Hadtörténelem és haditechnika műkedvelő szinten.
Történelmi hadijáték (wargame) és az ezzel kapcsolatos makettezés.
Vár-, múzeum-, rendezvény- és könyvismertetők.
Bevezető
A mai ember számára talán kicsit túl távoli mind időben, mind térben a kor két európai hatalmának összecsapása, ugyan akkor igen fontos lépcsőfok volt, mind a történelem, mind a hadviselés fejlődésének szempontjából. A napóleoni háborúk után Európa elfáradt és…
Idén 70 éve, hogy 1942 nyarán a 2. magyar hadsereg kiérkezett a műveleti területre, hogy megvívja a magyar történelem addigi legnagyobb hadműveletét, amelyben a nyár és az ősz folyamán súlyos harcokban és hídfőcsatákban vérezzen ezer sebből, majd a tél folyamán és a…
Ha legtöbbünk Etiópára gondol, akkor elsősorban az éhezés, másodsorban, pedig egy mezítlábas, rosszul felszerelt hadsereg képe jelenik, meg. Azonban ez a kép meglehetősen csalóka, ma Etiópia Afrika egyik legerősebb hadseregével rendelkezik, amely a közelmúltban számos sikeres…
Mostanában az a kellemes meglepetés ért, hogy baráti körömben és az általam látogatott fórumokon az első világháború hadtörténete egyre nagyobb érdeklődésre tesz szert. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy talán érdemes lenne felhívni a figyelmet egy, a magyar…