Nos ez a nap is eljött. A mai napon 10 éves lett a blog. Voltak hullám hegyek és völgyek is. Talán egy kicsit most fáradt, de én bízom benne, de él és lélegzik, és hamarosan elmúlik a tél és jön a kikelet. Végül is a 10 év alatt megszületett 373 hosszabb rövidebb írás, voltak közte rövid programajánlók, és több részes, közel harminc oldalas írások is. jelenleg van 90 követőnk, napi 50 látogatónk és 420000 kattintás a blog indulása óta. Voltak népszerű cikkek, amire ma már hivatkoznak 10-15000 kattintással és volt olyan amit csak 20-30 néztek meg.
Summa-summárum én köszönöm, az olvasóinknak, hogy egy idejük egy részét ránk szánták, remélem jól szórakoztak, és tudtunk újat mondani nekik. Köszönöm a blog társszerzőinek a munkáját: Bognár "Bogesz" Balázsnak, Herold "Petyó" Péternek, Iványi Gábornak és Sándor "Ghulk" Mártonnak.
Tarr "ambasa" Gábor
Valamikor, talán nyolc éves koromban voltam utoljára laktanyai nyílt napon az egykori, ma már fizikailag sem létező, marcali belső laktanyában. Az egykori műszaki alakulatról ma már csak halvány emlékeim maradtak így, több mint negyven év távlatából. Arra emlékszem, hogy bemásztam egy FUG-ba és volt ott egy lenyűgöző nagyságú GSzP lánctalpas önjáró komp. Én általában nem járok ilyen rendezvényekre, mert egyszerűen nem szeretem a tömeget és nem gondolom, hogy jól tudnák fényképezni. Repülőnapon is 1986-ban voltam utoljára, Budaörsön. Így számomra is meglepő volt, amikor egy egykori munkatársam, és barátom szólt, hogy lesz Tatán, a dandárnál egy nyílt nap és én igent mondtam a meghívására...
Anno a magyar haderő, amikor Néphadseregből Honvédségbe alakult át, az nem csak egy egyszerű névcserét jelentett, hanem új feladatokat és ehhez kapcsolódó új szervezet kialakítását is, amelyhez új fegyverek (is) kellettek. Természetesen senkinek sem volt birtokában a bölcsek köve, ezért sok ötlet merült fel. Két ilyen ötletről szeretnék majd írni a közeljövőben, amelyből az egyik a Szöcske könnyű terepjáró gépkocsi volt...
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
A Magyar Királyi Honvédség 1941. április 13-án szállta meg Zenta városát. Bár a valóságban harcok nem alakultak ki a jugoszláv reguláris erők és a magyar honvédek között, mi elképzeltünk egy ilyen helyzetet és a terepasztalon le is játszottuk a Bolt Action 2. szabályrendszere alapján. A védekező jugoszláv erők 800 pontot tettek ki, míg a támadó erők 1050 pontból építkeztek. A magyar fél célja, hogy a vasúton átjutva betörjön a templomtérre és az ott felhalmozott jugoszláv hadianyagot megszerezze. A jugoszláv cél ennek a megakadályozása volt. A szép terep szinte kizárólag Rangel István munkájának köszönhető. Mivel minden épület teteje leszedhető (így megszállható) ezért abban maradtunk, hogy a jugoszláv sereglistában szereplő ingyenes lövészraj a magyar játékos szeme elől rejtve elhelyezhető valamelyik épületben akár a magyar kiindulási oldalon is. Ez a megoldás nagy meglepetést okozott a magyar félnek a későbbiekben.
A napóleoni háborúk sok érdekes, és híres csatában bővelkedett, ahol a Császár óriási diadalokat aratott. Mégis érdekes módon vagy talán épp azért az egyik legvértelenebb győzelme ma szinte elfelejtődik a szakirodalomban, illetve Austerlitz fénye teljesen elhomályosítja és az árnyékba kényszeríti. Pedig egy olyan hadműveletről van szó, amely később megihlette az első világháborús Schliffen-tervet...
Ennek a flottának a története számomra több szálon futott, amelyek idén értek össze. Egy egykori kollégámmal, már több, mint húsz éve terveztünk valamilyen első világháborús játékot. Igaz akkor még a Hadihajó típuskönyvből kifénymásolt felülnézeti rajzokkal. Azonban ez a terv lassan elmúlt, de a parázs tovább izzott a hamu alatt. Azután néhány évvel ezelőtt, megismerkedtem az 
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
Annak, aki olvassa e blogot, nem mondok újdonságot, hogy imádom a lengyeleket és Lengyelországot. Az elmúlt évtizedben, majdnem minden évben felkerestem valamely városát, de legfőbbképpen Krakkót. És ha már Krakkó, akkor természetesen a Repülési Múzeumot is, ahol immár vagy negyedszer jártam...
Már nagyon rég játszottam a Bolt Action rendszerrel, pedig kedvelem. Úgyhogy szükségem volt egy ismeret felfrissítő játékra. Sajnos a budapesti játékostársaim más rendszereket részesítenek előnyben, így kénytelelen voltam Mosonmagyaróvárra utazni egy jó kis Bolt Action partiért. Rövid egyeztetés után János és Szilveszter felajánlotta, hogy segít felfrissíteni a játékkal kapcsolatos ismereteket, Istvánnak és nekem. Így nem volt más hátra, mint felvenni a nyugati irányt és összemérnünk a kockáink szerencséjét...
Az előző részben megpróbáltam felvázolni a hárommotoros Savoia SM.79-es bombázó kifejlesztését, és szerkezetét. Engem, mint műszaki embernek ez is érdekes volt, de valljuk be, a többséget sokkal inkább a gép háborús bevetései, harci alkalmazása érdekel. Ez következik most...
Székesfehérváron. Talán nem csak a magam nevében írom, hogy nagy várakozás előzte meg az eseményt. Nem csak a hosszú szünet végett, hanem a bejelentett új helyszín miatt is, mely igazán remekül passzolt a találkozó szellemiségéhez. A Fejér megyei levéltár látott minket vendégül, és azt hiszem, nyugodtan írhatom, hogy kitettek magukért. Most nem az eseményről szeretnék írni, azt megtették mások, de egy pár sorban azért szerettem volna megemlékezni és ezúton is köszönetemet tolmácsolni minden szervezőnek. 
Nálunk a második világháborús olasz gépeknek, és azon belül a Savoia repülőgépeknek eléggé vegyes megítélése van. Köszönhetően a SM.75 szállítógépeknek és a típushoz kötődő veszprém-jutaspusztai, 1941. április 12-én bekövetkezett katasztrófának, amelyben elhunyt vitéz Bertalan Árpád és 17 ejtőernyős bajtársa. Azonban a Savoia számos más repülőgéptípust is gyártott, köztük az SM.79 Sparverot, a karvalyt, vagy ahogy becézték a púpost. Ugyan eredetileg a sors egy egész más pályafutást szánt neki, mégis idővel az Olasz Királyi Légierő legfontosabb bombázója vált belőle. De mi is volt ez a életút? Nézzük meg...
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
Kis, baráti társasjáték közösségünkkel immár másodszor futottunk neki a nagyszerű Cruader Kings nevű játéknak. Az első parti alkalmával hármunk közül kettőnknek fogalma sem volt a játék mibenlétéről, de szeretjük a középkort. Ráadásul a társunk, akié a játék még nem hozott olyan társast, amiben csalódtunk volna.
Igazából nem akartam erről a csatáról írni, hiszen a sok harmincéves összecsapásból miért is pont ezt kellene kiemelni. Írhatnék Lützernről, vagy épen Nördlingenről, esetleg más, olyan összecsapásról, amely jól bemutathatná a korszak hadviselését. Korábban már írtam a 
Hazánkban dívik egy számomra nemes hagyomány. Nagyon sok tűzoltóállomás elé kiállítanak egy egykori tűzoltóeszközt. Ez számomra azt jelenti, hogy ez a testület büszke a múltjára és megőrzi korabeli technikai eszközeit...
Talán egyikünk sem gondolta volna, hogy amikor tavaly március közepén egyik napról a másikra elhalasztották a bécsi Go Modellinget, majd az áprilisi Mosonshowt Több, mint egy évig kell majd várnunk, hogy újra egy makett-kiállítást/versenyt nézhessek meg. Ugyan októberben volt még egy kis reménysugár novemberben a hagyományos Márton-napi Makettversenyre, de aztán azt is lemondták alig egy héttel a megrendezés napja előtt. Pedig nagyon készültünk rá, ugyanis ott mutatkozott volna be a Fehérhegy 400 munkacímet kapott közös munkánk...