Az előző részben a híresebb, immár múzeumhajóvá, turisztikai látványossággá avanzsált HMS Belfast története után következzen, testvérhajója, a HMS Edinburgh rövid, de érdekes pályafutása, majd nem kevésbé izgalmas utóélete...

Nos az előző részben megpróbáltam ismertetni a Town-osztályú cirkálók szerkezetét, fegyverzetét és rendszereit, kiemelten az utolsó két módosított, erősített hajóra. Az eddigi száraz műszaki leírás után következzen a két cirkáló történetének bemutatása. Elsőkén a híresebb HMS Belfasté...

Talán nincs olyan Londonba járó túrista, aki nem látogatná meg a Tower Bridget, és így ne látná - még ha csak futólag - a közelébe horgonyzó, második világháborús cirkálót a HMS Belfastot. De mi is volt ez a cirkáló, amely ma az angol főváros egyik turisztikai látványossága? John Wingate szerint:

-Az egyik legnagyobb cirkáló volt a Royal Navyben.

-Az utolsó nagy brit hadihajó volt, amely még a második világháború előtt épült.

-Az egyik első brit hadihajó volt, amely elfogott egy német hajót.

-Az első nagy hajó volt, amelyet harcképtelenné tett a Kriegsmarine új titkos fegyvere, a mágneses akna.

-A legtovább szolgáló cirkáló volt a Royal Navyben, amely egyben zászlós hajó is volt.

-Az egyik, súlyos sérülést szenvedett hadihajó volt, amelyet újjáépítettek, és újra harcba vetettek.

-Az egyike a leghosszabb és legátfogóbb átépítésen átesett hadihajóknak.

-Az egyik utolsó cirkáló volt a Royal Navyben, amely megtartotta a repülőgép katapultjait.

-Az utolsó olyan nagy hadihajó a Royal Navy történetében, amely részt vett, kizárólag radar segítségével vívott olyan tüzérségi párbajban, amelyek nagy hadihajók között zajlott.

-És végül az utolsó nagy hadihajó, amelyet a britek a HMS Victory óta megőriztek az utókornak...

Néhány napja volt 1 éve, hogy sokunk élete drasztikusan megváltozott. A vírushelyzet miatti első zárások ekkor léptek életbe. Engem is komolyan érintett a dolog, így az évfordulón, akarva-akaratlanul visszatekintettem ez eltelt időszakra és amolyan számvetésfélét végeztem.

Már régóta játszom a gondolattal, hogy indítsak a blogon egy olyan sorozatot, amely a hadviselés, a hadszervezet, és a haditechnika, bizonyos háttér kérdéseivel boncolgatja, több szempontból is körbejárva azokat. Mondhatom, hogy már évtizedek óta foglalkozok, a magam műkedvelő szintjén ezekkel a kérdésekkel, és még mindig nem tudtam megszokni, hogy komoly szaklapokban, könyvekben mennyi helytelen szóhasználat fordul elő. Természetesen az a hosszú idő, amit a téma boncolgatásával foglalkoztam, nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, vagyok, ezeknek a kérdéseknek a jó részét nem tanultam, hanem én is a különböző olvasmányaimból szedtem össze, így minden érdemi, alátámasztott kiegészítést, javítást szívesen veszek. Sajnos, azt veszem észre, hogy ezekben a forrásokban, ismeretterjesztő művekben, de az internetes fórumokban is számos ember, használ olyan katonai kifejezéseket, csak hogy szakszerűbbnek tűnjön, amelyek mögöttes tartalmával nincs kellően tisztában. Ezeket az írásokat, nekik és olvasóiknak szánom…

 Mottó:

Elöljáróban, ha valaki ezeket a sorokat olvassa, és azt gondolja, hogy én ezt máshogy tudom, ne feledje, a hadszervezésben, mindenre van példa, és az ellentettjére is…

Aki ismeri a blogot az tudja, hogy nem szeretek egy könyvről ismertetőt írni, ezeket összegyűjtve a könyvszemlékben szoktam közölni. Ez alól csak ritkán teszek kivételt, idáig - a kezdeti időket leszámítva - egyedül Bárczay Oszkár: A hadügy fejlődése esetén tettem kivételt. Azonban azt gondolom, hogy most is egy olyan mű került a kezembe, amely unikum mivolta miatt, megér egy önálló írást...

Nos ez a könyv is egy régi restanciám volt, mivel még 1996-ban vásároltam meg. Végül, mint annyi más könyv esetében - igaz 24 esztendő elmúltával - ez is lekerült a polcomról. Nem állítom, hogy korábban nem kezdtem neki már, de mostanra érett meg az idő, hogy végül is elolvastam...

A második világháború folyamán a japánok, a vadászgépeik tervezésénél fő szempontnak tekintették a rendkívüli manőverező képességet, akár a többi tulajdonság, mint pl. a védelem rovására. Ennek a koncepciónak a legismertebb példája a híres Mitsubishi A6M Zero, vagy a Nakajima Ki.43 Hayabusa volt. Azonban voltak kivételek, mint a J2M Raiden (Villám) a szövetséges elnevezése szerint Jack, melynek megalkotásánál egészen máshova helyezték a tervezés fő hangsúlyait, és ezzel sikerült is ingoványos talajra lépniük...

Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken, és az olyanokon, amelyek egy-egy nagyobb részterületet ölelnek fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre.

-Szabó Péter: Magyarok a Don-kanyarban – A magyar királyi 2. honvéd hadsereg története 1942-1943 (Kossuth 2019.)

-Mujzer Péter: Páncélosok (magánkiadás 2019.)

-ifj. Sarkady Sándor: Oroszlán a Pumák között (Kard és Penna 2020.)

-Török Benjámin: Háborús emlékek – Magyar bombázók és csatarepülők a II. világháborúban 1940-1945 között (Militaria 2001.)

-Eötvös Péter, Hatala András, Soós Péter: A Király géppisztoly (Zrínyi HM-HIM 2014.)

Elöljáróban, ritka alkalom, amikor nem sok-sok éve kiadott műveket ismertetek. Most mégis az a szerencsés együttállás jött létre, hogy az ajánlóba belekerült két tavaly és egy idén karácsonyra kiadott kötet is, amelyek a kereskedelemben könnyen elérhetőek. Az utóbbi még friss, érződik rajta a nyomda illata...

• • • • • • • • • • • • •

Az idén 10. jubileumi évét élő Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesületet 2010-ben alapította 14 a katonai hagyományokért és azok ápolásáért elkötelezett civil és katona személy. Kezdeti céljuk a Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred katonai hagyományainak ápolása, a korabeli (2. Világháború) katonaviselet és felszerelési tárgyak bemutatása.

 2018.08.15, Székesfehérvár, díszőrség és koszorúzás a Szent István gyalogezred emléknapján, a Lánczos Kornél gimnázium homlokzatán elhelyezett emléktáblánál.

Nos sajnos idén nem tudtam ellátogatni Lengyelországba, de szerencsére még mindig maradt a tavalyi poznani látogatásomról mit írni. Azok közül, ami még mindenképpen hátra van a a Wielkopolskie Muzeum Wojskowe, vagy ahogyan én neveztem magamban, hogy különbséget tudjak tenni a város különböző kisebb-nagyobb hadimúzeumai között: a fegyvertár...

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Póka-Pivny Aladár, Zachar József: Az amerikai függetlenségi háború magyar hőse (Zrínyi 1982.)

-Józsa György Gábor: Ferenc József zászlai alatt 1848-1914 (Corvina 1990.)

-Peter I. Bosco, Antoinette Bosco: Amerika háborúban - Az első világháború

-John Frost: Híd a messzeségben (Gold Book 2006.)

-Horváth Gábor: Bostonok a magyar égen és földben (Magánkiadás 2013.)

-Nagy Norbert: Haditechnika Fiataloknak - A T-72-es harckocsi (Zrínyi 2020.)

*****

                 A most bemutatásra kerülő haditechnikai eszköz egy olyan páncéltörő ágyú, amelyet Csehszlovákiában gyártottak, de a környező országok szinte mindegyike használta hadseregében, többek között a Magyar Királyi Honvédség is.

A képen a Keceli Haditechnikai Park kiállított példánya látható.

Éppen 400 éve, 1620. november 8-án került sor arra a csatára, amely az első nagyobb összecsapás volt, abban a konfliktusban, amit később a harmincéves háború névvel vonult be a történelembe. Ezen ködös november eleji napon az egyesített császári, bajor, spanyol és a katolikus liga csapatai Prága városától alig néhány kilométerre lévő Fehér-hegynél döntő vereséget mértek a protestáns cseh, morva, sziléziai és ausztriai lázadókra, lezárva ezzel a háború első időszakát...

Mint már több cikkben is írtam, az elmúlt ősszel volt szerencsém Poznanba látogatni, ahol számomra, a történelemrajongó számára számos múzeum és emlékhely található. Korábban írtam egy Poznan központú lázadás múzeumáról, a Felső (Nagy-) Lengyelországi Felkelést bemutató intézményről. Azonban Poznan városát nem csak az első világégés után rázta meg egy nagyszabású felkelés, hanem 1956-ban is.

Ki ne szerette volna már legalább egyszer megváltoztatni a történelmet? Ki ne gondolt volna arra, hogy ha egy-egy államférfi vagy hadvezér bőrébe bújt volna, akkor hogyan alakította volna az eseményeket? Mi lett volna, ha ő irányíthatta volna Németországot, Japánt vagy épen az USA-t a második világháború folyamán? Mit tett volna Sztálin, Churchill, vagy épen Mussolini helyében? Nos a War Room nevű társasjáték ezekre a kérdésekre próbál választ és lehetőséget adni...

A XIX. század második felében egy újtípusú, elit könnyűgyalogság jelent meg a csatatereken, és bátorságuk, katonai képzettségük révén hamarosan a harcmezők kiemelt szereplőivé váltak. Egy olyan korban, amikor a tűzfegyverek fejlődését a katonai gondolkodás nem követte elég gyorsan és hirtelen megnőtt gyilkos mezőn még mindig a merev rohamoszlopok próbálták kierőszakolni a győzelmet, miközben percek alatt olvadtak el, megjelent egy olyan katonatípus, amely már azelőtt a laza csatárláncot alkalmazta, amikor azt még látszólag semmi sem indokolta. Ezek voltak a kor rettegett elitkatonái, a francia-algériai eredetű zuávok...

A szovjet lövésszakasz már kora hajnalban beásta magát ennek a névtelen folyónak a nyugati partján, mivel tudták, hogy hamarosan német páncélosok fognak feltűnni a gabonatábla és a kis erdő között húzódó poros főúton. Csak magukban és abban a két kohószökevény T-26-osban bízhattak, amelyek eddig nem szerepeltek túl jól, és ugyan bátran szálltak szembe a fasiszta támadókkal, de legtöbbjük már azelőtt harcképtelenné vált mielőtt elérhették volna a frontvonalat. Sebaj gondolta a lövészszakasz parancsnok, legalább nem fogják magukra hagyni őket. A parancs szerint addig kell kitartaniuk és akár az életük árán is megvédeni a hidat, amíg az erősítés meg nem érkezik. De vajon mikor lesz az, és közülük vajon hányan élik meg majd azt a percet, amikor felmentik őket, nos erre kerestük a választ szeptember első vasárnapján...

Mint már korábban írtam, tavaly úgy esett, hogy szeptember végén Poznanba látogattam el. Az eredeti célom a Páncélos Múzeum lett volna, de annak újranyitása csúszott, és csak október közepén vált újra látogathatóvá, immáron új helyen. (Sebaj, legalább van okom visszamenni ebbe a szép, és érdekes városba.) Ennek ellenére nem maradtam néznivaló nélkül, hiszen a Poznannak hosszú időre visszanyúló katonai múltja van, amelyről számos közgyűjtemény és emlékmű tanúskodik. Ezek közül az egyik legnagyobb, a Citadella, amelyben egyszerre láthatunk egy XIX. századi erőd maradványait, egy helyőrségi temetőt, és egy haditechnikai múzeumot is...

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-B. Szabó János: A mohácsi csata (Corvina 2006.)

-Anthony Levi: Richelieu (Gulliver 2002.)

-Hermann Róbert: 1848-1849 A szabadságharc hadtörténete (Korona 2001.)

-Repülőászok 1914-1918 – Az Osztrák-Magyar Monarchia legsikeresebb légjárói és felszerelésük (Zrínyi 2015.)

-Robert Forczyk: Páncélos hadviselés a keleti fronton 1941-1942 - Schwepunkt (Hajja & Fiai 2019.)

-Fehér Gábor: Haditechnika Fiataloknak - A Mi-24 harci helikopter (Zrínyi 2020.)

*****

Szinte napra pontosan 250 esztendővel ezelőtt hajóágyúk dörgése törte meg a csendet a festői Égei-tenger egyik öblében. De nem két nagy, tengeri nemzet hajói vívták élet-halál harcukat, hanem két kontinentális hatalom flottája ütközött meg egymással, az orosz és a török. A felek egy olyan furcsa háborúban, mérték össze erejüket, amely eredetileg a lengyel trón birtoklása körüli viták farvizén robbant ki, de hatása máig is tart.