Az idei évre már jó előre be volt tervezve, hogy részt veszek az augusztusi oroszkai hadijátékon, a Südwind-en. Aki korábban már járt ott és volt szerencséje megtekinteni, esetleg résztvenni benne, az csak jót tudott mondani az eseményről, tehát idén én is belekóstoltam. Végül úgy alakult, hogy ezt a hétvégét (augusztus 15 és 16) szinte kizárólag a hagyományőrzésnek szenteltem.
Kezdjük az elején: a Magyar Királyi „Szent István” 3. honvéd gyalogezred ezrednapja éppen augusztus 15-ére esik, és ezen a napon az ezred hagyományőrzői koszorúzással tisztelegnek a 3. gyalogezred katonáinak emléke előtt. Idén a Lánczos Kornél gimnázium falán elhelyezett emléktábla alá került három koszorú is, majd az ünnepi napiparancs kihírdetése után Zámolyon ünnepi ebéd következett, mely során megbeszéltünk néhány dolgot a másnapi oroszkai eseménnyel kapcsolatban. Délután egyik tagtársunk kérésére újabb koszorúzást tartottunk az Alcsúti Arborétumban, a kastély még álló homlokzati falán elhelyezett emléktáblánál, mely József főhercegnek állít emléket. Estefelé már borús fellegek gyülekeztek az égen, félő volt, hogy esetleg az eső miatt a rendezvény is csorbát szenved, mind a látogatókat, mind a bemutatókat illetően.
Vasárnap hajnalban keltem, hogy az előző este összekészített felszerelést még egyszer átnézzem, bepakoljam az autóba, majd egy gyors reggeli után útnak induljak és összeszedjem azt a három tagtársat, akikkel együtt megyünk a rendezvényre. Az eső persze esett, az autóban olyan borús volt a hangulat, mint a fejünk felett az ég. Az összefüggő felhőréteget látva, felkészültünk rá, hogy adott esetben a sárba kell majd vetnünk magunkat a hadijáték során, ami persze nem túl szerencsés a drága egyenruháinkat figyelembe véve. Esztergomnál léptük át a határt, innentől már csak kb. 30 km Oroszka. Az idő kicsit tisztulni kezdett, a felhőzet már nem volt egybefüggő, de a hadijáték helyszínére érve még mindig esett. Bejártuk a helyszínt, pár fotó is készült az udvaron kiállított technikákról és azok darabjairól. És egyszer csak egyik pillanatról a másikra kisütött a nap. Délelőttre egy 1. világháborús bemutató volt tervezve, és ez is csak 11 órára, tehát jó esély volt rá, hogy felszárad valamennyire a csatatér.
A múzeum egyik terme.
10 óra körül felsorakoztunk a parkolóban, kiosztották a vaklőszeres puskákat és a vaklőszereket is. Fegyverellenőrzés, majd indultunk a csatatérre, átvágva a nézők sorfalán. Újabb sorakozó, majd megkaptuk az eligazítást, a feladatról és elvonultunk a bemutatótér alsó végére, ahol egy kisebb lövészárok van kialakítva. Itt megbeszéltük a végrehajtás részleteit, majd kétszer végigpróbáltuk. Próba után levonultunk a patakpartra és leadtunk 1-1 próbalövést, hogy lássuk, a fegyverek megfelelően működnek-e. Maradt 19 lőszer a bemutatóra, visszamasíroztunk a kiindulási állásunkba. A lövészárokból láttuk, ahogy a mi korszakunk előtti időkből származó egyenruhákat és fegyvereket mutattak be, majd az orosz ellenfelünket mutatták be egyenruházat, felszerelés és fegyverzet tekintetében. Ezek után jöttünk mi. Felvonultunk a nézők előtt, egyenruha mustra, fegyverek, felszerelés bemutatása, majd vissza az árokba. És itt történt valami, amit nem értek, nem értettünk. Kb. 1 órán keresztül nem történt semmi.
Folyamatosan csúsztatták a kezdést, a bemutató téren nem történt semmilyen változás, se program, se bemutató, csak vártunk és izzadtunk a tűző napon az árokban. A nézők pedig a kordon mögött. A lövészárokban korábbi hadijátékokról beszélgettünk, illetve katonanótákat énekelgettünk, hogy gyorsabban teljen az idő.
Aztán jött a parancs, hogy töltsünk csőre, biztosítsunk, mert hamarosan kezdődik a bemutató. A forgatókönyv szerint egy négy fős felderítő előre megy, és valamivel a csatatér közepén kialakított lövészárok rendszeren túl éri őket az első támadás. A támadók egyébként oroszok, kb. 12-en (köztük egy lovas kozák) egy romos épületben rejtőzködnek, az egyik fal résben egy Maxim géppuskával megtámogatva. A felderítőink majd visszavonulnak, a géppuskát a bal szárnyon felállított 15M Skoda ágyúnk kilövi, és ekkor rajvonalban az egész egységünk támadni kezd (heten voltunk harcosok és két szanitéc). Én nem voltam benne a felderítő csapatban, csak akkor mozdultunk ki az árokból, amikor már rajvonalban támadtunk.
Amikor a géppuska a földhöz szegez...
Tűzpáronként előre haladva foglaltuk el egyre nagyobb részét a bemutató térnek. Amikor a középső lövészárok rendszeren is túljutottunk, akkor a romok közül a még élő oroszok ellentámadásba mentek át és visszaszorítottak minket a középső lövészárok rendszerbe. Folyamatosan jöttek, mi pedig folyamatosan lőttünk. Rutinos hagyományőrzők voltak az orosz csapatban, mert figyelték, hogy mikor lőnek rájuk, és azonnal összeestek. Gyakorlatilag az összes támadót lelőttük, mielőtt az árkot elérték volna. Parancsra elhagytuk a fedezékünket, és átvizsgáltuk az oroszokat. Szanitéceink segítettek a sérülteken, utána átvizsgáltuk romos épületet, és ezzel véget ért a bemutató. Hatalmas tapssal köszönte meg a közönség a látványt.
Hagyományőrzők egy gyönyörűen felújított, üzemképes VW Kübelwagenben.
Sajnos a bemutató előtti csúszás miatt mindössze fél óránk maradt a 2. világháborús bemutatóra való felkészüléssel. Éppen hogy csak sikerült átöltözni, inni egy kis vizet, evésről szó sem lehetett, pedig már igencsak éreztem, hogy elmúlt az ebédidő. Megkaptuk az újabb adag lőszert (ezúttal mindent, ami maradt, így jócskán több jutott, mint 20 db), kivonultunk a csatatérre. A 2. világháborúhoz jóval több magyar hagyományőrtő jött el. Voltunk vagy 30-an. A tüzérekkel együtt, talán még többen is. Emellett kb. 80-100 német egyenruhába bújt hagyományőrző jelent meg a rendezvényen, és kb. 40-50 szovjet is. A feladat ismertetése elég zavaros volt, és a bemutató alatt folyamatosan változott is. A bemutatótér nézőkkel szemközti oldalán volt egy kis falu imitáció. Ott civilek voltak, és ezt a falut magyarok tartották Schwarzlose géppuskával. A korábbi romos ház a magyar-német közös parancsnokságnak adott helyet. Mögötte egy német tábori kórház, mellette egy 85 mm-es szovjet légvédelmi ágyú magyar használatban.
A bemutatók látványos eleme a pirotechnika: lángok és füst az amitől élethűbbé válik a bemutató.
Én azt a feladatot kaptam egy bajtársammal együtt, hogy külön-külön járőrözzünk a csatatéren, míg a többiek vagy a faluban, vagy a középső árokrendszerben voltak elhelyezve. Fél órán keresztül nem változott a helyzet. Ekkor megjelent egy német járműoszlop. Motorokkal (R75 BMW), gépkocsikkal (Mercedes-Benz G5 és VW Typ. 82), féllánctalpasokkal (Sd.Kfz. 251/1), melyből az egyik egy 105 mm-es könnyű tábori tarackot vontatott (leFH 18). A tarackot a kórház előtt tüzelőállásba vontatták, a járművek a falun és később egy hídon is áthaladva egy közeli erdőbe vonultak, a német gyalogsággal együtt (vegyesen Wehrmacht és Waffen-SS szakaszok szépen sorban). Az egyik parancsnoki gépjárműből előrángattak egy szovjetet, vallatóra fogták, de nem tört meg. Elkísérték. Aztán sebesült németeket hoztak a katonai kórházba. Egyszóval ment a nyüzsgés a tengelycsapatok által megszállt területen.
Minden oroszkai bemutatón szerepel egy T-34/85-ös, hiszen ez a múzeum tulajdona.
Tizedesünk néha kijött a járőrhöz, hogy tájékoztasson az épp aktuális forgatókönyvről, ekkor közölte velem is, hogy egy magyar lovasjárőr fog érkezni sebesülten, utána lesz riadó. És ez így is lett. Láttam, amint a lovára bukva érkezik a lovas, lesegítették a lováról, vitték a segélyhelyre. Másodperceken belül már hallottam is a tizedes sípját, és a parancsot, hogy azonnal menjünk az állásokba. Ekkor megjelent a légtérben egy szovjet repülő, ami bombákat szórt, géppuskázott, a pirotechnikusok kitettek magukért, akárcsak tavaly Varsóban. Néhány kósza lövést leadtunk a repülőre, persze eredménytelenül. Takarékoskodtunk a lőszerrel, mert ekkor még az volt az éppen aktuális forgatókönyvben, hogy a szovjetek hátra szorítanak minket a hídon túlra, amerre a németek is elvonultak, majd egy közös ellentámadást indítunk. Jött a parancs, hogy halogató harcot folytatva lassan vonuljunk át a hídon, kimenekítve a civileket is a harctérről, mivel a szovjetek egy T-34/85-ös tankkal és egy BA-64 páncélautóval támadtak.
A szovjetek megszállták a falut.
Miután átkeltünk a hídon és bevonultunk az erdőbe, még kb. 10 percig tartott a légiharc, mivel egy német felségjelzésű repülőgép is csatlakozott a bemutatóhoz. Mi csak annyit láttunk, hogy néha az árnyékok átsuhannak a fejünk felett elterülő lombkoronán. És ekkor jött a parancs, hogy számunkra véget ért a bemutató, nem fogunk ellentámadásba menni. Általános zúgolódás kezdődött, mivel mindenki tartalékolta a lőszert és szerettük volna elhasználni. Egyébként sem értettük, hogy miért nem vehetünk részt a harcban, de hát ez volt a szervezők kérése, tiszteletben kellett tartani. Utólag valószínűleg irreálisan túlzsúfolt lett volna a terület és mivel a forgatókönyv szerint a szovjetek győznek, a német-magyar túlerő sem lett volna túl realisztikus. Szerencsénkre azonban érkezett egy német hadnagy, aki közölte századosunkkal, hogy ha megindul a német ellentámadás, akkor húzodjunk le az erdő szélén egészen a patakig és onnan lőjünk a harctérre érkező szovjetekre. Na ez már valami gondoltam, legalább elhasználhatjuk a lőszert, amit kiadtak nekünk.
A Luftwaffe képviseletében.
A német támadás elindult, a féllánctalpasok és egy Tigris imitáció mellettünk a patakon tört át, mivel a hidat a repülőgépek szétlőtték (a pirotechnikusok itt is kitettek magukért). A gyalogság a járműveket támogatva lerohanta a szovjeteket, és kibontakozott a csata, amit mi pont a nézőkkel átellenes oldalról figyeltünk. Lehúzódtunk a patakpartra. Én az első sorban hason, mögöttem térdelve, mögöttük pedig ki tudja hogyan de tüzelőállást vett fel a magyar szakasz is. Amikor jött a tűzparancs, egyszerre kezdtünk el lőni. Én a rohamsisakomat már előre magam mellé helyeztem és abba pakoltam át a lőszereket, mert fekvő helyzetben kényelmetlen a patrontáskából előszedegetni (egyesével kellett tölteni, nem lehet töltőlécet használni ezekben az átalakított fegyverekben). Pár perc alatt ellőttem a megmaradt kb. 20 lőszeremet a fegyver csöve olyan forró volt, hogy nem lehetett megfogni. Iszonyatos hangzavar volt, és remélem a torkolattüzeket azért lehetett látni a nézők oldaláról is. A forgatókönyv azonban ezúttal nem nekünk kedvezett és a német erők visszavonultak, miután a T-34-es kilőtte a Tigrist és a féllánctalpasokat is. A csata tehát véget ért, de a bemutatóhoz még hozzá tartozott a nézők előtti felvonulás. Jött is a parancs, hogy sorakozó, elöl a német szakaszok, a sort pedig a magyar szakasz zárta. Minden fegyvert ki kellett üríteni a biztonság kedvéért. Felsorakoztunk a nézők előtt és jött az elismerő taps alakulatonként, mindenkit megtapsoltak.
Az utolsó „oszolj!” parancs után visszamentünk a parkolóba, levettük a zubbonyt és végre megehettük jól megérdemelt ebédünket. Amikor már oszlott a tömeg bejártuk mi is a múzeumot és fotózkodtunk a haditechnikával.
A kicsik és persze a felnőttek kedvence is volt az RC tankos szekció, ahol egész nap hadakoztak az acélszörnyek kicsinyített másai a múzeum előtti füves részen.
Ahogy néztem RC-ben is a Tigris a sláger.
A rendezvényre 3 Euró a belépő (gyermekeknek csak 2 Euró), ami igazán nem sok, azonban a múzeum meglátogatásáért ki kell fizetni 15 Euró-t, ami nem kevés, de a kiállított tárgyak mennyisége és minősége azt hiszem megéri a pénzét (mondjuk a hagyományőrzők ingyen megnézhették, így meg pláne megérte).
A múzeum magyar fegyvereit bemutató tárlója.
Alapvetően jól éreztem magam, biztos a nézőknek is izgalmas volt, de részt venni benne talán még izgalmasabb. Ha csak rajtam múlik, akkor jövőre is ott leszek...
A képekért köszönet Gabika Photography-nak!
Az esemény hivatalos FaceBook oldala: Südwind 2015
További képek: 1. vh-s bemutató, 2. vh-s bemutató, egy másik képsorozat a 2. vh-s bemutatóról
YouTube videók: 1. vh-s videó, 2. vh-s videó, még egy 2. vh. videó, meg még egy 2. vh-s videó, és még egy
Bogesz