blog343-0_1.gifMég 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken, és az olyanokon, amelyek egy-egy nagyobb részterületet ölelnek fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre.

-Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története 1942-1943 (Kossuth 2019.)

-Mujzer Péter: Páncélosok (magánkiadás 2019.)

-ifj. Sarkady Sándor: Oroszlán a Pumák között (Kard és Penna 2020.)

-Török Benjámin: Háborús emlékek – Magyar bombázók és csatarepülők a II. világháborúban 1940-1945 között (Militaria 2001.)

-Eötvös Péter, Hatala András, Soós Péter: A Király géppisztoly (Zrínyi HM-HIM 2014.)

Elöljáróban, ritka alkalom, amikor nem sok-sok éve kiadott műveket ismertetek. Most mégis az a szerencsés együttállás jött létre, hogy az ajánlóba belekerült két tavaly és egy idén karácsonyra kiadott kötet is, amelyek a kereskedelemben könnyen elérhetőek. Az utóbbi még friss, érződik rajta a nyomda illata...

• • • • • • • • • • • • •

blog343-donkanyar_1.jpg-Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története 1942-1943 (Kossuth 2019.)

Szabó Péter Don-kanyarról és 2. magyar hadseregről szóló könyve először 1994-ben majd annak bővített kiadása 2001-ben jelent meg. Ugyan engem sokáig nem érdekelt a téma, de ezt, és Becze Csaba a hídfőcsatákról szóló könyvét már évek óta meg akartam szerezni. Aztán tavaly év végén úgy alakult, hogy a Kossuth kiadó, megjelentette az ismét átdolgozott és kibővített művet. Úgyhogy kapva kaptam az alkalmon és meg leptem vele magam karácsonyra.

Maga a könyv egy meglehetősen vaskos, közel 700 oldalas, közepes alakú, keménytáblás kiadvány. A mű tizenegy kisebb-nagyobb fejezetből áll, amelyek alfejezetekre oszlanak. Az első három fejezetben a szerző felvázolja azt a katonai és politikai helyzetet, amely a 2. magyar hadsereg megszületéséhez vezetett, illetve megismerhetjük a felállítását és a frontra való kiszállítását. A következő hat fejezet, időrendben veszi sorra a hadsereg harctevékenységét, kezdve a kiszállítás közbeni partizánellenes tevékenységével, folytatva a Tyim- és Don menti harcokkal, a hídfőcsatákkal, az őszi hadműveleti szünettel, és végül a szovjet támadással és a hadsereg összeroppanásával. Az utolsó fejezet a hadsereg maradványainak újjászervezéséről és hazahozataláról szól. A könyv végén számos melléklet található, részletes hadrenddel és veszteségadatokkal. Ugyanebben a részben található a fontosabb magyar, német, olasz és szovjet katonák ismertetése és azok rövid életrajza. A mellékletekben olvashatjuk a hadsereg néhány fontosabb parancsának a szövegét. És természetesen található a könyv végén egy név- és helységnévmutató is. A könyvben 108 kép és 11 térkép található.

Mint már a bevezetőben írtam nagyon kerestem ezt a könyvet, de az antikváriumokban sokáig csak egy első kiadással futottam össze és, hát én inkább a másodikat szerettem volna megszerezni. Így nagyon megörültem, amikor szembe találkoztam a Kossuth Kiadó reklámjával. Maga a könyv nem olcsó – 6500 Ft – de előrendeléssel sikerült ezt 4200-ra mérsékelnem. Szóval egy szó mint száz nagy érdeklődéssel és elég magas elvárással vettem a kezembe a művet. Amint már írtam Szabó Péter már legalább harminc éve kutatja a témát, és ennél bővebb összefoglaló mű tudtommal nem született még erről a témáról.

