blog132-01.jpg„Bárha mély fájdalommal tölt el, hogy a przemysli helyőrség merészen megkísérlett áttörése az ellenség túlerején megtörött, mégis bánatos büszkeséggel látom hasonlíthatatlan áldozatkézségét azoknak a derék katonáknak, akiknek a siker nem jutott osztályrészül. Mindazok, akik itt harcoltak, fogadják a hőstettért legszívélyesebb köszönetem és áldom dicső emlékét azoknak, akik a becsület mezején életüket adták. A történelem még a messze jövőben is hirdetni fogja azt, amit Ausztria-Magyarország háborúja a przemysli vár makacs védelmével teljesített. Önök állhatatosak és vitézek voltak egészen a legvégsőkig.”

Ferenc József

Most hogy itt az első világháború kitörésének centenáriuma, én sem kerülhetem meg a témát. Vajon mi volt a fenti idézet előzménye, és hogy alakult utána ennek a történelmi helynek a története. Noha Przemysl erődje nem a Magyar Királyság területén volt található, de mégis szerves részé vált hazánk hadtörténetének, köszönhetően azoknak a magyar bakáknak, akik ott harcoltak, szenvedtek, estek hadifogságba, vagy éppen ott áldozták életüket.

A XIX. század második felében lezajlott ipari forradalom hatására, lehetővé vált addig nem látott tömeghadseregek felállítása, és a vasút segítségével a hadszíntérre szállítása. Ennek ellensúlyozására általában a határmenti körzetekben, vagy egyes fővárosok körül úgynevezett öv-várak, vagy akkori nevükön tábor-várak épültek ki. Ezen erődrendszerek feladata, nagyobb katonai erő esetenként akár egy tábori hadsereg elhelyezését is lehetővé tették. Az elképzelések szerint az itt lévő erők lekötötték az ország-határt átlépő ellenséget, lassítva annak előrenyomulását, illetve lehetővé tette a saját csapatok, védett körülmények közötti felkészülését az ellentámadásra. Ezek a várak általában olyan fontosabb közlekedési csomópontok, folyó átkelő helyek köré épültek, amelyek megkerülhetetlenek voltak az ellenséges csapatok előtt, illetve hídfőül szolgálhattak a saját csapatok ellencsapásának végrehajtására. Az első öv-várat a belga Henri Alexis Brialmont tervei alapján kezdték építeni Antwerpen körül 1859-től. Az öv-várak lényege egy erődlánc volt egy-egy fontosabb város körül. Hasonló erődítmények már korábban is épültek, de a porosz-francia háborúban Párizs ostroma bebizonyította, hogy a tüzérség fejlődésének következtében azokat a védendő objektumtól távolabb kell elhelyezni akár 10-15 km-re a vár magjától. Az erődlánc elemei általában egy-egy széles árokkal körülvett, vastag falú téglából, vagy később betonból készült kaszárnya épület volt, amely magában foglalta a legénységet és annak készleteit is. Ezt az épületet vastag földtöltés védte, amelyek tetejére lehetett elhelyezni a vár tüzérségét. Ebben a rendszerben a védők lövegei igen sebezhetőek voltak, ezért később azokat kazamatákban helyezték el, majd az egyes lövegek tüzelési szektorának növelése érdekében, Hermann Gruson német gyáros által 1886-ban kifejlesztett páncélkupolákban helyezték el. Ez a megoldás számos előnye mellett sebezhető is volt, és egy könnyebb sérülés is forgásképtelenné tehette a lövegtornyot. A páncélkupolák védelmének érdekében azokat nagyméretű ellensúlyok segítségével gyakran süllyeszthetővé tették és csak akkor emelték a föld felszíne fölé, amikor lőttek velük. Az egyes erődök közvetlen védelmét szögesdrót akadályok és oldalazó védművek biztosították, ahol géppuskák és könnyebb lövegek ritkíthatták a sűrű tömegben rohamozó ellenséges gyalogságot a várárokban. Az egyes erődöket úgy helyezték el a láncban, hogy tüzükkel támogathassák, illetve védjék a szomszédjaikat. Ilyen rendszerek születtek többek között Franciaországban, Belgiumban, Oroszországban, Németországban és az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Ezek a védművekben a három nagyhatalom által felosztott Lengyelország igen gazdag volt, öv-várak épültek Poznanban (Posen), Gdansban (Danzig), Varsóban, Krakkóban és természetesen Przemyslben. A századforduló környékén a régebbi erődítményeket és az újonnan épülteket is részben korszerűsítették, alkalmanként egy belső övet is kiépítettek bennük, illetve a rendszer elemeit könnyebb védművekkel, lövészárkokkal és föld alatti alagutakkal kötötték össze, aminek hatására számos megerősített tüzelőállással rendelkező többé-kevésbé összefüggő védelmi vonal alakult ki. Ezek a föld borította tégla, vagy beton erődöket általában 21-24 cm-es ostromágyúk és mozsarak tüze ellen méretezték. Azonban talán ennek hatására a világháború elején megjelentek az ennél nagyobb űrméretű ostromtüzérség, mint a mi híres Skoda 30,5 cm-esünk, illetve a németek 42 cm-es kövér Bertája, amelyek a legtöbb ostrom alá vett várat napok alatt leromboltak és megadásra kényszeríttettek. Ez alól azonban volt két kivétel, az egyik Verdun a másik, pedig Przemysl volt.

blog132-02.jpg

Przemysl erődje

A Lengyelország déli határán a San folyó két partján fekvő Przemysl városa már a kora középkorban is fontos átkelő hely volt, amelyet a történelem során számos esetben fogtak ostrom alá. 1557. és 1660. között az addigi földsáncok helyett fallal és bástyákkal vették körül a várost. A város Lengyelország felosztása után Ausztriához került. A településen futott keresztül az Ukrajnát Krakkóval és Sziléziával összekötő kereskedelmi út, illetve az, amely az Uzsoki- és a Lupkovi hágón keresztül hazánk területére vezetett, mondhatni Przemysl Magyarország egyik északi kapuja volt. A város jelentősége 1859-ben a vasút és annak hídjának megépülésével tovább növekedett. Az oroszokkal való egyre jobban elhidegülő kapcsolatok nyomán az osztrák koronatanács 1854-ben a város megerődítése mellett döntött, majd 1871-ben egy korszerű öv-vár felépítését határozta el. Daniel Salis-Soglio tábornok a terveket 1873-ra készítette el, majd ez után megkezdődött az építkezés, amely hosszú évekig elhúzódott. (nem véletlenül, a vár legerősebb erődje később az ő nevét viselte) A vár három ütemben készült el az elsőben ismét egy 16 km-es földsánccal és árokkal kerítették körbe a várost még 1853. és 1857 között. Az első sokszög alakú, kezdetben tégla, majd később betonból készült erődök 1878-1887 épültek fel. Az első csapatok 1892-ben szállásolták el az akkor még koránt sem kész várban. Az építkezések 1892. és 1900. majd 1906. és 1910. között folytatódtak, amikor néhány erőd vasbeton födémet és páncélkupolákat kapott. A pénzhiány következtében a vár építése soha sem fejeződött be teljesen és a korszerűsítése is csak részleges volt, így a háború előestéjén koránt sem volt a kor színvonalának megfelelőnek tekinthető.

blog132-03.JPG

A város körül két védelmi vonalat építettek ki. A külső 37, általában az uralgó magaslatokra épített megerősített pontból állt. Ezek nagy része hagyományos, földdel védett falazott erőd volt, amely csak a 15 cm-es vagy az alatti ostromtüzérség ellen volt védett. Minden egyes erőd saját elektromos energiaellátással, szivattyúval, szellőzőrendszerrel, reflektorokkal és híradóeszközökkel rendelkezett. Mindegyik körül kiépített akadályrendszer volt szögesdrótból, helyenként aknamezőkkel. Azonban a legveszélyeztetettebb irányokban épült 13 korszerűbb páncélkupolás betonerőd is. A külső öv kelet-nyugati irányban 15, észak-déliben, pedig mintegy 12 km átmérőjű volt és hozzávetőlegesen 45 km kerületű.

