Már régen foglalkoztatott a gondolat, hogy tereptárgyakat kellene gyártanom a játékhoz. Az idei nyári szabadságom alatt, úgy alakult, hogy sikerült megvalósítanom ezen elhatározásomat. Az ez irányú tapasztalataimat szeretném megosztani, amolyan képes formában, hátha valaki kedvet kap, és azt mondja, ilyet én is tudok készíteni, sőt jobbat…
(a kezdő karikatúra az Iron Mitten oldalról származik)
Az első az anyagok beszerzése. A házak alapjait a cégemtől szerzett üres ceruzaelemes dobozok alkották, amelyeket alkalmasnak véltem a házaim vázának. Természetesen ehhez még szükségem volt vastag kartonra is a tényleges külső falakhoz. Ehhez egy véletlen során jutottam. Miközben elmentem egy szivacsboltba, hogy a katonáimhoz hordozó tálcát készítsek (ez egy másik történet) véletlenül ráakadtam a kárpitos kartonra. Ez olyan kb. 1 mm vastag és egy és emlékeim szerint kb 100x70 cm-es tábla kb 400 Ft-ba került.
Első lépésként a dobozok egy részének levágtam a tetejét, ezekből lettek az emeletes házak, vagy egyenes vonalban, vagy ferdén kettévágtam. Az utóbbiak szolgáltak alapjául a földszintes házaknak. Nem nagyon foglalkoztam a méretaránnyal, így általában 4-5 cm-re jött ki egy emelet magassága. A további házaknál majd pontosabban fogom ezt az adatot méretezni. De itt most egy kísérleti széria készült.
Mikor megvoltam a méretre szabással kifestettem kékkel az ablakok vonalát.
Míg száradt a festék megkezdtem az oldalfalak előrajzolását.
Majd az ablakok kivágáa következett tapétavágó késsel. Arra azért fel kell készülni, hogy ez a karton, bizony eszi majd a kés élét. Próbáltam homlokzatelemeket is ragasztani rá, de arra kellett rájönnöm, hogy ez a karton nem igazán alkalmas erre, a fél centis elemek hajlamosak szétválni, így csak egy-két házra került egy-egy 1 cm-es homlokzatcsík a két emelet közé.
Ez után sima fa ragasztóval felragasztottam a fal elemet a vázul szolgáló dobozra.
A jobb illeszkedés miatt, a ragasztás sarkainál papírragasztó csíkokkal húztam az karton elemeket a vázdobozra.
Íme az első és hátsó fallal ellátott ház.
Következett az oldalsó falak elkészítése. Természetesen itt is előrajzoltam az elemeket.
Majd kivágtam.
A levágott darabok nem vesztek kárba. Ezeket az oldalfalak belső felére ragasztva megdupláztam a fal vastagságát ott, ahova, majd a tetőelem kerül, hogy az nagyobb felületen tudjon felfeküdni.
A homlokfalakkal hasonló módon ezeket is fa ragasztóval felragasztottam, és öntapadós papírszalaggal erősítettem meg.
Elérkezett a tető elkészítése. Ehhez a véletlen folytán jutottam. Miközben elmentem mágnes-fóliáért a szokásos beszerzési forrásomhoz, ahol számos dekor anyag is található, ráakadtam előre színezett hullám kartonra. Én természetesen a piros mellett döntöttem, de többféle színben is kapható. A vörös mellett van kék, zöld, barna és még vagy tucatnyi szín. Egy 50x70 cm-es tábla 410 Ft.
Ennek a hátújára ragasztottam fel az alapot szolgáló kartonlapokat. Érdemes ügyelni az irányra, mondom, mert az utolsó esetben és rosszul csináltam, bár így sem mutatott végül rosszul. A félelmem ellenére a hullámkarton a hátsó oldalán könnyedén vágható volt és nem lapult össze a profil a vágás mentén. Mellesleg lehet, hogy később veszek, majd kék táblát is, mert így változatosabbá tudom tenni a tetőket. Illetve csak új tetőket készítve a meglévő házakhoz, a tájegységekhez tudom igazítani azok arculatát. Ez mellesleg nem az én ötletem, hanem egy játékos társam javasolta konkrétan a görög hadszíntérhez. A tetőket nem rögzítettem szilárdan, bármikor le tudom venni, ezzel ábrázolva az épületet ért sérülést, illetve így el tudok benne helyezni katonákat is.
Míg száradtak a tetőelemek, megkezdtem a „vakolat” felvitelét a házakra. Erre a jól ismert mestertapasz szolgált. A híg gittet nagyolva vittem fel, majd egy levágott spatulával vékonyan szétkentem. Érdemes vékonyan elsimítani, (a leírás szerint 0,2 mm) mert csak így szárad ki jól és viszonylag gyorsan. Nem baj ha kerül az ablakrésekbe is, mert a száradás után egy hegyes tűvel, könnyedén ki tudjuk pattogtatni a felesleget. Szerintem plasztikusabb, ha kicsit durva, de azért az sem jó, ha nagyon, ezért vizes kézzel egy kicsit elsimítani. Ha nagyon sima a felület, akkor finoman egy beszáradt, kemény ecsettel vissza lehet durvítani a textúrát.
Ha ez megvan, akkor gyakorlatilag készen van a házunk, és már csak a tetőt kell felhelyezni. A két tetőelemet egy belső papírszalaggal erősítettem össze, így könnyen felveszi a nyeregtető szögét. Illetve ami itt nem látszik a „vakolat” megszáradása után spatulából (tudományos nevén falapoc) ajtóelemeket szabtam be, amelyeket később lazurral színeztem, de gondolom alkalmas erre a célra bármelyik bemosó is. Mellesleg ezzel a technikával spalettákat is rakhatunk a házakra, megtörve annak egyhangúságát.
Ha ez megvan élvezhetjük, munkák gyümölcsét, az asztalon…
…vagy épen játék közben vegyítve, más 1:87-es vasútmodellező házzal.
Egy-egy ilyen ház elkészítése, nem túl időigényes, én egy este kettőt is meg tudtam építeni. Természetesen, aki bonyolultabb formákat akar, annak megalkotása tovább tarthat. Ez egy előszéria volt, a továbbiakban szeretnék olyan épületeket készíteni, ahol a vasútmodell boltokban kapható előre gyártott házelemeket is felhasználok, pl. ablakkereteket és homlokzatokat, de vannak ereszcsatornák is azoknak, akik még igényesebbet akarnak készíteni. Gondolkodok mágnesezett falakról, ami kisebb helyen való tárolást tenne lehetővé. Ha majd elkészítek ilyen épületeket is, akkor majd az pott szerzett tapasztalataimról is beszámolok…
Ambasa