövetkezendő rendezvényen terveink szerint úgyis vállt-vállvetve fognak bakáink harcolni a nyugati front iszapos poklában.
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
Sajnos már elég régen írtam a blogon a játékkal kapcsolatos cikket, de ami késik, nem múlik. Miközben megkezdtem a felkészülést a 
A Drezdai Hadtörténeti Múzeum maglátogatása számomra egy különös időutazás volt. Valamikor még, ifjú koromban, a nyolcvanas évek közepén már jártam ott, amikor még a szászországi metropoliszban a szocializmus épült, és a múzeum a NVA, az NDK Nemzeti Néphadseregének a kezelésében volt. Aztán ledőlt a Berlini-fal, és az intézményről is lekerült a kalapácsos-körzős címer. A gyűjtemény a Bundeswehr kezelésébe került át. Közben a két látogatásom között eltelt több, mint harminc év, így igazán kíváncsi voltam, a változásra, milyen is az, amikor egy épületben két ugyan olyan tematikájú, de mégis különböző múzeumot ismerhetek meg, feleleveníthetek emlékeket, eldönthetem, hogy mi lett jobb, vagy rosszabb…
Sokat gondolkodtam, hogyan is emlékezzek meg a blogon a második világháború kitörésének 80. évfordulójáról. Számos ötlet merült fel bennem, könyvajánló, a wiznla-i csata, a Bzura-folyó menti lengyel ellentámadás, de végül egy olyan mellett döntöttem, amelynek helyszínére egyszer majd szeretnék eljutni. Így esett a választásom végül, a Westerplatte ostromára…
Az előző történetet ott hagytam abba, hogy Salgó várából kitekintve, alig pár kilométerre egy alacsonyabb dombon ott elém tárult túrám következő célpontja Somoskő vára. Somló vár hegyéről leereszkedve az erdőn átvágva, mintegy 5 km-es kellemes séta után, amely érinti a Salgóbányát, ahol kitűnő színészünk Zenthe Ferenc született. Somoskőbe beérve, kapaszkodhattunk fel erre a különös elhelyezkedésű várra, melynek sajátosságát az adja, hogy a névadó falú, még magyar területen van, de maga a helység vára már alig ötven méterre a határ túl oldalán.
Talán sokan emlékeznek arra az ikonikus jelenetre az Angliai légicsata című filmből, amikor az engedetlen lengyel pilóták a kötelék repülés gyakorlása közben sorra leborítanak az angol parancsnokuk mögül, hogy rávessék magukat a német bombázókra. Ez a jelenet, ha nem is pontosan úgy, de a valóságban is megtörtént, mégpedig történetünk főszereplőjével, a 303. lengyel repülőszázaddal…
Nem megszokott ezen a blogon, ha nem hadtörténelemről, haditechnikáról, vagy épen történelmi hadijátékról írok, szokatlan, de nem példátlan. Valamikor már írtam polgári eszközről a