A belső öv védművei:

3. sánc „Garbarze"(1873-1880), korszerűsítve (1900-1910)

2. sánc „Wilcze"(1873-1880), korszerűsítve (1900-1910)

1. sánc „Pobereże" (1873-1880)

1/1. sánc „Pobereże-Kleszcze"(1873-1880)

1/2. sánc „Pobereże-Piła" (1873-1880)

XX erőd „Przekopana" (1880-1887), részben lebontották (1920-1930)

12. sánc „Lempertówka" (1873-1880)

XXIa erőd „Kanał" (1890), korszerűsítve (1900-1910), átépítve (1930)

XXI erőd „Bakończyce" (1880-1887), részben lebontva (1920-1930)

XXIa sánc „Jamki" (1880)

XVIa sánc „Laboratorium" (1854-1857?) korszerűsítve (1880) részben helyreállítva (1975)

XVIa sánc „Piła" (1853-1855)

XVIb sánc „Tatarski Kopiec" (1873-1880)

XVTD sánc „Zniesienie" (1900-1910)

XVI erőd „Zniesienie" (1854-1857), átépítve (1880-1887), korszerűsítve (1900-1910), felrobbantva (1915) lebontva (1920-1930)

XVI sánc „Zniesienie" (1873-1880)

XVIa sánc „Bateria" (1853-1855)

9 sánc „Krzemieniec” (1873-1880)

XVIc erőd „Trzy Krzyże" (1855), átépítve (1880 és 1903-1914)

7 sánc (1873-1880)

6 sánc (1873-1880), részben lebontva (1950)

XVTIa sánc „Browar" (1873-1880)

5 sánc „Na Ostrowiu" (1873-1880)

XVIIb sánc „Dynamit" (1873-1880)

XVTIIa sánc „Strzelnica"(1873-1880)

XVHIb erőd „Głęboka" (1880-1887), átépítve (1900-1910), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

Kapu sánc „Na Lipowicy" (1873-1880)

XVIII erőd „Lipowica" (1880-1887), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

4 sánc „Lipowica" ( 1873-1880)

XVHIc sánc „Las" (1873-1880) részben lebontva (1920-1930)

XIXa erőd „Buda" (1853-1855?), átépítve (1880), korszerűsítve (1900-1910), részben lebontva (1920-1930)

XIX erőd „Winna Góra" (1854-1857), átépítve (1880-1887), felrobbantva (1915), részben lebontva (1920-1930)

XIXb sánc „Winna Góra" (1853-1855)

Ezeken felül még számos raktár, kaszárnya, kórház, egyéb adminisztrációs épület és egy tábori repülőtér is a vár építményei közé tartozott. Ezeken kívül 1914-ben még néhány újabb tüzérségi állást is kiépítettek.

A belső öv 19 erődjét közvetlenül a város határában építették fel, azonban ezek közül csak egy volt korszerű. A belső öv védműveit összefüggő lövészárok rendszer kötötte össze.

A közbülső öv védművei:

12 erőd ”Buszkowiczki" (1880) a XX. század elején átépítve

13 erőd "Łapajówka" (1880-1887), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

1 erőd "Krówniki" (1880-1887)

2 erőd "Nehrybka" (1880-1887), részben lebontva (1920-1930)

3a erőd "Kruhel" (1854-1857), átépítve (1880), lebontva (1920-1930)

3b sánc „Kruhel” (1880)

3c erőd "Kruhel” (1854-1857), átépítve (1880), lebontva (1920-1930)

XVII erőd ”Ostrów” (1880-1887), korszerűsítve (1908), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

A külső öv védművei:

I erőd "Salis Soglio"

IIb erőd „Cyków" (1900-1903), felrobbantva (1915), részben lebontva (1920-1930)

II erőd "Jaksmanice"

IIa erőd „Mogiłki” (1892-1900), lebontva (1920-1930)

III erőd "Łuczyce"

IIIa erőd „Hermanowice-Kolej" (1854-1857), átépítve (1880-1887 és 1903-1910), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

IV erőd "Optyń" - páncélkupolás erőd

V erőd "Grochowce"

Va erőd "Biadoliny" (1900-1903) felrobbantva (1915) lebontva (1920-1930)

VI erőd "Helicha" vagy "Iwanowa Góra"

VIb erőd „Lipnik" (1908-1910), kibővítve (1914), lebontva (1920-1930)

VII erőd "Prałkowce"

VII 1/2 erőd „Tarnawce" (1854-1857), átépítve (1880-1887 és 1892-1900), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930 és 1985-1992)

VIII erőd "Łętownia"

VIIIa erőd "Aszczycówka" vagy „Łętownia-Leśniczówka" (1900-1903), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930)

IX erőd "Brunner" - páncélkupolás erőd

IXa erőd "Krzyż" (1893), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930 és 1966-1967) - páncélkupolás erőd

Xb erőd "Zagrodnia" (1892-1900), lebontva (1920-1930)

X erőd "Orzechowce" - páncélkupolás erőd

Xa erőd „Pruchnicka Droga" (1892-1900) - páncélkupolás erőd

XIa erőd "Cegielnia" (1894), felrobbantva (1915), lebontva (1920-1930) - páncélkupolás erőd

XIb sánc „Cegielnia" (1903-1910), lebontva (1920-1930)

XI erőd "Duńkowiczki" - páncélkupolás erőd

XI sánc „Dunkowiczki” (1854-1857), átépítve (1880-1887), korszerűsítve (1914), lebontva (1920-1930)

XII erőd ”Werner"

XII 1/2 erőd „Żurawica " (valamikor a XIX. században)

XIIIb erőd "Bolestraszyce"

XIII erőd "San Rideau" - páncélkupolás erőd

XIIIa erőd "Zabłocie" (1900-1903, sérült (1915), lebontva 1920-1930

„Hurko" A sánc (1854-1857), átépítve (1914)

„Hurko" B sánc (1854-1857), átépítve (1914)

XV erőd "Borek" - páncélkupolás erőd

Előretolt állások Ukrajna felé:

I/1 erőd Łysiczka - páncélkupolás erőd

I/2 erőd Byków - páncélkupolás erőd

I/3 erőd Pleszewice

I/4 erőd Maruszka Las

I/5 erőd Popowice - páncélkupolás erőd

I/6 erőd Dziewięczyce - páncélkupolás erőd

blog132-04.png

Az erődök különböző méretűek voltak, a kisebbek 12-15, míg a nagyobbak akár 20 löveggel is rendelkezhettek illetve a fegyverzetükbe tartozott még 2-3 géppuska, és a közvetlen környezetüket pásztázó fényszórók, az ellenséges gyalogság akár nappali, akár éjszakai támadásnak megakadályozásának céljából.

