1916 szeptemberében fura tákolmányok dübörögtek elő a Somme-folyó menti tájat megülő ködből. A hadviselésben egy új korszak köszöntött be, a harckocsik kora, amelyek immár száz éve uralják a szárazföldi csatamezőket. A tankok fejlődése töretlen volt, de azért, mint minden technikai eszközét ezekét is számos tévút vagy vargabetű jellemezte. Ilyenek voltak, pl. kisharckocsik, avagy tankették, vagy ezek szöges ellentéte, azok a több toronnyal rendelkező harckocsik, amelyektől azt várták, hogy mint valami szárazföldi csatahajók maguk körül halált osztva lassan, de töretlenül haladnak át az ellenség vonalain, miközben azok katonáiban páni félelem ébred…
A sors ismét úgy hozta, hogy olyan helyre jutottam el, ahol egy rendkívül érdekes kiállításba botlottam. Friedrischafenben található a Dornier Múzeum, amiről szeretnék most egy villámriportot közreadni nektek.
Hosszú kihagyás után idén ismét sikerült ellátogatnom a mosonmagyaróvári makett-kiállításra, amely idén immár huszadszor került megrendezésre. Már leszoktam róla, hogy nagy tervekkel mennyek el egy ilyen rendezvényre, hiszen wargame szempontból nem annyira bő a kínálat, de mindig vannak csodák, és bele lehet futni egy-két visza nem utasítható ajánlatba. De nézzük hogy mit is láthatott, aki a időt szánt rá, hogy ellátogasson ebbe a kis nyugat magyarországi városkába, amely immár évek óta Közép-Európa egyik legrangosabb makett-versenyének ad otthont…
Mint kiderült szófia beszédnek bizonyultak azok a szóbeszédek, hogy Iván nagyherceg februárban elesett a csatamezőn a betolakodók elleni harcban. Ugyan súlyosan megsebesült, de ennek ellenére rövid idő alatt felépült, és ismét harcba szólította az igaz oroszokat, hogy kiverjék a gaz hódítókat Hazaanyácska megszentelt földjéről. De lássuk hogy is alakult a harc márciusban, vajon a teutonok folytatják dicső menetelésüket, vagy az oroszok feltámadnak haló poraikból…
Négy év után ismét ellátogattam Krakkóba. Ugyan az egyik fő célom a közeli 
A 442. gyalogezred története, amelyet második generációs japánok alkottak, viszonylag ismert Magyarországon. Aki az átlag felett érdeklődik a téma iránt valószínűleg már találkozott velük. Talán az sem ismeretlen számukra, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregében 125.000 afro-amerikai szolgált, jórészt kisegítő, nem harcoló beosztásban. Teherautó-sofőrökként, szakácsokként, és más hasonló nem túl dicsőséges szerepkörre kárhoztatva. Ennek egyik legfőbb oka, az érdekes módon az USA-ban egészen a 60-as évekig megmaradt szegregáció volt, illetve az a faji előítélet volt, amely nem tartotta alkalmasnak a fekete polgártársaikat a harc megvívására. Ez azért is érdekes, mert noha a társadalom gondolkodhatott így, a hadsereg vezetésének azonban tudatában kellett lenni, hogy a polgárháború óta már számos háborúban bizonyítottak az egykori rabszolgák leszármazottai. Ennek ellenére azért a második világháborúban is voltak afro-amerikaik alkotta harcoló alakulatok, amelyek közül a legismertebb, a több mozifilmben is megénekelt 99. vadászrepülő század, majd később a 332. vadászrepülő osztály, ismertebb nevükön a Tuskegee Airmen. Azonban én most egy kevésbé ismert alakulatról, a 761. harckocsi zászlóaljról szeretnék írni…
Az Úr 1303. esztendejében szokatlanul korán köszöntött be a tavasz. Von der Tarr a Teuton Rend nagymestere, már február elején megindította csapatait, hogy az igaz keresztény hitre térítse a pogány szlávokat. Seregéhez csatlakozott a Johannita Rend parancsnoka, Andreasz magiszter is. Az egyesített teuton-keresztes sereg február derekán már mélyen bent járt Oroszhonban, amikor is, Iván fejedelem és vele szövetségben lévő Gaborov bojár csapatai állták útját. Az oroszok szent esküt tettek, hogy inkább meghalnak, de megőrzik hitüket és nem engedik, hogy Haza Anyácska földjét idegen hódítók tiporják. A nagymester egy korai ebéd után felsorakoztatta a csapatait a vele farkasszemet néző oroszokkal. A keresztény csapatok áldoztak, majd egy rövid ima elrebegése után - amelyben kérték Istent, hogy vezesse őket győzelemre - megindultak a pogány oroszok felé. Ezzel megkezdődött az az összecsapás, amely majd a nagy északi keresztes háború első csatájaként vonul majd be a wargame krónikákba…
Amikor tavaly kora ősszel ismét ismét Krakkóba látogattam, több határozott célom is volt, de a most bemutatásra kerülő múzeum nem tartozott közé. Igazából fogalma sem volt a létezéséről, de a szerencse mellém szegődött. A busz, amelyen utaztam erős késésben volt amit tetőzött, hogy nem találta meg a kétszintes buszpályaudvaron a neki szánt állóhelyet, ezért többször is nekifutott az az előtt elterülő körforgalomnak. Miközben bosszankodtam, egy jellegtelen tábla került a szemem elé az egyik betonpilléren, amely a múzeumot hirdette. Nocsak, gondoltam ennek jó lesz utána nézni. Mivel nem rendelkeztem minden napra kötött programmal gondoltam ennek az intézménynek a meglátogatását is beillesztem a programjaim közé…
Zürichi tartózkodásom egyik hétvégéjén történt, hogy a kollégáimmal elhatároztuk, kirándulunk egyet. Sajnos - vagy a poszt szempontjából éppen szerencsére - az időjárás nem volt túl kedvező egy komolyabb szabadtéri túrához, pláne, hogy egy hegyet terveztünk meglátogatni. Így tehát a "B" terv lépett életbe, mely szerint egy vízesés megtekintése után egy repülő múzeumba zarándokoltunk. Utóbbi annyira tetszett, hogy gondoltam írok egy rövid posztot, és megosztok pár képet a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak. Lelkesedésemet az is növelte, hogy egy magyar érintettségű különlegességre is bukkantunk.
Nos ismét eljött az év legnagyobb, és talán legjobban várt wargame fesztiválja a Games Day. Az előzetes alapján ki szerettem volna próbálni több játékot is, amelyből azután nem lett semmi, de nem bántam különösebben. Nos nézzük a mit is láthatott az, aki kilátogatott Angyalföldre ezen a ködös, és nyirkos szombati napon.