cikk19 01.jpgMielőtt a szombati csata részletes ismertetésébe kezdenék, el szeretném mondani, hogy ez az ütközet egy régóta tartó játéksorozat egyik eleme volt, ahol a játékosok folyamatosan gyarapították és csiszolták szabályismeretüket, egyre többet felhasználva a haladó szabályokból is. A sok gyakorlásnak hála ma már elértük, hogy egy-egy kör nagyjából 30-35 perc alatt zajlik le, de így is közel 8 órás, pizza és még több kávé elfogyasztása melletti egész napos elfoglaltságot jelent egy-egy ilyen játék, amely azonban sok izgalommal kárpótolja azt aki szán rá ennyi időt az életéből.

 (a karikatúra az Iron Mitten oldalról származik)

Nagy várakozással tekintettem, a mostani összecsapás elé mert, amikor legutóbb játszottam az igen fordulatos eredmény jött ki, egy a franciáknak fölényesen megnyerésnek látszó játék két forduló alatt az ellenkezőjébe csapott át, ami aztán végül is kijött egy döntetlenre, azonban ha tovább játszunk valószínűleg nagymértékű francia vereséggel végződött, volna. Hát mit ne mondjak el lett kenve a szánk rendesen, oly annyira, hogy most két hét kihagyás után inkább csak megfigyelőként szemléltem a játékot és csak kivételes esetben ragadtam kockát a császár dicsőségére és az ellenfél bosszantására. Persze akkor egy 1806-os porosz sereg csapott össze a franciákkal, most meg egy 1815-ös brit. Akkor a franciáknak szinte semmit, a poroszoknak, meg szinte mindent meg sikerült dobniuk, a kocka ördöge játszott akkor velünk, mint ahogy most is de ne szaladjunk az események ismertetésében előre…

Előkészületek

A csapatok felhelyezése a képen és a térképen látható módon történt. Meglepő módon a tábornokok értéke meglehetősen alacsonyra sikeredett eltekintve a brit balszárny tábornokaitól. Mindkét fél erős tartalékot képezett az esetleges oldaltámadások megerősítésére, az esetleges kedvező helyzetek kiaknázására, vagy éppen a kedvezőtlen fordulatok megfordítására. Látszólag ebben a britek voltak szerencsésebbek két átlagos tábornokkal, míg a franciáknál a tartalékokat a felát sereghez hasonló szerényebb képességű tisztek vezették. Öröm az ürömben, hogy legalább a főtábornokok nem voltak teljesen alkalmatlanok. De azok is lehettek volna jobbak.

cikk19 02.jpg

cikk19 03.JPG

 

0. kör

Ekkor a franciáknak van egy kockától függő extra mozgásuk amit a sikeresen ki is használtak az állásaik megerősítésére, megszállták a falut és felzárkóztak a sövény mögé.

cikk19 04.JPG

 

1. kör (brit kezdeményezés 1:0)

Ezt a kört sikertelen ágyú és szórványos puskatűz jellemezte mindkét fél előcsatározó részéről, mialatt mindkét fél igyekezett előrenyomulva kedvezőbb állásokat elfoglalni.

2.kör (francia kezdeményezés 1:1)

Ekkor a mutatta meg először, a tüzérség, hogy egy szerencsés dobással mire is képes aminek következtében a francia carabinierieken egyből 7 találat esett. Folytatódott mindkét fél részéről az előrenyomulás miközben az előcsatározók továbbra is csak a csatamezőn terjengő lőporfüstöt gyarapították.

cikk19 07.JPG

 

3.kör (brit kezdeményezés 2:1)

Továbbra is csak a lőpor felhasználás növelte mindkét fél tüzérsége és könnyű-gyalogsága, miközben lezajlott az első közelharc is. A brit dragonyosok sikerrel verték vissza a francia nehézlovasság első rohamát.

cikk19 05.JPG

 

4.kör (francia kezdeményezés 2:2)

Az ágyúk továbbra is csak hangzavart növelték, miközben a franciák egyik ezrede a centrumban leadta a csata első sortűzét. A nehézlovasoknál, most a britek próbálkoztak egy rohammal, amit viszont a változatosság kedvéért most a  franciák vertek vissza, miközben mindkét fél veszteségei szép lassan gyarapodtak. Mindkét fél megpróbálta első tartalékait bejuttatni a csatatérre, de futárok mindkét oldalon eltévedtek.

cikk19 08.JPG

 

5.kör (brit kezdeményezés 3:2)

A britek óvatlan módon francia nehézágyúk elé manőverezték magukat, amit azok azon mód megtoroltak egy nem túl jól sikerült kartácstűzzel, aminek következtében a Crawford egyik ezredén 5 találat esett.

