Szeptember 28-án Pákozdon megrendezésre került a Csatatéri Sokadalom, melyet a Magyar Honvédség Szárazföldi Haderőneme előtti tisztelgés céljából rendeznek meg minden évben. Ezúttal én is meghívást kaptam, hogy a Magyar Királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred hagyományőrzőihez csatlakozva, a sátrukban állítsak fel egy terepasztalt és azon egy csatajelenetet mutassak be. Sokáig gondolkodtam, hogy 20 mm-ben, vagy 28 mm-ben történjék mindez, de mivel ez utóbbit látványosabbnak gondoltam, így ez mellett döntöttem. Mivel mások már írtak a rendezvényről (itt is), ezért szeretném én a saját élményeimet megosztani.
Az egész még előző nap kezdődött. Ellátogattam a Helyőrségtörténeti Emlékgyűjteménybe, hogy ott a másnapra szánt „fellépő” ruhámat felpróbáljam. Szerencsére passzolt rám, mintha rám szabták volna: a 21. székely hegyivadász zászlóalj egyenruhájába bújtam. Érdemes volt egy előzetes ruhapróba, mert nem is olyan egyszerű némely ruhadarab felvétele. Közben elsétáltunk az egyik hadikerékpárért, ami másnap kiállításra, majd bevetésre kerül. Ezek után Balogh Janival megbeszéltünk némi figura ügyletet (elhozta pl. a 150 mm-es Boforsomat).
Másnapra leborotváltam a szakállamat, hiszen a korabeli szabályzat csak bajusz viselését engedélyezte. Reggel aztán felöltöztem és útnak indultam Pákozdra. Még Székesfehérváron dugóba keveredtem, így a ¾ 8-ra tervezett érkezésem kissé elcsúszott és valamikor 8 óra után estem be a helyszínre. Az autóból kipakoltam a tereptárgyakat és figurákat, majd az autót el kellett távolítani a rendezvény helyszínéről ezért a helyi polgárőröktől kérdezgettem, hogy hol tudok úgy megállni, hogy az szabályos is legyen. Elküldtek egészen a Doni Emlékkápolna parkolójáig, onnan pedig gyalogosan indultam vissza. Mivel ez nem egy kifejezetten rövid táv, gondoltam stoppolok. Nyilván elég furcsa látvány lehetett egy Magyar Királyi Honvéd hegyivadász az út mellett égnek meredő hüvelykujjal, ezért több autó is (honvédségi rendszámmal) simán elhúzott mellettem, míg egy (szintén honvédségi) kisbusz megállt és felvett utasai közé. Így jutottam vissza a rendezvényre. Mire visszaértem a terepasztalnak szánt szétnyitható asztal is megszáradt és elkezdtem a felpakolást. Sajnos kisebb volt a felület, mint számítottam, ezért egy jó sűrű terepet építettem, de gondoltam, hogy a látvány miatt ez nem is olyan baj. Közben előkerültek Rangel István törzsőrmester úr magyar bakái is és így elkészült a bemutató asztal.
Az asztal nemre, életkorra és nemzetiségre való tekintet nélkül mindenkit érdekelt.
A megnyitóra a színpad elé sorakoztak a megjelent katonák és hagyományőrzők egyaránt. Így egyszer csak azt vettem észre, hogy a sorban állok én is és vezényszóra lépek és pihenek. A megnyitóbeszédek után elismerések átadása következett, majd elvonultunk és megkezdődött a műsor. A középkortól kezdve több korszakon át folytak a bemutatók, közben népzene, katonazene, air-soft és egyéb közelharci bemutatók következtek. Már az elején látszott, hogy a meghirdetett napirend nem fog tökéletesen megvalósulni, csúszások voltak a programban. Úgy alakult, hogy a „Szent István” gyalogezred hagyományőrzőivel együtt nekem is részt kell vennem a bemutató jelenetben, így pár szóban ismertették velem is, hogy nagyjából mi fog történni és mire kell számítani. Az ellenfél a Felvidékről érkezett hagyományőrzők csapatából kiállított szovjet (partizán) alakulat, melyet a terv szerint a magyar alakulat felszámol.
Bogesz, mint honvéd hegyivadász (fotó: Balogh János).
