Nos ott tartottunk, hogy a dicső Német Lovagrend, rárontott a pogány szlávokra, és rögtön az első összecsapásban fényes győzelmet aratott. Azonban ahogy tovább hatolt előre Oroszország Anyácska szíve felé, a ruszok egyre erősebb ellenállást fejtettek ki. A következő ütközetet ismét a keresztesek nyerték, de győzelmük már koránt sem volt olyan fölényes. Sajnos a harmadik összecsapásról nem tudok beszámolni, mert nem voltam ott, csak seregemmel képviseltem magam. Azonban úgy hírlik az oroszok megemberelték magukat és végül egy apró győzelemmel sikerült megállítani a teuton behatolást. A lovagrend kénytelen volt visszavonulni, és bizonyos rosszul védhető területeket feladni. A háború, azonban még orosz földön dúlt. Ekkor elérkezett a május, és ott tartottunk, hogy az oroszok végre megkezdhették hadjáratukat szülőföldjük felszabadításáért…

Tehát ahogy azt az előző cikkemben ígértem, vessünk most egy közelebbi pillantást a csata lefolyására. Nem célom az egész eseményről egy részletes leírást adni, ennek a sorozatnak nem ez a miértje, inkább csak egy bemutatót, a teljesség igénye nélkül. Szeretném szemléltetni a viszonyokat, nagy vonalakban a csata lefolyását. Ahogy azt is írtam korábban, nálam akkor „kerek a történet” egy történelmi játék esetében, ha kicsit az események mögé is láthatok. A Mud&Blood ezen kiegészítője amúgy is több hangulati elemet tartalmaz, de már eleve az alap rendszer sokkal inkább a játékélményre fekteti a hangsúlyt. Ha van némi fogalmunk a csatáról könnyebb beleélni magunkat katonáink bőrébe és így teljesedik ki a szórakozás. 

Francia katonák törnek előre dombos, erdős terepen. Habár a kép 1915-ben, az Argonne-okban készült, de hasonló volt a terep a Chemin des Dames-en is.

A szovjetek, talán a forradalmi hevületüknek köszönhetően, szemben a cári birodalommal - meglepően fogékonyak voltak az újdonságok befogadására, már ami a haditechnikai fejlesztéseket és a katonai elméleteket illeti. A polgárháború lezárása után a szovjet katonai vezetés érdeklődéssel figyelte a húszas-harmincas évek elméleti vitáit, amelyek arról szóltak, hogyan is lehetne elkerülni az első világháború állóháborúját, illetve azt, hogyan is lehet a mélyen tagolt védelmet áttörni. A külföldi szakirodalom tanulmányozása, a saját első világháborús és polgárháborús tapasztalataik és a forradalmi ideológiájuk egy sajátos útra vitte őket, amelyben szerepet kaptak a szárazföldi csatahajók is…

Nos van egy utazási iroda kis Hazánkban, amely kifejezetten az olyan örülteket célozza meg, mint, amilyen jómagam is vagyok. Már régóta szemeztem az északi szomszédunknál található Kassai Repülési Múzeummal, de eddig valahogy nem sikerült odajutnom. Pedig valljuk be a közelsége miatt, nem nagy kihívás eljutni oda. Természetesen Kassa, nem csak a repülőmúzeuma miatt lehet egy olyan történelemszeretőnek, mint amilyen én vagyok, de számos történelmi emléke miatt is, amelynek jó része akkor született, amikor ezt a vidéket, még felvidéknek hívták. És be kell vallanom, annak ellenére, hogy a repülés a szakmám, de repülőmúzeum mellett, legalább akkora, ha nem nagyobb hatást tett rám II. Rákóczi Ferenc sírja, és az a virág és koszorúerdő amely elborította…

1866. nehéz év volt az osztrák birodalom hadereje számára, északon a poroszokkal, míg délen az olaszokkal volt kénytelen megmérkőzni a csatamezőn. A harc azonban nem csak a szárazföldön zajlott. 1866. július 20-án két fiatal haditengerészet flottája csapott össze. Noha mind méretükben, mind jelentőségükben elmaradtak a világ vezető hatalmainak haditengerészetei mögött, ez az ütközet mégis sok tekintetben mérföldkőnek számított a tengeri hadviselés történetében. Ez volt az első csata, ahol már páncélos hadihajók csaptak össze egymással, de ez volt az utolsó, ahol még a fa sorhajó is a csatasor részét képezte. Ez volt az utolsó olyan ütközet, ahol kosolással süllyesztettek el ellenséges csatahajót, amivel nem mellesleg, néhány évtizedre tévútra vezették a tengeri harcászat és a hajóépítés fejlődését…

Sajnos az utóbbi időben egyre kevesebbet jutok el könyvesboltokba, így nehezen tudom követni az újabb és újabb megjelenéseket. Mivel lehet, hogy nem csak én vagyok így, ezért megpróbálom időről időre megosztani olvasmányélményeimet a blog olvasóival, hátha egyesek kedvet kapnak egy-egy olyan könyvöz, amelyről még nem hallottak, de az érdeklődési körükhöz tartozik…

-Trevor Rowley: A normannok (Hajjai & Fiai 2008.)