Ugyan nem tipikus, de a példa kedvéért a XIII „San Rideau” erőd fegyverzete a következőkből állott:

6 darab 8 cm M. 94 ágyú kazamatában

3 darab 15 cm M. 94 tarack az udvaron

3 darab 15 cm M. 80 mozsár páncélkupolában a főépület tetején

6 darab 8 cm M. 94 ágyú páncélkupolában a főépület tetején

blog132-06.jpg

blog132-07.jpg

Az erődöt védőkörletekre osztották, amelyek közül az I. és II. a belső övben lévő városban helyezkedett el, míg a III.-VIII. a két védvonal közötti területet osztotta szektorokra. Egy-egy ilyen körlet esetenként 5-8 zászlóaljjal, 80-150 különféle űrméretű löveggel, illetve 15-20 géppuskával rendelkezett. Maga az erőd tekintélyes számú tüzérégi eszközt mondhatott magáénak, összesen 875 darabot. Azonban ez a szám igen csalóka, mivel ebből 299 olyan ósdi 1861 M. 12 és 15 cm-es ágyú volt, amellyel alig 3,5 km-re lehetett csak ellőni, és ráadásul fekete füstű lőporral tüzeltek. Azonban a védelem zömét alkotó lövegek többségének lőtávja sem haladta meg a 6 km-t. A védők igazán korszerűnek csak a 4 darab 30,5 cm-es mozsarat tekinthették. Könnyen belátható, hogy ez a lövegpark, csak egy hasonlóan elavult ostromtüzérség tüzét volt csak képes távol tartani a várostól. A tűzvezetést telefonvezetékekkel oldották meg, amelyeket azonban földön, vagy a föld felett építették ki, így azok az ostrom megindulása után igen sérülékenynek bizonyultak. Ha valamivel, akkor a vár munícióval kellően el volt látva, lövegenként mintegy 500 lövésre elegendőt halmoztak fel benne. A tüzérségi eszközökön felül 42 beépített és 72 mozgatható géppuskával rendelkeztek a védők összesen.

blog132-05.jpg

A háború előestéjén a városban az 58. és a 77. gyalogezred állomásozott, de ez nem tartott sokáig. A mozgósítással a vár helyőrségét is megerősítették, ekkor az osztrák 111. landstrum és a magyar 97. kassai népfelkelő dandárból állt, amelyet számos tüzér műszaki és egyéb alakulat támogatott.

A város helyőrsége 1914 augusztusában:

Parancsnok: Feldmarschal von Kusmanek

97. népfelkelő dandár (Generalmajor Weeber)

-9. népfelkelő ezred (3 zászlóalj)

-10. népfelkelő ezred (3 zászlóalj)

-11. népfelkelő ezred (3 zászlóalj)

-16. népfelkelő ezred (3 zászlóalj)

-33. tartalékos tüzérüteg

111. landsturm dandár (Generalmajor Waitzendorfer)

-17. landsturm ezred (3 zászlóalj)

-18. Landsturm ezred (3 zászlóalj)

-33. landsturm ezred (3 zászlóalj)

-11. ulánus ezred pótosztálya

-3. tartalékos tüzérüteg

-3. erőd tüzérezred

-6. erőd tüzérezred

-3. erőd tüzérosztály

-5. erőd tüzérosztály

És egyéb műszaki és építő alakulatok

Amikor kitört a hadiállapot a vár körül a kilövés gátló településeket, lerombolták, az erdőket kivágták. Azonban a magyar népfelkelő dandárt hamarosan az előrenyomuló 3. hadsereghez rendelték, így az elhagyta a várat, helyette a 6. kassai- és a 16. kolozsvári honvéd menet-ezredeket vezényelték oda, de hamarosan azok is elhagyták azt.

blog132-08.jpg

Az első ostrom

Az első világháború kitörése előtt, a Központi Hatalmak, mindent egy lapra tettek fel. Bíztak benne, hogy jóval gyorsabban és szervezettebben mozgósítanak majd, mint az oroszok. Noha ezirányú reményeik némileg beváltak, de korántsem olyan mértékben, mint remélték. A németek és a monarchia csapatai valóban korábban érkeztek a határra, és ezért gyorsabban is kezdhették meg haditerveik végrehajtását. Augusztus 22-én kiadták a támadási parancsot és a hadigépezet beindult. Az előrenyomulás kezdetben jól haladt, de ahogy egyre több és több orosz alakulat érkezett be az ellenállás kezdett megszilárdulni. Alig telt el három nap és Lembergnél csapatainkat megállították. Ekkor még a hadiszerencse hol az egyik, hol a másik félre mosolygott, de a remény a gyors és erőteljes csapás nyomán megszülető győzelemről szertefoszlott. Augusztus 29-én az oroszok Lembergnél ellentámadásba mentek át majd szeptember 6-ára kivívták a győzelmet, aminek következtében a hónap közepétől az osztrák-magyar csapatok visszavonulásba kezdtek. Az oroszok szeptember folyamán egészen a Kárpátokig szorították vissza a monarchia csapatait, így a front lassan elhaladt a vár mellett gondosan kikerülve azt. Szeptember 17-re a cár katonái bekerítették az erődöt és megkezdték annak ostromát.

Közben az vár felkészült az ostromra. Mivel az egész rendszer úgy volt kitalálva, hogy békeidőben a védelem nem volt teljes és a teljes védelem kiépítésére hat hetet szántak. Ez olyan intézkedéseket takart, mint az arcvonal előtt lévő falvak kiürítése és minden olyan építmény lerombolása, erdők kivágása, amely zavarta a szabad kilövést. A felkészülés magába foglalta az összekötő árkok építését is. Ezek a munkák augusztus közepén indultak meg, mintegy 27.000 munkás részvételével. Mikor az oroszok feltűntek a láthatáron az előkészületek már előre haladott állapotban voltak. A helyőrség parancsnoka Hermann Kusmanek, még az ostromgyűrű bezárulta előtt elrendelte, hogy minden polgári személy, aki nem rendelkezik legalább egy havi élelemmel, haladéktalanul hagyja el a várat, velük együtt eltávolították a gyanús személyeket is. Az 50.000 fős lakosságból 14.000 maradtak hátra.

Ekkor a vár védelmét a már itt lévő erőkön kívül a 23. szegedi népfelkelő hadosztály korábban innen elvezényelt 97. népfelkelő dandárral, az osztrák 108. landstrum dandárral, a 6. népfelkelő huszárosztállyal, a 34. landstrum gyalogezreddel, és Lemberg volt védőinek maradványai erősítették meg. A vár belső magját alkotó I. és II. védőkörletbe a 23. hadosztály 3 ezrede és a 10. landstrum ezred került. A III. körletbe a 111. landstrum- dandár, a IV.-be 93. landstrum-dandár és a 16. menetezred részei, az V.-be az 5. honvéd gyalogezred néhány landstrum zászlóaljjal megerősítve, a VI.-ba a 97. népfelkelő dandár, szintén landstrum zászlóaljakkal megerősítve, VII.-be a 16 népfelkelő ezred maradéka és 3 landstrum zászlóalj, míg a VIII.-ba a 2. gyulai honvéd gyalogezred, a 3. honvéd menetezred, a 9. népfelkelő ezred, a 4. honvéd menetezred egy zászlóalja és egy landstrum zászlóalj került. Az erőd fel volt készülve akár 131.000 katona 90, és 21.000 ló 70 napra való ellátására. A napi fejadag ekkor 700 gramm kenyérből, 300 gramm húsból, 200 gramm rizsből, vagy főzelékből állt. Mint látható a vár védelmét jórészt másodvonalbeli alakulatok alkották.

