A 2019-ben, a győri, 5. Historikumon John - aki egy hazánkba szakadt, angol wargamer - ismertetett meg engem ezzel az egyszerű, de egyszerű játékkal. Meglátni és megszeretni ezt a játékot csak egy pillanat műve volt. Johnról tudható, hogy nem először avatja be, szűk közösségünket egy ilyen jellegű játékba, hiszenő ismertetett meg a Wizkid, Pirates játékával is...
Maga a Wings of War először 2004-ben jelent meg az Nexus kiadásában, majd a jogok átkerültek az Ares Games-hez, amely 2012-től kezdete kiadni újra a játékot. A két játék szabályai között van némi eltérés, de teljesen kompatibilis egymással a két kiadás. Mindkét kiadás repülői használhatóak a második kiadásban.
A játék alapvetően egy társasjáték, amelyhez tartozik egy szabálykönyv, sablonok, kártyák, és előre festett makettek. A korábbi kiadások szebbek, a második sorozat minijei azonban már nem érik el azt a színvonalat, de azért nem rosszak. Egy normál méretű egy- vagy kétüléses gép előre festett makettja olyan 6-8000 Ft természetesen egy bombázóé ennél borsosabb. A gépek egyesével is megvásárolhatóak. Darabjuk olyan 13-20 Euro, így két vadász és két felderítő olyan 60-70 Euró, vagyis 30000-ből már lehet egy használható játékunk négy személyre ha kis kreativitással magunk gyártjuk le a sebzéskártyákat, és a szabálykönyvet letöltjük a gyártó oldaláról.
Maga az alapjáték nagyon egyszerű. Minden géphez tartozik egy manőverpakli, amelyből hármat kell kiválasztanunk. Így gyakorlatilag három mozgásra kell előregondolkodnunk, ahol egyszerre kell megfelelnünk a saját céljainknak, illetve kitalálnunk az ellenfél és a saját szövetségeseink mozgását. Így egyszerűnek hangzik, de azért egy kicsit gondolkodni is kell, de számomra pont annyit, amennyi inkább szórakoztató, mint fárasztó. A manőverpaklikból többféle van. Mások a gyors vadászgépeké, és más a felderítőgépeké, de annyira kidolgozott, hogy pl. a forgómotoros gépeknél figyelembe veszi a motor dinamikájából eredő precessziót is, és így jobban tudunk az egyik irányba fordulni, minta a másikra. Egy korábbi gép rosszabb kártyákat kap, mint egy modernebb. Szintén más egy kora gép fegyverzete de életereje is, mint egy későbbié.
Amikor mindenki letette a manőverkártyáját, akkor az összes játékos egyszerre felfedi az elsőt, majd végrehajtja a mozgását. Ez nagyon egyszerű a kártya alját a gépünk talpán lévő jelhez kell illesztenünk, majd a végén lévő nyílig kell mozgatnunk. Ha mindenki végrehajtotta a mozgását ellenőrizni kell, hogy van-e valaki a lősávunkban, és a lőtávolságunkban. Ha lőhelyzetbe kerülünk, akkor az ellenfél húz a megfelelő sebzéspakliból. Ha normál lőtávolságon belül van akkor egyet, ha fél lőtávon belül, akkor kettő kártyát. Többféle ilyen pakli van attól függően, hogy mennyire erős a fegyverzetünk. Ezeket a kártyákat nem kell megmutatni, csak össze kell adni a rajta lévő számokat, és ha laki eléri gépe életerejét, akkor gratulálni kell az ellenfélnek. A kártyák azonban nem csak számokat tartalmaznak, hanem különféle hatásokat is, amelyek már a haladó játékban érvényesülnek. Ilyenek pl. hogy elakad a géppuska, kigyullad a gép, vagy épen beragad az oldalkormány, vagy épen a pilótánk megsebesül. Ha megvan ez, akkor jön a következő mozgáskártyánk felfedése, és minden kezdődik elölről. Ha felfedtük mind a három kártyánkat, akkor le kell tenni három újat, akár azt is, amelyeket idáig használtunk.
Nem csak együléses gépek vannak a játékban, hanem kétülésesek, sőt nagy bombázók is, illetve újabban megjelentek a tüzérségi megfigyelő léggömbök. És ezzel eljutunk a következő lépésig. Ez a nagyon egyszerű játék bonyolítható. Vannak rajongói oldalak, sőt egy applikáció is, ahol vannak rajongói gépek, pontértékek, ászok, magasság változás és scenáriók. És így már akár bonyolultabb játékok is játszhatók.
És ha ezek után valaki úgy gondolja, hogy szeretne játszani ilyet hát akkor azért nem lesz egyszerű dolga. Tudtommal Magyarországon nem forgalmazza senki, és Európában sem sokan, de azért nem beszerezhetetlen. Eredetileg a játék nem tartalmazott miniket, alapból ez egy társasjáték volt, ahol a repülők felülnézete is egy kártyán jelent meg. (Ez a kártya ma is megvan, mert átfedés esetén ezt kell használni.) Ez egy kb 30x30x10 cm-es dobozban jelent meg, amelyben benne volt a szabálykönyv, a sablonok, a repülő- és sebzéskártyák. Szerintem kezdésnek a legmegfelelőbbek a duel pack-ok, amelyekben két repülő van, egy egyszerűsített szabálykönyvvel, a manőverkártyákkal és az "A" sebzéspaklival. Jómagam is egy ilyet szereztem be használtan. Sajnos ez, amely leginkább alkalmas lenne a kezdéshez nem igen kapható. Jómagam is a sebzéskátyákat magam gyártottam le, viszont így mind a négyféle megvan egységes formátumban.
Maga a játék nem csak első világháborús kivitelben van, hanem létezik a második világégésre kitalált változata is. Illetve ugyan ezt a mechanizmust használja a vitorlás hajók korába elrepítő Sails of Glory. Ráadásul Jentz barátom már megalkotta a Tanks of Glory játékot is.
Ha valaki csak ki szeretné próbálni, akkor ma már szinte mindegyik Historikumon megteheti ezt, illetve az alkalomszerűen megrendezendő saját tematikus napunkon, az Ó azok a csodálatos gamerek és az ő repülő masináik-on, vagy legközelebb a WargameCon-on fogunk megjelenni.
Szerintem ez egy egyszerű és nagyszerű játék, amely a tapasztalatom szerint ha valahol megjelenik mindenkit bevonz, akár játékos, akár csak valaki olyan, aki csak elkísért valakit. Én magam egy darabig ellenálltam neki, de mára már engem is beszippantott. Egy könnyen kezelhető, játék amely átmenete a társasjátékok és a wargamek között. Ez egy igazi partijáték, amit szerintem nem szabad túl komolyan venni és akkor nagyon jól szórakozhatunk rajta.
Ambasa