"Itt állt Salgóvár, mint egy óriás,
Ki az egekre nyujtja vakmerő
Kezét, hogy onnan csillagot raboljon;
Itt állt Salgó... az éghez oly közel,
És benne mégis a pokol tanyázott.
A századoknak döntő lábai
Elgázolák rég e vár tornyait.
Belőlök egy-két csonka fal maradt, mely
Szomorkodással tölti idejét,
Mint aki lármás ifjuság után
Éltét megunva remetéskedik."

/Petőfi Sándor: Salgó/

        Ez a cikk a szovjet hadiipar különleges rendeltetésre szánt egyik harcjárművét, a T-38-as harckocsit mutatja be. A szovjet hadsereg 1932-ben fogadta el az úszó harckocsik fejlesztését. 1933-tól a 37-es számú gyár már elkezdte gyártani a T-37-eseket.

Elöljáróban el kell mondanom, hogy a számos második világháborús szabály közül én mostanában leginkább a Bolt Actiont részesítem előnybe. Azaz csak részesíteném, mert a baráti társaságom egyik fele a Rapid Fire-ra, míg a második a Battlegroupra esküszik. Ákos barátom is ez utóbbi mellett tette le a voksát. Nos már régóta invitált egy játékra, de sajnos sokáig nem sikerült rá időt szakítanom. Igaz annyira nem a szívem csücske ez a szabály de kénytelen vagyok alkalmazkodni, így végül amikor időm engedte sort kerítettem egy játékra. Kíváncsi voltam vajon változik a véleményem vagy esetleg egy újabb játék árnyalja majd a képet, amit a szabállyal kapcsolatban kialakult bennem…

Az előző részben megpróbáltam a klasszikus német schnellbootok kifejlesztésének történetét felvázolni. Illetve megismertetni azok szerkezetét, rendszerit, és fegyverzetét. Így nem maradt más hátra, mint a harci alkalmazásuk történetének ismertetése…

Nos, immár negyedszer, és Budapesten másodszor sikerült megrendezni a számomra megjegyezhetetlen elnevezésű Történelmi Terepasztalos Játékok Napját. (Lehet, hogy egy ötletbörzét kellene majd kiírnunk egy frappáns elnevezésre, mint pl. az osztrák Vivat, vagy az angol Historicon, vagy a Salute, de ez még a jövő zenéje.)

Már régóta játszottam a gondolattal, hogy a Budapesttől viszonylag nem nagy távolságra lévő várat meglátogassam. Sajnos nekem a gyermekkori képzetem a várról, általában egy szinte felismerhetetlen rom, amelyet természetesen a Habsburgok pusztítottak el a Rákóczi szabadságharc után. Természetesen ma már tudom, hogy ennél árnyaltabb a kép. Minden esetre Simontornya nem ez a kategória, és ráadásul még elérhető közelségben is van, így nosza egy forró nyári napon felkerekedtem, és elmenetem megnézni…

A Go-Modelling rendezvény immáron viszonylag hosszú múltra tekint vissza, hiszen az elsőt még 2005-ben rendezték meg. Jómagam már harmadszor látogattam, meg hála a Goforgo Travel kedvezményes buszos lehetőségének, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Az előző alkalmakkal csak kis busszal mentünk, de úgy látszik kis hazánkban is egyre több ember fülébe jut el a derék bécsiek rendezvénye, mert immár idén először, egy nagy busszal keltünk útra…

Amikor második világháborús Kriegsmarinéra gondolunk, akkor szemünk előtt a tengerek szürke farkasai vagy a Bismarck csatahajó jelenik meg, és kevésbé azok az igáslovak, amelyek nap mint nap bevetésre indultak, a német gyorsnaszádokra, a schnellbootokra. Természetesen más haditengerészetnél sincs ez másként, elég gondolnunk a brit, vagy épen az első világháborús osztrák-magyar rombolók tevékenységére, pedig szerintem ezeknek a kis hajóknak a története is megér egy hosszabb írást...

Mostanában elég sokat foglalkoztam a XVI. század végi, a XVII. század eleji magyar hadtörténelemmel, beleértve a tizenöt éves háború történetét. Miközben olvastam az ide vágó szakkönyveket. Lépten-nyomon szembe jött velem egy magyar hadvezér Pálffy Miklós. Minél jobban merültem el a témában, meggyőződésemmé vált a leírásosok alapján, hogy az utókor és a magyar történetírás méltatlanul feledkezett, meg illetve nem kezeli helyén ezt az igazán nagy formátumú katonát, akinek élete, megér egy hosszabb írást az interneten is…

Mint korábban írtam, idén ősszel folytattam a krakkói erődrendszer elemeinek bebarangolását. Igazából néhány régi adósságomat akartam letudni, a városban illetve a nyugati védelmi vonalban, ahogy azt a korábbi posztomban meg is írtam. Mielőtt meglátogattam egy-egy építményt a net barangolva próbáltam felmérni a jelenlegi állapotát, és azt, hogy vajon mennyire látogatható. Ugyan nagyjából elhatároztam, hogy mit is szeretnék látni, de ahhoz, hogy legyen annyi, amelyről érdemes írni, próbáltam alternatív látni valókat is keresni. Már nem tudom, hogy hogy került a figyelmembe, de amikor megláttam, tudtam, hogy ide mindenképpen el kell látogatnom, és azt is, hogy ez a korábbiaktól eltérően, ez egy önálló írást is megérdemel…

Nos a barátaimmal elhatároztuk, hogy 2018. utolsó hetében tartunk még egy játéknapot. Ez azért nem volt olyan egyszerű, mert a szóba jöhető napokon már a klubok, vagy foglaltak, vagy zárva voltak. Szerencsére a némi protekciót felhasználva a TLK csapata a segítségünkre sietett és befogadott minket a rendes heti összejövetelükön. A másik asztalon a szokásos Rapid Fire összecsapás zajlott, azonban én Petyó jóváhagyásával, elhatároztam, hogy előveszem a naftalinból a néhány éve kifestettem egy északi és egy déli, amerikai polgárháborús seregemet…

Már elég régóta foglalkoztat a XVII. század hadviselése, amit mi sem bizonyít jobban, minthogy mind 20, min 28 mm-ben szereztem be seregeket, amik „már csak” kifestésre várnak. Maga a korszak nagyon érdekes a hadviselés szempontjából. Ekkor zajlanak a török elleni felszabadító háborúk, köztük a tizenö téves háború, a németalföldi háborúk, a harmincéves háború, az angol polgárháború, a Bocskai-felkelés az angol-holland tengeri háborúk és még számos érdekes, ugyan akkor nagyon véres hadi esemény, amely bizonyos értelemben ma is hatással van a világunkra. Ugyanakkor ez a korszak az, amikor kialakulnak az állandó hadseregek és lezajlik egy hadügyi forradalom. A lovagi lovasság végleg elveszíti a fölényét a gyalogsággal szemben és pikások négyszögeit lassan felváltják a csupa tűzfegyverrel felszerelt gyalogosok tömegei, amelyek a mai napi jellemzik a csatatereket.

Igazából kezdetben csak a harmincéves háborúval kapcsolatos könyvajánlót szerettem volna, de menet közben arra kellett rájönnöm, hogy a téma annyira összefonódik, hogy nem lehet ezt az egy eseményt kiragadni a korszak hadviseléséből. Szerencsére az éra magyar nyelvű szakirodalma viszonylag bőséges így számos nyomtatott- vagy internetes mű is foglakozik a témával. 

A számos könyv mellett sok interneten elérhető előadás, és ismeretterjesztő fim is várja azokat, akiket érdekel a korszak így ezek közül is be szeretnél mutatni majd párat.

-Bagi Zoltán Péter: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt éves háborúban – Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek (Históriaantik 2011.)

-B. Szabó János, Somogyi Győző: Az Erdélyi Fejedelemség hadserege (Zrínyi 1996.)

-Katonák Bethlen Gábor korából (Bethlen Gábor Hagyományőrség / Mare Temporis Alapítvány 2013.)

 -Nagy László: Magyar hadsereg és hadművészet a harmincéves háborúban (Akadémia 1972.)

 -Nagy László: Megint fölszánt magyar világ van… Társadalom és hadsereg a XVII. század első felének Habsburg-ellenes küzdelmeiben (Zrínyi 1985.)

 - Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme XV-XVI. fejezet (Budapest, 1928–1942) 

Nos három évvel ezelőtt, mikor ráakadtam Krakkóban ezen különleges látnivalókra, úgy mentem el, hogy még számos olyan erőd és egyéb katonai látnivaló maradt, amelyeket egyszer majd meg kell látogatnom. Noha a következő években szintén ellátogattam a lengyelek ősi fővárosában, mégis úgy alakult, hogy ez a bakancslista még sem tudott teljesülni. De ami késik, nem múlik és végül a három évvel ezelőtti túra folytatódott. Akkor a kötelező és ajánlott látnivalók mellett az észak-keleti védműveket vettem szemügyre. Idén észak-nyugatra, és nyugatra vetettem szemem, és egy kivételével, amelyben majd egy másik cikkben írok, a Visztulától északra, a németek felé néző lánc néhány elemét látogattam meg…

Úgy látszik a november kis Hazánkban a makett-kiállítások évada. Talán nem túlzás, ha azt mondom, egyik éri a másikat. Kezdődött 10-11-én Békásmegyeren, majd következett a következő hétvégén, 17-18-án Gödöllő és a koronát Pozsony tette fel 24-én. Aki végig csinálja, annak ez kemény sorozat lehetett. Sajnos idén úgy alakultak a dolgaim, hogy csak az utolsóra tudtam elmenni, ellentétben az elmúlt évvel, amikor sikerült végigvinnem a háromtusát. Na de lássuk, mit is láthatott az aki elutazott a második legnagyobb magyar makett-versenyre…

                Ebben a cikkben egy kevésbé ismert harcjárművet szeretnék bemutatni és némileg helyére tenni a sokszor helytelenül használt elnevezéseiket. A jármű, bár cseh gyártmány, a csehek sohasem állították rendszerbe, kifejezetten a Jugoszláv Hadsereg számára tervezték és gyártották.

Valamikor, hónapokkal ezelőtt, János barátommal elhatároztuk, hogy a soron következő történelmi asztali hadijátékos napot egyetlen téma, az első világháború befejezésének centenáriumára időzítjük. Mi így próbálunk megemlékezni, a magunk sajátos módján, a nagy világégés befejezésének 100. évfordulójáról. Szerencsére a nevezetes dátum pont vasárnapra esett így viszonylag könnyen megvalósítható volt, hiszen egy hétköznapon, valószínűleg sokkal kevesebben tudtak volna időt szakítani egy ilyen emlék/játéknapon való részvételre. A szót tett követte, és a megvalósítás vonata szép lassan megindult a maga útján, ahonnan már nem lehetett letéríteni.  Azonban miközben zajlott a szervezés, az előkészületek és az egyeztetések még nem sejtettem, hogy ez az esemény egy kicsit több lesz és végül egy egész hétvégévé növi ki magát. Történ ugyan is, hogy János felvetette, mi lenne, ha meglátogatnánk a rendezvényt megelőző napon a sógorok VIVAT nevű kriegspiel találkozóját. Végül némi tipródás után igent mondtam, így az első világháborús emléknap egy hétvégévé nőtte ki magát…

Ezen a blogon nem teljesen szokatlan módon, most egy társasjátékot szeretnék bemutatni. A neve: The Grizzled. Egy kooperatív játék, ami a Nagy Háború köntösében próbálja megmutatni nekünk a bajtársiasság rögös útját.

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvhöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Hermann Róbert (szerkesztő): Fegyvert s vitézt… - A magyar hadtörténelem nagy csatái (Corvina 2003.)

-Róbel Sándor: A legrégebbi ország (Cigle 2013.)

-Torrente del Bosque (Géczi Zoltán): Japán shógunok titokzatos élete (Vagabund 2005)

-Blazsek Attila, Sárhidai Gyula: Világtengerek farkasai – Tengeralattjárók 1939-1945 (Kornétás 2017.)

-David Fairbank White: Keserű óceán – Csaták az Atlanti-óceánon 1939-1945 (Goldbook 2009.)

-V.G. Jan: Dzsingisz kán (Európa 1977.)

Ha szeptember utolsó hétvégéje, akkor Niepolomice. Immár negyedszer látogattam meg ezt a nagyszerű fesztivált. Ugyan a tavalyit elmosta az eső és most is várható volt, de végül sikerült a látogatást szárazon megúszni.

Ilyenkor szeptember végén rendszeresen el szoktam látogatni Lengyelország egykori fővárosába, Krakkóba. Szeretem ezt a várost, viszonylag könnyű megközelíteni, és mindig barátságos. A városba nagyon sok ismert és kevésbé ismert történelmi emlékhely van, amelyeket érdemes megtekinteni, illetve nagyon sok olyan, amelyeket ott helyben fedez fel az utazó. Anélkül, hogy előre szaladnák, természetesen lesz még beszámoló az ott látottakról, de nem most. A mostani téma az immár 13. alkalommal megrendezett Pola Chwaly fesztivál.

Valamikor a XIX. század végén egy olyan fegyver jelent meg, amely valóban forradalmasította a hadviselést. Ugyan a messze hordó vontcsövű puskák elterjedésével már a francia-porosz háború folyamán a hadvezérek kénytelenek voltak szembesülni, hogy a tömött oszlopokban való rohamozás már a múlté. A tömött alakzatok fellazultak és lassan a gyalogság kénytelen volt csatárláncba fejlődni. Az ipari forradalom teljesen átalakította a hadsereget és a hadviselést. Egyre több embert lehetett felszerelni és egyre jobban szét lehetett húzni az arcvonalat. A csataterek kiszélesedtek, de döntést továbbra is a roham lökőerejével kívánták kivívni a hadvezérek. Ez azonban azt jelentette, hogy ugyan a tömött alakzatok fellazultak, de a döntés miatt, még mindig egy viszonylag szűk helyen kellett támadni sok gyalogossal, mert a tűzerőt csak így lehetett összpontosítani. Azonban, ekkor a XIX. század végén egy amerikai feltalálónak az üzlettársa azt javasolta: „Ha pénzt akar keresni, akkor valami olyat találjon ki, amivel az európaiak egymás torkát elvághatják, és gazdag ember lesz.” A feltaláló, akit Hiram Maximnak hívtak, megfogadta a tanácsot, és megszületett a géppuska, ami aztán végleg átalakította a csatamezőket…