Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
-B. Szabó János: A mohácsi csata (Corvina 2006.)
-Anthony Levi: Richelieu (Gulliver 2002.)
-Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete (Korona 2001.)
-Repülőászok 1914-1918 – Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük (Zrínyi 2015.)
-Robert Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1941-1942 - Schwepunkt (Hajja & Fiai 2019.)
-Fehér Gábor: Haditechnika Fiataloknak - A Mi-24 harci helikopter (Zrínyi 2020.)
*****
-B. Szabó János: A mohácsi csata (Corvina 2006.)
Már az előző könyvajánlóban is írtam egy B. Szabó könyvről, aminek olvasása után döntöttem, arról, hogy ezt a művét is megvásárolom. Némi utánjárással sikerült is beszereznem ezt a, már több mint tíz éve kiadott munkát.
Maga kötet hasonló az előző, tatárjárásról szólóhoz, mind formátumában, mind szerkesztésében. A kis, keménytáblás, zsebkönyv méretű, alig 170 oldalas mű nem sok illusztrációt tartalmaz és térképből is csak hármat. Ennek ellenére, ahogy az egy Corvina kiadványhoz illik, szép, igényes megjelenésű.
Maga a munka három, plusz egy nagyobb, és azon belül számos kisebb fejezetre oszlik. Az első nagyobb rész itt is az előzményekkel, illetve a kor hadviselésével foglakozik, miközben bemutatja a magyar és a török sereg hadrakelésének törvényszerűségeit. Ezek nagyon fontos, de kevésbé taglalt tények, amelyek jobban megértetik velünk a későbbi események lefolyását. A második rész a hadjárattal, míg a harmadik a magával csata lefolyásával foglakozik. A könyv a csatával kapcsolatos több fontos részletet és kérdést is körüljár, mint pl. a csata helyének meghatározásának rejtélye, vagy épen a XX. században talált tömegsírok jelentősége ezzel kapcsolatban. Ezek a részek olyan 40-60 oldalasak. A plusz egy fejezet pedig, bizonyos tévhiteket boncolgat néhány oldalon, mint pl. Szapolyai késése, vagy a király halála.
Maga a könyv – ha mondhatom két mű elolvasása után – igazi B. Szabó munka. Nem elméleteket állít fel, hanem ütközteti a későbbi és a korabeli leírásokat, illetve ezek összevetésével, további korabeli példák felvonultatásával próbál az olvasó elé tárni egy eseménysort. Nem mondja ki, hogy ez, vagy az történt, ezt az olvasóra bízza, csupán csak leírja, hogy egyes leírásokat más források, hol támasszák alá, illetve hol mondanak ennek ellent. A könyv számomra nagy erénye, hogy nem csak a korabeli, de a későbbi leírásoknál is úgy él erős forráskritikával, hogy ugyanakkor nem azok egészét, hanem csak azok bizonytalan részeit kérdőjelezi meg, de azokat is mindig érvekkel alátámasztva. Talán azt lehet leginkább mondani B. Szabóról, hogy ő a korábbi művekkel szemben az „ördög ügyvédje”. A szerző egyszerre fontos és látszólag lényegtelen kérdéseket körüljárva, mutatja be a korabeli magyar, török, és európai hadviselés törvényszerűségeit, ami nekem legalább olyan, érdekes volt, mint maga a hadjárat és a csata leírása. A könyv méreténél és szerkesztésénél fogva könnyen olvasható tömegközlekedésen, vagy akár esténként, ha csak néhány percünk van, ugyanakkor azt is lehetővé teszi, hogyha valaki úgy akarja két nagyobb lélegzettel ki is olvashatja.
Maga a könyv elég nehezen beszerezhető, én magam a Rákóczi úti Fókusz Könyváruházban leltem fel, az eredeti 2000 Forintos áron, ami a kiadásakor, meglehetősen borsos lehetett, de ma már megfizethető figyelembe véve a könyv méretét.
Összességében talán nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy csak ajánlani tudom, ezt a zsebkönyvet, amely egy fontos adalék azoknak, akiket érdekel a későközépkori magyar hadtörténelem.
-Anthony Levi: Richelieu (Gulliver 2002.)