Maga a könyv olvasmányos jól tagolt. A harci leírásokat, amelyek gyakran század és zászlóalj szintűek és természetesen kissé szárazak, gyakran korabeli naplórészletekkel színesíti a szerző. Számomra sok ismeretlen fénykép volt a könyvben illetve engem mindig is érdekeltek a táblázatok, adatok és hadrendek, amelyből bőven akad a kiadványban. Viszont van számos apróság, ami nekem nem tetszett. Ugyan hivatkozik a megnyíló szovjet archívumokra, de a másik oldal még mindig gyakran csak hadrendi számokban jelenik meg. A róluk közölt adatok esetlegesek, sokszor csak a magyar adatokon alapulnak. A szerző mentségére legyen mondva, ő nem a Don menti harcok leírását, hanem csak a magyar nézőpontot ígéri már a címben is, de én azért a ma megszerezhető tudás mellett ennél azért már többet várok el. Sajnos a könyv számomra valami érthetetlen okból nagyon kevés térképet közöl, miközben olyan részletes csatalírásokkal van teli, hogy az olvasó óhatatlanul is le szeretné követni azt, de azt nem teheti. Pl. a két hídfőből csak az egyikről van részletes térkép, miközben más könyvben már találkoztam mindkettőről. Szintén a térképekhez köthető, hogy a leírás nem egyezi az ott közölttel (és nem a térkép a rossz). A könyv másik nagy és visszatérő hibája, hogy jól láthatóan a szerzőnek fogalma sincs azokról a fegyverekről, amikről ír. Egyszerűen keveri a magyar, német és szovjet terminológiát, ami egy kevésbé tájékozottabb olvasót félrevezetheti. Ezek mellett számos esetben fordul elő, hogy konkrétan tárgyi tévedése van, (1942 áprilisában Lend-Lease brit! Hotchkiss H35 és amerikai M4 Sherman harckocsi), illetve olyan is, hogy a német terminológiát félrefordítja (75 mm-es SFL a szerző szerint Schwere Flak, ami szerinte nehéz páncéltörő ágyú, valójában az eset a szarva közt a tőgye tipikus esete, mert a Marder páncélvadászról van szó a leírásban). Ugyan ilyen, amikor a francia eredetű, de német átépítésű 7,5 cm-es PaK 97/38-at elkezdi németként emlegetni, amiről viszont nekem, és szerintem még sokaknak a PaK 40 jut eszébe. Természetesen lehet így is értelmezni, de félreérthető, jobb lenne a francia/német megjelölés. Szintén a tüzérségi eszközöknél jelenik meg a visszavonuló csapatoknál úgy hirtelen a semmiből szovjet 57 mm-es páncéltörő ágyú. Ami nyilvánvalóan egy elírás és belga 47-es lehetett elgépelve a jelentésben és a szerző tette hozzá az szovjet jelzőt. Nagyon jó, hogy sok táblázat van a könyvben, de ezek adatai sokszor nem összevethetőek. Miközben részletes adatokat közöl a szovjet oldalról összesített eredménnyel, a magyarokról csak részadatokat és azoknál sincs összeg adat (?). Szintén érdekes, hogy egy összefoglaló táblázatban közli a szovjet 38. és 60. hadsereg fegyverzet-technikai adatait, majd megjegyzi, hogy mi a 40. és 60. hadsereggel harcoltunk (?). Ugyan nem mentem bele részletesen, de szúrópróba szerűen találtam elütést/szedési hibát, a könyv végén közölt hadrendben. Szintén keveset foglakozik a 2. hadseregnek alárendelt repülőcsapatokkal, jellemző, hogy a rövid életrajzok közé nem fért bele Heppes Aladár százados, vagy más repülős parancsnok. A másik, ami nekem nem tetszett, de valahol értem, a szerző egy kicsit próbálta szépíteni az eseményeket. Sajnos ez nem az ő hibája, inkább szerintem amolyan tudat alatti cselekedete. Sajnos a 2. hadsereg sorsa, tevékenysége és tragédiájának értelmezése, mindig át volt itatva politikával, és a szerző ezt próbálta ellensúlyozni, de szerintem egy kicsit átbillent nála a mérleg nyelve.

Nos ennyi hiba felsorolása után talán úgy teszik, hogy nekem nem tetszett a könyv, ami némileg igaz is, de ennek a legfőbb oka, hogy többet vártam. Ez a könyv 10-15 évvel ezelőtt kiváló mű lett volna, de a mai lehetőségek mellett már kevés. Egy kicsit olyan érzésem volt, mintha a szerző nem haladna a korral. Ugyan hivatkozik szovjet levéltári adatokra, de csak azok a felszínt karcolgatják, az azokról közölt adatok valószínűleg az orosz internetről elérhetőek. És hát már a 2000-es években kiadott könyvekben is komolyabb térképekkel találkoztam, mint itt.