-B. Bartlett: Az utolsó kereszteshadjárat (Hajjai & Fiai 2008.)

-Roger Whiting: A spanyol Armada (Hajjai & Fiai 2007.)

-Előhegyi István: Harcok a tengeri uralomért – Az angol királyi tengerészet története 1588-1805 (Máv Mosztalgia Kft. 2009.)

-John Keegan: Az amerikai polgárháború (Akadémia 2012.) 

-Paul G. Halpen: Otrantói ütközet – Az Adria bejáratának ellenőrzése az I. világháborúban (Lauris 2007.)

1866. július 3-án egy észak-csehországi városka mellett, sok tekintetben is döntő ütközetre került sor. Itt vált el, hogy ki fogja vezetni az egység felé megállíthatatlanul robogó Németországot, hogy a tömeges szuronyroham diadalmaskodhat-e a hátultöltős puska tömegtüze felett. Ezt a csatát nálunk königgratzi, de a német nyelvterületen sadowai, vagy chlumi csata néven is ismerik, illetve a cseheknél a város mai elnevezése okán hradec kralovei ütközetként emlegetik. Érdekes módon, noha Magyarország szempontjából döntő következményekkel járt, a magyar wikipedia szócikke alig foglakozik ezzel az ütközettel, csak az angol szócikk fordítását adja. Pedig számos magyar nyelvű könyvben is fejezeteket szentelnek neki, mint a világtörténelem egyik sorsdöntő csatája, sőt önálló mű is jelent meg róla..

Talán utoljára a hadtörténelemben egy pompás hadsereg sorakozott fel egy esős nyári napon egy csehországi városka mellett. A gyalogosezredek szürke kabátban és kék nadrágban pompáztak, a vadászok egyszerű zöldet viseltek utalva erdőjáró múltukra, a huszárok zsinóros mentében feszítettek, amíg a tüzérek egyszerű barnába bújtak. Minden katona fegyvernemének megfelelő egyenruháján megjelentek ezredeiket jelölő színek a gallérjaikon, a kézelőkön, a mellényeiken, vagy egyéb helyeken. Ez a pompás, a napóleoni korszakot idéző osztrák hadsereg utoljára jelent meg egy csatamezőn, az ellenséges tömegtüze a nap végére elsöpörte ezt az idejét múlt haderőt. Ugyan nem egyik napról a másikra, de megkezdődött az a folyamat az elaggott Monarchián belül is, amely elvezetett a katonák tábori szürkébe bújásához, ám ehhez egy súlyos vereségre és egy háború elvesztésére volt szükség.

Schnee gyalogos a szűk futóárokban igyekezett előre, hogy még napfelkelte előtt elérjen terhével a 
századparancsnoki fedezékbe. Igazán csípős hideg volt. A dermesztő köd akaratosan bekúszott a ruhája  alá  és hozzádörgölőzött a bőréhez. Minduntalan kirázta a hideg és az sem igazán segített, hogy sietősen szedte a lábait. Fázott. Csak az ételhordóban levő forró kávé melegítette át egy kicsit, ott ahol hozzáért, de ez sem nyújtott sok vigaszt. A századkonyháról jött és a százados kávéját vitte. Mielőbb ott akart lenni, hogy felettese még forrón kapja meg a reggeli adagot, de a sár és a megelőző napok bombázása miatt itt-ott beomlott árok lelassította. Ügyetlenül bukdácsolt át az akadályokon, de vigyázott nehogy elejtse a kannát. Jó lesz majd egy kicsit odahúzódni a kályhához és megmelegedni -gondolta, miközben egy földkupacon próbált átmászni. A felszerelésének szíjai a bőrébe vágtak. A föld alól egy csontos kéz kandikált ki, egy korábbi csatának az egyik halottja bukkant most ismét elő. Vádlón mutatott a francia vonalak felé, mintha csak a veszélyre hívná fel az arra járó figyelmét. Schnee gyalogost ismét kirázta a hideg. Gyorsan átlépett az akadályon és folytatta útját, mikor távoli dörrenésre lett figyelmes. Egy kilövés volt az, a francia oldalról. Sietni kell, de már meg is hallotta a közeledő lövedék gonosz vonyítását. Alig lépett néhányat, máris ott volt. Fojtott robbanás rázta meg a futóárkot és egy újabb szakaszát omlasztotta be. Schnee-t a légnyomás előretaszította és a futóárok falának vágta. A sisakja lerepült a fejéről, az ételhordót elejtette, ami felborult és a fedele leesett. A forró kávé kiömlött és szétfolyt a sáros földön, összekeveredett a gyalogos vérével, hogy kisvártatva együtt nyelje el őket a talaj…

 Von Kreutz százados idegesen dobolt az ujjaival kis faasztalkája lapján. Hol van már az a kávé? -gondolta, mikor az első becsapódásokat meghallotta. Ujjai megálltak és egy pillanatig mozdulatlanul fülelt. A földbevájt fedezék falai megremegtek. - Megint kezdődik - gondolta most a százados. A kinti csattanások, morgások és döndülések megszaporodtak, mikor a felkelő nap első sugarai kikandikáltak a keleti horizont mögül...

(részlet A kiömlött kávé este című scenario bevezetőjéből)

 Jó ideje játszunk már a Through the Mud and the Blood szabályrendszerrel első világháborús- és elképzelt, Nagyon Brit Polgárháborús (Very British Civil War) ütközeteket. Sőt anno Ambasáék Orosz Polgárháborúval is kipróbálták. Most egy kiegészítőt szeretnék bemutatni, amivel tovább mélyíthetjük ezt a könnyed és szórakoztató rendszert, illetve azt, hogy mi hogyan alkalmaztuk.

Mint már említettem az ifjúsági házban tett látogatásom során szert tettem egy térképre, amely Nova Huta területén található többi erődöt is ábrázolta. Ehhez jött hozzá, hogy az oda utam során, több másik erőd jele is feltűnt a térképen. A dolog adta magát hogy egyszer meglátogassam ezt a körzetet. Ugyanakkor más erődökre is kíváncsi voltam. Végül is hosszas tervezés után, összesen hat erődöt választottam ki, amely vagy viszonylag közel feküdt egymáshoz, vagy más úti célom meglátogatása közben útba ejthettem…

Nos, tavaly amikor Krakkóba utaztam, eredetileg egy négy napos utazást terveztem csak, mivel úgy gondoltam, hogy amit meg akarok nézni, arra ennyi idő is elég lesz. Azonban ősszel már nem minden napos a közlekedés a dél-lengyelországi városba, és így előbb egy hétfői indulással és vasárnapi visszautazással kezdtem tervezni. Azután megint közbe szólt a sors, a busztársaság törölte a hétfői járatát, így kénytelen voltam egy egész hetet ott tölteni. Na jó, de mit is csináljak a fennmaradó három nappal? Különösen nem estem kétségbe, és elkezdtem tervezni, hogy esetleg meglátogatok néhány Krakkóhoz közeli galíciai helyet, olyanokat, mint Przemysl, vagy Zakopane, de ha minden kötél szakad, akkor legfeljebb újra megnézem Wielickát. Nos a dolgok nem egészen így alakultak, és végül az időm is kevésnek bizonyult, ahhoz, hogy mindazt megnézzem, amit végül is szerettem volna…

Azok számára, akik olvassák ezt a blogot, talán nem hat az újdonság erejével, hogy szeretem a szabadságomat Lengyelországban tölteni. Tavaly ősszel is így tettem, és az úti célom Krakkó volt, amelyről már korábban is többször írtam. Ha az ember Lengyel királyság egykori fővárosában jár, lépten-nyomon történelmi emlékekbe botlik. Némelyek nagyon szembeötlők, mint amelyekről az első részben fogok majd írni. Mások inkább csak a bédekkereket lapozva tűnnek fel, mint amelyekről a második rész fog szólni, illetve vannak olyanok, amelyekre csak a térképet tanulmányozva, illetve a véletlen szerencse révén bukkanhatunk, noha ott tornyosul az orrunk előtt. Ezekről fog szólni majd a harmadik rész…

