Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
-Torma Béla Gyula: Egy elfeledett diadal - A 907. évi pozsonyi csata (Hadtörténeti intézet és Múzeum 2008.)
-Amin Maalouf: A keresztes háborúk arab szemmel (Európa 2012.)
-Andrew Uffindell: Napóleon 1814 - Franciaország védelme (PeKo-Hadiakadémia 2021.)
-Antony Beevor: A D-nap (Gold Book 2010.)
-Otto Carius: Tigrisek a sárban - Az 502. nehézpáncélos-osztály 2. százada Narvánál és Dünaburgnál (Kard és Penna 2015.)
- Brandt Gyula: Magyar felségjelű Mi-24 harci helikopterek (Zrínyi 2017.)
Kis, baráti társasjáték közösségünkkel immár másodszor futottunk neki a nagyszerű Cruader Kings nevű játéknak. Az első parti alkalmával hármunk közül kettőnknek fogalma sem volt a játék mibenlétéről, de szeretjük a középkort. Ráadásul a társunk, akié a játék még nem hozott olyan társast, amiben csalódtunk volna.
Igazából nem akartam erről a csatáról írni, hiszen a sok harmincéves összecsapásból miért is pont ezt kellene kiemelni. Írhatnék Lützernről, vagy épen Nördlingenről, esetleg más, olyan összecsapásról, amely jól bemutathatná a korszak hadviselését. Korábban már írtam a
Mint már többször említettem, nem szeretek csak egy könyvet ismertetni egy cikkben, de ismét kivételt teszek. Legutóbb egy több, mint 100 éve kiadott műről írtam, és most is egy hasonlóra készülök, igaz most "csak" egy 77 évessel...
Immár két éve, hogy barátaimmal, egy németországi kiruccanás során felkerestem Colditz várát. Akkor nem kerítettem rá...
Az előző részben a híresebb, immár múzeumhajóvá, turisztikai látványossággá avanzsált HMS Belfast története után következzen, testvérhajója, a HMS Edinburgh rövid, de érdekes pályafutása, majd nem kevésbé izgalmas utóélete...
Nos az előző részben megpróbáltam ismertetni a Town-osztályú cirkálók szerkezetét, fegyverzetét és rendszereit, kiemelten az utolsó két módosított, erősített hajóra. Az eddigi száraz műszaki leírás után következzen a két cirkáló történetének bemutatása. Elsőkén a híresebb HMS Belfasté...
Talán nincs olyan Londonba járó túrista, aki nem látogatná meg a Tower Bridget, és így ne látná - még ha csak futólag - a közelébe horgonyzó, második világháborús cirkálót a HMS Belfastot. De mi is volt ez a cirkáló, amely ma az angol főváros egyik turisztikai látványossága? John Wingate szerint:
Néhány napja volt 1 éve, hogy sokunk élete drasztikusan megváltozott. A vírushelyzet miatti első zárások ekkor léptek életbe. Engem is komolyan érintett a dolog, így az évfordulón, akarva-akaratlanul visszatekintettem ez eltelt időszakra és amolyan számvetésfélét végeztem.
Már régóta játszom a gondolattal, hogy indítsak a blogon egy olyan sorozatot, amely a hadviselés, a hadszervezet, és a haditechnika, bizonyos háttér kérdéseivel boncolgatja, több szempontból is körbejárva azokat. Mondhatom, hogy már évtizedek óta foglalkozok, a magam műkedvelő szintjén ezekkel a kérdésekkel, és még mindig nem tudtam megszokni, hogy komoly szaklapokban, könyvekben mennyi helytelen szóhasználat fordul elő. Természetesen az a hosszú idő, amit a téma boncolgatásával foglalkoztam, nem jelenti azt, hogy tévedhetetlen, vagyok, ezeknek a kérdéseknek a jó részét nem tanultam, hanem én is a különböző olvasmányaimból szedtem össze, így minden érdemi, alátámasztott kiegészítést, javítást szívesen veszek. Sajnos, azt veszem észre, hogy ezekben a forrásokban, ismeretterjesztő művekben, de az internetes fórumokban is számos ember, használ olyan katonai kifejezéseket, csak hogy szakszerűbbnek tűnjön, amelyek mögöttes tartalmával nincs kellően tisztában. Ezeket az írásokat, nekik és olvasóiknak szánom…
Aki ismeri a blogot az tudja, hogy nem szeretek egy könyvről ismertetőt írni, ezeket összegyűjtve a könyvszemlékben szoktam közölni. Ez alól csak ritkán teszek kivételt, idáig - a kezdeti időket leszámítva - egyedül
A második világháború folyamán a japánok, a vadászgépeik tervezésénél fő szempontnak tekintették a rendkívüli manőverező képességet, akár a többi tulajdonság, mint pl. a védelem rovására. Ennek a koncepciónak a legismertebb példája a híres Mitsubishi A6M Zero, vagy a Nakajima Ki.43 Hayabusa volt. Azonban voltak kivételek, mint a J2M Raiden (Villám) a szövetséges elnevezése szerint Jack, melynek megalkotásánál egészen máshova helyezték a tervezés fő hangsúlyait, és ezzel sikerült is ingoványos talajra lépniük...
Még 2015-ben elhatároztam, hogy összegyűjtöm, és szabadidőm adta lehetőségekhez mérten végigrágom magamat a Magyar Királyi Honvédséggel foglakozó összefoglaló műveken, és az olyanokon, amelyek egy-egy nagyobb részterületet ölelnek fel, hogy megosszam tapasztalataimat és szubjektív véleményemet ezekről a könyvekről. Sajnos ez akkora mennyiség, hogy egyszerre nem fog menni, ezért 3-4 könyvenként fogok időről időre sort keríteni ezekre a csokorba szedett könyvismertetőkre.
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…