blog395-01.JPGValamikor réges-régen, több, mint negyven esztendővel ezelőtt jártam utoljára ebben a múzeumban még kisgyermekként. Igazából nem sok emlékem maradt róla, csak a régi, középkori kövek emléke maradt meg bennem. Azután idén jó alkalmat adott, a múzeumban megrendezett - az azóta már sajnos bezárt - Kádár játékkatonái kiállítás. Ez jó apropót kínált a kettőt egy csapásra, elv érvényesítésére, amiből végül három lett...

Szerző: ambasa  2023.04.16. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum középkor Magyarország

17761150_1310798069027262_8187642926095215941_o.jpg 2020-ban volt az angliai légicsata 80. évfordulója és ennek alkalmából a nemzetközi Blood Red Skies facebook csoportban szerveztek egy kampányt. Ennek a különlegessége az volt, hogy a játékosok a világ minden tájáról csatlakozhattak, a játékaik eredményét egy-egy megjelölt posztban jelentették a csoportban, ahol aztán a főszervező azokat összegyűjtötte, majd felhasználta a kampány további alakulásánál és a végeredmény kiszámolásánál. Figyelembe véve természetesen a történelmi hátteret is. Ennek a rendszernek az alapjait felhasználva készítettem én is egy kampányt, melynek főszereplői a híres magyar Pumák és azok szovjet ellenfelei lettek, hazánk egét választva hadszíntérnek.

Szerző: HPetyo  2023.04.04. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés második világháború wargame Magyarország Blood Red Skies


blog393-01.JPGMég sohasem jártam a hosszú múltra visszatekintő Szolnoki Makettversenyen, így úgy láttam, hogy itt az idő ezen változtatni. Volt időm és lehetőségem, így felkerekedtem...

Szerző: ambasa  2023.03.21. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

Anno amikor elkezdtem foglalkozni a harmincéves háborúval, és a hozzá kapcsolódó hadügyi forradalommal, még nem gondoltam, hogy ennyire felkelti majd az érdeklődésemet a korszak hadviselése. Írtam is róla két könyvajánlót, az elsőt a magyar a másikat, pedig az európai hadviselésről. Amikor a korszak magyarországi háborúiról olvastam, ezen belül a tizenötévesről, egyre inkább fogant meg a gondolat, hogy jó lenne jobban belemélyedni azokba a háborúkba, amikor már az európai haderők egyenrangú félként szálltak szembe az oszmán seregekkel. Ráadásul ezt a korszakot szerintem az is izgalmassá teszi, hogy ez megint egy nagy átalakulás időszaka. Elég csak arra gondolni, hogy ekkorra a korai hadivállalkozók ezredei, igaz még zsoldosként az állandó hadsereg részei lettek. Megjelentek az egyenruhák, és a kerek kalapot felváltotta a trikorn, a háromszögű csákó. Ahogy terjedt a muskétára tűzhető szurony, úgy veszítettek jelentőségükből a pikások, de még nem tűntek el teljesen.

Igazából nagyon hamar kiderült számomra - Buda visszavételéve kapcsán - az 1980-as években szerencsére számos könyv jelent meg a felszabadító háborúkkal kapcsolatban. Úgy döntöttem, hogy ezekhez - egy kicsit tágabban értelmezve a korszakot - még visszamegyek az időben és igazából a az 1600-as évek második felétől a pozserováci békéig tekintem át az elérhető, és a kezem ügyébe eső szakirodalmat...

- Bél Mátyás: Buda visszavívásáról (Zrínyi 1986.)

- dr. Károlyi Árpád: Buda és Pest visszavívása 1686-ban (Budapest Fővárosa 1886.)

- ifj Barta János: Budavár visszavétele (Kossuth 1985.)

- R. Várkonyi Ágnes: Buda visszavívása 1686 (Móra 1984.)

- Péter Katalin, Szalai Anna - Buda ostroma 1686 (Szépirodalmi Kiadó 1986.)

- Szakály Ferenc, Rózsa György: Buda visszafoglalásának emlékezete 1686 (Európa 1986.)

blog392-_cimkep.jpg

Szerző: ambasa  2023.03.14. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hadtörténelem újkor Magyarország

blog391-01.jpgAmikor 1914 őszén a nagy tervek semmivé váltak és a frontok megmerevedtek, a katonák elővették az ásóikat és a gyilkos srapnelek és géppuskatűz elől megkezdték beásni magukat. Rövid idő alatt szinte áttörhetetlen, mélységben tagolt állásrendszerek jöttek létre, és kialakult a patthelyzet. Természetesen mindenki megpróbált ezen változtatni. Ki így, ki úgy. Az egyik megoldás a később megjelenő tank volt, de nem ez volt az egyetlen, és az első. Minden hadviselő előbb-utóbb létrehozott olyan elit, könnyű gyalogsági alakulatokat, amelyek, a meglepetés erejében és az elszántságban bízva vagy rohammal, vagy beszivárgással megpróbálták elfoglalni az ellenség állásait, így áttörve azok frontvonalát. Ezeknek a csapatoknak az olasz megfelelői voltak az Arditik...

Szerző: ambasa  2023.02.21. 00:00 1 komment

Címkék: első világháború csapattörténet Olaszország

blog398-01.jpgSzeretem, a társasjátékokat és azon belül a történelmieket. Sajnos ritkán jutok hozzájuk és így nem is nagyon érzem magam a szakértőjüknek. Így nem csoda, ha minden ilyen alkalmat megragadok. A hagyományos táblás játékokat értettem, de egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan lehet lejátszani egy csatát egy kártyapakli segítségével. Ez idáig...

Szerző: ambasa  2023.02.07. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: ókor társasjáték

blog389-01.jpgA repülés története során sok érdekes repülőgép született. Voltak amelyek használhatatlanságukkal, vagy, előremutató jellegükkel, esetleg gyártási darabszámukkal vagy éppen formájukkal kerülhettek az érdeklődés látóterébe. Jómagam próbálok írni kevésbé ismert, vagy épp számomra érdekes repülőgépekről, és az egyik ilyen a Blohm & Voss Bv 138 Seedrache...

Szerző: ambasa  2023.01.10. 00:00 6 komment

Címkék: repülés hajózás második világháború Németország

blog388-01.JPGValamikor réges-régen, no nem egy messzi-messzi galaxisban, hanem itt Magyarországon néhányan összeálltak egy csúnya magyar szóval "groupbuildre" magyarul csoportos építésre. Természetesen ez is egy olyan történet volt, amely több szálon futva indult, hogy egyszer majd ezek összegabalyodjanak és ha nem is erős kötéllé, de legalább egy madzaggá álljanak össze...

Szerző: ambasa  2022.12.27. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény makettezés 28mm wargame

blog387-01.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- Szakály Ferenc: A mohácsi csata (Akadémiai Kiadó 1975.)

- Martin Middlebrook: A somme-i csata első napja - 1916. július 1. (Saxum 2016.)

- Számvéber Norbert: Ragadozók - A Bake nehézpáncélos-ezred története 1944. január-február (Peko-Hadiakadémia 2021.)

- Walter G. Scott (Horváth Zsolt): MiG vadászrepülők története (Vagabund 2007.)

- Magó Károly: Emlékkönyv - Búcsúznak a katonák a Mi–8 helikopterektől

(Zrínyi 2022.)

- Horváth Sándor, Nagy Norbert, Tóth András, Éless Krisztián: A Leopard 2A4 és a Gidrán (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

*****

Szerző: ambasa  2022.12.20. 00:00 Szólj hozzá!

blog386-01.jpgMostanában egre jobban foglakoztat Magyarország története a török korban, amelynek egyig igen izgalmas fejezete a felszabadító háborúk és azon belül Buda 1686-os visszavívása. Nem véletlenül írtam ennek irodalmáról már, és amelynek készül a kifejezetten Buda ostromáról kiadott irodalom bemutatásáról szóló cikk is. Maga a korszak wargame körökben is népszerű, többen is játszunk 15, 20, vagy épen 28 mm-ben a Hunyadiak korától egészen a 15 éves háborúig. Így nem meglepő, ha egy ilyen témájú társasjáték is előkerül...

Szerző: ambasa  2022.12.13. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: társasjáték újkor wargame Magyarország

blog385-01.JPGGyermekorom óta már számtalanszor jártam a Hadtörténeti Múzeumban. Korai emlékképeim, szerint, valamikor az intézmény udvarán láttam először egy ISz-2 alvázon lévő harcászati rakétát, T-34-est, a Nimródot. Akkor még nem tudtam de talán itt csapott meg a repülés szele amikor megláttam az itt lévő Jak-11 Ölyvet, MiG-15-öt és talán egy MiG-21-est. Így talán érthető, hogy mennyire letaglózott a hír, hogy az intézménybe költözik a Honvédelmi Minisztérium. Ne szépítsük, akármit is mondanak, aki egy kicsit is reálisan gondolkodik, az tudja, hogy hosszú távon egy minisztérium és egy civilek által látogatható intézmény nem sokáig lesz egy épületben. Így még úgy gondoltam teszek még egy látogatást az ódon falak között, amelyek több, mint 100 évik adtak helyet a gyűjteménynek...

Szerző: ambasa  2022.12.06. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Magyarország

blog384-01.jpgMár többször foglalkoztam a harmincéves háború nagyobb csatáival. Ennek egyik oka volt egy közös seregépítési összefogás, aminek talán most, november 12-én a Márton-napi Makett Kiállításon beérik a gyümölcse. Persze ahogy belemélyedtem a korszakba, úgy egyre jobban foglakoztatott annak hadviselésének megismerése. Így írtam már az 1620-as fehérhegyi- és az 1643-as rocroi-i csatáról is. Mivel fehérhegynél már lejegyeztem ennek a háborúnak a kezdetét, illetve az 1631-es breitenfeldi csata leírásánál a svéd beavatkozást, ezért a történetet innen folytatnám...

Szerző: ambasa  2022.10.27. 00:00 2 komment

Címkék: hadtörténelem újkor Németország

blog383-01.JPGHosszú út volt az amit ez a seregem bejárt, de mostanra eljutott egy olan pontig, hogy érdemes bemutatnom. Erre több okom is van, de erről majd később a cikkben...

Szerző: ambasa  2022.10.11. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény újkor 28mm wargame

blog382-01.pngMár számos témában próbáltam amolyan forrás gyűjteményt ajánlani a blog olvasóinak, és hát előbb-utóbb megkerülhetetlen, hogy a Magyar Néphadsereg is sorra kerüljön, aminek aktualitását adja a közelgő szeptember 29. az egykori Néphadsereg Napja.

 

Ez egy olyan téma, amelyről a legtöbbünknek, ha nem is közvetlen, de családi emlékei vannak. Talán vannak olyanok, akik szolgáltak benne, de biztosan sokuknak vannak olyan emlékei, amelyet apjuk mesélt a Néphadseregben eltöltött időszakáról. Természetesen, így ez a téma is a sokszor a legendák és a sztereotípiák homályába vész, ezért úgy gondolom, hogy érdemes róla összeállítani egy a személyes véleményemtől nem mentes irodalomjegyzéket. Noha ez a téma természetesen nem olyan népszerű, mint a második világháborús szerepvállalásunk, de azért szerencsére számos könyv lelhető fel ebben a témában, amelyeket megpróbálom, most csokorba kötni…

-Okváth Imre: Bástya - A béke frontján a magyar haderő és katonapolitika 1945-1956 (Aquila 1998.)

-Horváth Miklós, Kovács Vilmos: Magyarország az atomháború árnyékában (Zrínyi 2016.)

-Csendes László: Hadseregtörténet 1945-1998 (Új Honvédségi Szemle 1998.)

-Somogyi Győző: Magyar Honvédség 1945-1990 (Zrínyi 2019.)

*****

Szerző: ambasa  2022.09.27. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv hidegháború Magyarország Néphadsereg

blog381-01.JPGIgazából valami teljesen mást kerestem, amikor véletlenül szembe jött velem ennek az intézménynek a honlapja. Engem inkább érdekel a hadtörténelem, a hadsereg, a haditechnika, vagy akár technikatörténet, mint a bűnüldözés, de úgy gondoltam miért ne nézzem meg ha megtehetem, és a sors, vagy a vak szerencse rávilágította a figyelmemet...

Szerző: ambasa  2022.08.30. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Magyarország

blog380-01f.jpgE blogon már számos alkalommal foglalkoztam az úgynevezett hadügyi forradalommal. Mind annak irodalmával, mind egyes jelentősebb csatáival. Ezek a leírások tőlem eddig jórészt a XVII. századot érintették. Azonban ez a folyamat nem szűkíthető le egy rövid időszakra, hanem egy több évszázados folyamat volt, amelynek eredményeként a puskás gyalogosok tömegei a páncélos lovas/lovag fölébe kerekedett. Ennek egyik jelentős, ám kevésbé ismert állomása volt Bicocca...

Szerző: ambasa  2022.08.16. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: középkor hadtörténelem újkor Olaszország

img_20220721_135927.jpg     Rég óta terveztük a családdal, hogy ellátogatunk Velencébe. Én minden alkalommal próbálok találni valamilyen az első és/vagy második világháborúhoz köthető múzeumot, de a legjobb, ha ezen korszakok haditechnikájáról tudok megtekinteni kiállítást. Ezúttal sikerült két múzeumot is felkeresnem, igaz az egyiket nem volt egyszerű, illetve majdnem összejött egy harmadik is.

 

Borítókép: a Viribus Unitis és a Tegetthoff hajóhorgonya.

 

Szerző: bogesz001  2022.08.02. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika múzeum hajózás hadtörténelem második világháború első világháború Olaszország XX.század Osztrák Magyar Monarchia

blog378-001.jpgSajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

- John Gillingham: A rózsák háborúja (Kossuth, Szivárvány könyvek 1985.)

- A. A. Bruszilov: A cár árnyékában (Zrínyi 1986.)

- Antony Beevor: Ardennek 1944 - Hitler utolsó játszmája (Gold Book 2015.)

- Bob Woodward: A támadás terve (Geopen 2004.)

- David Ansell, Ocskay Zoltrán: Katonai motorkerékpárok (OldTimer Média 2007.)

- Szabó Miklós: A H145M és H225M katonai helikopterek (Zrínyi 2021. Haditechnika Fiataloknak)

****

Szerző: ambasa  2022.06.28. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: könyv

blog377-01.jpgA sorkatonai szolgálatom egy idejét a tököli repülőtéren, a 93. Vitéz Háry László vegyes repülőosztálynál töltöttem, mint sorszerelő. A szolgálati feladataim közé tartozott a repülőgépek üzemeltetésében való segítség mellett azok nappali őrzése, azaz állóhely ügyelet, amelyet csak "nyűgöző szolgálatnak" neveztek. Akkoriban ez a repülőtérről üzemeltették az egykori kormánygépeket, és általában itt tartottak különböző bemutatókat is. Így ottlétem ideje alatt volt szerencsém cseh Tu-134-est pisztolyból tankolni, láthattam lengyel Jak-40-est, amerikai MC-130-ast. és francia Falcon 900-ast. Szintén itt tartott bemutató repülést a lengyel PZL-130 Orlik és természetesen a cikkem témája is. Valamikor 1992 elején, az egyik nyűgözésem során egy kisebb konvoj érkezett a laktanyába, amelyet a másnapi bemutatóig a hangárban kellett elhelyezni, továbbá gondoskodni kellett annak nappali és éjszakai őrzéséről. Ez volt a Szojka-III...

Szerző: ambasa  2022.06.07. 00:00 1 komment

Címkék: repülés haditechnika Magyarország Csehország

blog376-01.JPGNos két év kihagyás után végre újra volt Mosonshow, Európa egyik legnagyobb makettező megmérettetése. Már mindenki nagyon várta, mind idehaza, mind szerte a nagy világban. Azoknak, akik nem lehettek ott, vagy még nem is hallottak róla, illetve azoknak is akik ott voltak egy kis ízelítővel szeretnék szolgálni...

Szerző: ambasa  2022.05.31. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

süti beállítások módosítása