Szeptember 16-án tűntek fel az első kozák járőrök a vár előtt. A várost 19-én hagyta el az utolsó vonat, ekkora az oroszok már minden kivezető utat elzártak, és kezdetét vette az ostrom. 21-re az összes előretolt állásból a vár külső öve mögé vonultak vissza a csapataink

Az orosz 3. hadsereg 18-a és 22-e között vonult fel majd megkezdte a vár ágyúzását. Az orosz ostromtüzérség 15, 18, 21 és 24 cm-es tarackokból és mozsarakból állt. Ekkora már szilárd gyűrű vette körül a várost, és innentől már csak a postát szállító repülőgépek segítségével állt kapcsolatban a vár az anyaországgal. Szeptember 23-án az orosz tüzérség megkezdte a vár és a város folyamatos bombázását. A védők a tüzérségük ellentüzével, illetve kitörésekkel próbálták meg zavarni a támadókat, ezek közül a legnagyobb szabásúra szeptember 25-én került sor, amelyet 23. honvédhadosztály részei hajtottak végre déli irányban a V. és a VI erődök közötti szakaszon. Október 2-án egy négytagú orosz küldöttség jelent meg a Dunkovci-erődnél és átadták az orosz ultimátumot, amely felszólította a védőket a megadásra:

„Parancsnok úr!

A szerencse elhagyta a cs. és kir. hadsereget. Csapataink legutóbbi sikeres harcai lehetővé tették nekem, hogy Przemyslnek excellenciádra bízott erődjét körülzárjam. Mindennemű külső segítséget az Ön számára lehetetlennek tartok. A fölösleges vérontás elkerülésére idején valónak vélem, hogy excellenciádnak a vár átadásáról való tárgyalást javasoljam, mert ez esetben módom volna a helyőrség és az Ön számára tisztességes feltételeket kérnem a legmagasabb főparancsnokságtól. Ha excellenciád meg óhajtja kezdeni a tárgyalásokat, akkor szíveskedjék feltételeit megfelelően felhatalmazott kiküldöttünkkel, Wandam alezredessel közölni. Megragadom ezt az alkalmat, hogy excellenciádnak nagyrabecsülésemet is kifejezzem.”

Dimitrijev Ratko tábornok, a Przemyslt körülzáró hadsereg parancsnoka

A Kusmanek tábornok válasza nem váratott sokáig magára:

Parancsnok Úr! Méltóságomon alulinak tartom, hogy szégyenletes föltevésére érdemleges Választ adjak”

A przemysli vár parancsnoka.

Az ultimátum elutasítása után, az ostromtüzérség tüze október 2-ától még intenzívebbé vált, megkezdődött a döntőnek szánt roham előkészítése. Október 4-én szintén a 23. honvédhadosztály kötelékébe tartozó 2. gyulai és 7. verseci honvédezredek a 35. zloczowi landstrum ezreddel észak-nyugati irányban a X. erőd körzetéből kísérelt meg sikertelen kitörést. Ezekkel a vállalkozásokkal a vár parancsnoksága a harci kedvet próbálta fenntartani. Dimitrijev tábornok (aki amúgy bolgár származású volt de az oroszokkal szimpatizált és ezért az orosz Cár szolgálatába állt) ekkor megpróbálta rohammal bevenni Przemyslt. Az oroszok tudták, hogy sürgeti őket az idő, vagy gyorsan beveszik a várat, vagy fel kell hagyniuk az ostrommal, mivel az október 2-án a Kárpátoktól megindult osztrák-magyar támadás eredményeként a felmentő csapatok gyorsan közeledtek.

Október 5-én hét orosz hadosztály 92.000 katonája lendült támadásra délről, dél-keletről, keletről és északról. A fő csapást az I. és XIV erőd ellen intézték három hadosztállyal, míg a II. a III. és IV. erőd ellen egy hadosztály és egy dandár, VIII. és a XI. erődök közötti szakaszon további három hadosztály indult rohamra. Noha már 5-én megkezdődött a roham közvetlen tüzérségi előkészítése, a támadók a nyílt területen rohamozók iszonyú veszteségeket szenvedtek, és az ágyúk és a géppuskák pergőtüzében képtelenek voltak áttörni. A nap leszálltával a harc nem állt le az oroszok éjszakai is próbálkoztak, de a fényszóróktól megvilágítva ismét gyilkos tűzbe kerültek és kénytelenek voltak visszavonulni. Ezek a támadások ötszáz méternél közelebb nem jutottak az erődökhöz. 6-án alagutat és árkok segítségével próbáltak közelebb jutni, de a tüzérésgünk150 méterre a peremvonaltól sorra megállította ezeket a próbálkozásokat. Mind a védők, mind a támadók a végső, döntő erőkifejtésre készültek. A vár parancsnoka, minden eshetőségre készen előre rendelte 2. és a 7. honvéd gyalogezredet, és a 10. landstrum ezredet, egy esetleges ellenroham végrehajtására és támogatásukra az ilyen vállalkozásokban már eredményeket felmutató 2. honvéd ágyús ezredet. 7-én az oroszok ismét rohamra indultak, de mindössze az Lysiczka erődbe sikerült betörnie egy orosz zászlóaljnak, de hamarosan onnan is kiszorították őket, miközben 149 közülük fogságba esett. Azon az éjszakán a tüzérségük fedezete közben egy orosz zászlóaljnak sikerült a drótakadályokig előretörnie. A védők világítópisztolyokkal próbálták meg fényt vinni az éjszakába, de a támadókat segítette a köd és az éj, így sikerült nekik átverekedniük magukat az akadályokon és a veszteségekkel nem törődve törtek előre. Hamarosan feljutottak az erőd tetejére, majd le annak udvarába, de az épületekben nem tudtak betörni, viszont onnan gyilkos tűzzel árasztották el őket. Végre reggelre beérkezett a 7. honvéd gyalog- és a 4. és 16. honvéd menetezredek katonáiból álló erősítés, amely kívülről, illetve a bent lévő várvédők belülről egyesült erővel támadták meg a csapdába került oroszokat, akiket hamarosan le is gyűrtek. Ezen a napon még három másik támadást is elhárítottak. A védők nem tudták, de 7-én estére az oroszok kivéreztek, a kívánt célról, hogy a várat 8-ára bevegyék kénytelenek voltak lemondani, mivel tudták az időközben a Kárpátoknál támadásba lendülő csapataink ekkor már gyorsan közeledtek.

blog132-09.jpg

Október 8-án az oroszok kiürítették állásaikat és másnap az osztrák-magyar XII. hadtest 2. huszárezredének egyik járőre, belovagolt a városba. 10-én a felmentő csapatok és a védők egyesültek, a város megmenekült. Az északon még meglévő orosz csapatok ellen még aznap a 23. hadosztály támadásra lendült és elkergette őket onnan. Az ostrom során a támadók egyes becslések szerint mintegy 10.000-25.000 (a semleges sajtó szerint 40.000, az akkori osztrák-magyar szerint egyenesen 100.000), míg a védők 1883 katonát vesztettek halottakban, sebesültekben és eltűntekben, ami a helyőrség létszámának másfél százalékát sem érte el.