A terv a következő volt: megy elől két kerékpáros járőr, mögöttük egy Zündapp 750 oldalkocsis motorkerékpár és a konvoj végén egy Citroen Traction személygépkocsi . Az élen haladó kerékpáros járőrök észlelik a partizánokat, fellőnek egy piros jelzőrakétát, amire a konvoj maradéka letér az útról és a járműveket elhagyva felzárkóznak a járőr mellé egy vonalban. Én a Citroenben utaztam, elvileg jobbról érkeztünk volna és a jobb szárnyon mentünk volna előre. Ehhez képest kicsit máshogy alakult a dolog. Először is, a járművet elhagyva az ellenséges tűzben a földre vetettük magunkat és araszolva nyomultunk előre. Itt még a jobb oldalon voltunk, vagy legalább is így emlékszem. Aztán hirtelen sok minden megváltozott a forgatagban fogalmam sincs, hogyan kerültem a bal oldalra, de jött a parancs, hogy törjünk előre. 5-10 métereket rohantunk és újra hasra vetettük magunkat. Közben sikerült a támadó vonalat kiegyenesíteni. Kaptak a szovjetek egy kézigránátot és végül jött a parancs a rohamra. Na ezt a részt nem beszéltük át az elején, de mindegy is volt, mert eddig sem történt semmi a megbeszéltek alapján. A roham közben olyan érzése van az embernek, hogy azt szavakkal leírni nem lehet. Persze tudtam, hogy az egész csak (hadi)játék, hatástalanítottak a fegyverek, de akkor ez valahogy mellékesnek tűnt. Felugrottam és futottam a szovjetek felé. Így kiegyenesedett helyzetben láttam is már valamit a terepből és szembesültem vele, hogy a szovjetek nagy része már „holtan” fekszik a földön a cserepekből rakott rögtönzött fedezékük mögött. Ám ekkor egy nagydarab orosz felugrott a fedezék mögül és rám rontott. A fegyverével bajlódott, amíg én a totál hatástalanított Mannlicheremet felhúztam és rálőttem. A hagyományőrző kolléga összeesett én meg csak lestem, hogy mi van... Közben jött a parancs, hogy tovább, előre! Körbenéztem és láttam, hogy a parancsnok kézzel mutatja, merre menjek tovább. Egy bokor mögött álltam meg végül, és láttam, hogy ketten még menekülnek. Töltöttem és lőttem. Összeestek. Újabb parancs, menjek biztosítani a bal oldalt, amíg Martin őrmester átkutatja a „hullákat”. Pár percig tartott az egész, de nagyon elfáradtam, kapkodtam a levegőt. Újabb parancs: gépjárműre. Fegyverrel súlyban visszatérünk a járművekhez, majd azokkal tettünk egy tiszteletkört a szovjet „halottak” között és a tömeg előtt. Végül a színpad előtt sorakoztunk és ott fogadtuk az elismerő tapsot a tömegtől.
Citroen Traction. Több, mint 70 éves, de tökéletes állapotban van.
Számomra a fent vázolt kb. 15-20 perc volt a nap fénypontja. Nem tudok mást mondani, mint hogy ezt ki kell próbálni. Mindenkinek. Legalább egyszer. Olyan élmény, amit máshol az ember nem tud megszerezni.
Népzene a színpadon.
Leginkább a Magyar Királyi "Szent István" 3. honvéd gyalogezred sátráról tudok mesélni, mert itt volt felállítva a terepasztal is a sátorban. Kívül azonban egy asztalon különböző fegyverek voltak kiállítva melyeket (cérnakesztyűben) meg lehetett fogni, fel lehetett húzni és el lehetett csettinteni. Volt ott Mosin-Nagant, PPS, Mannlicher és Mauser is. A sátor másik felében egy tábori postahivatal "működött". Gyakorlatilag a Helyőrségtörténeti Emlékgyűjtemény kétfajta levelezőlapját pecsételték speciális tábori postabélyegzővel és adták az érdeklődőknek. Mellette két asztalon két külön tábori telefonkészülék, melyeken háborús hírek szóltak végtelenítve. A leglátványosabb, vagy leghangzatosabb azonban egy replika MG-42-es volt, amely gázüzemű másolata volt az eredetinek. A fegyver állványon állt és mellette egy lőszeresládába voltak elrejtve a gázpalackok. Innét álcázott csöveken jutott a gáz a fegyverbe és ha tüzeltek vele, akkor a torkolattűz mellett hallhattuk a géppuska iszonyatosan erőteljes hangját is.
A gyalogezred sátra, mellette jobbról debreceni hagyományőrzők.
A nap folyamán több érdeklődő is volt a terepasztalnál, mindenkinek igyekeztem mesélni az asztali hadijátékról, sokakat a részletek is érdekeltek (pl. hogyan megy a harc, a lövés stb.), mások a tereptárgyak készítéséről érdeklődtek, vagy a modellek beszerezhetőségéről. Sok gyerek ámulva nézte a kicsinyített világban játszódó ütközetet, és ötletekkel álltak elő, hogy az adott statikus helyzetben ők mit tennének. Remélem jó pár érdeklődőt sikerült legalább annyira megfogni a terepasztallal, hogy a jövő évre tervezett Hadijáték bemutatót (mely a sorban már az 5. lesz) megtekintsék és ott szorosabbra fűzhetik majd a kapcsolatukat a wargame-el.
Középkori sátor és bemutató.
A rendezvény varázsütésre ért véget. Egyik pillanatban még látogatók voltak az asztal mellett, a másikban már a katonák bontották a sátrakat. Összeszedtük hát mi is a cuccainkat, elpakoltunk és szinte utolsónak maradva indultunk haza. Kb. este ¾ 6-ra értem haza hullafáradtan, de élményekkel tele. Sajnos a sűrű nap miatt sok fotót nem készítettem, de a szebbeket azért közzé teszem.
Az egyik tábori telefonkészülék és előtte egy 35M hadipuska másolat.
Budapesti hagyományőrzők 15/35M Skoda ágyúja, melyet a nap folyamán többször is elsütöttek.
Bogesz
