Hát lassan elkészültek a civiljeim az 1938 VBCW-hoz. A Warlord Games két csomag figuráját még anno Petyo szerezte be nekem az angol E-Bay-ről, egy ott hirdető boltból. A két Warlord Games Partizans (WGB-PZ-21) blisztere darabonként 10,80 Fontot kóstált, melynek mindegyike 8-8- véletlenszerűen összeválogatott figurát tartalmazott. Ennek köszönhetően sikerült az egyik figurából 3-at kapnom, de azt végül is elcseréltem, így nincs olyan figurám, amelyből kettőnél több lenne. Szerencsére itt a festéssel, némi kép változatosabbá lehet tenni az összképet, de azért itt is vannak minimális megkötések, lila, rózsaszín és egyéb rikító színek használatától én személy szerint idegenkedtem. Az elkészült, kifestett figurákon vegyesen használtam Revell és Vallejo akril és Humbrol és Revell olajfestékeket, az előbbieket főként a nagyobb felületek, míg az utóbbiakat a szárazecseteléshez, de természetesen voltak kivételek. A hatás fokozására Citadel bemosó tintákat használtam. Az elkészült 16 figurát két csoportra osztva, az egyik alapja lehet bármelyik VBCW frakciónak, míg a másik csak a baloldaliaknak.

blog15 11a.jpg

Szerző: ambasa  2012.07.15. 15:17 2 komment

Címkék: 28mm wargame Very British Civil War

blog14-21feketef.jpgNemrég teszteltük a 2. világháborús szabályrendszerünket a Vér és Acélt. Mivel nemrég volt a partraszállás évfordulója, na és persze olyan kifestett, kész seregeink voltak, a D-nap egyik momentumát választottuk. Belemehetnék, hogy mennyire történelmi volt a csata, de mivel ez egy szakaszléptékű, skirmish rendszer, így még akár meg is történhetett. Mindenesetre elképzelésünk szerint 1944. június 7-ét írtuk, és a brit csapatok megpróbáltak kitörni a hídfőből. 

 

Brit gyalogság helységharcban
 

Szerző: HPetyo  2012.07.07. 07:00 6 komment

Címkék: második világháború wargame 20mm

blog13 0a.jpgMostanában azt tapasztalom, hogy mások is elkezdtek érdeklődni a napóleon kori wargame iránt, csak éppen még nem találták meg a számukra megfelelő szabályt. Pedig aki ezt a korszakot választja, igazán dúskálhat a különböző szabályok között. Én nem szeretném, ha valaki úgy értelmezné ezt az írást, hogy ez az egyetlen és legjobb szabály, inkább úgy, hogy ez alapján el tudja dönteni, hogy kipróbálja, avagy sem. Hozzá kell tennem, hogy már ez előtt a szabály előtt is próbálkoztunk más szabályokkal, a Pro Gloriaval, a WAB Napoleonnal, de igazából egyik sem okozott osztatlan sikert a társaságunkban (megjegyzem ez sem tetszik mindenkinek, de többé kevésbé kezd elfogadottá válni).

 

 

 

 

 

 

Szerző: ambasa  2012.07.04. 12:00 Szólj hozzá!

Címkék: wargame Foundry Napoleon

Resize of cikk12 01.jpg

Az Admiral Graf Spee az első világháború után újjá épülő Kriegsmarine egyik emblamatikus hajója volt. Nevét olyanok is ismerik, akik nagyon nem merültek el a kor, vagy a hajózás történetében.

Az Admiral Graf Spee a Deutschland osztály 3. tagjaként 1936-ban készült el, a Deutschland (később Lützow), és a Graf Spee után. A hajó nevét Graf Spee admirálisról, a coroneli győzőről, a tragikus sorsú Kelet-Ázsiai Hajóraj utolsó parancsnokáról kapta.

 

 

 

 

Szerző: ambasa  2012.07.01. 23:48 9 komment

Címkék: könyv hajózás második világháború wargame csapattörténet

blog WNM 07.jpgMúlt nyáron volt szerencsém egy hetet eltölteni Krakkóban, ahol az érdeklődő számos hadtörténettel kapcsolatos látnivalót is megtekinthet. Sikerült is egy részüket megnéznem, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy még vissza kell térnem, mert jó párdolog kimaradt.

