Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel hívjuk meg Önöket a Hadtörténelmi Délutánok soron következő előadására, melynek címe:

Szabadcsapatok az 1848-1849. évi szabadságharcban

Előadó: Kemény Krisztián tanácsos, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár levéltárosa

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

Az előadás időpontja: 2017. május 27. szombat, 13:30 órától.
Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2017.05.09. 00:00 Szólj hozzá!

blog234-01.JPGIdén is sikerült eljutnom Európa, egyik legnagyobb makettversenyére a mosonmagyaróvári MMS 2017-re. A rendezvény immár XXI. alkalommal került megrendezésre, és óriási nemzetközi elismerésnek örvend, talán nem véletlenül. Jellemző, hogy idén Tajvanról is érkezett egy komolyabb csoport. Azonban a rendezvényről nem csak a távoli látogatók, hanem a nevezett művek mennyisége is sokat elmond. Idén 1800 művet neveztek a különböző kategóriákban, és emellett még számos klub is bemutatkozott, így aki ellátogatott oda, mintegy 2000 különböző makettban gyönyörködhetett a repülőktől a hajókon, a harcjárműveken, az autókon át a figurákig. Mellesleg szerintem ez utóbbi kategória volt idén a legerősebb, Ugyan én nem értek hozzá, de egyszerűen lenyűgöztek ezek a munkák. Érdekes volt számomra, hogy ezen a kategórián belül egyre több fantasy mű is nevezésre került, ami számomra újdonságként hatott és elképesztő minőségben. 

 

Szerző: ambasa  2017.05.02. 00:00 1 komment

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

blog233-01.jpgMint az a cikksorozat előző részében is írtam, amikor kitört a két országrész közötti ellenségeskedés, az a furcsa helyzet állt elő, hogy hadviselők felek több nehéz tüzérségi eszközzel rendelkeztek, mint olyanokkal, amelyeket a csatamezőn bevethettek volna. Ebben az időszakban - a több hullámban kiépülő partvédelmi erődrendszernek köszönhetően – az US Army mintegy háromszáz különböző típusú erődlöveggel rendelkezett. Ezek a tüzérségi eszközök nagy része igen nagy tömegű volt, így jórészt csak igen körülményesen lehetett mozgatni, ezért felhasználásuk is igen behatárolt volt. Azonban a háború több időszaka is bővelkedett a már meglévő erődök, vagy a védekező fél által sebtiben létrehozott megerődített állások elleni támadásokban, amelyhez igencsak kapóra jöttek ezek a monstrumok…

Szerző: ambasa  2017.04.20. 00:00 1 komment

Címkék: haditechnika hadtörténelem amerikai polgárháború USA

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A HM HIM Hadtörténelmi Délutánok 2017. április 29-én 13 óra 30-tól megrendezésre kerülő újabb rendezvényén

Számvéber Norbert tart előadást

"Sztálinok pusztulása, avagy a szovjet 1. gárda-harckocsihadtest vesszőfutása 1945-ben"

címmel.

Az előadást a már megszokott fórumrész követi.

Helyszín: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti Díszterme.

A rendezvényt előzetes bejelentkezés nélkül, bárki ingyenesen megtekintheti.

Mindenkit szeretettel várunk!

Szerző: ambasa  2017.04.11. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog231-01.jpgA tüzérség, a csataterek királynője, amióta a XIV. század közepén először hallatta hangját a harcmezőn, fokozatosan egyre nagyobb szerepet töltött be. Mire beköszöntött a XIX. század, Napóleon, az egykori tüzértiszt, olyan tökélyre fejlesztette, alkalmazását, hogy a puszta tűzereje összpontosításával és manőverezésével diadalt diadalra halmozott. Az ipari forradalom olyan mértékben tette elérhetővé az egykor csak a leggazdagabb uralkodók által megfizethető fegyvert, hogy a modern korban, egészen a második világháborúig eme fegyvernem okozta a legnagyobb pusztítást az ellenség soraiban a harcmezőkön. Azonban az amerikai polgárháború egy ritka kivétel volt, ebben a folyamatos fejlődésben. Sajátos okokból a tüzérség itt nem mutathatta meg oroszlánkörmeit, de ettől függetlenül, mint oly sok esetben, számos újdonsággal és érdekességgel is szolgált…

(a karikatúra az Iron Mitten oldalról származik)

Szerző: ambasa  2017.03.28. 00:00 2 komment

Címkék: haditechnika amerikai polgárháború újkor USA

cikk230-01.JPGVégül úgy alakult, hogy a Forgó Travel szervezte út keretében sikerült kijutnom a bécsi Go Modelling kiállításra. A makett-verseny és –kiállítás sajátos hangulatát az adja meg, hogy az Arzenálban, vagyis az Osztrák Hadtörténeti Múzeum (Heers Geschichte Museum) falai között rendezik meg. Volt egy kis ellenérzésem, az utazással kapcsolatban, mert alapvetően én a múzeumra voltam kíváncsi és tartottam tőle, hogy a makett-kiállításra sereglők miatt, majd nehezen tudok fényképezni. Nos lássuk, hogy mennyire váltak valóra az előzetes félelmeim…

 

Szerző: ambasa  2017.03.21. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény múzeum Ausztria

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önöket
soron következő előadására

 A Monarchia utolsó török háborúja 1788 és 1791 között, avagy hadviselés a Balkánon a 18. században

Előadó: dr. Lázár Balázs kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Bécsi Kirendeltségének munkatársa

 Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

 Az előadás időpontja: 2017. március 25. szombat, 13:30 órától.

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2017.03.14. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog228-01.JPGNos végül is hosszú egyeztetés után, amibe beletartozott több telefon és egy 58 levélből álló üzenetfolyam, végül február utolsó vasárnapján sort keríthettünk, a már december vége óta tervezett első világháborús Bolt Action-os játékunk visszavágójának, amiről János blogján olvashattatok részletesebben. Sajnos, hogy mennyire nem egyszerű, öt ember szabadidejét összeegyeztetni, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy többszöri halasztás után, sikerült csak véglegesíteni egy időpontot. Úgy látszott, hogy végre sikerül mind az ötünknek egyszerre leülnünk egy asztalhoz, de aztán még sem így történt, mert Istvánt az utolsó pillanatban szolgálati kötelmei távol tartották a játék örömétől. De rövid bevezető után nézzük mi is történt ezen a tél végi vasárnapon…

Szerző: ambasa  2017.02.27. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: 28mm első világháború wargame Bolt Action Alba Regia Hadijáték Klub

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önöket
soron következő előadására

 Ember és gép – avagy kiből válhatott repülőász az I. világháborúban

Előadó: Gondos László, a HM Hadtörténeti Múzeum muzeológusa

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum

(Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

 Az előadás időpontja: 2017. február 25. (szombat), 13:30 órától.

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2017.02.07. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog226-01.jpgHa az olasz katona kerül szóba, akkor a legtöbb ember előtt, egy nevetséges figura jelenik meg, akinek a legfőbb gondja, hogy minél előbb megadja magát. Azonban szerintem ennél sokkal árnyaltabb a kép. Valóban Mussolini személye és megjelenése miatt, a felületes szemlélőben kialakulhatott egy ilyen kép az olasz hadseregről, amelyre bizony rászolgált, ha csak a görögországi hadjáratát szemléljük. Azonban ne feledkezzünk meg arról, hogy az olasz haderő nem csak 1935. és 1943. között létezett, és bizony az olasz hadsereg számos olyan történelmi egységgel is rendelkezett, és rendelkezik, amelyeket ha rátermett tisztek vezettek, és megfelelően elláttak, akkor bizony megállták a helyüket. Ezek közül szeretnék most bemutatni egyet…

 

Szerző: ambasa  2017.01.24. 00:00 2 komment

Címkék: hajózás csapattörténet Olaszország

blog225-01.jpgA Visztulától keletre elterülő táj egyhangúság csak néhány kisebb domb és számos erdő törte meg. Deblin felszabadítása után, már csak alig 100 kilométer választotta el a Tadeusz Kosciuszko lövészhadosztály katonáit szeretett, de sokat szenvedett fővárosuktól, Varsótól. Vajon még hányszor kell rohamra indulniuk, hogy elérjék Varsót? Ezen a reggel biztos. A gyalogság első lépcsője már elfoglalta a védelmi állásaikat a felderítők még az éjszaka leple alatt előrekúsztak, miközben a lövegekről lekerültek az álcahálók. Mindenki csak a hajnal első napsugaraira várt. A nap felkeltével egyszerre elszabadult a pokol, még a föld is megremegett, amikor a lengyel tüzérség óriási erejű, de nem túl pontos össztüzet zúdított a német fallschirmjagerek feltételezett állásaira. Amikor elült a tüzérség első tűzcsapásának bömbölése, egy másik annál tompább morajlás hangzott fel, rohamra indultak a tankok, rajtuk a lengyel katonák másik felével, és a szovjet gárdistákkal…

Szerző: ambasa  2017.01.17. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: wargame 20mm

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önt
soron következő előadására

 A M. Kir. Honvédség földi felderítése 1921-1945

Előadó: Dr. Horváth Csaba ezredes, a HM HIM parancsnok-helyettese 

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4.), Díszterem (2. emelet)

 Az előadás időpontja: 2017. január 28., szombat, 13:30 órától.

 Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2017.01.10. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog223-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Angus Konstam: A kalózkodás igaz története (Alexandra 2011.)

-Turcsányi Károly, Bán Attila, Hegedűs Ernő, Molnár Gábor: Haderők és hadviselés az elöltöltő fegyverek korábban (HM Hadtörténet Intézet és Múzeum 2015.)

-Szabó László: Doberdo, Isonzo, Tirol (Kossuth 1980.)

-Szabó László: Piave 1918 (Kossuth 1986.)

-Kamen Nevekin: Bécs még várhat – A budapesti hadművelet bevezető szakasza (PeKo 2014.)

-Rob Johnson, Michael Whitby, John France: Útmutató a győzelemhez – 25 hadászati stratégia az ókortól napjainkig (Athenaeum 2011.)

Szerző: ambasa  2016.12.20. 00:00 4 komment

Címkék: könyv

blog222-01.JPGHa december első hétvégéje, akkor immár régóta Games Day. Gondolom, nem kell különösebben bemutatnom a blog olvasóinak hazánk legnagyobb hadijátékos rendezvényét. Sajnos, munkám miatt, az utóbbi két találkozón nem lehettem ott, de végre három év után ismét úgy alakult, hogy ellátogathattam Újpestre. Fogadjátok szeretettel szigorúan szubjektív élménybeszámolómat.

 

 

 

 

 

 

Szerző: HPetyo  2016.12.13. 00:00 4 komment

Címkék: rendezvény wargame Games Day

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önt

soron következő előadására

Az állandóság hosszú évtizede

Magyar Néphadsereg 1970-1985

Előadó: Dr. Solymosi József tanácsos, a HM HIM Hadtörténelmi Levéltár főlevéltárosa

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

Az előadás időpontja: 2016. december 17. szombat, 13:30.

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2016.12.06. 00:00 Szólj hozzá!

blog220-01.jpgAnno biztos, hogy sokunkat elbűvölt az Onedin család kezdő képsorai, amikor Hacsaturján Spartacusára beúszott egy gyönyörű fehér hajó, széltől duzzadó vitorlákkal. Ma, a számítástechnika korábban, azt gondolhatnánk, hogy ezek a vitorlások, amely a XIX. században egy korszak végét jelentették, már teljesen eltűntek a tengerekről, kiszorították őket, a fekete füstöt okádó gőzösök, de nem. Ezek a nagy vitorlások ma is virágkorukat élik, és több mint 50 járja a világtengereket különböző feladattal. Természetesen ma már nem teát hoznak Kínából, vagy Indiából, hanem kalandvágyó, és pénzes turistákat szállítanak a romantikus karibi vizekre. A hajók egy másik részét viszont iskolahajóként alkalmazzák. Még ma is számos haditengerészet gondolja úgy tengerésztisztjeik kiképzésének alapjait, ilyen hajókon kell elsajátítaniuk, köztük az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete is…

Szerző: ambasa  2016.11.26. 00:00 3 komment

Címkék: haditechnika hajózás USA Németország

A HM HIM Hadtörténelmi Délutánok 2016. novemberi előadása

Páncélosok a Dunántúlon 1945 tavaszán
Előadó: dr. Számvéber Norbert

Helyszín: HM HIM Budapest, Kapisztrán tér 2-4. II. emeleti Díszterem
Kezdési időpont: 2016. november 26., 13 óra 30 perc
Belépés: díjtalan
Előzetes regisztrálás: nincs

Szerző: ambasa  2016.11.15. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog218-01.JPGElérkezett az idő, hogy mind a déli, mind az északi seregem is megkapja az utánpótlását, hiszen a kegyetlen testvérháború vérszivattyúja újabb áldozatokat kívánt. A meglévő egységeim mellé szerencsémre a tavalyi Games-Day-en igen jutányos áron sikerült beszereznem egy újabb doboz gyalogost, illetve még kifestésre vártak a zuávok, ezek segítségével a meglévő két déli századomat is ki tudtam egészíteni, illetve a hasaló figurákból mindkét oldal kaphatott egy-egy mesterlövész ezredet is. De lássuk melyek is az új ezredek, amelyeket sikerült csatarendbe állítanom…

 

Szerző: ambasa  2016.11.08. 00:00 1 komment

Címkék: amerikai polgárháború wargame 20mm

Tisztelt Hölgyem/Uram!

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önt soron következő előadására:

Számítógépes várrekonstrukciók tapasztalatai

Képi források felhasználása a számítógépes vármodellezésnél

Előadó: dr. Domokos György, a HM Hadtörténeti Intézet kutatója

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

Az előadás időpontja: 2016. október 29., szombat, 13:30 órától.

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Szerző: ambasa  2016.10.18. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

blog216-101.JPGTavaly voltam először ezen a rendezvényen, és annyira megtetszett, hogy elhatároztam, ha tehetem, máskor is meglátogatom. Nos úgy alakult, hogy nem kellett sokat várnom és idén is eljutottam oda. A Pola Chwaly-t (ejsd: pola fvali) már tizenegyedszer rendezték meg, úgyhogy egy bejáratott fesztiválnak számít, ami a résztvevők magas számán is meglátszott…

 

 

 

 

 

Szerző: ambasa  2016.10.11. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény Lengyelország

süti beállítások módosítása