Az 1987 szeptembere óta megjelenő Wargame Illustrated egy több mint 100 oldalas színes angol nyelvű havilap, amely most már letölthető formátumban is megvásárolható. Minden szám általában egy fő téma köré épül, amihez több cikk is kapcsolódik. A magazinra erős befolyással bír az az új-zélandi Battlefront, ezért minden számban van egy, vagy több az éppen aktuális Flames of War-hoz kapcsolódó cikk, de megismerhetjük az Osprey kiadó legfrissebb könyveit is. Az újságban megjelenő játékleírások általában 28, 15, vagy 10 (1:100) méretarányban játszott csaták, csak a legritkább esetben fordul elő 20mm-es (1:72/76) méretarány. A legtöbb cikk egy történelmi háttérleírásból és egy hozzá kapcsolódó játékról szól. A leírásokban szereplő játszmák a legkülönfélébb szabályok szerint zajlanak, így némi képet alkothatunk az éppen divatos és használt játékrendszerekről. A lapban általában van egy képes beszámoló egy-egy nagyobb wargame fesztiválról is, illetve több gyártó is hirdet benne, így tudomást szerezhetünk jó pár, ismert és kevésbé ismert gyártó újdonságairól is. Wargame Illustratred honlapja
A blog hasábjain megpróbálok időről időre egy kis szubjektív összefoglalót adni ennek a magazin tartalmáról…
Wargame Illustrated 2015. július (333)
-A havi fő téma a sokaknak kedves Nagy Sándor és kora. Mint mindig, most is egy történelmi ismertetőt kapunk, amelyből megismerhetjük a nagy hadvezér, és ellenségeinek is a hadseregét, illetve a főbb csatáit is.
-Ha már Nagy Sándor, akkor természetesen sort kell keríteni a csatáira is. Nos az első cikkben nem a szokásos nagy csatái közül mutat be egyet, hanem az indiai Hydaspes mellettit. Az íráshoz köthető játék 15 mm-es figurákkal zajlott.
-A következő írás a legnagyobb makedón kisebb csatáját ismerteti röviden.
-Talán már írtam a Society of Ancients Battle csata-napjairól. A társaság arról híres, hogy a rendes évi összejövetelein, a tagok ugyan azt a csatát játszák le, de a nekik kedves szabályrendszerek alapján. A 2015-ös évben a választás az i.e. 326-ban lezajlott hydapesi csatára esett. A csaták 6 és 28 mm közötti figurákkal zajlott, az Ancien and Medival Warfare, az Armati, a Command and Colors, a Civitates Bellantes, a DBA3, a DBMM, a Field of Glory, a Hail Caesar, a Lost Battles, a Piquiet Archon, a Ramses II, a Sword and Spear, a War and Conquest, a Warlord és a WGR 5. kiadása alapján.
-Most, hogy a Gripping Beast kihozta a 28 mm-es szaracén lovasságát, annak más korokban való felhasználhatóságához kapunk néhány hasznos tanácsot.
-Ki ne ismerné a három testőr történetét, nos az újság egy érdekes cikket közölt ezzel kapcsolatban, amikor is csokorba szedte a filmfeldolgozásokat, beleértve olyan különlegességeket is, mint a dél-koreai, változat. A képek segítségével ötleteket kaphatunk, hogy mely gyártók között érdemes körülnéznünk, ha szeretnénk magunknak egy kis d’Artagnan figurát a kedvenc méretarányunkban.
-A napóleoni háborúk örök téma, most az 1812. július 23-i saltanovkai ütközetet kerül bemutatásra. A cikkhez kapcsolódó játék 28 mm-ben a Black Powder alapján zajlott. Az, aki ki akarná próbálni, kap a szerzőtől térképet és hadrendet, illetve speciális szabályokat is.
-Szintén ehhez a korhoz kapcsolódik a híres brit 95. lövészeket bemutató írás.
-A havi FoW cikk a Berlin könyvre épül, és két ritkaságot, a Waffentrager 8,8cm és a Kleinpanzer Wanze páncélvadászokat mutatja be.
-Az második világháború utáni időszak sem maradt ki az újságból. Ezúttal az amerikai egyenruha mintázat és felszerelésének változását próbálja bemutatni és tanácsokat adni azok festéséhez a magazin.
