Négy év után ismét ellátogattam Krakkóba. Ugyan az egyik fő célom a közeli niepolomicei X. Pola Chwały fesztivál meglátogatása volt, de azért sort kerítettem, hogy meglátogassak néhány, olyan múzeumot is, amelyet korábban már láttam. Ennek több oka is volt, részben megpróbáltam jobb képeket készíteni, részben kíváncsi voltam a változásokra. Nos ez utóbbiban nem csalódtam. Ha valamit megtanultam a 2014-es varsói látogatásom során, hogy nem lehet úgy menni egy lengyel múzeumba, hogy ott épen ne rendeznének át valamit…
A mostani beszámolóban jórészt a változásokat próbálom bemutatni, aki kíváncsi a korábbi tapasztalataimra, és az intézmény történetére, az a korábbi idevágó írásomban elolvashatja.
Hogy mennyire állandó a változás, arra a legjobb példa, hogy beszéltem olyannal, aki két héttel előttem járt ott és mást látott. Úgy látszik a nyár elmúltával a krakkói muzeológusok is kedvet kaptak egy jó kis átépítésre, és én már ennek az előszelébe csöppentem. Így a főépület egyik nagycsarnoka már zárva volt, csak az üvegen keresztül láthattam a mennyezetre függesztett, még ott maradt repülőgépeket.
De lássuk, hogy mit is láthattam, és mi volt az újdonság…
A 442. gyalogezred története, amelyet második generációs japánok alkottak, viszonylag ismert Magyarországon. Aki az átlag felett érdeklődik a téma iránt valószínűleg már találkozott velük. Talán az sem ismeretlen számukra, hogy az Amerikai Egyesült Államok hadseregében 125.000 afro-amerikai szolgált, jórészt kisegítő, nem harcoló beosztásban. Teherautó-sofőrökként, szakácsokként, és más hasonló nem túl dicsőséges szerepkörre kárhoztatva. Ennek egyik legfőbb oka, az érdekes módon az USA-ban egészen a 60-as évekig megmaradt szegregáció volt, illetve az a faji előítélet volt, amely nem tartotta alkalmasnak a fekete polgártársaikat a harc megvívására. Ez azért is érdekes, mert noha a társadalom gondolkodhatott így, a hadsereg vezetésének azonban tudatában kellett lenni, hogy a polgárháború óta már számos háborúban bizonyítottak az egykori rabszolgák leszármazottai. Ennek ellenére azért a második világháborúban is voltak afro-amerikaik alkotta harcoló alakulatok, amelyek közül a legismertebb, a több mozifilmben is megénekelt 99. vadászrepülő század, majd később a 332. vadászrepülő osztály, ismertebb nevükön a Tuskegee Airmen. Azonban én most egy kevésbé ismert alakulatról, a 761. harckocsi zászlóaljról szeretnék írni…
Az Úr 1303. esztendejében szokatlanul korán köszöntött be a tavasz. Von der Tarr a Teuton Rend nagymestere, már február elején megindította csapatait, hogy az igaz keresztény hitre térítse a pogány szlávokat. Seregéhez csatlakozott a Johannita Rend parancsnoka, Andreasz magiszter is. Az egyesített teuton-keresztes sereg február derekán már mélyen bent járt Oroszhonban, amikor is, Iván fejedelem és vele szövetségben lévő Gaborov bojár csapatai állták útját. Az oroszok szent esküt tettek, hogy inkább meghalnak, de megőrzik hitüket és nem engedik, hogy Haza Anyácska földjét idegen hódítók tiporják. A nagymester egy korai ebéd után felsorakoztatta a csapatait a vele farkasszemet néző oroszokkal. A keresztény csapatok áldoztak, majd egy rövid ima elrebegése után - amelyben kérték Istent, hogy vezesse őket győzelemre - megindultak a pogány oroszok felé. Ezzel megkezdődött az az összecsapás, amely majd a nagy északi keresztes háború első csatájaként vonul majd be a wargame krónikákba…
Amikor tavaly kora ősszel ismét ismét Krakkóba látogattam, több határozott célom is volt, de a most bemutatásra kerülő múzeum nem tartozott közé. Igazából fogalma sem volt a létezéséről, de a szerencse mellém szegődött. A busz, amelyen utaztam erős késésben volt amit tetőzött, hogy nem találta meg a kétszintes buszpályaudvaron a neki szánt állóhelyet, ezért többször is nekifutott az az előtt elterülő körforgalomnak. Miközben bosszankodtam, egy jellegtelen tábla került a szemem elé az egyik betonpilléren, amely a múzeumot hirdette. Nocsak, gondoltam ennek jó lesz utána nézni. Mivel nem rendelkeztem minden napra kötött programmal gondoltam ennek az intézménynek a meglátogatását is beillesztem a programjaim közé…
Zürichi tartózkodásom egyik hétvégéjén történt, hogy a kollégáimmal elhatároztuk, kirándulunk egyet. Sajnos - vagy a poszt szempontjából éppen szerencsére - az időjárás nem volt túl kedvező egy komolyabb szabadtéri túrához, pláne, hogy egy hegyet terveztünk meglátogatni. Így tehát a "B" terv lépett életbe, mely szerint egy vízesés megtekintése után egy repülő múzeumba zarándokoltunk. Utóbbi annyira tetszett, hogy gondoltam írok egy rövid posztot, és megosztok pár képet a teljesség igénye nélkül, kedvcsinálónak. Lelkesedésemet az is növelte, hogy egy magyar érintettségű különlegességre is bukkantunk.
Nos ismét eljött az év legnagyobb, és talán legjobban várt wargame fesztiválja a Games Day. Az előzetes alapján ki szerettem volna próbálni több játékot is, amelyből azután nem lett semmi, de nem bántam különösebben. Nos nézzük a mit is láthatott az, aki kilátogatott Angyalföldre ezen a ködös, és nyirkos szombati napon.
Talán nincs is olyan e honban, aki ne ismerné a híres, hazafi, a törökverő Hunyadi János nevét. Mégis ha megkérdeznénk, hogy mely ütközetekben is jeleskedett, a legtöbbünk a nádorfehérvári diadalon kívül nem túl sokat tudna felsorolni, beleértve engemet is. Nos e homály oszlatásával próbálkozik meg IGábor barátom és fia, e blogon, és majd december 5-én a Games-Dayen, amikor is felidézi hunyadi egyik kevésbé ismert diadalát…
Ha a felől érdeklődnék, hogy ki is volt a legeredményesebb tengeralattjáró-parancsnok, minden bizonnyal sokan Günther Prien, Scapa Flow bikájának a nevét említenék, de ő csak a 9. a második világháborús ászok között 162. 769 tonna elsüllyesztett hajótérrel. A kicsit tájékozottabbak esetleg a 3. Erich Topp-ot (197.460 tonna), vagy az 1. Otto Kretschmert említenék (273.043 tonna). Ez így is lenne, ha csak a második világégést vennénk figyelembe, azonban a nagy háborúban öt olyan tengeralattjáró parancsnok tevékenykedett, aki 200.000 tonna feletti hajóteret pusztított el, és közülük négy felülmúlta a legeredményesebb második világháborús kapitány teljesítményét is. De közülük is kiemelkedik, az egyáltalán nem németes hangzású névvel megáldott Lothar von Arnauld de la Perière, aki összesen 15 bevetése alkalmával csaknem 200 hajót küldött a tenger fenekére több, mint 450.000 tonna összesített vízkiszorítással. De ki is volt ő…