A Krakkói Nemzeti Múzeum

A múzeumot eredetileg 1879-ben alapították. Az nem túl szép épületet, amiben ma is működik 1934-ben kezdték építeni, azonban az építkezést a második világháború félbeszakította hosszú-hosszú időre. Végül is az építkezés csaknem 60 év múlva 1992-ben fejeződött be, a múzeumot ekkor adták át a nagyközönségnek. Maga a múzeum a nemzeti múzeumokhoz hasonlóan több állandó gyűjteménnyel és fiókintézménnyel rendelkezik, de ebből számunkra a fegyver és egyenruha gyűjtemény az, ami igazán érdekes. Maga a belvárostól két megállóra található, a második világháború előtt kedvelt körúton található, így akár egy rövid sétával is elérhetjük. A belépőjegy nem vészes, ha jól emlékszem 10 zlotyi volt, amiért mindhárom állandó kiállítást is megtekinthetjük (XIX-XX. Századi lengyel képzőművészet és a lengyel kézművesség remekeit). 

 

Szerző: ambasa  2012.06.24. 16:28 Szólj hozzá!

Címkék: múzeum Lengyelország

blog10-4.jpegMióta történelmi terepasztalos stratégiai játékokat játszok, többször szöget ütött a fejemben, hogy az adott kor magyar seregét meg kellene csinálni. Még ha soha nem is használom őket, legalább a magyarságtudatom miatt. Tervben van egy 2. világháborús magyar sereg, elsősorban a 1941-42-es évekre kihegyezve, egy korai 1. világháborús sereg, de gondolkodtam már valamilyen középkorin is. Igaz, utóbbi csak ötlet szintjén fogalmazódott meg bennem, a másik kettőért már lépéseket is tettem. Nemrég az Inkvizítoron közösen rendeltünk a Modelhobbies-től. Kaptam a kedvező ár adta lehetőségen és én a Strelets 1:72-es osztrák-magyar gyalogságát rendeltem.

Korábban riogattak, hogy a Streletsnek nagyon rossz minőségű figurái vannak, gyakorlatilag sorjaboglya az egész. Az 1. világháborús német seregemhez már rendeltem tőlük ulánusokat és meg kell mondanom, hogy pozitívan csalódtam. Nem volt olyan rossz a minősége. Így a jó tapasztalaton felbuzdulva bátorkodtam mégegyszer ezt a gyártót választani. (sok választási lehetőségem amúgy sem volt, mert nem sokan gyártanak ilyen készletet) Persze rendelés előtt azért ránéztem a plasticsoldierrewiev-n, de most majd kiderül, hogy a lovasokkal csak szerencsém volt-e.

Szerző: HPetyo  2012.06.19. 15:53 12 komment

Címkék: könyv makettezés első világháború wargame 20mm

blog09-2.jpgElőször is üdvözlet mindenkinek! Gyorsan egy pár szóban magamról. 2006 környékén ismerkedtem meg a terepasztalos stratégiai játékokkal. Warhammer 40000-rel kezdtem, mert akkor már régóta nagy rajongója voltam a világnak. Néhány évig csak ez jelentette számomra a wargame-et, bár kacsintgattam a Fantasy felé is, de sereget sohasem kezdtem gyűjteni. Habár gyerekkorom óta érdekel a hadtörténelem és a haditechnika, érdekes módon a történelmi wargame-ek nem vonzottak kezdetben. Sőt.
Aztán amikor abbahagytam a Warhammer 40K-t, akkor sem ilyen irányba indultam tovább, hanem egy skirmish sci-fi felé. 

blog09-1.jpg

 

 

 

 

 

Ez volt az Infinity. Megfogtak a szép és jó minőségű fém figurák (imádom a fém figurákat), és ráadásul elérhető áron is voltak. Bele is kezdtem, de sajnos rövidesen játékostárs hiányában félretettem ezt is. Nem hagytam abba, bármikor szívesen játszok megint, ha lesz kivel. Közben beszereztem egy nagy adag 1. Világháborús késői német gyalogost és ágyút a renegade Miniatures-től, hogy majd Warhammer 40K birodalmi gárdista sereget konvertálok belőlük. Ez volt a GW játékának utolsó rúgásai nálam. Ebből nem lett semmi, de a figurák megmaradtak. Miután az Infinity is kifulladt, jöttek a történelmi terepasztalos játékok. 

Szerző: ambasa  2012.06.16. 07:59 Szólj hozzá!

1937.

cikk08-6.jpg

-VIII. Edward király Stanley Baldwin miniszterelnök tanácsa ellenére feleségül vette az elvált Simpson Wallist. Az esküvőn több magasrangú külföldi állami vezető és magas méltóság vett részt. A Harmadik Birodalmat Adolf Hitler kancellár, az Amerikai Egyesült Államokat Franklin Delano Roosevelt elnök, a Szovjetuniót Vjacseszlav Molotov külügyminiszter, Francia országot Albert Leburn köztársasági elnök, Olaszországot Benító Mussolini miniszterelnök, Mandzsunkót Zhang Junghu miniszterelnök, Japánt Naotoke Sato külügyminiszter képviselte. Magyarország részéről Horthy Miklós kormányzó vett részt de képviseltette magát Európa majd mindegyik koronás fője is. A fasiszta vezetők Hitler és Mussolini meg akartak bizonyosodni róla, hogy a király és kormánya nem gördít akadályokat az európai kontinensen tervezett hatalmi törekvéseik elé, míg japán remélte, hogy elismerik az általa létrehozott Mandzsunkó bábállamot. A brit munkásosztály nem nézte jó szemmel ezeket a törekvéseket, amelyek a feje felett zajlottak és a királyi esküvő utáni parádé alatt zavargások törtek ki, amelyet a rendőrség brutálisan szétvert.

Szerző: ambasa  2012.06.15. 16:54 Szólj hozzá!

Címkék: wargame Very British Civil War

Most vasárnap tovább folytatódott a maratoni napóleoni hadjárat Ákosnál. Tovább próbálgattok az immár finomodott Foundry Napoleon szabályba megbúvó rejtett lehetőségeket. A mai nap tanulsága a csatolt egységek használata és a bennük rejlő lehetőségek maximális kihasználása. Ma a szabály két legerősebb serege a legkiegyenlítettebb időszakban csapott össze.

FN05.jpg

Szerző: ambasa  2012.06.10. 22:51 1 komment

Címkék: 28mm wargame Foundry Napoleon

 Mostanában az a kellemes meglepetés ért, hogy baráti körömben és az általam látogatott fórumokon az első világháború hadtörténete egyre nagyobb érdeklődésre tesz szert. Így arra az elhatározásra jutottam, hogy talán érdemes lenne felhívni a figyelmet egy, a magyar hadtörténelem térben távoli epizódjára, ahol ugyan ha nem is fő, de epizódszereplőként magyarok is részt vettek. Ez az esemény nem volt más, mint Csingtau védelme 1914-ben.

csingtao 2.jpg

Maga történelmi esemény, ha belemerülünk a részletekben kínálja magát, hogy egy-egy epizódját lejátszuk a terepasztalon. A csatát nem nagy tömegrohamok, hanem inkább századok csetepatéi jellemezték. Sokszor egymás mellett volt jelen a  régi és a modern hadviselés, gondolok itt a kardpárbajtól a korai rohamcsapatok alkalmazásáig.

Szerző: ambasa  2012.06.07. 22:57 6 komment

Címkék: hadtörténelem első világháború Japán Németország Kína Nagy-Britannia Osztrák Magyar Monarchia

Kedves Mindenki!

A HM HIM „Hadtörténelmi Délutánok” sorozat 2012. június 16-án, szombaton 13 óra 30 perckor folytatódik a HM HIM (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti „Tóth Ágoston” termében.

Ezúttal dr. Lippai Péter ezredes tart előadást „Békefenntartás egy kicsit másként – Afganisztán” címmel, amely elsősorban hat hónap három Baglán tartománybeli hadműveletének történetét részletezi majd. Az előadás után a már megszokott fórumrész következik.

Kérek szépen minden érdeklődőt, hogy ezúttal legkésőbb 13 óra 25 percig érkezzék be a Kapisztrán téri portára, mert egy csoportban megyünk fel az előadás helyszínére!

A belépés továbbra is díjtalan!

Mindenkit sok szeretettel várunk!

Üdvözlettel:

Számvéber Norbert

Szerző: ambasa  2012.06.06. 10:28 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

1938. Egy Nagyon Brit Polgárháború

Resize of 1938-Game,-January-2009-016.jpg

Amikor 1937-ben, egy szép májusi napon a brit uralkodó VIII. Edward frigyre lépett az elvált Wallis Simpsonnal, a birodalom polgárai még nem gondolták, hogy az elkövetkező idők, milyen sötét jövőt tartogatnak számukra. Egyesek az alattvalók szokásos lelkesedésével fogadták, mások számára közömbös volt, de volt egy jelentős réteg, amely ugyan különböző okokból ellenezték az házasságot. Stenley Baldwin, a miniszterelnök már a kezdetektől az ellenzők élére állt és felszólította a királyt a trónról való lemondásra. Az alattvalói odaadás lassan elolvadt és a nép egyre jobban elidegenedett uralkodójától. VIII. Edward válaszút elé érkezett, vagy a trón, vagy a szerelme, de volt egy másik út, de ez innentől már fantázia, ami elvezet minket 1938-ba egy nagyon brit polgárháborúba…

Szerző: ambasa  2012.05.29. 13:44 5 komment

Címkék: wargame Very British Civil War

Az orosz-szovjet tengerészgyalogság története

 

Morskaja_pehota_Rossii.gifAz orosz/szovjet tengerészgyalogság gyökerei mintegy 70 évvel korábbra nyúlnak vissza történelemben, mint sokkal híresebb rokonáé az USMC-é. 1705. november 27-én I. Péter cár rendelete alapján felállítottak az első ezredet a Balti Flotta állományában, a hajókon való fedélzeti harc és partraszálló hadműveletek végrehajtásnak céljából. Az ezredek megnevezése tengerész személyzet lett (morszkaja ekvipazs). Az orosz tengerészgyalogság ezt a napot tekinti születése dátumának, amit minden évben meg is ünnepel. Ám az orosz tengerészgyalogság gyökerei ennél korábbra nyúlnak vissza, már 1669-ből maradtak fent feljegyzések, hogy az Orel nevü hajóra Iván Domozsirov 35 nyijzsnij-novgorodi íjászt telepített a fedélzeti harcra és esetleges parti rajtaütések végrehajtására.Resize of rni1.jpg

 Az orosz tengerészgyalogság, megalakulása óta kivette részét Oroszország háborúiból. Harcoltak a nagy északi háborúban 1700-1721. a hétéves háborúban 1756-1763. a törökök ellen is számos alkalommal, többek között a teljesség igénye nélkül Gangutnál 1714. a Cseszme-öbölben 1770. vagy Izmail erődje bevételénél a Duna partján.

A napóleoni háborúk idején 1799. bevették a francia kézen lévő Korfu erődjét, majd ugyan ebben az évben rohammal partraszálltak Nápolyban, és a még a Pápai állam területére is behatoltak. a 6. Koalíció idején a tengerészgyalogság kitüntette magát a Grand Armee ellen Borogyinónál 1812. Kulmnál 1813. és Danzig ostrománál.

Részt vettek 1854-55-ben Szevasztopol védelmében a krími háború alatt és dacoltak a Császári Japán Haderő katonáival Port Arthurtnál 1904-ben az orosz-japán háborúban.

 Mindkét világháborúban számos fontos partraszállást hajtottak végre, az elsőben a török ellen a Fekete-tengeren, míg a másodikban a németek ellen a Balti- és a Fekete-tengeren, a japánok ellen pedig a Szahalin-szigeteken és Észak-Korea kikötőiben.

A háború után 1947-ben a tengerészgyalogságot feloszlatták, maradék erői egy részét a partvédelmi erőkbe olvasztották be. Csipkerózsika álmát egészen 1961-ig aludta, amikor is a Gorskov admirális újjászervezte, a feltörekvő Szovjet Haditengerészet támogatására. Gorskovnak sikerült levennie a bélyeget az addig az imperialista hatalom jelképének tartott tengerészgyalogságról és flottáról, miközben ironikus módon pont a szovjet imperializmus kiépítésére használta fel. A szovjet hadihajók és tengerészgyalogosok ebben az időben a világ számos pontján jelentek meg tartottak hadgyakorlatokat és építettek ki támaszpontokat Vietnámtól a Vörös-tengeren és Szírián át egészen Kubáig.

Szerző: ambasa  2012.05.16. 14:15 2 komment

Címkék: második világháború csapattörténet 20mm Oroszország/Szovjetunió

Kedves Mindenki! 

A HM HIM „Hadtörténelmi Délutánok” sorozata 2012. május 26-án, szombaton 13 óra 30 perckor folytatódik a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.) II. emeleti „Tóth Ágoston” termében. 

Ezúttal Antal Gábor tart előadást „Az ABDA (American-British-Dutch-Australian Command) tengeri hadműveletei, 1942” címmel. 

Az előadást a szokás szerinti fórumrész követi. 

A belépés továbbra is díjtalan. 

Mindenkit sok szeretettel várunk! 

Üdvözlettel:

Számvéber Norbert

 

Szerző: ambasa  2012.05.11. 20:13 Szólj hozzá!

Címkék: Hadtörténeti Délutánok

 Üdvözöllek kedves érdeklődő, aki megtiszteli a blogomat!

   Először is talán magamról: már hosszú évek óta töltöm szabadidőmet történelmi wargame-mel, főleg azért mert kikapcsol, szórakoztat és olyan embereket ismerhettem meg eközben akikkel valószínűleg soha sem találkoztam volna. Az idők folyamán kapcsolatba kerültem a Sas, Deep Strike és az Alba Regia, de még a Dél Londoni wargame klub tagjaival tagjával, akikkel több kevesebb rendszerességgel játszom, de találkoztam itt élő, vagy csak ide látogató brit, svájci, finn, francia, új-zélandi játékosokkal is.  Ezekkel az emberektől sokszor nem csak játék, hanem mélyebb történelmi ismereteket is szerezhettem, és valahol nekem is céljaim között szerepel, hogy ne csak a játék, hanem a történelem szeretetét is népszerűsítsem.  

Szerző: ambasa  2012.05.09. 16:18 2 komment

süti beállítások módosítása