blog238-01_1.jpgÉppen 400 éve, 1620. november 8-án került sor arra a csatára, amely az első nagyobb összecsapás volt, abban a konfliktusban, amit később a harmincéves háború névvel vonult be a történelembe. Ezen ködös november eleji napon az egyesített császári, bajor, spanyol és a katolikus liga csapatai Prága városától alig néhány kilométerre lévő Fehér-hegynél döntő vereséget mértek a protestáns cseh, morva, sziléziai és ausztriai lázadókra, lezárva ezzel a háború első időszakát...

Amikor 1618. május 23-án a cseh rendek fellázadtak, még senki sem gondolta, hogy a háború, amelynek elvetették a magvait, milyen pusztító és hosszú lesz, és milyen nagymértékben fogja átalakítani Európát. Annak hatalmi viszonyait és lakóinak gondolkodásmódját. A még abban az évben kitörő háború hullámzó volt, hol a császáriak törtek be a lázadó területekre, hol a csehek és szövetségeseik az Osztrák Örökös Tartományokba

Utóbbiak, kétszer is eljutottak Bécs falai alá, és azt ostrom alá fogták. Már ha azokat a hadmozdulatok, azokkal az erőkkel ostromnak lehet nevezni. Azonban a háború kimerítette a lázadók területeit, és az egykor gazdag Cseh Királyság egyre kevésbé tudta fedezni a háború költségeit. Hiába kerestek szövetségeseket, és emelték trónra pfalzi V. Frigyest, bízva a mögötte álló 1608-ban létrejött Protestáns Unió katonai-, és pénzügyi támogatásban, csalatkozniuk kellett. Sőt a Frigyesre féltékeny protestáns uralkodók, tartva annak megnövekedett hatalmától, egyre inkább elfordultak, vagy épen ellenséges álláspontra helyezkedtek belük szemben. Mire beköszöntött 1620 elfogyott a pénz, ami a kor zsoldos-seregeinek fenntartásához kellett. Ráadásul ez a sereg nem volt olyan jól képzett, tagjai sorában számos besorozott paraszt szolgált. Ugyan jó tisztekkel rendelkeztek, mint pl. a lázadást kirobbantó Mathias Thurn vagy savoyai I. Károly Emánuel által küldött és pénzelt Ernst Mansfeld, aki kiváló szervező volt, de ugyanakkor kalandor is. Azonban egyikük sem volt igazi hadvezér, aki nagyobb sereget tudott volna irányítani a csatamezőn. És soraikat gyarapította Anhalti Keresztély is, aki sokkal inkább volt diplomata, mint katona, mégis végül ő töltötte be a fővezéri szerepet. Természetesen ezek a férfiúk tudtak kisebb seregeket irányítani, és néha még vereséget is mértek a másik oldal seregeire és hadvezéreire, de arra feladatra amit sors nekik szánt nem voltak képesek felnőni.

Ezzel szemben a másik oldal a kezdeti kudarcok után stabilizálni tudta a helyzetét, és az 1619. augusztus 28-án császárrá koronázott II. Ferdinánd egyre erősebb szövetségeseket tudhatott maga mögött. Olyanokat, mint rokonát a spanyol királyt III. Fülöpöt, aki ekkor Európa legjobb hadseregével rendelkezett és folyamatosan küldött neki itáliai és vallon katonákat, a Pápát, aki folyamatosan pénzügyi segítségben részesítette, III. Zsigmond lengyel királyt, aki rendelkezésére bocsátotta a szolgálatában lévő kozákokat, a hittestvérei ellen forduló, sértődött szász választófejedelmet, I. János Györgyöt, és végül a legfontosabbat, a bajor Miksát, aki maga mögött tudhatta az 1609-ben létrejött Katolikus Liga pénzügyi és katonai támogatását, és korának egyik legjobb hadvezérét a Tilly grófját. Ráadásul, a korábbi évben sok borsot az orra alá törő erdélyi fejedelmet, Bethlen Gábort is sikerült semlegesítenie egy szeptemberig szóló békével.

A szövetség 1620 márciusára állt fel, amikor is Ferdinándnak sikerült egyességre jutnia rokonával, bajor Miksával, aki Würzburgban megegyezett a Katolikus Liga tagjaival egy 25000 fős haderő felállításáról, és annak a parancsnoksága alá helyezéséről. Ugyan erre válaszul a Protestáns Unió is egy hasonló méretű hadsereget állított ki, de ennek deklaráltan csak a saját területek védelme volt a célja, amibe beletartozott ugyan Pfalz, de a cseh területek nem. Azonban ekkor Ambrogio Spinola vezetésével feltűnt a színen egy a Németalföldről elinduló 20-25000 fős spanyol hadsereg is.

blog238-02.jpg

A főszereplők: Tilly, Miksa, Anhalti Keresztély és Thurn

A szövetségesek márciusban Mülhausenben megegyeztek az összehangolt hadmozdulataikról. A szászok északról törnek rá Sziléziára és Lausitzra, míg az egyesült császári és katolikus liga béli csapatok délről, Ausztria felől nyomulnak be Csehországba és Morvaországba.

