Az 1987 szeptembere óta megjelenő Wargame Illustrated egy több mint 100 oldalas színes angol nyelvű havilap, amely most már letölthető formátumban is megvásárolható. Minden szám általában egy fő téma köré épül, amihez több cikk is kapcsolódik. A magazinra erős befolyással bír az az új-zélandi Battlefront, ezért minden számban van egy, vagy több az éppen aktuális Flames of War-hoz kapcsolódó cikk, de megismerhetjük az Osprey kiadó legfrissebb könyveit is. Az újságban megjelenő játékleírások általában 28, 15, vagy 10 (1:100) méretarányban játszott csaták, csak a legritkább esetben fordul elő 20mm-es (1:72/76) méretarány. A legtöbb cikk egy történelmi háttérleírásból és egy hozzá kapcsolódó játékról szól. A leírásokban szereplő játszmák a legkülönfélébb szabályok szerint zajlanak, így némi képet alkothatunk az éppen divatos és használt játékrendszerekről. A lapban általában van egy képes beszámoló egy-egy nagyobb wargame fesztiválról is, illetve több gyártó is hirdet benne, így tudomást szerezhetünk jó pár, ismert és kevésbé ismert gyártó újdonságairól is. Wargame Illustratred honlapja
A blog hasábjain megpróbálok időről időre egy kis szubjektív összefoglalót adni ennek a magazin tartalmáról…
Az idei évre már jó előre be volt tervezve, hogy részt veszek az augusztusi oroszkai hadijátékon, a 
Szerencsére az elmúlt évtizedekben, számos könyv és újságcikk dolgozta fel a második világháborús magyar páncélosok történetét. Ez a folyamat már valamikor a 80-as években elkezdődött, és még napjainkban is tart, mi több a makett-gyártók is kezdik felfedezni ezt a témát. Ugyanakkor a Magyar királyi Honvédség egyéb fegyverzete, köztük a tüzérség részletesebb ismertetése még várat magára. Sajnos a Magyar Királyi Honvédség története jelentős részében nem bővelkedett igazán korszerű fegyverzettel, kevés kivételtől eltekintve, ezek egyike volt, jelen cikk témája, a 29.M 8-cm-es Bofors légvédelmi ágyú…
Nos, sok hányattatás után, remélem végre sikerül befejeznem az amerikai polgárháborús seregeimet, így lassan időszerűvé válik azok bemutatása is. Valamikor réges-régen már írtam a 
Éppen ezekben a napokban van a 71. évfordulója a varsói felkelés kitörésének, és mi sem szolgálhatna jobb alapul, minthogy megosszam az ezzel kapcsolatos olvasmányélményeimet.
A műszaki haladás, és ezen belül a haditechnika és a hajózás fejlődésének töretlen útját néha bizony vadhajtások és tévutak szegélyezték. Az egyik ilyen volt, a mai távlatokból nézve igen csak furcsa brit ötlet, a gőzgép meghajtású tengeralattjárók megszületése az első világháború idején. Pedig a briteknek nyomós okuk volt, hogy ehhez a meghajtáshoz nyúltak, amikor megálmodták és megtervezték a K-osztályú tengeralattjárókat. A K osztályt utolérte a tengerészbabona és névadó kezdőbetűjének megfelelően katasztrofálisnak bizonyultak (az eredeti angol gúnyneve Kalamity, azaz balsors volt), de nem az ellenségre nézve…
1939-re szerte Angliában a zűrzavar lett úrrá. Az országban felütötte fejét a pártosság, egyes megyék, városok álltak vagy Edvárd és a brit fasiszták, vagy György és az őt támogató Anglikán Egyház pártjára. A skótok, a walesiek és más régiók megpróbálták kivívni évszázadok óta elveszett függetlenségüket. Bizonyos helyeken pedig - még leírni is alig merem - hol a Szovjetuniótól függő, hol attól független baloldali mozgalmak nyertek teret. A brit szigetek lakossága ismét felelevenítette legrégebbi nemzeti sportját, a polgárháborút, amelyet már olyan híres bajnokságokban gyakorolt, mint a rózsák háborúja, vagy a Cromwell féle angol polgárháború. E heti történetünk ebbe a zűrzavaros világba visz el minket…
1939. szeptember 1-én a német Wehrmacht átlépte a lengyel határt, majd tizenhét nap múlva, hasonlóképen cselekedett a szovjet Munkás-Paraszt Vörös Hadsereg is. A két nagyhatalom támadása következtében október 6-ára Lengyelország elesett, a kormány nyugatra menekült, és vele együtt számos katona, és tengerész is. Lengyelország megszűnt létezni, de nem a lengyel állam és legkevésbé a lengyel haderő, amely tovább folytatta elkeseredett harcát a náci Németország ellen, hazája felszabadításáért. Kezdetét vette egy történet, amelyben a lengyel katonák igen változatos helyeken és egyenruhákban voltak kénytelenek harcolni. A nyugatra jutottak ott voltak előbb Norvégiában, majd Franciaországban, Anglia, majd később Nyugat-Európa egén, Atlanti-óceánon, Észak-Afrikában és Olaszországban, Normandiában, de létezett egy másik hadsereg is, amely kelet felől érte el hazáját és végül, mintegy elégtételként, Berlinben a Brandenburgi kapu közelében fejezte be a háborút. Ennek a haderőnek volt a része az a hadosztály, amelyről most írni kívánok…
Sajnos én évek óta nem jutok el Hazánk legnagyobb, és európai mércével is mérve is jelentős makettkiállítására, a Mosonshowra. Szerencsére van akinek ez sikerült, így most ő tudósít és mutatkozik be, mint a blog reménybeli leendő szerzője. Ajánlom mindenkinek Vándor írását, amelyet saját fotóival színesít...
1914. szeptember 22-én egy addig lebecsült fegyver mutatkozott be brutális hatékonysággal. Három elavult brit páncéloscirkáló lassú menetben járőrözött a holland partok közelében. Az előző napok rossz időjárása miatt kénytelenek voltak nélkülözni a rombolók fedezetét, de ezen senki sem aggódott. A fedélzeten nyugalom honolt, oldalanként is csak egy-egy ágyút tartottak készenlétben. Minden csendes és békés volt, amit hirtelen egy robbanás döreje szakított szerte szét. Az egyik hajó megállt és egyre gyorsuló ütemben az oldalára fordult, majd perceken belül el is süllyedt. A másik két cirkáló társa segítségére sietett, de alig két órán belül azok is osztoztak társuk sorsában. A Royal Navy ezen a reggelen közel 1.500 tengerészét vesztette el, és a közvélemény magyarázatot követelt...
inkább a “Nyugaton a helyzet változatlan”, illetve “A Diadalív árnyékában” c. műveiről híres. Ettől függetlenül írt még vagy 8-10 regényt, amelyeknek jó része a háborúról szól. A “Szerelem és Halál órája” szintén ilyen. A 2. Világháborúban játszódik, a Heer egy egyszerű katonájáról szól, aki a keleti frontról szabadságra tér haza. A könyv a szabadságának három hete alatt történteket meséli el, és az események alatt folyamatosan válik a katona a környezetének hatására egyre inkább a rendszer ellenségévé, miközben a lehető legjobban kihasználja azt. De a szabadság lejártával, kénytelen visszatérni alakulatához. A könyv megismerteti az olvasót egy olyan város légkörével, ahol rendszeresek a bombázások, a légiriadók, ahol az ingó és ingatlan vagyon értéke semmit sem ér, hiszen pillanatok alatt veszítheti el az ember őket. A könyvet kiolvasva kicsit úgy éreztem, hogy pár kérdés nyitva maradt, de lehet, hogy így is van ez jól.
Azzal talán nem mondok újat, hogy az orosz hadsereg sok, hosszú történeti múltra visszatekintő alakulatok sorával rendelkezik, amelyek számos háború, és még több ütközet folyamán szolgálták nemzetük érdekeit, miközben a bennük szolgálók ezrei adták életüket Oroszország Anyácskáért, vagy éppen az akkor hatalmon lévő uralkodó érdekiért. Akárcsak a legtöbb európai államban a legrégebbi múltra visszatekintő ezredek valamikor az 1600-as évek második felében alakultak meg, ezek sorába tartozik a Preobrazsenszkij gárdaezred is…
Valamikor réges-régen, amikor én kisiskolás voltam, a hetvenes évek közepén, létezett egy olyan dolog, hogy iskolai takarékbélyeg. Jóanyám már fiatalon takarékosságra próbált nevelni, így hát az ő hathatós anyagi támogatásával én buzgón gyűjtöttem és ragasztottam a különböző címletű bélyegeket a gyűjtőívekbe. Már nem emlékszem, hogy mi alapján, de időnként kaptunk a bélyegek mellé egy-egy színes képecskét, amely a magyar történelem valamelyik dicső, vagy épen tragikus eseményét jelenítette meg, míg a hátoldalon egy rövid leírást is kaptunk róla. Talán nem mondok azzal újat, ha azt mondom, hogy ezek a kis miniatűrök nagy megtetszetek nekem, hiszen így majd 40 év távlatából is féltve őrzöm őket. De a sok szöveg helyett, most már beszéljenek a képek…
Tényleg nem szándékosan, de a sors úgy hozta, hogy ismét egy olyan brit gépet mutatok be, amelyet nem a szépségért szeretek. Nem mintha más nemzetek nem alkottak volna hasonlóan esztétikus gépcsodákat, de engem a szovjet gépek mellett a brit tervezők végeredményei kicsit jobban érdekelnek. Pedig ha meggondoljuk, ezeket a gépeket ugyanazon ország konstruktőrei követték el, mint a Supermarine csodálatosan szép gépét, a Spitfire-t, vagy a de Havilland Mosquito-ját. Persze egy ilyen bevezető után, talán nem ártana rátérni az igazi témára a Saunder-Roe, sugárhajtású repülőcsónak-vadászgép tervezetére…
Valamikor réges-régen a Sas Wargame Klub keretében, de leginkább a Söce és Krisztián vezetésével készült, többször is kiállított, a csud-tavi csatát bemutató diorámába én is besegítettem mintegy 100 figurával. Az akkori seregem egy része teutonokból, egy része a dán lovagokból – amelyek festésénél, mai szemmel egy kicsit indokolatlanul használtam a piros és a fehér színek kombinációját – és jó pár mindenféle színűre festett lovagból állt. Ez a had volt az, amely az alapját képezte annak a keresztes seregnek, amelyet az időközben elkészült 