-Azért látszik, hogy kik szereztek egyre nagyobb befolyást az újságban, így tovább folytatódik a Frostgrave ismertetése. Illetve bemutatnak egy poszt-apokaliptikus skirmish játékot is
-Természetesen sor kerül a Salute 2015 ismertetésére is, képriport formájában.
-A barkács rovatban, megtudhatjuk, hogy készíthetünk frottírtörülközőből tetőt kora középkori ház makettjeinkhez.
Wargame Illustrated 2015. augusztus (334)
Az augusztusi szám egy, nem elég, hogy érdekes témát, a légi hadviselés témakörét vette elő, de ráadásul még nem is csak a megszokott keretekben értelmezte azt.
-Az első írás a megszokott módon tényleg rövid bevezető.
-Hogy mennyre tágan értelmezi az újság a légi hadviselést, vagy ahogy ő fogalmazott a fentről érkező halált, mindjárt az első cikk is bizonyítja. Több alternatív légi hadviselést mutat be, amolyan mi lehetett volna ha felkiáltással. Az írásban olvashatunk egy képzeletbeli, reneszánsz hadviselésről Leonardo hadigépeivel megfűszerezve. A csapkodó szárnyú repülőgépezetével, a kerek tankjával és ejtőernyős alabárdosokkal. A XIX. századi léggömb hadviselés kiterjesztéséről, az első világháborús helikopterekről, amelyhez hazánk fiainak is közük volt, illetve a második világháborús német repülő csészealjakról. Úgyhogy akiknek nem elég a tényleges történelem, innen sok ihletet meríthetnek.
-A barkács cikk is a légi hadviseléshez kötődik. 1803. és 1805. között, Napóleon Anglia inváziójára készült. Jelentős csapatokat vont össze a csatorna partján, ám a tengeren az ellenség volt az úr. Kézenfekvő volt a gondolat, ha a csapatok nem mehetnek a vízen, akkor menjenek a levegőben. Nos most egy ilyen képzeletbeli, 28 mm-es méretarányú, nagy csapatszállító, szó szerinti léghajó építésének fázisait követhetjük nyomom, mivel egy bárka hajótest és egy léggömb összeházasításából áll az e havi modellünk. Úgyhogy, akinek ez túl sci-fi, még az alépítmény elkészítése segíthet akár egy kalózos skirmish játék hajójának megépítésében.
-A következő írás már a tényleges légi hadviselésről szól, ebből az összefoglaló cikkből megtudhatjuk, hogy a légiharc miként változott évről-évre az első világháború alatt.
-Ismét barkács, ha már megfertőzött minket az első világháború, és a színes drótakadályok küzdelme, akkor megtudhatjuk, hogy az 1:72-es repülőgép makettjeinket, hogyan tehetjük olyan talpakra, amely alkalmassá teszi őket egy jó kis légicsatához.
-Egy számomra kevésbé új téma, hiszen már a székesfehérvári játékosok is feldolgozták azt az 1943-as szicíliai összecsapást, amelyben a brit és a német ejtőernyősök mérték össze erejüket. Nos maga a csata és az ahhoz kapcsolódó három Bolt Action scenarió kerül bemutatásra.
-Egy megint érdekes és kevésbé ismert téma. A vietnámi háború, meglehetősen közismert, ha az amerikai szakaszt nézzük, de a francia időszak már jóval kevésbé, ugyan így az idegenlégió is elég ismert, de annak ejtőernyősei már kevésbé. Innen már csak egy lépés a francia idegenlégiós ejtőernyősök vietnámi háborús bevetésének feldolgozása wargame szempontból. A cikk egy ilyen összecsapást mutat be 28 mm-ben a Bolt Action szabály szerint. Maga a játék nem egy egyszerű adok-kapok, hanem az alapforgatókönyv is tartalmaz egy érdekes ötletet. A vietnámi oldalon van több civil figura, akik közül az egyik maga Ho Si Minh, de úgy, hogy francia oldal nem tudja, hogy melyik figura jelképezi is a népvezért, viszont az elfogása komoly győzelmi tett, míg a másik oldalnak a feladata a védett személy kimentése.