1916 szeptemberében fura tákolmányok dübörögtek elő a Somme-folyó menti tájat megülő ködből. A hadviselésben egy új korszak köszöntött be, a harckocsik kora, amelyek immár száz éve uralják a szárazföldi csatamezőket. A tankok fejlődése töretlen volt, de azért, mint minden technikai eszközét ezekét is számos tévút vagy vargabetű jellemezte. Ilyenek voltak, pl. kisharckocsik, avagy tankették, vagy ezek szöges ellentéte, azok a több toronnyal rendelkező harckocsik, amelyektől azt várták, hogy mint valami szárazföldi csatahajók maguk körül halált osztva lassan, de töretlenül haladnak át az ellenség vonalain, miközben azok katonáiban páni félelem ébred…

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önt
soron következő előadására

„Az Osztrák-Magyar Monarchia mesterlövészei az első világháborúban”

Előadó: Dr. Számvéber Norbert, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levélár Bécsi Kirendeltségének munkatársa

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (Kapisztrán tér 2-4., Budapest 1014), Díszterem (2. emelet)

Az előadás időpontja: 2016. május 28. szombat, 13:30.

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Üdvözlettel,

Reszegi Zsolt

A sors ismét úgy hozta, hogy olyan helyre jutottam el, ahol egy rendkívül érdekes kiállításba botlottam. Friedrischafenben található a Dornier Múzeum, amiről szeretnék most egy villámriportot közreadni nektek.

Hosszú kihagyás után idén ismét sikerült ellátogatnom a mosonmagyaróvári makett-kiállításra, amely idén immár huszadszor került megrendezésre. Már leszoktam róla, hogy nagy tervekkel mennyek el egy ilyen rendezvényre, hiszen wargame szempontból nem annyira bő a kínálat, de mindig vannak csodák, és bele lehet futni egy-két visza nem utasítható ajánlatba. De nézzük hogy mit is láthatott, aki a időt szánt rá, hogy ellátogasson ebbe a kis nyugat magyarországi városkába, amely immár évek óta Közép-Európa egyik legrangosabb makett-versenyének ad otthont…

Mát jó régen írtam ebben a témában, de ez nem jelenti, hogy közben nem dolgoztam volna rajta. Szép lassan készülget mindkét seregem sőt a hét végén a déliek már bevetésre is kerültek…

A Hadtörténelmi Délutánok tisztelettel meghívja Önt
soron következő előadására

"Havasi gyopár": a M. Kir. Honvédség hegyi csapatai 1939-1945

Előadó: Illésfalvi Péter hadtörténész, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főmuzeológusa

Az előadás pontos helyszíne: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (1014, Budapest, Kapisztrán tér 2-4.), Díszterem (2. emelet)

Az előadás időpontja: 2015. április 30. szombat, 13:30 órától

Az előadás előzetes regisztráció nélkül, ingyenesen megtekinthető!

Üdvözlettel,
Reszegi Zsolt

Mint kiderült szófia beszédnek bizonyultak azok a szóbeszédek, hogy Iván nagyherceg februárban elesett a csatamezőn a betolakodók elleni harcban. Ugyan súlyosan megsebesült, de ennek ellenére rövid idő alatt felépült, és ismét harcba szólította az igaz oroszokat, hogy kiverjék a gaz hódítókat Hazaanyácska megszentelt földjéről. De lássuk hogy is alakult a harc márciusban, vajon a teutonok folytatják dicső menetelésüket, vagy az oroszok feltámadnak haló poraikból…

Négy év után ismét ellátogattam Krakkóba. Ugyan az egyik fő célom a közeli niepolomicei X. Pola Chwały fesztivál meglátogatása volt, de azért sort kerítettem, hogy meglátogassak néhány, olyan múzeumot is, amelyet korábban már láttam. Ennek több oka is volt, részben megpróbáltam jobb képeket készíteni, részben kíváncsi voltam a változásokra. Nos ez utóbbiban nem csalódtam. Ha valamit megtanultam a 2014-es varsói látogatásom során, hogy nem lehet úgy menni egy lengyel múzeumba, hogy ott épen ne rendeznének át valamit…

A mostani beszámolóban jórészt a változásokat próbálom bemutatni, aki kíváncsi a korábbi tapasztalataimra, és az intézmény történetére, az a korábbi idevágó írásomban elolvashatja.

Hogy mennyire állandó a változás, arra a legjobb példa, hogy beszéltem olyannal, aki két héttel előttem járt ott és mást látott. Úgy látszik a nyár elmúltával a krakkói muzeológusok is kedvet kaptak egy jó kis átépítésre, és én már ennek az előszelébe csöppentem. Így a főépület egyik nagycsarnoka már zárva volt, csak az üvegen keresztül láthattam a mennyezetre függesztett, még ott maradt repülőgépeket.

De lássuk, hogy mit is láthattam, és mi volt az újdonság…