Folytatódott a töretlen brit előrenyomulás a balszárnyon, aminek erősítésére bevetésre kerül az eddig tartalékban lévő Maitland vezette gárda gyalogság is, miközben a francia futárok ismét inkább az út menti fogadót találták meg a tartalékban várakozó tábornokok helyett. A kör végére a francia carabinieri ezred veszteségei hatására megtört és elhagyta a csatamezőt.

cikk19 06.JPG

 

6.kör (francia kezdeményezés 3:3)

A francia tüzérség felelevenítve régi hagyományait és végre megmutatta oroszlánkörmei, az egyik sortüze felrobbantotta a brit jobbszárnyon lévő félüteg egyik ágyúját, míg a másik oldalon a brit 51. ezredre mért gyilkos 12 találatos kartácstüzet. Ennek ellenére a britek tovább nyomultak előre közép bal oldalán, miközben a tartalékok ismét késlekedtek a csatamezőn való megjelenésükkel. A kör végén már a britek is érzékelték veszteségeik hatását és mind az egyik dragonyos, mind az 51. gyalog ezred a veszteségeik hatására megtört és elhagyta a harcmezőt.

7.kör (francia kezdeményezés 3:4)

Megismétlődött a lehetetlen és egy jól irányzott francia ágyúlövés felrobbantotta a brit félüteg másik ágyúját is. A francia mixcolum ereje is érvényesül és az első sortüze minden lövése talált, minek következtében 10 találat esett a bátran előre nyomuló brit 52. ezreden. A francia futár végre megtalálta az egyik tartalék könnyű lovas dandárt, így a császári haderő két huszár ezreddel gyarapodott a centrumban, miközben a másik francia könnyűlovas dandár a sors és a tábornokának szeszélyessége folytán továbbra is távolmaradásával tüntetett.  A kör végén a brit jobbszárny tétova előrenyomulási kísérletét feladta és inkább kedvezőbb állásokba vonult.

cikk19 09.JPG

 

8.kör (francia kezdeményezés 3:5)

Azért a francia oldalon sem zajlott minden a papírforma szerint, a centrumban lévő gyalogezred gyilkos sortűzre készült de az első hat dobásában 4db egyest sikerült vetni, miközben a rontott dobásai megismétlésekor sikerült megismételnie az előző eredményt így a következő körnek heveny lőszerhiánnyal nézett elébe. Közben a britek 52.ezrede megtámadta és felbomlasztotta a francia mixcolumot, majd a már felbomlott alakzat középső ezredét egy közelharcban még ugyan abban a körben ismételten megverte.

cikk19 10.JPG

cikk19 11.JPG

 

9.kör (francia kezdeményezés 3:6)

A britek megszilárdították jelenlétüket a dombon, miközben mindkét oldalon a parancsok végrehajtásának hajlandósága katasztrofális volt, úgy látszik mindkét fél eljutott a holtpontra. Végre mindkét futárai célba értek és mindkét fél friss könnyűlovassága a megjelent a csatamező heves harcoktól dúlt túlsó felén. Talán mindkét hadvezér arra gondolt, hogy talán itt a csata hevétől eddig megkímélt erőkkel csikarja ki a döntést. Az eddig hősiesen előrenyomuló 52. brit ezredet is lassan elérte a végzete és hatalmas veszteségei hatására ők is csatlakoztak a csatmezőt elhagyó brit erők táborához..

cikk19 12.JPG

 

10.kör (brit kezdeményezés 4:6)

A kört eredménytelen tüzérségi tűz és gyilkos sortüzek jellemezték, miközben a gyilkos közelharcokban megfogyatkozott, de meg nem tört brit 95. ezred kissé hátrébb húzódott a dombon a gerinc takarása mögé, hogy rendezze sorait. A brit jobbszárny is hátrébb húzódott, teret engedve a vele szembe lévő francia előrenyomulásnak. Időközben a a maradék nehézlovasság sokadik összecsapását vívta, ezúttal a franciák verték vissza a britek rohamát.

cikk19 13.JPG

 

11.kör (francia kezdeményezés 4:7)

A csapatok elfáradtak sikertelen ágyú és puskatűz, miközben a franciák a centrumban is megkezdték az előrenyomulást.

cikk19 15.JPG

 

12.kör (francia kezdeményezés 4:8)

Szórványos ágyútűz. Közben a francia tábornok taktikai hibát vétett a centrumban, mivel lemaradt az előrenyomuló csapataitól így parancsai csak késve érkeztek ki alárendeltjeikhez, akik ezért ezt a kört tétován szemlélték csak, esélyt adva a szemben állóknak soraik rendezésére. Ez csak több-kevesebb sikerrel teljesült, mert a britek itt is kénytelenek voltak elkönyvelni egy a harcteret elhagyó gyalogezredet. Közben a két maradék nehézlovasság végső tusáját vívta meg, a franciáknak végre sikerült roham után nyerniük, aminek következtében lovassági áttörést hajtottak végre és akkor is győzedelmeskedtek, melynek következtében ott helyben levágták az ekkor már számos sebből vérző brit dragonyosokat. Meg kell jegyeznem, hogy ekkor a francia jobbszárnyon már a két játékos dőlt ki és e kicsin közjáték elejéig magam ragadtam kockát és vetettem el azokat, de az ellenfelem szerint a sulykot is szerencsés dobásom következtében, így nem csak a dragonyosokra, hanem a az őket irányító játékos idegrendszerére is súlyos csapást sikerült mérnem. Ez csak fokoztam, amikor a következő körben sikeres bátorságpróbát vetettem az amúgy 15 sebből vérző vértesekre (két 6-os +két 5-ös ammiből a legrosszabbat nem számítva is felé dobtam a 15-sebpontnak) és így a megfutás határáról hoztam vissza azokat.

cikk19 14.JPG

 

13.kör (francia kezdeményezés 4:9)

A franciák folytatják az előző körben rájuk ragadt rossz szokásukat, hogy nem hajlandóak végrehajtani a parancsokat. Viszont a dombon sikeresen verték vissza az újra rendeződött brit 95. ezred megismételt rohamát. A francia balszárnyon immár sokadik kör óta a feltorlódott csapatok előrenyomulását sokkal inkább maguk, mint a britek ellenállása zavarta.

cikk19 17.JPG

cikk19 16.JPG

 

14.kör (brit kezdeményezés 5:9)

Miközben a britek a bal szárnyukon általános visszavonulást hajtottak végre, számos esetben az egymást hullámokba követő saját vonalaikon keresztül, növelve az egyre inkább eluralkodó zűrzavart, az amúgy fegyelmezett és sokszor még érintetlen ezredek soraiban is. A centrumban egy szerencsés helyzetet kihasználva a brit oldalon harcoló hannoveriek sikeresen oldalba támadtak egy francia vonalat, de azok hihetetlen szerencsével legyőzték támadóikat.

cikk19 18.JPG

És ezzel el is dőlt az ismét közel 8 órás csata, és most a brit játékos ismételte meg a francia kollégája két héttel ezelőtti kijelentését „A kocka ellen nem lehet játszani”. Sajnos most sem sikerült igazolni, hogy a támadó játékos legyőzheti a passzív kiváró játékost, bár a csata feléig voltak erre irányuló biztató jelek. A francia jobbszárnyon lévő játékos, aki amúgy angol nemzetiségű, nem meglepő módon a wellingtoni taktikát alkalmazva a domb takarásában kivárva vette fel harcot, ami szerintem ügyes taktikai húzásnak bizonyult. A britek óriási veszteségeket szenvedtek, miközben a franciák ugyan sok sebből véreztek de csak egy lovas ezredük hagyta el a harcmezőt. A csata eredményeként a franciák előtt megnyílt az út Waterloo felé…

Ambasa

Szerző: ambasa  2012.08.01. 06:00 4 komment

Címkék: 28mm wargame Foundry Napoleon

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr844684769

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

janos900 2012.08.01. 14:07:38

Grandiózus megacsata. Gratulalok! :)

Lali basa 2012.08.02. 09:27:08

Nagyon részletes a haditudósítás, bár az orosz tanácsadók szerepe kissé eltörpül benne.

ambasa 2012.08.02. 12:06:09

@Lali basa:
Hát igen, nem létezett olyan alacsony célszám ami alá ne tudott volna két kockával dobni...

TG
süti beállítások módosítása