Az Unió és a Liga mozgósítása láttán mindenki azt gondolta, hogy a két csoport egymással fog hadakozni, de a bajor Miksa keresztül húzta ezt a számítást. Június 3-án létrehozott egy egyességet a protestánsokkal, hogy a hadmozdulatok nem irányulnak egymás ellen és a csapatok szabad átvonulási jogot kapnak. Ez az megállapodás azonban természetesen nem terjed ki a cseh korona tartományaira, amely nem volt része az Uniónak. Az egyesség azt jelentette, hogy a Liga csapatai most már szabadon egyesülhettek a császári erőkkel. Ráadásul az augusztusban Brüsszelből induló Spinola spanyoljai blokkolták az Uniót, ha esetleg olyan gondolatiak támadnának, hogy megszegik a békét.

Júliusra fel is állt a Liga hadserege, amely a tervekkel ellentétben nem 25000 fős lett, hanem jóval nagyobb. Miksa hadai 26000 gyalogost és 5500 lovast számláltak. A 7-én Dillingenből meginduló sereg először Felső-Ausztriába vonult. Miksa Linzben fogadta az osztrák rendeket és felszólította őket, hogy ne akadályozzák az átvonulásukat. Tudni kell, hogy a cseh betörések idején Alsó- és Felső-Ausztria protestánsai csatlakoztak a cseh felkelőkhöz, így a terület nem számított teljes barátságos vidéknek. A követek nyolc nap haladékot kértek de Miksától csak ötöt kaptak. Végül a két rebellis Örökös Tartomány a hatalmas katolikus sereg láttán meghátrált és ismét Ferdinánd hűségére tért. Miksának minden oka megvolt a nyugat-ausztriai területek pacifikálására, hiszen a szolgálataiért Ferdinánd neki ígérte a cseh koronát megillető választójogot, továbbá a hadserege költségeinek fedezésére ezen területek adóbevételeit.

Miután ilyenképpen rendet teremtettek az osztrák területeken, folytatták menetüket, amelyhez szeptember 8-án csatlakozott Charles Bucquoy a háború korábbi időszakának császári főparancsnoka és vele együtt a császári haderő is az olasz segédcsapatokkal. Ekkor a szövetségesek hadereje mintegy 40000 gyalogost és 10000 lovast számlált. Megjegyzendő, hogy a cseh és erdélyi egyesített seregek, amelyek néhány napig Bécs alatt állomásoztak 1619 telén olyan 32000-42000 főből álltak, azonban ezek nagy része magyar könnyűlovas volt.

A csehek is készülődtek természetesen, Frigyes amikor szeptemberben táborba szállt serege mintegy 30000 főt számlált, amelyből a csehek 9000 gyalogost és 3500 lovast az alsó-ausztriai és a sziléziai rebellisek 4000-4000 főt, ismeretlen számú morva felkelőt és 5-8000 főnyi magyar könnyűlovast állítottak ki. Az erdélyi-magyar kontingens segélyhadként érkeztek Bethlentől Bornemissza János vezetésével. Valójában az erdélyi fejedelem 20000 lovast ígért, de ezt nem tudta teljesíteni, aminek pénzügyi, politikai és katonai okai is voltak. A csehek természetesen rendelkeztek még helyőrségi csapatokkal is, amely közül a pilseni volt a legjelentősebb Mansfeld parancsnoksága alatt.

blog238-03_1.jpg

A felek hadmozdulatai

A hadműveletek szeptemberben kezdődtek. Először a spanyolok, elaltatva az Unió éberségét kelet felé meneteltek, majd hirtelen északra fordulva betörtek Pfalzba, mielőtt az Unió teljesíthette volna vállalt kötelezettségét. Nem mintha akartak volna tenni bármit is, egyik uralkodónak sem fűlött a foga, hogy össze akassza a bajszát a spanyol katonákkal, főleg nem V. Frigyesért, akiről azt gondolták, hogy egy túl nagyra tört.

Szeptember közepén a szászok is megindultak és az előzetes terveknek megfelelően megkezdték Szilézia és Lausitz elözönlését. Hamarosan bevették Bautzent és novemberre már uralták az egész tartományt.