Az ostrom azonban tapasztalatokkal is járt. Bebizonyosodott a tüzérség elavult volta. A 4 darab 30,5 cm-es mozsárnak nem nagyon akadt célpontja, miközben a nagyszámú lövegből alig 32 volt olyan magas röppályán tüzelni képes tarack, amely a távolabb lévő fedett állásban lévő orosz tüzérséget is tudta támadni. A védők megerősítésére küldött 2. honvéd ágyús ezred korszerű 1905 M. ágyúkkal rendelkezett, de várban ehhez nem volt muníció ezért kénytelenek voltak a régebbi 1875 M. 9 cm-es elavult lövegeket használni.

blog132-10.jpg 

A második ostrom

Ugyan a város felszabadult de körzetében a harcok nem hagytak alább. Az osztrák-magyar monarchia csapatainak ellátása akadozott, ami azzal járt, hogy az erőd amúgy is megcsappant készleteiből töltötték fel a körzetben harcoló, illetve az átvonuló seregtesteket. Az átvonuló front még egy nem várt következménnyel is járt, nagyszámú sebesült és beteg érkezett Przemyslbe, akik elhelyezésére jelentős mennyiségű szalmát használtak el, csökkentve az erődben elhelyezett lovak élelmezéshez szükséges készleteket. Amikor október közepére sikerült helyreállítani a közlekedést, megkezdték a készletek feltöltését, egy hónap alatt 213 vonatszerelvény futott be ilyen céllal a várba.

Sikertelen támadásaink 23-ig folytatódtak, amikor is megfordult a hadiszerencse és immár az oroszok lendültek ismét támadásra. November 2-ára ismét előállt az augusztus végi helyzet és a monarchia csapatai megint visszavonulásba kezdtek, és a vár az orosz haderőtől körülvéve találta magát. Ekkor már újra 20.000 polgári személy tartózkodott a városban, miközben a készletek 40 napira csökkentek le. A vár megerősítésre ismét ide rendelték a 23. honvédhadosztályt, a 97. népfelkelő dandárt és a 85. landstrum dandárt. Azonban ezek a csapatok a korábbi harcokban már elveszítették állományuk felét. A védőkörleteket kisebb változtatásoktól eltekintve ugyanazok a csapatok szállták meg, viszont megerősítésül ide küldték a 11. repülőosztagot is. Miközben a front mozgott, és a Monarchia visszavonuló csapatai és az őket üldöző oroszok elvonultak a vár mellett, a vár védői sem maradtak tétlenek. Az ott lévő csapatok közül november 6-án a 8. honvédezred részei, majd két nap múlva a 7. honvédezredhez tartozók korlátozott méretű kitöréseket hajtott végre, ami óvatosabb mozgásra késztette a vár körül az orosz csapatokat.

blog132-11.jpg

Az oroszok a város körülzárását 8-ára fejezték be. Az ostromot a 11. hadsereg 12. gyalog-, és az 58. a 81. és a 82. tartalék-, valamint a 9. lovashadosztálya kezdte meg Andrej Nyikolajevics Szelivanov tábornok és a már előző ostromból is ismert Dimitrijev Ratko parancsnoksága alatt. Kusmanek továbbra is az aktív védelem híve volt. November 12-én a légifelderítésünk nagyobb orosz seregtestet fedezett fel a vártól észak-nyugatra. November 14-én 15 zászlóaljnyi erővel 8 üteg által támogatva (40 löveg) indultak rohamra a védők. Az oroszok azonban időben reagáltak és megállították a támadást, így csapatainknak vissza kellett húzódniuk a várba. Azonban a támadásnak voltak eredményei is, késleltette az oroszok felvonulását. Ezek után néhány napig csak tüzérségi harc folyt, majd 19-én bekapcsolódott a harcba egy új fegyver, orosz repülőgépek jelentek meg a város felett és bombázták azt. Noha a földön lévők heves tűzzel fogadták a betolakodókat, azok mégis sértetlenül távoztak. 20-án a vár parancsnoka hírét vette, hogy az oroszok megpróbálják kivonni az ostromló csapatok közül a 12. hadosztályt, ezért ismét 14 zászlóalj indult rohamra, ezúttal dél-nyugati irányban. A támadókat segítette a hajnali köd, de ugyanakkor megakadályozta a hathatós tüzérségi támogatást. A orosz harcelőőrsöket sikerült lerohanni de ennél tovább nem jutottak az egyre erősödő ellenséges tüzérségi tűzben. Noha a veszteségeink csekélyek voltak, délután négy órakor mégis el kellett rendelni a visszavonulást. Az északi oldal védelmének egyik kulcspontja volt a nemrég a Na Gorach magaslaton létesített előretolt állás, ami az oroszok egyik első célpontjává vált. November 28-án a sűrű ködben, tüzérségi előkészítés nélkül az orosz gyalogság megpróbálta lerohanni az egyik harcelőőrsünket de ezt a nevezett állásból időben észrevették, és tűz alá vették a támadókat. Hamarosan a szomszédos erődök lövegei is bekapcsolódtak a harcba, ami visszavonulásra késztette az oroszokat. Még aznap egy másik irányból is próbálkoztak, de ezúttal sem értek el eredményt. December elején a vár védői értesültek a Limanowa körüli győzelmekről, ami bizakodásra adott okot, lehetségessé vált, hogy akárcsak októberben ismét hamarosan sikerül kívülről feltörni az ostromgyűrűt. A közelgő sikerből a városparancsnok is ki akarta venni a részét ezért 20 zászlóaljjal és 14 üteggel (80 löveg) december 9-én ismét kitörést hajtott végre dél-nyugati irányban. A két szárny támadása, már az első nap elakadt, de a centrumban lévő 7. és 8. honvéd ezredek sikeresen nyomultak előre. Azonban amikor másnap ismét folytatni akarták a támadást a saját tüzérségünk tüzébe kerültek. Délutánra már mindenki belátta a vállalkozás kudarcát, ezért 18 órakor kiadták a visszavonulási parancsot. Ez a kitörési kísérlet a védők 800 emberébe került. Azonban a monarchia csapatai nem csüggedtek, ráadásul a hadsereg főparancsnoksága is táplálta bennük a közelgő felmentés reményét, sőt parancsot adott az oroszok zaklatására, a visszavonulásuk akadályozására. December 15-én reggel az előző támadás irányában ismét kitörést kíséreltünk meg, ezúttal 24 zászlóaljjal és 15 üteg támogatásával. A rohamot három órás tüzérségi előkészítés előzte meg, majd fél nyolckor rohamra indult a három hadoszlop, és délután egy órára, az orosz harcelőőrsöket már vissza is szorította. Este hétre már rohamtávolságra értek 428. számú magaslat elé, de heves golyózáporon nem sikerült áttörni az előtte húzódó akadályokon. A honvédek azonban ismét rohamra indultak és heves kézitusában kiűzték az oroszokat a magaslati állásaikból. A másik két oszlop nem volt ilyen sikeres, amikor megállították őket, beásták magukat. A vár parancsnoka másnap a 7. honvédezred sikerét kihasználva kivonta a várból az 5. honvédezredet, hogy az folytassa tovább a támadást. Az ezred 25 km-es gyalogmenet után csak este érkezett meg a kiinduló állásaiba, így csak másnap délben tudta megkezdeni a támadást. Még így sikert ért el, súlyos veszteségek árán, este fél nyolcra sikerült elfoglalni az orosz fő védelmi állás közepén uralkodó Paportenka magaslatot. A Bircza felé vezető út mellett. A támadás azonban nem folyatódhatott, amíg az ettől dél-keletre lévő dombot a 2. honvéd ezred be nem veszi, mivel az innen lezúduló oldalazó tűz földhöz szögezte az 5. honvédezred katonáit. Ugyan 2. regiment emberei feljutottak a csúcsra, de nem sikerült azt elfoglalniuk. A leghevesebb harcok 18-án folytak, de mivel az oroszoknak sikerült a felmentésre induló csapatokat megállítaniuk, így már bátrabban csoportosíthattak át erőket a kitörés elszigetelésére. A védőknek be kellett látniuk, hogy a kitörés sikertelenségét ezért aznap este megkezdték a visszavonulást a vár falai mögé. A támadás leállításának azonban más oka is volt. 18-án hajnalban az oroszok felismerve, hogy a védelemből csapatokat vontak el a kitöréshez, északról tehermentesítő támadást intéztek. A 82. tartalék hadosztály hat zászlóalja a reggeli ködöt kihasználva lerohanta a Na Gorach dombot és sikerrel beékelődött a védelmi állásokba. A védők azonnal megkísérelték kiverni az oroszokat a fontos magaslatot, de ezek a támadások nem jártak sikerrel, az orosz védők kitartottak a nehezen, sok véráldozat árán megszerzett gerincen. Ismét az előző napokban sikert elért 5. honvéd ezredre várt a feladat, ezért 19-én egy újabb 25 km-es menet várt rájuk. Másnap reggel az előző napok harcai és a több, mint 50 km-es menetelés után erejük elfogyott, a támadásuk megtört, nem sikerült visszavenniük a dombot. Ekkor a 8-as honvédek próbálkoztak, de ők sem jártak sikerrel. Ezekben a súlyos harcokban a vár védők sorai további 2.000 fővel csökkentek.

