Mint már több cikkben is írtam, az elmúlt ősszel volt szerencsém Poznanba látogatni, ahol számomra, a történelemrajongó számára számos múzeum és emlékhely található. Korábban írtam egy Poznan központú lázadás múzeumáról, a Felső (Nagy-) Lengyelországi Felkelést bemutató intézményről. Azonban Poznan városát nem csak az első világégés után rázta meg egy nagyszabású felkelés, hanem 1956-ban is.

Mint az köztudott, 1956. október 23-án a budapesti események a magyar egyetemi diákság egy, a lengyel néppel való szolidaritási tüntetéssel kezdődött. Nos a lengyelországi 1956-os események központja Poznan városa volt. 1956. június 28. és 30. között ebben a nyugat-lengyelországi városban lévő Cigielski Fémművek munkásainak 80%-a lépett sztrájkba. A dolgozók elégedetlenségének oka kettős volt. Miközben nem fizették ki számukra a megígért és megszolgált prémiumot, egyszerre emelték meg a normákat is. A sztrájkolók és a hozzájuk csatlakozó polgárok a város egyik központi terén kezdtek gyülekezni a délelőtt folyamán, és számuk hamarosan elérte a 100000 főt. Tudni kell, hogy Poznannak van egy régi középkori városközpontja és attól nem messze egy újabb, amelyet a korábbi német kormányzat hozott létre. Itt, az Adam Miczkiewicz (akkor Sztálin) téren voltak találhatóak a főbb kormányzati épületek és egy igen érdekes történetű épület, az egykori Császári Palota, amely akkor a városháza volt, amely helyt adott a városi pártközpontnak és a rendőr-főkapitányságnak is. Közben ahogy nőt a tömeg, a követelések is nőttek. No nem kell nagy dolgokra gondolni, csupán a bérek emelésére és az élelmiszerárak csökkentésére. A lengyel pártvezetés úgy gondolta, hogy fel van készülve az események eszkalálódására, hiszen a feszültség növekedése, nem ezen a csütörtöki napon kezdődött. Poznan ekkoriban - és ma is - a lengyel páncélos erők fellegvára volt, és itt állomásozott egy páncélos tiszti iskola is, akik bevetésével már korábban is számoltak, a helyzet súlyosabbá válása esetén. Mivel ez bekövetkezett, a helyi szervek parancsot is adtak a növendékek és T-34-eseik bevetésére. Azonban a kadétok a kiadott paranccsal ellentétben nem léptek fel a tömeggel szemben, hanem melléjük álltak. Igazából nem is nagyon tudtak volna mit csinálni, mert tüzelést tiltó paranccsal vezényelték ki őket és a harckocsik éles lőszerrel sem rendelkeztek. A felkelők a kifosztott rendőrségi raktárakból fegyverhez jutottak, de a kezükre került tankokkal nem igazán tudtak mit kezdeni. Sajnos atrocitásokra is sor került, és mindkét oldalon voltak ártatlan áldozatok. A varsói pártvezetés ekkor igen határozottan reagált, és számos, a város 150 kilométeres körzetében lévő katonai alakulatot riadóztatott, majd még aznap este megindított Poznan felé. A város felé meginduló csapatok katonáinak azt mondták, hogy Poznanban nyugat-német, amerikai diverzánsok és lengyel imperialista ügynökök szította felkelés és fegyveres harc dúl. Gondolom nem kell ecsetelnem, hogy egy átlag lengyel számára mit jelent, ha azt hallja, hogy alig egy évtizeddel a második világháború után németek ellen kell harcolnia, ráadásul az átlag lengyel nem is nagyon szerette a poznaniakat, mert olyan "németesnek" tartotta őket. Bevetésre kerültek a 10. a 19. harckocsi- és a 4. és 5. lövészhadosztály részei. Másnap reggel elsőként a 19. harckocsihadosztály élegységei érkeztek a városba, akikkel a mintegy 200-250 fegyveres felkelő vette fel a harcot. A harckocsik mindenre lőttek, ahol német mesterlövészeket, vagy amerikai ejtőernyősöket sejtettek, amire a munkások molotov-koktélokkal válaszoltak. A bevetett mintegy 370 páncélosból, összesen 10 harckocsit sikerült felgyújtaniuk és 14 másikat megrongálniuk, de estére a városba behatoló 6-8000 katona és 2-2500 rendőr leverte a felkelést. Majd a miután a hadsereg helyreállította a rendet még sokáig tankok járőröztek az utcákon és szállták meg a fontosabb köztereket. A visszatérő pártvezetés még aznap éjszaka gondoskodott az elesettek holtesteinek eltüntetéséről, így a felkelés áldozatainak pontos száma ma sem ismert. Egy 1981-ben összeállított lista 74 nevet tartalmaz, de majdnem biztos, hogy nem teljes és a valóságban a felkelők oldalán olyan 80-100, míg a másikon 8 halott lehetett. A városba visszatérő hatóságok 746 embert vettek őrizetbe, akik közül azonban csak 22-t állítottak bíróság elé és mindössze 10 személyt ítéltek el. A lengyel pártvezetés - a magyarral ellentétben - határozottan és nagy erővel lépett fel a felkelés leverésére. Azután a mézesmadzagot is bevetette és elismerte a munkások követelésinek egy részét, javított a közellátáson is, így őrizve meg hatalmát és akadályozta meg az események eszkalálódását

Nos ennek a felkelésnek állít emléket Poznan egyik ironikus épülete és a környező tér, ahol a majd 70 éve zajló események játszódtak. De mielőtt belekezdenék a múzeum ismertetésbe, érdemes egy pár szót szentelni az épületnek, amely ennek otthont ad. A Császári Palota 1905 és 1910 között épült amolyan uralkodói rezidenciaként, ha egyszer a Kaiser a városba látogatna méltó szállás várja. Maga az épület, a német uralom által létrehozott új városközpontban kapott helyett, annak egyik központi terén. Az épület szépségéről vitatkozni ízlés dolga, neogótikus stílusban épült, így sugárzik belőle egy amolyan teuton életérzés, de mégis számomra ugyanakkor nagyon művi is.

Az épület tervezése 1904-ben indult, majd a következő esztendőben a tényleges munkálatok is megkezdődtek. A palotát 1910. augusztus 21-én magának a Császárnak adták át, aki ekkor a városba látogatott. A német uralom megszűnte után az épület több funkciót is betöltött, egyszerre volt a lengyel elnök rezidenciája, minisztériumi épület, de a tér túloldalán lévő egyetem is használta egyes helyiségeit. 1939-ben miután a németek visszatértek természetesen az egykori Császári Palota ismét a német államfő, vagyis Adolf Hitler rezidenciájává vált. Ekkor Albert Speer tervei alapján, az új rendszer saját képére alakította át az ál-várat. Az épület alatt egy bombabiztos bunkert is kialakítottak, azonban 1943-ban a hadszíntereken beállt fordulat miatt az átépítést leállították. Így is számos terem és szoba átalakításra került. Az egykori trónterem közönségteremmé alakult, és felépítették Hitler dolgozószobájának pontos mását is, amit megkímélt a történelem szele és azóta is kedvelt a filmesek körében. Az 1945-ös harcokat viszonylag épségben vészelte át, így először a német hadifoglyok gyűjtőhelyekén, majd a Lengyel Néphadsereg kaszárnyájaként szolgált. A háború után a lengyel vezetés, mint a német uralom szimbólumát, először le akarta bontani, de az akkori ínséges idők ezt megakadályozták. Végül miután a náci jelképeket eltávolították, illetve a sérült óratornyot részben visszabontották 1948-ban a pártvezetés, a városi tanács és a rendőrség költözött az épületbe, amely az Új Városháza elnevezést kapta. Mint fentebb írtam az 1956-os események egyik központjává vált. 1962-ben a városi hatóságok kiköltöztek a rossz emlékű épületegyüttesből, és ifjúsági és kultúrközponttá alakították át. 1979-ben az épület műemléki védelmet kapott. Ma is kulturális központként működik, illetve 2002 óta, mint érintett, helyet ad az 1956-os poznani felkelés múzeumának.

Maga a múzeum egy kicsit nehezen található meg, mert nem az épület főbejáratán keresztül lehet bejutni, hanem a fő homlokzat egy mellékbejáratán keresztül. (Igazából nekem is meg kellett kérdeznem a főépület információs pultjánál, hogy merre is menjek.) A semmitmondó bejárat az ember magasságú 1956 számok mögött található. Az intézmény nem túl nagy, alig néhány teremből áll. Miután lemegyünk a lépcsőn és elérjük az információs pultot, betekintést nyerhetünk egy 1950-es évekbeli tipikus poznani lakás belsejébe - hasonlóan, mint ahogy a másik, 1918-as felkelést bemutató múzeum épületében is van egy ilyen terem. A pénztárt elhagyva jutunk a tényleges múzeumba, amely gyakorlatilag egy központi és annak két oldalán lévő néhány kisebb-nagyobb teremből áll. Érdemes a bal oldali szobával kezdeni, mert itt ráhangolódhatunk a későbbi eseményekre, Ebben a teremben korabeli kommunista plakátok vannak. Innen visszatérve a központi terembe ismerhetjük meg az eseményeket. A múzeum a mai korszerű elveket követve hatni akar a látogatóra. A padló utcakő, van bent egy korabeli villamos imitáció, amibe beülve számítógépes grafikával megalkotott filmet nézhetünk az eseményekről. Láthatjuk az utcán, az épület előtt tornyaikat forgatva járőröző T-34-eseket, amint elfojtják a felkelést. A villamos mögött egy kis terem a korabeli vasmű egy műhelyét idézi fel. A fő terem labirintusában járva megismerhetjük az eseményeket, természetesen láthatunk sok korabeli fotót és még néhány fegyvert is, de megemelhetünk egy utcakövet, hogy megtapasztaljuk annak súlyát. A fő terem egyik sarkában még egy életnagyságú T-34 imitáció is helyet kapott, amint a falból tör előre, jelképezve a felkelés vérbefojtását. A fő teremből nyíló másik szárnyban egy pártiroda és egy cella másolatát alakították ki. Ugyanezen az oldalon kapott helyet még egy szoba, amely az események emlékére emelt emlékmű létrejöttének történetét mutatja be, melyet az épület mellett található téren építettek fel.

Maga a múzeum nem túl nagy, de szerintem magyarként érdemes rászánni azt az egy órácskát, amelyet a megtekintése maximum igényel, ha már elvetődünk Lengyelország ezen szegletébe,

A belépő: 10 Zlotyi és szabadon lehet fényképezni.

A múzeum honlapja:

http://www.wmn.poznan.pl/odwiedz-nas/muzeum-powstania-poznanskiego-czerwiec-1956/

Ambasa