Baltasar Marradas pedig Budweisnél két spanyol ezredre támaszkodva betört a cseh területekre és szeptember 15-én elérte a kulcsfontosságú Budweist (Ceske Budejovice). Miután biztosította a cseh katolikusok fellegvárát, megindult Pilsen felé. Aztán szeptember 13-án mozgásba lendült az egyesített katolikus fősereg is,. Már hét nap múlva átlépte a cseh határt, szorosan követni kezdte az Anhalti Keresztély vezette cseh fősereget. Ugyan a seregből le kellett választani egy 6000 fős kontingenst Dampierre vezetése alatt, akit előbb Bécs védelmére, majd Pozsony megtámadására rendeltek. Ugyanis Ferdinánd tartott tőle, Bethlen is beavatkozik a konfliktusba teljes haderejével, hiszen éppen ekkoriban járt le a vele kötött fegyverszüneti megállapodás. Ekkor a fősereg létszáma már 40000 főre apadt, amely két részből állt. A bajor részt Tilly vezette és jórészt németekből állt, míg a császári csapatokat Bucquoy irányította. Ezek összetétele igen vegyes képet mutatott, megtalálhatóak volta soraikban a németek mellett, vallonok, olaszok, spanyolok, de még a Lengyelországból érkezett kozákok is.

Szeptember 29-én a katolikus fősereg elérte Pisek városát, amely 540 főnyi helyőrséggel rendelkezett. Miksa nem akart sokáig bajlódni egy elhúzódó ostrommal, hiszen az ő tervei szerint egy gyors csapással, Prága bevételével akarta elfojtani a lázadást. Így alkudozni kezdett a védők parancsnokával, a pfalzi Hack ezredessel. A várkapitány hajlott az egyezségre, mivel látta túlerőt, fizetetlen katonáinak nem nagyon fűlött a foguk a harchoz, és mivel a cseh fősereg nem sietett a segítségére, a kor szokásai szerint ezt emelt fővel tehette meg. Azonban miközben Miksa és Tilly tárgyalt, Bucquoy szabadrablást ígért katonáinak. Az így feltüzelt, főleg vallon zsoldosok engedély nélkül rohamra indultak, s a falakat megmászva betörtek városba. Piseket teljes feldúltak, kirabolták, lakosait és a védőket lemészárolták, majd tettük megkoronázásaként felgyújtották. Pisek tragédiája intő jel volt, és noha Miksa nem akarta a város pusztulását, mégis kezére játszott a tény. Az útjába kerülő városok harc nélkül hódoltak be sorra.

Az elhúzódó hadjáratban ugyan a csehek nem sok kárt okoztak a császári főseregben, de a járványok annál inkább. Pisek után Miksa úgy döntött, hogy ideje egyesülni Marradassal és a hozzá beérkezett Bajorországból érkezett friss csaptokkal, szám szerint 6600 gyalogossal és 1700 lovassal. A császári csapatok Pilsen irányába vonultak, de a menet közben több támadás is érte őket. Először Anhalti Keresztély csapott le Bucquoy utóvédjére, majd Pilsen alatt ütöttek rajtuk Bornemissza lovasai. Azonban ezek a támadások inkább csak kellemetlenek voltak, mint veszélyesek.

A szövetségesek október 10-én érkeztek Pilsen alá, itt azonban meglepetés érte őket. Mindenki kemény ostromra számított, de Mansfeld igazi kalandor módra hajlandónak mutatkozott 400000 forintért átadni a várost. Csak viszonyítás képen, az előző évben Bethlen Gábor a segítségért 100000 Forintot azonnal, és további 300000-t kért később, de az utóbbit a magyarországi végvárak fenntartására. Erre természetesen nem volt keret, ugyanakkor Miksa meggyőződhetett arról. hogy nem kell tartania attól, hogy esetleg a kalandor hátba támadja, így tekintetét ismét a fő cél Prága felé vehette.

blog238-05.jpg

Pilsen városa, még az 1618-as bevételekor

Miközben folytak az alkudozások Pilsen alatt, a cseh fősereg a várostól nem messze nyugatra fekvő Rokitzan (Rokycany) alatt vert tábort, de akárcsak Pisek esetében semmit sem tett a város felmentése érdekében. A két sereg közeli táborozása magával vonta a járőrök és az élelembeszerző oszlopok folyamatos összecsapásait. Ezek közül a legádázabbak Bornemissza lovasai és a vallonok között bontakoztak ki, amelyekben egyik fél sem kért, és adott kegyelmet.