December elejére az élelmezési helyzet romlott, és a lótáp is fogyóban volt, ezért a vár parancsnoka december 7-én elrendelte a lovak egy részének levágását, 10-étől meg is jelent a katonák menázsijában. Ugyanekkor csökkentek a fejadagok is.Ekkor már a napi fejadag 300 gramm lóhúsra, 100 gramm főzelékre, 350 gramm kenyérre 100 gramm kétszersültre és esetenként 50 gramm sajtra, vagy lókolbászra apadt.

Karácsony idejére egy nem hivatalos fegyvernyugvás lépet életbe, amelyet mindkét fél betartott. Azonban december 26-án a hadsereg parancsnokság arra utasította a vár parancsnokát, hogy egy újabb kitöréssel segítse a távolban súlyos harcokat vívó 3. hadsereget. 27-én a megerősített 23. honvédhadosztály hajnali öt órakor ismét rohamra indult, de ismét csak a 15-én elért eredményeket tudta felmutatni. Másnap az oroszok ellenrohamra indultak és honvédeinket a megindulási állásaikba szorították vissza. Ezekben az összecsapásokban mindkét oldal súlyos veszteségeket szenvedett, különösen a sokat szenvedett 5. szegedi honvédek.

Ezek a harcok egyenlőtlenül sújtották a különböző egységeket, ezért a vár parancsnoka átszervezéseket és átcsoportosításokat hajtatott végre, aminek következtében minden harcoló század állománya ismét elérte a 85 főt. Egyes alakulatokat tartalékba helyeztek, míg másokat feloszlattak, és belőlük töltötték fel a megmaradók személyi állományát. A munkás alakulatok is egyre inkább kivették részüket a tényleges harcból. Mozgó géppuskás osztagokat szerveztek, és a tüzéreket is kiképezték a gyalogsági harcra. Megkezdődött a helyőrség felkészítése a kitörésre. A harccselekmények mellett a nélkülözés és az élelmiszerhiány nyomában megjelent a kolera és a téli hideg és az elhasználódott ruházat következtében bekövetkező fagyás is egyre több áldozatot szedett. Ugyan a vár parancsnoka megpróbált segíteni a ruházati gondokon, de romlást megállítani nem, csak lassítani tudta, ideiglenes intézkedéseivel. Az ostrom nyomán a helyzet azonban egyre rosszabbodott, és februárra, már mindenki éhezett a várban, a lóhús mellett megjelent az erődövön belüli földekről kiásott fagyott cukorrépából készült főzelék is. ekkora már nem is napi hanem heti fejadagról beszélhetünk, ami ötször 300 gramm kenyérből, egyszer 450 gramm kétszersültből kétszer főzelékből, hét konzervből és háromszor 500 gramm cukorrépából állt. Kifogytak a gyertyákból és a tűzifából, így a hosszú és hideg estéket sötétben és hidegben voltak kénytelenek eltölteni a katonák a puszta földön, mivel már szalma sem igen akadt a várban. Mivel a lovak elfogytak, az emberek vették át a helyüket, így azok mozgatták a különböző szekereket, amelyekkel az erődön belüli szállításokat végezték. Mindennek meg voltak a következményei, míg december elején 10.000 alatt volt a betegek és a sebesültek száma, márciusra már meghaladta a 15.000-et. Február 10-én a felmentési kísérlet ismét elakadt. Ekkor Kusmanek várparancsnok még bízott a felmentésben, noha a főparancsnokság mér februárban leírta a teljes helyőrséget. Egy február 12-én írt jelentés szerint: „körülbelül március 7-ig, amely időpontig a vár élelemmel el van látva, a felmentés keresztülvihető nem lesz.”.

Most hogy elhárult a felmentés közvetlen veszélye az oroszok ismét teljes erőbedobással tudták folytatni az ostromot. Nagy erejű tüzérségi előkészítés után február 16. és 19. között nyugaton az orosz gyalogság egészen a gyalogsági állásainkig nyomult előre, dél-nyugaton, pedig megkísérelte elfoglalni a 403-as, avagy Pod Mazurami magaslatot és a Zalesie, avagy 397-es dombot. Azonban a honvédek súlyos harcok közepette megvédték azokat. A harcok hevességét jellemzi, hogy a Pod Mazurami dombon lévő állásaink ellen az orosz 321. lövészezred a február 18-áról 19-ére virradó éjszaka négy sikertelen szuronyrohamot is intézett.