Ennek ellenére, mindenkinek ajánlom a könyvet, akit érdekel a 2. magyar hadsereg története, hiszen minden hibája ellenére ez a legnagyobb terjedelmű összefoglaló mű, ma róla, egyszerűen minden hibája ellenére nincs jobb, pedig lehetne és kellene.

 

blog343-pancelosok_1.png-Mujzer Péter: Páncélosok (magánkiadás 2019.)

Nem először ajánlok a szerzőtől könyvet, már az elsőben ismertettem a Hun Wheels című munkáját. Első ránézésre sok hasonlóság van a két mű között, de ha alaposabban megnézzük, nagyon hamar rájövünk, hogy ez nem az előző magyar kiadása. Az előző könyv, mint ahogy azt a korábbi ismertetőben írtam, a nem magyar olvasóközönségnek szólt, míg ez sokkal inkább a hazainak. Természetesen nagymértékben támaszkodik az előző kiadványra, de annál bővebb, mind szöveg, mind képanyag tekintetében.

Maga a könyv nagyalakú, 300 oldalas puhatáblás könyv. (Időközben már kapható keménytáblás kivitelben is 2000 Ft-tal drágábban). A mű rengeteg illusztrációt tartalmaz, szám szerint 435 fekete-fehér fényképet, számos térképet, és a kötetet végén 22 színes táblát, rajtuk 42 oldal, vagy szembenézeti, és hat háromnézeti rajzot, ami igen hasznos lehet a makettezőknek.

A könyv alapvetően három nagyobb részre bontható, amelyek rövidebb-hosszabb alfejezetekből állnak. Az első ötven oldalon kerül ismertetésre a magyar páncélos- és gyorscsapatok megszervezésének története, a kiképzési és szervezeti rendszerének ismertetése, illetve a fegyverzeti felszerelésének bemutatása. A második nagyobb rész ismerteti a fegyvernem harci alkalmazását a második világháború folyamán Kárpátalja megszállásától a németországi kiképzőkeretek háború végi bevetéséig, illetve fogságba eséséig. Ez a rész közel 200 oldalt ölel fel a könyvből. A harmadik befejező rész tartalmaz egy melléklet részt, amelyben számomra, vagy épen a makettezők számára lehet fontos és érdekes olvasmány. Itt olvashatunk hiánypótló módon a magyar harcjárművek szovjet zsákmányként való alkalmazásáról, a magyar páncélvonatokról, illetve a környező államok páncélos csapatairól. Valljuk be ezek mind olyan hiánypótló részek, amelyekről, noha kerestem, nem nagyon olvastam még. Ugyanebben részben olvashatunk bővebben a magyar páncélosok festéséről, illetve a használt jelzésrendszerekről. A könyvet a már említett színes táblák előtt néhány technikai és szervezeti táblázat, illetve bőséges irodalomjegyzék zárja le.

Számomra maga a könyv természetesen érdekes volt. Könnyen olvasható, noha nagy alapú, mégis egy-egy oldalon a sok, nagyméretű kép miatt, viszonylag kevés a szöveg, amiért azt az érzetet kelti, hogy gyorsan tudunk haladni benne. Szintén előnye, hogy az alfejezetek, viszonylag kis blokkokra bontják a szöveget, ezért akár esténként kézbe véve (mert sajnos ez a könyv tömegközlekedésen, kivitele miatt nem olvasható) is lapozható, még ha csak viszonylag kevés időnk is van, hogy elmélyüljünk benne. A leghosszabb fejezet emlékeim szerint a 20 oldalas, a galíciai harcokat feldolgozó rész, de még abban is vannak bontások.

A könyv vitathatatlan előnye a képanyaga, amely hála az internetnek és a szerző saját facebook oldalának, ma már elektronikuson is elérhető, de én még vagyok olyan régimódi, hogy ezt szeretem a polcomon papír formában is látni. Könnyen olvasható, természetesen, ha eltekintünk, a hadrendi elemek száraz leírásaitól. A színes táblák, és a festési leírások igen hasznos segédletek, az utóbbi időkben megjelent magyar harcjármű-makettek megépítéséhez. A történeti leírások érdekesek, bár színvonaluk hullámzó. Pl. számomra érdekes volt, hogy az alig egy hónappal korábban olvasott, Ölvedi Ignác féle 1. magyar hadsereg története, című könyvhöz képest, itt szerintem bővebben olvashattam a galíciai támadó hadműveletről, mint az elméletben kifejezetten arról szóló műben. Azonban ahogy elérjük a magyarországi harcok ismertetését, egyre inkább csak azt látom, hogy egységes történet ismertetés helyet, epizódokat villant fel a szerző. Ez számomra azért is érthetetlen, mert az irodalom jegyzékében szerepelnek olyan művek, amelyek ezt részletesen feldolgozták. Szintén ehhez köthető az az észrevételem, hogy a veszteségadatoknál, szinte csak a magyar oldal jelentéseire támaszkodik, ami kiegészülve az olyan közlésekkel, amely csak külsős személyre hivatkozva, de nem adatolva közöl, alkalmas legendák gyártására, vagy épen továbbéltetésére. Sajnos vannak benne ilyenek, amelyeket azóta már megcáfoltak. Azért azt valljuk be, hogy ezen bakik mellett, amelyek eltörpülnek a mű méretéhez képest, hibátlan könyv nem létezik. Igazából egy ténybeli elírást, illetve (ezred helyett hadosztályt írt a szerző), illetve néhány képaláírásnál találtam apróbb hibát (pl. a harcjármű bal sárvédőjén lévő jelzésre hívja fel a figyelmet, csak az éppen nem látható a képen). Igazából, ami engem nagyon zavart az a könyv szerkesztése. Én nem szeretem a sorszéthúzást, és ezért ez engem zavart az olvasás közben. Sajnos ettől sokszor vannak olyan sorok, amelyek úgy tűnnek, mintha az egész egy szó lenne. Szintén szerkesztési hiba, hogy legalább két kép esetében a szöveg összeér a képpel, mivel annak nincs meg a fehér margója, illetve több térképen a helységnevek olvashatatlanok. Engem szintén nagyon zavart, hogy az összetett szavak egybeírásának szabályát én máshogy ismerem. Ezek apró, de bosszantó hibák, főleg úgy, hogy tudom, hogy a könyvről készült kefelevonat, illetve volt olyan, aki átnézze, mégis átcsúsztak a többszörös ellenőrzésen.

Mindezek ellenére a könyvről azt gondolom, hogy hiánypótló, és mindenki, aki csak teheti, és érdekli a Magyar királyi Honvédség páncélos- és gyorscsapatainak története, tegye fel a könyvespolcára. A kötet a szerzőtől vásárolható puhatáblás és keménytáblás kivitelben is. Az előző 6000, az utóbbi 8000 Forintos áron, amely ma már egy ilyen terjedelmű és kivitelű könyv estében átlagosnak tekinthető.

 

blog343-oroszlan_a_pumak_kozott_1.jpg-ifj. Sarkady Sándor: Oroszlán a Pumák között (Kard és Penna 2020.)

Nos ez a könyv egy árukapcsolás révén jutott a birtokomba. Általában nem vásárolok visszaemlékezéseket, vagy életrajzokat, de már régen fájt a fogam Otto Carius könyvére, amelyet szintén ez a kiadó jelentetett meg. Gondoltam a kisebb postaköltség miatt összekötöm a kettőt, ráadásul egy barátommal közösködve dupláztuk a rendelést, amit ő intézet. (Ez úton is köszönet neki még egyszer!)

Maga a könyv egy közepes alakú, mintegy 200 oldalas mű. A könyv kapható mind puha- mind keménytáblás kivitelben, amelyből én az előbbit választottam. A könyvet kitűnő minőségű fotópapírra nyomtatták. Maga a mű rendkívül gazdagon illusztrált, gyakorlatilag az oldalak fele kép. Úgyhogy még a puhatáblás kiadás is kiváló minőségű nyomtatvány.

Ifj. Sarkady Sándor műve ugyan számos fejezetre oszlik, de én úgy gondolom, hogy igazából ezek sokszor esetlegesek, ezért én inkább 3-4 nagyobb részre osztanám fel. Ezek bemutatják gyerekkorát és tanulóéveit, az orosz fronton töltött tevékenységét, majd Magyarország légterében folytatott küzdelmeit. A könyvet forrásgyűjtemény, és egy újabb képgalléria zárja le.

Nos magával a könyvvel kapcsolatban vegyesek az érzéseim. Nem egészen azt kaptam amit vártam, de ez nem jelenti azt hogy nem tetszett, de azt sem, hogy igen. Amikor kezembe vettem a kiadványt kicsit meglepődtem, pedig nem kellett volna, hiszen az alcím mindent elárul a kiadványról: „Egy soproni repülőász, vitéz nemes Molnár László élete a családi dokumentumok tükrében”. Vagyis itt nem egy hagyományos életrajzot vehetünk a kezünkbe, hanem egy dokumentum gyűjteményt. Igazából ez nagyon érdekes, de én hiányolom a történészmunkát. Sajnos a levelek és naplórészletek közlése között én elvártam volna némi történészi magyarázatokat, felvezetőket. Pl. nekem nem világos, hogy az orosz front melyik részén harcolt. Ugyan vannak utalások, de a levelek jól láthatóan, helységmeghatározás szempontjából (ön)cenzúrázottak. Én azt gondolom, hogy egy-egy levél előtt jó lett volna némi magyarázó szöveget írni. Pl. megmagyarázni a korabeli ismerethiányok, miatti sajátos típusmeghatározásokat, vagy épen azt, hogy mit is értünk a saját terminológiánk alatt. Igazából a kötet végéig azt gondoltam, hogy a szerző azon kívül, hogy hozzájutott a családi iratokhoz és archívumhoz, azok összeszerkesztésénél nem sokat tett többet. Ugyan vannak lábjegyzetek, de ezek, vagy a források megjelölésére, vagy csak arra szorítkozik, hogy azt az adott tényt eddig mindenki tévesen közölte. Igazából csak a könyv végén látok egy kis igazi történész munkát, ahol Molnár László vadászrepülő halálával kapcsolatban összeveti a forrásokat és mer vitatkozni. Sajnálom, mert ha itt megtette, akkor megtehette volna máshol is. Sajnos itt is azt a hibát látom, hogy a szerző túlzott csodálata a témája iránt megakadályozta abban őt, hogy egy valós, hús vér embert ismerhessünk meg a könyvből.

Maga a könyv érdekes, és fontos, ajánlom elolvasásra, mert Molnár László leveleit olvasva egy korrajz, egy gondolkodásmód - még ha szerintem bizonyos mértékig szélsőséges, nem épen tipikus - rajzolódik ki az olvasó előtt. Ugyanakkor én azt gondolom, hogy amellett, hogy jó, dolog, hogy megjelent ez a könyv, de ugyanakkor egy kihagyott lehetőségnek is érzem. Én azt gondolom, hogy több kutatói munkával, ezzel a felbecsülhetetlen iratanyaggal egy kitűnő, valós életrajzot kaphattunk volna, amit vitéz nemes Molnár László vadászrepülő megérdemelt volna.

 

blog343-haborus_emlekek_1.jpg-Török Benjámin: Háborús emlékek – Magyar bombázók és csatarepülők a II. világháborúban 1940-1945 között (Militaria 2001.)

Általában nem szoktam naplókat, háborús visszaemlékezéseket olvasni, és megvallom őszintén, ez a vásárlásom is egy tévedés miatt következett csak be. Igazából megzavart az alcím, és mivel engem már jobban érdekelnek a vadászoknál a bombázók és a csatarepülők így kapva kaptam az alkalmon és megvásároltam. Persze azért a vétel előtt belelapoztam és első látásra tetszett amit láttam. De nézzük mi is volt ez,

A könyv egy közepes méretű puhatáblás mű számos fotóval illusztrálva. A szerző mintegy két tucat fejezetben, 250 oldalon írja le háborús emlékeit a bevonulástól, a fogságból való hazatértéig.

Török Benjámin egy Debrecen környéki, nagyrábéi vidéki fiú volt, aki, mint az előszóból megtudhatjuk, alig 16 évesen, korengedménnyel vonult be a Magyar Királyi Légierőhöz, azon belül is a debreceni bombázóezredhez. Török Benjámin, igen kalandos háborús múltat tudhatott maga mögött, amiről igen részletesen ad számot az írásában. Megismerhetjük a bevonulását, a kiképzését Debrecenben, és szakkiképzését Székesfehérváron, majd részvételét a Barbarossa-, majd a doni hadműveletekben. Olvashatunk a különböző átképzéseiről az oroszországi Poltaván, Lengyelországban, a franciaországi Istresben és a németországi Halléban. A mű végén ír a dunántúli, és az ausztriai harcokban való részvételéről, majd a fogságba eséséről és az ott töltött időről, illetve a hazautazásáról. (Ez utóbbi számomra egy kicsit aránytalanul hosszúra, de ugyanakkor érdekesre sikerült.) A könyvet egy nem teljes, bajtársi névsor zárja.