Végül Frigyes is megérkezett a Rokitzani cseh táborba, ahol nyomban haditanácsot hívott össze. A haditanács tagjai közül a veterán Thurn, Hohenlohe, és az Anhalti gróf fia is az azonnali támadás mellett kardoskodtak, de a főparancsnok az idősebb Anhalti Keresztély lehűtötte a kedélyeket, és felvázolta a hadserege igen ingatag állapotát. Ekkor már a cseh sereg nyolc hónapja nem kapott zsoldot, és hát a győzelmek hiányában egyéb, értsd szabadrablásban sem részesült. Frigyes belátta, hogy hadereje legfeljebb elsáncolva képes bármifajta ellenállást kifejteni, a jól képzett katolikus csapatok nyílt csatában elsöprik. Ezért ekkor Frigyes október 23-án békekövetet küldött Miksához, aki azonban csak a cseh trónról való lemondása után volt hajlandó bármiről is tárgyalni vele.

Miután Miksa biztosította a hátát Pilsennél, észak felé fordult, hogy a cseh sereget megkerülve törjön Prága felé. Azonban az ellenség is így tett és a két sereg hamarosan ismét összetalálkozott. Rakonitznál a lázadók erős védőállást vettek fel és sáncok mögé húzódva várták a döntőnek vélt csatát. A császáriak október 25-én botlottak bele az ellenségbe. Miksa azonnal támadni akart, még mielőtt a csehek komolyabban beássák magukat. Azonban a lassan beérkező csapatai és a beköszönő esti szürkület megakadályozta ebben. Október 30-ig csak kisebb összecsapások történtek, de Miksa tudta, hogy fogy az ideje. Közeledett a tél, és a környékről élelmezett hadsereget nem lehetett sokáig egy helyben tartani. Ráadásul Mansfeld Pilsenből kitörő csapata elfogott egy neki szánt élelmiszer szállítmányt. Ezért hatodik napon támadásra szánta el magát. Ebben az is segítette, hogy közben ismét kapott egy 8000 fős erősítést. A hajnal hasadtával megkezdődött a cseh sáncok módszeres ágyúzása, majd a Liga csapatai rohamra indultak. Azonban az általános támadáshoz nem csatlakoztak a császáriak mert Bocquoy szokásához híven ismét késlekedett. Másnap folytatódott a csata, és a keresztény erők már szabályos ostromot kezdtek a sáncok ellen. Ellenárkokat ástak és ott készültek fel egy újabb támadásra. November 1-én elfogyott Miksa türelme, hiszen ekkor már csaknem egy hete kényszerült tétlen várakozásra. Csapatait a sáncrendszer egy megerősített pontja ellen küldte, amelyet aztán véres kézitusában sikerült is elfoglalniuk. Másnap a császáriak intéztek támadást egy a magyarok által védett szakasz ellen, aminek következtében a magyar parancsnok, Bornemissza János olyan súlyos sebet kapott, hogy tovább parancsnoki teendőit nem tudta ellátni, ezért azt Korniss Zsigmond vette át.

November 3-án folytatódtak a csatározások Miksa tüzérsége a várost és az abban lévő csapatokat, míg Bocquoy-é ismét a magyarok megszállta védőállást bombázta. Ez azonban amolyan szépségflastrom volt, mert Miksa belátta itt nem győzhet, és az idő amúgy is sürget, ezért a Prága felé való elvonulás mellett döntött. Azonban ekkor Bocquoy makacsolta meg magát és még azon az éjjelen egy végső próbát tett az ellenség megtörésére. Azonban ez a vállalkozás balul ütött ki, mivel a magyarok megnyitották a város melletti tó zsilipjét és mellig érő vízzel árasztották el a császáriak meginduló állásait. A bajt tetézte, hogy eltéved golyó a felső combján megsebesítette a császári fővezért. Bocqouy sebesülése megakadályozta, hogy lóra üljön és innentől kocsin volt kénytelen követni seregét.

November 5-én a szövetséges sereg Miksa parancsára tábort bontott és erőltetett menetben megindult Prága felé. Miksa a gyorsaságban bízott, ezért még a málháját is hátrahagyta, megkockáztatva, hogy az esetleg az ellenség zsákmány lesz. Miksa nem egyenesen Prága felé fordult, de ez a hadmozdulat nem tévesztette meg Anhalti Keresztélyt, és látva az ellenség megindulását 6-án maga is nyomban tábort bontott és megkezdte visszavonulást Prága alá. De már előtte este Thurnt egy kisebb erővel elindította, sőt üzenetet küldött, hogy mire odaér, erősítsék meg a város közvetlen előterében lévő 379 méter magas Fehér-hegyet. A hegy alig 1-2 kilométerre volt a város akkori falaitól. Ezen parancsának azonban nem túl sok foganatja volt, utasításának csak tessék-lássék módon tettek eleget. A két sereg párhuzamosan halad, miközben a szárnybíztosító járőrök gyakran összecsaptak egymással, aminek következtében újabb 200 magyar lovas vesztette életét. A versenyfutást a csehek nyerték, és 7-én elérték a várost. Azonban a cseh hadsereg tisztjei és katonái ahelyett, hogy felkészültek volna az ütközetre, aznap éjjel inkább meglátogatták a várost. Ki a családjához ment, ki az ivóba, mások pedig a bordélyba.

