Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves érdeklődők!
November 28-án, a HM Hadtörténeti Múzeum Dísztermében, 13:30 órai kezdettel, sor kerül a következő Hadtörténelmi Délutánok előadására.
Dr. Hermann Róbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Parancsnok tudományos helyettese fog előadást tartani,
"Petőfi halála - tények és mítoszok" címmel.
Mindenkit sok szeretettel váruk erre az igen érdekes és színvonalas előadásra!
Üdvözlettel:
Reszegi Zsolt
Talán nincs is olyan e honban, aki ne ismerné a híres, hazafi, a törökverő Hunyadi János nevét. Mégis ha megkérdeznénk, hogy mely ütközetekben is jeleskedett, a legtöbbünk a nádorfehérvári diadalon kívül nem túl sokat tudna felsorolni, beleértve engemet is. Nos e homály oszlatásával próbálkozik meg IGábor barátom és fia, e blogon, és majd december 5-én a Games-Dayen, amikor is felidézi hunyadi egyik kevésbé ismert diadalát…
Ha a felől érdeklődnék, hogy ki is volt a legeredményesebb tengeralattjáró-parancsnok, minden bizonnyal sokan Günther Prien, Scapa Flow bikájának a nevét említenék, de ő csak a 9. a második világháborús ászok között 162. 769 tonna elsüllyesztett hajótérrel. A kicsit tájékozottabbak esetleg a 3. Erich Topp-ot (197.460 tonna), vagy az 1. Otto Kretschmert említenék (273.043 tonna). Ez így is lenne, ha csak a második világégést vennénk figyelembe, azonban a nagy háborúban öt olyan tengeralattjáró parancsnok tevékenykedett, aki 200.000 tonna feletti hajóteret pusztított el, és közülük négy felülmúlta a legeredményesebb második világháborús kapitány teljesítményét is. De közülük is kiemelkedik, az egyáltalán nem németes hangzású névvel megáldott Lothar von Arnauld de la Perière, aki összesen 15 bevetése alkalmával csaknem 200 hajót küldött a tenger fenekére több, mint 450.000 tonna összesített vízkiszorítással. De ki is volt ő…

Al-Kut, vagy másképpen Kut-el-Amara ostroma egyik legsötétebb fejezete a brit hadtörténelemnek. Ugyan, mind az első világháború, mind a brit hadtörténelem bővelkedik számtalan olyan eseményben, amikor a parancsnokok hozzá nem értése és becsvágya következtében katonák ezrei áldozták életüket hazájuktól távoli csatatereken olyan magasztos eszmékért, mint a hazafiúi kötelesség. Ezek egyike Al-Kut ostroma, amely, ha méreteiben nem is közelíti meg a legismertebb brit katonai katasztrófákat, de mégis az erők esztelen feláldozásának egyik jelképe. Al-Kut ostromának előzményei néhány évtizeddel korábbra nyúlnak vissza. Maga a poros, alig 6.500 lakossal rendelkező kisváros Bagdadtól dél-keletre fekszik a Tigris folyó bal partján, annak egyik kanyarulatában, az iraki fővárost Bászrával összekötő út mentén. A várost félig a folyó, félig mocsarak ölelik körül. Talán soha sem került volna a történelem lapjaira, ha a XX. század elején a brit flotta nem dönt úgy, hogy hajói meghajtását átállítja a szénről az olajra, aminek következtében az Arab-öböl eddig isten háta mögötti északi szeglete, hirtelen a világ egyik legfontosabb térségévé vált és az is maradt a mai napig…
Az idei évre már jó előre be volt tervezve, hogy részt veszek az augusztusi oroszkai hadijátékon, a
Szerencsére az elmúlt évtizedekben, számos könyv és újságcikk dolgozta fel a második világháborús magyar páncélosok történetét. Ez a folyamat már valamikor a 80-as években elkezdődött, és még napjainkban is tart, mi több a makett-gyártók is kezdik felfedezni ezt a témát. Ugyanakkor a Magyar királyi Honvédség egyéb fegyverzete, köztük a tüzérség részletesebb ismertetése még várat magára. Sajnos a Magyar Királyi Honvédség története jelentős részében nem bővelkedett igazán korszerű fegyverzettel, kevés kivételtől eltekintve, ezek egyike volt, jelen cikk témája, a 29.M 8-cm-es Bofors légvédelmi ágyú…
Éppen ezekben a napokban van a 71. évfordulója a varsói felkelés kitörésének, és mi sem szolgálhatna jobb alapul, minthogy megosszam az ezzel kapcsolatos olvasmányélményeimet.
A műszaki haladás, és ezen belül a haditechnika és a hajózás fejlődésének töretlen útját néha bizony vadhajtások és tévutak szegélyezték. Az egyik ilyen volt, a mai távlatokból nézve igen csak furcsa brit ötlet, a gőzgép meghajtású tengeralattjárók megszületése az első világháború idején. Pedig a briteknek nyomós okuk volt, hogy ehhez a meghajtáshoz nyúltak, amikor megálmodták és megtervezték a K-osztályú tengeralattjárókat. A K osztályt utolérte a tengerészbabona és névadó kezdőbetűjének megfelelően katasztrofálisnak bizonyultak (az eredeti angol gúnyneve Kalamity, azaz balsors volt), de nem az ellenségre nézve…
1939. szeptember 1-én a német Wehrmacht átlépte a lengyel határt, majd tizenhét nap múlva, hasonlóképen cselekedett a szovjet Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg is. A két nagyhatalom támadása következtében október 6-ára Lengyelország elesett, a kormány nyugatra menekült, és vele együtt számos katona, és tengerész is. Lengyelország megszűnt létezni, de nem a lengyel állam és legkevésbé a lengyel haderő, amely tovább folytatta elkeseredett harcát a náci Németország ellen, hazája felszabadításáért. Kezdetét vette egy történet, amelyben a lengyel katonák igen változatos helyeken és egyenruhákban voltak kénytelenek harcolni. A nyugatra jutottak ott voltak előbb Norvégiában, majd Franciaországban, Anglia, majd később Nyugat-Európa egén, Atlanti-óceánon, Észak-Afrikában és Olaszországban, Normandiában, de létezett egy másik hadsereg is, amely kelet felől érte el hazáját és végül, mintegy elégtételként, Berlinben a Brandenburgi kapu közelében fejezte be a háborút. Ennek a haderőnek volt a része az a hadosztály, amelyről most írni kívánok…
Sajnos én évek óta nem jutok el Hazánk legnagyobb, és európai mércével is mérve is jelentős makettkiállítására, a Mosonshowra. Szerencsére van akinek ez sikerült, így most ő tudósít és mutatkozik be, mint a blog reménybeli leendő szerzője. Ajánlom mindenkinek Vándor írását, amelyet saját fotóival színesít...
1914. szeptember 22-én egy addig lebecsült fegyver mutatkozott be brutális hatékonysággal. Három elavult brit páncéloscirkáló lassú menetben járőrözött a holland partok közelében. Az előző napok rossz időjárása miatt kénytelenek voltak nélkülözni a rombolók fedezetét, de ezen senki sem aggódott. A fedélzeten nyugalom honolt, oldalanként is csak egy-egy ágyút tartottak készenlétben. Minden csendes és békés volt, amit hirtelen egy robbanás döreje szakított szerte szét. Az egyik hajó megállt és egyre gyorsuló ütemben az oldalára fordult, majd perceken belül el is süllyedt. A másik két cirkáló társa segítségére sietett, de alig két órán belül azok is osztoztak társuk sorsában. A Royal Navy ezen a reggelen közel 1.500 tengerészét vesztette el, és a közvélemény magyarázatot követelt...