Az idén 10. jubileumi évét élő Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred Hagyományőrző Egyesületet 2010-ben alapította 14 a katonai hagyományokért és azok ápolásáért elkötelezett civil és katona személy. Kezdeti céljuk a Magyar Királyi „Szent István” 3. Honvéd Gyalogezred katonai hagyományainak ápolása, a korabeli (2. Világháború) katonaviselet és felszerelési tárgyak bemutatása.
2018.08.15, Székesfehérvár, díszőrség és koszorúzás a Szent István gyalogezred emléknapján, a Lánczos Kornél gimnázium homlokzatán elhelyezett emléktáblánál.
Nos sajnos idén nem tudtam ellátogatni Lengyelországba, de szerencsére még mindig maradt a tavalyi poznani látogatásomról mit írni. Azok közül, ami még mindenképpen hátra van a a Wielkopolskie Muzeum Wojskowe, vagy ahogyan én neveztem magamban, hogy különbséget tudjak tenni a város különböző kisebb-nagyobb hadimúzeumai között: a fegyvertár...
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
A most bemutatásra kerülő haditechnikai eszköz egy olyan páncéltörő ágyú, amelyet Csehszlovákiában gyártottak, de a környező országok szinte mindegyike használta hadseregében, többek között a Magyar Királyi Honvédség is.
Éppen 400 éve, 1620. november 8-án került sor arra a csatára, amely az első nagyobb összecsapás volt, abban a konfliktusban, amit később a harmincéves háború névvel vonult be a történelembe. Ezen ködös november eleji napon az egyesített császári, bajor, spanyol és a katolikus liga csapatai Prága városától alig néhány kilométerre lévő Fehér-hegynél döntő vereséget mértek a protestáns cseh, morva, sziléziai és ausztriai lázadókra, lezárva ezzel a háború első időszakát...
Mint már több cikkben is írtam, az elmúlt ősszel volt szerencsém Poznanba látogatni, ahol számomra, a történelemrajongó számára számos múzeum és emlékhely található. Korábban írtam egy Poznan központú lázadás múzeumáról, a Felső (Nagy-) Lengyelországi Felkelést bemutató intézményről. Azonban Poznan városát nem csak az első világégés után rázta meg egy nagyszabású felkelés, hanem 1956-ban is.
Ki ne szerette volna már legalább egyszer megváltoztatni a történelmet? Ki ne gondolt volna arra, hogy ha egy-egy államférfi vagy hadvezér bőrébe bújt volna, akkor hogyan alakította volna az eseményeket? Mi lett volna, ha ő irányíthatta volna Németországot, Japánt vagy épen az USA-t a második világháború folyamán? Mit tett volna Sztálin, Churchill, vagy épen Mussolini helyében? Nos a War Room nevű társasjáték ezekre a kérdésekre próbál választ és lehetőséget adni...
A XIX. század második felében egy újtípusú, elit könnyűgyalogság jelent meg a csatatereken, és bátorságuk, katonai képzettségük révén hamarosan a harcmezők kiemelt szereplőivé váltak. Egy olyan korban, amikor a tűzfegyverek fejlődését a katonai gondolkodás nem követte elég gyorsan és hirtelen megnőtt gyilkos mezőn még mindig a merev rohamoszlopok próbálták kierőszakolni a győzelmet, miközben percek alatt olvadtak el, megjelent egy olyan katonatípus, amely már azelőtt a laza csatárláncot alkalmazta, amikor azt még látszólag semmi sem indokolta. Ezek voltak a kor rettegett elitkatonái, a francia-algériai eredetű zuávok...
A szovjet lövésszakasz már kora hajnalban beásta magát ennek a névtelen folyónak a nyugati partján, mivel tudták, hogy hamarosan német páncélosok fognak feltűnni a gabonatábla és a kis erdő között húzódó poros főúton. Csak magukban és abban a két kohószökevény T-26-osban bízhattak, amelyek eddig nem szerepeltek túl jól, és ugyan bátran szálltak szembe a fasiszta támadókkal, de legtöbbjük már azelőtt harcképtelenné vált mielőtt elérhették volna a frontvonalat. Sebaj gondolta a lövészszakasz parancsnok, legalább nem fogják magukra hagyni őket. A parancs szerint addig kell kitartaniuk és akár az életük árán is megvédeni a hidat, amíg az erősítés meg nem érkezik. De vajon mikor lesz az, és közülük vajon hányan élik meg majd azt a percet, amikor felmentik őket, nos erre kerestük a választ szeptember első vasárnapján...
Mint már korábban írtam, tavaly úgy esett, hogy szeptember végén Poznanba látogattam el. Az eredeti célom a Páncélos Múzeum lett volna, de annak újranyitása csúszott, és csak október közepén vált újra látogathatóvá, immáron új helyen. (Sebaj, legalább van okom visszamenni ebbe a szép, és érdekes városba.) Ennek ellenére nem maradtam néznivaló nélkül, hiszen a Poznannak hosszú időre visszanyúló katonai múltja van, amelyről számos közgyűjtemény és emlékmű tanúskodik. Ezek közül az egyik legnagyobb, a Citadella, amelyben egyszerre láthatunk egy XIX. századi erőd maradványait, egy helyőrségi temetőt, és egy haditechnikai múzeumot is...
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
Szinte napra pontosan 250 esztendővel ezelőtt hajóágyúk dörgése törte meg a csendet a festői Égei-tenger egyik öblében. De nem két nagy, tengeri nemzet hajói vívták élet-halál harcukat, hanem két kontinentális hatalom flottája ütközött meg egymással, az orosz és a török. A felek egy olyan furcsa háborúban, mérték össze erejüket, amely eredetileg a lengyel trón birtoklása körüli viták farvizén robbant ki, de hatása máig is tart.
Valamikor, amikor még azt gondoltam, hogy van értelme elmennem a Games Day-re elhatároztuk Jánossal, hogy egy 1:72-es, leánykori nevén 20 mm-es vietnámi háborús asztallal tartunk egy alternatív Bolt Action bemutatót. Bele is kezdtem a figurák festésbe, és el is jutottam valameddig, mind az észak-vietnámi, mind az amerikai seregemmel. Aztán különböző okok miatt, ez a terv félbemaradt, itt nem részletezendő, de egymástól részben független okok miatt sem én, sem János nem jutott el a rendezvényre, de ha lassabban is, a munka folytatódott…
Kevés olyan jellegzetes, és ikonikus löveg van a haditechnika történetében, mint a francia 75 milliméteres, a Soixante-Quinz, amely annyi képen és filmrészleten szerepel. (Talán ilyen lehet még a szovjet ZISz-3-as és a német 8,8 cm-es Flak.) Ha megnézünk egy dokumentumfilmet az első világháború nyugati hadszínteréről, akkor majdnem biztos, hogy ez az ágyú fel fog tűnni valamelyik képkockán, a jellegzetes lövegzárjával. Már önmagában ez a tény is megérné, hogy írjak róla, de ennél többről van szó, mivel ez a löveg korszakalkotó volt. Mai értelemben a Canon de 75 modele 1897 volt az első modern löveg, amely már rendelkezett majd minden olyan szerkezeti elemmel, amely az utána követő évszázadban az utódai is. Ha így nézzük a francia 75-öst tekinthetjük minden mai löveg ősének...
Az elmúlt ősszel úgy esett, hogy egy hirtelen fellángolás miatt, úgy döntöttem, hogy ezúttal Poznanba látogatok el. Magában a városban számos történelmi és kulturális látnivaló van, amelyek magukon viselik Poznan/Posen lengyel és német múltját. Egy internetes blog egészen odáig ment, hogy a várost, Krakkóhoz hasonlította, ami persze egy kicsit túlzás, de azért nem is annyira, mint az elsőre hangzik. Noha elég messze van hazánktól és nem is annyira ismert, de én azt gondolom, hogy érdemes ellátogatni ebbe a nagy történelmi múlttal rendelkező városba, és ehhez szeretnék egy cikksorozattal némi kedvet csinálni.
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…
Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy magyar viking, akit Tyrkirnek, azaz Türknek neveztek. Ez a derék normann neve talán az idők homályába veszett volna örökre, ha nem kapcsolódna hozzá egy nevezetes történet, amit a sagák, a viking népmesék és később az azt írásba foglalók meg nem örökítették volna. De vajon ki is volt Tyrkir a viking, aki Leif Eriksson, oldalán első magyarként Amerika földjére lépett. Vajon valóban élt, vagy sem, ezt mindenki döntse el, miután elolvasta ezt a kis történetet…
Sorozatunk következő részében a Warlord Games viszonylag új, Blood Red Skies nevű légiharc játékát szeretném bemutatni. Továbbra sem célom egy minden részletbe menő szabálybemutató, tehát a játékhoz szükségeltetik elolvasni a szabálykönyvet. Mindazonáltal ez nem egy bonyolult rendszer, így viszonylag részletesen lehet írni róla. Lássuk. 
„-Uraim Enghien herceg nagyra tartja vitéz bátorságukat a harcok során, ezért tisztességes megadást ajánl. Megtarthatják zászlóikat és elvonulhatnak csatarendben. Elfogadják?
Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…