Mint korábban írtam, nem szoktam naplókat olvasni, de megvallom ez a könyv nagyon tetszett. Maga mű egy nagyon sajátos szemszögből egy repülőgép-szerelő, pontosabban egy fegyveres szakági szerelő szempontjából mutatja be az eseményeket, így számomra különösen érdekes volt, hiszen gyakorlatilag szegről-végről egy kollégám írását olvashattam. Török Benjámin csodálatra méltó memóriával áldotta meg a sors nagy szerencsénkre. A könyv nagyon részletes, noha az előszó szerint a szerző jegyzeteit 1957-ben elvették tőle. Sokszor napról napra követhetjük az eseményeket. A szerzőn látszik az olvasottság – amire amúgy többször is utal a műben – stílusa könnyed, olvasmányos, és választékos is egyben. Ugyan a mű háborús visszaemlékezés, de egyben korrajz is, nem csak a hadi eseményeket ismerhetjük meg de sok apró részletet, személyes emléket, olyanokat, mint pl. mit ettek, mit néztek meg a moziban, vagy milyen egy franciaországi távoli kisvárosban a háború alatt, vagy egy Ausztria és Bajorország határán lévő tanyán az élet közvetlenül a háború után. A szerző nem rejti véka alá a neveltetéséből adódó életszemléletét, és ezért talán egy kicsit idealizált képet fest a Magyar Királyi Honvédségről, de azt sem tartom kizártnak, hogy valóban ilyenek voltak a tapasztalatai, hiszen ne feledjük a haderő egy válogatott legénységgel rendelkező alakulatánál szolgált. A könyvben csak elvétve találunk tényleges harci bevetések leírást, ha igen azt is csak másodkézből, ellenben számos baleset, katasztrófa elbeszélését igen, aminek a szerző szemtanúja volt. Szintén sok műszaki leírással is találkozhatunk, amiből megismerhetjük a gépeket, azok fegyverzetét, sőt néha még azok működését is. A kiadó az előszóban elmondja, hogy a művet minden változtatás nélkül közli, így természetesen vannak benne apróbb hibák tévedések, de ne feledjük a szerző élményeit több mint harminc évvel az események után vetette papírra. Itt nem kell nagy dolgokra gondolni, csak olyanokra, pl. hogy tévesen közli a magyar repülőgépek lajstromszámozási rendszerét. Mint írtam a könyv nyelvezete kiváló, de és csak elvétve fordulnak elő apróbb hibák.

Alapvetően nekem nagyon tetszett a könyv és azt gondolom róla, hogy egy hiánypótló mű, amely a magyar haderő egy kevésbé dokumentált csapatnemének életéből villant fel epizódokat egy nagyon sajátos szemszögből. Török Benjámin művét mindenkinek csak ajánlani tudom, akiket érdekel a Magyar Királyi Honvéd Légierő története, illetve szereti a háborús visszaemlékezéseket.

 

blog343-kiraly_geppisztoly_1.jpg-Eötvös Péter, Hatala András, Soós Péter: A Király géppisztoly (Zrínyi HM-HIM 2014.)

Ritka a magyar könyvkiadásban, amikor egy egész könyvet szentelnek egy fegyvernek, ritka, de nem példátlan, mint azt már több páncélosunk esetében is megtörtént. Alapvetően engem annyira nem érdekelnek a kézi lőfegyverek, így nem is akartam megvásárolni ezt a könyvet, de aztán szembe jött velem egy antikváriumban egy visszautasíthatatlan ajánlat (azóta, egyébként ennél olcsóbban is hozzá lehetett jutni a könyvhöz).

A könyv egy nagy alapú, igen szép kiállítású, igényes mű, amely három elismert szakértő együttműködéséből született meg. A közel 270 oldalas, fotópapírra nyomott kiadvány majdnem 240 képet, táblázatot és ábrát tartalmaz. A könyv öt nagyobb részre osztható. Az első rövidebbek egy általános képet adnak a géppisztolyok kialakulásáról és szerepéről, mielőtt a Magyar Királyi Honvédség a rendszeresítésük mellett döntött, illetve röviden megismerhetjük Király Pál rejtélyes életét. A következő nagyobb blokk bemutatja a Király-féle géppisztolyok négy fő- és több alváltozatát, beleértve a fejlesztést, a gyártást és az alkalmazást is. Ezt a bő leírást követi a hozzá kapcsolódó lőszer gyártásának magyarországi története. A könyvet függelék zárja, amely a táblázatok, egy kislexikon-szómagyarázat, rövidítésjegyzék mellett, két érdekes, a könyvhöz kapcsolódó kísérlet leírását tartalmazza: a fegyverekkel való összehasonlító lövéspróbákat és az ejtőernyős változat replikájának elkészítését.

Félve vettem kezembe ezt a könyvet, mivel azt gondoltam róla, hogy unalmas lesz a sok műszaki leírástól, amelyeket – noha magam is műszaki ember vagyok – valószínűleg nem nagyon fogok érteni. Aztán mégsem így történt, és gyakorlatilag négy nap alatt kiolvastam a könyvet. Maga a könyv, noha természetesen tartalmaz, a laikus számára érthetetlen műszaki leírásokat, de szerencsére ezen felül még nagyon sok mindent. Számomra a könyv olvasmányos volt annak ellenére, hogy tömény szakszöveg, de engem érdekel a téma. A művet olvasva egy igen érdekes történet bontakozik ki a szemünk előtt, amely bemutatja a magyar fegyvertervezés- és gyártás egy igen érdekes, és ikonikus darabjának megszületését. Megismerhetjük belőle, hogy hogyan is működött az a bonyolult kapcsolatrendszer, ami a fejlesztő, a gyártó, és a Honvédség képviselője, a Haditechnikai Intézet között létezett. Mint az máskor is írtam, már de ez a könyv kiválóan mutatja be azokat az apró, valós, és mondvacsinált, és az esetleges önös érdekek vezérelte problémákat, amely miatt nem olyan egyszerű egy bármilyen technikai eszköz legyártása, mint azt olyan sok laikus képzeli. A mű külön érdeme, hogy mindezt nem csak a fegyveren, hanem annak lőszerének gyártása kapcsán is bemutatja, így téve teljessé a történetet. A művön végig látszik az igen aprólékos kutatómunka, és ami nagyon szimpatikus számomra, és mindvégig ott a kétkedés is benne. Nem nyilatkoztat ki, hanem mindvégig hangsúlyozza, hogy ezek a jelenlegi ismereteink. Ha valamire nincs adat, mint pl. a legyártott fegyverek darabszáma, akkor nem találgat, hanem utal egy esetleges lehetséges darabszámra, amelynek meg is adja forrását. Ugyan így jár el a lőszerekkel kapcsolatban. A kötet számomra másik nagy előnye a gazdag képanyag. Ugyan ezek jelentős része műszaki rajz, 3D grafika vagy épen a szabályzat lapjainak közlése (mellesleg teljes egészében), de van közöttük számos, általam még sohasem látott archív kép is. A másik ami számomra nagyon tetszett az illusztrációkkal kapcsolatban, hogy sok más kiadvánnyal ellentétben itt nagyon kevés a kisméretű kép, a túlnyomó többséget a fél- és egész oldalas illusztrációk teszik ki. Mellesleg a nagyszámú, és nagyméretű képek sokasága miatt lehet gyorsan olvasni a könyvet, hiszen kevés az olyan oldal, ahol ne lenne belőlük egy, vagy akár több is. E miatt látjuk, hogy haladunk a könyvben és ez jó, legalábbis számomra inspiráló.

Nekem alapvetően tetszett a könyv, és bár nem értek a kézifegyverekhez, és azok szakkifejezéséhez, mégis olvasmányos volt számomra, mert egy olyan témához – a magyar hadiipar történetéhez – adott hozzá egy részletet, ami engem érdekel. Természetesen, én nem vagyok egy átlagos olvasó, így ami nekem olvasmányos, azt sokakat untathat, és ezért, meg a téma speciális volta miatt is inkább csak szakbarbároknak ajánlom. Ám azok, akiket érdekelnek a kézifegyverek, a magyar hadiipar szerintem élvezettel fogja olvasni ezt a kitűnően, és igen szakszerűen megírt művet.

 

Az első, a második, a harmadik és a negyedik ismertető ezeken a hivatkozásokon érhető el.

Ambasa

Szerző: ambasa  2021.01.05. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hadtörténelem Magyarország

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr6116359550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása