Kipattant valaki fejéből az ötlet, hogy el kellene menni  a Hadtörténeti múzeumba közösen és wargamer szempontból kis inspirációt nyerni, egyenruhaszínt leellenőrizni a futó projectekhez és el gondolkozni új témákon, amik érdekesek és ennek ellenére nem sokan foglalkoznak vele.
Így történt, hogy egyezkedés után október 23-dikán, nagyon szép, mondhatni tüntetésre való időben elmentünk hárman kicsit „informálódni”. Vadásszal a Moszkva téren találkoztunk majd miután felértünk a Várba tudatosult bennünk hogy annyira régen voltunk a múzeumban, hogy fogalmunk sincs, merre keressük. A levéltárban a biztonsági őr sem tudott segíteni ellenben a térkép, amit adott az már igen. Ambasa később csatlakozott, de addigra mi Vadásszal már bejártuk a 1848-as szabadságharc termeit és folytattuk a kiegyezés utáni majd első világháborús előkészületi időszakról szóló termekkel.

blog35 301.JPG

Szerző: ambasa  2012.11.06. 00:00 11 komment

Címkék: múzeum Magyarország

Ifjú koromban mindig vágyakozva néztem azokat az akkor számomra elérhetetlen árú, nagy sorozatban kiadott színes nyugati kiadványokra, amelyeket csak az idegen nyelvű könyvesboltok polcain vehettem kezembe. Így amikor hírét vettem, hogy a katonai és történelmi témákat eddig hanyagoló és a fantasztikus könyvek kiadásáról ismert Delta Vision kiadó magyar nyelven megjelenteti az Osprey sorozat néhány kötetét, némi nosztalgiától vezérelve elhatároztam, hogy témától függetlenül gyűjteni fogom a sorozatot egy kicsit megidézve ifjúságomat. Aki ismeri skót beállítottságomat, az tudja hogy ez bizony igen nagy szó. Egy másik szempont is vezérelt, ugyan is a könyvek mérete lehetővé teszi (72 oldal), hogy akár három nap alatt a metrón ülve, munkába menet kiolvassak egy-egy könyvet. Így aránylag rövid időráfordítással is szerezek némi általános képet a történelem számomra réteg területeiről, akár csak a Hadtörténelmi Délutánokon ülve.

Szerző: ambasa  2012.11.03. 00:00 7 komment

Címkék: könyv középkor ókor Közel-Kelet

A GAZ-AA könnyű teherautó bemutatása:

GAZ-AA_00.jpgA GAZ-AA, 1,5 tonnás, 4x2 kerékképletű könnyű teherautót a Szovjetunióban a Ford-AA Model 1929 liszensze alapján gyártották (Európa más országai is átvették a liszenszt a Fordtól). A Polutorka néven elhíresült jármű volt a háború előtti Vörös Hadsereg igáslova. A gyártás kezdetén még NAZ-AA-nak hívták, hiszen Nyizsnij Novgorodban készültek, de a várost a szovjet vezetés átkeresztelte Gorkij-ra, így az ott található autógyárat is át kellett nevezni Gorkij Autógyárra (Gorkovszkij Avtomobilnij Zavod). Az autógyár 1932-ben jött létre a Szovjetunió és a Ford cég kooperációjában, a már említett NAZ néven.

Szerző: bogesz001  2012.10.29. 00:01 8 komment

Címkék: haditechnika makettezés 28mm Oroszország/Szovjetunió

blog31 18.jpgA királyi walesi lövészezred jogelődjét II. Jakab rendeletére alapították 1689-ben lord Herbert’s Regiment néven, amikor küszöbön állt az éppen soron következő háború Franciaország ellen. Az ezred 1751-ben vette fel a 23. gyalog ezred (23th Regiment of Foot) nevet, de ez az alakulat nyerte el először a „lövész” (fusilier) jelzőt, így a nevében a gyalogos szót megváltoztatták és 1702-től az elnevezése Welch Regiment of Fusiliers lett. Az elnevezés 1713-ban, a spanyol örökösödési háború idején kiegészült a „királyi” jelzővel és onnantól az alakulat elnevezése Royal Welch Fusiliers.

Az alakulat egyike a brit hadsereg legrégebbi ezredeinek, és ez meg is látszik az elnevezésének változásaiban. Nevében a welch jelző wales régi írásmódú elnevezésére utal. Az ezred a búr háború és az első világháború időszakában az akkori szokásoknak megfelelően Royal Welsh Fusiliers elnevezést használta de 1920-ban visszakapta régi, archaikus elnevezését és ismét a welch jelző került be a nevébe.

Szerző: ambasa  2012.10.20. 00:00 2 komment

Címkék: csapattörténet Nagy-Britannia

X. Bolyai Makettépítő Kupa

Most hétvégén zajlott le X. Bolyai Makettépítő Kupa, amely a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen került megrendezésre. Mivel tavaly a kiállítás és a verseny sajnos elmaradt, úgy hogy volt mit bepótolni idén. Nem nagyon szeretném szaporítani a szót inkább beszéljenek a képek, de szeretném előre bocsátani, hogy a fotókon nem feltétlenül a legjobb művek szerepelnek, hanem sokkal inkább azok amelyek valamilyen okból tettszettek nekem és nem mellesleg sikerült róla elfogadható minőségű fotót készítenem. Ez a két, nem túl bonyolult feltétel sajnos nem minden esetben sikerült, úgy hogy vannak olyan makettek, amelyeket ugyan szerettem volna megosztani veletek, de  fenti okokból el kell tekintenem tőle.

cikk31 07.JPG

Szerző: ambasa  2012.10.15. 00:00 3 komment

Címkék: rendezvény makettezés Magyarország

PzJg35R_01_sideview.jpgA 4.7 cm PaK(t) auf Panzerkampfwagen 35R(f) ohne Turm (röviden: Panzerjäger 35R 731(f)) a zsákmányolt francia Renault R-35 könnyű harckocsira szerelt, zsákmányolt cseh 47 mm PaK(t) L/43,4 löveggel ellátott jármű hivatalos német megnevezése.

 

 

Szerző: bogesz001  2012.10.08. 00:00 Szólj hozzá!

Címkék: haditechnika makettezés második világháború Németország Franciaország 20mm

Ha legtöbbünk Etiópára gondol, akkor elsősorban az éhezés, másodsorban, pedig egy mezítlábas, rosszul felszerelt hadsereg képe jelenik, meg. Azonban ez a kép meglehetősen csalóka, ma Etiópia Afrika egyik legerősebb hadseregével rendelkezik, amely a közelmúltban számos sikeres háborút is megvívott. Ez a hadsereg azonban nem semmiből jött létre, az etióp történelem több mint kétezer évre nyúlik vissza, birodalmukat Sába királynőjének országától eredeztetik. Ezt a történelmet számos háború és csata tarkította, amelyek közül fényesen emelkedik ki Adua, amely a modern Etióp állam megteremtéséhez vezető út mérföldköve volt.

cikk29 01.jpg

A csata ábrázolása sajátos ikon szerű etióp stílusban

Szerző: ambasa  2012.10.01. 00:00 15 komment

Címkék: hadtörténelem újkor Olaszország Etiópia

A 45 mm-es M1937 páncéltörő ágyú bemutatása

A model 1937 (gyári megnevezésén 53M1937_02_in_parola.jpg-K) egy könnyű, nagy tűzgyorsaságú tankelhárító ágyú volt, melyet a Vörös Hadsereg használt a 2. világháború elején. A löveg terveit M.N. Loginov szovjet ágyútervező vetette papírra. A nem elég hatásos páncélátütő képessége miatt később lecserélték a hosszú csövű, 45 mm-es M1942 (M-42) típusra.

Szerző: bogesz001  2012.09.24. 00:01 4 komment

Címkék: haditechnika makettezés második világháború 28mm Oroszország/Szovjetunió

 

blog27 01.JPGMinden haditengerészetben hagyomány, hogy bizonyos hajó nevek öröklődnek és az idők folyamán ugyan azt a nevet több hajó is viselte természetesen nem egy időben. Ennek a hagyománynak az ápolásában, már csak a nemzete történelmében betöltött szerepe miatt is a Royal Navy élen jár, és nem ritka ha ugyan azt a nevet akár tíznél több hajó is viselte az idők folyamán. Érdekes módon ezek nem feltétlenül a nagy és híres csatahajók nevei, hanem sokszor a második vonalba tartozó igáslovaké. Talán a legtöbbet használt név a HMS Alert, amelyet 1753 és 1971 között nem kevesebb, mint 21 hajó viselte, de Drake híres zászlóshajója a Pelican (később Golden Hind) is hasonló számban szerepelt. Az ismertebb nevek is általában 6-12 alkalommal ismétlődtek attól függően, hogy éppen mik voltak a névadási szokások, lásd Victory 7, Warspite 9, Hermes 11, Antelope 12, csak hogy néhányat említsek a teljesség igénye nélkül. Ugyan is a XX. század folyamán a brit hadihajó osztályokat sokszor ugyan azzal a kezdőbetűvel kezdődő névvel illették, illetve a cirkálók esetében előfordult, hogy mind egy városról vagy megyéről lett elnevezve. Így lehetséges, hogy pl. London városa nevét 1636 és 2002 között 14 hajó is viselte.

Szerző: ambasa  2012.09.18. 04:00 Szólj hozzá!

Címkék: hajózás második világháború újkor első világháború csapattörténet Nagy-Britannia XX.század

A GAZ-67 általános célú terepjáró gépkocsi bemutatása

cikk26 01.jpgA GAZ-67 és később a GAZ-67B általános felhasználású (személy és könnyű felszerelés szállítása), négy kerék hajtású katonai jármű volt a szovjet hadseregben, amit a GAZ gyár 1943-tól gyártott. A fejlesztésre erősen rányomta a bélyegét a Lend-Lease keretein belül az USA-tól kapott járművek kialakítása (Bantam Jeep). A GAZ-67-et a korábbi GAZ-64-ből fejlesztették ki.

 

Szerző: bogesz001  2012.09.11. 18:34 6 komment

Címkék: haditechnika makettezés 28mm Oroszország/Szovjetunió

 

Kedves Mindenki!

A HM HIM „Hadtörténelmi Délutánok” sorozata 2012. szeptember 29-én 13 óra 30 perckor folytatódik a HM HIM (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti „Tóth Ágoston” termében.

Ezúttal dr. Hermann Róbert főtanácsos, a HM HIM parancsnokának tudományos helyettese tart előadást „A pákozdi csata története az újabb kutatások tükrében” címmel.

Az előadást szokás szerint a fórumrész követi.

A műhelyvita-szekcióban jómagam egy nemrég megjelent könyvet, Kamen Nevenkin: Take Budapest. The Struggle for Hungary, Autumn 1944 című művét ismertetem.

A belépés továbbra is díjtalan.

Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk!

Üdvözlettel:

Számvéber Norbert

 

Szerző: ambasa  2012.09.07. 20:00 2 komment

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

 

Krakkó katonai repülős múltja és jelene

Eredetileg nem akartam írni egy repülési múzeumról a blogban, de mivel eredeti célom nem csak egy wargame oldal létrehozása volt, hanem történelmi ismeretterjesztés is ezért rászánom magamat. Úgy hogy akit csak a játék érdekel, annak ez cikk elégé érdektelen lesz….

Magát múzeumot 1964-ben alapították, közvetlenül az után, hogy a helyet adó repülőteret, amely Európa egyik legrégebbi ilyen létesítménye volt 1963-ban bezárták az akkor létesített szocialista acélváros Nova Huta terjeszkedése miatt. Múzeumnak helyet adó terület katonai és repülős múltja, azonban hosszú évtizedekre nyúlik vissza a történelemben.

blog24 01.JPG

 

Szerző: ambasa  2012.09.03. 20:00 Szólj hozzá!

Címkék: repülés múzeum Lengyelország

Valamikor 2005-2006. között, amikor többünk még csak ismerkedett a történelmi hadijáték mibenlétével, a Sas Wargame Klub keretében, a szokásos szerdai játékok mellett az egyik klubtagunk jóvoltából volt szerencsénk, hogy a hobbink szempontjából igen hangulatos helyen a Hadtörténelmi Múzeum ódon falai között játszunk havonta egyszer, szombatonként. Most ezek közül a játékok közül I. Gábor és fia idéz fel egy 2006. januárjában lezajlott csatát, bemutatva, hogy többünk számára milyen is volt a kezdet...

blog23 01.jpg

Szerző: ambasa  2012.08.28. 05:33 4 komment

Címkék: második világháború wargame 20mm

ORP Blyskawica

 

A hajó a Grom romboló osztály második tagjaként került a lengyel haditengerészet állományába, ahol végigharcolta a második világháborút, szolgálata alatt kiérdemelte a legmagasabb lengyel katonai kitüntetés, a Virtuti Militari 4. fokozatát. A hajó elkészülte idején a világ leggyorsabb és a legerősebb fegyverzetű rombolója volt.

cikk22 01.jpg

Szerző: ambasa  2012.08.11. 08:00 Szólj hozzá!

Címkék: hajózás második világháború csapattörténet Lengyelország

cikk21 01.jpgA sereg

 

Ez a bejegyzés a többivel ellentétben, most egy kicsit rendhagyó lesz. Nem szerettem volna, ha ez a blog csak a XX. század eseményiről szólna, de valahogy ezidáig többnyire ilyenre sikeredett. Most azonban egy ókori hadsereget szeretnék bemutatni és azok közül is egy egzotikusabbat. Mivel nem érzem magam eléggé felkészültnek a témában, és a hirtelen talált források nekem nem voltak eléggé meggyőzőek, ezért most eltekintenék a történelmi háttértől és csak a seregről írnák. Hosszabb írás helyett most ez inkább amolyan képriport lesz csak.

 

 

 

Szerző: ambasa  2012.08.08. 08:00 12 komment

Címkék: könyv ókor 28mm wargame Kína

cikk20 01.JPGNémet rohamcsapatok az első világháborúban

Amikor kitört az első világháború, mindkét oldal hadvezérei a támadó gyalogság tömegei által gyorsan kivívott győzelemben bíztak, de keserűen kellett csalódniuk. A kezdeti sikerek után a frontok megmerevedtek és a katonák elkezdték beásni magukat. Ezek a kezdetben vékony vonalak rövid idő alatt mélyen tagolt állásrendszerekké nőtték ki magukat, amelyeket erős tüzérség és egyre gyarapodó számú géppuskák védtek, amelyeket már nem lehetett pusztán a gyalogság, és pláne nem a lovasság rohamával áttörni. Ennek a patthelyzetnek a feloldására a front mindkét oldalán különböző jobb, rosszabb ötletek születek. Meglepő módon nem a németeknél, hanem a franciáknál vetődött fel az ötlet, hogy egy különleges rendeltetésű gyalogságot állítsanak fel erre a célra, azonban Laffargue kapitány ötlete süket fülekre talált és a süllyesztőbe került. Nagyjából ezzel egyidőben a német oldalon is felmerült az ötlet, de ott azt tett is követte és Calsow utász őrnagy parancsnoksága alatt fel is állították az első rohamzászlóaljat 1915. március 2-án. Az egység ugyan műszaki alapokon jött létre, de mégis inkább volt egy jelentős tűzerejű könnyűgyalogság. A zászlóalj első bevetése azonban balul sikerült, mivel nem a kiképzettségnek megfelelő feladattal, hanem egyszerű gyalogságként vetették be. Ez után váltás történt a zászlóalj élén, Erns Rohr, egy ízig-vérig gyalogsági tisztet nevezték ki parancsnoknak. Rohr átalakította az egységet és egy annak harcászatát is, de ami lényeges, hogy ezt meg tudta értetni a feletteseivel is. Ennek megfelelően a most már a kiképzettségnek megfelelő feladatot végrehajtó alakulat bevetése beváltotta a hozzá fűzött elvárásokat. Időközben a német vezérkar élén végbenő változások is segítették a rohamcsapatok fejlődését, és 1916 végétől egyre több új alakulatot állítottak fel és elhatározták, hogy minden tábori hadsereg kötelékében felállítanak egyet, ez szám szerint 16-ot jelentett. A rohamcsapatoknak nem csak a száma, hanem a feladatköre is bővült, feladatuk lett foglyok ejtése és a hagyományos gyalogság kiképzés az új harcászatra. Egy felderítő vállalkozás eredményeként pont egy ilyen rohamjárőr által ejtett foglyok révén értesült a német hadvezetés egy nappal előbb a britek arrasi harckocsi támadásáról.  A rohamcsapatok szervezetileg és fegyverzetileg is fejlődtek, miközben a rohamszázadok száma kettőről négyre nőtt, rendszeresítésre került szervezetükben zsákmányolt 76mm-rs orosz gyalogsági ágyú is. A német rohamcsapatok a kiképzési feladatukba, nem csak a saját gyalogságot, hanem a szövetséges államok katonáit is bevonták, így lehetőséget adva a hasonló osztrák-magyar, bolgár és török alakulatok létrehozására.

Szerző: ambasa  2012.08.04. 08:00 1 komment

Címkék: könyv makettezés első világháború wargame csapattörténet Németország 20mm

cikk19 01.jpgMielőtt a szombati csata részletes ismertetésébe kezdenék, el szeretném mondani, hogy ez az ütközet egy régóta tartó játéksorozat egyik eleme volt, ahol a játékosok folyamatosan gyarapították és csiszolták szabályismeretüket, egyre többet felhasználva a haladó szabályokból is. A sok gyakorlásnak hála ma már elértük, hogy egy-egy kör nagyjából 30-35 perc alatt zajlik le, de így is közel 8 órás, pizza és még több kávé elfogyasztása melletti egész napos elfoglaltságot jelent egy-egy ilyen játék, amely azonban sok izgalommal kárpótolja azt aki szán rá ennyi időt az életéből.

 (a karikatúra az Iron Mitten oldalról származik)

Nagy várakozással tekintettem, a mostani összecsapás elé mert, amikor legutóbb játszottam az igen fordulatos eredmény jött ki, egy a franciáknak fölényesen megnyerésnek látszó játék két forduló alatt az ellenkezőjébe csapott át, ami aztán végül is kijött egy döntetlenre, azonban ha tovább játszunk valószínűleg nagymértékű francia vereséggel végződött, volna. Hát mit ne mondjak el lett kenve a szánk rendesen, oly annyira, hogy most két hét kihagyás után inkább csak megfigyelőként szemléltem a játékot és csak kivételes esetben ragadtam kockát a császár dicsőségére és az ellenfél bosszantására. Persze akkor egy 1806-os porosz sereg csapott össze a franciákkal, most meg egy 1815-ös brit. Akkor a franciáknak szinte semmit, a poroszoknak, meg szinte mindent meg sikerült dobniuk, a kocka ördöge játszott akkor velünk, mint ahogy most is de ne szaladjunk az események ismertetésében előre…

Szerző: ambasa  2012.08.01. 06:00 4 komment

Címkék: 28mm wargame Foundry Napoleon

Páros csatát játszottunk a múlt héten a D21 klubban, és ezzel alkalmunk nyílt Ambasával kipróbálni az új létesítményt. Csak pár szóban, mert nem ez a cikk témája. Nekem tetszett, szép tágas, van külön hely az épp nem játszóknak, színvonalas a dekoráció. Sajnos nincs a legjobb helyen szerintem, de gondolom ennek gazdasági okai vannak. Mint mondtam, cserébe tágas.

A Mud & Blood szabály szerint játszottunk egy 2vs2 csatát Ghulk, Emerald, Ambasa és jómagam részvételével. Keleti front, 1916 ősze. Az eseményt az tette különlegessé számunkra, hogy sohasem játszottunk még ilyen méretben. Mindannyian elhoztuk, amit tudtunk, így összességében majd' 200 figura volt az asztalon. Különleges élmény volt.

cikk löveg.jpg

Német tábori tüzérség nyílt tüzelőállásból vezet tüzet.

Szerző: HPetyo  2012.07.28. 20:19 5 komment

Címkék: első világháború wargame 20mm Mud & Blood

Miután kitört a (fiktív) polgárháború  a Brit Fasiszta Unió VIII. Edward oldalára állt, és kezdte meg a harcot a kommunisták – kik elérkezettnek látták az időt egy bolsevik kormány hatalomra juttatásához - és az uralkodó trónfosztására készülő György pártiakkal. A konfliktus hamar nemzetközivé fajult és egyre másra érkeztek önkéntesek, félhivatalos vagy hivatalos segédcsapatok az országba. Jöttek spanyol önkéntesek, érkeztek az USA-ból, a Brit gyarmatokról, de küldött csapatokat a Szovjetunió és Németország is. Hitler célja nyilvánvalóan az volt, hogy segítse a brit fasisztákat és ezzel Edwardot a trónon tartani. Ha ez sikerülne, egy komoly riválisát üthetné ki a nemzetközi játszmákból, arról nem beszélve, hogy mit jelentene egy fasiszta állam Európa túlfelén is. Így már gyerekjáték lenne ellensúlyozni a franciákat és a Szovjetuniót. Hitler megparancsolta Hermann Göringnek, hogy szervezzen egy intervenciós légiót, akik majd harcba szállnak a törvényes király oldalán és megmentik a becsületes brit polgárokat a rájuk leselkedő kommunista fenevadtól. Ez lett a Hannoveri légió. Az alábbiakban a saját légiómat mutatnám be. revolution1918lrg.jpg

A légió katonái kommunista munkás tüntetést oszlatnak.

Szerző: HPetyo  2012.07.22. 13:25 21 komment

Címkék: 28mm wargame Very British Civil War

Nem, nem elírás a cím, ez az írás valóban a világ egyetlen tavi csatahajójáról a HMS St Lawrence-ról szól. A HMS St Lawrence egy 112 ágyús első osztályú háromárbocos, és háromfedélzetes sorhajó volt, amely az Ontario-tavon szolgált az 1812-es háború idején. Ez a hajó az egyetlen olyan a Royal Navy kötelékébe tartozó sorhajó volt, amely nem a tengeren, hanem egy tavon töltötte szolgálati idejét. Ekkor 1812. és 1815. között (ha jól számoltam össze) a Királyi Haditengerészet kötelékében még kilenc ilyen igen költséges, legalább 100 ágyúval rendelkező első osztályú sorhajó szolgált.

cikk16 03a.jpg

Szerző: ambasa  2012.07.18. 10:00 10 komment

Címkék: könyv hajózás csapattörténet Nagy-Britannia

süti beállítások módosítása