blog336-01.JPGKi ne szerette volna már legalább egyszer megváltoztatni a történelmet? Ki ne gondolt volna arra, hogy ha egy-egy államférfi vagy hadvezér bőrébe bújt volna, akkor hogyan alakította volna az eseményeket? Mi lett volna, ha ő irányíthatta volna Németországot, Japánt vagy épen az USA-t a második világháború folyamán? Mit tett volna Sztálin, Churchill, vagy épen Mussolini helyében? Nos a War Room nevű társasjáték ezekre a kérdésekre próbál választ és lehetőséget adni...

Ennek az impozáns játéknak a kipróbálását valamikor még 2019 őszén határoztuk el, de hát nem olyan egyszerű hat ember szabadidejét összehangolni. Előbb jöttek az ünnepek, majd a járvány, s végül a nyár és hipp-hopp már el is telt egy esztendő. Ilyen esetekben radikális megoldásokhoz kell folyamodni, hiszen egy ilyen játékot nem azért birtokol az ember, hogy a polcon porosodjon. Így ki lett jelölve egy időpont és aki ráért, az jött aki nem, az sajnos mással töltötte aznap az idejét. Végül is hatunk közül négyen tudtunk időt szakítani rá, ami valahol jó is volt, de persze a hiányzók miatt rossz is. A négy játékos miatt a globális játék helyett az európai hadszíntér lejátszása mellett döntöttünk. Ám mielőtt belekezdenék a játszma ismertetésébe, szólnék néhány szót magáról a játékról is.

A War Roo - mint már írtam egy igen impozáns és ennek megfelelően egy nem olcsó játék, de ma már a komoly társasjátékoknál ez nem ritka jelenség. Maga a játék a ma divatos közösségi finanszírozás keretében jelent meg 2019-ben. Olyan sok más játékkal ellentétben a fejlesztő nem hagyta magára szellemi termékét, és kiadott hozzá javítást is, ami számomra mindenképpen egy pozitív dolog, mert egyszerűen nagyon fontosnak tartom a termékkövetést. A játék maga hatalmas és rengeteg, jó minőségben elkészített elemből áll.

Csak ízelítőként:

1 több mint egy méter átmérőjű játéktábla.

2 csatatábla

1 moráltábla

1 32 oldalas szabálykönyv

7 nemzetfüzet (ezek azért kellenek, mert erre írjuk fel a lépéseinket, de e helyett használhatunk letörölhető, laminált lapokat is.

10 12 oldalas színes kocka

137 tartománykártya, azokhoz 7 tartó

közel 1000 mindenféle token, amelyekből 645 műanyag egységjelölő.

blog336-02.JPG

A barátomnak, akié a játék volt, egy extra kiadás volt a birtokában, amelyben volt egy plusz térkép, 10 extra kocka és ami a lényeg, 4 krupié pálca, amivel tologathattuk a tokeinjeinket, mint anno a RAF női segédszolgálatosai tették az angliai légicsata idején a légvédelmi hadműveleti központban. Mint látható impozáns az összetevők száma.

 A játék hivatalos oldala.

 Maga a játék elég összetett és stratégiai előregondolkodást kíván, mivel a döntéseinknek – akár a valóságban – csak később valósulnak meg, amikor már egy egészen másik hadihelyzettel szembesülünk. Ugyanakkor a játék mechanizmusa meglepően egyszerű, könnyen tanulható. Mindezt jól szemléltei, hogy a szabálykönyv alig 32 oldalas.

A játékmenet hét fázisból áll:

  1. Gazdaság - ekkor vesszük számba az erőforrásainkat, az olajat, a vasat és az egyéb nyersanyagainkat (ez az olajon és a vason kívüli összes többit jelenti), amelyekből később majd új egységek építésébe foghatunk. Az erőforrásaink mennyiségét a tartománykártyákon szereplő számok adják, ha egy tartományban harcok dúlnak, akkor természetesen kevesebb nyersanyagot adnak, és ha valaki elfoglalja, akkor a kártyát át kell adni annak a félnek.

  2. Stratégiai tervezés – Ekkor írjuk fel a haderőink lépéseit titokban, illetve azt az olajmennyiséget, amelyet arra szánunk, hogy eldöntsük a kezdeményezési sorrendet. Ekkor minden játékos titokban felír egy olajmennyiséget, amit be fog áldozni az eredménytől függetlenül. Azonban a győztes nem lesz automatikusan az első, hanem dönt arról, hogy hányadik szeretne lenni. Vannak helyzetek, amikor jobb előbb jönni és vannak amikor ép ellenkezőleg.

  3. Hadműveletek – ekkor kezdeményezési sorrendben végrehajtjuk az előre, titokban felírt lépéseinket. Itt van jelentősége a kezdeményezési sorrendnek, mert ha olyan mezőre lépünk, ahol már van ellenség, vagyis megtámadunk egy területet, akkor onnan csak úgy tud ellépni az ellenfél, hogy legalább annyi, bármilyen katonai egységet ott hagy a lekötésünkre.

  4. Csata - a felek hadműveleteinek nyomán létrejött helyzetből adódó összecsapások lejátszása, ahol a csatatáblán elhelyezzük ez egységeinket, meghatározva, hogy inkább védelemre, vagy támadásra akarjuk használni azokat. Itt is kezdeményezési sorrend van, vagyis itt pl. a később jövő van előnyben. A csapataink helyzete megmutatja, hogy hány kockával dobunk. Minden esetben először a légicsata, majd szárazföldi/ tengeri ütközetre kerül sor. A küzdelem egy idejű a fázison belül is, vagyis a megsemmisült és sérült egységeink is visszaüthetnek, de azok, amelyek a légi fázisban már elvesztek a szárazföldi/tengeri összecsapásban már nem vesznek részt. Itt lesz jelentősége a színes, 12-oldalú kockáknak, amelyeken a színek határozzák meg, hogy milyen jellegű egységeknek okozunk veszteséget. Egyszerre mindig maximum 10 kockát dobunk, ha ennél több ütésünk van, akkor azt az ellenfél dobása után dobjuk le, ugyanakkor, akármennyi kockával is dobnánk, maximum 30 dobásunk lehet, az e feletti csapásszámunk megy a levesbe. Természetesen nagyobb esélyünk van megsebezni egy gyalogos egységet, míg egy csatahajó elintézése – saját tapasztalat – már nagy szerencsét igényel. Az összecsapás után a sérült egységeink megjavíthatóak/feltölthetőek, amennyiben erre valamilyen nyersanyagot áldozunk. Az elveszett egységek, viszont a moráltáblára kerülnek.

  5. Átszervezés – ekkor a támadó repülőink befejezik a mozgásaikat, illetve lehetőségünk van egy-egy tartományban lévő egységeink közötti átcsoportosításra, parancsnokságok megszüntetésére, vagy épen létrehozására.

  6. Morál – ekkor számba vesszük a veszteségeinket és ezek alapján meghatározzuk az egyes nemzetek háborús fáradságát. Bizonyos esetekben az országok állapota romlik, és ekkor a térkép közepén lévő mezőkön előrehaladva jelöljük bizonyos képességeik romlását, illetve a játék végén ez határozza majd meg a pontozásos eredményt is.

  7. Termelés – ekkor a maradék nyersanyagaink kombinálásával eldönthetjük, hogy a termelési központjainkban milyen egységeink létrehozását kezdjük meg, amelyek majd csak a következő kör végén fognak elkészülni, illetve ekkor lesznek harckészek az előző körben elkezdett egységeink.

 A játék játékosszámtól függően, ami lehet 2, vagy akár 6 is, többféle lehetőséget kínál. Játszhatunk az európai, az ázsiai hadszíntéren, de harcolhatunk akár az egész Glóbuszon is. Mi végül a játékosszám miatt az európai hadszíntér mellett tettük le a garast. A játék – a saját narratívám szerint - 1942 nyarán indult és minden kör fél évnek felelt meg. A Tengely játékos irányította a német-olasz szövetséget, míg a Szövetséges oldalon volt egy amerikai, egy brit és egy szovjet játékos. Kevesebb játékos esetén összevonhattuk volna a briteket az amerikaiakkal, illetve több esetén lehetett volna önálló játékos Itália.

 blog336-05.JPG

blog336-06.JPG

blog336-07.jpg

⁕ ⁕ ⁕ ⁕ ⁕ ⁕ ⁕

 

És akkor most lássuk hogy egy hat órás kezdőjáték alatt milyen alternatív második világháborút sikerült összehoznunk. A kezdeti felállás a történelmi helyzetnek felelt meg, a Tengely Egyiptom kapujában állt, övék volt a kontinentális Európa és mélyen behatoltak a Szovjetunióba is, uralták Belorussziát, Ukrajnát és a Balti-államokat is.

blog336-08.JPG

blog336-09.JPG

blog336-10.JPG

blog336-11.JPG

blog336-12.JPG 

1. kör 1942. második félév:

A szovjetek előrevonták a hátországi tartalékaikat és elindították a Bagratyion hadműveletet, hogy felszabadítsák Belorussziát és annak fővárosát Minszket. A németek szintén megerősítették a keleti-frontot, és súlypont képeztek a Dél-Ukrajna HDSCs-nál, miközben a tengeralattjáróik ellepték a Brit-szigetek nyugati partjait. A britek minden erejüket az egyiptomi pozícióik megerősítésére fordították, ugyanakkor a gyengébbnek tűnő flottájukat a Vörös-tengerre vonták vissza, amíg a dél-afrikai és az indiai-óceáni flottakötelékek meg nem érkeznek. Ezalatt az amerikai szövetségeseik az atlanti útvonal megerősítése érdekében vetették be erőiket. És ekkor az olaszok meglepő lépést tettek és megzavarták a történelmi idillt. Mussolini csapatai egyszerre indítottak támadást a semleges helvétek és a törökök ellen. Bizonyára a Duce az előző éjszaka az 1911-12-es olasz-török háború sikeriről olvashatott.

A felek hadmozdulatai nyomán kemény csaták bontakoztak ki, amelyekből a legelső Fehér-Oroszország területén dúlt. A légi előkészületek során a Luftwaffe veterán pilótái értek el sikereket, de az nem tudta megakadályozni az orosz gőzhengert. A szovjetek lerohanták a német 91. hds-t és megsemmisítették 4 gyalog- és 1 tüzér hadtestét, ami a Vörös Hadseregnek 2 gyalogos- 1 tüzér- és 1 harckocsi hadtestébe került.

Anatóliában a légicsata kiegyenlített eredményt hozott. Az olaszok 2 gyalogos hdt-t vesztettek, míg a törökök is kettőt és teljes tüzérségüket. A támadás során Ankarában zavargások törtek ki, amelyek során kommunista fordulatra került sor. A kommunista török vezetés Sztálinhoz fordult, aki nem volt rest internacionalista segítséget nyújtani. A bevonuló szovjet és török csapatokból megalakult a 91. szovjet-török hds, melynek a gerincét a frissen megalapított Török Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg adta.

A török hadszíntérrel ellenében a taljánok Svájcban jobban szerepeltek, és sikerült a helvét hadsereg háromnegyedét megsemmisíteniük. A svájci kormány a helyzetet látva az USA-hoz fordult, aki a Svájci Államszövetséget tagközársaságának nyilvánította és így a svájci hadseregből megalakult 94. amerikai hds.

Az atlanti csatában a németek két tengeralattjáró flottát vesztettek, míg a britek egy cirkáló köteléket.

A nyugati szövetségesek felismerve az atlanti-út jelentőségét hadihajóépítésbe kezdtek, míg a keleti-fronton mindenki a szárazföldi csapatait erősítgette. A britek Dél-Afrikában újabb szárazföldi csapatokat hoztak létre, hogy megerősítsék Egyiptomot, illetve annak elvesztése esetén szembe tudjanak szállni az Afrikára özönlő Tengely erőkkel.

blog336-13.JPG

blog336-14.JPG

2. kör 1943. első félév:

Az olaszok a németekkel karöltve megtámadták az Egyiptomban állomásozó brit erőket. Győzelmük esetén megnyílt volna az út a Közel-Kelet, a Kaukázus és egész Afrika irányába. Mindeközben német-olasz offenzíva indult a Kaukázus birtokbavételére, amelynek sikere esetén szabad lett volna az út Sztálingrád, illetve a friss kommunista török állam hátországa ellen is. Az atlanti-csatában a szövetségesek újabb és újabb erőket vetettek be, az oroszok a Északi-flottájukkal vonultak a britek segítségére, illetve az első amerikai hajók is bekapcsolódtak a harcba.

Az atlanti-csata második fordulójában a teljes Angliában állomásozó Szövetséges légierő bevetésre került és sikerül az egyesített Szövetséges tengeri- és légi erőknek súlyos csapást mérniük a Kriegsmarine-re és beszorítani őket az Északi-tengerre. Anatólia hegyei között fordulat következett be. A Török Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg öntudatos katonái megnyerték a "Második Török Honvédő Háborút". Igaz súlyos veszteségeket szenvedtek, de az olasz expedíciós erő teljesen megsemmisült és a Duce álmai semmivé lettek. Sztálin viszont megvalósította az Nagy Péteri álmot és kijutott a meleg tengerekre, ami a brit diplomácia rosszallását vonta maga után. Lehet, hogy 1946-ban sor kerül majd a 2. krími háborúra, ki tudja, hiszen ez még a jövő zenéje? Apró gyógyír a taljánoknak, hogy a svájci haderő maradékát sikerül leverni, de ekkorra már a svájci bankoknak az aranyaikat sikerül elrejteniük a tavaik mélyén, így a Líra vásárlóereje tovább romlott.

Kaukázusban a Tengely légifölénye ellenére heves harcok dúltak, amelyek során a szovjetek 5 gyalogos-, 2 tüzér-, és egy harckocsi hadtestet vesztenek, míg a Tengely 2 gyalog- 2 panzer- és 1 tüzér hadtestét kénytelen leírni. A németek nem adták fel álmaikat Belorussziában és megpróbálták visszavenni a területet még mielőtt a szovjetek megerősíthetnék azt. Azonban az előkészítetlen offenzívájuk erőtlenre sikeredett és elvesztettek 1 bombázó-, 2 vadász-, és 1 panzer alakulatot, ezzel szemben a szovjeteknek mindössze 1 gyaloghadtestje semmisül meg. A németeknek a minszki-csata során felmorzsolódott a teljes Közép-HDSCs-ja, csak egy vadászrepülő hadosztálya maradt meg, amelyet sikerült még az orosz tankok elől idejébe kivonni. A Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság immáron felszabadult.

Egyiptomban heves harcokban a Brit Birodalom csapatai megállították a Tengely támadását. Az olaszok 1 gyalogos-, és 1 harckocsi-, a németek 1 panzer-, 1 tüzér-, és 2 gyalogos-, a nemzetközösségi csapatok pedig 1 tank- és 2 gyalogos hadtestet veszítettek. Mindeközben egy Líbiában maradt olasz hadtest meglepetésszerű támadással megpróbálta bevenni a védtelen Máltát, de a helyőrség a tengerbe fojtotta az olasz inváziós csapatokat.

A szövetségesek az elkerülhetetlen invázió miatt ezúttal a szárazföldi csapataik fejlesztésébe fogtak, mivel az atlanti-csata időközben eldőlt, a már elkészült hajóknak már nem sok hasznát vették. A Tengely is készült az invázióra, de legfőképpen a szárazföldi és légi csapatait fejlesztette.

blog336-15.JPG

blog336-16.JPG

3. kör 1943 második félév:

A britek, miután a gyarmatokról egyre több csapat érkezett be, a flottájukkal visszatértek a Vörös-tengerről a Mediterrán-tenger keleti medencéjébe. Megkezdték az északi-tengeri csatát, az oda éppen beérkező német Balti Flottával. Illetve az amerikaiakkal karöltve légihadjáratba kezdtek a franciaországi német erők ellen. Az első amerikai és kanadai hadseregek hajóra szálltak és az immár biztonságos Atlanti-óceánon keresztül megindultak az Óvilág felé.

Az északi-tengeri csatában a szövetséges tengeri erők súlyos csapást mértek a Kriegsmarine-re, de egy cirkáló flottájuk még így is megmaradt, amely tovább blokkolta az esetleges inváziót. Alexandria előtt szintén nagyszabású tengeri-légi ütközetre került sor. Ugyan a brit flotta hősiesen harcolt, de súlyos vereség érte, elvesztette számos tengeralattjáróját és cirkálóját, és csak tengeri ereje fele marad meg. Ugyanakkor az olaszoknak is csak egy csatahajórajuk maradt. A Royal Navy nehéz helyzetbe került, mivel egy olasz csatahajó raj megsemmisítése igen nehéz, mint azt a csata eredménye is mutatta.

A Török Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg orosz T-34-esekkel megerősítve betört a védtelen Balkánra és -igaz veszteségek árán- birtokba vette Bulgáriát és Romániát. A janicsárok utódai Magyarország határain álltak.

A szövetségesek végrehajtották első nagy nappali légicsapásukat a megszállt Franciaország ellen, amely katasztrofális eredménnyel zárult. A szövetségesek elveszítették az összes bombázójukat és egy vadász hadosztályt is. Ugyan a Luftwaffe győzedelmeskedett, de csak két vadászhadosztály feláldozása árán, illetve a szövetséges vadászbombázóknak sikerült megsemmisíteniük 2 német tüzérhadtestet is.

A keleti-front teljes hosszába súlyos harcok dúltak. A szovjetek szétverték a Kaukázusba betört német-olasz csapatokat. A németek ismét megpróbálták felszámolni a szovjet sikerek nyomán keletkezett minszki-kiszögelést. Rettenetesen súlyos és elkeseredett harcok dúltak, amelyek során a német Közép HDSCs 2 panzer-, 2 gyalogos- és 2 tüzér-, a Belorusz Front pedig 1 harckocsi-, 2 tüzér- és 3 lövész hdt-t veszített, de a harcok tovább folynak Fehéroroszország háború dúlta földjén. A németek második csapása Karélia ellen irányult, amelyben a Norvégiából elvont csapatok vettek részt. A német Észak-HDSCs 2 gyalogos-, 1 tüzér- és 1 panzer-, míg a Karéliai Front 1 gyalogos-, 1 harckocsi- és 1 tüzér hadtestet veszített, melynek nyomán állóháború alakult ki. Látható, hogy akár csak az első világháborúban a német stratégia kenyértörésre akarta vinni a küzdelmet a keleti-fronton, még mielőtt a nyugati szövetségesek megkezdenék Európa elözönlését.

Közben a brit erőknek sikerül felmorzsolniuk az Egyiptomba betört olasz-német erőket, ami lehetővé tette az ott lévő erők elindítását az észak-afrikai olasz, majd német megszállás alatt lévő francia területek felé, illetve ha sikerül megtisztítani a Földközi-tengert (az a megmaradt fránya olasz csatahajóraj ezt megakadályozta) ,megkezdődhet Itália inváziója. Illetve megvalósulhat Churchill úr álma, a török haderő nyomában járva brit csapatoknak történelmi lehetősége adódna, hogy betörhetnek a Balkánra, majd onnan Közép-Európába, illetve akár északról is megkezdhetnék Olaszország elözönlését. Óriási stratégiai helyzet, de vajon mi lesz ebből?

Mindkét fél ekkor már a nagy európai összecsapásra készült a Götterdämmerung-ra, ezért újabb szárazföldi és légi egységeket állítottak fel. Látszólag a szövetségesek kezdtek fölénybe kerülni, de ugyanakkor a Vörös Hadseregen a kivérzés jelei is mutatkoztak, miközben egyre erősebb német-olasz csapattestek jelentek meg a keleti-fronton, illetve megkezdődött Berlin megerősítése és Németországé, ami az olasz területek kiürítésével járt. A szövetségesek megkezdték a versenyfutásukat az idővel. Vajon nekik sikerül előbb partra szállni és bevenni Berlint, vagy a németek csapásai alatt összeomlik-e a Vörös Hadsereg? Minden játékos látta, az 1944-es esztendő első fele sorsdöntő lesz a háború menetében.

blog336-16.JPG

blog336-17.JPG

4. kör 1944. első félév:

A keleti-fronton a szovjetek Leningrád és Fehéroroszország megvédésére koncentrálták erőiket, meggyengítve a déli és az északi szárnyaikat. Közben a török-szovjet erők folytatják támadásukat Európa szívében, beveszik Budát és csapataik Bécs alá vonulnak. A derék burkusok azonban most hiába vártak Sobieski felmentő hadára, mert a lengyelek ezúttal a másik oldalon harcoltak.

Az olaszok tovább erősítéseket küldtek a keleti-front vérszivattyújába. A németek beásták magukat Bécs alatt, illetve támadást indítottak Karélia és Arhangelszk ellen, továbbá Fehéroroszországot megkerülve betörtek Brjanszkba.

A britek végül egy balkáni előnyomulás mellett döntöttek és Egyiptomból Irakba csoportosítottak át, miközben az ott lévő csapatok Dél-Afrikából beérkezőkkel váltották fel. A térségben lévő légierejüket Máltán vonták össze, ahonnan egyaránt tudták támadni Franciaországot, Itáliát és a Balkánt , de a maradék olasz haditengerészeti erőket is Kréta alatt. A kanadaiak beérkeztek Karélia előterébe, míg az első jenkik Nagy-Britanniába, és az egyesített amerikai-brit haderő tengerre szállt. Az északi-tengerről egyaránt fenyegették Norvégiát, Dániát, Franciaországot, de magát a III. Birodalmat, a Vaterlandot is. Vajon mi lesz a csapásuk iránya, Normandia, Skandinávia, Németalföld, vagy maga a Birodalom?

A keleti-fronton súlyos csaták kezdődtek. Belorusszia egén az időjárás miatt eldöntetlen légicsata zajlott, majd heves szárazföldi összecsapás bontakozott ki. Az ádáz küzdelem az utolsó emberig folyt a szó legszorosabb értelmében, mivel mind a német Közép HDSCs, mind a Belorusz Front teljesen megsemmisült. Végül a terület szovjet kézen maradt, a helyőrségi csapatoknak köszönhetően. Bécs alatt a veterán német csapatoknak sikerült az ostromló török-szovjet erőkre súlyos csapást mérniük, és 1 gyalogos hadtestük árán 3 török gyalogos-, 1 harckocsi- és 1 tüzér hadtestet semmisítetek meg. De ez nem volt elég az ostromgyűrű feltörésére, és az ellenség megmaradt erőivel tovább folytatja a bécsi támadó hadműveletet. A németek végül felszámolták a karéliai szovjet erőket, de ezért súlyos árat fizettek, a helyőrség Arhangelszk ostromakor a városban folyó súlyos harcok közepette megsemmisített egy német Panzer hdt-t. Brajnszkban, Moszkva előterében szintén heves összecsapásra került sor, amelyben mindkét fél súlyos veszteségeket szenvedett. A németek 5 gyalog-, és 1 tüzér-, a szovjetek 4 gyalog- és 1 tüzér hadtestet vesztettek, de egyiküknek sem sikerül a másik fölé kerekedni, így az év második felében a harcok tovább folytatódtak. Délen a Kaukázusban, egy meglepő német offenzíva során, a Luftwaffe kivívta a légifölényt, majd a Heer csapatai teljesen felmorzsolták az ottmaradt szovjet csapatokat. Most a németek számára keletkezett egy érdekes stratégiai helyzet a Kaukázus bevételével. Az ott lévő erőikkel egyszerre fenyegették a brit fennhatóság alatt lévő Iránt és a Közel-Keletet, beleértve a védtelen, kommunista Ottomán államot, illetve esély mutatkozott északra fordulva Sztálingrád bevételére.

Folytatódtak a hadműveletek a Földközi-tenger keleti medencéjében, ahol a Royal Navy ismét vereséget szenvedett. És az olasz csatahajórajjal szemben már csak egy hordozócsoportja maradt.

Az USAAF folytatta légihadjáratát a franciaországi német csapatok ellen. Ezúttal sikerrel járt és légicsapásai nyomán az ott állomásozó majdnem teljes német haderő megsemmisült, mindössze egy panzer hadteste marad meg. Közben a Royal Navy és a US Navy egyesített erői megtisztították az Északi-tengert.

Ekkor már igencsak délután közepén jártunk és látható volt, hogy nem kerül sor a hatodik körre, ezért a fejlesztési fázist kihagytuk és belecsapva a lecsóba az utolsó, mindent eldöntő fordulóba kezdtünk.

blog336-18.JPG

5. kör 1944. második félév:

A Vörös Hadsereg megkezdte a Balti-államok visszafoglalását, miközben szovjet légitámogatással kanadai expedíciós haderő szállt partra Karéliában, hogy megtisztítsa az északi szovjet területeket a fasiszta betolakodóktól.

A németek, olasz szövetségesükkel karöltve tovább erősítették Berlin és Németország védelmét, folytatták a brjanszki csatát és betörtek a Volga vidékre, hogy ostrom alá fogják Sztálingrádot.

A nyugati szövetségesek partra szálltak Schleswiegben és egy gyors előrenyomulással megkezdték Berlin ostromát. Miközben a Mediterráneumban összevont brit légierő teljes erejével csapást mért a Kréta és Ciprus alatt állomásozó olasz flottára. A brit közel-keleti csapatok nehéz helyzetbe kerültek az év eleji német kaukázusi sikerek miatt, ezért kénytelenek voltak feladni a Balkánra való betörés álmát és inkább Irán megvédésére vonultak, nem tudva, hogy a németek a déli irány helyet inkább északra fordulva támadnak tovább.

A brjanszki elkeseredett harcokban a szovjeteknek sikerült kitartaniuk és míg a németek 4 gyalogos-, 2 tüzér- és 2 panzer hadtestet vesztettek, a szovjetek csak 3 gyalog-, 1 tüzér- és 1 harckocsi hadtestről voltak kénytelenek lemondani. Ugyanakkor Sztálingrád helyőrsége megsemmisült, és a Volga-vidék érett gyümölcsként hullott a németek ölébe. A németek nyomban átnevezték a várost Hitlerstadt-ra. Karéliában a szovjet légibiztosítás mellett a kanadaiak kigázoltak a partra és felszabadították Észak-Oroszországot.

A máltai repülőknek végre sikerült hullámsírba küldeniük az Olasz Haditengerészet maradékát, miközben egy brit csathajókötelék jelent meg Gibraltár előtt és megtámadott meg egy német konvojt Észak-Afrika atlanti partjai mentén. A németek, a földközi-tengeri pozícióik összeomlását látva, kiürítették Francia-Marokkót és megkezdték az ott lévő csapataik hazahajózását.

Megkezdődött Berlin ostroma is. A szövetségesek minden erejükkel támadtak, míg a német-olasz csapatok minden erejükkel védekeztek. Óriási a vérontás, a küzdelem házról házra folyik. A németek 3 gyalog-, 2 panzer- 1 tüzér-, az olaszok 1 gyalog-, 3 tüzér-, a britek 3 gyalog-, 1 tank-, 1 tüzér-, az amerikaiak pedig 4 gyalog- és 1 tüzér hadtestet veszítenek. A tengelycsapatoknak sikerült visszaverniük az első rohamot, és a szövetségeseknek "csak" 6 tank hadteste maradt Nyugat-Európában, de az északi tengeren már feltűnt az első erősítés.

blog336-19.JPG

blog336-20.jpg

A játékot végül itt hagytuk abba, és mint látható jócskán átírtuk a történelmet, illetve 1945-re eléggé érdekesen alakultak a frontvonalak, hol követve, hol teljesen elrugaszkodva a valóságtól. Mindenesetre - és ebben mindannyian egyetértettünk - élvezetes játék volt, számos fordulattal. Kellemesen töltöttük a vasárnapot, és ha sikerül végre mindannyiunknak összejönni, akkor legközelebb, immár egy két napos játék keretében, a teljes Földgolyón fogunk megütközni.

"Sir Winston" Ambasa



Szerző: ambasa  2020.10.13. 00:00 3 komment

Címkék: társasjáték második világháború

A bejegyzés trackback címe:

https://karosszektabornok.blog.hu/api/trackback/id/tr716234658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.10.13. 11:47:34

Ez tipikusan olyan komplexitású játék, amit számítógépen lehetne játszani, ami egyben biztosítaná a gyorsabb játékot és azt, hogy szabályokat nem értelmezzenek félre a játékosok.

Amúgy van hasonló alkotás, ami lehet egész földgolyós vagy korlátozott is.

youtu.be/pzlW6TbBGKE?list=PL7pXN3Gjr_ayNwuLuXOSaDh0NOwWVIN4D

ambasa 2020.10.13. 16:47:15

@molnibalage: Biztos így van. Számítógépen akár százszor ennyi változót lehetne alkalmazni. Valószínű gyorsabb is lenne. De a számítógép mellett nem ülnél le a barátaiddal, nem hallgatnád a játék közbeni poénkodásokat, nem mennétek el félidőben egy közös pizzázásra (jelen esetben hot dogozásra), nem izgulnál kockadobás előtt. És én jobban szeretek a barátaimmal játszani, szeretek kockát dobni, és szeretem megadni az időt egy játéknak. Szeretem ha órákig tart. Egyébként az összetettsége ellenére nagyon egyértelműek a szabályok,és gyorsan tanulhatóak. Nekem nem helyettesíti a számítógép, mert nálam nem a nyerés, hanem a játék az élvezet.

TG

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.10.14. 10:50:27

@ambasa: Egyszer talán én is kipróbálnám, mert játszottam sokat hasonlóan komplex és monstre társassal, ami sokáig tarthat. Ilyen pl. az Arkham Horror.

De egyre nehezebb ilyet leszervezni, ezért gyorsabb és áramvonalasabb társasokkal toljuk most. Senkit nem tudnék rávenni egy 6 órás partira...
süti beállítások módosítása