blog238-04.jpg

A bajorok elővédje is már 7-én éjjel beérkezett, és rajta ütött a város előtti Rusin (Ruzyne, ahol ma a repülőtér van) faluban éjszakázó magyarokon. A Gauchier vezette 500 lovasból és 1000 muskétásból álló elővéd az éjszaka folyamán megtámadta a fáradt magyar csapatokat és mintegy 100-200 főt ölt meg közülük, mire azoknak sikerült valamiféle harcrendbe állniuk. Éppen ellentámadásra akartak indulni, amikor is beérkeztek a ellenséges muskétások is. A magyaroknak nem volt kedvük egy gyilkos sortűzbe belelovagolni, ezért inkább ők is a fehér-hegyi cseh tábor felé vették az irányt.

Mire beköszöntött a reggel a szövetséges fősereg is beérkezett. A csehek elvben a hegyen egy erős védőállásban kellett volna lenniük, A jobb szárnyuk egy körül kerített királyi vadasparkra támaszkodott, amely a csataleírásokban gyakran csillag-kastélyként szerepel, és amin túl egy szakadék tátongott. Vagyis innen lehetetlen volt megkerülni a cseh sereget. A balszárny a hegy lejtőin helyezkedett el és nyitott volt, de túl nyúlt az ellenség vonalán. Hátuk mögött, mint hadtápbázis és végső menedék Prága városa állott, míg előttük egy a Litowitzi (más forrás szerint Sarka) nevezetű patak gátolta az ellenség szabad felvonulását. A szövetségeseknek ennek a víziakadálynak a hídján kellett átkelniük, majd csak az után kezdhették meg csapataik szétbontakoztatását. Elméletileg ez jól hangzott, de a parancsba adott földmunkák csak kis részben készültek el.

A cseh sereg mintegy 21000 (más források szerint 27500) katonával rendelkezett. Anhalti Keresztély leírása szerint, amelyet V. Frigyesnek küldött, a serege 11000 gyalogosból és 10000 lovasból állt. Ez impozáns haderő, de nem védelemben. A cseh hadsereg három sorban állt fel németalföldi módra. A lázadók hadseregének gyalogságát félezredek alkották amelyek a két vonalban sakktáblaszerűen helyezkedtek el, térközeiket pedig lovasokkal töltöttek ki. A harmadik vonalat teljes egészében magyar lovasság alkotta. A sereg előtt, a két szárnyon elosztva már kiépített sáncokba helyezték el a hat ágyújukat. A két tüzérségi sánc között egy lovascsapat várakozott a két fő harcvonal előtt. A centrum parancsnokságát maga Anhalti Keresztély, illetve a veterán Hohenlohe, a bal szárnyat Thurn, a jobbot, pedig Schlick vezette. A két vonal között 300 lépés volt a távolság, míg a magyar lovasság ettől messzebb várakozott. A cseh arcvonal mintegy 2-2,5 kilométer széles lehetett. A csillag-palotát a szász-weimari gyalogság szállta meg. Schlick csapatait németek, morvák és sziléziaiak, Hohenlohé-é vegyesen németek és csehek, míg Thurn katonáit tisztán csehek alkották. Maga az elképzelés, a németalföldi minta átvétele nem volt rossz ötlet, de annak alkalmazására a hiányos képzettségű lázadó haderő nem volt képes.

Természetesen a cseh vezérek a csata előtt, haditanácsot tartottak, ahol ismét két ellentétes álláspont alakult ki. Thurn teljesen logikusan egy támadás mellett kardoskodott, hogy a patakon való átkelés közben csapjanak le ellenségre. Azonban ez a jól védhető állások elhagyásával, és a jól képzett ellenséggel való megütközéssel járt volna. Ezzel helyezkedett szembe Hohenlohe és fordította a maga véleményének oldalára a habozó Anhalti Kersztélyt, akit Thurn pedig már csaknem meggyőzött. Végül az elfogadott terv szerint hagyják az ellenséget a hegynek felfelé támadni, és amikor az már eléggé kifárad, a hátulról előre vont magyar lovasság a bal szárnyról oldalba kapja őket. Ez alapvetően nem volt egy rossz terv és bizonyos mértékben figyelembe vette a saját lehetőségeiket, és Bucquoy hadvezéri képességével számolt akivel a háború kezdete óta már számos alkalommal csaptak össze, sőt többször vereséget is mértek rá. Azonban a tervnek voltak vitatható pontjai is. Először is Korniss Gáspár vezette erdélyi lovasság egyrészt fáradsága, másrészt a felszerelése miatt sem volt alkalmas, hogy csatalovasságként vessék be, főleg nem a német vértesek ellen. A terv másik nagy hibája az volt, hogy a katolikusokat nem a Bocquoy, hanem Miksa és hadvezére Tilly vezette, akiket más fából faragtak. Igazából az egész cseh arcvonal gyenge pontja az volt, hogy erőiket egyenletesen osztották el és nem erősítették meg a veszélyesebb helyzetben lévő balszárnyat.

A Katolikus Liga és a császári erők, szintén Anhalti Keresztély feljegyzése szerint összesen 32000 gyalogossal, 7500 lovassal és 12-18 ágyúval rendelkeztek. Más források ettől jóval különböznek, Bánlaky 15000 császáriról és 10-12000 liga béliről ír, a wikipedia 20-30000, a csaták lexikona, pedig 12000 császáriról és 14000 birodalmiról tud. Akárhogy is, a támadók némi létszámfölényben lehettek, de ez nem volt döntő mértékű, sőt, mint a korábbi összecsapások mutatták, egy megerősített állás ellen még kevés is lett volna. A szövetségesek tüzérsége Anhaltival ellentétben kevesebb lehetett. Egyes leírások egy tucatra teszik, melyek mindegyikét egy-egy apostolról neveztek el, míg más forrásokban a két szárny előtt egyaránt 4-4 ágyú vonultattak fel, egy harmadik - amely ragaszkodik a tizenkettes számhoz - szerint 8 jutott Tillynek és 4 a császáriaknak. Maguk a szövetségesek hadrendje is bizonytalan. Amiben mindegyik forrás megegyezik, az az, hogy a balszárnyat Liga csapatai alkották, Tilly vezénylete alatt, míg a jobbszárnyat Bucquoy, vezette császáriak. Itt azonban van némi zavar a parancsnokság kérdésében. Bucquoy-t még az előző éjszaka is sebláz gyötörte és sebének jellege miatt képtelen volt lóra szállni. Bánlaky szerint ténylegesen Lichtenstein Miksa volt a jobbszárny parancsnoka, amit bizonyos tények alátámasztanak, bizonyosak pedig ellentmondanak neki, ugyanakkor egy másik forrás Rudolf von Tieffenbachot teszi meg vezérnek. Az tény, hogy Bocquoy részt vett a csata előtti haditanácson, viszont az is nagyon valószínű, viszont hogy képtelen volt lóra ülni, meggátolhatta csapatai tényleges irányításában. Ami még nagyon valószínű, mindkét szárny gyalogságának zöme 5-5 tercióban volt összevonva. Elméletileg a két szárnyon sakktáblaszerűen három vonalban állt fel az 5-5 terció. Az első vonalban kettő a másodikban egy, míg a harmadikban megint kettő. A terciók szárnyain és térközeiben itt lovasok voltak. Azonban a bajorok, akik nem tudták annyira kibontakozni, egy negyedik, csak lovasokból álló vonalat is kialakítottak. Egy leírás szerint Tilly 7 nagyobb egységbe, míg Bocquoy 23 kisebb századba szervezte lovasságát. A szövetséges csapatok tartalékát a magyar, horvát, olasz és kozák könnyűlovasok alkották, amely mai szóval amolyan sikerkifejlesztő lépcső lehetett, és készen állt a megfutó ellenség üldözésére. Egy másik leírás szerint a szövetséges gyalogság csak 2-2 sort alkotott, és a bajoroknak volt egy harmadik lovassági vonala is. E leírás szerint a császáriak első vonalát Tieffenbach, míg a másodikat a már említett Lichtenstein vezette. Ezen leírás szerint logikusabb az a leírás, hogy Bocquoyt nem Lichtenstein helyettesítette, hanem Tieffenbach, már ha valaki egyáltalán helyettesítette. Ennek ellentmond, hogy egy másik forrásom viszont felcseréli a két vonal parancsnokét és Lichtensteint teszi meg az első vonal vezérévé. Azonban hogy minden végleg összezavarodjon, van olyan leírás, amely szerint a bajorok csak két vonalat alkottak és a császáriak vonultak fel három vonalban. Én a magam részéről ezt kevésbé tartom valószínűnek, hiszen a császári csapatoknak szét kellett húzódniuk, hogy elkerüljék egy esetleges cseh átkarolást, míg a bajoroknak nem igazán volt terük szétbontakozni.

blog238-06_1.jpg

Egy korhű metszett teljesen más hadrendet mutat, azon nagy jóindulattal is csak nyolc terció azonosítható be. Látványos, de szerintem nem sok köze van a valósághoz.