Március 10-én a vár parancsnoka közölte a főparancsnoksággal, hogy élelmiszerkészletei már csak 24-éig elegendőek. Március 13-án az oroszok felújították a támadásukat északon és két nap múlva a gyenge 35. landstrum ezred által védett, kulcsfontosságú Na Gorach magaslat teljes egészében elesett, és az 5. honvéd ezred ellentámadása is, annak visszafoglalására sikertelen maradt. Március 16-án a főparancsnokság táviratban értesítette Kusmaneket, hogy a felmentő támadás elakadt és parancsot adott a teljes helyőrségnek a várból való kitörésre Sambor irányába. Az utasítás tartalmazta azt is, hogy minden visszamaradó anyagot, az erődöket és a San folyó hídjait a vár elhagyása előtt annak rendje és módja szerint semmisítsék, meg, hogy az ne válhasson az ellenség hasznára. Kusmanek előtt sem lehetett már kétség, megkezdet a kitörés tervének kidolgozását. A védősereg veszteségei ekkora már elérték a 25.000 főt és az erőtlen embereknek 70 kilométert kellett volna megtenniük harcolva. Mivel Kusmanek ezt lehetetlennek tartotta, ezért meglepő lépésre szánta el magát, nem a legrövidebb és egyben legkézenfekvőbb délnyugati irányt választotta, hanem kelet felé szándékozta kivezetni csapatait a várból. Ugyan ez az út 170 kilométeres menetet jelentett, de a vár parancsnoka bízott, abban hogy itt az oroszok mögöttes területein sokkal kisebb ellenállásba ütközik és feltöltheti készleteit az orosz hadtápraktárakból. Megkezdődött a felkészülés a kitörésre, előkészítették az erődök és a raktárak, a hidak és a nem mozdítható, vagy beépített lövegek felrobbantását. Megsemmisítették az iratokat és elégették a hadipénztár pénzkészleteit. Március 17-én pedig felszállt az utolsó repülőgép is fedélzetén a legfontosabb okmányokkal. Még ezen a napon Kusmanek parancsában megpróbálta buzdítani legyengült csapait, azzal, hogy ha sikerül az áttörés, akkor már csak gyönge népfelkelő alakulatokkal kell megküzdeniük és útjuk során bőséges orosz raktárak fognak majd rájuk várni. Részletesen intézkedett a kitörés módjáról, és arról, hogy a katonák, hogy fogyaszthatják el az előre kiosztott menázsit.

Március 18-án megtörtént a parancsnokok eligazítása, a felesleges lovakat levágták, és a kitörők 21 órára elfoglalták meginduló állásaikat, hogy másnap hajnali 1 órakor megindulhassanak. A kitörés a Lemberg felé vezető út mentén a San-tól délre hajtották végre. Közvetlenül az úton egy vegyes landwehr dandár támadott, tőlük délre a 97. honvéd népfelkelő dandár, míg tőlük még délebbre a 23. honvéd hadosztály. A tüzérekből, a 108. landstrum dandárból és egyéb töredék csapatokból álló erő ezek mögött helyezkedett el. A kitörő erő hozzávetőlegesen két hadosztálynyi erő volt állományában 49 zászlóalj, 2 lovasszázad, 13 üteg és 5 műszaki század. A csapatok hangulata jó volt, mindenkit reménnyel töltött el, hogy végre elhagyhatják hat hónapnyi szenvedéseik helyét, és végre talán újra jól lakhatnak.

Azonban a kitörés mindezek ellenére már az elején nehézségekbe ütközött. Megfelelő átjárók hiányában a drótakadályokon csak nagy nehézségek, és ami súlyosabb nagy időveszteség árán jutottak csak túl, így nem sikerült a meglepetés. A rohamosztagok csak háromra tudták megközelíteni az orosz harcelőőrsöket, így azokat nem sikerült meglepni. Mindennek ellenére fél négyre a 2. honvédezred áttörte az oroszok első vonalát és beékelődött annak második vonalába is. Hat órakor az orosz tüzérség is bekapcsolódott a harcba, gyilkos tűzzel árasztva el a nyílt, hófödte mezőn rekedt kitörőket. A támadás megakadt, sőt az orosz 58. tartalékhadosztály 8 órakor rohamra indult, és az ellenlökése visszaszorította csapatainkat. A 7. és 8. honvédezred ugyan eljutott az I. erőddel szembeni magaslatokig, de megtartani nem tudta azt, mivel a szárnya védtelen maradt a 97. népfelkelő dandár lemaradása miatt. 9 órára egyes egységek a tüzérségi tűzben felbomlottak és katonáik visszaözönlöttek a várba, de azok sem jártak jobban, akik kitartottak. A legtovább jutottakat az orosz ellentámadás következtében a bekerítés veszélyeztette, ezért ők is kénytelenek voltak visszavonulni, de azt a többiekhez képest sokkal rendezettebb körülmények között tették. Ekkor Kusmanek mást már nem tehetvén, elrendelte a visszavonulást, és a csapatok délre már ismét a vár falai között találták magukat. A vállalkozás kudarcát jelzi, hogy csapataink sehol sem jutottak 7 kilométernél távolabb a vártól. A kitörés a legtöbb csapatnál nem járt számottevő veszteséggel, ez alól azonban kivételt képzet a 23. honvédhadosztály, amely a harcok terhét viselte. Az alakulat kitörő 8.500 katonájából mindössze 2.662 tért vissza. Az eredmények láttán gondolni sem lehetett egy újabb kitörésre, ezért a vár parancsnoka a főparancsnokság engedélyét kérte a vár feladására, amit meg is kapott. Az oroszok megpróbálták megakadályozni a vár várható lerombolását, és a kitörést követő napokban megpróbálkoztak rohammal bevenni a várat, de ezeket a támadásokat a gyalogságunk sorra visszaverte. A következő két napban a tüzérségünk ellőtte az összes maradék lőszerét. Március 22-én hajnali öt órakor a vár lövegei elnémultak, azonban alig egy óra múlva teljesen más robaj törte meg a hajnali csendet. Hat órától megkezdődött az erődök, a raktárak, a három híd és egyéb hadifontosságú építmények és készletek megsemmisítése. Gond volt, hogy a várban csak háromperces gyutacsok voltak, amely igen veszélyesé tette a rombolást végrehajtók munkáját, nem sok időt hagyva nekik a veszélyes körzet elhagyására. Megsemmisítésre kerültek a kiváló 30,5 cm-es Skoda mozsarak is, csövüket homokkal tömték el, majd egy gránátot, ekrazitot és egy hajító töltetett helyeztek beléjük, majd elsütötték azokat, a bekövetkező robbanás apró darabokra tépte a kor eme csodafegyvereit. Utoljára a rádióállomás maradt, amely 06.55-kor még leadott egy utolsó üzenetet, mielőtt végleg elnémult volna.

„Erődök, lövegek, lőszer és más hadianyag, hidak, rádióállomás, pályaudvar, távbeszélő- távíróvonalak, központok, fegyverek, fényszórók és minden más hadianyag robbantással megsemmisítve. Megbízottak a körülzáró hadsereg parancsnokához tárgyalások végett útba indítottam. Rejtjelkulcsok (Béta, Schieber 1. és 2.) megsemmisítve. Nehéz sorsunkat tűrve, kívánunk a hadseregnek dicsőséget és győzelmet! - Przemysl várparancsnoksága”

Eközben megkezdődtek a tárgyalások az oroszokkal. Kezdetben szabad elvonulást szerettünk volna kieszközölni, majd megelégedtünk volna azzal, hogy a csapatok az oroszok tiszteletadása mellett adják át a várat, és a tisztek megtarthassák fegyvereiket. Természetesen az oroszok az elmúlt napok eseményei nyomán nem lehettek kétségeik a védők helyzetével kapcsolatban, és csak a vár teljes kapitulációját fogadták el. Mindössze egy engedményt tettek, a tisztek megtarthatták kardjaikat. Nem nagyon volt más választás, Kusmanek kénytelen volt elfogadni a feltételeket és az orosz csapatok még aznap reggel megkezdték a vár megszállását és a védők lefegyverzését. Ekkora más mindenki belefáradt a hónapokon át tartó öldöklésbe, így az mindenfajta incidens nélkül zajlott le. Véget ért a vár 182 napos ostroma. Fogságba került 9 tábornok 93 törzstiszt, 2.204 tiszt és 113.890 közkatona. A hadifoglyok elszállítása várból két nap múlva 25-én kezdődött meg.

Mikor Kusmanek találkozott legyőzőjével, át akarta neki adni a kardját, de Radko Dimitrijev tábornok a következő szavakkal utasította azt vissza:

„Tábornok úr, ön egy fél esztendőnél tovább hősként állott ellent a mi túlerőnknek! Oroszország azt kívánja, hogy ön és megtartsa kardját, amelyre önnél senki sem lehet méltóbb. Ön mindig bátor és lovagias ellenfelünk volt.”

blog132-12.jpg

blog132-13.jpg

A harmadik ostrom

1915. május 2-án a német és az osztrák-magyar csapatok Krakkótól keletre négy órás tüzérségi előkészítés követően rohamra indultak és már az első napon 40 km szélességben áttörték az oroszok első vonalát. A harmadik napra, ugyan nagy véráldozatok árán, a központi hatalmak csapatai átverekedték magukat az orosz védelem teljes mélységén 15-20 km-t nyomultak előre. Ez a támadás a gorlicei áttörés néven vonult be a magyar hadtörténelembe. Az orosz hadsereg visszavonulásba kezdett és csapataink gyorsan nyomultak előre nyomukban. 15-ére a támadás éle elérte Przemysli előterét, és megkezdte a város bekerítését, amelyet 18-ára be is fejezett. Az oroszok nem voltak felkészülve egy ostromra, noha a város elfoglalása előtt még a terveikben a várral, mint az orosz erődlánc elemével számoltak, azonban ezt teljesen keresztülhúzta, hogy mielőtt csapataink feladták volna azt, sikeresen rombolták le a védműveket. Minden esetre romok bázisán, a gorlicei áttörés után az oroszok megpróbáltak valami szívósabb védelmet kiépíteni, de csak árnyéka volt a vár korábbi védelmének. A tényleges ostrom valójában 30-én heves tüzérségi bombázással kezdődött. Még ezen a napon a 9. és a 45. gyalogezred bevette a Pralkovce erődöt a vár nyugati oldalán a San-tól délre. A támadás következményeként a védők erőik zömét ide dél-nyugatra csoportosították át, amivel meg is állították a támadást. Azonban a fő csapás nem ezen az arcvonalon indult meg. 31-én délután 4 órakor északon a központi hatalmak tüzérsége elhallgatott, és a 11. bajor gyalogoshadosztály, egy gyalogosan harcoló honvéd huszárezreddel karöltve rohamra indult. Csapataink hamarosan bevették a X.a, a XI.a és a XI. (Duńkowiczki) erődöket. Másnap az oroszok egy ellenlökéssel próbálkoztak, de ezt a bajorok könnyű szerrel elhárították. Közben az északi támadók a 45. porosz gyaloghadosztállyal tovább szélesítették a védvonalon ütött rést, és birtokba vették a X. (Orzechowce) ás a XII. (Werner) majd a IX.a, IX.b és X.d számú erődöket, illetve mind azt, amit az ostromtüzérség és a korábbi ostromok következtében még megmaradt belőlük. Közben délről is felújították a támadást, megkezdődött a versenyfutás, hogy mely alakulat éri el először a várost. Június 3-án északról a 22-es bajor gyalogezred, míg délről a 4. közös lovas-hadosztály csapatai kezdték meg a behatolást a városba, míg az oroszok a San folyó hídjai újbóli felrobbantása után kelet felé elhagyták a várost. Lovasságunk reggel 6 órakor érte el a város központját, ahol azonban már a bajorok vártak rájuk. Június 1. és 5. között a város térségében 40.000 orosz esett fogságba.

blog132-15.jpg

blog132-14.jpg

A három ostrom során összesen mintegy 115.000 estek el a városért dúló harcok során.

Noha Przemysl neve összefonódott az első világháborúval, de a város a San folyó hídjai miatt nem vesztette el jelentőségét. Természetesen szerepet kapott a háborút követő zavaros időszakban, mivel az ukránok 1918-19-ben meg akarták szerezni a várost. Amikor a német csapatok 1939. szeptember 1-én megtámadták Lengyelországot, természetesen a céljaik között szerepel a város bevétele, amelyet 10-én el is értek és 15-re be is vettek. A város a Molotov-Ribbentropp paktum értelmében szovjet fennhatóság alá került, amelyet, miután a németek kiürítettek, 28-án szállták meg a Vörös Hadsereg csapatai. Azonban ez csak időleges volt. 1941. július 21-én megindult a Barbarossa hadművelet és Przemysl felett június 28-án ismét német zászló lobogott. Természetesen a németek helyőrséget helyeztek el a fontos átkelőhelyen és az épen maradt erődök egy részét is felhasználták csapataik elhelyezésére. 1944. július 27-én fordult a kocka és a sokat szenvedett városba ismét a szovjet csapatok vonultak be.

1920. és 1930. között a várat részben lebontották, illetve a romok egy részét eltakarították. 1956. és 1960. között tovább folytatódott a vár részeinek bontása. 1968-ban az erőd maradványait védett katonai építészeti emlékké nyilvánították, majd 1997-től megkezdték azok állagmegóvását is. Ma az interneten található fotók tanúsága szerint egyes erődök szabadon látogathatóak. Csak érdekességként Przemysl számos testvérvárosa közül a magyarországi szintén egy több ostromot megért település, Eger.

blog132-17.jpg

blog132-18.jpg

blog132-16.jpg

Przemysl történetét egy idézettel kezdetem, de nem lenne teljes, ha nem egy másik idézettel fejezném be. Végezetül álljon itt Gyóni Géza verse, aki maga is ott volt a védők soraiban a második ostrom folyamán.

Gyóni Géza: Csak egy éjszakára küldjétek el őket!

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
    Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Az uzsoragarast fogukhoz verőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor gránát-vulkán izzó közepén
Ugy forog a férfi, mint a falevél;
S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, –
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
A hitetleneket s az üzérkedőket.
    Csak egy éjszakára:
Mikor a pokolnak égő torka tárul,
S vér csurog a földön, vér csurog a fáról
Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben
S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:
Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.
    Csak egy éjszakára:
Vakitó csillagnak mikor támad fénye,
Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,
Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,
Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,
Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.
    Csak egy éjszakára:
Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;
Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;
Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,
Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak
Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!
    Hogy esküdne mind-mind,
S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,
Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:
Magyar vérem ellen soha-soha többet!
– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Przemysl, 1914. november

blog132-19.JPG

Források és ajánlott oldalak:

Szabó László: A nagy temető

A nagy háború írásban és képekben

Szabó József János oldala

Lengyelország műszaki műemlékei II.

wikipedia

Lukasz Swietlik képei az erődről napjainkban

Az erőd honlapja (PL)

A város turisztikai honlapja (ENG-PL)

blog132-20.jpg

Ambasa

Szerző: ambasa  2014.09.02. 00:00 3 komment

Címkék: hadtörténelem első világháború Lengyelország Osztrák Magyar Monarchia

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr266615877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petrow 2014.09.03. 10:39:48

Az egyik legjobban összeszedett, legalaposabb cikk, amivel itt, vagy hasonló témájú a blogon találkoztam; le a kalappal.
Nyugodtan mehetne ki az index blogfigyelőjébe, de félek, hogy ekkora mennyiségű szövegen nem mindenki rágná át magát.
Ami nagy kár lenne - úgyhogy ha valaki egyből ide lapozott: tessék rászánni az időt, és végigolvasni, érdemes!
süti beállítások módosítása