Ki ne ismerné Richelieu-t, ha nem is olvasta, de biztosan látta valamelyik filmfeldolgozását, Dumas halhatatlan művének, A három testőrnek. Dumas művében egy olyan férfi képe bontakozik ki elénk, aki félelmetes ellenfél, de tud veszíteni, és nagylelkű is lenni akár az ellenségeivel is, ha azok hozzá mérhető személyiségek. De vajon tényleg ilyen volt, vagy csak egy ez egy hamis kép, amit Dumas romantikus regényei alakítottak ki bennünk?
Anthony Levi könyvére egy antikváriumban bukkantam rá, elég mérsékelt áron. Korábban nem nagyon foglalkoztam a Bíboros személyével, de amióta az érdeklődésem a XVII. század története felé fordult, személye megkerülhetetlen lett. Így amikor a kezembe került nem haboztam, és megvásároltam a könyvet, sőt, ami rám nem igen jellemző, elég hamar el is olvastam.
Maga a könyv kis alakú, keménytáblás, mintegy 250 oldalas mű. A könyv 12 fejezetre oszlik, amely felöleli az előzményeket és egy zárszót is. Levi munkáját egy gazdag lábjegyzettel, név- és tárgymutatóval, néhány térképpel és két családfával zárja. A fejezetek némileg időrendben haladnak, de sokszor vissza, vagy előreutalnak, mivel azok sokkal inkább egy-egy esemény, vagy téma köré íródnak, Azonban ezek nem szigorúan vett keretek, pl. a harmincéves háborúval foglakozó rész utolsó harmada részletesen taglalja XIII. Lajos fiának születési körülményeit.
Ugyan érdekelt a könyv, és gyorsan el is olvastam, de ennek ellenére szerintem nehezen olvasható, tömény iromány. A szerző szinte mindent meg akar magyarázni, és meg akarja világítani a történések hátterét, és ezért töménytelen személyt von be a történetbe. Amikor egy-egy oldalon tucatnyi személy jelenik meg, akiről azért néha nem csak azt nehéz követni, hogy kivel vannak, de még azt is, hogy egyáltalán francia alattvalók-e. Illetve néha számomra értelmezhetetlen mondatok is szembe jöttek, amiről nem tudtam eldönteni, hogy fordítási hiba, vagy már az eredeti műben is így szerepelhettek. Olyan mondatokról van szó, amely látszólag ellent mondtak az azt megelőző, vagy követő mondatoknak, illetve szembe mentek a saját ismereteimmel. (Természetesen nem kizárt, hogy én tudom rosszul az adott történetet, hiszen egy nagyon zavaros és fordulatos korszakról van szó.) Ugyanakkor általában a legtöbb könyvben a lábjegyzeteket nem szoktam elolvasni, de itt érdemes átfutni, és szemezgetni belőlük, mert elég sok háttér-információhoz juthatunk, amely segít megismerni a korszakot.
Levi könyvéből egy érdekes zavaros, politikai intrikákkal teli korszak és annak főszereplője bontakozik ki, aki képes volt feláldozni hírnevét, és közutálat tárgyává tenni magát, csak azért, hogy megteremtse nagy álmát, az egységes Franciaországot, Európa vezető nagyhatalmát. Akit érdekel Richelieu, illetve az a sajátos korszak, amelyben élt és alkotott érdemes elolvasnia ezt a művet, de készüljön fel rá nem egy könnyű olvasmányt vesz majd a kezébe.
-Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete (Korona 2001.)
Sokáig hidegen hagyott a magyar szabadságharc története, illetve nem tartozott a főbb érdeklődési körömbe. Persze ez nem jelenti azt, hogy a polcomon nem lenne néhány „kötelező” darab, mint pl. ez a mű is. Aztán az utóbbi időben - hála János blogjának, illetve egy vele közösen tervezett, ausztriai bemutató játéknak, amelyet sajnos elsodort a járvány - egyre inkább elkezdett érdekelni a téma. Mivel a járvány miatt néhány hetet én is otthon tartózkodtam, így alkalmasnak találtam az időt, hogy a kezembe vegyem ezt a művet.
Igen ez a könyv, méreténél fogva nem igazán alkalmas, hogy utazás közben olvassam. Hermann Róbert könyve, nagy alapú, több mint 400 oldalas, jó minőségű papírra nyomott, keménytáblás és gazdagon illusztrált mű.