A csata előtti reggelen természetesen a szövetségesek táborában is haditanácsot tartottak. Itt Bucquoy a támadás ellen foglalt állást, és inkább az ellenséget megkerülve Prága felé szeretett volna egy menetet végrehajtani. Az számomra nem teljesen világos, hogy hogyan is képzelte el az ellenség mellett való elvonulást ,aki tétlenül nézi, hogy bemasírozik katonái élén Prágába, és közben nem támadják oldalba. Természetesen az agresszív Miksa és Tilly úgy látta, hogy itt a lehetőség a protestáns had teljes megsemmisítésére, hiszen háta mögött a várossal saját csapdájába esett. ha sikerül egy gyors és erőteljes támadással felbomlasztani az ellenség sorait, akkor azok a kapuknál összetömörülve a könnyűlovasság szabad prédájává vállhat. Természetesen ez utóbbi terv mellett döntöttek és ekképpen is cselekedtek.

November 8-án reggel sűrű köd lepte el a vidéket, így a szövetségesek 9 órakor zavartalanul kelhettek át a patakon és az ellenségtől olyan másfél kilométerre állhattak csatrendbe. Mikor dél körül felszállt a köd, a látvány mindkét felet meglepetésként érte. A csehek meglepve látták, hogy előttük harcrendben állva ott áll az ellenség, míg a szövetségesek kétkedve nézték, hogy milyen gyengén kiépített állásrendszer állja csak az útjukat.

A szövetségesek általános támadása 12.15 órakor indult meg, amelyet a 8, vagy 12 ágyú össztüze nyitott meg, és amelyet a katolikusok lassú, de töretlen előrenyomulása követett, miközben ajkukon felhangzott csatakiáltásuk a "Sancta Maria". Tilly, aki korábban felmérte, hogy mivel neki hegynek felfelé kell támadni ezért kritikus helyzetbe kerülhet, utasította Miksán keresztül a császáriakat, hogy ők kezdjék meg a támadást és kössék le az ellent, ha már amúgy is övék a kitüntető jobbszárny.

blog238-08_1.jpg

blog238-09.jpg

blog238-10_1.jpg

blog238-11_1.jpg

Magát az összecsapást, a császáriak jobb szárnyán lévő lovasság rohama nyitotta meg. Ezzel szinte egy időben a cseh centrum közepén lévő és az ifjú Anhalti vezette lovasság is rohamra indult, amely a két szövetséges szárny csatlakozási pontjánál lévő, a császári balszárnyat alkotó terció és lovasság ellen irányult. Ekkor a két arcvonal olyan 3-400 méterre lehetett egymástól. Mindkét lovasság rohama sikeres volt. A császári lovasság zavart keltett a vele szemben felálló ellenséges csapatok soraiban. Ugyanígy járt az ifjú Anhalti vezette támadás is. Sikerült kibillenteni az egyensúlyából a császári balszárnyat és visszaszorítania. Ugyan a saját gyalogsága is megindult a támogatására, de azokat nem követte a második sor, és a magyarok, akiknek szintén támadásra kellett volna ekkor indulniuk szintén késlekedtek. Thurn, az ifjú Anhalti segítségére siető gyalogsága sem volt túl buzgó, miután vaktában leadott sortüzet, nyomban visszavonult. Így a támadás hamar kifulladt, ráadásul a válságos helyzetet felismerő Tilly a császáriak megsegítésére, jobbszárnyával oldalba támadta az ifjú Anhalt csapatait. A Liga lovasrohama megingatta a csehek támadását, soraik megbomlottak és kénytelenek voltak meghátrálni. Az 21 éves ifjú Anhalti, Anhalti Keresztély legidősebb fia, a roham vezetője, maga is fogságba esett.

blog238-12_1.jpg

blog238-13_1.jpg

blog238-14.jpeg

blog238-15.jpg

A cseh lovasság meghátrálása láttán, az amúgy sem túl harcra kész cseh első vonal megingott, és ekkor a spanyol gyalogság is megkezdte rohamát soraik ellen. Thurn gyalogsága ekkor már alig fejtett ki ellenállást. Lövegei, hamarosan az ellenség kezére kerültek, akik azokat megfordítva belelőttek velük a cseh gyalogság soraiba. A cseh balszárny és a centrum is ekkor már elkezdett felbomlani, majd a visszavonulása hamarosan pánikszerű meneküléssé változott Prága irányába. A bajt tetézte, hogy ezzel egy időben a császári oldalon kiadtak egy parancsot, hogy a Stanislaw Rusinovsky vezette 800 fős lengyel-kozák lovasságnak, hogy karolja át az ellenség bal szárnyát és kerüljön a mögé. Ugyan Anhalti Keresztély a magyar lovasokat egy ellentámadásra vezényelte, de azok a pánikot látva már nem igazán akarták összemérni a kardját az ellenséggel és jobbnak láttak nyúlcipőt húzni. Azonban a Prága felé vezető utat a menekülők tömegei ekkor már elzárták, ezért a magyar lovasság a Moldva folyó felé vette az irányt, de gyors és sebess folyóba többségük beleveszett. Ekkor már csak a Schlick vezette cseh jobbszárny állt még valamilyen rendben a Fehér-hegy tetején, de megsemmisítse már csak idő kérdése volt. Tilly teljes haderejével ellenük fordult és alig fél óra alatt - a királyi vadasparkba szorult szász-weimariak kivételével - megfutamította azokat is. 13.30-ra gyakorlatilag az egész protestáns haderő felbomlott, a katonák semmi mással nem törődtek, mint hogy mentsék az irhájukat. Ez alól kivétel a vadasparkban rekedtek voltak, akiknek nem adatott meg a menekülés lehetősége, és akiket a Liga csapatai mind egy szálig lemészárolták. Alig másél-két óra alatt a katolikus hadak elsöprő győzelmet arattak.

blog238-16.jpg

blog238-19.jpg

blog238-20.jpg

blog238-17.jpg

blog238-07.png

A veszteségekről szóló adatok a források tükrében igen ellentmondóak, ami nem is csoda, hiszen a cseh hadsereg teljesen felbomlott tagjai valószínű ha tehették hazamentek, és senki sem kereste őket. A csatamezőn elesetteket még össze lehetett számolni, de azok száma akik a Moldvába vesztek, így a magyar lovasoké száma ismeretlen. Bánlaky a katolikusok veszteségét 5000 halottra és 500 fogolyra, míg a szövetségesekét alig 250 elesettre teszi. Lukinich Imre és Markó Árpád művében 4000 halottról szintén 500 fogolyról, a teljes tüzérségéről és 100 zsákmányolt zászlóról ír, ugyanakkor nem szól a katolikusok veszteségeiről. A csaták kislexikona szintén 4000 főre teszi a lázadók és 400-ra a szövetségesek halottai számát. Rezun nem ad meg veszteségadatokat, míg a különböző Wikipidéiák 4-5000-es számot adnak meg a cseheknek és 700-at a császáriaknak. Az utolsó, általam használt angol nyelvű forrás azonban sokkal megengedőbb, Miksa veszteségeit ő is 650 főben említi, de szerinte a protestáns veszteség mindössze 2400 áldozatra tehető.

A fiatalabb tisztek akik nem voltak a csatában megpróbálták meggyőzni a V. Frigyest, az ellenállásról, de mind Anhalti Keresztély főparancsnok, és Mathias Thurn a balszárny parancsnoka egyaránt azon a véleményen volt, hogy ennek semmi esélye sincsen. Ekkor már hiába próbálkoztak meg volna azzal, hogy a város kapuit bezárva ostromra kényszerítsék a katolikusokat, erre ekkor már nemigen maradt katonájuk. A seregük egy része halott volt, a maradékán pedig olyan páni félelem lett úrrá, hogy képtelenség lett volna őket ismét fegyverbe kényszeríteni. A remélt 8000 erdélyi lovas és a Pilseneben és más helyőrségekben lévő mintegy 12000 cseh katona, pedig még néhány napi járóföldre volt, de beérkeztük. valljuk be már nem sokat jelentett volna ekkor már. A győztes Miksa nyolc óra haladékot adott V. Frigyesnek, hogy lemondjon a cseh koronáról. A pfalzi uralkodó látva kilátástalan helyzetét még aznap elhagyta Prágát és Boroszlóba menekült. A védtelen város pedig megnyitotta kapuit a diadalmas Miksa előtt. Prága elestével és a király elmenekülésével a cseh felkelés összeomlott, kezdetét vette a megtorlás, és a Cseh Királyság igen gyors, alig pár év alatt lezajló rekatolizációja. Azonban a parazsat nem sikerült kioltani, a harmincéves háború tovább folytatódott, az eddigieknél megismert még nagyobb és addig elképzelhetetlen kegyetlenséggel.

blog238-18.jpg

 

Források:

Bánlaky József: A Magyar Nemzet hadtörténete

http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0015/1246.html

Lukinich Imre és Markó Árpád: Sorsdöntő csaták - Marathontól a Második világháborúig

Razin: A hadművészet története

https://warfarehistorynetwork.com/2018/10/01/the-battle-of-white-mountain-1620/

Weiszhár Attila és Weiszhár Balázs: Csaták kislexikona

Wikipédia idevágó címszavai

https://iactaaleaest.wordpress.com/category/1620-the-battle-of-white-mountain/

 

Ambasa

Szerző: ambasa  2020.11.08. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: hadtörténelem újkor Ausztria Csehország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr9716276966

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása