blog359-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Torma Béla Gyula: Egy elfeledett diadal - A 907. évi pozsonyi csata (Hadtörténeti intézet és Múzeum 2008.)

-Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel (Európa 2012.)

-Andrew Uffindell: Napóleon 1814 - Franciaország védelme (PeKo-Hadiakadémia 2021.)

-Antony Beevor: A D-nap (Gold Book 2010.)

-Otto Carius: Tigrisek a sárban - Az 502. nehézpáncélos-osztály 2. százada Narvánál és Dünaburgnál (Kard és Penna 2015.)

- Brandt Gyula: Magyar felségjelű Mi-24 harci helikopterek (Zrínyi 2017.)

blog359-002.jpg-Torma Béla Gyula: Egy elfeledett diadal - A 907. évi pozsonyi csata (Hadtörténeti intézet és Múzeum 2008.

Tavaly év végén került bemutatásra a Magyarság Kutató Intézet részéről a pozsonyi csatáról készült kisfilm, amely heves vitákat kavart. Ennek kapcsán, és azért, mert már eléggé unom az olyan hozzászólásokat, amelyek azzal kezdődnek, hogy: „Íme egy magyar diadal, naná, hogy elhallgatják...” Persze vannak olyan dolgok, amelyek nem kapnak elég nyilvánosságot, de sokszor arról van szó, hogy csak az illetőnek új, vagy valamilyen hátsó okból úgy tesz, mintha ez egy elhallgatott történet lenne. Ennek ékes bizonyossága ez a kötet amely a csata 1100 éves évfordulója kapcsán jelent meg és ma is ingyenesen elérhető, a linken amelyet a írás végén közlök.

De nézzük is mit is kínál nekünk a kiadvány. Elöljáróban én a pdf változatot olvastam, így magáról a kötet minőségéről formátumáról nem sokat tudok írni. Maga a pdf kiadvány mintegy 250 oldal, amely egy nagyobb és négy kisebb írást tartalmaz. Az első Torma Béla Gyula, mintegy 160 oldalas tanulmánya, ezt követi Négyesi Lajos 10 oldalas cikke a a magyar hadművészetről a pozsonyi csata idején, majd Révész László 25 oldalas írása egy magyar vezér sírjának leírásáról, aki akár a csata résztvevője is lehetett volna. Majd Veszprémy László mutatja be a pozsonyi csata forrásainak megjelenését az idők folyamán 10 oldalon, és végül szintén 10 oldalon Szenthe Gergely és Veszprémy László fordításában megismerhetjük az eredeti források hiteles, magyar szövegét. A könyvet irodalomjegyzék és egy német nyelvű függelék zárja le.

Maga a kötet gerincét Torma Béla Gyula írása adja. A szerző egy felderítő tiszt, és amennyire én meg tudom ítélni ez az írása valamilyen tudományos dolgozat, szakdolgozat, vagy doktori lehet, annak minden ismérvével. Nos azt kell mondanom, hogy aki nekiáll elolvasni ezt a 160 oldalt az legyen nagyon türelmes. Ez egy ízig-vérig tudományos mű. Sajnos, amire mindenki kíváncsi lenne - az ütközetre - arról nem sokat tudunk meg. Az írás két fő kérdésre keresi a választ az egyik, hogy mennyien is vehettek részt az összecsapásban az egyik illetve a másik oldalon, illetve hogy hol is lehetett maga az ütközet(ek). A szerző erre próbál választ adni, hosszan levezetett bizonyítási eljárás során. Mindkét esetben korabeli leírások alapján próbál átlagokat számolni, és ezáltal bizonyítani felvetéseit. Ezt nagyon szárazon és többször önismétlően teszi. Sajnos a szerző elkövette ugyan azt a hibát, amelyet már mások is. Ha egy ilyen írást jelentetünk meg akkor vegyük azt a fáradságot, hogy a tudományos írásunkat olvashatóvá, fogyaszthatóvá tegyük. Az olvasó nem kíváncsi egy hosszú levezetés után összefoglalásra és hasonló részekre, ami a bírálóknak szól. Sajnos a 160 oldalból nem sokat tudunk meg és számomra egy kicsit, még ha ki sincs mondva, de igazából egy fordított bizonyítást látok, amelyben kiszámolják, hogy a pozsonyi csata Pozsony környékén volt, hiszen az ellenség és a magyarok is itt találkoztak, ha itt akarjuk, hogy találkozzanak. Persze mindezt bonyolult számítások útján kapjuk meg. A 160 oldal nagy része erről szól, míg egy kisebb része a lehetséges létszámról, amely igazolása engem szintén nem győzött meg, mert csak egy kiindulási pontot használ, amelyet több forrás is megerősít, de ezt rávetíti egy másik nomád nép szervezetére, amely számomra nem meggyőző. Ugyanakkor nem látom, hogy ezt igazolná az összlakosság lehetséges létszámából levezetve is. A másik gondom hogy a szerző hosszan értekezik műve elején a kelet-frank haderő vám-állomásairól, és egy erődök alkotta védelmi vonaláról, amivel igazolja a frankok uralta vidék határait, de ehhez nem ad megfelelő térképeket. Vannak térképek, de azokon nem követhető le az összes, általa megnevezett helység. Ráadásul értem én, hogy ez egy tudományos mű, de a térképeken a ha már Bratislava szerepel, azért illene alá írni, hogy Pozsony.

Négyesi Lajos 10 oldalas cikke egy rövid összefoglaló, a magyarok hadszervezetéről és harcmodoráról. Jó kis összefoglaló, de vannak számomra vitatható ténymegállapításai, amelyek túl határozottak,és amelyeknek nem látom az alapját. Ezeket szerintem a szerzőnek kicsit pontatlanabbul kellett volna megállapítani, tól-ig meghatározással, gondolok itt a zöm-martalék arányára.

Számomra a kötet egyik legjobb írása Révész László cikke. Ő merész, és vitatja több történész megállapítását a régészet szemszögéből. Sajnos jó lett volna ugyan ide beszerkeszteni azokat az írásokat, amelyeket vitat. Ő bevallottan, miközben néhány síron keresztül bemutatja egy magyar vezér és kíséretének fegyverzetét, felszerelését, megpróbál lehetséges következtetéseket is levonni a magyar haderőről, és társadalomról. És mindezt számomra nagyon olvasmányosan és meggyőzően tette.

A könyv utolsó két írása nagyon jó, mert bemutatja a forrásokat hiteles, magyar fordításban, illetve választ ad arra a kérdésre, hogy miért is felejtődött el ez a csata, amelyet mostanában annyira fontosnak tartunk.

Alapvetően ez egy tudományos mű, annak minden tulajdonságával. Nagyon száraz (nmi tovább unalmas), és tartózkodik mindenféle olyan ténymegállapítástól, amelyet nem tud igazolni valamilyen módon. Ami jó, hiszen nem talál ki ködös eseményeket utalásokból, és épít fel egy hamis történelmet, hanem azt mondja el amit valóban tudunk, vagy ami esetleg igazolható közvetetten. Ezért, aki válaszokat és mozgalmas csataleírást akar olvasni, illetve aki azt várja el a történészektől, hogy minden kérdésére megadják a választ és egy kész, színes leírásban ismerhesse meg a magyarok elhallgatott diadalát, annak marad a Magyarságkutató filmje, az ne olvassa el ezt a művet. Azonban az olvasmány szárazságára való tekintettel, csak azoknak ajánlom, akik inkább a háttérre kíváncsiak, mert ez a mű magáról a csatáról annak lehetséges helyszínén kívül nem sok tényt közöl, de ez nem az ő hibája, hanem annak, hogy sajnos csak ennyit tudunk a történésekről.

Magánvéleményem, de a mű elolvasása bennem több kérdést is felvetett. Ha ez annyira jelentős ütközet volt, akkor a történetírásunk beleértve a Anonimus Képes Krónikáját és Kézai Simon Gesta Hungarorumát, miért nem ír egy sort sem az eseményről? A kortársak vajon miért nem gondolták ezt annyira jelentős eseménynek, hogy a szájhagyomány megőrizze, hogy aztán néhány száz esztendő múlva a krónikásaink lejegyezzék? Mielőtt valaki azzal vádolna, hogy tagadom a csata megtörténtét, bennem az merült fel, hogy ez nem egyedi lehetett, hanem egy a sok közül, amely megszilárdította a magyar uralmat a Kárpát-medencében, ahol részünkről nem is a főerők a fejedelem vezetésével bocsátkoztak harcba a betolakodókkal.

A könyv elérhetősége pdf formátumban.

 

blog359-003.gif-Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel (Európa 2012.)

Engem eléggé érdekel a keresztes háborúk története, és számos mű sorakozik a polcom, amely jelentős részét már elolvastam, de persze azért még vannak restanciáim. Azonban a Magyarországon megjelent művek szinte kivétel nélkül a mi szemszögünkből, az európai leírások, krónikák nyomán ismerteti az eseményeket. Nos Maalouf műve a kivétel.

Maalouf egy libanoni származású, Franciaországban élő, író műve először 1983-ban jelent meg francia nyelven. Maalouf nem történész és nem hadtörténész, de széles ismerete és nyelvtudása révén egy kaleidoszkópot ad a muzulmán történetírók munkáiból, azokat idézve mutatja be a XI. századi európai behatolást a Közel-Keletre.

Nekem egy egyszerű, kis alapú papírkötésű kiadásom van meg. A 450 oldalas mű hat részre, és azon belül 14 fejezetre oszlik. Ez tipikusan az a könyv, amelyet olvasni kell, ebben a műben nincsenek illusztrációk, csak szöveg.

Számomra, aki már számos könyvet fogyasztott el a témában, nagyon érdekes volt, hiszen bepillantást engedett, abba a megosztott, belső válságokkal küzdő muzulmán világba, amelyhez hasonló volt a korabeli Európa is. Szemléletes képet kapunk arról, hogy miért is volt képes viszonylag hosszú időn keresztül szinte maroknyi keresztes lovag sikeres hódításokat végrehajtani a jóval nagyobb népességű muzulmán világban, és mik voltak azok a folyamatok és kik voltak azok a személyek, amik és akik végül elvezettek Szaladin megjelenésig, aminek hatására az inga végül átlendült a muzulmánok oldalára. Figyelemre méltó, hogy a szerző hogy súlyozza az eseményeket, hogyan telnek el esztendők amiről az európai történetírók hosszan értekeznek, miközben a muzulmán kortársak nem sok említésre méltó eseményt örökítenek meg. Egyébként a libanoni szerző másik erőssége számomra, hogy nem csak idézi az adott időszak krónikását, hanem bemutatja annak politikai beállítottságát és az ebből adódó esetleges elfogultságát, illetve értelmezi is annak szavait.

Nekem egy nagyon érdekes olvasmányélményt adott Maalouf könyve, annak ellenére, hogy szerintem nem könnyű olvasmány. Ennek legfőbb oka az arab nevekben, címekben való eligazodás. A szerző nem mindig írja ki a neveket, gyakran csak címük alapján utal rá, ráadásul nekem nem teljesen volt világos ezek egymáshoz való, valós és szimbolikus viszonya. Ugyanakkor érdekes módon miközben a könyv elején viszonylag nehezen haladtam vele, ahogy megszoktam ezt, és kezdtem megérteni, vagy legalább is azt gondoltam, hogy kezdem megérteni egyre olvasmányosabbá vált számomra mű. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy alapmű, annak aki meg akarja érteni ennek a térségnek azt a viharos 200 esztendejét. Én azt gondolom, hogy a történelem megértésének fontos eleme egy adott kérdés több oldalról való megismerése, és ez a könyv ebben nagy segítség.

Jellemző, hogy a 2012-es kiadás után 2015-ben újra megjelentették Maalouf művét. Én azt gondolom, hogy ha valaki a keresztes háborúkat komolyabban szeretné megismerni, megérteni, annak Maalouf műve kötelező olvasmány.

 

blog359-004.jpg-Andrew Uffindell: Napóleon 1814 - Franciaország védelme (PeKo - Hadiakadémia 2021.)

Nos nem lehet azt mondni, hogy a magyar hadtörténeti könyvkiadást elárasztanák a napóleoni korszakról szóló művek. Pedig a világ nagy részén nem csak második világháborúval foglakozó könyveket adnak ki, hanem legalább ekkora érdeklődésre tart számot az ókor, azon belül a görög-római világ hadviselése, az amerikai polgárháború, és természetesen a napóleoni háborúk. Sajnos nálunk a magyar könyvkiadók - nem a saját hibájuk, hanem az olvasó érdeklődési kör kielégítése miatt - még nem tartanak itt. Természetesen az vesse rájuk az első követ, aki nem a népszerű, eladható könyvet jelentetné meg inkább, amivel fenn tudja tartani magát és még némi nyereséget is tud termelni. Örvendetes módon ebbe az állóvízbe dobott követ a PeKo kiadó és teszteli a vásárlói körét, amikor szemlátomás ókori, középkori újkori és első világháborúval foglakozó könyveket jelentett meg, vagy tervezi megjelentetni. Ráadásul a kiadó magasra teszi a mércét és nem az olcsó, hadtörténelmi ponyvának számító művekből válogat, hanem a szakmailag igényesek közül.

Sajnos Andrew Uffindel brit, hadtörténészről nem sikerült túl sokat megtudnom. minden esetre a fő kutatási területe - legalábbis a megjelent művei alapján - a napóleoni háborúk késői időszaka illetve a brit hadsereg tevékenysége ebben az időszakban és e mellett az első világháborúról is több könyvet publikált. Az amazonon eléggé jól értékeltek a művei ez a munkája a jó nevű Pen & Sword gondozásában jelent meg eredetileg.

Maga a könyv a PeKo kiadótól megszokott igényes kiadásban jelent meg. A mintegy 500 oldalas kemény táblás, közepes formátumú mű három részből, azon belül 23 fejezetből áll. A három fő részből az első az előzményeket dolgozza fel. A tragikus oroszországi hadjárat következtében létrejövő, a kényszer rabigáját ledobó német államok pálfordulása utáni, az 1813-as lipcsei népek csatájában tetőző vereség-sorozat következtében beálló katonai és politikai helyzetet mutatja be. A második fejezet magát az 1814 elején folytatott hadműveleteket ismerteti, ami végül is Napóleon lemondásához vezetett. A harmadik rész a hadiesemények mellett folyó politikai, társadalmi folyamatokat elemzi több féle szemszögből. Olyanok szerint mint pl. a lakosság és saját/ellenséges katonák, hadseregek kapcsolata, a megszállás, az ellenállás kérdése, de kitér olyan területekre, mint a hadifoglyok helyzete a közegészségügyi helyzet, vagy éppen a propagandaháború. A könyv végén három mellékletbe a hadművelet időjárási helyzetét és a hadrendeket mutatja be, illetve egy fogalom jegyzéket is közöl. A könyv ezen felül tartalmaz még egy képmellékletet és egy 16 oldalas, apró betűs forrásjegyzéket.

Számomra a könyv lenyűgöző volt, amihez bizonyára hozzá járult Gondos László, és a szerintem a legjobb magyar szakfordító, dr. Molnár György munkája. (Számomra ez is egy bizonyíték, a kiadó igényességére, hogy őket kérte fel a mű magyar nyelvebe ültetéséhez.) Általában sok hobbitörténész hajlamos az egyszerű statisztikai adatok alapján megnyerni egy-egy csatát, vagy hadjáratot, háborút. Nos ezt a művet talán leginkább nekik kellene elolvasniuk. Ugyanis Uffindell szemléletes módon mutatja be mindkét oldal azon problémáit, ami felett általában sokan átsiklanak. Olyanokra gondolok, mint pl, az időjárás hatása az utak járhatóságára a katonák élelmezésére, moráljára. A szövetséges oldalon a különböző nemzetek eltérő politikai céljaiból fakadó nézetkülönbségek, az eltérő hadseregek kiképzettségéből adódó problémák, míg a francia oldalon az 1812 óta tartó vereségsorozat nyomán kimerült nemzet katonaállítási nehézségei, illetve a Napóleon nem is annyira stabil politikai hatalma. A szerző amellett hogy részletesen ismerteti a hadműveleteket, gyakran színesíti azokat visszaemlékezések idézésével, amitől a könyv amellett, hogy igen szakszerű, egyszersmind nem veszíti el az olvasmányosságát sem. Szintén érdekes azok a leírások és elemzések, amelyek a háború sújtotta polgári lakosság sorsát mutatja be, elemzi. Azonban a rendhagyó dolgoknak ezzel nincs vége a képmelléklet sem szokványos. Amellett hogy természetesen tartalmazza a szokványos, kötelező korabeli ábrázolásokat, számos mai látképet is közöl a korabeli csatterekről. Nekem sokszor vesszőparipám a térképek. Nos ez a mű 23 térképen segíti, hogy nyomon tudjuk követni a hadieseményeket.

Azt kell mondanom, hogy Uffindel műve számomra tökéletes. Olyan mű amelyet szeretek, nem csak a hadieseményeket mutatja be, de azok hátterét is többféle szemszögből. Mind a fordítás, mind a kivitel csillagos ötös. Azt kell mondanom, hogy idén ez volt a legjobb könyv amelyet volt szerencsém elolvasni, és eléggé magasra tette a lécet ha más munkája ezt túl akarja szárnyalni. Hogy kinek ajánlom? Erre egyszerű válasz, mindenkinek, egyszerűen még ha valakit nem is érdekel ez a korszak, akkor is érdemes kézbe vennie, ezt az amúgy nem túl olcsó könyvet, hogy lássa, milyen is egy jól megírt hadtörténeti mű.

 

blog359-005.jpg-Antony Beevor: A D-nap (Gold Book 2010.)

Még 2019. karácsonya előtt a Gold Book kiadó egy nagyon kedvező leárazást tett. Kapva kaptam az alkalmon és Beevor számos, a polcomról hiányzó művét szereztem be akkor. Ennek a sorozatnak, történeti időrendben az első kötetére kerítettem most sort.

Nos a normandiai csata az angolszász hadtörténetírás megkerülhetetlen sarokpontja, amit már számos neves, és divatos történetíró jól-rosszul feldolgozott. Szerencsére ezek közül számos magyar nyelven is megjelent. Így Beevor műve is.

Beevor egy eléggé neves és népszerű hadtörténész, akinek a kutatási területe a második világháború és az azt közvetlenül megelőző időszak. Nekem alapvetően jó tapasztalataim voltak Beevorral, anno, amikor olvastam tőle Sztálingrádról szóló művét, úgy tartottam, hogy abban az évben az volt a legjobb hadtörténeti könyv, amit a kezembe vettem.

Maga a könyv szép kivitelű, közel 500 oldalas, keménytáblás kiadvány, átlagos papírminőséggel. A kötet törzsszövege mintegy 450 oldal, amely 30 fejezetben dolgozza fel a normandiai csatát. A kötet három képmellékletében 42 fotót tartalmaz és ezen felül 19 térképet.