-Ha valakinek megtetszik a historikus hadijáték, szereti a történelmet és az irodalmat, de még csak kóstolgatja a témát és nem kíván komolyan befektetni, annak talán kedvet csinálhat a következő írás. A játék azt híres jelenetet dolgozza fel, amelyet Shakespeare tett halhatatlanná, amikor is III. Richárd a bosworthi csatavesztés után így kiáltott fel „Lovat! Lovat! Egy lóért országomat!” És innen indul a 28 mm-es játék a Lion Rampant szabály alapján.
-A Warlord komolyan nyitott a XVII. századi hadviselés felé, ennek kapcsán, most a csatamezők királynőjét, a tüzérséget ismerhetjük meg a harmincéves háború időszakából.
-Havi FoW az első világháborús könyvre épül és inkább csak kedvet csinál, amint bemutatja a választható seregeket egy-egy oldalon.
-Szintén első világháborús téma, amely a Perry fivérek és az új-zélandi wargemerek közös diorámája. Tudom, vannak hasonló kezdeményezések is kis hazánkban, hol ideiglenes (Söce-Takács Krisztián), hol állandó jelleggel (Homoki Gyula), de akkor is lenyűgöző, amikor egy nemzeti ügy érdekében olyanok, akik értenek hozzá, olyanok, akik hajlandóak ezt megfinanszírozni, és olyanok, akik hajlandóak önkéntes munkát vállalni összefognak. Nos sir Peter Jackson a Hobbit film rendezője, akinek a nagyapja Gallipolinál harcolt, elhatározta, hogy illene megörökíteni az új-zélandi katonák legepikusabb csatáját a centenáriumi év alkalmából. A gondolatot tett követte és megszületett az a 10x10 méteres alapterületű 4.000 54 mm-es figurát tartalmazó dioráma (A Perry-k amúgy 5.000, 150 féle pózban álló figurát gyártottak le), amely a Chunk Bar magaslat elfoglalásáért indított támadást mutatja be. Amellett, hogy maga a mű még így az újság lapjain is lenyűgöző, több hasznos tippet ad azoknak, akik hasonló terveket dédelgetnének. Pl. nekem nagyon tetszik az a silabusz, amely alapján a lelkes wargamereknek és makettezőknek ki kellett festeniük a figurákat. További képek itt.
-Azt lássuk be, hogy egy akkora rendezvény, mint a Salute egy képriportban nem foglalható össze, úgyhogy míg az előző szám az érdekességeket mutatta be, addig a mostaniban a győztes pályaművekben gyönyörködhetünk.
-Azért Wargame nem csak Londonban van így egy yorki rendezvényről is olvashatunk a lap hasábjain , sok képpel illusztrálva.
-Folytatódik a Frostgrave promóció, ezúttal talán egy történelmi játékos számára is hasznos információkkal, különleges festési tanácsokkal.
Wargame Illustrated 2015. szeptember (335)
Talán kifogyóban van az újság a korszak témákból, talán más wargame rétegeket is meg akar szólítani így megint egy nem teljesen történelmi témát választott, a mi lett volna, ha kérdését járja körül. Talán mondanom se kell az első nyúlfarknyi cikk egy kedvcsináló bevezető, amelyben felvillantja az újságban majd részletesebben kifejtett témákat.
-Hát ha valami, ez biztos megfogja az alternatív történelem iránt érdeklődőket. 1940. Anglia a német invánzíó árnyékában él, amikor is fallschirmjagerek ereszkednek le London központjában a St James Parkban, majd megrohamozzák Whitehall-t, hogy elfogják a brit miniszterelnököt, majd a Thames-en felhajózó tengeralattjárón távozzanak értékes zsákmányukkal. Vajon sikerül nekik, vagy Churchill egy Thomson géppisztollyal a kezében esik el? Számos változat lehetséges, ráadásul a cikkből azt is megtudhatjuk, hogy mely gyártók figuráit használhatjuk fel Chuchillhez, vagy épen a testőréhez Walter Thompsonhoz. Külön érdekesség, hogy az ajánlott játékszabály ezúttal nem a szokásos Bolt Action, hanem egy Steampunk rendszer, az In Her Majesty’s Name.