Hermann Róbert a Hadtörténeti Intézet elismert munkatársa, a korszak egyik, ha nem, legismertebb kutatója, amit több tucat könyve, tanulmánya és előadása is bizonyít. Szerencsémre többször is volt alkalmam élőben is hallani az előadásait, a Hadtörténelmi Délutánok keretében, illetve a youtube-on is fent van több. Hermann Róbertről tudni való, hogy nem csak kitűnő hadtörténész és a témájának avatott tudora, hanem kitűnő előadó, aki színesen tud beszélni, így kíváncsian fogtam bele a könyvébe.
Ugyan a könyv a maga választotta tagolás szerint 16 nagyobb fejezetre, azon belül pedig számos alfejezetre oszlik, én mégis inkább három nagyobb részre osztanám. Az első, mintegy 100 oldal bemutatja a hadszínteret, az események politikai hátterét, a szemben álló haderőket, és a magyar hadsereg politikai-vezetési rendszerét és azzal kapcsolatos egyéb dolgokat. A második mintegy 300 oldalon, magával a szabadságharc katonai történetével, annak hadi eseményeivel ismerkedhetünk meg a délvidéki hadjárattól Komárom ostromának végéig. Az utolsó, rövid, alig pár oldalas rész egy összefoglaló a háborús veszteségekről, a megtorlásról és az emigráció utóéletéről. A könyvet egy igen gazdag irodalomjegyzék zárja le.
A mű viszonylag könnyen olvasható, noha helyenként száraz. (Sajnos itt nem tapasztaltam Hermann Róbert kiváló előadókészségét, de persze ezt a műfaji különbségnek is betudhatjuk.) Elég gyorsan sikerült elolvasnom a számos illusztrációnak és az átlagosnál nagyobb betűknek, ami sajnos nálam már szempont és plusz pont. A könyv igen részletes és számos adatot tartalmaz, amelyet ritkán, korabeli visszaemlékezések is tarkítanak. A műből egyszerre ismerhetjük meg a hátteret, az eseményeket, de képet kaphatunk az események résztvevőiről is. Nekem kifejezetten tetszett, hogy véleményt olvashattam a magyar, vagy az ellenséges tisztikar vezetőinek képességeiről. Ugyanakkor a csataleírások ugyan részletesek, de sajnos a hozzá csatolt térképek hiánya miatt általában nem követhetőek jól nyomon. Persze a legfőbb csatáknál, és ütközeteknél vannak szép, színes, egy- vagy kétoldalas ránézeti rajzok, de sajnálatos módon ezek teljesen alkalmatlanok az összecsapások lekövetésére. Hozzáteszem, nagyon szépek, és sok munka van bennük, de nem pótolják a valódi térképeket. Szerencsére ez nem mondható el a hadjáratokról, amelyeket időről időre egész oldalas térképeken követhetünk nyomon. Igazából ez, illetve a hosszú bevezető rész az, ami nem tetszett a könyvben. Azonban mentségére legyen, hogy az a 100 oldal nélkül nem lenne teljes a mű, az amolyan kötelező rész, ami témájánál fogva sem lehet túlzottan jól megírni. Azoktól a bizonyos ránézeti csatatérképektől eltekintve a könyv egyik nagy erénye - természetesen a szöveges tartalma mellett - számomra a temérdek kép, amelyeken megismerhetjük majd minden eseményt, illetve résztvevőt is. Ez utóbbiak képaláírásainál nem csak az illető nevét, hanem néhány személyes adatot is megismerhetünk. Tudom apróság, de nekem külön is tetszett a régimódi, a könyvbe fűzött könyvjelző szalag. Ez a látszólag kis dolog számomra jelképe annak, ahogy ebben a könyvben a tartalom és a kivitel igényessége egyesül.
Ez a könyv egy tudományos igényességgel megírt ismeretterjesztő mű, amit az is bizonyít, hogy nincsenek hivatkozások, és lábjegyzetek, ami azonban semmit sem von le az értékéből. (A könyv fülszövegében maga a kiadó is diákoknak ajánlja, de szerintem ennél fajsúlyosabb ez a mű.) Maga a könyv egy összefoglaló mű, amelyből megismerhetjük a szabadságharc katonai történetét. Ma már nem igazán kapható, de azért néha-néha előfordul antikváriumokban, olyan 5000 Ft körüli áron. Én mindenkinek ajánlani tudom, aki úgy gondolja, hogy egy igényes gazdagon illusztrált műből akar egy átfogó képet kapni az 1848-49-ben hazánk területén folyó hadi- és katonapolitikai eseményekről.
-Repülőászok 1914-1918 – Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük (Zrínyi 2015.)