Maga a könyv egy hagyományos, időrendet követő leírás. Szerencsére a szerző nem kezdi Ádámtól és Évától a történetet. Beevor művében a hadműveletet, gyakorlatilag az indulástól Párizs felszabadításáig írja le. A szerző követi azt az angolszász történetírói hagyományt, hogy egyszerre mutatja be idézetekkel, naplókkal és interjúkkal a csata minden szintjét a közlegénytől a tábornokig, a civilektől a katonákig, a politikai és a hadműveleti történéseket. Egyszerre lehetünk ott az amerikai partraszálló hajóban, a német légvédelmi tüzelőállásban, Eisenhower vezetési pontján, vagy épen Hitler kelet-poroszországi főhadiszállásán, miközben képet kapunk a francia civilek sorsáról és érzéseiről. Ez a mód igen fogyasztható és ezért népszerű is. Stílusánál fogva olvasmányos, amit a könyv tagolása is segít. Számomra a könyv legnagyobb, pozitívuma - amit egyébként számos könyv esetében bírálok - a térképek, amelyek nagyban segítik az események megértését, átlátását. Apróság, ami az én hibám, hogy a térképek amúgy helyesen észak-déli tájolásúak, viszont a hadműveletek szövetséges szempontból vannak taglalva, ami miatt azok általában fentről lefelé vannak ábrázolva, és ez nekem egy kissé zavaró volt. Ugyankkor vannak furcsaságok a könyvben. Vannak olyan leírások, amelyek egyszerűen tárgyi tévedések (128 mm-es löveggel felszerelt Ferdinánd önjáró lövegek bevetéséről Normandiában) illetve fordítási hibák, amelyek jórészt az alakulatok nevének lefordításából ered. Sajnos számomra ezek az apró pontatlanságok, amelyek valószínűleg sokaknak fel sem tűnt volna, némileg csökkentette a mű olvasásának élvezetét. De ezek apró hibák de, számomra illúziórombolók és bosszantóak.

Alapvetően azt kell mondanom, hogy ez egy könnyen olvasható, nagyon sok részletet tartalmazó összefoglaló mű a normandiai csatáról. Jó stílusban van megírva. Az nem a könyv hibája, hogy túl sok újdonságot nem tud írni, hiszen a franciaországi invázió, már egy végletekig lerágott csont. A könyv vitathatatlan erénye a térképei, ami példamutató. Azt gondolom, hogy Normandiáról olvastam már jobb és rosszabb könyvet is, de valljuk be amikor a szerző ezt a témát választotta, elég nagy fába vágta a fejszéjét, és véleményem szerint ezt eléggé tisztességes módon meg is oldotta. Szerintem nem ez Beevor legjobb könyve, de azért érdemes elolvasni. Én nem gondolom hogy felesleges idő és pénz lett volna az elolvasása és a beszerzése. Bátran tudom ajánlani mindenkinek akit érdekel a téma, szerintem a szerző rutinos stílusa miatt nem fog csalódni.

 

blog359-006.jpg-Otto Carius: Tigrisek a sárban - Az 502. nehézpáncélos-osztály 2. százada Narvánál és Dünaburgnál (Kard és Penna 2015.)

Alapvetően nem nagyon szeretem a visszaemlékezéseket, naplókat, engem jobban érdekelnek az átfogóbb művek, amelyek a hadtörténelmi események minden szintjét bemutatják. Olyanokat amelyekben egyszerre ismerhetem meg az eseményeket, ugyanakkor a vezérkartól, az egyszerű közlegényig a személyes benyomásokat is felvillant. Ezek nagy mesterei az angolszász írók, mint Walter Lord, Cornelius Ryan, Max Hastings, vagy épen Robert Kershaw. Azonban vannak kivételek. Már régóta kíváncsi voltam Carius életére, de a könyve megvásárlásától két dolog riasztott vissza. Az egyik, hogy könyvesboltban nem nagyon volt kapható, másik, az alcíme. Engem nem csak a 43-44-es események érdekeltek volna, hanem pl. az 1941-es is. Ezek az okok sokáig visszatartottak, de aztán döntöttem, és rábeszéltem egy barátomat, hogy karácsony előtt rendeljük meg hozzá csapva Molnár László magyar vadászrepülő életét feldolgozó művet is, közvetlenül a soproni kiadótól.