-Maradunk a második világháborúnál, de a világ másik felére hajózunk, ahol egy alternatív, soha meg nem épült, csak tervezett hajókkal csapnak össze az amerikai és a japán admirálisok, egy egészen máshogy lezajlott Pearl Harbor után.
-Mindanyiunk szerencséjére a harmadik világháború elmaradt, de ettől még érdekes eljátszani a gondolattal, hogyan is zajlott volna le a NATO és a Varsói Szerződés csapatatinak gigantikus összecsapása. Nos ennek bemutatására tesz kísérletet ez az írás. A szerző a 3 mm-es méretarányt részesíti előnyben (de ismerteti az esetleges 20 mm-es kínálatot is), mert így tényleg potom pénzből állíthatja fel a valóságos eszközállománnyal rendelkező csapatait. Azt, hogy ezt mennyire gondolja komolyan, mi sem bizonyítja, mint azok a részletes állománytábla leírások, amelyet a szerző a szovjet csapatok szervezetének ismertetése kapcsán közöl. Szabályt is ajánl a figyelmünkbe, a Cold War Commanders-t.
-A másik mi lett volna, ha összecsapás az egyik kedvenc háborúmba zajlik (már ha szabad ilyet leírni egy olyan eseményről, amelyben embereket ölnek) a falklandiban. Mint ismeretes, az argentin repülők és közülük az Exocet rakétával felfegyverzett Super Etendard-ok bizony sok fejfájást okoztak a brit tengerészeknek. Mi sem volt természetesebb, mint hogy ezeket kiiktassák. A briteknél nagy hagyománya van a kommandós rajtaütéseknek, és a játék egy ilyet próbál szimulálni. A brit SAS kommandósai egy C-130-assal leszállnak az Etendard-ok fészkében és leküzdve a védők páncélkocsival is megtámogatott ellenállását megpróbálják felrobbantani az ellenséges vadászbombázókat, lerombolni a repülőtéri létesítményeket és megölni a pilótákat, majd a szó legszorosabb értelmében, angolosan távozni. Mind ezt 20 mm-ben a Force on Force alapján. A cikkhez kötődik egy keretes írás, amely segít a SAS híres Pink Panther Land Roverjének a lemakettezésében.
-Szinén 3. világháborús téma a 3rd Generation Warfare szabály ismertetése.
-Az egyik kedvenc témám a keresztes háborúk. Természetesen a szabályírók nem ülnek a babérjaikon így egyre- másra születnek az újabb szabályok, köztük a Soldiers of God amely parancskártyákkal operál.
-A Perry fivérek szerelmesek az Ibériai-félsziget XIX. századi polgárháborújába. Ennek kapcsán jelent meg egy cikk az itt harcoló brit kontingens történetéről és természetesen az elérhető figuraválasztékról, azok festéséről. Továbbá egy Black Powderen alapuló szkenáriót is kapunk sereglistákkal egyetemben.
-Egy írás az 1861-ben Missouriban és Kansasban folyó gerilla háborúra hívja fel a wargamerek figyelmét.
-FoW továbbra is az első világháborús vonalát erősíti. Ezúttal a korai harckocsik hadviselését mutatja.
-A másik pedig a korszak harckocsijait ismerteti, persze a szabályrendszer szempontjai szerint.
-Egy az újsághoz, és a cikk terjedelméhez képest igen tartalmas írás a német, második világháborús gránátosokat mutatja be, kitérve az egyenruhájukra, a felszerelésükre és a fegyverzetükre is.
A barkácsolni vágyók ezúttal a matrica nyomtatás rejtelmeibe áshatják bele magukat, konkrétan, hogyan nyomtassunk első világháborús plakátokat.
-Egy, másik írás, pedig a Frostgrave figuráink talpalásban segít, de természetesen az útmintás alapok más figuráknál és koroknál is használhatóak.
-Ugyan nálunk sokan (köztük én is) a Mantic-ot a KoW seregei miatt ismerjük, azért a termékpalettáján más is megtalálható. Többek között 28 mm-es pick-up is. Nos ennek wargame felhasználásáról és konverzióiról olvashatunk röviden.
-E hónapban a Bowingtoni Páncélos Múzeumban zajló már megszokott wargame fesztiválról kapunk egy képes beszámolót.
Ambasa