Szakmámból kifolyólag természetesen érdekel a repülés majd minden ága. Ez a könyv először egy antikváriumban akadt a kezembe, és ráadásul annak az angol nyelvű kiadása. Még így angolul is szembe tűnő volt tartalmi gazdagsága és igényes kivitele, úgy hogy el is határoztam, amint tehetem felkerül a könyvespolcomra. Már csak azért is, mert egy olyan témát dolgoz fel, amelyről nem mondhatjuk, hogy lerágott csont lenne, ráadásul a történelmünk része is.
A könyv - mint írtam - igényes kivitelű, nagy alakú, keménytáblás, gazdagon illusztrált, több mint 330 oldalas tanulmány. Igazából a szó szoros értelmében, ez nem egy hagyományos könyv, hanem sokkal inkább egy tanulmánykötet, amelynek egy-egy fejezetét az adott terület egy szakavatott kutatója írta meg. A mű hét kisebb nagyobb fejezetből áll, amelyből a Monarchia légjáró csapatainak rövid történetét és a repülőászok, rövid életrajzát Gondos László, a repülőgépek szerkezeti leírását Nagy András, a repülőgépek fegyverzetét Nagy Péter, azok lőszerinek ismertetését Hatala András, repülők jelvényeit, ruházatát és ejtőernyőit Bálint Ferenc, és a repülőszázadok rövid történetét, illetve azok egyéni jelzéseinek ismertetését Magó Károly írta meg. Mint látható, ez a mű egy széles keresztmetszetet ad a Monarchia légjáró csapatairól, mind a történetükről, mind a szervezetükről, mind a felszerelésükről, úgy hogy szinte mindenki megtalálhatja benne azt, ami leginkább az érdeklődési körébe esik. A könyvben 49 ász életrajzát ismerhetjük meg egyenként 1-4 oldalon, illetve olvashatunk az általuk repült főbb repülőgéptípusokról 2-4 oldalon, illetve az ellenséges típusokról 1-2 oldalon. A repülőszázadok ismertetése általában fél oldalnyi terjedelmű. A kötet végén pontos adatokkal ismerhetjük meg az ászok légigyőzelmeinek körülményeit, beleértve a nem igazolt diadalaikat is.
Ez a mű egy igazi szakkönyv, sokszor száraz, sokszor tömény, nem egyszerű olvasni, oda kell figyelni rá. Mérete és kivitele miatt, inkább otthon ajánlott olvasni. Viszont nagy előnye, hogy tagolásánál fogva alkalmas az esténkénti olvasásra. Pl. amikor van egy kis időnk, elég egyszerre csak egy-egy ász, vagy repülőgép történetét elolvasnunk. Számomra, igazából a könyv első fele volt az igazán érdekes, de természetesen végig olvastam. Maga a mű számomra amolyan enciklopédia, amely alkalmas arra, hogy egy-egy dolognak később utána nézek, legyen az szó akár egy személyről, akár egy adott géptípusról. Maga a könyv szerkezete nekem tetszett, de a légjáró csapatok történetének ismertetése lehetett volna kicsit gazdagabb. Az ászokról bőséges anyagot kapunk, és amikor ismert, mind a háború előtti, katonai pályáját, mind a háború utáni sorsát is megismerhetjük. Számomra természetesen a repülők ismertetése volt az egyik legérdekesebb rész, mivel ezekről a gépekről, ilyen bő szerkezeti leírást nem emlékszem, hogy valaha is olvastam magyarul. A fegyverzet leírása már egy kicsit szárazabb - megvallom, valahol ugrottam is a leírásokban – de sok érdekes részletet, adatot tartalmaz, és igen szemléletesen mutatja be azt a problémát, ami a fegyverzet megfelelő kiválasztása, beépítése és alkalmazása jelentett. Számomra olyan adatokat tartalmazott, amely igen szemléletesen világított rá, hogy miért is nehéz eltalálni, egy levegőben lévő repülőgépet, egy másik légijárműről. Igazából nem gondoltam volna, hogy számomra az egyik legérdekesebb rész a Monarchia repülőinél rendszeresített különleges lőszerek ismertetése lesz. Pedig, valószínűleg már olvastam róla korábban, hiszen hasonló cikk már jelent meg anno a Haditechnika folyóiratban. A könyv végén a ruházat, a felszerelés és a különböző jelvények ismertetése, nem igazán az én világom volt, de azért átrágtam magam rajta. A századok története már jobban érdekelt, és tetszett, hogy a rövid történet, a parancsnokok és a repült típusok ismertetése mellett tág teret szentelt az alegységek egyéni jelzéseinek. A könyv végén táblázatos formában foglalták össze azokat az adatokat - annál természetesebben részletesebben és több adattal - amit már az ászok életrajzi leírásában is olvashattunk, ami számomra mindenképpen megkönnyíti az esetleges későbbi keresést.
Összességében nekem a könyv tetszett, de tegyük hozzá, mind ára, mind olvashatósága miatt, csak azoknak ajánlom, akiket kifejezetten érdekel a repüléstörténet, és a Monarchia első világháborús hadtörténetének, ez a speciális szelete. Azok számára akiket viszont érdekel a téma kötelező darab, hiszen mint egy enciklopédiából később számos adta kereshető vissza belőle.
-Robert Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1941-1942 - Schwepunkt (Hajja & Fiai 2019.)
Ritka a mikor egy ilyen friss könyvről írok, általában a már régóta a könyvespolcomon porosodók közül szoktam válogatni. Forczyk könyvét tavaly karácsonykor adta ki a 90-es években meghatározó, és az utóbbi időben ismét erőre kapó debreceni kiadó. A Hajja és Fiai az utóbbi időben megjelent kötetei jórészt visszaemlékezések voltak, amelyek engem általában hidegen hagynak, így örömmel vettem, amikor végre egy elemző jellegű művet is kiadott, így kihasználva a megjelenés előtti kedvezményeket, be is szereztem.
A keménytáblás, kisalakú mintegy 350 oldalas mű alapvetően négy nagyobb részre osztható. Az első egy hosszabb előszó, és egy bevezető fejezet, amely egy általános képet fest fel a két szemben álló félről. Bemutatja a felek páncélos/harckocsi csapatainak kialakulását, fejlődésüket, az alkalmazásukkal kapcsolatos elképzeléseket, de kitér a földrajzi viszonyokra és ipari háttérre. A szerző felvázolja a két fél stratégiáját és taktikáját, leírja azokat a törvényszerűségeket, amelyek a fenti feltételekből következtek. A következő két nagyobb rész az 1941-es és az 1942-es keleti-fronton zajló páncélos-csatákat elemzi, írja le. Egy-egy hadművelet, csata, vagy ütközet leírása általában 2-8 oldal, amelyek közé néha egy-egy kisebb elemző rész is vegyül, amely hol a felek haditechnikájában beálló változásokat, hol azok páncélos/harckocsi csapatainak állapotát, feltöltöttségét, szervezeti változásait ismerteti. A kötetet mellékletek zárják le, amelyek hadrendeket, technikai adatokat, részletes gyártási számokat és egy név- és tárgymutatót tartalmaz. A mű még egy kisebb képmelléklettel is rendelkezik.
A szerző a bevezetésben elárulja magáról, hogy egy harckocsizó tiszt, így bizonyos értelemben bennfentes, aki valószínűleg olyan dolgokat is lát, amelyet más foteltörténészek nem, illetve az eseményeket más szemszögből is tudja elemezni. Ez meg is látszik a könyvön, ugyanis a szerző nem csak a puszta számokat veti össze, hanem fontos kérdésként kezeli a felek harceszközeinek hadrafoghatóságát, azok elhasználódását. Forczyk már a bevezetőben leírja, hogy könyvét nem csak egyszerűen egy a keleti-front korai szakaszának páncélos hadviselésének bemutatására szánja, hanem arra is, hogy árnyalja, vagy éppen javítsa az arról, nyugaton kialakult torz képet, amelyet pl. a német memoárok kritikátlan átvétele okozott. Ennél azonban tovább megy és a másik oldal hasonló tévedéseivel is vitatkozik. Forczyk egyszerre vitatja Glantz megállapításait, amelyeket gyakran a szovjet-orosz levéltári források nem teljes elemzéséből vont le, illetve azokat a német visszaemlékezéseket is, amely leegyszerűsítve a szovjet számbeli fölényre hárítja a vereségük okait, elhallgatva saját hibáikat. Nekem alapvetően tetszett Forczyk ezen hozzá állása, de ugyanakkor egy enyhe részlehajtást is láttam benne, egy kicsit átbillent az egyensúlyból, és hogy igazolja kezdeti álláspontját és célját az orosz oldal felé egy kicsit megengedőbb, de tényleg csak egy árnyalatnyilag. Maga a könyv nagyon részletes és mélyen elemző, ezért nem könnyű olvasmány. Szerintem a mérete – mind az egész, mind a részei – arányban vannak a mondandójával, jól ki van egyensúlyozva. Egy-egy adott hadművelet, vagy ütközet elemzése a 2-8 oldalon emészthető, ugyanakkor részletes. Nekem nagyon tetszett hogy mert vitatkozni pl. Glantz-cal, és az hogy egy sokkal árnyaltabb képet mutatott be mindkét oldal később nagy nevet szerzett hadvezéreiről. Nem fél rámutatni a nagy Zsukov, vagy épen a nagy Guderian hadvezetési hibáira, ugyanakkor bemutat néhány kevésbé ismert, tehetséges páncélosparancsnokot is. A könyvön meglátszik, hogy a fordítást szakmailag Számvéber Norbert ellenőrizte, igazából hibát csak a mellékletekben találtam, ahol meglepő módon bizonyos időadatoknál bent maradt az angol eredeti from-to, illetve a harckocsik lőszer-javadalmazásának az ismertetésénél, azok típusainak az angol rövidítése magyarázó lábjegyzet nélkül. Ha valami nem tetszett a könyvben az térképek. Kevés van belőlük, és azok is túlnyomó részt használhatatlanok, túlzottan leegyszerűsítettek.
Nekem alapvetően tetszett a könyv, gyorsan elolvastam, hála a formátumának és tagolásának, amely lehetővé tette, hogy tömegközlekedésen is bújjam. Ugyanakkor nehéz olvasmány ami számomra korlátokat is jelentett. Ez nem az a könyv, amellyel leülök a fotelba és egy lélegzetre kiolvasom a negyedét. Mindenkinek tudom ajánlani, akit érdekel a második világháború ezen, nálunk kevésbé feldolgozott időszaka, a páncélos-hadviselés, akiket érdekelnek a részletek és az, hogy mi van a történések hátterében és nem csak arra kíváncsi, hogy mi történt, hanem annak okaira is.
A könyvnek létezik angolul egy folytatása is, remélem hamarosan az is kiadásra kerül és a kezembe vehetem azt is.
-Fehér Gábor: Haditechnika Fiataloknak - A Mi-24 harci helikopter (Zrínyi 2020.)
A Haditechnika Fiataloknak egy nagyon régre visszanyúló sorozat. Az elsőt, amely 29 álló formátumú füzet volt, még 1972. és 1980. között adták ki, és amelyek közül az elsőket még néhai bátyámtól örököltem. Ezek a mai napig megvannak, sőt tovább bővítettem a gyűjteményt az 1986. és 1989. között kiadott, immár fekvő formátumú sorozat további 11 kötetével. Szintén a sorozathoz tartozott 5 modellező szám, melynek formája az első sorozathoz hasonlított és tulajdonképpen annak a része volt. Magukból az első sorozat füzeteiből készültek összefoglaló tematikus könyvek is, amelyekből évente adtak ki egyet-egyet 1981. és 1985. között, Arzenál címmel. Emlékszem ezek közül az utolsót, a 85-öst, amely haditengerészettel foglakozott, szinte rongyosra olvastam. Így talán érthető, hogy, noha ez a sorozat már nem igazán nekem szól, de mégis megvettem. A másik ok a témája volt. Aki ismer tudja, hogy az életemben jelentős szerepet töltött be ez a típus, és noha más gépeken többet dolgoztam, de ez és a Mi-8 mindig is a „repülőgép” marad számomra. Ahogy egy egykori munkatársam megfogalmazta, a repülés a Mi-24-el kezdődik és ott fejeződik be.
Maga füzet illeszkedik a második sorozathoz, formátuma azzal teljesem megegyezik, csaknem 70 oldalas. A szerző bemutatja a helikopterek fejlődését, fajtáit, a Mi-24-est és annak magyar vonatkozásait. A füzetből egyszerre ismerhetünk meg műszaki részleteket, illetve a típus hazai történetét, beleértve a baleseteket, de a különleges festésű gépeket is. A könyv végén külön fejezet szól a fegyverzetről.
Talán a személyes érintettség miatt egy kicsit kritikusabban vettem kézbe ezt a művet, amely alig néhány hete jelent meg. A szerző a saját elmondása szerint hajózó a típuson. Maga a füzet stílusa furcsa, bár tegyük hozzá, a megalkotásának feladata sem egyszerű, hiszen egy „szakbarbárnak” kell egy népszerűsítő szöveget írni egy fiatal közönségnek, aki az internet jóvoltából sok mindent „jobban tud”, de nem biztos érti is azt. És természetesen itt vagyok én is, akinek más a háttere, és bizonyos dolgok nekem természetesek, vagy épen a leírások túl leegyszerűsítettek.
Sajnos azt kell mondanom, hogy noha a szerző megpróbált megfelelni az elvárásoknak, de érzésem szerint nem sikerült. Ez mint írtam nem feltétlenül az ő hibája, hiszen egy nagyon nehéz és összetett feladatot vett a nyakába. A füzet szerintem hol túl szakmai, hol viszont túl leegyszerűsített, ami miatt számomra kisebb hibák is belecsúsztak, vagy is inkább úgy fogalmaznák, hogy én máshogy tudom illetve tanultam, már csak a generációs különbség miatt is. Illetve illett volna utána nézni bizonyos dolgoknak és nem fejből írni. Ez egyébként a nyelvhasználatból is meglátszik, pl. a helikopter vezérlésénél a „kollektív gázkarnál” leírja az angol elnevezését is, csak éppen a nálunk használatos szakkifejezést, az „EVK = Egyesített Vezérlő Kar”-t felejti el megemlíteni. Ugyanilyen amikor a helikopter egy-egy különleges változatát ismerteti, és ott valami általam beazonosíthatatlan átírás szerint ChR-nek nevezi a HR változatot, amit még angolosan is KhR-nek szoktak leírni és sajnos így is terjed el még nálunk is legnagyobb bánatomra. A másik nagy szívfájdalmam, a szakmai nyelv, a szerző nagyon gyakran túl szakmaiul fogalmaz, ugyanakkor – és ez megint az ismerteink megszerzésének különböző helyszíne miatt van – számomra szakmaiatlan kifejezést használ. Olyan szóhasználatot, amelyet nekem minden hajtóműtanárom, vagy kifejezeten tiltott, vagy soha sem használt. (Sajnos ebben nincs egyedül, az egyik, ha nem a legjobb szakújságírónk is folyamatosan elköveti ezt a hibát.) Azonban vannak olyan hibák is, amelyeket nem a szerző követett el, hanem szedési hibák. Egyszerűen kizártnak tartom, hogy az a személy, aki ezek alkalmazásáért felelős ne tudná a rakéták valós harcászati adatait, egyszerűen a páncélátütő képességnél több helyen is lemaradt egy-egy nulla, ami zavaró, és a tájékozatlan, és forráskritikával nem rendelkező olvasót megzavarhatja. Sajnos ha valaki elolvasta volna a kefelevonatot, akkor bármilyen mélyebb ismeret nélkül is látnia kellett volna, hogy egy következő generációs rakétának, nem valószínű, hogy ötöde a páncélátütő képessége az elődjénél.
Szintén gondom van a szerkesztéssel. A füzet követ egy logikai sorrendet. Először bemutatja a helikopterek fejlődéstörténetét, majd rátér a Mi-24-es megalkotására, rendszerei ismertetésére, majd a magyarországi alkalmazásra. Ez így egy logikus szép sorrend, de miért kerültek a fegyverek ismertetése e mögé a legvégére? Miért nem a rendszerek ismertetésének végére?
A negatív kritikám ellenére mégsem érzem, hogy kidobtam volna a pénzemet, mert a szerző nekem is tudott újat mondani, annak ellenére, hogy úgy érzem az átlagnál jobban ismerem a típust. A 2500 Forintos ára a méretéhez képest borsosnak tűnik, de a Zrínyinél szinte mindig van valamilyen akció, amelynek keretében 25-40%-os árengedménnyel megvásárolható, ami viszont már egy elfogadható ár. Én azt gondolom, hogy még ha nem is a legjobb mű, de ennél bővebb összefoglaló csak egy létezik a típusról magyar nyelven, így akinek - mint nekem - több, egy egyszerű repülőeszköznél a Mi-24-es, az vegye meg és olvassa el. Aki viszont csak érdeklődő, az megfelelő forráskritikával olvassa, de vegye figyelembe, hogy a hibák egy részét nem a szerző követte el, hiszen maga is bennfentes.
Ambasa