Maga a könyv egy közepes alakú, kemény-táblás, mintegy 200 oldalas mű, amely két képmellékletet is tartalmaz. Ezek közül az első fényképek, a második pedig dokumentumok eredetije. Ez utóbbiaknál igen dicsérendő módon, mellé került azok fordítása. A kiadvány hátoldalán egy rövid életút is helyet kapott, amiből a katonai pályája utáni életéről, még ha csak pátr mondat elejéig, képet kaphatunk. Ugyan a kötet átlagos minőségű papírra nyomtatták, mégis igényes kivitelű, öröm kézbe venni. A kötet színvonalát erősíti, hogy a fordítást szakmailag Számvéber Norbert ellenőrizte, aki (gondolom ő) többször a lábjegyzetbe kis magyarázó szövegeket is csatolt.

Elöljáróban, szerencsére korábbi félelmeim nem igazolódtak be, és Carius művében teljes katonai pályafutását bemutatja, a bevonulásától, a leszerelésig. Talán csak annyiban igazolódik az alcím, hogy a két csatáról hangsúlyosabb, részletesebb a leírás. Azt kell mondanom, hogy nekem nagyon tetszett Carius írása. lendületes, olvasmányos, a fejezetek 1-6 oldalasak, ami miatt akkor is könnyen olvasható, ha csak mondjuk egy negyed- vagy fél órácskánk van. Carisus önéletrajzi írásából egy igazi, hús-vér embert ismerhettem meg. Egy igazi személyiséget, minden erényével és apró hibájával, ami miatt számomra egy szerethető figurává vált. Mire is gondolok? Pl. a könyvből nem tudom meg, hogy hány ellenséges páncélost semmisített meg, mindig a szakasza, vagy a százada eredményiről beszél, egyáltalán nem kérkedik, mindig csapatban gondolkodik, mint egy igazi parancsnok. Ugyanakkor sokat mondóak a pletykákra alapozott (szerintem) tévedései, vagy azok a kiszólások, amelyek látszik, hogy még az események után tizenöt évvel is bántják. Az ahogy különbséget tesz az amerikai és az orosz katona harcértéke között, vagy a keleti fronti bajtársai és a nyugati fronton harcoló német katonák mentalitása között. Érdekes, hogy dicséri a keleti ellenségeit, ugyanakkor nem rejti véka alá a Wehrmacht hibáit sem. Jellemző ahogy frontharcoshoz híven, kicsit már idealizálja az „igazi katonák” közösségét a többiekkel. Amelyeknek természetesen vannak alapjai, és bizonyára személyes tapasztalaton is alapszanak, de szerintem azért nem volt olyan fekete-fehér a kép, amilyennek a könyvből megismerjük. Carius látásmódja e tekintetben kicsit leegyszerűsített, vannak jó katonák és a szemében teljesen mindegy, hogy azok oroszok, vagy épen SS, és vannak rosszak. Ugyan ilyenek azok a németek által elkövetett bűnök, amelyekről, nem próbál tudomást venni, és meg kell mondanom számomra pont ezért emberi, hiszen a legtöbbünk ugyan így próbálna tenni, senki sem szeretne szembenézni a múltjának, (itt ebben az esetben a nemzetének) sötétebbik felével. Pont ezek a mozzanatok, amelyekből megismerhetjük a személyes érzelmeit, még ha azok olykor tetszenek, vagy épen nem, egyet értünk vele, vagy sem számomra nagyon emberiek. Érdemes összevetni, a szintén ennek a kiadónak a másik, fent említett kiadványával, ahol hiába egy nagyon eredményes magyar ászpilóta sajátos életrajzát ismerteti a szerző, számomra mégis egy teljesen közömbös embert ismerhettem meg, akit semmi más nem érdekelt, hogy hány ellenséges gépet lőtt le, és hogy mikor kapja a soron következő kitüntetését, vagy előléptetését.

Talán nem meglepő, ha azt mondom, Carius könyvét mindenkinek csak ajánlani tudom, akit érdekel a második világháború, a páncélos hadviselés, a német hadsereg és nem utolsó sorban a Tigris tank.

 

blog359-007.jpg- Brandt Gyula: Magyar felségjelű Mi-24 harci helikopterek (Zrínyi 2017.)

Aki ismer, az tudja, hogy milyen személyes kapcsolat köt ehhez a géphez, és hogy szakmai életem jelentős részének meghatározó típusa volt. Igazából, még húsz év távlatából is, számomra a repülőgép - Mi-8-as mellett - a Mi-24-es, vagy ahogy mi hívtuk a „Nagy Tarka Isten”. Ennek tükrében az természetes, hogy ez a mű is felkerült a könyvespolcomra, az már kevésbé, hogy miért is vártam az elolvasásával ennyit?

A könyv nagyon szép, igényes kiadvány. Nagy alapú, 300 oldalas, keménytáblás fényes papírra nyomott kiadvány. A könyv érdekessége, hogy két nyelvű, minden oldal bal fele magyar, a jobb, pedig angol. Ha eltekintek a bevezető és befejező kötelező részektől, tíz hosszabb-rövidebb fejezetre oszlik a mű. Megismerhetjük a helikopter kialakulását és katonai alkalmazását, majd megjelenését a magyar haderőben. Külön-külön rész szól a 87. Bakony ezred/dandár és a 86. Szolnok ezred kötelékeben lévő szolgálatáról. Megismerhetjük az embereket akik repülték és üzemeltették, azok szervezetét és munkáját, majd magukat a gépeket, mind műszakilag, mind egyéni sorsukat. Megtudhatjuk az üzemeltetési adataikat.

Azt kell mondanom, hogy látszik, hogy ezt a könyvet szívből írta a szerző. Én aki szintén kötődök a típushoz, ezt végig éreztem. Éreztem azt amikor - még ha másodkézből - személyes élményein keresztül írt (szentkirályszabadjai rész), és éreztem amikor már nem (Szolnok). Ez nem azt jelenti, hogy a tisza-parti leírás rossz, de ott már nincsen meg az a személyesség, ott látszik, hogy beszélgetett, kutatott, de az már nem egy árnyalattal szárazabb, az előző részekhez képest. Az elkötelezettség mellett a szerzőn látszik a nagyfokú szakmaiság. Korábban már ismertettem egy Mi-24-ről szóló típusfüzetet, és ott azt róttam fel a szerzőnek, hogy a saját, korának ismeretei alapján írt, itt erről nincs szó, itt nem veszik el a régiek tudása, és megjelenik az új is. Látszik egy széles körű világszemlélet. Ugyanakkor általában nem szeretem ha valaki az írása témáját csodálja, Brandt Gyuláról nem ez a képem alakult ki, sokkal inkább egy tisztelet.

Nem szoktam idézni fülszöveget, de most kivételt teszek:

Album, műszaki leírás és egyben almanach ez a könyv, remek „kötelező” olvasmány gyűjtőknek, modellezőknek és a repülés iránt érdeklődőknek egyaránt. Ez a kötet mindent tartalmaz, amit a 40 magyar Mi–24-es harci helikopterről tudni érdemes, magyar és angol nyelven:
242 gyönyörű fotót,
precízen szerkesztett ábrákat és táblázatokat,
színes és mindenki számára érthető műszaki leírásokat és magyarázatokat,
repülőhonvédek által átélt és elmesélt történeteket.

A szerző Brandt „Szepi” Gyula maga is repül: 34 év alatt 3500 órát töltött a levegőben Mi-8/17 szállítóhelikoptert vezetve. Munkájával méltó emléket állít a világ egyik legismertebb és legjobb harci helikopterének, valamint mindazoknak, akik repülték és üzemeltették a típust. Továbbá azoknak, akik repülni és üze

Ehhez talán csak anyit tudok hozzáfűzni, hogy mindenkinek ajánlom!

Ambasa

Szerző: ambasa  2021.09.28. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr2016700700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása